1.évad 11.rész - Barátok titkok nélkül

Sajnálom a késést és mostmár tiszta szívből mondhatom, hogy nem tudom mikor lesz fenn a következő rész. Sajnos a vizsgák miatt és egy hetes németországi csereprogram miatt nem lesz fent új rész, azonban addig megpróbálok még megírni egy pár fejit.

Remélem azért nem utáltok meg örökre, és amint visszajövök hozom az új részt(részeket)

Jó olvasást és Mindenkinek minden jót :D ♥

Chris szemszöge:

  - Mi a franc... - kezdte Lisa, de az a vadállat elrugaszkodott.

 Gyorsan egy pajzsot (?!) emelt az állat és közénk. Mikor nekicsapódott a farkas a falnak egy hatalmas puffanással visszaverődött. Feltápászkodott és körözni kezdett körülöttünk. Lisa minden mozdulatát figyelte, de közben mégis közelebb jött hozzám. Nyugtatásképp rátettem a kezem a vállára, ami váratlanul érte és megremegett az érintés hatására. Amikor elég erősnek érezte a pajzsot leengedte a kezét és felém fordult.
- Miért? - kérdezte.
- Mit miért?
- Miért vagy ott, ha segíteni kell nekem valamiben? Miért törődsz velem?
- Mert van ez a kötés dolog...
- Legalább ne hazudj. Látom a gondolataid, sőt még hallom is, de most nem akarok turkálni a fejedben. Tehát miért vagy ilyen velem?
- Mert.....nem tehetek úgy, mintha nem éreznék irántad semmit. Lisa én szeretlek.
- Ez most valami vicc? Én...én...nekem ez furcsa egy kicsit - mondta és láttam szemében a zavarodottság jeleit, de nem szóltam közbe.
 A levegő egyszerre vált fülledtté és jéghideggé. Lehajtott fejjel állt előttem, de nem szólt semmit. Mikor ismét felnézett szemei tele voltak el nem hullajtott könnycseppekkel. Közelebb jött és fejét egyenesen  a mellkasomba fúrta.
- Chris, én...szer... - kezdte, de ekkor leengedett a védőburok és egy árny a háta közepébe egy csillagot dobott.
 Ijedten nézett a támadás irányába, majd szemei fennakadtak, és ha nem kapom el összeesik. A támadó éppen akkor váltott alakot, amikor felé néztem. Miután eltűnt sikeresen átteleportáltam magunkat a suli épületébe. Megkerestem Cameront és Lukot, majd bevittük Lisát az orvosiba. Cam kiszedte belőle a dobócsillagot, amíg Luk hozott fertőtlenítőszereket. Mindketten meglepődve vették tudomásul, hogy milyen gyorsan begyógyulnak a sebei. Siettek a seb kitisztításával, de a vérzés nem akart elállni.
- Ez így nem jó. Ha ilyen ütemben gyógyul, akkor a vérzésnek is el kéne állnia - mondta Camaron.
- Szerintem egy kis vérfrissítés kéne. Érződik rajta, hogy már beleharaptak és a vérének az illata...
- Jól van Luk, ha nem gond inkább menj ki - szólt rá testvére. Miután kilépett az ajtón, Cam felém fordult és folytatta - Luknak igaza van, szüksége van vérfrissítésre. Azonban nem fogja szerintem elfogadni a vérem, így a tiedből kell neki adni.
- Miért pont az enyémből?
- Mert ti vagytok összekötve. Különben is én vámpír vagyok, ergo nem adom, hanem szívom mások vérét. De ha szabad lesz - mondta és felemelte a csukló, mire bólintottam és fogait a bőrömbe vájta.
 A vér éppen csak kiserkent, amikor Cam szívni kezdte. Hirtelen a nyakánál fogva leszakítottam magamról és átlöktem a szoba másik végébe. Gyorsan Lisához léptem, résnyire nyitottam a száját és a vérző csuklóm a szájába nyomtam. Azonban nem kezdett nyelni; a vér kifolyt a szája sarkán. Már kezdtem feladni, amikor szempillái rebegni kezdtek, majd olyan hirtelen ült fel, hogy megszédült. Felém nézett, észrevette a vérző pontokat, majd meglátta Camet is.
- Megvan! Rájöttem! - mondta lelkesen, mire értetlenül néztünk rá mindketten.
- Oké...akkor én megyek is - szólalt meg Cameron és biccentett Lisnek, majd kilépett a helyiségből.
- Mire jöttél rá? - kérdeztem meg.
- Arra, hogy mi miért van és mi miért történik. Érted?
- Nem igazán. Kicsit bővebben elmagyaráznád?
- Majd máskor, de most mennem kell - mondta határozottan, lekászálódott az ágyról. Egyensúlya hagyott némi kivetnivalót maga után.
- Hova mész?
- A szobámba. Miért?
- Mert nem onnan kerültél ki az erdőbe? - kérdeztem, mire bólintott - Akkor nem lenne jobb ha nálam aludnál; CSAK ma éjszaka - ajánlottam fel, amibe vonakodva ugyan, de belement.
 Ezután gyorsan elment a szobájába összepakolni néhány cuccot, majd 10 perccel később már a szobám ajtajában állt. Lepakoltuk a cuccait, elment fürdeni, addig megcsináltam az ágyam. Szerencsére D keveset alszik a szobánkba, így Lisa nyugodtan átjöhetett. Miután kijött bementem én is a fürdőbe. Mikor kész lettem felvettem egy alsógatyát és visszamentem a hálóba.
- Hol alszol, Chris? - kérdezte kómásan.
- Az ágyamon. Ha gondolod nyugodtan aludhatsz D ágyán.
- Nem, inkább ha nem baj nem aludnék egyedül.
- Rendben, akkor gyere ide - mondtam és kissé megemeltem a takarót, hogy bemászhasson alá.
- Köszönöm - mondta és már  hátat is fordított nekem.
- Nincs mit. Mit akartál mondani kint?
- Nem tudom miről beszélsz. - válaszolta, majd elaludt. Nem sokkal később én is követtem.

