2.évad 5.rész - Mit érzek pontosan ?

Remélem ez is elnyeri majd a tetszéseteket és megtiszteltek véleményetekkel.
A részről csak annyit, hogy szerettem volna egy kis meglepetést csempészni és hát...remélem sikerült.

Jó olvasást kívánok hozzá és jó szórakozást :)) ♥♥♥

 Kiérve az épületből egy különös érzés kerített hatalmába. Olyan volt, mint egy látomás, ám ez mégis más volt. A részletek összemosódtak, de néhány ismerős dolgot felismertem. A szoba, ahol épp voltam, világos volt és megnyugtató. Mindenütt díszek voltak, mézeskalács illata szállt a levegőben és egy karácsonyfa emelte a szoba hangulatát. Éreztem, hogy ide tartozom, mégsem tudtam hova tenni az egészet. Aztán valaki bejött a helységbe, mögém lépett és egy puszit nyomott az arcomra. Meg akartam nézni, hogy ki az, de a kép megszűnt és én ott voltam ahonnan az egész kezdődött, csak épp a hóban elterülve.

 Nagy nehezen feltápászkodtam, leporoltam a havat magamról, majd tovább mentem. Mivel ma hamarabb volt vége az estisek óráinak, így mi is előbb mehettünk melegebb helyre. Miután az utolsó diák is átlépte a kaput, visszamentünk a szállásra, majd mindketten a szobáink felé vettük az irányt. A fáradság miatt nem akartam lefürödni, így inkább egy tisztító varázs használata után bezuhantam az ágyba.

Chris szemszöge:

 Már két napja, hogy Lisa megtudta a valódi kilétem. Nem volt alkalmam elmagyarázni neki a helyzetet, de ahogy láttam nem is akarta megérteni. Az első este a teremben ültünk amikor Dante bejelentette, hogy kimegy és magával vitte Dimitrit is. Tudva, hogy D nem éppen önmegtartóztató életet él, gondoltam kis idő elteltével utánamegyek.

 Néhány perc elteltével felálltam és elindultam megkeresni, amikor megéreztem a vér illatát. Jobban beleszagoltam a levegőben és a vérének összetéveszthetetlen illatát véltem felfedezni. Lisa vérzett. Vagy komolyan vérzik, vagy megsérült, ám ekkor a „nem törődömségem” megváltozott. Tisztában voltam vele, hogy milyen hatással van a vámpírokra az illata és a vére.

 Gyorsan kellet cselekednem, így kimentem az épületből és egyenesen felé indultam. Mikor megláttam tudtam, hogy nem szabad közbeavatkoznom. Dante nekem háttal állt, ám a viselkedése és a  hangja elárulta vágyait. Lisa nem mozdult, mikor D a kezét a szájához emelte.

 Csak a hümmögést hallottam és egyből tudtam D többet akar majd tőle illetve belőle. Próbált kiszabadulni a karjai közül, de nem ment, így a szoknyája alá rejtett tőrért nyúlt. Mivel a haverom nem figyelt, csak megkönnyítette a felügyelő dolgát, aki egy asztrálénnel a háta mögött termett. A kést a torkához emelte és a füléhez hajolt.

- Na most szépen elengedsz és a lehető legtávolabb mész tőlem - mondta neki, mire a vámpír hitetlenkedve fordított egy kicsit a fején.

- Ezt nem hiszem el...csak egy kis vért akartam - mondta értetlenkedve D, majd fejével a háta mögé bökött. - Dimitri elintéznéd?

 Látható volt Dimitrin a vér utáni sóvárgás és ahogy láttam Lisa nem szándékozott az étvágyának eleget tenni. Visszavonta az asztrális kivetítést, így már csak Dantéval kellett szembeszállnia. A tőr továbbra is kezében maradt, de használni nem tudta. Időközben elhúzta a textilt a nyakáról és nyelvével végignyalt az érinteni kívánt bőrfelületen. Azonban mielőtt a fogát a nyakába mélyesztette volna Conor elrántott és fegyverét D fejéhez nyomta.

- Haver...nem kéne figyelembe venni, hogy ha nemet mondnak neked?

- Óóó ne már....pedig épp kezdtünk jól szórakozni - sopánkodott Dante.

