3.évad 8.rész - Megfenyegetve

Remélem tetszeni fog mindenkinek ez a rész is és megörvendeztettek néhány kommenttel. Sajnálom, hogy eddig nem hoztam a részt, de az iskola és azon kívüli programjaim kissé besűrűsödtek. Azonban mostmár kezdek kilábalni belőle, így előfordulhat, hogy rövid időn belül újra lesz rész, ha nem lesz ihlethiányom, na meg perce időhiányom. Azonban reméljük a legjobbakat, szóval....hajrá! Jó olvasást a részhez :D ♥ Ti vagytok a legjobb olvasók, akiket csak ember el tudna képzelni. ♥
Ui.: Lenne egy kérdésem: mivel március 20.-án lesz 1éves a blog szeretnétek-e ezt megünnepeli valahogy? Kérlek erre írjatok is választ

  Felültem az ágyban, és magam alá húztam a lábaim, ám közben kezem le sem vettem az arcáról. Szomorúan simult bele arcával a tenyerembe, majd egy tétova könnycseppet engedett el. Nem követte több ezt az egyet, de tekintetét újra rám emelte, majd megszólalt. Hangja kínozta szívem minden szegletét, de most én nem mutattam ki érzéseim.

- Miből gondolod, hogy csak ő tud neked válaszokkal szolgálni?

- Mert tudom és kész. Nem hinném, hogy bárki szívesen ecsetelné nekem az igazságot. Látom rajtad, hogy te is elhallgatsz előlem dolgokat, és ez fáj. Bennem nem bízol vagy abban, hogy ez bármin is változtatna közöttünk?
- Nem, csak....Nincs olyan, amit ne mondtam volna el neked.
- Miért hazudsz a szemembe? Azt mondtad soha többet nem hazudsz nekem, ám most mégis azt teszed. Volt valami a múltban, amit titkolsz?
- Igen meglehet, de van amit nem kell ismerni, hogy a jövőnk biztos legyen - mondta, majd egy apró csókot lehelt szám sarkába. Ezután felállt az ágy széléről és az ajtó felé indult, ám mielőtt kilépett volna visszanézett a válla felett. - Ha jobban érzed magad, nyugodtan menj vissza a bálra....
- Várj...Kérlek ne hagyj magamra, nem akarok megint egyedül maradni - mondtam és szemembe könnyek szökkentek. Eddigi kemény tekintete és szíve megenyhült ezt tisztán láttam arcvonásaiból, majd visszalépett és leült az ágy szélére. Szemeimet gyorsan letöröltem, ám a könnyeim folyton visszatértek amiket már felesleges volt letörölnöm.
- Baj van, Szerelmem?
- Nem, csak én....fogalmam sincs. Nem akarok sírni, de nem tudok ellene tenni, viszont valami egyfolytában folyik a szememből. Nem merem megnézni a tükörben....Félek attól, amit látnék - mondtam neki, nem kicsit szégyellve magam. Ki nem állhatom, ha ki vagyok szolgáltatva a félénkségem miatt, így létrehoztam egy maszkot. Nagyon keveseket engedtem közel magamhoz, és nekik is nehezen mutattam meg az igazi valómat annak idején. Most is éppen egy ilyen pillanaton mentem keresztül, amikor Chris megszólalt.
- Nagyon kérlek ne ijedj meg attól, amit mondani fogok - mondta és nagy levegőt véve folytatta. - A szemeidből, hogy is mondjam.....nem épen könnyek folynak, hanem vércseppek
- MI? Az nem történhet meg...
- Nyugodj meg minden rendben lesz. Szólok Camnek, hogy jöjjön és nézze meg, hogy mit tudunk ezzel kezdeni. Maradj itt egy perc és jövök - mondta és felállta, majd egy szempillantás alatt eltűnt.
 Megpróbáltam lenyugtatni őrölt módjára vágtató szívem, de nem igazán sikerült. Nem sokkal később halk léptek zaja ütötte meg fülem, majd nyitódott az ajtó és egy nem várt személy jelent meg előttem. Kyle nem sokat tétovázott, azonnal mellém lépett és érdeklődve vizsgált át, mintha keresne valamit. Miután látszólag nem találta egy nehéz sóhaj keretében lehuppant az ágy másik végére, tőlem a lehető legmesszebb. Egy ideig csendben vártam, hátha méltóztatik megszólalni, de nem tette, így én kezdeményeztem.
