3.évad 10.rész - Vámpírok éjszakája 2/2

 "Már mindenki kívül volt az épületen csak Cameron, Lukas és Kyle vártak rá az ajtóban. Érdeklődve néztem a csapatra, akik hasonlóan néztek egymásra. Megkérdeztem, hogy kire várunk, mire a válasz mindenkinek az volt, hogy a kocsikra. Kyle tájékoztatott, hogy nem tud sokáig marad az estélyen, mert családi dolgokat kell elintéznie, amit jóváhagytam. Nem sokára megérkeztek a járművek és mi beszálltunk, majd megkezdődött Sir Walker és köztem egy hosszadalmas beszélgetés." 

 - Örülök, hogy újra köreinkben üdvözölhetem, Mr Black - kezdett bele negédesen, mire a Walker testvérek furán kapkodták a fejüket közöttünk.

- Bácsikám, ő Shwan, nem Black. Miért mondtad neki ezt? - kérdezte meg Lukas, melyre testvére is heves bólogatással reagált.

- Látom elfelejtettétek ki is ő valójában, de sebaj. Ő, akit ti Christian Shwan néven ismertek valójában Christian Blacknek neveznek. Egy ősi és hatalmas uralkodói dinasztia utolsó élő tagja, és ennyi éven át abban a hitben tartott mindenkit, hogy eltűnt vagy esetleg meghalt. Egy korábbi látogatásotok alkalmával meséltetek illetve mutattatok képet róla, és felismertem. Az apja nézett ki ugyan így az ő korában...

- Ez igaz Chris? - kérdezett most Cameron.

