3.évad 6. rész - Bármit megtennék...

Remélem tetszeni fog ez a rövidke rész és elmondjátok véleményeteket is.
Most is siettem a résszel, de mostanában az érettségi felkészítő óráim miatt nem tudok olyan gyorsan dolgozni, mint ahogy szeretnék, ezért szeretnék elnézést kérni tőletek.
Jó olvasást kívánok hozzá :D

 Reggel arra ébredtem, hogy Kat nagy serényen pakolgat a szekrénybe. Nem akartam vele foglalkozni, így átfordultam a másik oldalamra, ami hiba volt. Mégpedig azért, mert legurultam az  meleg ágyikómról és hangos huppanással értem földet. Ezzel egyidejűleg magamra vontam Kat és Vadász figyelmét, aki aggódva "ugrottak" mellém és segítettek fölkászálódni a talajról.
- Minden rendben, nem ütötted meg magad? - kérdezte Kat.
- Nem semmi bajom, csak leestem, de ha nem szállsz le rólam megfulladok - válaszoltam mosolyogva, ám az ő tekintete végig komoly maradt. - Csak poén volt, de azért  jó lenne ha nem ülnél rajtam.
- Ilyennel ne viccel, jó? Már azt hittem komolyan mondod és persze, csak nagyon megijedtem. Tudod a tegnapi után kissé túlreagálhatom a dolgokat, vagy nem?
- De és ígérem nem lesz a tegnapihoz hasonló soha többet. Azonban, ha már itt vagyunk, akkor elmegyek letusolok, elrendezem magam, aztán elmegyünk enni és indulhatunk is vásárolni. Ez így jó?
- Tökéletes, csak siess, mert már nagyon mehetnékem van.
 Eleget téve kérésének gyorsan berohanta a fürdőbe, ahol egyből émelygés fogott el. Nem akartam megint a frászt hozni a legjobb barátnőmre, így megengedtem a mosdó csapját, aztán a WC kagyló fölé görnyedve kiadtam a gyomrom egész tartalmát. Miután végeztem, gyorsan leöltöztem és egy frissítő zuhanyt engedtem meg magamnak, majd a tisztálkodást követően kimásztam onnan. Szárazra töröltem magam, felöltöztem és elvégeztem a további reggeli teendőim és kimentem Kathez. Nem lepett meg túlságosa, hogy gyanakodva néz rám, mert tudtommal tanult egy kis empátiát az évek alatt, míg össze voltunk zárva. Bizonyára érezhette, hogy valami nem ment simán, de nem tette szóvá, amiért hálát adtam neki. Összeszedtük a kabátunkat, a táskánkat és felvettünk a csizmánkat, majd elindultunk az ebédlő felé.
 Leérve a helyiség ajtajába nem várt meglepetés fogadott minket. Az ilyenkor még jócskán üres ebédlő most zsúfolásig volt diákokkal. Mi is csatlakoztunk hozzájuk és a hozzánk legközelebb álló személytől kértünk útmutatást, hogy miért vannak oly' korán fent a többiek. A válasz egyszerű volt: MA van a bál és szeretnének időben elkészülni és ehhez keltek ilyen korán, holott aludhattak volna délig. Na mindegy nem az én dolgom, így gyorsan helyet foglaltam az első szabad asztalnál, amit megláttam. Katet is magammal húztam, majd megidéztem a reggelinket, amivel hamar végeztünk. Eltüntettem a mosatlant és már indultunk is a városban ruhát vásárolni.
 Útközben nagyon jól szórakoztunk, mert a havazás ismét rákezdett és megmaradt a ruháinkon. Mire gyalog beértünk a városba, már úgy néztünk ki, mint a hóemberek. Nem csodálom, hogy a normális mágia nélküli emberek megbámultak minket, mikor egyik pillanatról a másikra eltüntettük magunkról a rengeteg havat. Aztán jöhetett egy kis memória törlés, amit nem szívesen, de rendszeresen használok, ha a helyzet úgy hozza szükségét. Alig 2 órája bóklásztunk a városban, mikor  egy kisebb nyikorgásra lettem figyelmes. Megtorpantam és a hang irányába fordultam, ám Katnek nem tűnt fel a lemaradásom. Egy ajtót nyitódott ki, aminek a cégéén egy ruha volt látható. A feliratot elsőre nem sikerült elsőre kibogarásznom, mert a festéke erősen málladozott lefele, ám nagy nehezen megoldottam a helyzetet.
- Madame Carpue szalonja......Kat gyere csak - ordítottam, hogy meghalljon, de arra nem számítottam, hogy mellettem áll.