- Mit akarsz Kyle?
- Semmit, semmit csak...halottam ezt-azt miután Christian visszajött a terembe és érdekelt a dolog. Figyelj nem néztétek el ezt egy kicsit?
- Nem; miért, már nem olyan?
- Hát nem, lehet hogy Christian elnézte? - kérdezett vissza, mire magam elé varázsoltam egy kézitükröt.
 Attól a látványtól, ami elém tárult majd' kiugrott. Éreztem a nedvességet a szemeim körül, ám azok a tükörben nem látszottak. Olyan volt az egész, mint egy rossz álom, melyből nem akaródzott felébrednem, de sajnos ez a valóság volt.
- Csak nem valami gond van, Lisácska? - kérdezte Kyle, ám hangja nem az övé volt. Tisztán hallottam benne Daphne őrült hangját, mely kissé torz volt Kyle alaphangja miatt.
- Hogy kerülsz te ide?
- Ejnye, ejnye kicsi lány.....hát nem tanítottak jó modorra? Akkor most én megmutatom mi is az - mondta és lekevert egy hatalmas pofont. Értetlenül meredtem rá, mire egy újabbat kaptam tőle, majd pár másodperc leforgása alatt nekivágott a szemközti falnak. Erőtlenül hullottam alá, de nem érdekelte tehetetlenségem, mert felrángatott és éles fogaival vicsorgott rám. - Most szenvedni fogsz és én élvezettel nézem végig - mondta, majd fogait a csuklómba merítette.
 A fájdalom elviselhetetlen volt már az első pillanattól kezdve, és vergődtem miatta, de nem használt semmit sem. Kyle valamicskét erősebb nálam és el tudtam volna lökni magamtól, azonban Daphne teljesen és tökéletesen uralta a testét. Az erőm kezdett a vége felé járni, mikor Cam toppant be hitetlenkedve, míg mögötte Chris forrt a dühtől. Egy szempillantás alatt leszedte rólam a Daphne-Kyle kettőst, majd lábaim felmondták a szolgálatot és elestem. Cameron azonnal felszedett onnan, visszavitt és lerakott az ágyra, majd gondosan ledöntött rá, hogy meg tudjon vizsgálni.
- Tudom, hogy ez most kissé hülyén fog kijönni, de kérlek vedd le a ruhádat - kérte és feje pipacsvörösre váltott, ám kijelentésére megállt bennem az ütő. Ez Chrisnek is feltűnt, mert Kylera egy "béklyó" átkot mondott és mellénk lépett. Cam kényelmetlenül, én szégyenlősen éreztem magam, Chris pedig érdeklődve nézett hol rám, hol Camre.
- Ugye nem gondoltad ténylegesen komolyan....én nem szoktam ilyet csinálni, főleg nem ennyi ember előtt - fakadtam ki kissé hisztérikusan.
- Igen. Tudom, hogy ez neked is kényelmetlen, de nem te vagy az akinek egy rossz érintés vagy nézés miatt kitekerik a nyakát - mondta és a vámpírom felé biccentett.
- Hé.....én nem is csinálnék ilyet. Mondjuk tényleg vigyázz arra, hogy mit csinálsz, mert egy rossz mozdulat és neked annyi - felelte a szerelmem.
- Csak nem feszült vagy, Vámpír? - kérdeztem incselkedve, amit morogva reagált le. Csak legyintettem egyet és egy kényelmes melegítő összeállítást varázsoltam magamra. Mindkét fiú értetlenül meredt rám és magyarázatot követelt. - A ruha nem oldalt cipzáras volt, így jobbnak láttam átöltözni, mert ezt könnyebb levenni. Értitek, ugye?
- Aha...biztos. Lányok.... - sóhajtottak, majd elfordultak, hogy le tudjak vetkőzni a vizsgálathoz.
 Gyorsan lehúztam a cipzárt, levettem a kardigánt, majd utána a cipőt és a nadrágot. Köhintettem egyet, mire a két jómadár visszafordult. Leültem az ágyra és vártam hátha valamelyikük megszólal, ám míg Cameron szégyenében elpirulva, addig Christian  megbabonázva nézett végig rajtam. A pillantása égette a bőröm, ami látszólag őt nem érdekelt, ám engem annál inkább.