- Dante, Conornak igaza van. Jobban oda kellene figyelned arra, hogy ha nemet mondanak neked, azt értsd is meg - torkoltam az árkádok alól, ahol az egyik oszlopnak támaszkodtam, majd ellöktem magam az oszloptól és közelebb mentem hozzájuk - Lisa veled minden rendben?

- Ja...ha úgy veszem igen - válaszolta ridegen. A hangja alapján egy apró félmosoly kúszott az arcomra, ami neki is feltűnt és elnézett mellettem. Időközben Cameron megjelent mellettem és érdeklődve figyelte az eseményeket

- Akkor mindenki mehet békével, nem igaz?

- A lányoknak kéne egy kis segítség - mondta Cam.

- Korina kicsit szédül, a többeket nem tudom, de tuti frászt kaptak. Szerintem felejteniük kéne - mondta nyugodtságot színlelve, ám láttam raja, hogy belül majd’ szét robban a dühtől.

- Persze, intézem, de neked sem ártana egy kis gyógyítás - válaszolta a gyógyító, miközben a kezét nézte.

- Velem minden rendben. Megoldom - mondta apró mosollyal és egy kötést varázsolt a sebére. - Menjünk - mondta Conornak és elindult a szállásunk felé.

 Másnap nem sokat pihentem, de nem zavart túlságosan. Egész délelőtt a szobámba voltam, ahol olvastam és gondolkodtam. Nem sokra jutottam a könyvben, de nem izgatott. A délután nagy részét inkább édes semmittevéssel töltöttel és felkészültem az estére. Pontban fél 6-kor összegyűltünk a szállásunk előtt,  majd együtt elindultunk a kapuhoz. Gyorsan odaértünk, ám várnunk kellet egy kicsit, így hallhattuk, hogy a túloldalon várakozó lányok hangoskodását. Miután az óra 6-ot ütött, kinyílt az átjáró és mindannyian egy emberként indultunk át azon.

 Mivel utolsóként lépem át a kaput, így mindig mindent észreveszek. Szerencsére most nem volt semmiféle gubanc, ezért nyugodtan mentem tovább az épület felé. Már majdnem beléptem a suli falai közé, amikor megéreztem a vér szagát, ami alapján egyből kizártam azt, hogy nem Lisa vérzik. Nyugodt szívvel zártam be magam mögött a főbejárat ajtaját, és felmentem a számunkra kijelölt terembe. Nem sokkal utánam még 6 gyerek jött be és ült le szótlanul, ám arcukon csalódottság és sértettség tükröződött.

 Már javában éjjel volt, amikor úgy döntöttem, hogy sétálni megyek. Olyan jó volt egy kis csend, ám valami új szag ütötte meg az orrom. Kifejezetten kellemetlen volt, mégis egy ismerős illattal keveredett.. Az orromat követve eljutottam egy kisebb teremig, ahonnan halk zene hallatszott ki. Megpróbáltam kinyitni az ajtót, de az be volt zárva, így telekinézissel elhúztam a zárat, majd óvatosan lenyomtam a kilincset. Beléptem és egy nekem háttal ülő lányt vettem észre. Az árnyékban maradtam egészen addig, amíg észre nem vett. Láttam rajta, hogy megkönnyebbül, ezért kiléptem az ablak elé.

- Jó újra látni Lisa - üdvözöltem, talán kissé megviselt hangon.

- Nem különösebben, Chris. Reméltem megérted, hogy felejts el...én is ezt teszem -válaszolta. Most kivételesen nem árnyékolta le gondolatait, így meghallottam mire is gondol.

- Tudom, de muszáj lesz. Mindenkinek így lesz a legjobb, és nem esik senkinek sem baja.

- Ugyan már...minden rendben van. No problemo.

- Ezt te sem gondolhatod komolyan. A veszély továbbra is fenn áll és ezzel csak magadnak hazudsz - mondtam, majd tekintetem a munkájára tévedt. Gyorsan odalépett, hogy elvegye, de megelőztem - Szépen festesz, habár nem tűnik olyan egyszerűnek.

- Felejteni sem az - motyogta az orrom alatt, de úgy tettem, mintha nem is hallottam volna semmit

- Tessék?

- Semmi, semmi. Nem mondtam semmit sem. Miért jöttél ide? - kérdezte, mialatt a havas parkot fürkészte.

- Nem is sejted, miért jöttem? Pedig tudhatnád.

