3.évad 7.rész - Még nem végeztünk

Remélem tetszeni fog ez a rész is és megörvendeztettek néhány kommenttel.

Az előző fejezethez kapott visszajelzések piciny szívemet oly' melegséggel itatták át, amit még sosem éreztem. Köszönet érte mindenkinek. A részről csak annyit mondanék, hogy ez szerintem egy epizód lett, nem pedig egy normál rész. Ezért szeretném, ha leírnátok a véleményeteket, hátha észrevesztek benne valami hibát. Jó olvasást és szórakozást hozzá!
Puszi nektek :D

- Lisa, minden oké? Úgy nézel ki, mint aki szellemet látott - mondta Kat.

- Úgy is mondhatom, de most kérlek hagyj magamra - válaszoltam, de megragadta a karom és maga felé fordított. Értetlenül nézett rám, de elengedett, és hátráltam tőle néhány lépést.

- Baj van lányok? Lisa az előbb miért rohantál el? - ért mellénk Chris és Cam, majd Dante, Conor és Lukas is csatlakoztak hozzájuk.

- Történt valami? Az előbbi zongora játék borított ki, vagy csak ma ilyen hisztis vagy - tette fel a következő kérdést Dante, mire gondolkodás nélkül a torkának szegeztem a tőrömet. - Ezt ho...hogy csináltad?

- Még mindig jó ötletnek tartod, hogy engem bosszants? 

- Nem - krákogta, mire a tört egy villanás alatt eltüntettem a torkától.

