3.évad 7.rész - Még nem végeztünk

Remélem tetszeni fog ez a rész is és megörvendeztettek néhány kommenttel.

Az előző fejezethez kapott visszajelzések piciny szívemet oly' melegséggel itatták át, amit még sosem éreztem. Köszönet érte mindenkinek. A részről csak annyit mondanék, hogy ez szerintem egy epizód lett, nem pedig egy normál rész. Ezért szeretném, ha leírnátok a véleményeteket, hátha észrevesztek benne valami hibát. Jó olvasást és szórakozást hozzá!
Puszi nektek :D

- Lisa, minden oké? Úgy nézel ki, mint aki szellemet látott - mondta Kat.

- Úgy is mondhatom, de most kérlek hagyj magamra - válaszoltam, de megragadta a karom és maga felé fordított. Értetlenül nézett rám, de elengedett, és hátráltam tőle néhány lépést.

- Baj van lányok? Lisa az előbb miért rohantál el? - ért mellénk Chris és Cam, majd Dante, Conor és Lukas is csatlakoztak hozzájuk.

- Történt valami? Az előbbi zongora játék borított ki, vagy csak ma ilyen hisztis vagy - tette fel a következő kérdést Dante, mire gondolkodás nélkül a torkának szegeztem a tőrömet. - Ezt ho...hogy csináltad?

- Még mindig jó ötletnek tartod, hogy engem bosszants? 

- Nem - krákogta, mire a tört egy villanás alatt eltüntettem a torkától.

- Kedvesem, ez mire volt jó? Nem akart megsérteni, csak tényleg nagyon feszültnek nézel ki - mondta Chris miközben mögém lépve hátulról ölelt magához. - Kérlek, nyugodj meg.
- Te nem láttad, Őt! Mindenkit bántani fog, és nem azért mondom, mert ő ezt mondta, hanem mert éreztette velem. A zene volt a kulcs, a zene, amit csak én tudtam eddig játszani.
- Kiről beszélsz? Itt senki nem játszott, mármint nem láttuk ki játszott a zongorán - mondta határozottan Cam.
- Hát persze, hogy nem. Az az átkozott kis perszóna képes idejönni és mindent tönkretenni.
- Még mindig nem mondtad, hogy kiről beszélsz, Lisa - csattant fel idegesen Lukas, ami jogos volt tőle. Tudtam, hogy most jött el a megfelelő pillanat, hogy elmondjam nekik.
- Daphne.....Ő egy gonosz lélek, és semmitől nem riad vissza, ha úgy hozza a Sors. Egyszer láttam csak egészen eddig, és Don elmondta, hogy ki ő. Azt állította, hogy a nővérem, de nem az, csak az érzéseimet próbálta manipulálni.
- Ha ez igaz, amit mondasz, akkor mi miért nem láttuk? - kérdezte Chris.
- Mert már halott. Meghalt akkor, mikor eljött érte a végzete és kísérteni jár csak vissza.
- Tudunk neked segíteni? Bármiben szívesen segítünk, csak mond meg miben - mondta Kat és megpróbált támaszt nyújtani, de ellöktem a kezét.
 Kibontakoztam Christian biztonságot nyújtó öleléséből és teleportáltam, távolra a többiektől. De nem elég messzire sikerült, mint ahogy azt elterveztem. Szerettem volna egy kicsit egyedül lenni a gondolataimmal és a gondjaimmal, de ez nem jött össze. Újra megjelent Daphne, de most nem volt egyedül és ajkait is baljós mosolyra húzta. Mellette és mögötte - számomra csak könyvből - ismerős lények álltak, és úgy tűnt nem épp barátkozni jöttek. Minden erőmre szükségem volt, hogy tartani tudjam magam és ne támadjak még előttük.
- Hát eljöttél, húgocskám......Oly' rég várom már ezt a pillanatot. Szemtől szemben, csak te és én....
- Plusz-mínusz a szolgáid, ha már eladtad a lelked. Különben meg nem vagy a nővérem, te pokolfajzat.
- Miből gondolod ezt? Nem látod, hogy mennyire hasonlítunk, mindketten ugyanolyanok vagyunk.