Elisa szemszöge:
 Reggel arra ébredtem, hogy valaki szuszog mellettem. Ijedten fordultam meg és mikor megláttam Chris édesen alvó alakját megnyugodtam. Tudtam, hogy nem csak azért ajánlotta fel, hogy vele aludjak, mert akart valamit, hanem mert szeretett. Egy kicsit elbambultam, mert valaki morogva rám szólt.
- Nyugodtan! Semmi probléma.
- Mi? Tessék? Én nem... - mondtam, majd elfordítottam a fejem, mert éreztem, hogy elpirulok.
- Engem nem zavar ha nézel. Sőt, még el sem fogok pirulni - mondta és hangján éreztem, hogy mosolyog.
- Tudod hova menj az egóddal együtt!
- Segítesz kitalálni?
- Te hülye - mondtam mosolyogva, majd kihúztam a feje alól a párnát és hozzávágtam.
- Ez most mire volt jó?
- Csak gondoltam csökkentem az egód. Nem kell érte hálálkodni.
- Nem is fogok - válaszoltam, majd egy hirtelen mozdulattal maga alá fordított.
 Gonosz vigyora húzta a száját és az ujjait a derekamon kezdte húzogatni. Vonaglani kezdtem érintése alatt, mivel kissé csikis vagyok, ami azonnal neki is lesett. Kegyetlenül kínozni kezdett és nem hagyta abba, amíg nem kezdtem el könyörögni. Amikor kicsit békén hagyott fordítottam a helyzetünkön, majd mivel már ő volt alul lemászhattam az ágyról. Egy gyors ruha csere után, faképnél hagytam és egyenesen a szobámba teleportáltam.
 Kat már rég fen volt, amit abból sikerült leszűrnöm, hogy idegesen járkált fel s alá a szobában. Érkezésemre egy pillanatra megtorpant, majd idegesen nekem esett.
- Hogy képzeled, hogy minden szó nélkül eltűnsz az éjszaka közepén?
- Nem tűntem el, csak volt némi gikszer.
- Mégis mi oka lehet annak, ha valaki elszökik?
- Csak egy kicsit kimentem, és nem akartalak felkelteni - mondtam elhallgatva az igazságot.
- Tudod mit? Nem érdekelsz. Elegem van a hazugságaidból és abból, hogy semmit nem mondasz el nekem. Azt viszont megköszönném, ha legalább ezentúl békén hagynál. Érve vagyok?
- Azt hiszed csak neked rossz ez? Mert akkor közlöm, hogy nem. Igazad van, mert vannak dolgok amiket nem mondok el de okai vannak azoknak.
- Értsd már meg hogy ez már nem barátság - üvöltötte, én meg át sem gondolva mit teszek megragadtam a karját és teleportáltam.
 Az út önmagában nem hosszú. Sikeresen "landoltunk", mire egy hatalmas pofont kaptam. Értetlenül álltam előtte, de dühből felindulva megfordítottam. Ekkor a viselkedése megváltozott. Éreztem a levegőben vibráló félelmet, csodálatot és bizalmatlanságot.
- Hol vagyunk? - kérdezte Kat.
- A Charlsten birtokon. Speciel én félig otthon - magyaráztam, szerintem érthetően.
- És minek hoztál ide? Meg akarsz öletni?
- Dehogy. Te mondtad, hogy soha semmit nem mondok el. Hát tessék, most kitálalok neked, csak gyere utánam.
- Soha!
