2013. 09. 09.

2.évad 8.rész - Féltékenység

 
Sajnálom, hogy ennyit késtem, de mint az előző fejihez írtam cserediákom volt.
Amit volt egy kis szabad idő, nekiláttam és hát mostanra sikerült összehoznom,. Remélem tetszeni fog nektek és komiztok is, mert jól esne.
Jó olvasást kívánok hozzá! :D

 Mikor megláttam Christ valamilyen kellemetlen érzés kerített hatalmába. Nem értettem miért dühös rám, de mivel nem tettem semmit nem érdekelt. Miután bementek az épületbe Conorral elfoglaltuk az őrhelyeinket. Egy idő után meguntam az egy helyben állást és figyelést, így elindultam körbenézni illetve sétálni. Halkan lépdeltem, nehogy valaki is észrevegyen, ám óvatosságom hiábavalónak bizonyult, mivel nem ilyenkor nincs senki az épületben. Kivéve az estisek, de azok csak egy teremben vannak és az is az akadémia másik végében van.
 Miután sikeresen leértem a földszintre, kimentem a parkba. A csend, mely körül ölelt szinte vágni lehetett, ám mégsem volt zavaró vagy bántó. Gondolkodva ballagtam a kihalt udvaron közben rugdostam a havat. Időközben elértem a parkban lévő szökőkúthoz, amiből gyönyörű vízsugár jött ki. Szép, habár januárban már röpködnek a mínuszok mégsem fagy be a vize. Leültem a szélére és játszani kezdtem a kellemesen hideg,mégsem fagyos vízzel. Először egyszerűbb mintákat formáltam, majd jöhettek a bonyolultabb és kiemelt alakzatok is. Épp egy sárkánnyal lettem kész amikor valaki a vállamhoz ért, mire az egész művemet felé hajítottam nem kis mennyiségű vízzel egyetemben.
- Kösz, de szoktam fürdeni - hallottam meg egy ismerős hangot. Felnéztem és egy igencsak eláztatott Cameron állt előttem.
- Bocsi, de a frászt hoztad rám - válaszoltam mosolyogva. Azonban rögtön lefagyott, ahogy megláttam az arcát - Valami gond van?
- Nem.....vagyis igen. Van egy lány, aki nagyon tetszik nekem és.....
- Ismerem?
- Igen, jobban mint én. Csak egy baj van vele......mégpedig az, hogy nem tudom mit érez irántam. Ő olyan okos, csinos és kedves, nem utolsó sorban pedig tehetséges. Annyira elbű.....
- Bocsesz, de nem vagy az estem - húzom el a szám, mire felnevet és ültében megölel.
- Nem is rád gondoltam, hanem Katrinára. Már nem azért, de szerintem semmi lennénk jó páros. Segítesz kideríteni mit gondol róla?
- Persze. Ha az segít valamicskét, akkor elárulok egy titkot - suttogom, nehogy meghallja valaki, mire érdeklődve közelebb hajol - Tudom, hogy te sem a számára közömbös. És az a csók? Jól összezavartad Katet.
- Mi? Te tudsz a csókról? Ott sem voltál és csak Chris láttam, de honnan....
- Nem mondta el Kat. Emlékszel még a karácsonyi bálra és azt követő időre? - kérdeztem, mire egy apró bólintás volt a válasza - Remélem azt is tudod, hogy akkor kaptam meg a teljes erőmet. Na szóval lett egy olyan képességem, hogy érintés alapján olvasok mások múltjában. Akkor jöttem erre rá, mikor visszajöttem az akadémiára és Kat megölelt. Nem volt szándékos, csak úgy jött és nem tudtam leállítani. Ekkor tudtam meg sok mindet. Azonban már tudom kezelni és egy pajzsfélét hoztam magamnak létre, hogy ne ismétlődjön meg. Így ha megérintenek nem látok semmit az illetőből csak azt, amit mindenki más.
- Hűha.....hát ez nem semmi. Elég furi nálad....bár meg sem lepődöm ezen. Veled mindig van valami furcsa dolog.
- Ah...Szerinted furcsa vagyok? Na, köszi szépen - mondtam tettetett sértődöttséggel a hangomban. Felálltam és távolabb léptem tőle, és a hatás kedvéért hátat fordítottam neki.
- Nem, dehogy! Nem mondanék ilyet a fogadott húgomnak - válaszolta, miközben szembefordított magával és magához ölelt.
- Reméltem - motyogtam a mellkasába, majd én is megöleltem.
 Egymást ölelve álltunk egészen addig, míg egy emlékkép vagy látomás magába nem szippantott. Először nem értettem semmit az egészből, majd szép lassan minden láthatóvá vált. Egy emlékkép lehetett, de nem voltam benne biztos, mivel 5 éves koromból vannak az első emlékeim. Kicsinek érzem magam, fáradtnak és elesettnek. Mindent beborít a vér vöröses árnyalata. Nem látok hullákat, még félig elő valamiket, mert ennyi vére nincs egyik embernek sem. Ekkor valaminek vagy valakinek a jelenléte zavarja meg az "idilli" képet. Lassan és óvatosan megfordulok, hogy lássam ki az, de nem. Nem látok senkit és semmit, mégis érzem, hogy nem vagyok egyedül. A látóterem szélén felém mozdul valami, de mielőtt meglátnám a dolgok valóját, megszakad a kapcsolatom a múltammal. Egy ideig lebegek a semmiben, mire éles fájdalom hasít elmémbe és megpróbálom kinyitni a szemem.
 Mire nagy nehezen kinyitottam a szemem már megszűnt a fájdalom. Sikerült a pillanat tört része alatt felfognom, hogy már nem kint vagyok, hanem a szobámban. Óvatosan felültem az ágyon és a halántékomat kezdtem masszírozni. Hirtelen az ágyam megsüllyedt alattam, mire abbahagytam minden addigi tevékenységem és az ágyam vége felé fordítottam a fejem. Onnan egy igencsak aggódó tekintetű Kat nézett vissza rám, majd miután megbizonyosodott róla, hogy jól vagyok szorosan megölelt. Pár perc elteltével engedett csak el, majd részletes magyarázatot követelt.
