2.évad 4.rész - Felejteni sem egyszerű

Remélem tetszeni fog nektek a rész és komiztok is. Ha pipáztok annak is örülnék, de minden visszajelzést szívesen fogadok.

Jó olvasást kívánok hozzá :D

 Beszélgettünk egy ideig, majd felfigyelt valamire. Nem fordultam meg, és továbbra is az ablakot néztem. Elég nagy ablakok voltak, hogy rendesen be lehessen látni a termekbe.

- Lisa....ezt nézd - mutatott Conor a hátam mögé. Megfordultam és érdeklődést tettetve néztem körül.

- Mit is kellene látnom?

- Ott lenne az árkádoknál,...látod azokat a lányokat?

- Várj egy kicsit...Aha és mit kezdjek velük?

- Gondolom el kéne őket vinni onnan - mondta tanakodva.

- Felőlem maradhatnak ott is...ha zavarnak akkor vidd el onnan őket - válaszoltam unottan.

- Ne már...ezek lányok.

- Mi van? Csak nem félsz néhány kislánytól? - kérdeztem, de nem válaszolt. - Óóóó...ne már ... De beszari alak vagy. Jól van elküldöm őket, de jössz nekem eggyel.

 Szerencsére az erkélyről könnyen le lehetett ugrani, de a gyakorlatlanoknak ez is nagy nehézséget okozott volna. Egy könnyed szökkenéssel elrugaszkodtam a párkányról és szépen haladtam lefele. A repüléssel egyszerűen sikerült egy közeli fán landoltam, majd egy tornász átfordulással földet értem. A lányok nem vettek észre, de látszott rajtuk, hogy még újak itt.

- Cc..cc.cc...Nem kellene idekinn lennetek - szólaltam meg, mire sikítva ugrottak fel és rám meredtek - Menjetek vissza a szállásotokra.

- Óóóóóó ne már....pedig most jöttünk ki. Kérlek hadd maradjunk még egy kicsit- mondta az egyikük.

  Elindult felém, ám pár lépés után megingott, és ha nem kapják el a társai komoly baja eshetett volna. Közelebb mentem hozzájuk és segítettem leültetni a kis csajt.

- Korina minden rendben? - kérdeztem, mire az említett felemelte a fejét és furcsán nézett rám.

- Honnan tudod a nevem?

- Most nem ez a fontos. Minden rendben? - kérdeztem újra, majd megéreztem a vér illatát -Megsérültél?

- Nem...vagyis nem tudok róla - válaszolta, majd halk neszt hallottunk.

 Felálltam kivettem a csizmám szárába dugott Artemisz botot. Nem láttunk senkit, de éreztem, hogy a közelben van a hang forrása. Kilépett az árnyékból, mire felé fordultam és a fegyvert is felé tartottam. Megfogta, így nem érte el a fejét.

- Hát most megleptél Elisa - szólalt meg a vámpír, akinek nem ismertem meg egyből a hangját. - Nem gondoltam volna, hogy ilyen óvatlan vagy - folytatta Dante.

- Mert nem is - tiltakoztam, miközben ő egyre lejjebb fogta a pálcát. Mikor elérte a kézfejem lefeszítette a botról és tenyérrel felfele maga felé fordította.

- Milyen kár ezért az édes nedűért... - mondta, miközben a tenyerem a szájához emelte. Ekkor vettem észre, hogy lehorzsoltam és kicsit véres a környéke. - Kedvem lenne megkóstolni - és beleharapott a felsértett bőrbe. Nem szólt semmit csak hümmögött, majd közelebb rántott magához és a nyakamhoz hajolt. - Jó volna belőle több is.

 Próbáltam kiszabadulni a karjai közül, de nem ment, így a szoknya alá rejtett tőrért nyúltam. Nem figyelt, ami csak könnyített a helyzetemen és egy asztrálénnel a háta mögött termettem. A kést a torkához emeltem és a füléhez hajoltam.

- Na most szépen elengedsz és a lehető legtávolabb mész tőlem - mondtam neki, mire hitetlenkedve fordított egy kicsit a fején.

- Ezt nem hiszem el...csak egy kis vért akartam - mondta értetlenkedve, majd fejével a háta mögé bökött. - Dimitri elintéznéd?

 Éreztem Dimitrin a vér utáni sóvárgást és nem szándékoztam az étvágyának eleget tenni. Visszavontam az asztrális kivetítésem, így már csak Dantéval kellett szembeszállnom. A tőr továbbra is kezemben maradt, de használni nem tudtam. Időközben elhúzta a textilt a nyakamtól és nyelvével végignyalt az érinteni kívánt bőrfelületen. Azonban mielőtt a fogát a nyakamba mélyesztette volna Conor elrántott és fegyverét a D fejéhez nyomta.

- Haver...nem kéne figyelembe venni, hogy ha nemet mondanak neked?

- Óóó ne már....pedig épp kezdtünk jól szórakozni - sopánkodott Dante.