- Akkor soha nem tudod meg miért szoktam kijárni - válaszoltam és úgy láttam a kíváncsisága erősebb a félelménél.
 Beléptünk az épületbe és én egyenesen az emeletre mentem. Kat folyton a nyomomba volt és egy pillanatra sem enyhült szúrós pillantása, míg fel nem értünk az emeleti szobába. Megvártam míg egy kicsit megnyugszik, majd intettem egyet és elindult a lejátszó. Csodálkozva nézett rám, amit én mosolyogva viszonoztam.
- Ezt hogy csináltad?
- Nem tudom. már egy ideje ilyen és ehhez hasonló képességeim vannak. Don, hol vagy?
- Ki az a Don?
- Mindjárt megtudod! Don, az ég szerelmére hol a francban vagy?
- Mégis kit keresel?
- Engem - hallottam meg Don hangját. Míg én boldogan sétáltam felé, addig Kat hulla sápadtan meredt ránk.
- Ő mégis kicsoda?
- Kat had mutassam be neked a dédnagyapámat, Dont. Don, ő Kat a legjobb barátnőm, remélem még sokáig - mosolyogtam LB-re, majd teljesen felé fordulva folyattam - Kat! Mostmár remélem érted miért tűntem el néha. Don az egyetlen családtagom, akivel tudok kommunikálni és segít nekem, ha bajban vagyok.
- De mi van a tesóddal?
- Nekem nincs tesóm, mármint aki kapcsolatba is lépett volna velem. Akit mondtam, az csak egy imposztor volt. De ígérd meg hogy soha nem árulod el senkinek.
- Oké...ez nekem nagyon furcsa. Inkább megyek, és...rendbeszedem a gondolataim. - mondta, majd elindult lefelé. Don szomorúan nézett rám és éreztem, hogy ha most nem megyek utána soha nem bocsátom meg
magamnak.
- Kat várj...Tényleg el akartam mondani, de féltem a reakciódtól. Tudom, hogy nem tudsz nekem megbocsátani, de már nem hiszem, hogy ugyanaz vagyok, mint akit te az LB-nek tekintesz. Kérlek bocsásd meg nekem ezeket - kértem. és reménykedtem a nekem kedvező végkimenetelben.
- Lisa,...én úgy szeretlek, mint a testvéremet. Tudom, hogy van amit nem mondhatsz el, de legalább bíz meg bennem. Megbocsátok, de csak egy feltétellel.
- Igen? És mi lenne az?
- Soha többet nem titkolózunk egymás előtt.
- Oké! Akkor ez egy Barátság titkok nélkül?
- Igen az! Akkor elmondasz mindent amit tudni akarok?
- Igen, de az attól függ mit szeretnél tudni.
- Mit érzel Chris iránt? Én ne mond hogy semmit, mert látszik rajtad, hogy van valami kettőtök között.
- Barátság, és hogy ő szeret, de én nem tudom mit mondjak erre...
- Te lány belezúgtál....És mi van Kylelal?
- Elhívott a bálra...De nemet mondtam neki, vagyis még inkább nem mondtam neki semmi biztosat.
- Akkor elmész vele?
- Nagyon nincs más választásom, úgyhogy ja asszem vele megyek.
 Még beszélgettünk egy ideig, majd mikor sötétedni kezdett visszasétáltunk az akadémiára. Felmentünk  a szobánkba, rátettem a pórázt Vadászra és lementünk kicsit sétálni, miközben folytattuk a beszélgetést. Este 8 körül lementünk enni, majd megfürödtünk és álomba dumáltuk magunkat.

