2.évad 15.rész - Az igazságnak ára van

Remélem tetszeni fog mindenki a rész és örülni fogtok neki. Jó hosszúra sikeredett és nagyon remélem jó is lett. Ígéretemhez hívem ebben a részben sok lesz a Lisa-Chris jelenet és mert megszavaztátok lesz 3. évad is.

Jó olvasást és szórakozást a részhez.

♥ Puszi nektek ♥

(Ha nem baj ajánlanék hozzá egy számot: Nightcore)

 Elisa szemszöge:

 "- Jobb lenne, ha visszamennénk.
- Nem akarok visszamenni. Senkinek sem kellek és különben is csak a gond van velem - mondtam és éreztem, hogy könnyeim újra áztatni kezdik a felsőjét."
 Kicsit simogatni kezdte a hátát, hátha megnyugszom tőle, azonban egyszerűen nem ment. Képtelen voltam megnyugodni, mikor a saját testvérem akart megölni. Ekkor egy kellemes bizsergést érzetem a fejemnél, majd minden kezdett elhomályosulni. Pár pillanat múlva már csak a semmiben lebegtem és minden fájdalom megszűnt létezni.

 Megnyugtató volt a sötétben lebegni, ám mindenféle gondolat cikázott a fejemben. Vajon miért vannak szárnyai? Miért aggódik értem, ha állandóan idegesítem? Miért nem tudom gyűlölni, mint a találkozásunk legelején. Tudtam, hogy a karácsonyi események óta, mikor kimondtam, hogy szeretem minden megváltozott. Ezeknek az oka mind én voltam. Logan halála után minden érzelmet megpróbáltam kitörölni magamból, de nem ment. Hiányzott a közelsége, de félek neki megmondani az igazat. Félek, mert már tudom, hogy akit igazán megszeretek azok előbb-utóbb meghalnak.

 Míg az gondolataim tengerén hánykódtam, a légkör mely átölelt átalakult. Az eddigi csontfagyasztó hideget felváltotta egy kellemes melegség. Bizonyos pontokon összpontosult és a sebeim amiket magamon ejtettem lassan gyógyulni kezdtek. Szerettem volna mondani, hogy ne csinálják, ám nemhogy a beszédre, de még arra sem volt erőm, hogy kinyissam a szemem. Aztán a meleg elmúlt és apró hangfoszlányok ütötték meg a fülem. Ezek a hangok nagyon messziről érkeztek tudatom határára ahhoz, hogy ki tudjak bármit is venni belőle.

 Pár pillanat vagy perc alatt újra meleg levegő ölelte körül a testem. Mozogtunk, ezt tisztán éreztem és egyre magasabbra értünk. Egy néhány köszönés és óvatos érintés után nyikorgást hallottam, majd valami puhára tett le. Újra megpróbáltam kinyitni a szemem, de nem akart úgy csinálni, ahogy én akartam. Beletörődve a sorsomba nem próbáltam meg mozogni. Chris óvatosan betakart egy meleg paplannal, majd leült az ágy szélére, ám nem sokkal később fel is állt onnan. Egy kicsit kényelmetlenül éreztem magam és azt hittem mentem meggyulladok, ám nemsokára egy vizes dolog ért a homlokomhoz. Nem sokkal később pedig az ágy besüllyedt mellettem. Bebújta a takaró alá és átölet a derekam, mire ösztönösen közelebb húzódtam hozzá. Egy puszit nyomott az arcomra, ami egy mosolyt eredményezett tőlem. Pár perc múlva elaludtam és most már nem is akartam felkelni.