- Nem!! Nem lehetek olyan, mint te, mert az azt jelentené, hogy.... - nem tudtam végigmondani, mert a levegő körülöttem megdermedt. Ha olyan vagyok, mint ő az a világ legrosszabb dolgát jelentené.
- Igen pontosan azt. Azért vagyunk testvérek, mert mindkettőnk - ahogy fogalmaztál - eladta a lelkét. Még ha te nem is emlékszel rá, de akkor is megtetted.
- Az lehetetlen....Anyáék sosem hagyták volna, hogy ez megtörténjen.
- Igen, ők nem is....Viszont meghaltak és te sem vagy olyan ártatlan, mint amilyennek  mutatod vagy éppenséggel beállítod magad. Egy bukott vagy és ezt te is tudod, mert öltél....nem is egyszer.
- Kizárt, tény és való, hogy sebesítettem meg már embereket, de még senkit sem öltem meg. Hazudsz, hogy elérd, azt amit akarsz, de tájékoztatlak....ez nem fog összejönni.
- Jó, de én is mondok neked valamit....
- Lisa...Ne mondj neki semmit, ő egy asztrál - halottam meg egy késsé lihegős hangot a hátam mögül.
 Egy pillanat alatt fordultam meg, és néztem a hang irányába. Chris és Conor egymással versenyt futva közeledtek hozzánk, miután mellém értek visszafordultam Daphne felé. Éppen időben sikerült, mert az egyik árnyék csatlósa felém indult, azzal a feltett szándékkal, hogy megöl. De vétett és a hibája lett a veszte, mert én nem voltam könyörületes kedvemben. Elkerültem a támadást, ám ő nem volt ilyen szerencsés, mert egy tized másodperc alatt döftem át a testét a kis tőrömmel. Eközben Chris és Conor is mellém ért és felvettek egyfajta védekezős állást, hogyha kell megvédenek. Aranyosak, de nem kellene velem foglalkozniuk - gondoltam vértől izzó elmével. Csak Daphne őrült módjára csillogó szemeire fókuszáltam és kedvem lett volna megölni.
- Ne tedd Lisa, kérlek! Ne csináld azt, mert azzal csak az igazát bizonyítanád  - hallottam meg Conor és Chris elkeseredett hangjait.
- Tedd meg! Gyerünk, csak egy kis löket és közénk fogsz tartozni - suttogta Daph.
- Nem...Soha....Nem tudsz semmi olyat mondani vagy tenni ami miatt megváltoztatnád a véleményem erről.
- Soha ne mondd, hogy soha. Mindenkit meg lehet győzni valamivel és ez alól te sem vagy kivétel. Talán, ha a szerelmedet veszélybe sodornád.....és az élete múlna a döntéseden....
- Lisa....Nem kérném soha azt, hogy tagadd meg magad és az elveid, csakhogy engem ments.
- Na ez a beszéd Shwan - mondta Conor és hangjából tisztán ki lehetett hallani az elismerést.
 Hármójuk szavai rádöbbentettek arra, hogy bármit is tettem a múltban az már örökre hozzám fog tartozni. Chris és Conor támogató szavai pedig visszahoztak arról a határról, ahonnan csak nagyon kevesen tudnak maguktól visszajönni. A kezemre néztem és megláttam, hogy  tűzlabdák állnak az ujjaim hegyén, ami kicsit sem volt normális. Gyorsan leráztam őket onnan, majd a társaságra néztem, ahonnan mindenki csodálkozva nézett rám. Daphne szemében indulatok tömkelegét, míg a két védelmezőm szemében némi nyugalmat véltem felfedezni.
- Ez a beszéd, Szerelmem -szinte nem is láttam mikor érkezett mögém, csak azt vettem észre hogy az előbbi szavakat a fülembe suttogja.
- Ti átkozottak...csak egy kis lépésre voltam a célomtól, de ti mindent tönkretettetek. Ezt még nagyon megbánjátok.
- Daphne miért akartad, hogy támadjak? Miért akarod, hogy közétek tartozzak?
- Mert nem vagy különb nálam, te kis pokolfajzat. Nem tűnt még fel, hogy bármit teszel csak ártasz másoknak? Hát ha nem, akkor közlöm, hogy így van ez mióta megszülettél. Anyádék is inkább lemondtak rólad, minthogy felneveljenek, mert tudták, hogy egy két lábon járó időzített bomba vagy. Azok akik most megtűrnek maguk mellet még nem sejtik, hogy mi vagy és még te sem tudod pontosan - válaszolta dühtől el-elfúló hangon. Megemelte a karjait, mire 5 csatlósa támadt ránk, akiket egy egyszerű pajzsvarázslattal sikerült megállítanunk.