1.évad 10.rész - Ijedtség felsőfokon

Sziasztok!

Remélem tetszeni fog ez a rész. Tudom, hogy rövid lett és ezért elnézést,de legközelebb megpróbálom hosszabbra írni :D

  - Úgy tudtam...Mit akarsz tőlem? - kérdeztem dühösen.

- Azt akarom, hogy gyere el velem a bálra! - közölte visszautasítást nem tűrő hangnemben.

- Majd, ha fagy - jelentettem ki.

- Ez esetben - kezdte, majd egyet csettintett, és ismét megjelentek a szárnyak.

- Azonnal csináld vissza - keltem ki magamból.

- Csak akkor, ha igent mondasz.

- Soha! Soha! De soha nem megyek veled sehova.

- Akkor így maradsz - közölte egoista vigyorral a képén.

- Jó rendben, átgondolom. Csak tüntesd el most azonnal.

- Rendben - mondta, habár szerintem túl hamar beleegyezett, de legalább visszacsinálta.

 Visszamentem a suliba, azonban már jócskán sötétedett, így nem látott meg senki. A szobámhoz érve vettem egy nagy levegőt, majd kinyitottam az ajtót. Mikor beléptem nem számítottam arra látványra, ami akkor fogadott. Apa, Kat, Luna, Dia, Ed és Chris álltak illetve ültek a szobába.

- Hol voltál eddig kisasszony? - kérdezte apa.

- Biztonságban? Különben mostmár soha nem mehetek a suliba, nem mintha bajom lenne belőle...

- Mégis mikor jelentkeztek az első tünetek? - kérdezte Ed a szárnyakra utalva.

- Szerinted ez valamiféle betegség? Mert akkor közlöm veled és mindenkivel, hogy nem az. Nem tehetek róla, és ha rajtam múlna nem is lenne - üvöltöttem, majd kirohantam a szobából és egyenesen Don házához mentem.

 Nem emlékszem mennyi idő alatt értem oda, csak annyira, hogy már a Charlsten birtok határánál jártam. Már láttam a házat, amikor nem messze tőlem egy villám csapott be. Megijedtem, de nem azért, mert félelmetes volt, hanem mert már nem tudom hogy  mit teszek én valamit vagy mit a természet. Gyorsabbra vettem a lépéseim és hamarosan a ház emeletén találtam magam. Leültem a szokott helyemre és újfent sírni kezdtem. Nem is értem, hogy lehet ennyit sírni, kész rémálom - gondoltam magamba, majd észrevettem, hogy valami írásféle megjelenik a szemközti falon. Odamentem és megnéztem. Szinte sokkot kaptam a saját gondolatomtól.
- Meglepő az, hogy ilyen hamar tudod kezelni az erőd - hallottam meg Don nyugtató hangját.
- Nem meglepő, hanem kibaszott rossz. Nem tudom irányítani a saját erőmet és még itt van ez is - és mire kimondom megjelennek a szárnyaim.
- Hát ez furcsa felettébb furcsa....Mikor láttad meg először?
- Ma délután vagy délelőtt nem tudom.
- Akkor még tehetünk ellene, hogy soha többet ne jelenjen meg. Ha akarod maradhat is.
- Nem eszem ágába sincs megtartani. Így is kívülálló vagyok, nem kell még ez is - mondtam határozottan, majd Don egy kört idézett körém.
 A közepét egy pentagramma öt oldala fogta közre. Don kántálni kezdett, mire összeestem és vonaglani kezdtem. Éreztem, ahogy lapockám újra és újra ellazulnak és megfeszülnek. A fájdalom elviselhetetlen volt. Orromból vér folyt, a szemeim is más színt vettek fel, ami a szemben lévő tükör mutatott meg.
- Vége - mondta fáradtan Don majd rám nézett. - Mindig ilyen volt az íriszed?
- Nem. Most lett ilyen - válaszoltam idegesen.
- Értem. Akkor légy óvatos és rejtsd el ezt a színét. Túl feltűnő a kékje.
- Értem, és köszönöm. - mondtam, megöleltem és hazateleportáltam magam.

Kyle szemszöge:
 Először jó ötletnek tűnt a kutyát használni csalinak, de aztán mikor megláttam a szárnyát már elment a kedvem a mókától. Ami viszont meglepett, hogy miután "landolt" minden fájdalmat háttérbe szorítva segített az ebnek. Mikor feleszmélt, hogy nincs egyedül a szemei tele lettek érzésekkel, ami nem tűnt fel szerintem sok embernek. Később utána mente, de meglepett, hogy vannak érzéseim. Mondjuk nem gondoltam hogy nincsenek neki, csak furcsa volt látni, hogy ki is mutatja. Segítettem neki, majd rávettem, hogy jöjjön velem a bálba, így esélyem lesz a mester elé vinni. Amit besötétedett megidéztem a mestert és tájékoztattam a fejleményekről.
- Mit akarsz már megint te semmirekellő fajankó?

