3.évad 5.rész - Majdnem vízbe fúlt boszi

Rettentően sajnálom ezt a sok késést, de sajna a iskolába ahova járok, ott a félév zárás nem jelenti azt, hogy egy ideig nyugtunk lesz. Sajnos a jegyeim sem éppen fényesek, és nekem ez a félév már nagyot számít. Úgyhogy előre is szeretnék elnézést kérni TŐLETEK, hogyha nem mindig tudom hetenként hozni a friss részt.Viszont kárpótlásul nagyon hosszúra írtam a fejezetet.
Remélem mindenkinek tetszeni fog és megleptek néhány komival :D
Nem szeretem húzni az időt, úgyhogy jó olvasást a részhez.

♥ Ti vagytok a legjobb olvasók ♥

Elisa szemszöge:

 Chris karjaiban ébredtem, amit nem igazán értettem hogy hogyan kerültem oda. Arra még emlékeztem, hogy mellette aludtam el, de onnantól csak fel-fel villannak az emlékek. Egy lány arc nélkül, egy angyal és egy csomó gyerek, akik félnek tőlem. Aztán ott van még az a fura alak, aki ismeri vagy ismerte anyámat és mégis meg akart ölni. Nem éppen vidáman keltem, és a mellettem békésem szuszogó srácot sem akartam felkelteni, így elteleportáltam mellőle az ágy végébe. Erre mozgolódni kezdett és nem sokkal később mögöttem állt átkarolva a derekam. Vámpír létére rohadt gyorsan mozog, főleg hogyha aludnia kéne még - gondoltam.

- Hova mész? - kérdezte kómás hangon és a nyakamba puszilt.

- Mennem kell...Neked meg aludni kéne. Mit mondanának a többiek, ha egy morcos és nyűgös vezető állna eléjük? - mondtam neki.

- Azt, hogy nem érdekelné őket. De arra még mindig nem válaszoltál hova mész. Szeretném, ha még maradnál.

- Tudom, de nekem dolgom van és azt is tudod miféle. Ennek ellenére szeretnél itt tartani?  Nem akarhatod, hogy kitudódjon az, hogy az egyik felügyelő kicsapongó.

- Nem is vagy az - mondta és egy vékony csíkot húzott a nyelvével a nyakhajlatomba. Ledermedtem, mert aki ezt a legutóbb megtette kis híján megölt. - Mi történt?