- Szerinted, ha tudnám kérdezném? Nem....halvány lila gőzöm sincs róla.

- Miattad jöttem Lisa. Tudom, hogy megbántottalak, de nem szándékosan tettem.

- Azt nem hinném. Vagyis remélem nem akartál megbántani, de akkor is elmondhattad volna, vagy ennyire nem bízol bennem?

- De bízok benned, csak van amit nem kell tudnod ahhoz, hogy boldog legyél.

- Mégis mi az?

- Nem árulhatom még el, de előbb vagy utóbb meg fogod tudni. Legyen ennyi elég, de most már vissza kell mennem a többiekhez - mondtam, majd megfordult és az ajtó felé indult.

- Várj....Legalább azt áruld el miért?

- Lisa, ez nem a megfelelő alkalom - válaszoltam, és már ki is léptem a teremből.

 Még hallottam a zavarodott gondolatait, azonban ha visszamegyek akkor azzal ártok neki. Azt hittem a kötés miatt szeretem, ám most már tudom, hogy nem. Beleszerettem ebbe a fura bosziba és csak az Ő érdekében teszem azt amit. Jobb neki, ha nem tudja meg az igazságot. Legalábbis egyenlőre.

Elisa szemszöge:

 Mikor az éjszaka közepén iszonyatos fejfájással felébredtem, az óra még csak hajnali 3-at mutatott. Nyöszörögve ültem fel az ágyon, amire Vadász a szoba másik végében felkelt. Kómás fejjel nézett körül, majd tekintete megakadt rajtam. Felállt, egy kicsit megrázta magát és komótosan az ágyamhoz sétált, majd felmászott rá. Fejét az ölembe fúrta simogatásért könyörögve, amire mosolyognom kellett. Kerestem egy fájdalomcsillapítót, bevettem, majd elkezdtem kényeztetni a kutyusom.

 Nem sokára Vadász visszaaludt, és megnyugtató szuszogásától én is elszenderültem. Reggel vagy inkább már délelőtt ébredtem fel újra, ám felkelni egyáltalán nem volt kedvem. Az órára nézve eldöntöttem, nem megyek be az órákra. Nagy nehéz kimásztam a meleg ágyikómból, bementem a fürdőbe és egy frissítő zuhanyban részesítettem magam. Miután végeztem, kifésültem a hajam, majd magamra varázsoltam egy kényelmes ruhát. Visszamentem a hálóba, megkerestem a pórázt, ráraktam Vadász nyakörvére és lementünk a parkba sétálni.

 A délelőtt nagy részét az iskola melletti parkban töltöttük, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve a Charlsten birtokra teleportáltam. Reméltem Don is ott lesz, ám nem volt ott. Leültem a padlóra és köröket kezdtem el rajzolni a fára. Egy idő után a gondolataim a falra íródtak, majd az ablak kivágódott és a hideg levegő viharként áramlott be a helységbe.

 Felálltam, becsuktam a nyílászárót, majd visszaültem. Egyedül voltam, habár a kutyám kint volt, mégis az épület kongott az ürességtől. Gondolataimba merülve észre se vettem, hogy elrepült az idő. Már kezdett sötétedni, mikor elindultam a lépcsőn lefele, azonban az ajtónál megtorpantam. Megfordultam és a lépcső tetején megláttam Dont, aki szomorúan nézett felém. Mondani akartam valamit, ám minden szó a torkomra fagyott. Csak pislogni tudtam, amikor egyik pillanatról a másikra mellettem termett. Éreztem a fájdalmat, az élni akarást, a szomorúságot körülötte, majd materializálódott és átölelt. Hirtelen sírhatnékom támadt és könnyeim utat törtek maguknak.

- Tudom, kicsim...tudom. Nekem is hiányoztál, és tudom milyen ha elveszítesz valakit.

- Don...-néztem fel a dédnagyapámra - már senkim sem maradt a családomból.

- Kicsim...nem ez nem igaz. Itt van neked Katerina, az ikrek, én és az a kedves srác...

- Chrisre gondolsz? Ő biztos, hogy nem tartozik a családomhoz. Becsapott, elárult és jobb híján összetörte a szívemet.

- Nem hinném. Bizonyára jogosan nem árulta el neked azt a titkot. És hogy összetörte a szívedet? Azt mondat nem is szereted.