- Lisa ez nem tart örökké.....Előbb vagy utóbb, de ki fogsz merülni és akkor nem lesz pajzsunk sem - mondta Christian, és igaza volt.
- Tudom, de ha teleportálok, azzal nem oldok meg semmit. Ha viszont itt maradunk, akkor meg nektek ártok. Szóval ti teleportáltok, én meg felveszem ellene a harcot.
- Nem engedem, túl veszélyes.
- Chris....nem kértem engedélyt, de aranyos, hogy aggódsz értem - válaszoltam, majd egy gyors csókot leheltem ajkaira, és teleportáltam őket egy biztonságosabb helyre. Ezután leengedtem a pajzsot, de még előtte egy erős energia löketet küldtem az ellenség felé.
- Aranyos kis trükk ez, de hasztalan, úgyis az enyém leszel.
- Soha - és egy erős telekinézissel leszakítottam a bal karját. A szolgái megrettenve néztek felváltva ránk, és nem tudtak mit kezdeni magukkal. A vére összekente a ruhát és az arcomat, de nem foglalkoztam vele. Egyedül csak az érdekelt, hogy elpusztítsam, még ha ezzel meg is pecsételem a sorsomat.
- Te átkozott kis perszóna. Ezt még nagyon megbánod, és csak hogy tudd....Még nem végeztünk - ordította és eltűnt a szemem elől.
 Véresen, fáradtan és zavartan teleportáltam magam Conor és Chris mellé, akik egyből az orvosiba vittek. Lefektettek az ágyra és kis rongyot, vizet és fertőtlenítőt magukhoz véve kezdték leszedni rólam a vérpacákat. Egy idő után Conor nem bírta tovább, így inkább kiment, ezzel, kettesnem hagyva Christiannel, aki továbbra is aggódva figyelt.
- Minden rendben, Lisa? Mi történt miután el tettél minket láb alól? Képletesen értem.
- Majdnem megöltem....Csak egy kicsivel vétettem el a célpontot, de sebaj....legközelebb biztosan nem ússza meg csak ennyivel.
- Remélem tudod, hogy ezzel csak magadat sodornád veszélybe. Mégis hogy gondoltad azt, hogy majd egyedül elbánsz egy rakás elveszettel? Tudod, hogy szeretlek, de néha kételkedem abban, hogy te viszont szeretnél-e engem
- Chris - kezdtem bele, és kezemet az arcára simítottam - Szeretlek, és ebben sose kételkedj, de van amit nem értenél meg velem kapcsoltban, ha elmondanám. Itt van például Daphne. Lehet, hogy nem százas, de ő az egyedül olyan személy, aki válaszolhatna néhány kérdésemre.

3.évad 6. rész - Bármit megtennék...

Remélem tetszeni fog ez a rövidke rész és elmondjátok véleményeteket is.
Most is siettem a résszel, de mostanában az érettségi felkészítő óráim miatt nem tudok olyan gyorsan dolgozni, mint ahogy szeretnék, ezért szeretnék elnézést kérni tőletek.
Jó olvasást kívánok hozzá :D

 Reggel arra ébredtem, hogy Kat nagy serényen pakolgat a szekrénybe. Nem akartam vele foglalkozni, így átfordultam a másik oldalamra, ami hiba volt. Mégpedig azért, mert legurultam az  meleg ágyikómról és hangos huppanással értem földet. Ezzel egyidejűleg magamra vontam Kat és Vadász figyelmét, aki aggódva "ugrottak" mellém és segítettek fölkászálódni a talajról.
- Minden rendben, nem ütötted meg magad? - kérdezte Kat.
- Nem semmi bajom, csak leestem, de ha nem szállsz le rólam megfulladok - válaszoltam mosolyogva, ám az ő tekintete végig komoly maradt. - Csak poén volt, de azért  jó lenne ha nem ülnél rajtam.
