1.évad 9.rész - Meglepődtél, hogy vannak érzéseim?

 Sajnálom, hogy ennyit csúsztam, de ilyen nem fordul elő többet. Szeretnélek kérni benneteket, hogy ha nem gond pár komit szívesen olvasnék. Remélem nem utáltatok meg, de a következő biztos hamarabb fent lesz.

Jó olvasást a részhez! :D

 Miután reggel felkeltettem Katet és lementünk reggelizni, kimentünk az udvarra. A kinti táj szinte sokkolt. Végre leesett az első hó, ami azért elég későn érkezett tekintve hogy az akadémia a hegyekben van. Sétáltunk egy kicsit, miközben játszottunk Vadásszal, majd visszamentünk az épületbe. Megszárítkoztunk, majd a szekrényeinkhez mentünk és kivettük az első órához szükséges eszközöket.. Elindultunk a terembe, de valami ocsmány az utunkba. Pontosabban valaki, aki nem más, mint Miss Kihaénnem kisasszony.

- Kat, te nem látsz valami visszataszító jelenséget - kérdeztem barátnőmet, miközben keresztül néztem Meredithen.  

- Nem értem kire célzol - kérdezett vissza mosolyogva.
- Te kis arrogáns perszóna, hogy merészelsz levegőnek nézni? - sziszegte Meredith.
- Ó csak te vagy az Meredith. Nem is vettelek észre, milyen klassz a kócos hajad - mondtam gúnyosan, utalva az éppen égbeálló hajára célozva.
- Te kis..kis.. - kezdte, de a haja ekkor jégcsapokká dermedt - Mit csináltál a hajammal?
- Én semmit, ezt te tetted. Kell neked mindig fagyos hangulatban lenned - magyaráztam, majd mit sem törődve beléptünk a terembe.
 A tanár késett, de nem nagyon figyeltünk, mert jobban foglalkoztatott minket a közelgő karácsonyi gála, ezért Kattel jól kibeszéltünk mindent. Miután vége lett az órának, kimentünk a folyosóra és elpakoltuk illetve kiszedtük a következő órai cuccunk.
- Hallottad, hogy Meredith teljesen lefagyott. Állítólag már nem ment be az elsőre se. Elég durva így a feje - hallottam meg egy beszélgetés foszlányt, ami szó szerint blokkolt. Meredith lefagyott és a feje...Mi a fene van vele?... Nem mintha érdekelne.
 Egész nap másról sem szólt minden, mint Meredith fagyos "hangulatáról". Órák után Kattel kimentünk levegőzni. Beszélgettünk és nem egyszer kitértünk arra, hogy mostanában kissé megváltoztam. Nem tudom mennyi kört mehettünk a suli körül, mikor Cam lépett elénk. Nem foglalkoztam vele, ami hiba volt, mert gondolatai csak úgy cikáztak a fejembe. Már majdnem elmentünk mellette, mikor a karomnál fogva visszarántott.
- Gyere velem, most - mondta és a végén lévő szót erősebben megnyomta a kelleténél.
- Nem hinném, és ha nem zavar beszélgetek - válaszoltam ridegen, miközben a fejemmel Kat felé biccentettem.
- Nem érdekel - sziszegte; Katre nézett, majd vissza rám és elkezdett az ispotály felé húzni.
- Eressz el - kiáltoztam idegesen.
 Megpróbáltam a tudatába férkőzni, de kizárt, így esélyem sem volt bármit is kideríteni. Útközben összefutottunk Kylelal, aki furcsán nézett ránt, de nem kérdezett semmit. Nagy nehezen sikerült elvonszolnia az orvosiig, majd maga elé engedve betolt a szobába.
- Mégis mi a francnak hoztál ide? - kérdeztem felé fordulva.