 Álmomban egyszer sem próbáltak meg megölni, aminek kifejezetten örültem. Furcsa módon nem a múltam körüli álmok kínozta, hanem kellemes, szeretetteljes álmok lepték el az elmém. Voltak furcsák is, mint például, hogy Chris és én egy pár vagyunk, vagy a családom körében ünneplünk valamit. Örültem mindennek, ami körülvett és boldogságot okozott, de mint minden jó ennek is vége lett. Az álom alkotta sűrű felhőréteg kezdett szerteoszlani és rá kellett hogy jöjjek egy fájdalmas dologra. Ébredezek.
 Mikor elértem a tudatosság határát, egy felettébb meglepő dolgot tapasztaltam.  Fejem ütemesen és egyenletesen süllyedt, s emelkedett. Szemeimet kinyitottam, ám rögtön vissza is csuktam. A fény rettenetesen bántotta a szemem. Nyöszörögni kezdtem, mire az alattam lévő illető mocorogni kezdett. Szerencsére nem ébredt fel - mondtam magamnak. Óvatosan nyitogatni kezdtem a szemeim és pár pillanat múlva már minden gond nélkül nyitva tudtam hagyni.
- Mi a fene.... - kezdtem bele, de nem fejeztem be. Chris édesdeden aludt és én a mellkasán szuszogtam. - Hogy kerültem ide? - kérdeztem magamtól.
 Még időm se volt válaszolni magamnak, mert egy erős kar szorosabban fonódott a derekam köré. Egy picit feljebb emelkedtem és tiszta rálátásom nyílt arra, hogy karjait a derekam köré fonta. Mocorogni kezdtem, mire kinyitotta a szemeit és csodálkozva figyelt rám.
- Mióta vagy fent? - kérdezte élénken.
- Mit keresek én itt? - válaszoltam kérdéssel a kérdésre. Nem válaszolt egyből, hanem apró köröket kezdett rajzolni a bőrömre. Bizsergés futott végig a testemen attól a ponttól indulva, ahol hozzám ért.
- Azért vagy itt, hogy felépülj rendesen. Ugye tudod, hogy majdnem meghaltál? Miért teszel mindig azért, hogy elveszítselek?
- Chris...én...Te is tudod, hogy senkinek sem kellek. Egy kolonc vagyok mindenki nyakán. Még az apád is inkább látna holtan, mint hogy elviseljen. Nem kell úgy tennie senkinek, mintha törődnének velem.
- Remélem tisztában vagy vele, hogy badarságokat beszélsz. Miért nehéz elfogadnod, hogy van valaki akinek fontos vagy? - kérdezte érdeklődve.
- Mert senki sem szeret. Nézd csak meg, a szüleim is elhagytak, csak mert rossz csillagzat alatt születtem. Csak áruld el, mi okom lenne hinni neked? - mondtam, miközben felöltem az ágyban és magam alá húztam a lábam.
 A kezét nem vette el a derekamról egy ideig, majd hallottam, ahogy hanyatt vágódik az ágyon. Nagyot sóhajtott mielőtt állát a vállamra nem tette és újra át nem ölelt. Szívemet melengette ez a cselekedete, ám nem tudta felejtetni velem, hogy mi történt a birtokon.
- Szeretném, ha felépülnél és utána szívesen elmondok mindent amire kíváncsi vagy - mondta és belepuszilt a nyakamba, amitől leugrottam az ágyról. Egyenesen a szemébe nézve hátráltam, mert olyan érzést váltott ki belőlem, mint még soha. - Mit tettem, hogy ezt csináltad?
- Semmit...csak... - kezdtem mondani, ám nem tudtam hogy befejezni. Végig néztem magamon, majd rajta is és nem épp szép gondolatok kezdtek hatalmukba keríteni. - Miért van rajtam a pólód? És rajtad miért nincs felső?
- Nem kell egyből rosszra gondolni, meg aztán nem vagyok olyan - mondta sértődötten. - Csupa vér volt a ruhád és nem hagyhattam rajtad. Esküszöm, hogy nem láttam semmi olyat, ami miatt ki szeretnél nyírni. Azért hülye én sem vagyok, angyalom.