- Mert nem is szeretem, csak kedvelem vagyis kedveltem egészen Logan haláláig. Te honnan tudom, hogy valamit titkol előlem?

- Megérzés...Tudom a halottak sok mindent tudnak.

- És elmondasz néhányat?

- Nem vagyis...holnap az ebéd erőleves, sült hús és rizs lesz. Ha jól tudom jobb lesz kihagyni. Nem hiszem, hogy szeretnél beteg lenni - mondta mosolyogva, de az világ összes kincséért sem árulta volna el amit tud. - Indulnod kéne vissza a suliba, mielőtt túl késő lenne.

- Majd teleportálok, különben is nem félek egyedül. Na meg persze van őrzőm.

- Ki? - kérdezte őszinte meglepettséggel.

- Vadász...ő egy őrző és így nem vagyok egyedül.

- Óóóóóó...már értem, de akkor is. Nem szeretném, ha bajod esne odakint.

- Nem fog, de megyek is - válaszoltam, majd kiléptem a romos házból. Megkerestem Vadászt és visszateleportáltam magunkat az iskola épülete elé.

 Nem volt olyan mázlim, hogy elkerüljem Conort. Örömmel baszta le a fejem, amiért nem jelentem meg időben a helyemen, de nem érdekelt. Felvittem a sárkányom a szobába, ahol Kat idegesen járkált. Mikor meglátott nekem rontott, hogy minden szó nélkül eltűntem, majd közölte, az igazgató látni kíván.

 Nem túl lelkesen, de leteleportáltam az igazgatóihoz, majd kopogtam és egy „Tessék” után benyitottam. Gyorsan levágódtam az egyik székbe és figyelmesen vártam a kiborulását. Nem kellett sok idő, mire torka szakadtából üvölteni kezdett velem.

- Mégis hogy képzelted ezt az egészet?

- Nem értem mire gondolsz - vágtam oda flegmán, és a körmömet kezdtem fixírozni, mintha érdekes lenne.

- Azt drága kis lányom...Azt, hogy nem mész be órára még elnézem. Azonban,ha nem végzed el a feladatodat megfelelően, azt nem tűröm el sem most, sem máskor. Azt meg pláne nem fogom eltűrni, hogy fenyegesd a diákokat. Hogy képzelted, hogy a tegnap esti kis malőröd nem jut a fülembe?

- Nem vagy az apám, hogy megmond mit hogyan csináljak. Sőt képzeld el nem tartozok neked magyarázattal sem a módszereimről, sem pedig az életemről. A tegnap este, pedig néhány vámpír csemete megrohamozott egy lányt, aki megsérült. Mégis mit gondolsz mit kellett volna tennem? Hagyni, hogy kicsináljanak egy ártatlant?

- Nem, de akkor is...Megígértem Logannek, hogy vigyázok rád, ha már nem lesz köztünk. Én pedig mindig megtartom az ígéreteim. Ne vedd tolakodásnak, de védeni próbállak.

- Mégis mitől akar mindenki megvédeni? Nagylány vagyok és meg tudom magam védeni, ha szükséges. Mit nem mondasz el nekem?

- Van amit nem kell tudnod a boldogsághoz......Remélem egyszer megtalálod azt, aki bearanyozza, majd az életed.

- Olyan nem lesz soha....Te is tudod, hogy nem szeret senki. Kat, és az ikrek a családom, de ők nem az apám. Te sem vagy az apám és Chris sem tartozik a családomhoz.

- Tudom és tisztában vagyok vele, hogy nem pótolhatom Logant, de nekem elmondhatsz bármit. OK?

- Jó, de szeretnék aludni menni...úgyhogy én...

- Menj csak nyugodtan és pihend ki magad - mondta búcsúzóul és utamra engedett.

 Kilépve az irodából a sötét folyosón találtam magam. Ha félős lennék most tuti becsináltam volna, de nem vagyok ilyen ember. A kihalt folyosón bolyongva vízhangot vertek a lépteim. Volt időm gondolkozni, míg bele nem ütköztem egy nálam sokkal magasabb illetőbe. A lendülettől majdnem hátra estem, ám ez a valaki elkapott, így nem estem el. Miután újra megtaláltam az egyensúlyom, felnézem az elakadt a lélegzetem. Aki elkapott nem ,ás volt, mint Christian Shwan. A vámpírok feje. Az aki mindig összezavarja az érzéseim.