- Ezért - mutatott a hátam mögé, mire megfordultam. Ekkor vettem észre Mereditht, aki tetőtől-talpig jég borított. Ámulva néztem rá, mivel mikor utoljára láttam csak a haja volt fagyos.
- Meredith már vagy 6 órája ilyen állapotba van. A barátnői azt mondták, te csináltad ezt vele. Igaz?
- Nem, miért tennék vele ilyet? Jó, lehet ki nem állhatom, de nem vagyok ennyire..ennyire - akadtam meg mondandómba.
- Kegyetlen?
- Pontosan.
- Akkor segíts rajta. Olvaszd fel - mondta parancsolóan. Hitetlenkedve néztem rá, de a világ semmi kincséért sem mozdítanám az ujjam miatta.
- Nem - mondtam egyszerűen.
- Miért nem?
- Mert nem tudom megtenni, nem vagyok elég erős ehhez. De ha mégis az lennék, akkor sem tenném meg. Az indok egyszerű gyűlölöm.
- És ezen indok miatt hagynád meghalni?
- Igen - adtam az egyszerű válasz.
- Akkor szólok az igazgatónak, hogy beismered, te tetted ezt vele.
- Nem! Nem! Neeeeeeeeeeeem! - kiabáltam, majd nem sokkal később bejött Chris.
- Hogy kerülsz ide Lisa? - kérdezte
- Közöd? - kérdeztem talán kicsit bunkón, de akkor is igazam volt.
- Én hoztam ide miatta - biccentett Cam Mer felé, majd rám nézett elkomorodva folytatta. - De nem hajlandó segíteni. Nem tudom mit kezdjek vele Chris.
- Olyan jól elbeszélgette, akkor én megyek is - mondtam és megpróbáltam elosonni köztük, de Cam visszarántott, ismét.
- Nem mész el addig, míg rendbe nem hozod őt. Ha kell magatokra hagylak titeket, de meg kell csinálnod.
- Pont vele? - mutattam Chrisre, aki láthatólag megsértődött. - Komolyan nem én csináltam, de ha ennyire akarod, akkor majd rendbe hozom a Ribit - mondtam gúnyosan, mire Cam fogta magát és kiment.
- Ezt jól megcsináltad - mondta kegyetlen őszinteséggel.
- Nem én voltam. De ha ennyire akarjátok tehetek egy próbát - mondtam és közelebb léptem Mer ágyához.
 Először csak néztem, majd egyik ujjamat az övéhez érintettem, de nem történt semmi. Összpontosítani próbáltam, de nem ment. Minden erőmet összeszedve sem tudtam segíteni neki.
- Kész. Én megpróbáltam, de nem tudok gyógyítani. - mondtam egyszerűen nulla érzelemmel.
- Segítek - mondta és a hátam mögé lépve átölelt.
 Hirtelen jött erő kicsit meglepett, de legalább sikerült kiolvasztani Mereditht. Ezzel azonban nem lett meggyógyítva, de már legalább tudtak rajta segíteni némileg. Megfordultam ölelésében és leszedtem magamról a kezét. Értetlenül meredt rám, mire megcsóváltam a fejem.
- Csak nem gondoltad komolyan ezt? - kérdeztem, mire értetlen fejjel nézett továbbra is így folytattam - Átölelsz, segítesz és onnantól minden oké?
- Hát...ja.
- Tipikus hím logika - mondtam majd kissé dühösen elmentem mellette.
 Ha szerencsém lett volna, ha meg sem szólal, de sajna nem így történt. Megkerestem Katet és elmeséltem mindent. Kicsit kiszíneztem a Chrises dolgot. Így ő most úgy tudja, hogy rám mászott és még szerencséje van, hogy egyben van. Kat nem örült nekem ezek után túlzottan, de nem haragudott rám (annyira). Este még beszélgettünk, majd éjfél magasságában elnyomott az álom.