- Fejleményeket hoztam Uram.
- Na ez már jobban tetszik. Mik azok?
- Uram, nem volt jó ötlet a dögöt használni csalinak. Nem gondoltam volna, hogy ennyire fontos a számára, de kis híján megöltem. Valami új fegyver kell ellne ami hatásosabb és talán kíméletesebb.
- Ugyan, Kyle csak nem beleestél egy kis csitribe
- Nem, Mester. De esetleg....
- Kizárt! Addig kell ütni a vasat míg meleg - mondta, majd eltűnt.
 Ott maradtam kétségekkel tűzdelve, mit sem értve mesterem szavából. "Addig üsd a vasat, míg meleg." Mindegy is, egyszer csak rájövök mit akart mondani. Megvártam míg minden lecsendesedik és lenyugszik, majd láthatatlanná váltam. Kiléptem  a szobámból és egyenesen Lisához mentem.
 Egy ideig csak néztem, majd lazítani kezdtem az erőm korlátjait. Megpróbáltam belépni a fejébe, az álmaiba, de túl erős volt. Egy esélyem maradt és az nem lesz kellemes, de legalább hatásos.

Lisa szemszöge:
 Álmomban egy erdőben jártam. Olyan ismerős volt, mégsem tudtam hol vagyok és hogy kerültem oda. Annyira valóságosnak tűnt, hogy szinte éreztem a hideget, az esőt és a vér szagát. Megijedtem, hisz a vér bajt jelent és nem lehetek biztonságban addig, míg itt vagyok. Futni kezdtem, de valami mögöttem megmozdult és utánam indult. Éreztem a szagát, a vágyát és azt is hogy nem tudom sokáig tartani ezt az iramot. Nem sokkal később elbotlottam egy kiálló gyökérben és elestem. A fájdalom megbénított, eközben az a valami utolért. Megállt felettem és szemei vérben forogtak. Lehajolt hozzám és a torkomnál fogna felemelt. Megragadtam a kezét és próbáltam az erőmmel eltaszítani, de nem engedte el, sőt még jobban szorított. Szenvedésemre felnevetett.
- Olyan édes a kétségbeesésed illata. Kedvem lenne megkóstolni - mondta ezt már szinte a nyakamba.
 Elfordította egy kicsit a fejem, hogy jobban hozzáférhessen az egyik artériához. nyelvét végighúzta az érinteni kívánt területen, majd kivillantotta éles szemfogait és a nyakamba mélyesztette azokat. Kiabálni, sikítani próbáltam, de minden hang a torkomban ragadt. Az erőmet blokkolta és a véremet szívta. Miután végzett elengedett, és elment, de még előtte visszaszólt.
- Nem végeztünk kedvesem - mondta, majd eltűnt.
 Zilálva ébredtem és éreztem a fogai helyét a nyakamon. Körbenéztem, de észrevettem, hogy nem a szobámban vagyok. Egy erdő közepén fekszem véresen, sárosan és esőtől ázottan. Az az alak még mindig a környéken van, érzem az őt körülvevő vér szagát. Felálltam a földről és elindultam a sarkcsillag felé.
 Már egy ideje gyalogoltam, mikor valaki nekem jött. Sikítani akartam, de az illető a kezét a szám elé tette és befogta azt. Közelebb hajolt és megláttam az arcát a Hold fényében. Örömmel vettem tudomásul, hogy Chris az.
- Hogy kerülsz ide, Chris? - kérdeztem megkönnyebbülten.
- Jó kérdés. Nem tudom, csak azt éreztem, hogy ide kell jönnöm. És te?
- Az még jobb kérdés, mert semmire sem emlékszem. Vagyis vannak emlékeim, csak nem mindenre emlékszem.
- És azok mik? - kérdezte és ujjait végighúzta a hegeken. - Mikor szerezted?
- Most, vagyis nem most ebben a pillanatban, hanem nem rég. Talán 5 perce se.
- Értem, akkor viszont gyorsan gyógyulsz. Ez nekem is jól jön majd az órákon. - mondta pimasz mosollyal.
- Ooookééééé....Miért vagy ennyire ijedt?
- Én nem vagyok, de te...igen. Amúgy cuki a pizsid.
- Én nem is félek, és a pizsimet hagyd békén. Aludni jó benne - mondtam érzelemmentesen, majd egy furcsa zajra lettem figyelmes - Te is hallottad?
- Mit? - kérdezett vissza, majd nemsokára ő is észrevette - Ja ezt! Biztos csak a szél.
- A szélnek nincs szeme - mondtam némi pánikkal a hangomban. Pár pillanat múlva kilépett az árny, de nem tudtam kivenni a sötétben, hogy mi az.

