3.évad 3.rész - Egy szoba, Chris és én

Remélem tetszeni fog mindenkinek és rettenetesen röstellem a késést is. Sajnos jövő héttől iskola van, így előre nem tudom mikor tudom majd hozni a részeket, de megpróbálok sietni vele. Azonban a félévi közeledik és nekem sokat kell javítanom. Remélem megértitek és nem fogtok egyből megutálni. A részről csak annyit, hogy ez amolyan átvezető rész és lehet, hogy ennek kevesebb lesz a fejezete, de kárpótlásul mindig törekedni fogok, hogy hosszúak legyenek.

Nem is húzom tovább....Jó olvasást és szórakozást kívánok minden egyes olvasómnak :D 

♥Ti vagytok a legjobbak :)♥

" - K...köszönöm. Ki maga?" - kérdeztem az előttem álló szikár testalkatú férfit.

- Jaj de bunkó vagyok. A nevem Andrew Mattues és hajdanán én tanítottam a Downson srácot. De ha pontosak akarunk lenni, akkor egy vadász vagyok és szándékosan jöttem az akadémiára.

- Minek jött ide, ha egyszer ön vadász, Mr Mattues.

- Mert az igazgatód egy nagyon régi ismerősöm és meglátogatom, míg nincs sok gyerek. Te ki vagy? Várj kitalálom.....Te vagy itt a lányok szakaszvezetője, Cloe.

- Maga mi a jó büdös francról beszél? Én nem vagyok semminek sem a vezetője, legfőképp nem egy rakás hisztis picsának. És a nevem nem Cloe, hanem Elisa.

- Na azt már most látom, hogy jól kifogunk mi jönni Elisa. Ja és nyugodtan tegezz - válaszolta, és egészen eddig észre sem vette, hogy Conor is kimászott a vízből.

- Lisa, jó lenne bemenni az épületbe, mielőtt megfagyunk. Drew, esetleg velünk tartasz? - kérdezte Conor kimérten.

 Beleegyezően bólintottam és elindultunk a szállásunk felé. Útközben levarázsoltam magamról a nedves ruhát és helyüket egy száraz és meleg ruházat vette át. Így ugyan nem fáztam, de minden egyes lépésnél éreztem, hogy egyre fáradtabb leszek. Miután elértük az épület egyik oldalbejáratát, én elköszöntem a két sráctól, majd egyenest a szobámba mentem.

 Belépve az ajtón egy könnyed sóhaj hagyta el a számat, majd megláttam Vadászt. A kis aranyos sík ideg volt és majdhogynem az egész helyiséget szétszedte. Gyorsan mellé léptem és leültem a földre, majd simogatni kezdtem. Látszólag ez egy kicsit megnyugtatta, ám én tudtam, hogy nem az. Megvakargattam a füle tövét és suttogni kezdtem neki.

- Nagyon sajnálom, hogy nem vittelek magammal. Tudsz még adni pár percet míg átmelegszem egy forró zuhanyt? Képzeld beleestem egy medencébe, hogy nem törjem össze magam - mondtam neki, mire félre hajtotta a buksiját. - Tudom nem kell mondani, hogy béna vagyok. Na de megyek is melegedni, maradsz vagy jössz velem?

 Szerintem ezt a kérdést fel sem kellett volna tennem, mert jött volna utánam, ha kérdem - ha nem. Még mielőtt besétáltam volna a fürdőbe kiszedtem egy másik ruhát, mert ami rajtam volt már átázott a nedves bőrömtől. A fürdőhöz tartozik mostmár egy kád is, amit a legutóbbi baleset miatt kénytelenek lettünk Kattel bevarázsolni. A kádat megengedtem vízzel, tettem bele habfürdőt és leöltözve belemásztam, illetve Vadász is úgy döntött fürdik egyet velem. Buborékokat röptettem a térben, minek következtében a kutyusom állandóan mozgott, ezzel minden vizet rám és a járólapra fröcskölt.

- Te...na, jó ebből elég. Kifele a kádból, te csatakos szőrgombóc - mondtam mosollyal az arcomon. Erre kiszállt és nem sokkal később én is követtem.