- Dante, Conornak igaza van. Jobban oda kellene figyelned arra, hogy ha nemet mondanak neked, azt értsd is meg - torkolta le Chris az árkádok alól, ahol az egyik oszlopnak támaszkodott, majd ellökte magát az oszloptól és közel jött hozzánk - Lisa veled minden rendben?

- Ja...ha úgy veszem igen - válaszoltam ridegen, ám hangom alapján egy apró félmosoly kúszott az arcára.

- Akkor mindenki mehet békével, nem igaz?

- A lányoknak kéne egy kis segítség - hallottam meg Cam hangját a hátam mögül.

- Korina kicsit szédül, a többeket nem tudom, de tuti frászt kaptak. Szerintem felejteniük kéne - mondtam nyugodtságot színlelve, ám belül majd’ szét robbantam a dühtől.

- Persze, intézem, de neked sem ártana egy kis gyógyítás - válaszolt, miközben a kezemet nézte. Észre se vettem, hogy a tenyeremből lassan szivárogni kezdett a vér - gondolkoztam el egy kicsit.

- Velem minden rendben. Megoldom - mondtam apró mosollyal és egy kötést varázsoltam a sebre. - Menjünk - mondtam Conornak és elindultam a szállásunk felé.

 Felmentem a szobánkba, onnan egyenesen a fürdőbe, majd egy gyors zuhany után bedőltem az ágyamba. Nem sokat aludtam, de mégis kipihentnek éreztem magam. Kimásztam az ágyból, bevonultam a fürdőbe és rendbe szedtem magam. Miután végeztem visszamentem a hálóba és szó szinte ráugrottam Kat ágyára, hogy felkeljen. Ijedtében olyan lendülettel ült fel, hogy mind a ketten földön végeztük.

- Te olyan hülye vagy - méltatlankodott - nem lehetett volna simán felkelteni?

- Abban mi lett volna a vicces? Szerintem így jobb volt, mint ha simán felébresztelek. - mosolyogtam rá, mire hozzám vágott egy párnát.

 Elkezdtünk párna csatázni, amin elég jól szórakoztunk, ám a hasunk korgása megállította a mókát. Kat is átöltözött, majd mind a ketten lementünk reggelizni. Mivel nem kell bemennem az első órára, így reggeli után az edzőterem felé indultam. Útközben kivettem a szekrényből az edzőcuccom, majd bementem a terembe.

 Átvettem a ruhát, megkerestem a lejátszót és elindítottam egy lendületes számot. Mivel pár perc késleltetés van beállítva rajta, így nyugodtan vissza tudta sétálni a terem közepére. Miután elindult a zene, olyan lendülettel kezdtem mozogni, hogy félő volt a földön maradásom. A ritmus nyugtatóan hatolt a tudatomba és a lelkemre, aztán a szám véget ért. Ránéztem az órámra és megállapítottam, hogy ideje visszaöltözni és elcuccolni, mielőtt kicsöngetnek.

 Miután kész voltam, kimentem a teremből egyenesen a szekrényemhez sétáltam. Leraktam a tornafelszerelésem, kiszedtem a következő tanórára szükséges felszerelést és abba az irányba indultam, ahol Katnek volt órája. Megvártam a csengetést, majd kijött és együtt mentünk a következő terembe. Csengetésig beszélgettünk, hülyültünk és apró varázslatokkal szórakoztattuk magunkat és a többieket. Mikor becsengettek pár pillanatra abbahagytuk, majd a tanárnő érkezését követően folytattuk tovább.

 Egész nap óráról órára mentünk, így a délután nagy részét pihenéssel töltöttük. Kivételesen lementünk a parkba, ahol Vadász elengedve sétálgattunk, vagy lebegtünk. Az előző félévben voltak szárnyaim, ám Don eltüntette azokat, azonban a helyük még mindig fájt. Féltem tőle, hogy nem tűnt el egészen, de nem akartam kísérteni a szerencsém, így nem maradtam a levegőben sokáig. Kat igazi baráthoz méltóan megértett és nem feszegettük a határokat.

 Egy idő után kezdett nagyon hideg lenni, így felmentünk a szobánkba, és míg ő kényelmes ruhára váltott, addig én melegebben öltöztem fel. Elkészülve még magamhoz vettem a pálcát és a tőrt, majd elindultam a déli kapu felé. Amikor odaértem nem hittem a szememnek. Azt gondoltam, hogy ilyen hidegben nem mennek a kapuhoz a lányok, de tévedtem. Conor már ott volt és próbálta visszatartani őket, több-kevesebb sikerrel. Mellé teleportáltam és egy egyszerű igézettel hátrébb toltam a csapatot. Nagy levegőt vettem és beszélni kezdtem.

- Na akkor elmondom még egyszer. Amennyiben továbbra is itt maradtok, akkor komoly szankciókat kell eszközölni. Ha...- kezdtem, de a kapu kinyílt és az estisek léptek át azon.