- Itt vagyok, nem kell üvölteni. Mióta van ez itt? Szerintem menjünk tovább, bizonyára senki sincs itt és csak a huzat játszik az ajtóval.
- Szerintem meg nem....Nézzünk be, olyan izgi ez az egész. Te hallottál már egyébként róla?
- Nem és ennek biztosan meg is van az oka - mondta Kat aggódva, de én már át is léptem a küszöböt addigra, mire ezt meghallottam. - Gyere már ki onnan!
- Nem, gyere be ezt látnod kell - mondtam és egy fénygömböt lőttem a mennyezet felé.
 A gömb apró ártalmatlan szilánkok ezreire robbant szét, s ezzel felfedve a helyiség automatikus mágia érzékelőét. A teret milliószor nagyobbnak lehetett látni, mint az kintről gondoltam, és meglepetésemre telis-tele volt káprázatos ruhakölteményekkel. Mostmár Kat is belátta, hogy igazam volt és csakis azért nem tudtunk a helyről, mert mágiával volt átitatva. Mély ámulatunkból egy idősödő hölgy rántott ki, aki szelíden mosolygott ránk, majd megszólalt.
- Segíthetek valamiben, gyerekek?
- Igen - mondtam azonnal, mire Kat rosszallóan nézett rám. - Szeretnénk ruhát venni a ma esti bálra, de nem sok elképzelésünk van ezt illetően.
- Értem, de csak el tudjátok mondani milyenre gondoltatok.
- Igen - felelte Kat - Én egy világoskék, felül teljesen köves ruhát szeretnék. Lisának pedig jól a sötétkék előnyösen kövezett ruha.
- Nagyjából értem mire gondolsz......Van is két ilyen ruhám, mint amiket leírtál és ha gondolod segítek felpróbálni is.
- Az remek lenne, köszönjük - mondtuk szinkronban, majd a nénike eltűnt a szemünk elől.
 Míg vártuk a ruhákat körbenéztünk az üzletben egy kicsit. Volt itt sminkes részleg, cipős polcok tele minden szín és méret szerint rendezett lábbelivel és egy kiegészítős pult. A legtöbb polc vagy pult mélyen benyúlt a szalon belsejébe, ahol csak pislákolt a fény, így azokat nem is igen néztük meg. Kis idő múlva visszatért a hölgy kezében a két említett ruhával. Mondanom sem kell, hogy meseszépek voltak és miután felpróbáltuk rá kellett döbbenünk, hogy jól állnak. Visszavéve az utcai ruhákat, a kasszához lépdeltünk, mikor Katnek eszébe jutott, hogy neki márpedig kell az a fehér cipő kék szalaggal. Megkértük az eladót, hogy segítsen nekünk cipőt és egyéb kiegészítőket választani a ruhákhoz, aki szívesen teljesítette a kérésünk. Már csak nyakláncunk nem volt az összeállításokhoz, mikor a néni megszólalt.
- Tudják, kedveskéim itt már évek óta nem járt senki. A ruhák többségét egy fiatal tervezőtől kapom, de manapság már ő sem küldi ezeket. Bizonyára meghalt, istenem pedig milyen fiatal volt, még előtte állt az egész élet - sopánkodott és ekkor leesett a tantusz. - A néni neve Ester és pár évvel korában neki küldtem el néhány kezdetleges tervem, majd néhány hónappal ezelőttig rendszeresen küldtem a különböző ruhát vázlatait. - A ruha, ahogy Kat leírta, biztosan egy pár évvel ezelőtt rajzolt képem alapján írta le. Gyorsan meg is kérdeztem tőle.
 Kat, a ruha kinézetét honnan vetted?
 Egy nagyon régi rajzod alapján gondoltam szerencsét próbálok, hátha van ilyen. De mért kérded?
 Mindjárt megtudod - válaszoltam neki.
- Ne tessék haragudni, de hogy hívják a tervezőt?
- Már nem is emlékszem....Sosem tudtam a teljes nevét, mert nem árulta el, a munkái aljára mindig az E.A.D. monogramot írta. Talán valami gond van vele?
- Nem - mosolyodtam el, és elmondtam amit tudni kellett. - Én vagyok az a bizonyos E.A.D. Elisa Amelia Dunken. Én küldözgettem a terveket annyi éven át, aztán mostanában már nem megy úgy a rajzolás, mint régen.