- Nem is vagyok angyal - mondtam, erre ő elvigyorodott és közeledni kezdett. Mozgása hasonlított egy ragadozóéra, habár mindig elfelejtem, hogy Chris voltaképp az is. Egy vámpír. Veszélyes és én mégis szeretem ŐT bármi történjen is. Míg közeledett volt alkalmam megfigyelni kidolgozott felsőtestét, ami teljesen elvonta a figyelmem. Nem vettem egyből észre, hogy elém ért csak akkor mikor már késő volt. Felnéztem és egy kajánul csillogó szempár nézett velem farkasszemet.
- Tetszik, mi? - kérdezte mosolyogva.
- Én nem is.... - mondtam rögtön, mire teljes mértékben vörös lett a fejem.
- Tudom én, hogy tetszett a látvány. Ezért igazán nem kell színt váltani - mondta, erre én szégyenemben lehajtottam a fejem. Tudom, hogy nem szégyen az ha tetszik valaki az embernek, de ilyen nyíltan azért mégsem kellett volna tudatnom vele. - Végülis jobb így, mintha mindent elfojtasz magadban, Lisa.
- Ezt nem hiszem el. Neked már semmi sem szent? Hogy mertél a fejemben olvasni?
- Mondja ezt az, akinek nyitott könyv a fejem és a gondolataim. Kis szívem, miért nem nézel rám, ha hozzám beszélsz? - mondta és az állam alá nyúlt, hogy megemelje a fejemet. Habár azt megemelte, mégsem néztem a szemébe. - Na. így már jobb egy cseppet, csak az kéne, hogy a szemembe is nézz.
- Miért? - kérdeztem és ekkor elkövettem egy hatalmas baklövést.
 Belenéztem a szemeibe és egyből magával ragadott. Nem válaszolt, hanem lecsapott az ajkaimra és óvatosan becézgetni kezdte. Csókja maga volt egy ki nem mondott valóság. Először a meglepettségtől nem csókoltam vissza, ám mikor el akart húzódni megtettem a következő lépést. Most én kezdeményeztem és ez nála váltott kis az enyémhez hasonló reakciót. Amikor el akartam válni tőle, szorosan magához vont és elmélyítette a csókunkat. Káprázatos érzés volt, mégsem tudtam magam teljesen beleélni, mivel ott volt köztünk valami megmagyarázhatatlan. A kellemes érzés lassacskán alább maradt és levegőért kapkodva elváltak ajkaink.
- Mondanám, hogy sajnálom, de nem teszem - mondta Chris enyhén kipirult arccal, majd még hozzátette - nem fogok bocsánatot kérni valami olyanért amit a szívem diktál.
- Most nem egészen értelek. A csók.....nekem.....
- Kérlek mond, hogy nem hagysz el újra. Azt nem élném túl, ha újfent elveszítenélek és nem csak pár napra, hanem örökre.
- Chris, én nem is tudom. Hogy érted, hogy "nem veszíthetsz el újra"? Te is tudod, hogy nem szeretem a titkolózásokat. Főleg nem akkor, ha érintett vagyok benne.
- Tudom és sajnálom, de van amit  nem kell tudnod ahhoz, hogy boldog legyél. A múlt egy sötét árnyék, mely vészesen szorosan köréd fonódott. Nem látod át rendesen a helyzeted.
- Miből gondolod? Állandóan csak hazugság vesz körül, még jó, hogy néha naiv vagyok. Chris...én bíztam benned, de becsaptál és ezt nem tudom megbocsájtani. Szeretnéd tudni, hogy mit gondolok erről az egészről?
- Hallgatlak - mondta és egy fél lépést hátrált, hogy jobban rálásson az arcomra. - Bizonyára nagyon érdekfeszítő lesz a mondandód.