 Már két hete nem láttam Mert, de addig is nem kelet a hülye picsákkal foglalkoznom. A suliban mindenki, arról beszélt, hogy én tettem, de nem tudták bizonyítani. Ma az egyik órán a tanár úgy döntött kivisz minket. Gyakorlati óra lett volna elméletileg, de egy kicsit megváltozott. Először a havat kellet eltakarítani, hogy legyen helyünk, majd bemelegítettünk. Már javában szórtuk az ártásokat, bűbájokat és az ehhez hasonlókat, mikor valaki felkiáltott.
- Mi az a tetőn? - kérdezte, mire mindenki egy pontra meredt. Engem nem érdekelt, így beálltam az árkád alá.
- Gyertek el a közeléből, még veszélyes lehet - hallottam meg a tanár hangját.
- Mi az, Kat?
- Szerintem valami kutyaféle... - kezdte, majd a szájához kapott - Lisa az Vadász, aki tetőn van.
 Olyan gyorsan vágódtam ki a fedett helyről, hogy majdnem elestem. Felnéztem a tetőre és a szívem kihagyott pár ütemet. Hirtelen elrugaszkodtam és már a tető szélénél lebegtem, mikor észrevettem a többiek döbbent arc kifejezését. Közelebb mentem Vadászhoz, de elhátrált előlem és már a tető szélénél járt. Tisztán éreztem, hogy fél tőlem.
- Vadász, kérlek gyere ide - suttogtam elhalóan.
 Egy kicsit közelebb jött, majd valamitől hátrahőkölt. Már majdnem sikerült elkapnom, de megcsúszott és zuhanni kezdett. Olyan erővel vetettem magam utána, hogy még sikerült elkapnom. Azonban a becsapódás nem maradt el és háttal érkeztem. Valami tompította az esést, de ettől függetlenül nagyon fájt a lapockám. Feltápászkodtam és esetlenül Vadász mellé botladoztam. Élettelenül feküdt a földön, így a kezemet a szívére téve próbáltam visszahozni.
 Egy hangos üvöltés hagyta el a számat, mire fényes valami vett körül Vadásszal együtt és még éreztem, hogy valakit beburkol. Nem sokkal később kialudt a fényáradat és Vadász épen és egészségesen állt előttem. Ekkor eszembe jutott, hogy nem vagyok egyedül és körbenéztem. Mindenki döbbenten állt és a levegő megtelt félelemmel, gyűlölettel. A pillantásuk égette a bőröm, így felálltam, elrugaszkodtam és a levegőben teleportáltam. Egy tisztáson landoltam és elkezdtem sírni. Fájt, hogy majdnem elvesztettem Vadászt, de látva az emberek arcát, szívem szerint vissza se mennék. Szerencsémre nálam volt a lejátszóm, így bedugtam a fülem, és elkezdtem hallgatni egy szomorú számot. Kizártam minden zavaró tényezőt.
 Nem tudom mennyi idő telhetett el így, de hirtelen valaki védelmezően átkarolt. Maga felé fordított és meglepetten nézett rám. Kibontakoztam a karjából és távolabb léptem az illetőtől. Jobban szemügyre vettem, és sikerült nagy neheze kitalálnom ki az.
- Te sírtál? - kérdezte Kyle aggodalmasan.
- Nem - töröltem le egy kósza könnycseppet. Ám ezzel nem segítettem magamon.
- Sírsz. Mi a baj? Olyan szomorú vagy.
- Mit érdekel? - kérdezte talán kicsit bunkóm, mire furcsán nézett rám -  Mi van?, meglepődtél, hogy vannak érzéseim?
- Nem, csak kicsit szokatlan. Mi az a hátadon? - kérdezte, mire értetlenül hátranéztem.
- Ez meg mi a fészkes fene?
- Ha jól látom szárnyak. Ráadásul angyalszárnynak tűnik, azonban van egy ki bökkenő - mondta, majd értetlenségem látva folytatta - Csak az vele a gond, hogy nem fehér, hanem vérvörös.
- Mi ez kész! Miért velem történik mindez? - kérdeztem és ismét előtörtek a piszok kis könnycseppek. Kyle közelebb jött és biztatóan átölelt.
- Nem is olyan vészes, ha azt nézzük. Bár olyan vagy vele, mint egy hatalmas tündér - mondta nevetve, mire fintorogtam egyet.
- Ha ennyire viccesnek tartod, segíts eltüntetni.
- Oké. Fordulj meg!
- Még mit nem! - háborodtam fel egy kicsit.
- Esküszöm nincs semmilyen hátsó szándékom. Segíteni akarok - mondta és egy kedves mosolyfélét villantott.
 Nem igazán bíztam meg benne, de egyetlen esélyem lévén hagytam, hogy tegyen valamit. Háttal neki a gerincemen kezdte húzogatni az ujját, majd egy apró bizsergés után eltűnt a "szárnyam". Megköszöntem neki és már indultam volna az ellenkező irányba, de a karomnál fogva nm engedett elmenni.
- Valamiért valamit Elisa.
- Úgy tudta...Mit akarsz tőlem?
- Azt akarom...