- Te jóságos ég......Láttalak már itt csak akkor még én is fiatalabb voltam és te is sokkal kisebb voltál, hát ezért nem ismertelek fel. Sosem gondoltam volna, hogy találkozunk meg egyszer míg élek. Tudjátok mit? Vigyétek a ruhákat, nektek adom, ha már Elisa megtervezte őket. Úgysem tudnék mit kezdeni a pénzzel, ha kifizetitek. Mindenem megvan, amit csak öreg fejem kívánhat, meg aztán én sem vagyok halandó.
- Jaj, Ester néni, kifizetjük mi a ruhákat, nem kell miattam ingyen odaadnia. Ha gondolja nem pénzben, hanem másban, de kifizetem Önt.
- Kedvesem, nekem csak egy kérésem van. Látogassatok meg néha és egy kis epres-csokis torta jól esne - mondta, mire mindannyian elnevettük magunkat.
- Ha csak ennyi, akkor azt meg is oldhatjuk és tessék csak üzenni, ha kell valami, rendben?
- Igen és köszönök mindent. Köszönöm, hogy hoztatok egy kis örömöt öreg szívemnek azzal, hogy megtaláltátok a szalont.
 Mire végére ért a mondandójának, már egy asztalt idéztem meg, rajta egy finom és hatalmas epres-csokis
tortával. Még megidéztem az asztalhoz három széket, majd mind a hárman leültünk sütizni. Nagyon hamar elfogyott, és közben jót beszélgettünk, így mire végeztünk elkezdett sötétedni. Gyorsan elköszöntünk Ester nénitől és teleportáltunk a hálónkba, ahol megegyeztünk a fürdőfoglalási sorrendben, hogy minél előbb végezzünk. Kat ment elsőnek, addig én szépen elrendezgettem mindkettőnk ruháját az ágyon, majd leültem az egyik forgószékre ahova Vadász is követett. Tudtam, hogy elfelejtettem levinni sétálni, de megígértem neki, ha Kattel elkészülünk, egyből lemegyek vele. Hamar végzett drága barátnőm, így én követtem és a lehető leggyorsabban végeztem el a dolgaimat. A törölközőt magam köré csavarva léptem ki a fürdőből, ahol gyorsan magamra öltöttem a ruhát, felvettem a cipőm, majd Katre néztem. Csodásan állt neki ez a szín, de a sminkje is meseszép lett - van hozzá érzéke az egyszer biztos - gondoltam magamban.
- Na gyere, te antibálozó. Megcsinálom a hajad, a sminked, majd ha lehet te is kezdj valamit az én hajammal - mondta nevetve.
 Alaposan és rendkívül gyorsan dolgozott, majd a munkája végeztével helyet cseréltünk a fésülködő asztalnál és megcsináltam a haját. Hamarabb kész lettem, mint azt elsőre gondoltam és végignézve magunkon rá kellett döbbennem, hogy minket leszámítva ma mindenki alul öltözött lesz. Miután mindketten késznek nyilvánítottuk magunkat Vadásszal együtt elhagytuk a szobánkat. Magunk köré varázsoltam egy melegítő burkot, majd nagyjából egy teljes óráig lófráltunk a parkban. A park helységet időközönként kissé megspékeltem némi dísszel, hogy ne legyen teljesen snassz.
 Mikor visszaértünk a főbejárathoz levetettük a melegítős burkot és átléptük a küszöböt, majd egyenesen a bálterem felé megyünk. Belépve a nyitott kétszárnyú ajtón az eddig üres termet betölti az iskola tanulóinak tömkelege, akik már egy ideje nem szívtak azonos légkört. A megjelenésünkre a beszélgetések alábbhagynak és minden egyes szempár ránk szegeződik, ami már alapjában is zavar. Kat biztatóan néz rám, és mindketten emelt fővel vonulunk végig a terem túlsó végében lévő társasághoz. Már csak egy fél teremhossz van hátra, mikor jeges hullámot érzékelek a közelemben, de nem foglalkozok vele. Mire a vámpír társasághoz érünk szinte teljesen átfagyok, ami Chrisnek fel is tűnik és a többiektől elnézést kérve mellém lép, majd megölel és közben a fülembe súgja, hogy menjünk ki az erkélyre.
- Minden rendben, Lisa? Olyan sápadtnak nézel ki, mint aki mostanában sok vért veszített.
- Persze minden oké, csak kissé fáradtabb vagyok mostanában. Az, hogy a többiek visszajöttek rengeteg energiámat felemészti. Bizonyára te is ezt látod rajtam - mondtam lehajtott fejjel, ám a végén felnéztem rá és egy apró mosolyt erőltettem magamra. Bármit megtennék, csak ne bántanálak meg minden törekvésemmel - gondoltam magamban és a mosoly hamar lehervadt az arcomról.