- Remélem tudod, hogy egy hatalmas nagy pöcs vagy. Egy arrogáns, beképzel és egomániás lény vagy. Mindig eléred, hogy megutáltasd maga az emberekkel és ehhez csak gratulálni tudok. Tiszta szívből remélem boldog vagy - mondta, ám a végét ismételten lehajtott fejjel mondtam. Éreztem, ahogy szemeimet égetni kezdik az el nem hullajtott könnyek, de nem hagytam őket kicsordulni.
- Ezt szépen mondtad. Ha szerinted ilyen vagyok akkor mond ki, hogy mit érzel irántam.
- Gyűlöllek. Gyűlöllek, mert hazug vagy. Gyűlölni akarlak, de nem megy.
- Nem értelek tisztán. Meg különben is, ha hozzám beszél legalább mondhatnád a szemembe is a bajaidat.
- Így sem lenne semmi értelme, mert akkor sem látnád, mit érzek pontosan - suttogtam magam elé. Pár pillanat múlva két kezet éreztem az arcomon. Óvatosan egyre feljebb emelték a fejem, míg végül szembe találtam magam Vele.
- Most az egyszer légy velem őszinte, az Istenért. Mond ki. Mond ki ami a szívedet nyomja.
- Igazán hallani akarod? Hát tessék....Nem tudlak gyűlölni, mert nem megy. Nem változtam meg, mint ahogy azt te gondolod, mégis a közeledben sokkal gyengébbek látszom. És tudod miért? - kérdeztem, mire nemlegesen megrázta a fejét - Ezt nem hiszem el. Mindennek TE vagy az oka. Egész eddig képes voltam a közelemben élők életét megkeseríteni, ha úgy tartotta kedvem. Most meg szinte állandóan lelkizni kell velem, mert félő, hogy egy kósza gondolat miatt képes lennék kinyírni magam. Érted?
- Nem igazán, bár szerintem csak kerülgeted a témát. Miért nem tudod kerek-perec kimondani?
- Mit? Hogy mióta megláttalak beléd estem. Hidd el nem csak neked kell sok mindent feláldoznod, ha biztonságba akarod tudni a barátaid. Chris...
- Lisa...ugye most nem hallucinálok. Tudod már egyszer kimondtad, hogy szeretsz, de akkor azt hittem csak elhajlás van a térben, de most.....Megleptél.
- Tudod mit? Felejtsd el, hogy mondtam is bármit. Megkeresem Katrint és visszamegyünk a szállásunkra. A világért sem akarok tovább zavarni - mondtam és már az ajtó felé indultam, mikor két erős kar fonódott a derekam köré.
- Ugye ezek után nem akarsz itt hagyni egyedül. Nem lehetsz ennyire szívtelen. Tudod mennyit vártam arra, hogy kimond ezt?
- Mit is?
- Tudod te azt. Kérlek csak mond ki még egyszer! - kérte, mire megfordultam ölelésében. Mélyen a szemébe néztem és láttam benne az árnyalatnyi remény apró fényét. Gondolkodtam egy picit, de végül megtettem amit kért.
- Szeretlek, de lüke - mondtam mosolyogva.
- Ha tudnád, hogy én mióta vagyok beléd zúgva, meg lennél lepődve.
- Igaz is. Azt ígérted, hogy válaszolsz a kérdéseimre, ha jól emlékszem. Akkor most elmondasz mindet amit tudni akarok, ugye?
- Jaj, te lány. Bár nem áll szándékomban válaszolni, de ha reggeliztünk beszélhetünk róla. Azonban nekem így is tökéletes vagy, sőt ellenállhatatlan.
- Visszakapom a ruhám, vagy ebben menjek enni?
- Te sem gondoltad komolyan, hogy hagyom, hogy egy száll pulóverben mászkálj az épületben? A véres ruhákat meg végképp nem adom vissza. Még a végén rád támadna az összes vámpír. Kizárt....az én ruháim nagyok rád, Kat nem hozott váltást, úgyhogy kénytelen vagy magadnak elővarázsolni egyet.