- Igen, sajnálatos módon. Mielőtt hazugnak bélyegeznétek elmondom, hogy nem magam miatt tettem annak idején amit. Edward a családom egy barátja volt, így miután a szüleim meghaltak ő nevelt fel saját fiaként. Felvettem a nevét, hogy az Arthurhoz hasonló alakok ne találjanak meg és gyermeteg fejjel még ne irányíthassanak.
- Sajnálatos módon ugyan olyan makacs és irányíthatatlan vagy, mint a magadfajták legtöbbje. Mond csak, mire is jó ez az egész? Miért nem hagytad még ott azt az istenverte akadémiát, mert tudtommal nem egy támadás ért benneteket ott.
- Sir Walker, Arthur....Gondolom mondanom sem kell, hogy ha arra számítottál, elhagyom az iskolát, akkor nagyon tévedtél. A kötelezettségeimnek mostmár eleget tudok tenni, így a továbbra nem szándékozom a tanácsot figyelembe venni a döntésim meghozatala alkalmával - mondtam komoly hangon és tekintettel, mely a velem szemben ülő tanácstagot igen meglepett.
- Ezt nem teheted. Még ha te is vagy az aki felettünk való, akkor sem dönthetsz a tanács megkérdezése nélkül. Ehhez nincs jogod!
- Arthur, csak hogy tisztán lássuk a helyzetet. Amióta a tanács úgymond uralkodik, a helyzetünk változatlan és sehova sem fejlődtek a halandókkal való kapcsolatok. Shwan ezért hozta létre az iskolát, hogy ezen változtasson, mert ti semmit sem tettetek. Hány vámpír halt meg mióta tiétek a gazdaságunk? Évente 30-50...mit is számítanak, igazam van?
- Tévedsz, nagyon is számítanak csak....Lényegtelen mit is válaszolok, mert semmiképpen nem jönne ki ebből jól a kormányunk.
 Ezután a kissé sem kínos beszélgetés után lassan ráfordultunk az Arlington birtokhoz vezető sétányra. Jelenlétem látszólag nemhogy megnyugtatta volna a koros vámpírt, inkább feszélyezte az. Már nem kell sokat kibírnom vele egy légteret szívva, ami azért tényleg jó. Az utolsó métereket tette meg az autó, mikor éles vitatkozás hangja ütötte meg a fülünket. Intettem a sofőrnek, hogy álljon meg, majd ezt követően kiszálltam a gépjárműből, aztán természetesen a kocsi továbbhajtott. Ami meglepett így elsőre, hogy a Walker testvérek is jöttek, pedig azt hittem sikerült magam ellen fordítanom őket.
- Vajon mi lehet a vita tárgya? - kérdezte Cam elmélázva az eshetőségeket latolgatva.
- Talán valamilyen nézeteltérésük van. Nézzük meg - mondtam komolyan és elindultunk a csoportosulás felé.
 Amikor a közelükbe értük olyan kijelentés foszlányokat csíptem el, hogy "Mit keres itt?", "Minden lében kanál.", "Mit ártottunk neki, hogy itt is megjelenjen?". Aztán a tömeg érkezésünkre alábbhagyott a hangos megjegyzésekkel, csak a sugdolózás maradt meg. Nagy nehezen átvágtunk a nyitott csoporton, majd a közepére érve megláttam a vita okát, kinek jelenléte nem kecsegtetett semmi jóval.
- Chris te tudod, mit keres itt, a Dunken-lány? - érdeklődött Dimitri, mert furcsállta a dolgot. Gyorsan körbenéztem, majd terelve a témát megszólaltam.
- Jó van vámpírok, befele. Nincs itt semmi látnivaló, meg különben is belül tágasabb és a szüleitekkel is találkoznotok kellene még kezdés előtt - adtam ki a parancsot, melynek vonakodva ugyan, de engedelmeskedtek. Miután szinte mindenki bevonult az épületbe leguggoltam az eszméletlen lány mellé - Mit kezdjek veled, hogy megfogadd mások óva intését? - majd a térde és a háta alá nyúltam, hogy felemeljem a földről.
 Gyors léptekkel haladtam a nekem kijelölt pihenő és "egyéb" szoba felé, mikor összefutottam Lukassal. A kezemben tartott Lisára pillant és némi aggódás fut át az arcán, majd rendezi vonásait. Tekintetét egy röpke pillanatra elszakítja a Szerelmemről és merően néz rám választ várva. Sóhajtok egyet és nemlegesen megrázom a fejem, miszerint nem tudom, hogy került Ő ide. Belépve a szobába letettem Elisa ernyedt testét az egyetlen ágy gyanánt szolgáló heverőre, majd leültem a mellette lévő fotelbe és várok.
 Várok, hogy felébredjen és magyarázatot adjon minden kérdésemre, ám előtte még felhívtam az igazgatót és Katet, hogy ne aggódjanak érte. Sajnos az idő mérhetetlenül lassan telt, így unalmamban megidézem a napközben olvasott regényt és folytattam ott ahol abbahagytam. Már éppen az utolsó oldalakat olvastam, mikor nyöszörgésre lettem figyelmes. A könyvet letettem a megidézett asztalra és figyeltem, ahogy aranyosan nyitogatni kezdi a szemeit, majd fejét felém fordította és vissza. Arcára először rózsás pír, később döbbenet ült ki, majd nagyon gyorsan felült.
- Mit keresek itt? - kérdezte félénken, mely nem volt rá jellemző.
- Ezt én is kérdezhetném tőled. Nem is emlékszel, hogy kerültél ide vagy, hogy miért? Mitől félsz ennyire?
- Én nem félek - jelentette ki határozottam, ám szemei mást mutattak. - Egy kisgyereket kísértem egy ódon épülethez, mert nem tudta merre lehetnek a szülei. Aztán adott egy puszit az arcomra, megköszönvén, hogy segítettem, ezt követően semmi. Mi történt velem Chris?
- Valószínűleg egy vámpír gyerekkel találkoztál, aki még nem tudja kontrollálni az erejét. Náluk megesik, hogy elszívják az emberekben lévő energiát.
- Értem - válaszolja nyugodtan, ami meglep. Nem ismerek rá, hisz egy-két hét leforgása alatt nagyon sokat változott. Már nem ugyanaz a mosolygós, vidám lány, akit a snowboardozás alkalmával megismertem. Sok minden megváltozott benne, legfőbbképp az, hogy megint falakat emel maga köré és elzárkózik mindenfajta segítségtől. - Mennem kellene, mert Katerina biztosan aggódik már, hogy merre járhatok - mondja ezzel kizökkentve a merengésemből, majd feláll azonban azzal a lendülettel veszti is el az egyensúlyát. Utána kapok és még időben elérem mielőtt hanyatt vágódna.
-  Ne olyan gyorsan, mert azzal nem érsz el semmit. Kérlek maradj itt - mondom, és szemei, mivel hajlandó az enyémekbe nézni elvarázsolnak. - Azt mondják a szem a lélek tükre, hogy ezen keresztül beleláthatunk az emberekbe. Nálad miért nem lehet?
- Nem akarod tudni, mi van bennem. Félnél tőlem és ezt nem akarom. Nem akarok még egy személyt elveszteni, az érzéseim miatt.
- Miért? Tán nem szeretsz már velem lenni?
- Nem erről van szó, ezt te is nagyon jól tudod. Egyszerűen nem akarlak elveszíteni, bár tudom, hogy ez lehetetlen. A szívem mindennél jobban vágyik utánad, ám az eszem azt súgja jobb lenne, ha engednélek elmenni.
- Lisa kérlek ne mond olyat, amit megbánnál. Különben is ki mondta neked ezt a sok hülyeséget?