- Ilyennel ne viccel, jó? Már azt hittem komolyan mondod és persze, csak nagyon megijedtem. Tudod a tegnapi után kissé túlreagálhatom a dolgokat, vagy nem?
- De és ígérem nem lesz a tegnapihoz hasonló soha többet. Azonban, ha már itt vagyunk, akkor elmegyek letusolok, elrendezem magam, aztán elmegyünk enni és indulhatunk is vásárolni. Ez így jó?
- Tökéletes, csak siess, mert már nagyon mehetnékem van.
 Eleget téve kérésének gyorsan berohanta a fürdőbe, ahol egyből émelygés fogott el. Nem akartam megint a frászt hozni a legjobb barátnőmre, így megengedtem a mosdó csapját, aztán a WC kagyló fölé görnyedve kiadtam a gyomrom egész tartalmát. Miután végeztem, gyorsan leöltöztem és egy frissítő zuhanyt engedtem meg magamnak, majd a tisztálkodást követően kimásztam onnan. Szárazra töröltem magam, felöltöztem és elvégeztem a további reggeli teendőim és kimentem Kathez. Nem lepett meg túlságosa, hogy gyanakodva néz rám, mert tudtommal tanult egy kis empátiát az évek alatt, míg össze voltunk zárva. Bizonyára érezhette, hogy valami nem ment simán, de nem tette szóvá, amiért hálát adtam neki. Összeszedtük a kabátunkat, a táskánkat és felvettünk a csizmánkat, majd elindultunk az ebédlő felé.
 Leérve a helyiség ajtajába nem várt meglepetés fogadott minket. Az ilyenkor még jócskán üres ebédlő most zsúfolásig volt diákokkal. Mi is csatlakoztunk hozzájuk és a hozzánk legközelebb álló személytől kértünk útmutatást, hogy miért vannak oly' korán fent a többiek. A válasz egyszerű volt: MA van a bál és szeretnének időben elkészülni és ehhez keltek ilyen korán, holott aludhattak volna délig. Na mindegy nem az én dolgom, így gyorsan helyet foglaltam az első szabad asztalnál, amit megláttam. Katet is magammal húztam, majd megidéztem a reggelinket, amivel hamar végeztünk. Eltüntettem a mosatlant és már indultunk is a városban ruhát vásárolni.
 Útközben nagyon jól szórakoztunk, mert a havazás ismét rákezdett és megmaradt a ruháinkon. Mire gyalog beértünk a városba, már úgy néztünk ki, mint a hóemberek. Nem csodálom, hogy a normális mágia nélküli emberek megbámultak minket, mikor egyik pillanatról a másikra eltüntettük magunkról a rengeteg havat. Aztán jöhetett egy kis memória törlés, amit nem szívesen, de rendszeresen használok, ha a helyzet úgy hozza szükségét. Alig 2 órája bóklásztunk a városban, mikor  egy kisebb nyikorgásra lettem figyelmes. Megtorpantam és a hang irányába fordultam, ám Katnek nem tűnt fel a lemaradásom. Egy ajtót nyitódott ki, aminek a cégéén egy ruha volt látható. A feliratot elsőre nem sikerült elsőre kibogarásznom, mert a festéke erősen málladozott lefele, ám nagy nehezen megoldottam a helyzetet.
- Madame Carpue szalonja......Kat gyere csak - ordítottam, hogy meghalljon, de arra nem számítottam, hogy mellettem áll.
- Itt vagyok, nem kell üvölteni. Mióta van ez itt? Szerintem menjünk tovább, bizonyára senki sincs itt és csak a huzat játszik az ajtóval.
- Szerintem meg nem....Nézzünk be, olyan izgi ez az egész. Te hallottál már egyébként róla?
- Nem és ennek biztosan meg is van az oka - mondta Kat aggódva, de én már át is léptem a küszöböt addigra, mire ezt meghallottam. - Gyere már ki onnan!
- Nem, gyere be ezt látnod kell - mondtam és egy fénygömböt lőttem a mennyezet felé.
 A gömb apró ártalmatlan szilánkok ezreire robbant szét, s ezzel felfedve a helyiség automatikus mágia érzékelőét. A teret milliószor nagyobbnak lehetett látni, mint az kintről gondoltam, és meglepetésemre telis-tele volt káprázatos ruhakölteményekkel. Mostmár Kat is belátta, hogy igazam volt és csakis azért nem tudtunk a helyről, mert mágiával volt átitatva. Mély ámulatunkból egy idősödő hölgy rántott ki, aki szelíden mosolygott ránk, majd megszólalt.