 Kibontakoztam az öleléséből és felé fordultam, majd megszólaltam: - Ne haragudj, de mennem kell, már így is késésben vagyok. - mondtam és már az ajtóhoz is léptem. Még vettettem rá egy utolsó pillantást, majd teleportáltam.
 A Kattel közös szobában landoltam, gondolván nem lenne túl feltűnő a kimaradásom, főleg ha ő még alszik. Sajnálatos módon eme tervem felsült szinte azonnali hatállyal mikor Katerina elém lépett. Tekintetében volt némi csalódottság, izgalom és rémület, de jobbára kíváncsiság vezérelte ezeket az érzelmeket. Az ágyam felé kezdett terelgetni és parancsoló arckifejezéssel leültetett, majd mellém telepedett és megszólalt.
- Na akkor ki vele! Mi történt közted és Chris vagy Conor között?
- Semmi, Conor nem tud viselkedni sok vámpír közt, mert veszélyeztetve érzi magát. Chris meg nem is tudom....miért talán elment tegnap este a partiról? - kérdeztem ártatlanságot színlelve.
- Aha nem sokkal azután, hogy ti elmentetek. Aztán küldött Camnek egy üzit, hogy későn jön vissza, mert ki akarja szellőztetni a fejét, vagy mi. Én hajnalig volta Cammel és nem hallottuk, hogy visszajött volna, habár....
- Mi habár, Kat? Mondjad már!
- Egyszer valami furcsa nyöszörgést hallottunk a szobája felől, majd csend lett. Később valaki átkozódott és üvöltözött, de nem tudom kicsoda, viszont lenne egy tippem. Elmondod te, hogy hol töltötted az éjszakát vagy találjam ki én?
- Jó rendben. Chrisnél éjszakáztam, de nem csináltunk semmit. Igazából nem is emlékszem mi történt pontosan, de biztos nem az, amire te gondolsz. Ott aludtam, mert sétálás közben volt némi gond és nem engedte, hogy a saját ágyamban aludjak. Aztán rémálmaim voltak és annyira emlékszem, hogy reggel felkeltem..
- Értem és minden rendben van?
- Aha most már, csak megint előjöttek azok a hülye rémálmok. Figyu kellene egy kis segítség a Valentin-napi bál leszervezéséhez és a ruha választáshoz, megoldható lenne?
- Igen, igen, igen, igen.......Végre! Elmegyünk vásárolni, ráadásul ruhát a bálra. Szuper - lelkendezett és végig tapsikolva ugrándozott.
- Kat, Kat....Hallod nyugi. Mennem kellene, mert mindjárt jönnek a többiek, és el kéne addigra készülnöm - mondtam neki és beslattyogtam a fürdőbe.
 Gyorsan leöltöztem és beálltam a zuhany alá, majd megengedtem a forróvizet. Csak ekkor tűnt fel, hogy eddig mennyire hideg lehettem, mert a víz szinte tűként érintette a bőrömet. Miután átmelegedtem a forró zuhatag alatt, gyorsan lemostam magamról a tegnap történtek emlékeit és kiszálltam a víz alól. Szárazra töröltem magam, felvettem a ruhámat és megszárítottam a hajam, majd feltettem egy kis sminket és késznek nyilvánítottam magam. Kilépve a fürdőből egy izgatottan válogató Katet találtam a szobába, aki nem tudta eldönteni mit vegyen fel, így segítettem neki. Ezután teleportálam a főbejárathoz, ahol egy igencsak ideges Conor várt rám. Rám nézett és szemébe - hasonlóan Kat tekintetéhez - az övében is sok minden látszott. Megbánás, reménytelenség, idegesség és düh a késésem miatt, aminek hangot is adott, habár szerintem elég volt csak a gondolatait megnéznem, amit ő is észrevett és még ingerültebb lett.
- Nem hiszem, hogy nem tudsz sehova sem időben érkezni. Le merem fogadni, most sem a szobádtól jöttél, igazam van?
- Nem Conor, nincs igazad - mondtam mosolyt erőltetve az arcomra. - Itt aludtam, csak levittem este még Vadász sétálni, van ezzel valami gondod?
- Ezzel nincs, csak azzal van, hogy felelőtlen vagy. Nem veszed észre, hogy az orrodnál fogva irányítanak az érzéseid?
- Nem, mert ez nem igaz. Engem nem lehet vezetni, mert lehetetlen. Ezt neked is tudnod kéne, vagy szeretnél egy kis erőbemutatást? - kérdeztem mire félelem csillant a szemében.
 Nem törődök az érzéseivel, mert megsértett és ez bizony megtorlást követelt a részemről. Megemelkedtem, ahogy az erő teljes mértékben átjárt, mire a falak remegni kezdtek, az ablakok a keretekben berezonáltak és megrepedtek, majd egy erős kart éreztem meg a vállaimon. Nem túl erősen, de visszanyomott a földre, miközben megpróbált lenyugtatni. Megfordultam és egy kissé hamiskásan mosolygó Drew nézett vissza rám, de még ő sem tudta elnyomni a bennem dúló haragot Conor iránt.
- Mi lenne, ha ezt a kis nézeteltérést a többiek érkezése után beszélnétek meg? - kérdezte komolyan.
- Anarchia, vagy rosszabb - mondta Conor.
- Egy: Mi lenne, ha maga nem szólna bele a dolgaim elintézésébe? És kettő: Conor, hozzád senki sem szól, úgyhogy kussolj, míg szépen mondom - vicsorogtam a társaságra.
 Néhány tizedperc leforgása alatt változtattam meg a mimikámat bunkózós nagylányéból, rendes és kedves emberévé. Drew és Conor csak álmélkodva figyelte a hangulatváltozásomat, de nem mertek ezek után hozzám szólni. Szerencsére, vagy inkább nem, de mindenki épségben visszért és a legtöbbjüknek a feje tele volt kellemes és kellemetlen gondolatok tömkelegével. Miután az utolsó nappalis is átlépte a főbejáratot a két megszeppent férfi vámpírvadásszal az oldalamon felmentem Mr Shwan irodájába.

