3.évad 2.rész - A szülinap, és a váratlan fordulat

Remélem nem haragudtatok meg nekem ennyi késésért, de a Karácsony kissé behavazott.
Ezúton szeretnék mindenkinek boldog, békés ünnepeket és sikerekben gazdag új évet kívánni.
Sajnos már csak rövid részeket fogok hozni, és azokat megpróbálom minél előbb hozni.
Jó olvasást és szórakozást kívánok hozzá.

"- Amúgy Lisa, egész jól áll ez az áldozati szín - mondta Conor gúnyosan, majd elindultunk az éjjelisek szállására."
 Útközben azért nem tudtam magamba fojtani a gondolataim, így azokat hangosan szóvá is tettem. Nem kis meglepetésként érte Conort és Katet a merészségem, hisz eddig csak akkor voltam hajlandó kioktatni másokat, ha abból hasznom származott. Jelen helyzetben viszont csak az önbecsülésem megvédése számított.
- Mégis mit akarsz ezzel mondani, Downson?
- Azt drága Elisa, hogy nem az én véremre pályázik minden vérszívó, hanem a tiédre. Pontosabban csak annak erejére, de ostoba. Még sosem tűnt fel, hogy hány srác lenne képes megölni téged csak egy csepp hatalmadért?
- Ostobaságot beszélsz Conor. Nem is mernek a közelembe jönni, ha meg van olyan hülye hogy megteszi, hát....Akkor megölöm, ha nem tűnt fel - mondtam nem kicsit lekezelően, de nem érdekelt.
 Az út további részében nem szólaltam meg, és a meleget mely körülvett minket teljesen eltűnt. Mivel Katen és rajtam is csak a pántos ruha volt egy meleg - a ruháinkhoz illő - poncsót varázsoltam magunkra. Lassan mégis biztosan haladtunk, ám bárki látott volna minket, meg nem mondta volna, hogy szülinapozni megyünk. Az ajándékokat jobbnak találtuk, ha a helyszínen idézzük meg, minthogy lefagyjon útközben a kezünk.
 Mire odaértünk a hó is elkezdett esni, ám a kapujukat átlépve nem kis meglepetést okoztunk. Szerény véleményem szerint nem számítottak az érkezésünkre. Azonban, ha pontosak akarunk lenni senki sem örült nekünk, és ezen érzésüket meg sem próbálták palástolni. Mi ennek ellenére egyáltalán nem foglalkozunk velük, mert egyrészt nem rajtuk múlt a hollétünk, másrészt meg meghívtak bennünket, így jogosan voltunk ott ahol. Mivel nem nagyon akartunk lemaradni a tortabontásról, így elindultunk a kert felé. Mikor kiléptünk az ajtón egyből mellénk ugrott Dimitri és Dante, s mint védvonal haladtak előttünk, míg Conor mögöttünk jött.
- Na végre, hogy itt vagytok. Már kezdtem azt hinni, hogy el sem jöttök megünnepelni a mai napot - mondta örömtől telve Cameron.
- Tudod jöttünk volna előbb is, ha nem lett volna Lisának fontos elintéznivalója - mosolygott Kat, majd megölelte a vámpírját.
- Kat, nem magam miatt nem tudtunk korábban jönni, hanem Conor miatt. Sajnálatos módon valakinek meg kellett menteni az életét ,és az nem én voltam.
- Lisa ki kell ábrándítsalak, mert épphogy téged mentettünk meg Dantéval. Csak nem sokkos állapotba kerültél a történtek miatt? - kérdezte Luk. Azonban figyelmetlenségem miatt elég közel került hozzá és a fülemhez hajolva tette fel kérdését. Leheletétől kirázott a hideg, ami Conornak is feltűnt és a zakója zsebéből elővett egy nagyobb méretű Bloody Rose-t.
- Walker, ha lehetne ne akarj öngyilkos lenni. Tudtommal senki nem kérte, hogy megszólalj - mondta Conor, mire a levegőben érezhetővé vált a feszültség.
- Drága barátaim, ma ünnepelni jöttetek ide, nem pedig harcolni. Szóval Downson megtennéd, hogy elteszed azt a ránk veszélyes fegyvert? - hallottam meg Chris megnyugtató hangját a kis csapatunk mögül.
 Mindenki a hang irányába fordult, kivéve Conort és engem. Vonakodna ugyan, de némi  - saját magam által alkotott - ráhatással Conor eltette a pisztolyt. Kat egyből rám nézett és valamiféle noszogatást láttam szemeiben. Gondolom azt szeretné, hogy odamenjek, de valahogy nem tudtam megmozdulni, pedig szeretem őt. Azonban némi elmélkedés után rájöttem miért. Nem bírtam irányítani a testem, és tudtam, hogy nem természetes módon. Valaki fogva tartotta a mozdulataimat, és ez láthatóan nem csak nekem esett le, hanem a környezetemben mindenkinek.
- Elisa, megkérhetnélek, hogy gyere közelebb? - kérdezte Chris, ám erős koncentrálás hatására meg tudtam törni a bűbáj és aki fogva tartott pilleként hullott a földre.
 Mikor mellé értem egy heverőt vagy kanapét idézett meg és leültetett maga mellé. Tudni illik, hogy szeretem őt, de még kettőnket nem igazán vállaltam volna fel a tömegek előtt. Viszont nem ért meglepetésként, hogy a jelenlévők többségének tátva maradt a szája, amikor a vámpírom megcsókolt. A levegőben egy pillanatra megváltozott az áramlása az érzéseknek. Többek közt a dühöt felváltotta a meglepettség és az értetlenség, de volt, aki inkább megölt volna. Levegőhiány miatt váltak el ajkaink, és míg ő mosolyogva nézett rám, addig én szinte lángoló fejjel néztem mindenfelé csak rá nem.
- Csak nem zavarba hoztalak, Lisa? - suttogta a fülembe, mire ha ez lehetséges még vörösebb lettem.
- Nem dehogy, csak nem szeretem, ha ennyien néznek -hazudtam lehajtott fejjel.