- Tudod, nekem nem tudsz hazudni. Látom rajtad, hogy van valami, ami bánt, de nem akarod elmondani. Esküszöm nem eszlek meg - mondta és magához ölelt. Illata az orromba szökött és tudtam innen már nincs menekvés. El kell neki mondanom, vagy elvesztem, ha magam jön rá.
- Van amit el kell mondanom, de szeretném, ha tennél semmit sem. Ez az én személyes döntésem volt, ám nem volt más választásom. Vagy én vagy a többiek és ezt nem hagyhattam, ezért kérlek értsd meg. Csak ennyit kérek, oké?
- Igen, de kezded a frászt hozni rám. Remélem tudod, hogy bennem bízhatsz, de mond már, mert nem bírom ki és olyat teszek, ami nem biztos, hogy tetszeni fog.
- Conor... - kezdtem bele, mire szorítása erősödött a derekam körül. - Mint mondtam nem volt más választásom. Hagytam, hogy igyon a véremből, mert ha nem engedek neki mészárlást rendez és nem tudtam volna megakadályozni az események alakulását. Kérlek, bármit megteszek, de nem csinálj semmit.
- Hiszek neked, de ezt a tetted akkor is elítélem. Miért nem szóltál, hogy Conor veszélyes rátok nézve? Bármit megtennék, csak hogy biztonságban tudhassalak.
- Köszönöm, és én is - mondtam fejemet a mellkasának döntve.
Újra szorosan magához ölelt és fejét az enyémre helyezte. Az egyik kezét a derekamon tartotta, míg a másikat a hajamhoz emelte. A hullámokban lógó fürtjeimet simogatta, másik kezét felvezette az államhoz, majd felemelte a fejem, az ajkaimhoz hajolt és lassan, szenvedélyes csókot lehelt rá. Ajkaink csak levegő hiányában váltak el egymástól és a homlokát az enyémnek támasztotta. A teremből lágy muzsika hangja szivárgott ki az erkélyre, ahol álltunk. Pár szomorú akkord után Chris ellépett tőlem, meghajolt, majd a kezét nyújtotta.
- Ezt most vegyen felkérésnek? - kérdeztem incselkedve, mire egy félmosolyt küldött felém.
- Igen, és szeretném, ha elfogadnád.
- Ezer örömmel - mondtam és elfogadtam a felém nyújtott kezet.
 Lassan lépett újra hozzám, ám tekintete a zenével ellentétben örömöt sugárzott. Most az egyszer leengedtem a védőpajzsom és hagytam, hogy átjárjon a dallam. Pár tétova lépést követően mindketten belejöttünk a táncba, de valami nem stimmelt. A dal, mely bentről hallatszott furcsa mód ismerősnek tűnt, olyannak amit én játszok, ha Donnál egyedül vagyok. Reméltem, hogy ez valami véletlen egybeesés és próbáltam nem erre a gondolatra figyelni. Azonban ez lehetetlennek bizonyult, mert nagyjából a felénél kiszakítottam magam Chris karjaiból és az ajtó felé vettem az irányt. A pajzsot azonnal visszavettem, ahogy átléptem a küszöböt és alaposan körbenézve kerestem a dallam forrását. Nem kellett sokat keresgélnem, mert a hang terem egyik sarkából jött, így átfurakodva a tömegen odasiettem, és amit láttam azt nem tudtam volna megfogalmazni. Ugyanaz a lány ült a zongoránál, akit még a tanév elején Donnál láttam, mikor zongoráztam. Figyeltem minden egyes mozdulatát, ami neki is feltűnt és rám nézett, ám szemei most is sötétek maradtak. Száját szólásra nyitotta, de nem jöttek ki rajta általános hangok azonban szája mozgott. Kissé úgy nézett ki, mint egy hal, ám én hallottam a többiek által nem érzékelt hangokat.
- Hát itt vagy húgocskám. Már azt hittem elfelejtettél és nem is akarsz velem találkozni. Látom feltűnt néhány dolog, amit hogy is mondjam kölcsönvettem. Mondhatni örülök a viszontlátásnak, de egy nálam sokkal jobb személy szeretne veled találkozni. Remélem ki tudod várni, húgi - mondta és ahogy az utolsó mondat is elhagyta a száját eltűnt.
- Nem, nem, nem, nem, és nem. Ez nem történhet meg. Ő nem létezhet, elpusztult, mikor Don kihajított magától - suttogtam magamnak hitetlenül, majd egy kezet éreztem a vállamon megpihentetni, mire a pillanat tört része alatt megfordultam.