1.évad 9.rész - Meglepődtél, hogy vannak érzéseim?

 Sajnálom, hogy ennyit csúsztam, de ilyen nem fordul elő többet. Szeretnélek kérni benneteket, hogy ha nem gond pár komit szívesen olvasnék. Remélem nem utáltatok meg, de a következő biztos hamarabb fent lesz.

Jó olvasást a részhez! :D

 Miután reggel felkeltettem Katet és lementünk reggelizni, kimentünk az udvarra. A kinti táj szinte sokkolt. Végre leesett az első hó, ami azért elég későn érkezett tekintve hogy az akadémia a hegyekben van. Sétáltunk egy kicsit, miközben játszottunk Vadásszal, majd visszamentünk az épületbe. Megszárítkoztunk, majd a szekrényeinkhez mentünk és kivettük az első órához szükséges eszközöket.. Elindultunk a terembe, de valami ocsmány az utunkba. Pontosabban valaki, aki nem más, mint Miss Kihaénnem kisasszony.

- Kat, te nem látsz valami visszataszító jelenséget - kérdeztem barátnőmet, miközben keresztül néztem Meredithen.  

- Nem értem kire célzol - kérdezett vissza mosolyogva.
- Te kis arrogáns perszóna, hogy merészelsz levegőnek nézni? - sziszegte Meredith.
- Ó csak te vagy az Meredith. Nem is vettelek észre, milyen klassz a kócos hajad - mondtam gúnyosan, utalva az éppen égbeálló hajára célozva.
- Te kis..kis.. - kezdte, de a haja ekkor jégcsapokká dermedt - Mit csináltál a hajammal?
- Én semmit, ezt te tetted. Kell neked mindig fagyos hangulatban lenned - magyaráztam, majd mit sem törődve beléptünk a terembe.
 A tanár késett, de nem nagyon figyeltünk, mert jobban foglalkoztatott minket a közelgő karácsonyi gála, ezért Kattel jól kibeszéltünk mindent. Miután vége lett az órának, kimentünk a folyosóra és elpakoltuk illetve kiszedtük a következő órai cuccunk.
- Hallottad, hogy Meredith teljesen lefagyott. Állítólag már nem ment be az elsőre se. Elég durva így a feje - hallottam meg egy beszélgetés foszlányt, ami szó szerint blokkolt. Meredith lefagyott és a feje...Mi a fene van vele?... Nem mintha érdekelne.
 Egész nap másról sem szólt minden, mint Meredith fagyos "hangulatáról". Órák után Kattel kimentünk levegőzni. Beszélgettünk és nem egyszer kitértünk arra, hogy mostanában kissé megváltoztam. Nem tudom mennyi kört mehettünk a suli körül, mikor Cam lépett elénk. Nem foglalkoztam vele, ami hiba volt, mert gondolatai csak úgy cikáztak a fejembe. Már majdnem elmentünk mellette, mikor a karomnál fogva visszarántott.
- Gyere velem, most - mondta és a végén lévő szót erősebben megnyomta a kelleténél.
- Nem hinném, és ha nem zavar beszélgetek - válaszoltam ridegen, miközben a fejemmel Kat felé biccentettem.
- Nem érdekel - sziszegte; Katre nézett, majd vissza rám és elkezdett az ispotály felé húzni.
- Eressz el - kiáltoztam idegesen.
 Megpróbáltam a tudatába férkőzni, de kizárt, így esélyem sem volt bármit is kideríteni. Útközben összefutottunk Kylelal, aki furcsán nézett ránt, de nem kérdezett semmit. Nagy nehezen sikerült elvonszolnia az orvosiig, majd maga elé engedve betolt a szobába.
- Mégis mi a francnak hoztál ide? - kérdeztem felé fordulva.