- Remélem nem esett bajod, Elisa.

- Nem...rendben vagyok. Mit keresel itt ilyenkor?

- Tudod estis vagyok...Néha kijövök sétálni és gondolkozni. Te miért nem vagy az őrhelyeden?

- Mert...szóval...Nem volt kedvem ma bemenni suliba és felügyelőt sem volt kedvem játszani. Meg aztán apád is beszélni akart velem, szóval...

- Szóval most itt vagy és egyedül bóklászol. Tudod felelőtlen vagy.

- Nem is...öhm ha nem gond én szeretnél visszamenni a szobámba.

- Visszakísérlek nehogy bárki bánthasson.

 Nem tudtam vagy inkább nem mertem ellenkezni vele, ám jelenlegi közelsége nagyon zavart. Nagyon kényelmetlenül éreztem magam a kettőnk közt beálló csendben, de nem törtem meg. Mikor visszaértünk a hálómhoz, felé fordultam, hogy megköszönjem, de Ő másképp gondoltam. Magához húzott, szorosan megölelt és a homlokomra nyomott egy puszit, majd elengedett.

- Csak hogy biztosan jól aludj - mondta mosolyogva, minek következtében éreztem, hogy a fejem elkezd vörösödni.

- Jól szoktam aludni - válaszoltam, miközben a talajt nézem.

- Nem kell zavarban lenned. Tudod, hogy rám mindig számíthatsz. Tudom, hogy nem alszol jól - Mégis miből gondolja, hogy nem tudok aludni? - Onnan, hogy az ősszel néha nálam aludtál és eléggé sokat nyöszörögtél, ebből gondoltam, hogy nem tudsz rendesen aludni.

- Én...Megyek...Köszönöm, hogy visszakísértél, de most már bemennék.

- Persze menj csak....Jó éjt, Lisa - mondta, megfordult és távozott.

 Bementem a szobába, ahol Kat kíváncsian várta a fejleményeket. Mondtam neki, hogy várjon még egy kicsit, majd bevonultam a fürdőbe. Amint becsuktam magam mögött az ajtót, egyből lerogytam a járólapra. Arcomat a tenyerembe temettem és ekkor megéreztem a szememből kifolyó sós könnyeket. Felálltam, belenéztem a tükörbe és elnevettem magam a látványtól. Egy elfolyt sminkű lány, akin látszott, hogy össze van zavarodva.

 Jobban belegondolva tényleg az voltam. Tudtam, sőt éreztem, hogy utálnom kéne mégsem tettem ezt; dühöt éreztem irányába, azonban a szívem a közelében mégis másképp vert. Talán szeretem, de ezt soha nem mondanám meg neki. Vajon pontosan mit érzek iránta? - gondolkoztam el ezen.

2.évad 4.rész - Felejteni sem egyszerű

Remélem tetszeni fog nektek a rész és komiztok is. Ha pipáztok annak is örülnék, de minden visszajelzést szívesen fogadok.

Jó olvasást kívánok hozzá :D

 Beszélgettünk egy ideig, majd felfigyelt valamire. Nem fordultam meg, és továbbra is az ablakot néztem. Elég nagy ablakok voltak, hogy rendesen be lehessen látni a termekbe.

- Lisa....ezt nézd - mutatott Conor a hátam mögé. Megfordultam és érdeklődést tettetve néztem körül.

- Mit is kellene látnom?

- Ott lenne az árkádoknál,...látod azokat a lányokat?

- Várj egy kicsit...Aha és mit kezdjek velük?

- Gondolom el kéne őket vinni onnan - mondta tanakodva.

- Felőlem maradhatnak ott is...ha zavarnak akkor vidd el onnan őket - válaszoltam unottan.

- Ne már...ezek lányok.

- Mi van? Csak nem félsz néhány kislánytól? - kérdeztem, de nem válaszolt. - Óóóó...ne már ... De beszari alak vagy. Jól van elküldöm őket, de jössz nekem eggyel.

 Szerencsére az erkélyről könnyen le lehetett ugrani, de a gyakorlatlanoknak ez is nagy nehézséget okozott volna. Egy könnyed szökkenéssel elrugaszkodtam a párkányról és szépen haladtam lefele. A repüléssel egyszerűen sikerült egy közeli fán landoltam, majd egy tornász átfordulással földet értem. A lányok nem vettek észre, de látszott rajtuk, hogy még újak itt.