~*~*~

 Nagyjából 2 hét telt el a többiek érkezése óta, de mintha ezer évet lettek volna távol. Az első néhány nap még azzal telt, hogy mindenki élmény beszámolót tartott, amit, Kattel kissé szomorkása és kissé vidáman hallgattunk. Szomorúak voltunk, hogy nem mehettünk, de nekünk talán sokkal jobban telt el az a két hét, míg nem voltak zavaró tényezők a közelünkben. Megvolt a félév zárás is még a Valentin napot megelőző héten, és annak az osztálynak kellett díszíteni, berendezni a báltermet, amelyik a legrosszabban teljesít. Mondanom sem kell, a miénk lett ez a nemes, mivel a divatmajmok eléggé lehúzták az átlagunkat, de ez van.
 A rendezvényt péntekre szerveztük, hogy akinek kell legyen ideje józanodni, vagy kifogást gyártani, ha olyat tesz amit nem is akart volna. A osztály egész héten serényen dolgozott - legfőbbképp délutánonként, - én meg állandóan álmos voltam, amit nem is akartam palástolni. Ez pontosan azt jelentette, hogy egész héten bunkó voltam mindenkivel, és állandóan elrontottam a rám bízott feladatokat. Ezt egy idő után megunták, így csütörtök délután már nem kellett a díszítéssel bajlódnom, csak annyit kértek, hogy szóljak, ha valami nem jól áll. Szívesen tettem eleget ennek a kihívásnak és kissé gonosz módon kicsesztem Meredithékkel, mikor már kezdett a nyávogásuk az idegeimre menni.
- Meredith...Ott - mondtam és a terem egyik sarkában lévő drapériára mutattam, mire nagy nehezen odavánszorgott. - Igen az. Na, az nem jó, túl ferde az egész.
- Lisa, ha csak ugráltatsz, akkor nagyon megbánod arra mérget vehetsz - mondta ingerülten, mire megértően bólintottam, majd hozzátette. - Így jó lesz már?
- Igen, jó, de akkor, ha nem bánod akkor én megyek - mondtam és oldalazni kezdtem a kijárat felé.
- Persze menj, mielőtt még felrobbantasz valamit - mondta gúnyosan, mire a képébe röppent egy morfix golyó. - Áááá.....Mi a fene ez? Pfuj...ez undorító.
 Magamban nevetve hagytam el a helyiséget és indultam a szobám felé. Épp egy használaton kívüli terem előtt jártam, mikor megláttam Conort. Elég viharverten nézett ki, és hozzá társult még némi sápadtság is, amit nem tudtam hova tenni. Közelebb mentem hozzá, és ekkor vált világossá számomra a "miértek" oka. Szemei kezdtek vörössé válni, bőre most már természetességgel volt fehérebb, mint az átlagé és látszott, hogy kezdenek megnőni a szemfogai is. Erősen megfogtam a karját és berángattam az üres terembe, majd magunkra zártam az ajtót.
- Conor mi bajod? Mármint azon kívül, hogy gyorsabb az átváltozásod folyamata.
- Kell...Innom..kell....Vért kell innom, MOST! - mondta, majd rám nézett és vérben forogtak. Mondhatnám, hogy megijedtem, de nem, mert nem ez az első ilyen este.
- Te is tudod, hogy nem lehet. Ha a többiek megtudják mi vagy, akkor kitörnek az indulatok, hogy Edward igazságtalan.
- Nem érdekel, nekem vért kell innom, vagy mészárlás lesz - fenyegetett, de tudtam, hogy üres szavakkal dobálózik. Innen nem tud nélkülem kimenni, márpedig én nem hagyom, hogy ilyen állapotban a többiek közé menjen.
- Nem mész innen sehova....
- Elisa te az életeddel játszol, remélem tudsz róla.
- Nem mert nem azt teszem, de baromarc. Segíteni próbálok, ha nem tűnne fel. Van egy aprócska ajánlatom számodra. Megengedem, hogy igyál a véremből, de csak egy feltétellel....Ennek köztünk kell maradni!
- Talán nem akarod, hogy a "kedves" vámpírod megtudja, hogy rajta kívül más is iszik belőled?
- Nem erről van szó, hanem arról, hogy hogyan tudod magad nem lebuktatni. Chrisnek, Katnek és a többieknek nem kell erről tudni, értve vagyok? - kérdeztem meg nyugodtan, holott belül ezerrel tiltakoztam magam ellen.