 Mindet elmondtam neki, kivéve a Cammel való beszélgetésem témáját. Ezután mindet részletesen átbeszéltünk és kiröhögtünk, majd ő is befeküdt az ágyába és elaludt. Azonban kettőnk közül leginkább ő tudott aludni, mivel engem még mindig nyomasztottak a látomás részletei. Nem tudom mikor, vagy hogy, de én is elaludtam, mert mikor újra kinyitottam a szemem már ragyogóan sütött a nap.
 Kimászta az ágyamból, lerendeztem a reggeli teendőim, majd felkeltettem Katet is. Lementünk reggelizni, majd első órára indultunk. Szerencsénkre most közössel kezdtünk, így nem kelet "könnyes" búcsút vennünk egymástól. Minden olyan jól indult az órán. Kivételesen nem egy hülye liba felelt és a tanár is egész okésan viselkedett, majd minden megváltozott. Még volt vagy 20-25 perc az órából, mikor valaki kopogott, majd a tanár megkért, hogy menjek ki és nem kell visszajönnöm. Értetlenül néztem össze Kattel, de tettem amit mondtak és kiléptem a teremből. Az ajtótól nem messze egy türelmetlen Conor fogadott, aki mellé szépen és nyugodtan sétáltam oda.
- Mond, hogy tudod miért kellet kijönnöm?
- Tudom - válaszolta, de nem folytatta - Ja, hogy szeretnéd tudni is?
- Igen, te unintelligens barom - mondtam kissé idegesen.
- Az igazgató szándékozik beszélni velünk.
- Értem, akkor menjünk - válaszoltam kedvtelenül.
 Az iroda ajtajához érve kicsit elbizonytalanodtam. Nem tudtam az okát, de olyan kényelmetlenül éreztem magam és nem Conor jelenléte okozta ezt az érzést. Mivel nem nyitottam az ajtót, így Conor ment be először, majd utána én is beléptem. Szerencsére Camill is ott volt, így tudtam vele beszélni egy kicsit még mielőtt bementünk volna Edhez.
 Mikor beléptünk az irodájába, egy nem várt meglepetés fogadott. Egy nekünk háttal ülő srác volt még a szobába, akit egyből felismertem. Chris ült a székben, ám megérezve jelenlétem hihetetlen nagy mértékű csalódottság és düh áradt felém. Edward rendkívül jó megfigyelőnek tarthatja magát, mert azonnal elkezdte oldani a feszültséget. Azonban nem épp a megfelelő két személyre szólt rá.
- Nem kell ennyire utálni egymást Chris és Conor - mondta ki a naivitását, majd folytatta - Azért hívtalak titeket ide, mert szeretném, ha a nappalisok elutaznának pár napra.
- Mégis mennyi időről lenne szó? - kérdeztem meg, mert tudnom kell, ha segíteni akarok Camnek.
- 1,5-2 hét lenne. Minden nappalis elutazik, így nem lesz gond senkivel - nézett jelentőségteljesen végig rajtunk Edward, majd még hozzátette - Kivéve Elisát és Conort, ők továbbra is felügyelnek a rendre. Az éjjelisek, így nappal is bejöhetnek az épületbe, ha van kedvük hozzá. Természetesen a nappalira járok 2 nap múlva indulnak.
- Mégis hova? - kérdezte Chris. Gyanítom ő is szívesebben menne, minthogy itt maradjon.
- Az Alpokba....Ott nem fogja őket senki kiszúrni, hogy mások.
- Értem....akkor ha csak ennyi lenne szeretnék menni. Órám lenne, ha nem zavarj az igazgatót - szólalt meg Conor.
- Persze, menjetek Conor.
 Mindketten távoztunk, majd visszamentünk órára. Gyorsan üzentem Cameronnak, hogy minél előbb beszélnünk kell. Nem kellet sokat várnom a válaszára, mert szinte azonnal érkezett a válasza. Szerencsére a mai nap gyorsan eltelt, sőt Kattel is sikerült valamicskét beszélnem, mielőtt elkezdtem volna a feladatom.
 Conor már rég a Déli Kapunál várt, és kivételesen egy árva lélek sem volt pluszban rajtunk kívül. Gyorsan kinyílt az átjáró és az estisek minden gond nélkül vonultak az akadémia felé. Azonban volt egy pillanat, amikor Cameronnal jelentőségteljesen összenéztünk, majd alig észrevehetően biccentettünk egymásnak. Miután mindenki elvonult teleportáltam a megbeszélt helyszínre, ahol Cam türelmetlenül járkált fel alá.
- Itt vagyok, ne légy már ennyire ideges - szólaltam meg.
- Jól van na, de ha egyszer ennyire izgulok.
- Nem kell, csak tedd pontosan azt, amit a szíved diktál.
- Te könnyen vagy ezzel. Nem kell elmondanod senkinek semmit, vagy igen?
- Nem, igazad van. Akkor figyelj nagyon. Holnap már mindenki pakolni fog mert elutaznak az Alpokba. HA szeretnéd marasztalni, aminek őszintén örülnék....
- Miért?
- Őszinte legyek? - kérdeztem mire bólintott - Félek. Félek, hogy baja esik, tudom és érzem, hogy ott nem lenne biztonságba. Te is tudod, mikor elszöktem milyen sérülésekkel tértem vissza. Nem véletlenül voltak azok sem.
- Tudom, és ígérd meg, soha többet nem szöksz el - kérte, mire bólintottam, majd magához ölelt.
 Ezután a levegőt hirtelen valami megváltoztatta. Dühöt, fájdalmat és csalódottságot véltem érzékelni, de nem csak én, Cam is. Megfordultam ölelésében és egy éppen elviharzó árnyat láttam. Nem kellet látnom az arcát, mert tudtam ki volt. Ekkora utálatot csak egy valaki érzett irántam és az nem más volt, mint Christian Shwan. Nem értettem kirohanásának okát, de szerintem Cameron sem. Elengedett, megbeszéltünk, hogy holnap beszél Kattel, majd elment. Még álltam ott egy ideig, majd én is visszamentem az épületbe.