 Megszárítkoztam, felöltöztem, majd megtöröltem a vizes kiskutyát és kimentünk a helyiségből. A hálóba lépve ez éjjeli szekrényhez sétáltam, kivettem a pórázt és felraktam Vadász nyakörvére a kapcsos végét. Gyorsan összepakoltam a cuccaim és elindultunk az egyik oldalsó kijárat felé. Csendben és óvatosan közlekedtünk, míg végül kint nem álltunk a szakadó hóesésben. Sétálni kezdtünk a parkban, ahol belebotlottunk valakibe.

- Jó újra látni, Szerelmem - hallottam meg Chris mély, mégis légies hangját. - Elárulod nekem, hogy miért akartál te is azzal a hülyével menni?

- Chris....te nem láttad a többiek tekintetét. Mindenki utált és a negatív érzéseket nem bírom elviselni, mert olyan, mintha....
- Mintha, mi? Mintha jelentéktelen lennél vagy csak kolonc mindenki nyakán? - kérdezte Christian, mire egy aprót bólintottam. - Remélem tisztában vagy vele, hogy senki sem utál. Kissé....hogy is mondja....más vagy, mint ők. Irigyek azért amilyen vagy, mert te különleges vagy, míg ők nem.
- Ezt csak ezért mondod, hogy növeld az így is kicsiny önbizalmam?
- Igen, de nem. Te egy csodálatos ember vagy. Vagyis nem, te egy angyal vagy, méghozzá olyan, aki elbűvölő - mondta és finoman megcsókolt, majd szorosan magához ölelt. Fejét az enyémen pihentette, de végül eme varázslatos pillanatot egy kedves mondattal törte meg. - Veletek tarthatok?
- Persze, de neked most nem odaát kéne lenned?
- Nem, mert elvannak nélkülem is. Különben meg nem szívesen hagylak magadra, azzal a pszichopatával - intette a fejével a kolesz felé.
 Bólintottam és együtt folytattuk a sétát. Beszélgettünk, és a múltjáról faggattam, mert a sajátomtól nagyon is féltem. Tartottam attól, hogy valami olyat hallok, amit esetleg nem tudnék feldolgozni és ismét elzárkózom vagy esetleg öngyilkossági hajlamom lesz. Időközben kiértünk a parkból, és az erdőben haladtunk tovább, így egy kis idő után a Birtok széléhez értünk. Szívem szerint visszaküldtem volna a vámpírt a többiekhez, hogy "egyedül" lehessek, de nem akart ilyesmiről hallani.
- Nem hagynálak soha többet magadra, ha tehetném. Azonban mindkettőnknek vannak kötelezettségei, és amúgy is szeretnék beszélni Donnal.
- Rendben, de figyelmeztetlek, hogy "azóta" nem jártam itt - utaltam arra, mikor majdnem megöltem magam. - Akkor sem találkoztam Donnal, és lehet inkább elment, mert megunta, hogy rám vigyázzon, ha itt vagyok - mondtam egy lemondó sóhaj kíséretében, miközben átléptük a küszöböt.
 A belső tér ugyan olyan elhagyott volt, mint mikor legutóbb itt jártam. Egy árva lélek sem keringett a falak között. Leszedtem a pórázt Vadász nyakáról, és útjára engedtem, ám ő nem kutya alakban, hanem sárkányként indult felfedezni a csendes házat. Néhány gyertyát és fénygömböt idéztem meg, hogy legyen némi fény is, ha már este jöttünk ide. Chris végig mellettem maradt, így nem nagyon volt lehetőségünk egyszerre több helyet is átvizsgálni. Egyik kezét a derekamra csúsztatta, majd pár perc múlva meghallottuk a sárkányom üvöltését az emeltről. Azonnal odasiettünk és ekkor olyan látvány tárult elé, hogy míg élek nem felejtem el. Egy vámpír állt az emeleti hall egyik sarkában és éppen a dédnagyapám erejét csapolta meg, mikor megérkeztünk. Két dolgot tudtam egyből megállapítani: az egyik, hogy süket a faszi, mert nem hallotta Vadász üvöltését vagy a másik, hogy nem is tartózkodott közvetlenül velünk egy dimenzióban, ha már Dont támadta. Nyugalmam egy pillanat foszlott semmivé, mikor felénk fordulva és nyakánál tartva a dédit idétlen mosolyra húzódott a mocskos arca.
- Ereszd el, vagy nagyon megbánod, te átkozott - mondtam szinte üvöltve. Ekkor mosolya még szélesebb lett.