- Akkor...legyünk már rajta túl, de hamar ha lehet. Kezdem magam nagyon kényelmetlenül érezni, és ezt még fokozza, hogy hárman is bámultok.
- Hárman? - kérdezte  Chris.
- Igen! Cam, te és Kyle....Szóval essünk túl rajta, ha kérhetném - mondtam, mire Cam végre megmozdult és egy kis készüléket idézett meg, Chris pedig elfordította Kyle megszállott testét. - Az mi az? Ha tű, akkor meg ne próbálj vele a közelembe jönni mert kitekerem a nyakad.
- Nem az, nyugi - mondja mosolyogva, majd folytatja - ez egy bioritmusos állapotfelmérő eszköz.  Még csak prototípus, mert Lukkal egy ideje ezen dolgozunk és csak a tesztelések vannak hátra. Na már most, te lennél a tesztalany, ha nem baj.
- Nem, de csak akkor ha az az izé nem ér hozzám; felőlem oké?
- Rendben - mondja, majd fölém helyezte a készüléket. Nem ért hozzám, hanem lebegett felettem és egy kis idő elteltével mindenemet sejtelmes rózsaszínnel vonta körbe. - Ez érdekes, felettébb érdekes. Biztos....Áh az lehetetlen...vagy mégsem? Lisa....
- Igen; mi van? Mit hadoválsz itt össze, mi lehetetlen?
- Ti ugye még..... - mutat Chrisre és rám. A vámpíromnak nem esik le egyből az, ami nekem, ám ezt én sem igazán értem.
- Mi....nem, mert?
- Akkor nem értem. A rózsaszín azt jelenti, hogy változásban vagy, ami jelentheti azt hogy állapotos vagy vagy akár mást is. De nálad akkor a mást és ennek még utána kell néznem - mondta, és elvette a mütyürjét.
 Eztán karon fogta Christ és kivonultak a helyiségből engem egyedül hagyva a megszállt hülyével. Gyorsan magamra kaptam a ruháim és kifele indultam, mikor valaki hátulról elkapta a derekam. Egy pillanatra meghűlt bennem a vér, majd kapcsoltam és küzdeni kezdtem fogva tartóm ellen. Fél kézzel tartott, így a másik kezével eltűrte a nyakamnál a hajam. Közelebb hajolt és a fülemhez éppen csak hozzáért, amikor félelmemben sikítani kezdtem. Valószínűleg Chris és Cam már hallótávon kívülre estek, mert Kyle kezdett egyre jobban túlságosan is jó erőre kapni. Nem jött senki sem segíteni, majd teleportáltam magam egy biztonságosnak vélt pontra az épületben, így kerültünk a tető lapos csúcsára. Elengedett és meglökött, ami nem jött éppen jól, mert az előző kis afférja óta még nem teljesen nyertem vissza az erőmet.
- Én megmondtam, hogy nem úszod meg annyival - mondta Daphne.
- Mégis mire jó ez?
- Hát nem tudod? Meghalt miattad a szerelmem, ezért én is elveszem tőled a szeretteid. Csak egy apró csukló mozdulat és ez a bájos fiú meghal, vagy akár Christian, Cameron, Lukas, vagy Conor....választhatsz.
- Nem hagyom, hogy bántsd őket. Ha kell egy ártással megöllek, de úgy hogy soha nem térhetsz vissza. Ezt akarod, Daph?
- Igen, ezt. Tedd meg és közénk fogsz tartozni és hidd el ennél jobb ajánlatot nem kaphatsz.
- Soha, ismétlem SOHA - üvöltöttem, és taszítottam egyet rajta, de olyan módon, hogy kilökjem őt a testből.
 Ezzel sikerrel jártam és Kyle élettelenül esett össze, míg Daphne szelleme kámforrá vált. Odalépdeltem az eszméletlen vámpírhoz, majd újfent teleportáltam, de mostmár Cameron közelébe. Mikor megérkeztem először döbbent, majd féltő tekintettel nézett rám mindkét fiú és leszedték rólam Kylet. Cam bevitte az orvosiba, engem meg Chris felkísért a szobámba, ahol addig maradt velem, míg ágyba nem kerültem. Még emlékszem, hogy feltett egy kérdést, azonban arra már nem mi volt, viszont a válaszomra igen.
- Megfenyegetett.