Chris szemszöge:

 Cameron nem egyszer tett számomra kétértelmű megjegyzéseket. Azzal kezdte, hogy nem csak én szeretem Lisát; majd jött azzal, hogy egy nagyon kedves barátja. Attól félek, hogy Ő is szereti Camet és én, amolyan pótlék vagyok neki. Csalódtam benne, de leginkább magamban, hogy beleszerettem egy hozzá hasonló "angyalba".
 Mikor a Conoros incidens után este megláttam, nem tudtam nem csalódott lenni. Láttam, mennyire más lett és fájt. Miután mindenki bement ez épületbe, egyenesen a számunkra kijelölt terembe vonultunk. Igazság szerint nekünk nincsenek óráink, csak feladott tanulnivalóink és abból kérnek számon mindenkit. Szerencsére rá lehet látni az ablak alatti párkányra, ahol Elisa szokott állni. Most is oda állt, ám egy idő után lement onnan és nem tudtam nem aggódni érte.
 Felálltam, mire mindenki felém nézett, egy valakit kivéve. Cameron már nem volt a teremben és reméltem nem Elisa miatt ment el. Kilépve a folyosóra, a levegőben is érezni lehetett, mit csinál jelen pillanatban. A mágiája olyan érzékeny és kifinomult, hogy ha nem ismerném biztos fenyegetésnek érezném. Kényelmesen sietve lépdeltem a főbejárat felé. Mikor kiértem az épületből a hideg apró tűkként mélyedt a bőrömbe. Elindultam valamerre, miközben azon gondolkoztam mi lehet közte és köztem. Nem sokra jutottam, amikor valaki halk sikolya hasította fel a csendes éjszakát.
 Gyorsan a hang forrás irányába indultam. Reméltem nem esett baja, de aggódnom is kár volt. Az árkádok alatt álltam meg és nem tudtam elhinni amit látok. Cam karjai közt Lisa volt és a haverom arcán boldogság ült. A hirtelen rám törő érzelem még nekem is új volt. Féltényen voltam, dühös és rendkívül csalódott. Fogtam magam és visszamentem, de nem a tanterembe, hanem vissza a szállásra. Útközben telepatikusan szóltam a többieknek, így mindenki egyszerre ért a szállásra.
 Másnapra szinte semmit nem aludtam. Egész éjjel máson sem járt az agyam, mint Lisán és Camen. Egy idő után meguntam a fekvést és kimentem friss levegőt szívni. Már egy ideje sétálgattam, amikor egy üzenő buborék lebegett a szemem elé. Edward üzent, hogy azonnal menjek át a főépületbe. Nem kellet kétszer mondani, egyből oda száguldottam és ott is egyenesen az igazgatói irodába. Az igazgató kitörő lelkesedéssel az arcán fogadott, majd megkért, hogy üljek le az egyik fotelbe.
- Ne haragudj, hogy ilyen korán felfektettelek. Remélem nem haragszol.
- Nem úgysem tudtam aludni. Miért hívtál ide?
- Hamarosan megtudod és este már tovább is adhatod a vámpíroknak, ha gondolod.
- Azt még meglátjuk. Ha érinti őket akkor elárulom, ha nem akkor nem.
 A válaszomat követően kinyílt az ajtó, majd nem sokkal később be is zárult. Amit a légkört belengte a két idegen illata, azonnal elment mindentől a kedvem. Sajnos nem tehettem ellene, de Lisa közelsége csalódottságot és dühöt váltott ki belőlem. Apám nagyon nem jó megfigyelő, mert a következő mondata eléggé a naivitását mutatta.
- Nem kell ennyire utálni egymást Chris és Conor - mondta ki, majd folytatta - Azért hívtalak titeket ide, mert szeretném, ha a nappalisok elutaznának pár napra.
- Mégis mennyi időről lenne szó? - kérdezte meg Lisa.Nem tudtam minek, de voltak elképzeléseim.
- 1,5-2 hét lenne. Minden nappalis elutazik, így nem lesz gond senkivel - nézett jelentőségteljesen végig rajtunk Edward, majd még hozzátette - Kivéve Elisát és Conort, ők továbbra is felügyelnek a rendre. Az éjjelisek, így nappal is bejöhetnek az épületbe, ha van kedvük hozzá. Természetesen a nappalira járok 2 nap múlva indulnak.
- Mégis hova? - kérdeztem meg. Szívesen elmentem volna velük, csak ne keljen a közelébe maradnom.
- Az Alpokba....Ott nem fogja őket senki kiszúrni, hogy mások.
- Értem....akkor ha csak ennyi lenne szeretnék menni. Órám lenne, ha nem zavarj az igazgatót - szólalt meg Downson.
- Persze, menjetek Conor.
 Ezután mindketten kimentek, így egyedül maradtam Eddel. Nem voltam beszédes kedvemben, de ez neki nem tűnt fel. Ahogy Elisáék távoztak egyből komolyabb témára váltott.
- Mi történt, ami miatt mérges vagy Downsonra?
- Nem rá voltam dühös, kivételesen. Más miatt voltam olyan amilyen.
- Akkor kire? Csak nem Elisára?
- Nem dehogy - hazudtam, ami nem tűnt fel neki. - Ha nem gond szeretnék visszamenni.
- Persze, menj csak.
 Elköszöntem és távoztam. Visszasétáltam a szállásra és felmentem a szobámba. Olvasni kezdtem, ami nem igazán kötötte le a figyelmem. Amikor meguntam, végignyúltam az ágyamon és lehunytam a szemem. a pihenés nem volt teljes, mert lelki szemeim előtt megjelent Elisa mosolygós arca. Annyira más volt, akkor meg nem ismertük egymást, sőt ő még nem is látott. Ismertem, mert a Sorsa így hozta, de ő csak akkor látott meg először, mikor lelőtt egy nyílvesszővel. Már akkor tudtam, hogy ő más, mint a többi lány, de sosem szóltam erről neki.