- Nem érted, hogy csak védeni akarlak - mondta szinte már kiabálva. Szemeiben az elkeseredettség és a féltés látszott, minek következtében könnyek kezdtek csillogni a két kék íriszben. - Daphne azt mondta, hogy megölt valakit, esetleg téged, mert megöltem az ő szerelmét. De én ilyet nem tettem, ugye? Sosem lennék képes bántani ártatlan embereket, és mégis ezt állítja - fejezi be mondandóját és arcár kezei közé temeti. A kettőnk lévő mind fizikai mind lelki távolságot hamar átszelem és védő karjaimba foglalom a kedvesemet.
- Sosem tettél ilyet, mert nem engedi a hatalmad. Megtehetnéd, mert képes vagy rá, de a szüleid arra tanítottak, hogy ne bántsd a nálad gyengébbeket - mondtam és egy puszit nyomtam a hajába, majd államat a fejére tettem.
 Nem tudtam volna megmondani, mitől rázkódik jobba; a sírástól vagy a rettegéstől, melyet Daphne keltett benne. Meg nem tudnám mondani meddig is álltunk összeölelkezve a helységeben, ám idilli pillanatunkat egy kopogás zavarta meg. Bosszúsan ugyan, de kinyitottam szemeim és az ajtóra sandítottam, majd kiszóltam, hogy "Szabad". Az ajtó nyikorogva nyílt ki, majd belépett egy mosolygós Cameron, aki miután meglátta a karjaimban lévő Lisát még szélesebben vigyorgott.
- Jó látni, hogy ébren vagy, Mia.
- Téged is jó újfent látni, Cam. Esetleg meg tudná mondani valamelyikőtök, hogy hol is vagyunk pontosan? Roppant érdekelne - köszön vissza Lia kissé kibújva az ölelésemből, melyet egy halk morgással reagálok le.
- Az Arlington-villa területén, azon belül is az egyik pihenő szobában. Mi történt veled, mert ezt mindenki szeretné tudni, nem csak mi - feleli Cam, miközben gondolatban küld egy üzenetet, melyet nem vagyok hajlandó figyelembe venni. Lisa már épp válaszolna, mikor a vámpírbarátunk közbeszól - Sajnos nekünk mennünk kell, mert jelenésünk van.
- Tudom, de nem akarok menni - válaszolom, mire mind a ketten rosszallóan néznek rám. - Inkább megadom magam, de lenne egy kérésem. Lisa, kérlek maradj itt, míg vissza nem jövök, rendben?
- Aha - feleli szomorkásan. Egy utolsó csókot lehelek ajkaira, majd elengedem és kifelé indulok a helyiségből.
 Nagy lendülettel indulunk a bálterem felé, ahol - mint kiéhezett farkasok - a nemesi családok és a neves vámpírok várnak ránk. A terem aljához egy lépcsősor vezetett, mely lábánál érkezésünkre összesereglett a vámpírok népe. A legtöbben megdöbbentek, mikor bemutatkoztam, és elmagyaráztam eltűnésem okát a politikai közéletből. Szerencsére a többség megértő volt, azonban voltak olyanok is, akik ezen cselekedetem gyávaságnak tudták be.
 Aztán elkezdődött a nemesek tiszteletadása, ahol a korom miatt - lassan 18 leszek, ami már csak pár hét - az eladósorban lévő lányok apjától kaptam ajánlatokat.  Nem igazán van ínyemre ha azzal jönnek, hogy egy a fajtám béli lányt vegyek el, hisz az én szívem másért dobog. Éppen Dimitri apja tette nekem a lányát illetően a szépet, mikor egy kis változást véltem felfedezni a levegőben. Egy pillanatra elszakítottam a tekintetem az előttem állóktól és felnéztem a galériára, amikor egy fej bukott alá. Egyből tudtam kihez is tartozik az a barna hajkorona, mely néhány másodperc múlva eltűnt a bársonyfüggöny - éppen csak félretolt esése - mögött. Még vártam egy keveset, majd mikor már a századik felajánlást kaptam elnézést kérve elhagytam a termet és az emelet felé vettem az irányt. Egy aprócska libbenés volt az egész, mikor átléptem a nehéz bársony alatt, mégis mintha tonnás súlyokat emeltem volna meg. A folyosó, amelyet mostmár nem világított meg a fáklyák halovány fénye koromsötét volt. Pár másodpercre villant csak fel egy kis fény, ami számításaim szerint a nekem kijelölt pihenőtől származott. gyorsan közelítettem meg és már nyomtam is be az ajtót, mikor az nekiütközött valakinek.
- Szabad lesz? - Kérdeztem.
- Persze - jött a szipogós válasz, melyet nem igazán akartam sehova sem tenni.
 Belépve a helyiségebe egy újfent vörösre sírt szemű Lisa látvány fogadott, aki minél messzebb akart tőlem kerülni. Tulajdonképpen ha beleolvasok a gondolataiban megtudom, hogy mi bántja, de jobbnak láttam, ha most nem ezt teszem. Inkább rákérdezek, mielőtt valamit felrobbant.
- Mi a baj?
- Mi a baj? Hát ennyire hülyének nézel? Miért teszed ezt velem?
- Nem, nem nézlek hülyének és nem teszek veled semmit sem. Mi történt, ami miatt sík ideg vagy?
- Nem is; csak te nem látod azt, amit én. Az előbb véletlenül kimentem, mert az a kisfiú benézett és meg akartam kérdezni tőle, hogy megtalálta-e a szüleit. Ehelyett egy galérián kötöttem  ki ahonnan mindent beláttam, sőt többet is, mint kellett volna. Láttam, ahogy a lányos apák a lányaikat ajánlják neked házassági célzatból, te pedig csak álltál ott. Tudod mit éreztem akkor? Hát persze, hogy nem tudod. Azt éreztem, hogy felesleges vagyok és tényleg jobb lenne neked nélkülem; hisz egy hozzád hasonló bármelyik szép, iskolázott és példás magatartású lányt megkaphatja.
- Tudom az istenit, tudom. De nekem akkor is és most is te kellesz, nem érdekelt egyik sem hidd el. Lehet bármilyen kinézetű, képességű vagy felépítésű és származású, nekem akkor is te vagy a legszebb - mondtam azt, ami kikívánkozott már belőlem, majd megragadtam Lisát és a heverőre löktem. Légzése és szívverés azonnal felgyorsult, mikor fejemet a mellkasára tettem. - Kérlek csak bízz bennem és figyelj az érzéseinkre - ezt követően kezeit  a fejemhez emelte, majd gyengéden mégis erőteljesen magához szorított.
- Bármit megtennék, hogy tudjam nem ártok vele neked - suttogta a levegőbe reményvesztetten.
 Ekkor azonban olyat éreztem, amit már nagyon rég nem. Vérre éheztem mégpedig az általam szeretett lányéra, így nyakához emeltem ajkaim. Először apró csókokkal hintettem be azt, minek következtében fejét hátrahajtotta, majd egy kicsit megharaptam a nyitottá vált területet, mire felszisszent. Tekintetemet és az agyamat elöntötte a vörös köd, majd nyelvemmel megérintettem a kényes részt, mire ledermedt, ám éreztem, hogy pulzusa tovább emelkedik. Számat harapásra nyitottam, mikor meghallottam a hangját, melyen tisztán éreztem a félelmet, ami simogatta érzékeim
- Vedd el azt, ami kell - mondta, majd cseppek kezdtek a szeméből folyni. Szívem is belefájdult abba, hogy ha megteszem meg is ölhetem.
- Soha nem tennék veled ilyet; csak kérlek maradj velem - mondtam és szemei visszaváltottak zöldbe.
 Ezután nem sok minden történt hiszen mindkettőnket felzaklatott a dolog. Mire éjfélt ütött az óra az összes éjjelis tanuló és Elisa is visszért az iskolába. Én azonban egy cseppet sem éreztem magam ettől a ténytől jobban, hisz ki volt az a kölyök és hol van Kyle? Ezekkel a kérdésekkel hajtottam álomra a fejemet hajnalban, mikor az első napsugarak megjelentek az égen.