- Segíthetek valamiben, gyerekek?
- Igen - mondtam azonnal, mire Kat rosszallóan nézett rám. - Szeretnénk ruhát venni a ma esti bálra, de nem sok elképzelésünk van ezt illetően.
- Értem, de csak el tudjátok mondani milyenre gondoltatok.
- Igen - felelte Kat - Én egy világoskék, felül teljesen köves ruhát szeretnék. Lisának pedig jól a sötétkék előnyösen kövezett ruha.
- Nagyjából értem mire gondolsz......Van is két ilyen ruhám, mint amiket leírtál és ha gondolod segítek felpróbálni is.
- Az remek lenne, köszönjük - mondtuk szinkronban, majd a nénike eltűnt a szemünk elől.
 Míg vártuk a ruhákat körbenéztünk az üzletben egy kicsit. Volt itt sminkes részleg, cipős polcok tele minden szín és méret szerint rendezett lábbelivel és egy kiegészítős pult. A legtöbb polc vagy pult mélyen benyúlt a szalon belsejébe, ahol csak pislákolt a fény, így azokat nem is igen néztük meg. Kis idő múlva visszatért a hölgy kezében a két említett ruhával. Mondanom sem kell, hogy meseszépek voltak és miután felpróbáltuk rá kellett döbbenünk, hogy jól állnak. Visszavéve az utcai ruhákat, a kasszához lépdeltünk, mikor Katnek eszébe jutott, hogy neki márpedig kell az a fehér cipő kék szalaggal. Megkértük az eladót, hogy segítsen nekünk cipőt és egyéb kiegészítőket választani a ruhákhoz, aki szívesen teljesítette a kérésünk. Már csak nyakláncunk nem volt az összeállításokhoz, mikor a néni megszólalt.
- Tudják, kedveskéim itt már évek óta nem járt senki. A ruhák többségét egy fiatal tervezőtől kapom, de manapság már ő sem küldi ezeket. Bizonyára meghalt, istenem pedig milyen fiatal volt, még előtte állt az egész élet - sopánkodott és ekkor leesett a tantusz. - A néni neve Ester és pár évvel korában neki küldtem el néhány kezdetleges tervem, majd néhány hónappal ezelőttig rendszeresen küldtem a különböző ruhát vázlatait. - A ruha, ahogy Kat leírta, biztosan egy pár évvel ezelőtt rajzolt képem alapján írta le. Gyorsan meg is kérdeztem tőle.
 Kat, a ruha kinézetét honnan vetted?
 Egy nagyon régi rajzod alapján gondoltam szerencsét próbálok, hátha van ilyen. De mért kérded?
 Mindjárt megtudod - válaszoltam neki.
- Ne tessék haragudni, de hogy hívják a tervezőt?
- Már nem is emlékszem....Sosem tudtam a teljes nevét, mert nem árulta el, a munkái aljára mindig az E.A.D. monogramot írta. Talán valami gond van vele?
- Nem - mosolyodtam el, és elmondtam amit tudni kellett. - Én vagyok az a bizonyos E.A.D. Elisa Amelia Dunken. Én küldözgettem a terveket annyi éven át, aztán mostanában már nem megy úgy a rajzolás, mint régen.
- Te jóságos ég......Láttalak már itt csak akkor még én is fiatalabb voltam és te is sokkal kisebb voltál, hát ezért nem ismertelek fel. Sosem gondoltam volna, hogy találkozunk meg egyszer míg élek. Tudjátok mit? Vigyétek a ruhákat, nektek adom, ha már Elisa megtervezte őket. Úgysem tudnék mit kezdeni a pénzzel, ha kifizetitek. Mindenem megvan, amit csak öreg fejem kívánhat, meg aztán én sem vagyok halandó.
- Jaj, Ester néni, kifizetjük mi a ruhákat, nem kell miattam ingyen odaadnia. Ha gondolja nem pénzben, hanem másban, de kifizetem Önt.
- Kedvesem, nekem csak egy kérésem van. Látogassatok meg néha és egy kis epres-csokis torta jól esne - mondta, mire mindannyian elnevettük magunkat.