 Ezt követően még fel-felvillant néhány közös emlék, majd az óra fél 6-ot ütött. Összehívtam a társaságot, majd elindultunk a Kapuhoz. Mikor az óra 6-ot ütött, kinyílt az átjáró, ám a túloldalán nem várt dolog fogadott. Conor és Lisa ügyeltek, de egyetlen egy nappalis sem volt ott rajtuk kívül. Csendben haladtunk el mellettük, ám a levegőben egy kis várakozást és izgalmat véltem felfedezni. Épp akkor néztem össze VELE, amikor Camnek bólintott, akinek egy félmosoly húzódott végig az arcán.
 Gyorsan bementem, hogy még véletlenül se kelljen látnom őket, de nem volt szerencsém. Cameron nem sokkal utánam lépett az épületbe és kérdezgetni kezdett.
- Miért vagy mérges a Dunken lányra?
- Nem vagyok az, csak....áh mindegy is. Nem lényeg.
- Akkor miért vagy ennyire savanyú?
- Elveszettem valakit, aki fontos volt nekem.
- Sajnálom haver, ha tudok bármiben is segíteni akkor szólj nyugodtan. - válaszolta és egy pillanatig tényleg el is gondolkoztam.
 Mondjam meg neki, hogy szálljon le Elisáról, de ehhez semmi jogom, mert nem vagyunk ÚGY együtt. Végül nem szóltam semmit csak bólintottam és bementem a terembe. Ő nem jött utánam, így pár perc múlva én mentem ő utána. Épp az árkádok alá értem, amikor megláttam őket ölelkezni. Ezt követően a düh, fájdalom és csalódottság elemi erővel tört rám. Elfordultam és elfutottam, mint egy kislány, aki fél szembenézni a valósággal. Hogy féltékeny voltam-e, az biztos. Visszamentem inkább a többiekhez, majd a hajnal első sugaraival visszamentünk csoportosan a szállásra.
 Végigdőltem az ágyamon és megpróbáltam aludni, de nem ment. Egyre csak ők ketten jártak a fejemben, és az, hogy talán soha nem lesz alkalmam elmondani neki, mit érzek iránta. Mire nagy nehezen sikerült kavargó elmém megnyugtatnom, különös hangokra lettem figyelmes. Az ajtóhoz mentem, hogy hátha jobban hallod, de nem, így történt, ezért inkább kimentem a szobámból. A hangok a Walker srácok szobájából jött, aminek az ajtaja egy kicsit ki volt nyílva. Odaosontam és hallgatózni kezdtem.
- Akkor most mit tegyek? - kérdezte meg Cam valakitől. Azt tisztán éreztem, hogy rajta kívül nincs más a szobába, de akkor mégis kivel beszélhetett.
- Legyél nyugodt. Ha gondolod, akkor üzenj neki, vagy gyere át és mond meg neki személyesen is - hallottam meg a választ. Nem kellet sokat gondolkodnom kivel beszél, mert egyből tudtam ki az. - Csak kérlek dönts gyorsan. Elkezdett pakolni és csak az én kedvemért biztos nem maradna.
- Oki, akkor pár perc és ott vagyok, addig is szia. - válaszolta és a kommunikáció megszakadt. Megpróbáltam elosonni, de nem jártam sikerrel, mert hamar az ajtónak ugyanazon oldalára kerültünk.
- Chris segítened kellene - kérte könyörgően.
- Mégis miben?
- Most beszéltem Lisával, de egy hozzám hasonló tanácsának jobban örülnék.
- Miért?
- Szeretem Katet, gondolom rájöttél már - és ekkor leesett a tantusz. Nem is értem minek voltam Vele olyan elutasító.
- Igen rémlik valami. Akkor az a sok ölelés Lisával az nem jelentett semmit?
- Te kémkedsz utánam? Persze, hogy nem, különben is Lisa nekem olyan, mintha a húgom lenne. Gondolom a múltkorit jól félreértetted. Szeretem ez igaz, de mint egy barátot, és nem mint egy lányt...tudod ÚGY.
- Ne haragudj. Nem értettelek, csak tudod nekem tényleg tetszik Ő és fájt látni, hogy veled jön össze - vallottam be őszintén.
- Hülye vagy, ugye ezzel tisztában vagy? Lisa és te olyanok vagytok mint a fény és a sötét. Kiegészítitek egymást. Csak aztán vigyáz rá, ha valami csoda folytán összejönnétek
 - Mert?
- Amelia mármint Lisa érzékeny, legalábbis mostanában sokkal jobban. Vigyázz rá, na de most mennem kell. Kat sem vár az örökkévalóságig és ráadásul pakol is....
- Rendeben és sok sikert, ja és tessék egy kis ajándék - mondtam miközben egy csokor virágot idéztem a
haveromnak.
- Ezer hála érte.
- Na de mostmár menj mert még a végén lemaradsz róla.
 Ezután gyorsan elfutott, és csak a főbejárat tanúskodott arról, hogy valaki távozott. Visszaballagtam a szobámba és mosollyal az arcomon dőltem az ágyra. Elővettem egy zenelejátszót a fiókomból, a fülest bedugtam a fülembe és olvastam. Mostmár sokkal boldogabb voltam és minden negatív érzelem távozott belőlem, amit iránta éreztem. Egy idő után fogtam magam, bevonultam a fürdőbe és rendbe hoztam így is szanaszét álló lelkemet és testemet.