3.évad 9.rész - Vámpírok éjszakája 2/1

 Szóval ezt is megértük Kedves Olvasóim. Az első olyan dolog amit már 1 éve csinálok és nem igazán volt kihagyásom. Remélem elnyeri a tetszéseteket a mostani rész, mert ez egy dupla fejezet lenne. Az is előfordulhat, hogy a következő fejezet egy kicsivel rövidebb lesz, ha nem gond.

A résszel és a történettel kapcsolatban némi infót azért elejtek nektek. 1.) Ez nem az egész. 2.) Az események egy része még csak ezután fog jönni, úgyhogy lehet izgulni. És 3.) Vajon mit beszélhet Sir Walker és Christian az autóban? 

És egy aktuális dolog. Ha befejezem a Lisa és Chris - történetét szeretnem mondani, hogy már nem kell sok - érdekelne-e benneteket egy olyan blog, mely szintén fantázia? Én szülinapi ajándékként egy részletet vagy rövid leírást hoznék nektek ebből a már írásban lévő storymból. Szóval csak hajrá hideget-meleget elfogadok tőletek.

 Christian szemszöge:

 Miután Lisa fölött a szerkezet rózsaszínbe váltott szó mi szó, megijedtem. Tudom, hogy mit jelent a szín és féltem hogy valaki hozzáért oly módon, ahogy én még soha. Aztán Cameron hozzászólása sem segített sokat.

- Ez érdekes, felettébb érdekes. Biztos....Áh az lehetetlen...vagy mégsem? Lisa....
- Igen; mi van? Mit hadoválsz itt össze, mi lehetetlen?
- Ti ugye még..... - mutat Lisára és rám. Nekem  nem esett le egyből az, ami neki igen.

- Mi....nem, mert? . kérdez vissza, és már előre félek mit fog szólni vagy egyáltalán reagálni.
- Akkor nem értem. A rózsaszín azt jelenti, hogy változásban vagy, ami jelentheti azt hogy állapotos vagy vagy akár mást is. De nálad akkor a mást és ennek még utána kell néznem - mondta, és elvette a mütyürjét.

 Ezután karon fogott és kirángatott a folyosóra, ahol egy hang szigetelt burkot varázsolt körénk és beszélni kezdett. Nagyjából fel tudom idézni mit mondott, melynek lényege annyi volt, hogy tényleg nem voltunk-e úgy ég együtt. A válaszom természetesen nem volt, mert tényleg nem siettem el a dolgot és elrontani sem akartam. Vele legalábbis nem.

- És akkor mivel magyarázod a rózsaszínt, he? - zökkentett vissza a valóságba egy igenis jogos kérdés.

- Esküszöm, hogy nem történt még meg közöttünk, higgy nekem. Valószínűleg van rá logikus magyarázat. Nem lehet, hogy esetleg álmában támadta meg valami vírus, vagy egy küzdelem során szerzett sérülés okozza a változást?

- Ezek mint lehetségesek, azonban eddig is én kezeltem, és egyszer sem mondta. Viszont van egy érdekes feltevésem, miszerint Lisa tényleg változásban van. Remélem tudsz követni. Szóval az lehet, hogy álmában történt valami, ami felzaklatta vagy megsértette a lelkét. A lelki sérülést is rózsaszínre állítottuk a bátyámmal, de...És itt a "de" a lényeges. Volt valami furcsa azon az éjszakán, mikor Kattel nálunk éjszakáztak?
- Nem vagyis igen. Szóval volt egy sötét árny az ágynál, mikor sikítozni kezdett és eltűnt mikor védeni akartam. Szóval fogalmam sincs mi volt, vagy hogy csinált-e valamit Lisával, de féltem őt és...
- És meg akarod védeni minden rá leselkedő veszélytől, de az badarság. Tehetségesebb lányt nem is ismerek nála, de vigyáz! Ha bezárod azzal neki okozod a legtöbb fájdalmat és szenvedés, na meg... - folytatta volna, hanem Elisa esett be nem messze tőlünk, nyakában Kyleval.
 Cameron gyorsabban reagált, mint én és leszedte róla Kyle ernyedt testét és a gyengélkedőbe vitte. Míg be nem ért vele és magukra nem zárta az ajtót tartottam a lány megviselt testét, nehogy összeessen. Értetlenül motyogott valamit, majd lábai felmondták a szolgálatot, és még időben sikerült elkapnom mielőtt összetörte volna magát.
 Pár pillanat múlva lekérezkedett a karjaimból és onnantól gyalog mentünk a hálójuk felé, ahol érkezésünkre Vadász felkapta a fejét. Mikor megállapította, hogy nem ellenségek, hanem barátok érkeztek fejét ismételten a mancsaira ejtette és aludt tovább. Letessékeltem Lisát az ágyra, aki egy pillanatig sem tudott nyugton megülni a fenekén. Egy nyugtató igézetet küldtem rá, így valamelyest sikerült az örökös járkálását beszüntetnem, ám ez sem tartott sokáig. Láttam rajta, hogy valami rettentően aggasztja mégsem mondja el, majd fogta magát és elment felfrissülni a fürdőbe. Mondanom sem kell, azalatt a pár perc alatt, míg távol volt tőlem, majd szétvetett az ideg, így Vadászhoz fordultam, hátha meghallgat. Egy ideig csak néztem, és ez neki is feltűnt, mert nem sokkal később rám nézett és megszólalt.
 Mond, mi nyomja a szíved, Vámpír?
 Az hogy nem tudom megvédeni. Túl sok a keresztező tényező és féltem őt, jobban mint kellene.
 Megértelek, mert én is féltem, azonban jobb ha tisztában vagy dolgokkal. Ő nem egy gyermeteg álom, mely ha felébredsz eltűnik. Biztonságban tudni mindentől, olyan lenne számára, mintha meg akarnánk fojtani.
 Tudom, de akkor is.....Azt hiszi Daphne a legrosszabb, ami a nyakába szakadhat, de nagyon téved. Vannak dolgok a múltjában, amit nem akarok elmondani neki, mert még túl korai lenne.
 Tudom, az Istenit, de nem teheted ezt vele - mordult rám, és kivételes jogosan. - Ezzel mindkettőtöknek csak ártasz. Hát jobb szeretnéd elveszteni, mint magad mellett tudni?
 Bármit megtenné, csak soha ne kellene neki hazudnom, még ha csak azt az ő érdekében teszem is - és mint aki végszóra érkezett, lépett be Lisa csatakos hajjal a szobába.
- Minden rendben, Szerelmem? - kérdeztük egyszerre. Nem kicsit pirult el, mikor észrevette, hogy csak egy törölköző takarja törékeny testét.
- Kérlek fordulj el - mondta és én nem épp szívesen, de megtettem, amit kért. Gyors mágiát alkalmazva magára megtörölközött és mire visszafordultam, már az ágyon ülve fürkészte az arcom.
- Mi bánt ennyire? Olyan zaklatottnak tűnsz, mióta Kyleval megjelentetek a gyengélkedőnél. Történt valami, amit nem mondasz el?
- Megfenyegetett... - kezdte, ám mondatának elején bealudt. Nem volt szívem felébreszteni, így egy apró puszit nyomva a homlokára távoztam.
 Alig tettem meg az ajtótól pár lépést, mikor összefutottam Katherinával, ami egy kicsit meglepett ám nem tettem szóvá. Azonban neki más volt erről a véleménye és karon ragadott, hogy magyarázatot követeljen Lisa eltűnésére. Nem akartam, hogy ő aggódjon a boszorkányom miatt, de előbb-utóbb úgyis megtudta volna, így nem kerteltem. Töviről hegyire elmeséltem a történteket, amiket hol iszonyodva, hol pedig rémülettel teli tekintettel hallgatott végig. A végére már szinte fuldoklott az el nem eresztett könnyektől, de megígértettem vele, hogy nem árulja el Elisának, hogy mit mondtam neki. Bólintott egyet, majd beviharzott a szobájukba, én pedig visszamentem a bálra, hogy összeszedjem az éjjelisek csapatát.