- Ugyan már. Egy ilyen hatalmas boszorkány lámpalázas? - kérdezte kicsit elhúzódva, hogy jobban rálásson az arcomra, de nem jött neki össze. Ennek ellenére nem adta fel és kezét állam alá csúsztatva megemelte a fejem. Ekkor azonban észrevette egy a délután folyamán szerzett sérülést. - Mi történt?

- Semmi különleges. Szerettem volna megkérdezni, hogy a vámpírok miért támadnak nappal, de még nem volt alkalmam.

- Kedves Elisa, megtisztelnél azzal, ha nem hasonlítanál össze minket azokkal a közönséges vérszívókkal. Mi nem hogy nem támadunk nappal, ráadásul nem is igénylünk annyi friss emberi vért mint azok - mondta Dante gúnyosan. - De ezt te is tudhatnád, mikor egy elveszettel az oldaladon járkálsz.

- Chris, ugye most csak ijesztget? - kérdezem a fiút, de nem válaszolt, így inkább folytattam. - Különben meg nincs is a közelemben "elveszett".

- Sajnos egyet kell értenem D szavaival. Conor az és a jelen helyzetben ő a legveszélyesebb rád nézve, és nem tudok ellene tenni, mivel meg van kötve a kezem.

- Mégis minek képzeled magad, Shwan? Semmivel nem vagy jobb egy vámpírnál sem, nemhogy nálam.