2. évad 7.rész - Védelem egy vámpír ellen

 Remélem nem haragudtok nagyon amiért csak most hoztam a részt. Sajnos elkezdődött nekünk is az iskola, és a részeket a következő 2 héten nem valószínű, hogy hozok, mert cserediák leszek. Nem kifogást keresek, de ez van. Megpróbálok sietni és tőlem telhető legjobban megírni a részeket, de ehhez időre lesz szükségem.
Nagyon remélem nem fogtok véglegesen megutálni. :/
Jó olvasást kívánok hozzá és a véleményekre kíváncsi vagyok :D

Chris szemszöge:
 Miután visszamentünk az akadémia épületébe egyenesen az igazgatóihoz indulunk.. Az ajtó előtt elköszönt, és az orvosi felé vette az irányt. Bekopogtam, majd benyitottam a helyiségbe és leültem az igazgatóval szembeni székre. Vártam, hogy visszajöjjön, majd beszélgetni kezdtünk. Szóba kerültek az estisek ügyei, a vér utáni sóvárgásaik, és Lisa kirohanásai is. Viszonylag mindent sikerült megbeszélnünk, mikor valaki vérének csábító illata zavara meg a szaglásom. Nem kellet sok ahhoz, hogy rájöjjek kié.
 Azonnal felálltam és a keresésére indultam. A vér illata mindent betöltött, csak remélni tudtam, hogy a többiekhez még nem ért el. Már épp feladtam volna, amikor megláttam Lisa értetlen tekintetét. Ő nem vett észre, pár másodperc alatt megfordult és Conorra nézett, így óvatosan mögé tudtam lépni. Egy kis idő után mindketten észrevettek, majd Lisa fejével felém fordult és halkan megszólalt.
- Kérlek ne bántsd. Biztos van rá magyarázat - bizonygatta, ám szemei másként ragyogtak.
 Aztán egyik pillanatról a másikra összecsuklott, és ha nem kapom el komolyabb baja is eshetett volna. Szorosan tartva elindultam vele az orvosiba, ám mielőtt szem elől tévesztettem volna Conort visszaszóltam neki.
- Remélem tisztában vagy a következményekkel, Downson - közöltem vele, majd Lisával a karomon távoztam.
 Gyorsan bevittem az orvosiba, majd lefektettem az ágyra. Elléptem mellőle, de csak addig, amíg kerestem kötszert. Visszamentem, leültem mellé és elláttam a fogat által ott hagyott nyomokat. Nem kellet sok és két halvány fénypont jelent meg a kötés alatt, majd pár pillanat múlva el is tűnt. Óvatosan leszedtem a tapaszt és ekkor láttam, hogy aggódnom nem is nagyon kellet volna. A harapás nyoma teljesen eltűnt és újra olyan volt, mint előtte. Szinte tökéletes volt, csak azok a furcsa hegek rontották az összképet, amik a karján, és a nyakán voltak.
 Közelebb hajoltam, hogy jobban szemügyre vehessem. Ujjaimmal érintettem a sérüléseket, majd légzése egyenetlenné vált és forgolódni kezdett. Elhúztam a kezem, de nem változott semmi, pedig azt hittem miattam lett ilyen. Nyugtalanított a helyzet, ám nem sokkal később Cam lépettbe a helyiségbe és kissé idegesen meredt rám.
- Mi a baj, haver? - kérdeztem meg.
- Baj az van, főnök - próbálta poénosra venni, de nem ment nagyon - a teremben már mindenki érzi a vérének az illatát. Ha nem mész vissza portyázni fognak és megtámadhatják az alvókat is.
- Értem és mennék is, de nem hagyhatom itt ŐT ilyen állapotban - mutattam a már lenyugodott Lisára.
- Ha gondolod én itt maradok vele. Nem kell ilyen ellenségesen nézni, eddig is én láttam el, ha megsérült és akkor sem estem neki. Bízhatsz bennem, nem fogom bántani. Menj és tegyél rendet a többiek között.
- Cam....köszönöm.
- Nincs mit, nem csak te szereted őt - válaszolta és a végét alig hallhatóan tette csak hozzá, mégis értettem.
 Nem fordultam vissza, hanem kilépve a szobából egyenesen a kijelölt előadóhoz mentem. Már a folyosó végén hallottam, hogy vitatkoznak és találgatnak, így gyorsítottam a lépteimen. Az ajtó előtt megtorpantam, hogy kiterveljem a hatásos belépőmet. Miután megvolt, teleportáltam a tanári asztal elé, és némi szelet is használtam hozzá. A teremben lévők mind elcsendesedtek és lehiggadtak, majd mindenki leült a helyére.
- Valami gond van, vámpírok?
- Kinek van ilyen ínycsiklandó vére? - kérdezte az egyik srác, ám Dante, Kyle, Luk és én tudtuk csak a választ és nem szándékozta egyikünk sem elárulni.
- Ki sérült meg? És jól van? - érkezett egy újabb kérdés két lánytól, akik ikrek lehettek, mert tök egyformák voltam.
- Már jól van, de inkább menjünk vissza a szállásra. Nem ártana nektek egy kis pihenés - adtam ki a feladatot, majd mindannyian együtt mentünk vissza a szállásunkra.
 Megvártam míg az éjjelisek nyugovóra térnek, majd átteleportáltam az igazgatóiba. Szerencsémre az "apám" még bent volt, így behívatta nekem Conort, hogy megbeszéljük a történteket. Én tisztában voltam vele, hogy mi ő, de ő ne tudta, hogy én tudom. a beszélgetést az igazgató kezdte.
- Conor ugye tudod, hogy miért hívattalak? - kérdezte Edward.
- Gondolom, hogy tudom.
- Pontosan tudod, miért kértük, hogy ide gyere Downson. Meg is ölhetted volna Elisát, amit nem hagytam volna megtorlás nélkül - vágtam a fejéhez a kegyetlen igazságot.
- Tudom Shwan és sajnálom, csak elvesztettem az önkontrollt. Nem fog megtörténni újra, ebben biztos vagyok. Igazgató Úr, ha lehet akkor kilépnék a felügyelési pozícióból. Jobb lenne, ha olyan állna Elisa mellett, aki nem árt neki.
- Mr. Shwan....Apa én egyetértek vele és jobban örülnék, ha áttennénk az éjjelisekhez.
- Christian...lehet, hogy ez a könnyebb út, de ha megszüntetsz minden veszélyforrást körülötte, azzal csak ártasz neki. Megérdemli, hogy meg tudja magát védeni. Van egy ötletem, hogyan akadályozzuk meg Conort abban, hogy Lisa vérét igya, de ehhez Ő is kelleni fog.
- De elárulod, hogy mi az? - kérdeztem, mert féltettem Lisa testi épségét, még ha ezzel ártok is neki.
- Nem, de meg fogod tudni. Conor, menj pihenj le és 3 óra múlva találkozunk ugyan itt, Lisával egyetemben.
 Ezzel utunkra engedett, én a főbejárat felé indultam, míg Conor a kolesz felé vette az irányt. Azonban mielőtt kiért volna a látószögemből utána szóltam. Megfordult és érdeklődve figyelt, majd a mondandóm végeztével bólintott, hogy tudomásul vette és elment. Visszasétáltam a hajnali ködben a Vadászházhoz, majd belépve az ajtón, elindultam az emelet felé ahol Cam lépett mellém. Nem volt kedvem csevegni, de nem tágított mellőlem, így a szobámba érve végigdőltem a heverőn és kérdőn néztem felé.
- Na mi van?
- Felébredt és a történések fele kiesett neki. Azt mondta csak megijedt valamitől, majd elájult és az orvosi szoba ágyán ébredt teljesen vizesen. Te mit tudsz erről?
- Tényleg tudni akarod?
- Igen, mert Lisa egy nagyon kedves barátom és nem szeretnék hazudni neki.
- Oké, értem. Az egész akkor kezdődött....... - és elkezdtem mesélni, amit Cam néha-néha azzal szakított félbe, hogy ne felejtsek el levegőt venni.
 Miután minden elmondtam neki, átbeszéltük a dolgokat, majd elküldtem pihenni, ami már rám is rám fért. Szerintem az egész napot szunyálással töltöttem, mégsem tudtam magam kipihenni. Aggódtam Lisáért, hogy baja esik, de bíztam az "apámban". Tudtam, hogy ő mindenre képes megoldást találni és most életbe vágóan fontos volt. Csak remélni tudtam, hogy minden rendben lesz és Lisa még egy ideig biztonságban marad.