- De nem megy. Ilyen távolságból képtelen vagyok megtalálni a megfelelő ruha összeállítást. Inkább visszamegyek az akadémiára vagy teleportálok.
- Nem engedem, hogy gyalog menj. Jobban örülnék, ha teleportálnál és én is megyek veled, mert nem bízok a Downson gyerekben. Különben meg ha kell segítek ruhát választani.
- Nem kell, meg tudom egyedül is oldani. Inkább azt mond meg miért félsz elengedni?
- Mert csak és kész. Amúgy meg már mondtam, hogy nem engedlek el, mert akkor nem jössz vissza. Megyek és kész. Vita lezárva.
- De a többiek...
- Megyek. Tudnak ők magukra vigyázni és Kat miatt meg nem kell aggódnod. Még biztosan alszik és ha minden igaz akkor egy ideig nem is fog felébredni. Ne nézz már rám ilyen dühösen. Nem csináltunk vele semmit, csak kimerült.
- Oké, de egy feltétellel jöhetsz velem. Nem rendezel jelenet, ha találkozunk Conorral, nem akarod, hogy beszéljek apáddal és végül, de nem utolsó sorban a legfontosabb. Nem jössz be a szobámba, míg öltözök, világos?
- Mit a nap, Angyalom. Azonban Conorral és apámmal szemben nem ígérhetek semmi biztosat.
- Mert? Ja és nem vagyok angyal, értve vagyok?
- Igen, Angy...Vagyis Lisa - mondta mosolyogva, majd teleportáltunk.
 Mondanom sem kell, nem a szobámban értünk szilárd talajt. Sajnos a főbejárat előtt landoltunk és nem sok hiányzott, hogy az ajtót eltaláljuk. Mivel nagyon hideg volt a járólap, és mezítláb vagyok kénytelen vagyok lebegni. Chris mellettem csak nevet, mert szerinte vicces, hogy nem viselem jól a hideget. Habár valamilyen szinten igaza van, mert azért 2 napig voltam a jeges hidegségbe burkolva és nem voltam melegen felöltözve. Lassan belebegtem a szobánkba és egyenesen a fürdőbe mentem, ahol némi meglepetés fogadott. Drága, egyetlen kutyusom csupán csak fél fürdőszobát amortizálta le. Gyorsan rendbe szedtem, és míg a varázslat dolgozott visszamentem a hálóba. Elsőre a szekrényhez mentem, hogy kivegyek törölközőt és egy kényelmes ruhát, mikor megszólalt valaki - pontosabban Chris - a hátam mögött.
- Gyors voltál - mondta elismerően, mire majdnem beleestem a szekrénybe.
- A frászt hoztad rám. Nem...mert Vadász szétszedte a fürdőt és különben is kellett valami ruha. Te miért vagy a szobámba?
- Csak nem azt gondoltad, hogy kint fogok rád várni a folyosón?
- De valahogy úgy gondoltam. Na mindegy, maradj, de ha a szekrényem közelébe vagy a fürdőajtó közelébe mész, kicsinállak.
- Értelek, de jó lenne ha végre elkészülnél. Kezdek nagyon éhes lenni.
- Oké, sietek - válaszoltam és bevágódtam a fürdőbe.
 Gyorsan megnyitottam a zuhanycsapot, hogy feljöjjön a meleg víz és leöltöztem. Pár pillanat múlva bemásztam a forróvíz alá és engedtem, hogy teljesen átmelegedjek. Ezalatt volt idő gondolkodni, és elvégezni a tisztálkodási dolgaim. Miután végeztem kimásztam a zuhanyból, felöltöztem és visszamentem a hálóba, ahol senki nem volt.
- Chris....Hol a fenében vagy? - kérdeztem a nagy semmitől, mire valaki megérintette a vállam. Illata egyből megcsapta az orrom és ismerős férfias jegyem valamelyest megnyugtattak, mielőtt felképeltem volna.