- Ezért - mutatott a hátam mögé, mire megfordultam. Ekkor vettem észre Mereditht, aki tetőtől-talpig jég borított. Ámulva néztem rá, mivel mikor utoljára láttam csak a haja volt fagyos.
- Meredith már vagy 6 órája ilyen állapotba van. A barátnői azt mondták, te csináltad ezt vele. Igaz?
- Nem, miért tennék vele ilyet? Jó, lehet ki nem állhatom, de nem vagyok ennyire..ennyire - akadtam meg mondandómba.
- Kegyetlen?
- Pontosan.
- Akkor segíts rajta. Olvaszd fel - mondta parancsolóan. Hitetlenkedve néztem rá, de a világ semmi kincséért sem mozdítanám az ujjam miatta.
- Nem - mondtam egyszerűen.
- Miért nem?
- Mert nem tudom megtenni, nem vagyok elég erős ehhez. De ha mégis az lennék, akkor sem tenném meg. Az indok egyszerű gyűlölöm.
- És ezen indok miatt hagynád meghalni?
- Igen - adtam az egyszerű válasz.
- Akkor szólok az igazgatónak, hogy beismered, te tetted ezt vele.
- Nem! Nem! Neeeeeeeeeeeem! - kiabáltam, majd nem sokkal később bejött Chris.
- Hogy kerülsz ide Lisa? - kérdezte
- Közöd? - kérdeztem talán kicsit bunkón, de akkor is igazam volt.
- Én hoztam ide miatta - biccentett Cam Mer felé, majd rám nézett elkomorodva folytatta. - De nem hajlandó segíteni. Nem tudom mit kezdjek vele Chris.
- Olyan jól elbeszélgette, akkor én megyek is - mondtam és megpróbáltam elosonni köztük, de Cam visszarántott, ismét.
- Nem mész el addig, míg rendbe nem hozod őt. Ha kell magatokra hagylak titeket, de meg kell csinálnod.
- Pont vele? - mutattam Chrisre, aki láthatólag megsértődött. - Komolyan nem én csináltam, de ha ennyire akarod, akkor majd rendbe hozom a Ribit - mondtam gúnyosan, mire Cam fogta magát és kiment.
- Ezt jól megcsináltad - mondta kegyetlen őszinteséggel.
- Nem én voltam. De ha ennyire akarjátok tehetek egy próbát - mondtam és közelebb léptem Mer ágyához.
 Először csak néztem, majd egyik ujjamat az övéhez érintettem, de nem történt semmi. Összpontosítani próbáltam, de nem ment. Minden erőmet összeszedve sem tudtam segíteni neki.
- Kész. Én megpróbáltam, de nem tudok gyógyítani. - mondtam egyszerűen nulla érzelemmel.
- Segítek - mondta és a hátam mögé lépve átölelt.
 Hirtelen jött erő kicsit meglepett, de legalább sikerült kiolvasztani Mereditht. Ezzel azonban nem lett meggyógyítva, de már legalább tudtak rajta segíteni némileg. Megfordultam ölelésében és leszedtem magamról a kezét. Értetlenül meredt rám, mire megcsóváltam a fejem.
- Csak nem gondoltad komolyan ezt? - kérdeztem, mire értetlen fejjel nézett továbbra is így folytattam - Átölelsz, segítesz és onnantól minden oké?
- Hát...ja.
- Tipikus hím logika - mondtam majd kissé dühösen elmentem mellette.
 Ha szerencsém lett volna, ha meg sem szólal, de sajna nem így történt. Megkerestem Katet és elmeséltem mindent. Kicsit kiszíneztem a Chrises dolgot. Így ő most úgy tudja, hogy rám mászott és még szerencséje van, hogy egyben van. Kat nem örült nekem ezek után túlzottan, de nem haragudott rám (annyira). Este még beszélgettünk, majd éjfél magasságában elnyomott az álom.