Elisa szemszöge: 
 Éreztem, hogy valaki a karjaiban tart és mozog. Hangokat hallottam, de szavakat nem értettem, majd egy idő után az a valaki letett egy puha helyre és félresöpörte a hajam a nyakamtól. Ezután kissé eltávolodott, ám nem sokkal később visszaült és valamit a sebre nyomott, ami fájt, de nem tudtam rá reagálni. Miután megszoktam elnyelt a teljes sötétség.
 Mikor újra magamhoz tértem kipihent voltam. Kinyitottam a szemem amit azonnal meg is bántam, mert éles fájdalom érkezett az egyik idegpályámra. Ezután inkább óvatosan nyitogattam a szemem, mígnem képes voltam rendesen nyitva tartani. Furcsállva néztem körbe, majd eszembe jutott minden a tegnap este történtekből. Megborzongtam a gondolattól, hogy egy vámpír van minden este a közelemben és erről csakis az igazgató tehet.
 Nagy nehezen kimásztam az ágyból, majd a szobámba teleportáltam, ahol Kat nyugtalanul járkált fel-alá. Érkezésemet követően a nyakamba ugrott, és olyan erővel ölelt meg, mit aki fél, hogy elveszít. Mikor már kiörömödtük magunk elengedett és egyenesen a fürdőben tolt, mondván fürödjek le mert bűzlök. Gyorsan lerendeztem magam, felöltöztem és visszaballagtam Kathez.
 Lementünk reggelizni és éppen a csokis croissantomat ettem, amikor megláttam felénk közeledni. Na kitaláljátok ki volt az? Aki Conorra tippelt az jól gondolta, mert az az átkozott nem vámpírnak kinéző lény éppen felénk közeledett. Hamar befejeztem a még meglévő kajám elfogyasztását, és mire mellénk ért fel tudtam állni, hogy távozzak. Szerencsére vette az adást, és visszafordult, így nem kellet vele beszélnem.
 Egész délelőtt kerültem, ám minden reményem szertefoszlott, mikor Mr Shwan hívatott. Vonakodva ugyan, de elindultam az irodája felé. A titkárságon Camill jelentőségteljes pillantást küldött felém, minek következtében az addig még meglévő önbizalmam is elszállt. Az iroda ajtaja előtt vettem egy nagy levegőt, majd óvatosan bekopogtam. Egy "Tessék" után benyitottam és lehajtott fejjel léptem be a szobába. A légkör furcsán zavaró volt, így felnéztem és Conorral találtam szembe magam, ahogy érdeklődve figyeli a reakciómat.
- Elisa, ugyebár rájöttél, hogy mi Conor valójában? - kérdezte az igabá, mire bólintottam. - Akkor azzal is tisztában vagy, hogy ez köztünk marad. Conor nem szokványos vámpír. Pár éve harapta meg egy tiszta vérű vámpír, és ez némiképp megváltoztatta, ha szabad így fogalmaznom.
- Értem és nekem mindehhez mi közöm?
- Eddig megtudta magát fékezni, ám tegnap este...Az történt ami. Remélem számíthatok a segítségedre, hogy egy vadász fia ne kerüljön a prédája közelébe. Igen Conor Downson egy vámpírvadász család legifjabb sarja. Kérlek ne akarj senkinek rosszat - kérlelt, mire megráztam a fejem, de nagy nehezen válaszoltam.
- Jó segítek, de ennek meg lesznek a következményei.
- Rendben, akkor gyere ide. Add ide a kezed!
- Jó, de nem lecsatolható a kezem, így én is megyek vele.
- Jól van na..nem kell kiforgatni az emberek szavait, Elisa - mondta Conor, ám szája sarkában mosoly bujkált az előbbi megjegyzésemre.
 Odasétáltam Edhez, aki egy karkötőt csatolt a  csuklómra. Az egész egy egészen aranyos darab volt, ám mégis körbelengte egy furcsa megmagyarázhatatlan energia. Érdeklődve néztem, forgattam a csukólat, hogy jobban lássam, mikor egy apró fényes sugár lövet Conor felé. Szegénynek kitérni sem volt ideje, mert az egész gyereket körülölelte egy vörös köd, ami végül a földre szögezte.
- Sajnálom, én nem akartam....Nem is én csináltam....csak....
- Nem te voltál Lisa, hanem a karkötő. Megóv minden olyan át nem változott vámpírtól, aki hozzád ér és bántani akar. Szerencsére Conor csak ennyivel megúszta, azonban mostantól jobban kell vigyáznod. A karkötő csatlakozott az érzéseid hullámához, így képes vagy akár egy kis erőfeszítéssel is akár kivégezni egy kifejlett vápmírt.
- Értem, de én tényleg nem akartalak bántani, Conor. Ezt viszont nem tudom rólad is elmondani - mondtam némi megvetéssel a hangomban.
- Én sem, de akkor is nagyon sajnálom. Nem fog még egyszer megtörténni - biztosított a történtek felől és furcsa mód hittem neki.
 Elköszönök, majd kilépve az irodából egyenesen a szobámba megyek, ahol Kat izgatottan néz rám. Leülök vele szembe az ágyamra és elmesélek neki mindet, hisz olyan ő nekem, mintha a húgom lenne. Csupán 8 hónap kettőnk közt és ez a legjobb, mert így igazán meg tudunk mindent beszélni, mint a tesók. Mesélőkém végeztével melegebb ruhát varázsolok magamra, majd lemegyek a déli kapuhoz, hogy az estisek át tudjanak jönni. Azonban, egy ilyen fegyverrel a kezemben nem sok értelme lenne ellenállni a parancsaimnak, hacsak nem szándékoznak elpatkolni.
 Mire oda érek Conor már ott van és jelenléte valahogy lenyugtatja kavargó gondolataim. Csendben mellé sétálok és a tömeget két oldalra lököm, nem kis dühöt kiváltva az emberekből, de nem érdekel. A kapu nyílik és az estisek tömege keresztülvág a soron amit alkottam, majd végül meglátom Christ.

2013. 09. 01.

2.évad 6.rész - Metsző valóság


 Remélem nem haragudtatok meg rám, amiért csak most tudtam hozni a rész. Nagyon remélem elnyeri a tetszéseteket és megtiszteltek néhány véleménnyel is.
Jó olvasást kívánok hozzá!