- Kedvesem, ez mire volt jó? Nem akart megsérteni, csak tényleg nagyon feszültnek nézel ki - mondta Chris miközben mögém lépve hátulról ölelt magához. - Kérlek, nyugodj meg.
- Te nem láttad, Őt! Mindenkit bántani fog, és nem azért mondom, mert ő ezt mondta, hanem mert éreztette velem. A zene volt a kulcs, a zene, amit csak én tudtam eddig játszani.
- Kiről beszélsz? Itt senki nem játszott, mármint nem láttuk ki játszott a zongorán - mondta határozottan Cam.
- Hát persze, hogy nem. Az az átkozott kis perszóna képes idejönni és mindent tönkretenni.
- Még mindig nem mondtad, hogy kiről beszélsz, Lisa - csattant fel idegesen Lukas, ami jogos volt tőle. Tudtam, hogy most jött el a megfelelő pillanat, hogy elmondjam nekik.
- Daphne.....Ő egy gonosz lélek, és semmitől nem riad vissza, ha úgy hozza a Sors. Egyszer láttam csak egészen eddig, és Don elmondta, hogy ki ő. Azt állította, hogy a nővérem, de nem az, csak az érzéseimet próbálta manipulálni.
- Ha ez igaz, amit mondasz, akkor mi miért nem láttuk? - kérdezte Chris.
- Mert már halott. Meghalt akkor, mikor eljött érte a végzete és kísérteni jár csak vissza.
- Tudunk neked segíteni? Bármiben szívesen segítünk, csak mond meg miben - mondta Kat és megpróbált támaszt nyújtani, de ellöktem a kezét.
 Kibontakoztam Christian biztonságot nyújtó öleléséből és teleportáltam, távolra a többiektől. De nem elég messzire sikerült, mint ahogy azt elterveztem. Szerettem volna egy kicsit egyedül lenni a gondolataimmal és a gondjaimmal, de ez nem jött össze. Újra megjelent Daphne, de most nem volt egyedül és ajkait is baljós mosolyra húzta. Mellette és mögötte - számomra csak könyvből - ismerős lények álltak, és úgy tűnt nem épp barátkozni jöttek. Minden erőmre szükségem volt, hogy tartani tudjam magam és ne támadjak még előttük.
- Hát eljöttél, húgocskám......Oly' rég várom már ezt a pillanatot. Szemtől szemben, csak te és én....
- Plusz-mínusz a szolgáid, ha már eladtad a lelked. Különben meg nem vagy a nővérem, te pokolfajzat.
- Miből gondolod ezt? Nem látod, hogy mennyire hasonlítunk, mindketten ugyanolyanok vagyunk.
- Nem!! Nem lehetek olyan, mint te, mert az azt jelentené, hogy.... - nem tudtam végigmondani, mert a levegő körülöttem megdermedt. Ha olyan vagyok, mint ő az a világ legrosszabb dolgát jelentené.
- Igen pontosan azt. Azért vagyunk testvérek, mert mindkettőnk - ahogy fogalmaztál - eladta a lelkét. Még ha te nem is emlékszel rá, de akkor is megtetted.
- Az lehetetlen....Anyáék sosem hagyták volna, hogy ez megtörténjen.
- Igen, ők nem is....Viszont meghaltak és te sem vagy olyan ártatlan, mint amilyennek  mutatod vagy éppenséggel beállítod magad. Egy bukott vagy és ezt te is tudod, mert öltél....nem is egyszer.
- Kizárt, tény és való, hogy sebesítettem meg már embereket, de még senkit sem öltem meg. Hazudsz, hogy elérd, azt amit akarsz, de tájékoztatlak....ez nem fog összejönni.
- Jó, de én is mondok neked valamit....
- Lisa...Ne mondj neki semmit, ő egy asztrál - halottam meg egy késsé lihegős hangot a hátam mögül.
 Egy pillanat alatt fordultam meg, és néztem a hang irányába. Chris és Conor egymással versenyt futva közeledtek hozzánk, miután mellém értek visszafordultam Daphne felé. Éppen időben sikerült, mert az egyik árnyék csatlósa felém indult, azzal a feltett szándékkal, hogy megöl. De vétett és a hibája lett a veszte, mert én nem voltam könyörületes kedvemben. Elkerültem a támadást, ám ő nem volt ilyen szerencsés, mert egy tized másodperc alatt döftem át a testét a kis tőrömmel. Eközben Chris és Conor is mellém ért és felvettek egyfajta védekezős állást, hogyha kell megvédenek. Aranyosak, de nem kellene velem foglalkozniuk - gondoltam vértől izzó elmével. Csak Daphne őrült módjára csillogó szemeire fókuszáltam és kedvem lett volna megölni.
- Ne tedd Lisa, kérlek! Ne csináld azt, mert azzal csak az igazát bizonyítanád  - hallottam meg Conor és Chris elkeseredett hangjait.
- Tedd meg! Gyerünk, csak egy kis löket és közénk fogsz tartozni - suttogta Daph.
- Nem...Soha....Nem tudsz semmi olyat mondani vagy tenni ami miatt megváltoztatnád a véleményem erről.
- Soha ne mondd, hogy soha. Mindenkit meg lehet győzni valamivel és ez alól te sem vagy kivétel. Talán, ha a szerelmedet veszélybe sodornád.....és az élete múlna a döntéseden....
- Lisa....Nem kérném soha azt, hogy tagadd meg magad és az elveid, csakhogy engem ments.
- Na ez a beszéd Shwan - mondta Conor és hangjából tisztán ki lehetett hallani az elismerést.
 Hármójuk szavai rádöbbentettek arra, hogy bármit is tettem a múltban az már örökre hozzám fog tartozni. Chris és Conor támogató szavai pedig visszahoztak arról a határról, ahonnan csak nagyon kevesen tudnak maguktól visszajönni. A kezemre néztem és megláttam, hogy  tűzlabdák állnak az ujjaim hegyén, ami kicsit sem volt normális. Gyorsan leráztam őket onnan, majd a társaságra néztem, ahonnan mindenki csodálkozva nézett rám. Daphne szemében indulatok tömkelegét, míg a két védelmezőm szemében némi nyugalmat véltem felfedezni.
- Ez a beszéd, Szerelmem -szinte nem is láttam mikor érkezett mögém, csak azt vettem észre hogy az előbbi szavakat a fülembe suttogja.
- Ti átkozottak...csak egy kis lépésre voltam a célomtól, de ti mindent tönkretettetek. Ezt még nagyon megbánjátok.
- Daphne miért akartad, hogy támadjak? Miért akarod, hogy közétek tartozzak?
- Mert nem vagy különb nálam, te kis pokolfajzat. Nem tűnt még fel, hogy bármit teszel csak ártasz másoknak? Hát ha nem, akkor közlöm, hogy így van ez mióta megszülettél. Anyádék is inkább lemondtak rólad, minthogy felneveljenek, mert tudták, hogy egy két lábon járó időzített bomba vagy. Azok akik most megtűrnek maguk mellet még nem sejtik, hogy mi vagy és még te sem tudod pontosan - válaszolta dühtől el-elfúló hangon. Megemelte a karjait, mire 5 csatlósa támadt ránk, akiket egy egyszerű pajzsvarázslattal sikerült megállítanunk.
- Lisa ez nem tart örökké.....Előbb vagy utóbb, de ki fogsz merülni és akkor nem lesz pajzsunk sem - mondta Christian, és igaza volt.
- Tudom, de ha teleportálok, azzal nem oldok meg semmit. Ha viszont itt maradunk, akkor meg nektek ártok. Szóval ti teleportáltok, én meg felveszem ellene a harcot.
- Nem engedem, túl veszélyes.
- Chris....nem kértem engedélyt, de aranyos, hogy aggódsz értem - válaszoltam, majd egy gyors csókot leheltem ajkaira, és teleportáltam őket egy biztonságosabb helyre. Ezután leengedtem a pajzsot, de még előtte egy erős energia löketet küldtem az ellenség felé.
- Aranyos kis trükk ez, de hasztalan, úgyis az enyém leszel.
- Soha - és egy erős telekinézissel leszakítottam a bal karját. A szolgái megrettenve néztek felváltva ránk, és nem tudtak mit kezdeni magukkal. A vére összekente a ruhát és az arcomat, de nem foglalkoztam vele. Egyedül csak az érdekelt, hogy elpusztítsam, még ha ezzel meg is pecsételem a sorsomat.
- Te átkozott kis perszóna. Ezt még nagyon megbánod, és csak hogy tudd....Még nem végeztünk - ordította és eltűnt a szemem elől.
 Véresen, fáradtan és zavartan teleportáltam magam Conor és Chris mellé, akik egyből az orvosiba vittek. Lefektettek az ágyra és kis rongyot, vizet és fertőtlenítőt magukhoz véve kezdték leszedni rólam a vérpacákat. Egy idő után Conor nem bírta tovább, így inkább kiment, ezzel, kettesnem hagyva Christiannel, aki továbbra is aggódva figyelt.
- Minden rendben, Lisa? Mi történt miután el tettél minket láb alól? Képletesen értem.
- Majdnem megöltem....Csak egy kicsivel vétettem el a célpontot, de sebaj....legközelebb biztosan nem ússza meg csak ennyivel.
- Remélem tudod, hogy ezzel csak magadat sodornád veszélybe. Mégis hogy gondoltad azt, hogy majd egyedül elbánsz egy rakás elveszettel? Tudod, hogy szeretlek, de néha kételkedem abban, hogy te viszont szeretnél-e engem
- Chris - kezdtem bele, és kezemet az arcára simítottam - Szeretlek, és ebben sose kételkedj, de van amit nem értenél meg velem kapcsoltban, ha elmondanám. Itt van például Daphne. Lehet, hogy nem százas, de ő az egyedül olyan személy, aki válaszolhatna néhány kérdésemre.