~*~*~*~

 Két hét telt el a Lisát ért fenyegetés óta, de azóta sem érkezett több, vagy legalábbis nem mondta el nekem. A viselkedése is kissé megváltozott, mely abban nyilvánult meg, hogy távolságtartóbb, visszahúzódóbb és megfigyeléseim alapján sokkal erőteljesebb. Ha volt is alkalmam összefutni vele a folyosón az őrjáratai alatt, vagy egy teremben alkotva mindig távozott mielőtt beszélhettünk volna. A többieknek is feltűnt a változás a kapcsolatunkban, így egyik reggel kelletlenül mentem a nevelőapám elé. Kopogtam nem is egyszer, mire nagy sokára hajlandó bolt fogadni.
- Örülök, hogy látlak, fiam. Már kezdtem azt hinni, hogy a Dunken-lány miatt soha többet nem fogsz meglátogatni - mondta némi gúnnyal a hangjában. 
- Nem azért nem jöttem, mert Ő feltartott, hanem mert nem értem rá. A másik épületben is vannak dolgaim, melyeket el kell intéznem. Viszont most egy kérdéssel fordulnék hozzád. Mit tudsz Daphne Montgomeryről?
- Azt, hogy már legalább tíz-tizenöt éve halott, és ha jól emlékszem ti tettétek el láb alól. Te törölted Elisa emlékeiből azt a rettenetes éjszakát, vagy az anyád?
- Anya óvta őt a legjobban, így miután megölte Daphne párját eltűntek. Később egy levelet kaptam a halott anyámtól, melyben leírta kinél rejtette el és miért. De gondolom ezt te is tudtad, mert ott voltál, mikor a szüleim meghaltak.
- Igen, de akkor minek kérdezed?
- Mert a minap kaptam egy meghívót Sir Arlingtontól az idei Vámpírok Éjszakájára. Beszéltem vele és belement, hogy néhány vadász leszármazott is részt vegyen, mintegy biztosítékot adva a békére. Ezért arra gondoltam, hogy A Downson gyerek és Mattues lennének a biztosítékok, ha te is beleegyezel.
- Felőlem rendben, és mikor lenne az esemény?
- Péntek éjjel az Arlington Villában lesz. Meghívót nem kell magukkal vinniük, de én ragaszkodtam hozzá, így kaptak ők is. Mivel Downsonnal nem vagyunk még csak köszönő viszonyban sem, ezért te adod át nekik a belépőket. Egy kérést még azért hozzátennék. Lisa semmi esetre sem hagyhatja el az épületet pénteken és szombaton egyaránt - mondtam és letettem az asztalra két borítékot, melyekben az említett dolgok lapultak.
- Mondhatni meglep a dolog, mert tudtommal vihetsz magaddal egy embert, mint tiszta-vérű vámpír sarj.
- Igen, de nem akarok. Ez az én döntésem, és ha vinnék is Ő lenne az, de nem kockáztatom az épségét.
- Megértelek, de... - kezdte, ám kopogtak az ajtón.
- Tessék - felelt és az ajtón túl ott állt Elisa talpig elegánsan. Csak remélni merem, hogy nem hallotta meg a beszélgetésünket. - Mit szeretnél, Kedvesem?
- Két dolgot. Egy, hogy soha többet nem becézgess, mert ehhez végképp nincs jogod. Kettő pedig, hogy Kattel pénteken lemegyünk a közeli településre látogatóba. Ja, és még valami.... Nem érdekel, hogy hozzájárulsz-e vagy sem, csak gondoltam illendő lenne tájékoztatni.
- Engem pedig nem érdekel az ellenkezésed, miszerint ITT maradtok az iskolában.
- Te csak azt hiszed, hogy parancsolgathatsz nekem. Tudod nagyon jól, hogy ha keresztbe teszel nekem életed  hátralévő része megkeserítem, és nem viccelek - feleli nem kis arroganciával a hangjában. Edward nem tehetett mást, mint engedett neki, mert ő sem akar magának rosszat.
 Ezután még váltottunk néhány semmitmondó, sablonos mondatot egymással, majd távoztam. Kissé ráérősen indultam vissza a szállás felé, így volt egy kis időm, hogy benézzek a nappalisok óráira. Érdekesek voltak, mi tagadás, de engem, a kinti fedett pályás edzés érdekelt a leginkább. Lisa kitörő formában volt látható, amit nem értettem, hisz az elmúlt időkben sokszor a saját magam árnyéka volt. Megálltam egy pillanatra az egyik közeli fa tövében és figyeltem, hogyan küldi padlóra az ellenfelét. Kíméletlenül és kegyetlenül, könyörületet nem ismerve tette ártalmatlanná támadóját, aki az ütközetet követően gyakorlatilag a gyengélkedőbe szállt.
 Eleget láttam ahhoz, hogy megértsem, miért volt esténként kedvtelen és majdhogynem élettelen. Nem akartam tovább nézni, miként vadássza le ellenfeleit, így folytattam utam a szállás felé. Megérkezve Cameron és Lukas álltak elé a szobám felé haladva. Érdeklődtek, hogy maradhatnak-e, amire természetesen nem volt a válaszom, majd jött a következő, hogy találkoznom kell a nagybátyjukkal. Sir Walker egy roppant befolyásos "ember" a fajtánkban, azonban még az ő vas akarata sem ér el mindenhova. Beleegyeztem, hogy találkozok vele az ünnepség előtt, de kikötöttem, hogy csakis akkor vagyok hajlandó beszélni vele, ha ezt az odavezető úton le tudjuk bonyolítani. A fiúk tájékoztatták a helyzet alakulásáról, és a nagybátyjuk kénytelen-kelletlen belement a dologba.