 Miába próbáltuk visszatartani őket, nem sikerült. A diákok visítoztak, vihorásztak és lökdösték egymást. Az egyik lány elesett és vérezni kezdett, mire vagy 6 vámpír indult az irányába. Én is elindultam felé, ám ők gyorsabbak voltak nálam. Felsegítették és jobban szemügyre vették a sérülését, majd nagyon szorosan körül állták. Időközben én is melléjük értem és felfigyeltem a lányt körülölelő állandóan örvénylő aurát.

- Khm...srácok az iskola arra van - böktem meg kettőt, és a fejemmel a suli felé intettem. - Vagy van valami gondotok?

- Nem nincs - válaszolta az egyikük és a a többit magával húzva távoztak. Utánuk néztem, hogy biztosan elmennek-e, miután kiértek a látószögemből visszafordultam  a csajhoz.

- Minden rendben? Mi a neved?

- Amina Kholen. Rendben vagyok, csak kicsit zavart a közelségük.

- Meghiszem azt. A vámpírok csak a vérünkre pályáznak, és ha engedsz nekik akár meg is halhatsz. Okos lánynak tűnsz, nem hinném, hogy ezek után hagynád magad.

- Köszönöm, hogy segítettél. Legközelebb jobban fogok figyelni.

- Remélem is, de most menj és aludd ki magad - mondom szigorúan, majd mindketten a szállás felé indultunk.

 Felkísértem a szobájához, majd elköszöntünk egymástól. Visszamentem a suli épületébe és megkerestem Conort. Mivel nem találtam, elindultam a művészeti terem irányába. Soha nem voltam egy művészlélek, de azért képes vagyok néha viszonylag szép képeket alkotni. Miután a terem elé értem vettem egy mély lélegzetet, majd bementem és magamra zártam az ajtót.

 Leültem az egyik asztalhoz, elővarázsoltam egy rajzkészletet és néhány hangszert, majd munkához láttam. A festékek kikeverése után feltettem az álványra a vásznat, és elkezdtem egy képet, ami valahonnan ismerős volt csak nem tudtam honnan. Már majdnem kész voltam amikor valaki a vállamhoz ért. Ijedtemben eldobtam ami éppen a kezemben volt és támadásra készen fordultam meg. Nem tudtam, hogy a képzeletem szórakozik velem vagy ez valós, de nem érdekelt. Aztán valami mozgást láttam az egyik sarokba, így arra fordultam. Furcsa módon ismerősnek éreztem az auráját, de mégis volt benne valami idegen. Mikor kilépett az ablak elé, nagy kő esett le a szívemről, hogy mégsem valami pszichopata vámpír akart megtámadni.

- Jó újra látni Lisa - szólalt meg Chris megviselt hangon.

- Nem különösebben, Chris. Reméltem megérted, hogy felejts el...én is ezt teszem - nem túl sok sikerrel - tettem hozzá magamban.

- Nem olyan könnyű felejteni, mit azt te gondolod. Elhiheted.

- Tudom, de muszáj lesz. Mindenkinek így lesz a legjobb, és nem esik senkinek sem baja.

- Ezt te sem gondolhatod komolyan. A veszély továbbra is fenn áll és ezzel csak magadnak hazudsz - válaszolta, majd tekintete a munkámra tévedt. Gyorsan odaléptem, hogy elvegyem, de megelőzött - Szépen festesz, habár nem tűnik olyan egyszerűnek.

- Felejteni sem az - motyogtam az orrom alatt.

- Tessék?

- Semmi, semmi. Nem mondtam semmit sem. Miért jöttél ide? - kérdeztem, mialatt a havas parkot fürkésztem.

- Nem is sejted, miért jöttem? Pedig tudhatnád

- Szerinted, ha tudnám kérdezném? Nem....halvány lila gőzöm sincs róla.

- Miattad jöttem Lisa. Tudom, hogy megbántottalak, de nem szándékosan tettem.

- Azt nem hinném. Vagyis remélem nem akartál megbántani, de akkor is elmondhattad volna, vagy ennyire nem bízol bennem?

- De bízok benned, csak van amit nem kell tudnod ahhoz, hogy boldog legyél.

- Mégis mi az?

- Nem árulhatom még el, de előbb vagy utóbb meg fogod tudni. Legyen ennyi elég, de most már vissza kell mennem a többiekhez - mondta, majd megfordult és az ajtó felé indult.

- Várj....Legalább azt áruld el miért?

- Lisa, ez nem a megfelelő alkalom - válaszolta, és már ki is lépett a teremből.

 Ott maradtam ég egy ideig és emésztettem a hallottakat. Kissé furcsálltam a viselkedését, de tudtam, hogy egy vámpírban nem lehet megbízni. Néhány perc múlva fogtam magam és távoztam a teremből, majd kimentem a levegőre. Szerencsére nem találkoztam Conorral, így elkerültem minden kellemetlenséget. Gyorsan mozogtam az épületben, így hamar a főbejárathoz értem, ami nyitva volt.