 Talán szeretem, de ezt soha nem mondanám meg neki. Vajon pontosan mit érzek iránta? - gondolkoztam el ezen. Éreztem, hogy könnyeim újra utat törnek maguknak. Rettenetesen össze voltam zavarodva és utáltam magam emiatt. elfordultam a tükörtől és a kád szélére ültem, amikor valaki kopogott.
- Lisa minden rendben? - kérdezte Kat aggodalmasan.
- Persze csak egy perc - válaszoltam hamiskás hangon. Felálltam, megmostam az arcom, majd az ajtóhoz léptem.
- Csak mondom, hogy a "mindjárt jövök" az nem azt jelenti, hogy fél óra - szidott le.
- Nem érzékeltem az idő múlását. Sajnálom.
- Mond, miért vörös a szemed? Csak nem sírtál?
- Én....
- Ugye nem Chris miatt? Eskü kicsinálom a srácot - mondta viccesre fogva.
- Ne tedd....Ő nem tud semmit - válaszoltam, miközben letelepedtem az ágyamra és egy párnát vettem az ölembe. - Vagyis van amit tud, de nem mondja el nekem. És annak a valaminek köze van hozzám.
- Miért nem mászol a fejébe?
- Mert nem tudok. Tudod megtanítottam néhány dologra míg volt a kötés....és hát elég ügyesen alkalmazza a tanultakat. Hogy lehettem ennyire vak.
- Miért? Ha a vámpíros dolgokra gondolsz, akkor rendesen beletrafáltál mindennek a közepébe.
- Kösz a támogatást...Szívás az élet.
- Ja mindenképpen. Jó lenne végre aludni, mert mindjárt 3-om van és reggel suli.
- Ne is mond - válaszoltam, majd kényelmesen befészkeltük magunkat és elaludtunk.
 Reggel valakinek a nyöszörgése ébredtem. A szememet nem akartam kinyitni, így megpróbálkoztam egy ősi varázslattal. A lényege az, hogy lássuk azt, amit nem láthatunk pl.: zárt ajtók mögötti személyeket, vagy épp a zaj forrását csukott szemmel. Láttam, hogy Vadász valamivel nagyon küzd, így kinyitottam a szemem. Ekkor láttam meg az ágyam végében álló démoni alakot. Sikítani akartam, de a levegő a torkomban ragad, mire a lény eltűnt és a kutyám is megnyugodott valamelyest. Ránéztem az órára, ami hajnali 6-ot mutatott, ezért nem láttam értelmét visszaaludni, így inkább kimásztam az ágyból és bevonultam a fürdőbe.
 Gyorsan letusoltam, ezzel próbálva eltüntetnie minden rossz érzést magamról. Miután végeztem felöltöztem a szokásos ruhámba, majd visszamentem a szobába. Kat még édesdeden aludt és kivételesen nem volt kedvem felkelteni, így inkább csendben kiosontam a helyiségből. Lesiettem a lépcsőn és egyenesen az étkező felé vettem az irányt. Szerencsére az ebédlő kongott az ürességtől, így nyugodtan tudtam azt csinálni, amit akartam. Reptettem a tányérokat, a poharakat, az evőeszközöket, majd egy idő után meguntam és mással foglaltam el magam. Reggelizte, utána eltüntettem a cuccaim és elsétáltam a kerthez vezető folyosó felé.
 Kimentem az udvarra, hogy a fejembe kavargó gondolatokat helyre rakjam. Nagy nehezen sikerült is, de sajnos a tanításra hívó csengőszó nekem is szólt. Nem túl lelkesen bementem az épületbe, lesöpörtem a hó utolsó maradványait a kabátomról, majd a szekrényemhez sétáltam és beraktam azt oda. Kiszedtem a cuccaim és bevonultam az egyik előadóba. Leültem és írogatni kezdtem a füzetembe; egy idő után azonban megéreztem, hogy valaki bámul. Felnéztem a padról, körbenéztem a termen és a tekintetem egy kissé ismerős arcon állapodott meg. Talán Lancenek hívják, de nem vagyok benne biztos. Chrissel láttam még az 1. félévben, de annyira nem érdekelt, hogy ki ő valójában.
 Az óra hamar eltelt, ám Lance szeme állandóan kíváncsian fürkészett. A következő órám már nem volt közös vele, azonban Kattel igen. Beültünk ófranciára, ahol Meredith gyűlölködő tekintete fogadott minket. Nem vettünk róla tudomást, ami jobban bosszantotta, mintha beszólok. A tanárnő hamar lezavarta az órát és még csengő előtt elengedett minket, így volt még egy rakás időnk. A folyosón összefutottam Conorral, egy szót sem szóltunk egymáshoz, ám a körülötte lévő szféra erősen aggasztó volt.
 Ezután egész nap nem láttam, pedig lett volna közös óránk, na mindegy. Mikor eljött az ebéd idő egy falat sem ment le a torkomon. Egyre csak azon kattogott az agyam, hogy mi lehet Conorral. Miután végeztünk a kajálással elköszöntem Kattől és egyenesen az igazgatóiba mentem. Cam a titkárságon vidáman üdvözölt, majd kérdésemre, hogy bent van-e Edward, furcsán nézett rám.
- Te jó ég Lisa. Mit csináltál?
- Semmit...Nem ő kérte, hogy jöjjek, hanem magamtól jöttem ide. Beszélni akarok vele.
- Értem, de most nem aktuális....Vannak nála, de szerintem sejted ki lehet, igaz?
- Őszinte leszek veled. Halvány lila fingom sincs róla, de nem izgat. Bemegyek, ha zavarok, ha nem.
- De.... - kezdett bele, de már a kilincset nyomtam le. Az ajtó nyílt, aminek következtében a szobában lévő emberek elcsendesedtek. Edward nekem szembe ült, míg a másik illető háttal volt.
- Lisa...Mégis mit keresel te itt? Camill nem mondta, hogy nem érek rá?
- De mondta, csak engem nem érdekelt. Csak közölni akartam, hogy Conor ma eltűnt és megkeresem.
- Ezt nem gondolhatod komolyan. Pár órán belül sötétedik és nem sétálhatsz csak úgy egyedül a sötétben.
- Most komolyan, Ed. Mikor érdekelt, hogy hova megyek, mit csinálok, és mikor jövök? Különben is meg tudom magam védeni. Ha ez nyugtat nem akartam szólni, hogy elmegyek, de így láttam jobbnak.
- Lisa.... - kezdett bele, de megfordultam és távoztam.
 Kiléptem a folyosóra és egyenesen a szekrényemhez rohantam. Kivettem a kabátom, felvettem és már a főbejárat fel indultam, amikor megláttam Katet egy sráccal beszélni. Nem vett észre, így gyorsan teleportáltam és a falu vagy város főterén voltam. Azért nem tudom a pontos meghatározását, mert soha nem jöttem még ide. Szerencsére a téren voltak padok és ilyentájt senki nem mászkált. Tudtam, hogy csak meg kell idéznem Dont és itt lesz, mégsem voltam rá képes. Mire nagy nehezen rászántam magam egy kisfiú szaladt át a téren, kezében egy lufival, ami az egyik fa legalsó ágán fennakadt. Sírni kezdett, mire felálltam, odasétáltam hozzá és visszaszereztem a léggömbjét.