~*~*~*~

 Pénteken már kora hajnalban fent voltam és a napfelkeltét vártam, mikor egy árny suhant át az épület előtti parkos részen. Túlságosan is érdekelt, hogy ki vagy mi lehetett, így magamra kaptam a kabátom és utána eredtem. Nem kellett sokáig követnem, mert a főépületnek azon az oldalán torpant meg, ahol a lányok hálói vannak. Elsőre azt mondtam volna, hogy simán pályát tévesztett, majd fejéről leemelte a csuklyáját és akkor megláttam az illető valódi kilétét. Nesztelenül fedezékbe húzódtam, nehogy észrevegye, hogy nincs egyedül.
 Alig telt el egy pár perc és egy hosszú igét kezdett mormolni, mely elsőre ismeretlen volt, majd leesett mi is az. Egy kihozó igézet volt, melyet még a szüleim használta, mikor Mia szülei bent égtek a tűzben, amit az ártók okoztak. Az nem lehet, hogy még ma is él közülük valaki - mondtam magamban, de sajnos a jelen helyzet mást mutatott. Gyorsan elmormoltam egy ellentétes varázsigét a lányok szobája felé, így az az átkozott csúfosan felsült a kísérletével. Átkozódva nézett szét, hogy mi lehet a hiba a műveletében és szeme megállapodott rajtam. Szemében elsőre döbbenetet, majd dühöt és végül félelmet láttam, amit követően egy kis csukló mozdulattal kitekertem a nyakát, majd testét lángra lobbantva távoztam. Mostmár biztos voltam afelől, hogy a Szerelmem biztonságban van és nem árthatnak neki.
 Visszateleportáltam az éjjelisekhez, ahol meg csak hatot ütött a hallban felállított hatalmas antik óra. Szép darab, bár én soha nem vennék ilyet magamtól az egyszer szent. Kényelmesen indultam el az ebédlőnk irányába, ahonnan nem várt hangok hallatszottak ki. Belépve mindenki elcsendesedett, aki a teremben tartózkodott és egyből az evéssel foglalkoztak, ami ma kivételesen táplálóra sikeredett. A reggeli kínos elfogyasztása után az "irodámba" mentem és magamra zárva az ajtaját leültem a rökamémra. Kezembe idéztem kedvesem egyik kedven, régen olvasott könyvét és belemerültem a sorokba. Kellemes könyvecske volt, aminek sorait és oldalait szinte faltam, oly annyira tetszett. Szórakozásomat egy halk és határozott kopogás zavarta meg, amit egy mélyről jövő morgással díjaztam.
- Tessék! - szóltam ki, majd belépett Rien, aki az ikrek szülinapi buliján Conor torkának szegezte a tőrét. - Mit szeretnél Rien?
- Csak szólni szerettem volna, hogy hamarosan indulni kell Sir Arlingtonhoz, Mesterem - felelte, majd mint aki elmondta amit akart távozni készült. Azonban az ajtónál egy pillanatra habozott, így pont beleláttam a gondolataiba, amit nem kellett volna.
- Mit akartál még kérdezni Rien?
- Nem fontos... - válaszolta, félig felém fordulva, ám mikor tekintetünk találkozott feladta és elmondta, amit akart. - Szóval hallottam, hogy mostanában nincs túl jóban a Dunken-lánnyal és érdekelt volna, hogy miért. Tudom, hogy nem rám tartozik, és én csak egy egyszerű testőr-vámpír gyermeke vagyok, de érdekelne mi a baj Önök között.
- Nincs bajom a kíváncsisággal és nem lényeg a származás sem. Nincs baj közöttünk, csak kissé megviselte őt az elmúlt időszakban történtek.
- Értem. Tényleg ideje lenne, ha készülne, Mester, mert 20 perc múlva indul az ikrek kocsija - mondta és egy röpke pillanat alatt már kívül is volt az ajtón.
 Ránéztem az órára és rá kellett ébrednem, hogy szinte az egész napot semmittevéssel töltöttem. Gyorsan elmentem zuhanyozni, majd elintéztem a fürdőszobai teendőm, és visszasiettem a szobámba. Kiszedtem egy az alkalomhoz illő sötét öltönyt hasonló cipővel, majd miután késznek nyilvánítottam magam lementem a többiekhez. Mindenki türelmetlenül várta az indulást, ami az érkezésemmel meg is kezdődhetett volna, ám én egy perc maradásra kértem őket.
- Arra kérlek titeket, hogy bárhogy alakul is a ma este legyetek büszkék arra, hogy a Dark Wildba járhattok. Lehet, hogy ezt nem érzitek jelentőségteljesnek, de ez így van - fejeztem be, és intettem, hogy mehetnek.
 Már mindenki kívül volt az épületen csak Cam, Luk és Kyle vártak rá az ajtóban. Érdeklődve néztem a csapatra, akik hasonlóan néztek egymásra. Megkérdeztem, hogy kire várunk, mire a válasz mindenkinek az volt, hogy a kocsikra. Kyle tájékoztatott, hogy nem tud sokáig marad az estélyen, mert családi dolgokat kell elintéznie, amit jóváhagytam. Nem sokára megérkeztek a járművek és mi beszálltunk, majd megkezdődött Sir Walker és köztem egy hosszadalmas beszélgetés.