- Cc..cc.cc...Nem kellene idekinn lennetek - szólaltam meg, mire sikítva ugrottak fel és rám meredtek - Menjetek vissza a szállásotokra.

- Óóóóóó ne már....pedig most jöttünk ki. Kérlek hadd maradjunk még egy kicsit- mondta az egyikük.

  Elindult felém, ám pár lépés után megingott, és ha nem kapják el a társai komoly baja eshetett volna. Közelebb mentem hozzájuk és segítettem leültetni a kis csajt.

- Korina minden rendben? - kérdeztem, mire az említett felemelte a fejét és furcsán nézett rám.

- Honnan tudod a nevem?

- Most nem ez a fontos. Minden rendben? - kérdeztem újra, majd megéreztem a vér illatát -Megsérültél?

- Nem...vagyis nem tudok róla - válaszolta, majd halk neszt hallottunk.

 Felálltam kivettem a csizmám szárába dugott Artemisz botot. Nem láttunk senkit, de éreztem, hogy a közelben van a hang forrása. Kilépett az árnyékból, mire felé fordultam és a fegyvert is felé tartottam. Megfogta, így nem érte el a fejét.

- Hát most megleptél Elisa - szólalt meg a vámpír, akinek nem ismertem meg egyből a hangját. - Nem gondoltam volna, hogy ilyen óvatlan vagy - folytatta Dante.

- Mert nem is - tiltakoztam, miközben ő egyre lejjebb fogta a pálcát. Mikor elérte a kézfejem lefeszítette a botról és tenyérrel felfele maga felé fordította.

- Milyen kár ezért az édes nedűért... - mondta, miközben a tenyerem a szájához emelte. Ekkor vettem észre, hogy lehorzsoltam és kicsit véres a környéke. - Kedvem lenne megkóstolni - és beleharapott a felsértett bőrbe. Nem szólt semmit csak hümmögött, majd közelebb rántott magához és a nyakamhoz hajolt. - Jó volna belőle több is.

 Próbáltam kiszabadulni a karjai közül, de nem ment, így a szoknya alá rejtett tőrért nyúltam. Nem figyelt, ami csak könnyített a helyzetemen és egy asztrálénnel a háta mögött termettem. A kést a torkához emeltem és a füléhez hajoltam.

- Na most szépen elengedsz és a lehető legtávolabb mész tőlem - mondtam neki, mire hitetlenkedve fordított egy kicsit a fején.

- Ezt nem hiszem el...csak egy kis vért akartam - mondta értetlenkedve, majd fejével a háta mögé bökött. - Dimitri elintéznéd?

 Éreztem Dimitrin a vér utáni sóvárgást és nem szándékoztam az étvágyának eleget tenni. Visszavontam az asztrális kivetítésem, így már csak Dantéval kellett szembeszállnom. A tőr továbbra is kezemben maradt, de használni nem tudtam. Időközben elhúzta a textilt a nyakamtól és nyelvével végignyalt az érinteni kívánt bőrfelületen. Azonban mielőtt a fogát a nyakamba mélyesztette volna Conor elrántott és fegyverét a D fejéhez nyomta.

- Haver...nem kéne figyelembe venni, hogy ha nemet mondanak neked?

- Óóó ne már....pedig épp kezdtünk jól szórakozni - sopánkodott Dante.

- Dante, Conornak igaza van. Jobban oda kellene figyelned arra, hogy ha nemet mondanak neked, azt értsd is meg - torkolta le Chris az árkádok alól, ahol az egyik oszlopnak támaszkodott, majd ellökte magát az oszloptól és közel jött hozzánk - Lisa veled minden rendben?

- Ja...ha úgy veszem igen - válaszoltam ridegen, ám hangom alapján egy apró félmosoly kúszott az arcára.

- Akkor mindenki mehet békével, nem igaz?

- A lányoknak kéne egy kis segítség - hallottam meg Cam hangját a hátam mögül.

- Korina kicsit szédül, a többeket nem tudom, de tuti frászt kaptak. Szerintem felejteniük kéne - mondtam nyugodtságot színlelve, ám belül majd’ szét robbantam a dühtől.