- Mi a baj, Angyalkám? - kérdezte Chris a fülembe suttogva, mitől kirázott a hideg. - Csak nem megijesztettelek?
- De, te barom. Hol voltál?
- Mondtam, hogy éhes vagyok. Elmentem kajáért és hoztam neked is, ha nem baj. Remélem szereted a kakaót és a croassant - mondta, válaszol csak bólintottam
 Megreggeliztünk, majd faggatni kezdtem. Kivételesen minden kérdésre választ kaptam, csak párat kerül, de azt rendesen. Végül megunta a kérdezz-felelek játékot és erélyesen megszólaltam.
- Mi lenne, ha nem csinálnád ezt? Miért nem válaszol a kérdéseimre?
- De válaszolok, csak jól kell őket feltenni.
- Oké, akkor még egyszer megkérdem. Mi vagy te valójában és mit keresek a múltadban?
- Rendben, habár megint rossz a kérdés. Vámpír vagyok és vannak adottságaim, mint neked. Ne nézz már így, tudod milyen frusztráló? Na mindegy! Adottság alatt azt értem, hogy szárnyak. Pontosabban angyalszárnyak, amik neked is vannak. Ezeket a szüleinktől örökölhetjük, vagy kaphatjuk ajándékba az angyaloktól. Eddig tiszta sor?
- Igen, habár nekem nincsenek szárnyaim.
- Vannak, voltak és lesznek is bármit teszel ellenük. Ez olyan mint a lebegés, a mágia vagy az érzéseid. Benned van, a részeddé vált az évek alatt. Lehet, hogy ez most elég hülyén hangzik, de nem tudom másképp elmondani. Amikor még kicsi voltál, egy nagyhatalmú lény....Asszem Mordredh levadászta a "fajtánkat". Először a te családodat ölte meg. A szüleink ősidők óta barátok voltak, így kétség sem fért hozzá, hogy a felnevelünk. Azonban néhány évvel később az enyémeket is megölette, ám mielőtt anyám is meghalt volna, elrejtett. A képességeid egy részét illetve az emlékeidet blokkolta, míg a többit meghagyta érintetlenül - mondta és mondta, míg végül elszakadt nálam az a bizonyos cérna. Könnyes szemeimet megtöröltem és egy párnába fúrtam a fejem.
- Miért nem mondta el nekem ezt senki? Mit tettem én, hogy ezt érdemlem?
- Lisa, kérlek higgy nekem. Ártatlan vagy és Logan is tudott mindenről, de nem akarta hogy meggyűlöld. A szüleid nem csak az enyémekkel voltak jóban, hanem Logannel és Eddel is. Mindannyian megesküdtek, hogy titokban tartják, míg elég nagy leszel, hogy megértsd a miérteket.
- Az egész eddigi életem hazugság volt. Mond meg az az ember akkor régen, akit megöltem, Ő ki volt?
- Egy démon, de már meghalt. Önvédelem volt és időbe telt míg megtaláltunk.
- Az igazságnak ára van. Mindenki azért halt meg körülöttem, hogy ez ki ne derüljön?
- Nem, de tudnod kell valamit. Én mindig is melletted álltam, még ha te nem is tudtál rólam. Kérlek ezért ne utálj meg nagyon - könyörgött, mire gy apró mosoly költözött a szám sarkába.
-  Nem foglak utálni, mert nem menne. Szeretlek és merem remélni, hogy ezek után nem fogsz többet titkolózni előttem. Ígérd meg! - követeltem mosolyogva, ás felé nyújtottam a kisujjam. - Kisujj eskü?
- Te egy angyal vagy az angyalok között. Esküszöm, hogy nem lesz több titkom előtted,........Szerelmem. Szeretlek mindennél jobban.
- Én is - mondtam, amire egy szenvedélyes csókot kaptam.