- Tessék. - nyújtottam felé, mire megfordult és futni kezdett. - Várj - szóltam utána, de nem állt meg.
 Elindultam utána, de egy idő után szem elől vesztettem. Megálltam és figyelni kezdtem, majd újra megláttam. Ismét követni kezdtem, majd egy harangtorony kertjében értem utol. Lassítottam kicsit a tempómon, míg teljesen közel nem értem hozzá, majd felé nyújtottam a lufit. Megfordult, a madzag felé nyúlt, ám mielőtt megfogta volna a kis keze a csuklóm köré zárult.
- Mi a ..... - kezdtem, amikor a szája idétlen vigyorra húzódott. Körme, vagy inkább karmai a bőrömbe mélyedtek. A másik kezemmel egy apró tűzgolyót lőttem felé, mire eleresztett és eltűnt.
 Hátrálni kezdtem és az első ajtónál fedezékbe húzódtam. Bezártam az ajtót és elindultam felfele a lépcsőn, majd egy csapóajtón felmentem és azt is gondosan lecsuktam. Körbe néztem a helyiségben és megállapítottam, hogy nem volt ésszerű ezt választani. A toronyban egy hatalmas harang volt és egy gigantikus ablak, amin keresztül fény áramlott be. Éreztem a levegőben a gyerek jelenlétét, de nem láttam. A kezem a bothoz ért, mikor a vámpírka megjelent és felém ugrott a párkányról. A pálcát épp időben sikerült magam elé rántanom ahhoz, hogy nem essen egyenesen belém. Érdeklődve figyelt, majd a karmaival felém intett, ám az arcomat érte csak el. Ahogy megérezte a vérem illatát eszelősen karmolászni kezdett, és a csuklómat és a karomat is több helyen felsértette.
 Aztán egyik pillanatról a másikra abbahagyta a támadást és mozdulatlanná dermedt. Kihasználva az alkalmat ellöktem magamtól, majd észrevettem, hogy mitől ijedt meg. A párkányon nem mást állt...Na kitaláljátok?..... Hát persze, hogy Chris és, így hogy hátulról kapta a fényt, tényleg ijesztő látványt nyújtott. Leugrott onnan és egyenesen felénk kezdett sétálni. Mikor elém ért szorosan a karjaiba zárt és suttogni kezdett valamit.
- Semmi baj, mindjárt vége - mondta, ám ekkor valami égetően meleg érzés kerített hatalmába.
- Chris...mi ez?
- Már vége is van. Ideje lenne visszamenni az iskolába, nem gondolod?
- Nem akarok visszamenni....Magyarázatot akarok erre - utaltam a gyerekre, de Ő mosolyogva megrázta a fejét.
- Később - és ennyivel le is rendezte a témát.
 Visszavitt az akadémiára, gondolom félve attól, hogy elszökök. Egyenesen az igazgatóihoz sétáltunk, de mielőtt kinyitotta volna az ajtót elköszöntem és az orvosiba mentem. Bekötöttem a sebem a csuklómon és elindultam megkeresni Conort. Ha már a városban nem találtam, akkor valószínüleg visszajött. Bolyongtam az épület fala között, miközben lépteim vízhangot vertek a csendben.
 Mivel 1 óra múltával sem találtam, így bevetettem egy kereső igézetet, ami a megfelelő irányba vezetett, aminek a végén megláttam. Nekem háttal állt és az ablakon bámult kifelé. Óvatosan elindultam a lépcsőn lefele az irányába, ám nem vett észre, vagy ha mégis nem foglalkozott velem. Mellé érve halkan kezdtem neki a mondandómnak és a faggatózásnak.
- Hol voltál ma?
- Mi közöd hozzá?
- Aggódtam érted, ha nem gond. Olyan zárkózott vagy, csak gondoltam valami baj van.
- Nem nincs, csak elegem lett a vámpírokból, még akkor is, ha csak éjjel kell rájuk vigyázni. Gyűlölöm a fajtájuk, de el kell viselnem őket, mert ez a feladatom.
- Tudom mire gondolsz. Nincsenek jó vámpírok, csak olyanok, akik megtanulnak az emberek közt élni. Mindegyik egy szörnyeteg.
- Jobb, ha mész, mielőtt bajod esik.
- Miért? Megegyeztünk, hogy nem parancsolgatunk a másiknak. Én tartom magam ehhez. - válaszoltam, ám az aurája hirtelen kellemetlenné vált.
 Megfordultam és elindultam arra amerről jöttem, ám az első lépcsőfognál megragadta a karom és visszahúzott. A kötés leesett a csuklómról, ami neki is feltűnt és a sebes részt a szájához emelte. Szerencsére már heges volt, de maradt rajta némi vér. Lenyalta azt a pár cseppet, majd szája a nyakamhoz vándorolt. Félre tolt néhány tincset, nyelvével egy csíkot húzott a nyakamon, és ekkor már tudtam mi fog következni.
 Nem kellett sokat várnom és sejtésem beigazolódott.  Fogait a bőrömbe mélyesztette. Megharapott az, akiből nem néztem volna ki, hogy vámpír lenne.
- Conor...Kérlek....eressz el! - nem válaszolt, de a vér jobban kezdte szívni. - Kérlek...Fáj - mondtam erőtlenül, minek következtében elengedett.
 Hátráltam tőle néhány lépést és szembe fordultam vele. Szemei vérben forogtak, szájából kilógtak az agyarai és a teljes állkapcsa véres volt. Nem tudom mikor jöhetett, de Chris mögöttem állt és éreztem rajta a dühöt. Fejemmel felé fordultam, majd megszólaltam.

- Kérlek ne bántsd. Biztos van rá magyarázat - mondtam halkan, majd minden erőm elszállt.
 Zuhanni kezdtem, vártam a becsapódást, de az nem akart eljönni. Valaki elkapott és szorosan tartva a karjai vett és elindult velem. Nem tudom hova, de jó volt nem érezni semmit. Remélem nem halok meg - gondolatra mosolyogni kezdtem.

 (Ez lemaradt, még a 4. részből. Tehát ez lenne Artemisz pálcája vagy botja, kinek hogy tetszik. Feladata, és funkciója, hogy a vámpírokat megsebesíti, de nem okoz maradandó károkat bennük. Alapból egy egy kis méretű tárgy, ami kényelmesen elfér Lisánál. Azonban, a támadás éri őt, akkor hamar elő tudja venni, és egy gombnyomással 2,5-3 méret hosszúra ugrik ki. Remélem eléggé jól elmagyaráztam és köszönöm Vacaknak, hogy szólt róla, mert nekem teljesen kiment a fejemből :) - írói infó)