- Persze, intézem, de neked sem ártana egy kis gyógyítás - válaszolt, miközben a kezemet nézte. Észre se vettem, hogy a tenyeremből lassan szivárogni kezdett a vér - gondolkoztam el egy kicsit.

- Velem minden rendben. Megoldom - mondtam apró mosollyal és egy kötést varázsoltam a sebre. - Menjünk - mondtam Conornak és elindultam a szállásunk felé.

 Felmentem a szobánkba, onnan egyenesen a fürdőbe, majd egy gyors zuhany után bedőltem az ágyamba. Nem sokat aludtam, de mégis kipihentnek éreztem magam. Kimásztam az ágyból, bevonultam a fürdőbe és rendbe szedtem magam. Miután végeztem visszamentem a hálóba és szó szinte ráugrottam Kat ágyára, hogy felkeljen. Ijedtében olyan lendülettel ült fel, hogy mind a ketten földön végeztük.

- Te olyan hülye vagy - méltatlankodott - nem lehetett volna simán felkelteni?

- Abban mi lett volna a vicces? Szerintem így jobb volt, mint ha simán felébresztelek. - mosolyogtam rá, mire hozzám vágott egy párnát.

 Elkezdtünk párna csatázni, amin elég jól szórakoztunk, ám a hasunk korgása megállította a mókát. Kat is átöltözött, majd mind a ketten lementünk reggelizni. Mivel nem kell bemennem az első órára, így reggeli után az edzőterem felé indultam. Útközben kivettem a szekrényből az edzőcuccom, majd bementem a terembe.

 Átvettem a ruhát, megkerestem a lejátszót és elindítottam egy lendületes számot. Mivel pár perc késleltetés van beállítva rajta, így nyugodtan vissza tudta sétálni a terem közepére. Miután elindult a zene, olyan lendülettel kezdtem mozogni, hogy félő volt a földön maradásom. A ritmus nyugtatóan hatolt a tudatomba és a lelkemre, aztán a szám véget ért. Ránéztem az órámra és megállapítottam, hogy ideje visszaöltözni és elcuccolni, mielőtt kicsöngetnek.

 Miután kész voltam, kimentem a teremből egyenesen a szekrényemhez sétáltam. Leraktam a tornafelszerelésem, kiszedtem a következő tanórára szükséges felszerelést és abba az irányba indultam, ahol Katnek volt órája. Megvártam a csengetést, majd kijött és együtt mentünk a következő terembe. Csengetésig beszélgettünk, hülyültünk és apró varázslatokkal szórakoztattuk magunkat és a többieket. Mikor becsengettek pár pillanatra abbahagytuk, majd a tanárnő érkezését követően folytattuk tovább.

 Egész nap óráról órára mentünk, így a délután nagy részét pihenéssel töltöttük. Kivételesen lementünk a parkba, ahol Vadász elengedve sétálgattunk, vagy lebegtünk. Az előző félévben voltak szárnyaim, ám Don eltüntette azokat, azonban a helyük még mindig fájt. Féltem tőle, hogy nem tűnt el egészen, de nem akartam kísérteni a szerencsém, így nem maradtam a levegőben sokáig. Kat igazi baráthoz méltóan megértett és nem feszegettük a határokat.

 Egy idő után kezdett nagyon hideg lenni, így felmentünk a szobánkba, és míg ő kényelmes ruhára váltott, addig én melegebben öltöztem fel. Elkészülve még magamhoz vettem a pálcát és a tőrt, majd elindultam a déli kapu felé. Amikor odaértem nem hittem a szememnek. Azt gondoltam, hogy ilyen hidegben nem mennek a kapuhoz a lányok, de tévedtem. Conor már ott volt és próbálta visszatartani őket, több-kevesebb sikerrel. Mellé teleportáltam és egy egyszerű igézettel hátrébb toltam a csapatot. Nagy levegőt vettem és beszélni kezdtem.

- Na akkor elmondom még egyszer. Amennyiben továbbra is itt maradtok, akkor komoly szankciókat kell eszközölni. Ha...- kezdtem, de a kapu kinyílt és az estisek léptek át azon.

 Miába próbáltuk visszatartani őket, nem sikerült. A diákok visítoztak, vihorásztak és lökdösték egymást. Az egyik lány elesett és vérezni kezdett, mire vagy 6 vámpír indult az irányába. Én is elindultam felé, ám ők gyorsabbak voltak nálam. Felsegítették és jobban szemügyre vették a sérülését, majd nagyon szorosan körül állták. Időközben én is melléjük értem és felfigyeltem a lányt körülölelő állandóan örvénylő aurát.