- Ha csak ennyi, akkor azt meg is oldhatjuk és tessék csak üzenni, ha kell valami, rendben?
- Igen és köszönök mindent. Köszönöm, hogy hoztatok egy kis örömöt öreg szívemnek azzal, hogy megtaláltátok a szalont.
 Mire végére ért a mondandójának, már egy asztalt idéztem meg, rajta egy finom és hatalmas epres-csokis
tortával. Még megidéztem az asztalhoz három széket, majd mind a hárman leültünk sütizni. Nagyon hamar elfogyott, és közben jót beszélgettünk, így mire végeztünk elkezdett sötétedni. Gyorsan elköszöntünk Ester nénitől és teleportáltunk a hálónkba, ahol megegyeztünk a fürdőfoglalási sorrendben, hogy minél előbb végezzünk. Kat ment elsőnek, addig én szépen elrendezgettem mindkettőnk ruháját az ágyon, majd leültem az egyik forgószékre ahova Vadász is követett. Tudtam, hogy elfelejtettem levinni sétálni, de megígértem neki, ha Kattel elkészülünk, egyből lemegyek vele. Hamar végzett drága barátnőm, így én követtem és a lehető leggyorsabban végeztem el a dolgaimat. A törölközőt magam köré csavarva léptem ki a fürdőből, ahol gyorsan magamra öltöttem a ruhát, felvettem a cipőm, majd Katre néztem. Csodásan állt neki ez a szín, de a sminkje is meseszép lett - van hozzá érzéke az egyszer biztos - gondoltam magamban.
- Na gyere, te antibálozó. Megcsinálom a hajad, a sminked, majd ha lehet te is kezdj valamit az én hajammal - mondta nevetve.
 Alaposan és rendkívül gyorsan dolgozott, majd a munkája végeztével helyet cseréltünk a fésülködő asztalnál és megcsináltam a haját. Hamarabb kész lettem, mint azt elsőre gondoltam és végignézve magunkon rá kellett döbbennem, hogy minket leszámítva ma mindenki alul öltözött lesz. Miután mindketten késznek nyilvánítottuk magunkat Vadásszal együtt elhagytuk a szobánkat. Magunk köré varázsoltam egy melegítő burkot, majd nagyjából egy teljes óráig lófráltunk a parkban. A park helységet időközönként kissé megspékeltem némi dísszel, hogy ne legyen teljesen snassz.
 Mikor visszaértünk a főbejárathoz levetettük a melegítős burkot és átléptük a küszöböt, majd egyenesen a bálterem felé megyünk. Belépve a nyitott kétszárnyú ajtón az eddig üres termet betölti az iskola tanulóinak tömkelege, akik már egy ideje nem szívtak azonos légkört. A megjelenésünkre a beszélgetések alábbhagynak és minden egyes szempár ránk szegeződik, ami már alapjában is zavar. Kat biztatóan néz rám, és mindketten emelt fővel vonulunk végig a terem túlsó végében lévő társasághoz. Már csak egy fél teremhossz van hátra, mikor jeges hullámot érzékelek a közelemben, de nem foglalkozok vele. Mire a vámpír társasághoz érünk szinte teljesen átfagyok, ami Chrisnek fel is tűnik és a többiektől elnézést kérve mellém lép, majd megölel és közben a fülembe súgja, hogy menjünk ki az erkélyre.
- Minden rendben, Lisa? Olyan sápadtnak nézel ki, mint aki mostanában sok vért veszített.
- Persze minden oké, csak kissé fáradtabb vagyok mostanában. Az, hogy a többiek visszajöttek rengeteg energiámat felemészti. Bizonyára te is ezt látod rajtam - mondtam lehajtott fejjel, ám a végén felnéztem rá és egy apró mosolyt erőltettem magamra. Bármit megtennék, csak ne bántanálak meg minden törekvésemmel - gondoltam magamban és a mosoly hamar lehervadt az arcomról.
- Tudod, nekem nem tudsz hazudni. Látom rajtad, hogy van valami, ami bánt, de nem akarod elmondani. Esküszöm nem eszlek meg - mondta és magához ölelt. Illata az orromba szökött és tudtam innen már nincs menekvés. El kell neki mondanom, vagy elvesztem, ha magam jön rá.