- Igazából, de, jobb vagyok. És tudod miért, mert nekem nem kell tennem a természet adta lényem ellen, míg neked igen - mondta, mire Conor újra elővette a fegyverét és egyenesen a szívére célzott.
- Ha meg mered tenni te is meghalsz, Downson - hallottam meg egy érdekes női hangot az árnyékból. Rettenetesen fehér volt a lány, még nálam is fehérebb és erős sminket, illetve piercinggel és egy kést szegezett a vadász nyakához.
- Tudod nekem nincs bajom a halállal, mert már számtalanszor legyőztem. Amúgy Shwan nem először sértett meg, így nem érdekelnek a következmények, ha esetleg megölöm - mondta némi büszkeséggel a hangjában, majd meghúzta a ravaszt.
 Még éppen idejében sikerült a két fiú közé ugranom, így a lövedék nem Christ, hanem engem talált el. Szerencsémre csak éppen súrolta a bőröm a golyó, mivel a pajzsomat nem mertem leengedni soha többet a snowboardos eset óta. Ennek ellenére hátráltam néhány lépést, mert a lendületet viszont nem tudtam felfogni, így egyenesen Christian ölében kötöttem ki. Aggódva fonta derekam köré karját, én pedig remegve néztem Conor felé. Chris az egyik tenyerét a sérülés felé helyezte és begyógyította a horzsolást.
- Lisa én sajnálom, nem akartalak bántani, de.....
- Semmi baj, de ha nem érezted magad biztonságban, miért nem szóltál? - kérdeztem és lefejtettem magamról a vámpír kezeit. - Ne haragudj rám  - mondtam visszafordulva a szerelmem felé, majd még hozzátettem - Jobb, ha most elmegyek, mielőtt még valakit veszélybe sodrok.
- És mi lesz a szülinapunkkal? - kérdezték az ünnepeltek egyszerre.
- Lisa nem mehetsz még el. Még oda sem adtuk az ajándékunkat - mondta Kat és teljes mértékben egyet értettem vele.
- Tudom, és ezért.... - kezdtem bele és megidéztem a tőröket. - Ezt nektek szántam, remélem tetszeni fog, de mennem kell. Conor indulunk. - mondtam és elindultam arra amerről jöttünk, de most csak ketten. Tudtam, hogy mindenki nyugodtabb lesz, ha Conor eltűnik onnan és én is.
- Lisa ezt nem fogadhatjuk le - mondta Lukas, de már messze jártam a csapattól.
 Eltávolodtunk a szállásuktól a lehető legrövidebb idő alatt. Nagyon dühös voltam, hogy el kellett jönnünk, és nem is magamra haragudtam. Conor volt akire rettenetesen haragudtam, mert ha nem kezd el hepciáskodni akkor nem kellett volna ilyen eszközökhöz nyúlnom. Azonban mikor a legkevésbé számítok rá, Conor megszólal és hangjától a hideg is kiráz.
- Csak úgy mellékesen megjegyzem hálásnak kellene lenned - mondta Conor.
- Mégis minek? Azért mert majdnem megöltél, vagy mert meg akartad magad öletni. Te nem vagy normális. Elegem van belőled, megkérem Edwardot, hogy tegyen át hozzájuk - borultam ki, és nem érdekelt mi lesz ennek a következménye.
 Gyorsabbra vettem a lépéseim és elindultam a főépület felé. Mivel magassarkú volta rajtam és nem akartam kitörni a nyakam egy pár centire megemelkedtem, így pontosan lebegve tudtam haladni. A kettőnk közötti távolság percről percre nagyobb lett és már kezdtem magam biztonságban érezni, mikor valaki lerántott a földre. Szerencsémre nem estem egyből hanyatt, mert elkapott az a valaki, de bosszantott a helyzetem. Egy apró szúrást intézem a bőrébe, mire elengedett, így szembe tudtam a támadómmal fordulni. A meglepettség nem kicsit jellemezte az érzéseim és az ki is ült az arcomra. Aki letaszított a lebegésből nem más volt, mint a Downson gyerek. Fejét lehajtva tartotta, így semmit nem láttam arcából
- Mit akarsz még Downson?
- Csak....egy....kis...vért - bukott ki belőle és tekintetét a nyakamra szegezte.
 Pillantása égette a bőrömet és szemei vörösen izzani kezdtek és szemével fogva tartott. Egyre közelebb jött, míg végül hozzám nem simult. Jéghideg kezeit felvezette csupasz karomon, majd megállt a nyakamnál és félrebillentette a fejem, hogy jobban hozzáférjen. A félelem olyan hirtelen áramlott végig rajtam, mit még soha. Ez azonban Conor elborult elméjének nem tűnt fel, mert ajkait a nyakamhoz tette, majd szétnyitotta azokat és nyelvével egy nedves csíkot húzott az érinteni kívánt felületen. Ereimben a vér is megdermedt, mikor éles metszőfogait a bőrömbe merítette. Nyelése visszhangoztak a fülemben és csak egy dolgot voltam képes ismételgetni.
- Conor ....... Kérlek ...... ez fáj .... Eressz el, kérlek - mondogattam, de nem használt semmit, majd lábaim felmondták a szolgálatot.
 Mindketten zuhanni kezdtünk és csak a lélekjelenlétemen múlt, hogy még idejében sikerült egy elég mély medencét varázsolnom, hogy a becsapódás ne legyen halálos. A becsapódást követően az erőm is kezdett elhagyni, majd egy jelentéktelen mosolyt erőltettem magamra, minek következtében Conor szemei újfent barnára változtak vissza. Tekintetéből egyből kitűnt az aggodalom és egyenesen a felszínre úszott velem.
- Lisa jól vagy? Én annyira sajnálom....
- Fiam, fiam. Nem tanultad meg a leckét annak idején, mint látom, de sebaj - mondta egy rekedtes férfi hang a hátam mögött. Fejemet az irányába fordítottam, és értetlenkedve cikázott a két illető közt a tekintetem. - Ja, de udvariatlan vagyok. Gyere te ázott kis boszi, segítek kimászni onnan, de Conor figyelmeztetlek egy rossz lépés és átlövöm a koponyád. Világos, fiam? - kérdezte, majd kihúzott a hideg vízből.
- K..köszönöm. Ki maga?