- És mit adsz cserébe, gyermek? Talán felajánlod magad ehelyett a halott vénember helyett.
- Nem, ezt nem engedem meg neked, Lisa. Se most, se máskor. - mondta a fülembe súgva, majd a vámpírhoz intézte a további szavait - Te pedig most szépen leteszed a szellemet. Ha nem, én nyírlak ki és hidd el jobban jársz velem, minthogyha Ő - intett felém - teszi azt.
- Ne fogok két kölyöknek engedelmeskedni. Én magam vagyok a vámpírok legfőbb ura, míg ti....senkik vagytok. Én vagyok Michael Vorosztoly, a valaha élt legősibb vámpírcsaládok sarja.
- Ó, igen? Akkor most mondok neked valamit, amitől leesik az állad. Én Christian Shwan vagyok, az legősibb és legerősebb család egyetlen és utánozhatatlan sarja. És most meghalsz - mondta és egy halálos átkot küldött Vorosztolyra. Sikeresen kikerülte, de nem számított arra, hogy én is támadok.
 Az az átkozott lény, csak az utolsó utáni pillanatban vette észre, hogy támadok, így nem sikerül kinyiffantani. Viszont ami jó pont az, hogy megsérült és ezt ő ahogy elnéztem nem tolerálta. A pillanat tört része alatt fordult felém és jött nekem, amit épphogy sikerült kikerülnöm. Azonban elestem, ami neki is feltűnt és fölém hajolva furcsa módon nem engem, hanem saját magát harapta meg. Addig mélyesztette a fogait saját húsába, míg ki nem serkent a vére, majd véres alkarját a számhoz nyomta.
- Nyeld le, te kis pondró. Jobban leszel tőle, aranyom - mondogatta egyfolytában, mint valami rossz mondókát.
 Szerencsémre Chris pillanatok alatt mellettünk termett és leszedte rólam ezt a vadállatot, akit ezek után nem kímélt. A fazont maga felé fordította, majd nemes egyszerűséggel keresztülnyúlt rajta. Pár másodperc múlva visszahúzta a kezét és vele együtt kitépte a csávó szívét is, majd a lehető legtávolabb hajította tőlünk. Ekkor viszont észrevettem, hogy még mindig vér van a számban és szó szerint alig tudtam az erkélyre teleportálni. A vérből szerencsére nem nyeltem le semmit, mégis kiadtam a gyomrom tartalmát.
- Lisa, jól vagy? - kérdi miközben mellém guggolva hátrafogja a hajam. - Kissé sápadtnak tűnsz nekem.
- Na nem mondod Sherlock....Nem érzem magam jól, biztos amiatt a vér miatt.
- Milyen vér? Lisa kérlek ne beszélj most rébuszokban.
- Az a vámpír, akit megöltél a saját vérét próbálta belém erőszakolni. Nem nyeltem le, de a gyomrom akkor is felkavarodott.
- Értem, de biztos csak ez a baj? Már előbb is feltűnt, hogy fehérebb vagy, mint általában - mondta aggódva, míg tekintetemet rá nem emelem. Összeszorul a szívem, de nem akarom, hogy csapot-papot hátrahagyva rohanjon a főépületbe. Nem tudom megtenni vele, hogy elmondom Conor megint megharapott és olyat tegyen amit még megbánna.
- Persze, csak mostanában fáradékonyabb vagyok. Megint egyre kevesebbet tudok aludni, de biztos a közelgő telihold a baj.
- Oké, de azért örülnék, ha ma este Kat és te nálunk aludnátok. Nem szeretném, ha egy újabb elmebeteg megtámadna. Conor meg nagyfiú és biztos ellesz egyedül is a kollégiumban, mondjuk nem ez lenne az első alkalom.
- Chris én nem akarok visszamenni a többiek közé. Eléggé frusztráló, hogy úgy néznek rám, mint akit jobb lenne holtan látni.
- Akkor menjünk hozzátok, és Kat alszik Cammel. Nekem mindegy, de nem akarlak egyedül hagyni.
- Jó, de én nem is tudom. Holnap reggel és a délelőtt folyamán jönnek vissza a nappalisok és én szeretek sokáig aludni. Már ha az éter is úgy dönt, hogy nekem is jár némi pihenés.
- Rendben, viszont én akkor is elviszlek innen. De mivel nincs jobb ötletem az én szobámba megyünk, és természetesen Vadász is jön. Így jó lesz?