- Igen, köszönöm - mondta, és magához húzott egy ölelésre.
 Egy ideig hagytam neki, aztán kezdett nagyon hosszúra nyúlni az egész, így megpróbáltam ellökni magamtól, de nem jártam sikerrel. Kezdtem bepánikolni, amikor a fülemhez hajolt és belesuttogta: Sajnálom. Aztán belém merítette éles agyarait és ösztönösen szívni kezdte a véremet. Pár másodperc leforgása alatt nyomott neki a szemközti falnak, hogy ne nagyon kelljen tartania. Ahogy egyre több vért ivott ki belőlem úgy gyengültem én, mint ahogy viharos szelet felváltja a nyugodt légmozgás. Tudtam jól, hogy nem fogja abbahagyni, így egyik kezemet a hajába csúsztattam, hátha sikerül a hajánál fogva elhúznom onnan, de nem sikerült. Egy pillanatra válik el a nyakamtól, hogy rám nézzen és ez nekem bőven elég ahhoz, hogy a szoba másik felébe tudjam "küldeni". Lábai felmondják a szolgálatot és most az egyszer, de engedek a félelemnek, ami lelkem mélyén lapult ezidáig. 
 A seb, amit okozott már elkezdett begyógyulni, így megpróbálom összeszedni magam. Az újonc vámpírka is visszatért normális ember mivoltába. Tekintete kissé zavart volt, egészen addig, míg meg nem látott remegve a földön a falhoz simulva. Egyből felállt onnan, ahova küldtem és öblös léptekkel közeledett felém, mire még szorosabban simultam a falhoz.
- Ne, kérlek...Nem foglak bántani, esküszöm - mondta alig hallhatóan.
- Ne...gyere....a közelembe - mondtam tagoltan, hátha nem értené meg egyből. - Meg akartál ölni, he?
- Nem dehogy, én csak...
- Te csak mi? Elvesztetted a fejed? Komolyan kezdesz egyre jobban lesüllyedni arra a szinte, ahol azok vannak, akiket meg kéne ölnöd - mondtam vádlón és felálltam, majd az ajtóhoz léptem és kinyitottam. - Remélem elegendő vért szívtál magadba, mert a nem hinném, hogy legközelebb leszek ily' kedves, ha érted mire célzok - fejeztem be és kiléptem az ajtón.
 Kissé legyengülten lépkedtem a szobám felé, ahol végre sikerült lepihennem. Ez sem tartott sokáig, mert Kat teljes erőbedobással landolt rajtam. Nyekkentem egyet, mikor sikerült lelöknöm magamról és végre vehettem egy mély levegőt. Felültem és érdeklődve néztem Katre, aki pattogott mint egy Duracel-nyuszi. Nagyon fel volt pörögve, amit nem értettem, hisz csak holnapra vártam ezt az idegességet. Szó mi szó holnap megyünk ruhát venni, mert annyi ihletem nem volt, hogy legalább az ő ruháját megcsináljam, nemhogy kettőnkét.
- Na mi történt, királylány? - kérdeztem mókásan, hiszen Cam mindig így szólítja.
- Ja semmi, csak már várom, hogy menjünk vásárolni. Te nem?
- De, dehogynem, csak kicsit hosszú napom volt. Lehet, hogy most az egyszer te viszed Vadászt sétálni? Nem igazán érzem magam jól, és nem akarom a többiekre a frászt hozni.
- Rendben, de akkor sem értek veled ebben egyet. Ugye elmondod, ha visszajöttünk? - kérdezte mire bólintottam. Válaszol csak rántott egyet a vállán és távozott a szobából Vadásszal együtt.
 Bevonultam a fürdőbe a pizsamámmal együtt és leöltöztem. Közben megengedtem a kárnál levő csapot és a lehető legmelegebbre állítottam a víz hőfokát és szórtam bele némi fürdősót, meg egy kis erőkiegészítő port, melyet még annak idején, mikor idekerültem készítettem először. Miután megtelt a kád a kívánt hőmérsékletű vízzel beszálltam oda. A forróság tűként hatolt át bőrömön, de ezafajta érzés kellemes volt és jól esett, így észre sem vettem, hogy elmerülök a habokban. Csak arra lettem figyelmes, hogy valaki kihúz a vízből és keltegetni kezd. Mondjuk arra sem emlékszem, hogy elaludtam volna, de sebaj.