3.évad 8.rész - Megfenyegetve

Remélem tetszeni fog mindenkinek ez a rész is és megörvendeztettek néhány kommenttel. Sajnálom, hogy eddig nem hoztam a részt, de az iskola és azon kívüli programjaim kissé besűrűsödtek. Azonban mostmár kezdek kilábalni belőle, így előfordulhat, hogy rövid időn belül újra lesz rész, ha nem lesz ihlethiányom, na meg perce időhiányom. Azonban reméljük a legjobbakat, szóval....hajrá! Jó olvasást a részhez :D ♥ Ti vagytok a legjobb olvasók, akiket csak ember el tudna képzelni. ♥
Ui.: Lenne egy kérdésem: mivel március 20.-án lesz 1éves a blog szeretnétek-e ezt megünnepeli valahogy? Kérlek erre írjatok is választ

  Felültem az ágyban, és magam alá húztam a lábaim, ám közben kezem le sem vettem az arcáról. Szomorúan simult bele arcával a tenyerembe, majd egy tétova könnycseppet engedett el. Nem követte több ezt az egyet, de tekintetét újra rám emelte, majd megszólalt. Hangja kínozta szívem minden szegletét, de most én nem mutattam ki érzéseim.

- Miből gondolod, hogy csak ő tud neked válaszokkal szolgálni?