- OK, de Chris! Hogy akarsz oda eljutni, mikor át kellene vágni az egész szállón, ahol hemzsegnek az éhes vámpírpalánták főleg úgy, hogy mindketten véresek vagyunk. Gondolom ezt nem gondoltad végig.
- Igazad van nem - mondta kisfiús mosollyal a szája szegletén - Akkor teleportálunk, de mivel nekem nem megy, te fogod csinálni.
- Na szépen vagyunk. Vadász gyere ide - hívogatom a sárkányom, aki nem sokkal később kutya képében meg is jelenit. Az ajtóban várt néhány pillanatot, majd a lábamhoz futott. Lehajoltam hozzá és megsimogattam a füle tövét - Na menjünk haza és hagyjuk itt ezt a csúnya, gonosz vámpírt.
- Igen? Szóval képes lennél itt hagyni? - kérdezgette Chris, majd se szó se beszéd felkapott és leugrott velem együtt az erkélypárkányról.
 Sikeresen talppal ért talajt, de szerint vicces, ha egy kicsit előre dől, míg én azt hiszem el fog ejteni. Mondhatom rendes dolog tőle, ráadásul még ki is nevetett. Azonban mikor elindult volna velem a karjaiban, én ész nélkül kezdtem el kapálózni, hogy tegyen le. De megint csak kinevetett, ám ekkor a kutyusom átváltozott sárkány formájába és Chris kabátjának gallérját megfogva felemelte a srácot.
 Christian...Mostmár hajlandó vagy letenni a védencem, vagy esetleg szeretnél így utazni?
 Igazad van Vadász, csak megint én jövök ki rosszul az egészből. Tudod megint én leszek az aki, ha zuhanunk alul lesz.
 Oké, oké, oké. Leteszel és én is leteszem Lisát.
 Le is tett és mindketten felültünk Vadász hátára. Nyakába kapaszkodva,  míg Chris belém kapaszkodott tartom magunkat. Az út nem lehetett több 10 percnél, de az időjárási körülmények miatt sokkal hosszabbnak tűnt. Mikor megérkeztünk mindketten leszálltunk a sárkányról és egyenesen felteleportáltam magunkat az emeletre. Innen viszont Chris vezetett, mert a legutóbb mikor itt jártam, akkor nem igen figyeltem meg a környezetet. Viszont most megtettem és mostmár akár csukott szemmel is el tudnék találni hozzá.
 A szobájába érve egy megkönnyebbült sóhaj szaladt ki mindkettőnk száján. Erre elnevettük magunkat, majd a pillanatot egy hatalmas ásítással zártam le. Egyből az ágyhoz tessékelt és finoman lenyomott arra, majd végignyúltam rajta. Ezek után Christian is leült az ágyra és simogatni kezdte a hátam, mire megfordultam és feltornáztam magam ülő pozícióba.
- Nagyon fáradtnak látszol, angyalom - mondta szándékosan úgy becézve, ahogy nem szeretem.
- Igen, de nem akarok még aludni. Ma jönnek haza a nappalisok és nekem nincs kedvem jó pofizni senkinek és senkivel. Meg aztán ki szeretnék próbálni valamit - mondtam és felé fordultam, miközben ő is felmászott az ágyra.
- Mégis mit?
- Ezt - mondtam majd lágyan megcsókoltam.
 Azonban ő többet akart, így a derekamnál fogva közelebb rántott magához. Az oldalamat kezdte cirógatni, mire egy kicsit kirázott a hideg, ami neki is feltűnt. A csókot egyre mélyítettük, majd levegőhiány miatt elváltak ajkaink. Csillogó szemeibe néztem és mosoly kúszott az arcomra, majd el is pirultam mikor kezeit a csípőmre tette.
- Ez eszméletlen volt, és hidd el én még szívesen folytatnám,....
- De nem akarod, ugye? Biztos valamit elrontottam, én sajnálom... - kezdtem bele, és idegesen a hajamba túrtam. Pár másodperc múlva a kezeim után nyúlt és elhúzta onnan, majd az állam alá nyúlt.
- Tudod én mindennél jobban szeretném, ha megtörténne, de nem akarom hogy megbánd. Te egy csodálatos lány vagy és szeretném, ha minden a lehető legjobban történne. Veled nem akarom elszúrni a dolgokat - mondta mélyen a szemembe nézve, majd hozzátette - szerintem jobb lenne, ha most aludnánk, oké?
- Rendben - mondtam és visszadőltem az ágyra, majd rövid idő alatt el is aludtam.