- Van amit el kell mondanom, de szeretném, ha tennél semmit sem. Ez az én személyes döntésem volt, ám nem volt más választásom. Vagy én vagy a többiek és ezt nem hagyhattam, ezért kérlek értsd meg. Csak ennyit kérek, oké?
- Igen, de kezded a frászt hozni rám. Remélem tudod, hogy bennem bízhatsz, de mond már, mert nem bírom ki és olyat teszek, ami nem biztos, hogy tetszeni fog.
- Conor... - kezdtem bele, mire szorítása erősödött a derekam körül. - Mint mondtam nem volt más választásom. Hagytam, hogy igyon a véremből, mert ha nem engedek neki mészárlást rendez és nem tudtam volna megakadályozni az események alakulását. Kérlek, bármit megteszek, de nem csinálj semmit.
- Hiszek neked, de ezt a tetted akkor is elítélem. Miért nem szóltál, hogy Conor veszélyes rátok nézve? Bármit megtennék, csak hogy biztonságban tudhassalak.
- Köszönöm, és én is - mondtam fejemet a mellkasának döntve.
Újra szorosan magához ölelt és fejét az enyémre helyezte. Az egyik kezét a derekamon tartotta, míg a másikat a hajamhoz emelte. A hullámokban lógó fürtjeimet simogatta, másik kezét felvezette az államhoz, majd felemelte a fejem, az ajkaimhoz hajolt és lassan, szenvedélyes csókot lehelt rá. Ajkaink csak levegő hiányában váltak el egymástól és a homlokát az enyémnek támasztotta. A teremből lágy muzsika hangja szivárgott ki az erkélyre, ahol álltunk. Pár szomorú akkord után Chris ellépett tőlem, meghajolt, majd a kezét nyújtotta.
- Ezt most vegyen felkérésnek? - kérdeztem incselkedve, mire egy félmosolyt küldött felém.
- Igen, és szeretném, ha elfogadnád.
- Ezer örömmel - mondtam és elfogadtam a felém nyújtott kezet.
 Lassan lépett újra hozzám, ám tekintete a zenével ellentétben örömöt sugárzott. Most az egyszer leengedtem a védőpajzsom és hagytam, hogy átjárjon a dallam. Pár tétova lépést követően mindketten belejöttünk a táncba, de valami nem stimmelt. A dal, mely bentről hallatszott furcsa mód ismerősnek tűnt, olyannak amit én játszok, ha Donnál egyedül vagyok. Reméltem, hogy ez valami véletlen egybeesés és próbáltam nem erre a gondolatra figyelni. Azonban ez lehetetlennek bizonyult, mert nagyjából a felénél kiszakítottam magam Chris karjaiból és az ajtó felé vettem az irányt. A pajzsot azonnal visszavettem, ahogy átléptem a küszöböt és alaposan körbenézve kerestem a dallam forrását. Nem kellett sokat keresgélnem, mert a hang terem egyik sarkából jött, így átfurakodva a tömegen odasiettem, és amit láttam azt nem tudtam volna megfogalmazni. Ugyanaz a lány ült a zongoránál, akit még a tanév elején Donnál láttam, mikor zongoráztam. Figyeltem minden egyes mozdulatát, ami neki is feltűnt és rám nézett, ám szemei most is sötétek maradtak. Száját szólásra nyitotta, de nem jöttek ki rajta általános hangok azonban szája mozgott. Kissé úgy nézett ki, mint egy hal, ám én hallottam a többiek által nem érzékelt hangokat.
- Hát itt vagy húgocskám. Már azt hittem elfelejtettél és nem is akarsz velem találkozni. Látom feltűnt néhány dolog, amit hogy is mondjam kölcsönvettem. Mondhatni örülök a viszontlátásnak, de egy nálam sokkal jobb személy szeretne veled találkozni. Remélem ki tudod várni, húgi - mondta és ahogy az utolsó mondat is elhagyta a száját eltűnt.
- Nem, nem, nem, nem, és nem. Ez nem történhet meg. Ő nem létezhet, elpusztult, mikor Don kihajított magától - suttogtam magamnak hitetlenül, majd egy kezet éreztem a vállamon megpihentetni, mire a pillanat tört része alatt megfordultam.