 Már két hete nem láttam Mert, de addig is nem kelet a hülye picsákkal foglalkoznom. A suliban mindenki, arról beszélt, hogy én tettem, de nem tudták bizonyítani. Ma az egyik órán a tanár úgy döntött kivisz minket. Gyakorlati óra lett volna elméletileg, de egy kicsit megváltozott. Először a havat kellet eltakarítani, hogy legyen helyünk, majd bemelegítettünk. Már javában szórtuk az ártásokat, bűbájokat és az ehhez hasonlókat, mikor valaki felkiáltott.
- Mi az a tetőn? - kérdezte, mire mindenki egy pontra meredt. Engem nem érdekelt, így beálltam az árkád alá.
- Gyertek el a közeléből, még veszélyes lehet - hallottam meg a tanár hangját.
- Mi az, Kat?
- Szerintem valami kutyaféle... - kezdte, majd a szájához kapott - Lisa az Vadász, aki tetőn van.
 Olyan gyorsan vágódtam ki a fedett helyről, hogy majdnem elestem. Felnéztem a tetőre és a szívem kihagyott pár ütemet. Hirtelen elrugaszkodtam és már a tető szélénél lebegtem, mikor észrevettem a többiek döbbent arc kifejezését. Közelebb mentem Vadászhoz, de elhátrált előlem és már a tető szélénél járt. Tisztán éreztem, hogy fél tőlem.
- Vadász, kérlek gyere ide - suttogtam elhalóan.
 Egy kicsit közelebb jött, majd valamitől hátrahőkölt. Már majdnem sikerült elkapnom, de megcsúszott és zuhanni kezdett. Olyan erővel vetettem magam utána, hogy még sikerült elkapnom. Azonban a becsapódás nem maradt el és háttal érkeztem. Valami tompította az esést, de ettől függetlenül nagyon fájt a lapockám. Feltápászkodtam és esetlenül Vadász mellé botladoztam. Élettelenül feküdt a földön, így a kezemet a szívére téve próbáltam visszahozni.
 Egy hangos üvöltés hagyta el a számat, mire fényes valami vett körül Vadásszal együtt és még éreztem, hogy valakit beburkol. Nem sokkal később kialudt a fényáradat és Vadász épen és egészségesen állt előttem. Ekkor eszembe jutott, hogy nem vagyok egyedül és körbenéztem. Mindenki döbbenten állt és a levegő megtelt félelemmel, gyűlölettel. A pillantásuk égette a bőröm, így felálltam, elrugaszkodtam és a levegőben teleportáltam. Egy tisztáson landoltam és elkezdtem sírni. Fájt, hogy majdnem elvesztettem Vadászt, de látva az emberek arcát, szívem szerint vissza se mennék. Szerencsémre nálam volt a lejátszóm, így bedugtam a fülem, és elkezdtem hallgatni egy szomorú számot. Kizártam minden zavaró tényezőt.
 Nem tudom mennyi idő telhetett el így, de hirtelen valaki védelmezően átkarolt. Maga felé fordított és meglepetten nézett rám. Kibontakoztam a karjából és távolabb léptem az illetőtől. Jobban szemügyre vettem, és sikerült nagy neheze kitalálnom ki az.
- Te sírtál? - kérdezte Kyle aggodalmasan.
- Nem - töröltem le egy kósza könnycseppet. Ám ezzel nem segítettem magamon.
- Sírsz. Mi a baj? Olyan szomorú vagy.
- Mit érdekel? - kérdezte talán kicsit bunkóm, mire furcsán nézett rám -  Mi van?, meglepődtél, hogy vannak érzéseim?
- Nem, csak kicsit szokatlan. Mi az a hátadon? - kérdezte, mire értetlenül hátranéztem.
- Ez meg mi a fészkes fene?
- Ha jól látom szárnyak. Ráadásul angyalszárnynak tűnik, azonban van egy ki bökkenő - mondta, majd értetlenségem látva folytatta - Csak az vele a gond, hogy nem fehér, hanem vérvörös.
- Mi ez kész! Miért velem történik mindez? - kérdeztem és ismét előtörtek a piszok kis könnycseppek. Kyle közelebb jött és biztatóan átölelt.
- Nem is olyan vészes, ha azt nézzük. Bár olyan vagy vele, mint egy hatalmas tündér - mondta nevetve, mire fintorogtam egyet.
- Ha ennyire viccesnek tartod, segíts eltüntetni.
- Oké. Fordulj meg!
- Még mit nem! - háborodtam fel egy kicsit.
- Esküszöm nincs semmilyen hátsó szándékom. Segíteni akarok - mondta és egy kedves mosolyfélét villantott.
 Nem igazán bíztam meg benne, de egyetlen esélyem lévén hagytam, hogy tegyen valamit. Háttal neki a gerincemen kezdte húzogatni az ujját, majd egy apró bizsergés után eltűnt a "szárnyam". Megköszöntem neki és már indultam volna az ellenkező irányba, de a karomnál fogva nm engedett elmenni.
- Valamiért valamit Elisa.
- Úgy tudta...Mit akarsz tőlem?
- Azt akarom...