- Mert tudom és kész. Nem hinném, hogy bárki szívesen ecsetelné nekem az igazságot. Látom rajtad, hogy te is elhallgatsz előlem dolgokat, és ez fáj. Bennem nem bízol vagy abban, hogy ez bármin is változtatna közöttünk?
- Nem, csak....Nincs olyan, amit ne mondtam volna el neked.
- Miért hazudsz a szemembe? Azt mondtad soha többet nem hazudsz nekem, ám most mégis azt teszed. Volt valami a múltban, amit titkolsz?
- Igen meglehet, de van amit nem kell ismerni, hogy a jövőnk biztos legyen - mondta, majd egy apró csókot lehelt szám sarkába. Ezután felállt az ágy széléről és az ajtó felé indult, ám mielőtt kilépett volna visszanézett a válla felett. - Ha jobban érzed magad, nyugodtan menj vissza a bálra....
- Várj...Kérlek ne hagyj magamra, nem akarok megint egyedül maradni - mondtam és szemembe könnyek szökkentek. Eddigi kemény tekintete és szíve megenyhült ezt tisztán láttam arcvonásaiból, majd visszalépett és leült az ágy szélére. Szemeimet gyorsan letöröltem, ám a könnyeim folyton visszatértek amiket már felesleges volt letörölnöm.
- Baj van, Szerelmem?
- Nem, csak én....fogalmam sincs. Nem akarok sírni, de nem tudok ellene tenni, viszont valami egyfolytában folyik a szememből. Nem merem megnézni a tükörben....Félek attól, amit látnék - mondtam neki, nem kicsit szégyellve magam. Ki nem állhatom, ha ki vagyok szolgáltatva a félénkségem miatt, így létrehoztam egy maszkot. Nagyon keveseket engedtem közel magamhoz, és nekik is nehezen mutattam meg az igazi valómat annak idején. Most is éppen egy ilyen pillanaton mentem keresztül, amikor Chris megszólalt.
- Nagyon kérlek ne ijedj meg attól, amit mondani fogok - mondta és nagy levegőt véve folytatta. - A szemeidből, hogy is mondjam.....nem épen könnyek folynak, hanem vércseppek
- MI? Az nem történhet meg...
- Nyugodj meg minden rendben lesz. Szólok Camnek, hogy jöjjön és nézze meg, hogy mit tudunk ezzel kezdeni. Maradj itt egy perc és jövök - mondta és felállta, majd egy szempillantás alatt eltűnt.
 Megpróbáltam lenyugtatni őrölt módjára vágtató szívem, de nem igazán sikerült. Nem sokkal később halk léptek zaja ütötte meg fülem, majd nyitódott az ajtó és egy nem várt személy jelent meg előttem. Kyle nem sokat tétovázott, azonnal mellém lépett és érdeklődve vizsgált át, mintha keresne valamit. Miután látszólag nem találta egy nehéz sóhaj keretében lehuppant az ágy másik végére, tőlem a lehető legmesszebb. Egy ideig csendben vártam, hátha méltóztatik megszólalni, de nem tette, így én kezdeményeztem.
- Mit akarsz Kyle?
- Semmit, semmit csak...halottam ezt-azt miután Christian visszajött a terembe és érdekelt a dolog. Figyelj nem néztétek el ezt egy kicsit?
- Nem; miért, már nem olyan?
- Hát nem, lehet hogy Christian elnézte? - kérdezett vissza, mire magam elé varázsoltam egy kézitükröt.
 Attól a látványtól, ami elém tárult majd' kiugrott. Éreztem a nedvességet a szemeim körül, ám azok a tükörben nem látszottak. Olyan volt az egész, mint egy rossz álom, melyből nem akaródzott felébrednem, de sajnos ez a valóság volt.
- Csak nem valami gond van, Lisácska? - kérdezte Kyle, ám hangja nem az övé volt. Tisztán hallottam benne Daphne őrült hangját, mely kissé torz volt Kyle alaphangja miatt.
- Hogy kerülsz te ide?
- Ejnye, ejnye kicsi lány.....hát nem tanítottak jó modorra? Akkor most én megmutatom mi is az - mondta és lekevert egy hatalmas pofont. Értetlenül meredtem rá, mire egy újabbat kaptam tőle, majd pár másodperc leforgása alatt nekivágott a szemközti falnak. Erőtlenül hullottam alá, de nem érdekelte tehetetlenségem, mert felrángatott és éles fogaival vicsorgott rám. - Most szenvedni fogsz és én élvezettel nézem végig - mondta, majd fogait a csuklómba merítette.
 A fájdalom elviselhetetlen volt már az első pillanattól kezdve, és vergődtem miatta, de nem használt semmit sem. Kyle valamicskét erősebb nálam és el tudtam volna lökni magamtól, azonban Daphne teljesen és tökéletesen uralta a testét. Az erőm kezdett a vége felé járni, mikor Cam toppant be hitetlenkedve, míg mögötte Chris forrt a dühtől. Egy szempillantás alatt leszedte rólam a Daphne-Kyle kettőst, majd lábaim felmondták a szolgálatot és elestem. Cameron azonnal felszedett onnan, visszavitt és lerakott az ágyra, majd gondosan ledöntött rá, hogy meg tudjon vizsgálni.
- Tudom, hogy ez most kissé hülyén fog kijönni, de kérlek vedd le a ruhádat - kérte és feje pipacsvörösre váltott, ám kijelentésére megállt bennem az ütő. Ez Chrisnek is feltűnt, mert Kylera egy "béklyó" átkot mondott és mellénk lépett. Cam kényelmetlenül, én szégyenlősen éreztem magam, Chris pedig érdeklődve nézett hol rám, hol Camre.
- Ugye nem gondoltad ténylegesen komolyan....én nem szoktam ilyet csinálni, főleg nem ennyi ember előtt - fakadtam ki kissé hisztérikusan.
- Igen. Tudom, hogy ez neked is kényelmetlen, de nem te vagy az akinek egy rossz érintés vagy nézés miatt kitekerik a nyakát - mondta és a vámpírom felé biccentett.
- Hé.....én nem is csinálnék ilyet. Mondjuk tényleg vigyázz arra, hogy mit csinálsz, mert egy rossz mozdulat és neked annyi - felelte a szerelmem.
- Csak nem feszült vagy, Vámpír? - kérdeztem incselkedve, amit morogva reagált le. Csak legyintettem egyet és egy kényelmes melegítő összeállítást varázsoltam magamra. Mindkét fiú értetlenül meredt rám és magyarázatot követelt. - A ruha nem oldalt cipzáras volt, így jobbnak láttam átöltözni, mert ezt könnyebb levenni. Értitek, ugye?
- Aha...biztos. Lányok.... - sóhajtottak, majd elfordultak, hogy le tudjak vetkőzni a vizsgálathoz.
 Gyorsan lehúztam a cipzárt, levettem a kardigánt, majd utána a cipőt és a nadrágot. Köhintettem egyet, mire a két jómadár visszafordult. Leültem az ágyra és vártam hátha valamelyikük megszólal, ám míg Cameron szégyenében elpirulva, addig Christian  megbabonázva nézett végig rajtam. A pillantása égette a bőröm, ami látszólag őt nem érdekelt, ám engem annál inkább.
- Akkor...legyünk már rajta túl, de hamar ha lehet. Kezdem magam nagyon kényelmetlenül érezni, és ezt még fokozza, hogy hárman is bámultok.
- Hárman? - kérdezte  Chris.
- Igen! Cam, te és Kyle....Szóval essünk túl rajta, ha kérhetném - mondtam, mire Cam végre megmozdult és egy kis készüléket idézett meg, Chris pedig elfordította Kyle megszállott testét. - Az mi az? Ha tű, akkor meg ne próbálj vele a közelembe jönni mert kitekerem a nyakad.
- Nem az, nyugi - mondja mosolyogva, majd folytatja - ez egy bioritmusos állapotfelmérő eszköz.  Még csak prototípus, mert Lukkal egy ideje ezen dolgozunk és csak a tesztelések vannak hátra. Na már most, te lennél a tesztalany, ha nem baj.
- Nem, de csak akkor ha az az izé nem ér hozzám; felőlem oké?
- Rendben - mondja, majd fölém helyezte a készüléket. Nem ért hozzám, hanem lebegett felettem és egy kis idő elteltével mindenemet sejtelmes rózsaszínnel vonta körbe. - Ez érdekes, felettébb érdekes. Biztos....Áh az lehetetlen...vagy mégsem? Lisa....
- Igen; mi van? Mit hadoválsz itt össze, mi lehetetlen?
- Ti ugye még..... - mutat Chrisre és rám. A vámpíromnak nem esik le egyből az, ami nekem, ám ezt én sem igazán értem.
- Mi....nem, mert?
- Akkor nem értem. A rózsaszín azt jelenti, hogy változásban vagy, ami jelentheti azt hogy állapotos vagy vagy akár mást is. De nálad akkor a mást és ennek még utána kell néznem - mondta, és elvette a mütyürjét.
 Eztán karon fogta Christ és kivonultak a helyiségből engem egyedül hagyva a megszállt hülyével. Gyorsan magamra kaptam a ruháim és kifele indultam, mikor valaki hátulról elkapta a derekam. Egy pillanatra meghűlt bennem a vér, majd kapcsoltam és küzdeni kezdtem fogva tartóm ellen. Fél kézzel tartott, így a másik kezével eltűrte a nyakamnál a hajam. Közelebb hajolt és a fülemhez éppen csak hozzáért, amikor félelmemben sikítani kezdtem. Valószínűleg Chris és Cam már hallótávon kívülre estek, mert Kyle kezdett egyre jobban túlságosan is jó erőre kapni. Nem jött senki sem segíteni, majd teleportáltam magam egy biztonságosnak vélt pontra az épületben, így kerültünk a tető lapos csúcsára. Elengedett és meglökött, ami nem jött éppen jól, mert az előző kis afférja óta még nem teljesen nyertem vissza az erőmet.
- Én megmondtam, hogy nem úszod meg annyival - mondta Daphne.
- Mégis mire jó ez?
- Hát nem tudod? Meghalt miattad a szerelmem, ezért én is elveszem tőled a szeretteid. Csak egy apró csukló mozdulat és ez a bájos fiú meghal, vagy akár Christian, Cameron, Lukas, vagy Conor....választhatsz.
- Nem hagyom, hogy bántsd őket. Ha kell egy ártással megöllek, de úgy hogy soha nem térhetsz vissza. Ezt akarod, Daph?
- Igen, ezt. Tedd meg és közénk fogsz tartozni és hidd el ennél jobb ajánlatot nem kaphatsz.
- Soha, ismétlem SOHA - üvöltöttem, és taszítottam egyet rajta, de olyan módon, hogy kilökjem őt a testből.
 Ezzel sikerrel jártam és Kyle élettelenül esett össze, míg Daphne szelleme kámforrá vált. Odalépdeltem az eszméletlen vámpírhoz, majd újfent teleportáltam, de mostmár Cameron közelébe. Mikor megérkeztem először döbbent, majd féltő tekintettel nézett rám mindkét fiú és leszedték rólam Kylet. Cam bevitte az orvosiba, engem meg Chris felkísért a szobámba, ahol addig maradt velem, míg ágyba nem kerültem. Még emlékszem, hogy feltett egy kérdést, azonban arra már nem mi volt, viszont a válaszomra igen.
- Megfenyegetett.