- Lisa...Lisa....Ébredj fel...Kérlek csak most az egyszer ne légy makacs és tedd azt, amit kérek - kérte Kat sírástól eltorzult hangon. Nem akartam neki ellentmondani, így nyitogatni kezdtem a szemem, mire még egy erős kar fonódott körém.
- Ébredezek, látod.... - Na nem mondod Sherlock - gondoltam magamban és végre sikerült kinyitnom a szemem. Ekkor vettem észre, hogy testemet egy meleg és meglehetősen vastag takarószerű anyagba burkolták.
- Hál' égnek, hogy felébredtél. Már kezdtem azt hinni, hogy meghaltál - mondta Katerina, majd újra sírni kezdett.
- Én is örülök, hogy életben vagy, Szerelmem - suttogta egy bársonyos hang a fülembe és ekkor leesett a tantusz. Aki elhúzott Kat mellől és megfogott, az nem más volt, mint Christian. Mosolyt erőltetve magamra felé fordultam, hogy lássam az ő arcát is. - Tudod a frászt hoztad ránk az előbb. Életemben nem féltettelek ennyire, mint az előző fél órában.
- Mi történt pontosan? - kérdeztem vissza. - Csak az rémlik, hogy elmerülök a kádban, de még feljöttem a víz felszínére. Vagy nem?
- Nem....Kat húzott ki onnan, és hívott ide minket, hogy segítsünk neki visszahozni téged - magyarázta Cam. - És volt egy mélyebb vágás a csuklódon is, amit nem értek, illetve az orrodból is folyt a vér. Vagyis pontosabban terült, mert a  víz alatt voltál.
- Cameron ha ez mind igaz amit elmondtál, miért nem vagyok véres?
- Kat...mire ideértünk kiszedett onnan, leengedte a vérfürdőt és lemosott tiszta vízzel. Amit elmondtam, azt is Kattől tudjuk, csak ő most nincs olyan állapotban, hogy elmondja neked.
- Értem, akkor ha leszel szíves elengedsz, Chris?
- Nem és nem. Soha többé nem engedlek el. Viszont nekünk mennünk kellene, de attól még visszaviszek a hálóba - mondta és menyasszony módjára ölbe kapott és becipelt az ágyamhoz. A törölközőt utolsó mentsvárként öleltem mezítelen testemhez. Amikor Chris lerakott az ágyra a kezem után nyúlt, hogy elvegye a törölközőmről, de nem engedtem neki. - Nem foglak bántani, csak segíteni akarok, de ha nem, hát nem. Tessék el is van intézve az egészet, úgyhogy nyugodtan elengedheted szegényt.
- Nem hinném, hogy szeretnék villantani - mondtam hamiskás mosollyal az arcomon. Tekintetét mélyen az enyémbe fúrta a kijelentésem után, így elengedtem a a "rongydarabot". Ekkor megértettem, mire célzott, hiszen most már nem voltam mezítelen, hanem egy rövid ujjú kék nadrággal és egy meleg zokni, amin két pompon volt. - Köszönöm, de mennetek kell és tudok magamra vigyázni.
- Biztosan? - kérdezték a fiúk egyszerre, mire bólintottam. Mindketten elbúcsúztak tőlünk egy-egy puszival, majd elhagyták a szobát.
- Mondtam, hogy nem kellene magadra hagyni téged, erre te.....Meg akartál fulladni? Mit gondoltál, he?
- Kat én rettenetesen sajnálom, de tényleg jól voltam és vagyok is. Nem értem hogy történhetett meg, de az a fő, hogy bárki is akarta nem jött össze neki. Tudnia kellett volna, hogy egy boszorkányt nem lehet vízbe fojtani. A történtek miatt ne ostorozd magad, mert lehet akkor is megtörtént volna, ha itt vagy. Különben, holnap hogy akarsz ilyen hangulatban ruhát vásárolni? Ha most azonnal nem jössz helyre nem megyek veled, oké? - kérdeztem és egy gondolattal töröltem az emlék legrosszabb részeit az estéről.
- Igen és hidd el bánt a dolog, de már jól vagy. És holnap elmegyünk veszünk pár gyönyörű ruhát és a többieket a sárga irigység fogja tőlünk kerülgetni - válaszolta vidáman. Bólintottam, majd mindketten nyugovóra tértünk.