- Khm...srácok az iskola arra van - böktem meg kettőt, és a fejemmel a suli felé intettem. - Vagy van valami gondotok?

- Nem nincs - válaszolta az egyikük és a a többit magával húzva távoztak. Utánuk néztem, hogy biztosan elmennek-e, miután kiértek a látószögemből visszafordultam  a csajhoz.

- Minden rendben? Mi a neved?

- Amina Kholen. Rendben vagyok, csak kicsit zavart a közelségük.

- Meghiszem azt. A vámpírok csak a vérünkre pályáznak, és ha engedsz nekik akár meg is halhatsz. Okos lánynak tűnsz, nem hinném, hogy ezek után hagynád magad.

- Köszönöm, hogy segítettél. Legközelebb jobban fogok figyelni.

- Remélem is, de most menj és aludd ki magad - mondom szigorúan, majd mindketten a szállás felé indultunk.

 Felkísértem a szobájához, majd elköszöntünk egymástól. Visszamentem a suli épületébe és megkerestem Conort. Mivel nem találtam, elindultam a művészeti terem irányába. Soha nem voltam egy művészlélek, de azért képes vagyok néha viszonylag szép képeket alkotni. Miután a terem elé értem vettem egy mély lélegzetet, majd bementem és magamra zártam az ajtót.

 Leültem az egyik asztalhoz, elővarázsoltam egy rajzkészletet és néhány hangszert, majd munkához láttam. A festékek kikeverése után feltettem az álványra a vásznat, és elkezdtem egy képet, ami valahonnan ismerős volt csak nem tudtam honnan. Már majdnem kész voltam amikor valaki a vállamhoz ért. Ijedtemben eldobtam ami éppen a kezemben volt és támadásra készen fordultam meg. Nem tudtam, hogy a képzeletem szórakozik velem vagy ez valós, de nem érdekelt. Aztán valami mozgást láttam az egyik sarokba, így arra fordultam. Furcsa módon ismerősnek éreztem az auráját, de mégis volt benne valami idegen. Mikor kilépett az ablak elé, nagy kő esett le a szívemről, hogy mégsem valami pszichopata vámpír akart megtámadni.

- Jó újra látni Lisa - szólalt meg Chris megviselt hangon.

- Nem különösebben, Chris. Reméltem megérted, hogy felejts el...én is ezt teszem - nem túl sok sikerrel - tettem hozzá magamban.

- Nem olyan könnyű felejteni, mit azt te gondolod. Elhiheted.

- Tudom, de muszáj lesz. Mindenkinek így lesz a legjobb, és nem esik senkinek sem baja.

- Ezt te sem gondolhatod komolyan. A veszély továbbra is fenn áll és ezzel csak magadnak hazudsz - válaszolta, majd tekintete a munkámra tévedt. Gyorsan odaléptem, hogy elvegyem, de megelőzött - Szépen festesz, habár nem tűnik olyan egyszerűnek.

- Felejteni sem az - motyogtam az orrom alatt.

- Tessék?

- Semmi, semmi. Nem mondtam semmit sem. Miért jöttél ide? - kérdeztem, mialatt a havas parkot fürkésztem.

- Nem is sejted, miért jöttem? Pedig tudhatnád

- Szerinted, ha tudnám kérdezném? Nem....halvány lila gőzöm sincs róla.

- Miattad jöttem Lisa. Tudom, hogy megbántottalak, de nem szándékosan tettem.

- Azt nem hinném. Vagyis remélem nem akartál megbántani, de akkor is elmondhattad volna, vagy ennyire nem bízol bennem?

- De bízok benned, csak van amit nem kell tudnod ahhoz, hogy boldog legyél.

- Mégis mi az?

- Nem árulhatom még el, de előbb vagy utóbb meg fogod tudni. Legyen ennyi elég, de most már vissza kell mennem a többiekhez - mondta, majd megfordult és az ajtó felé indult.

- Várj....Legalább azt áruld el miért?

- Lisa, ez nem a megfelelő alkalom - válaszolta, és már ki is lépett a teremből.

 Ott maradtam ég egy ideig és emésztettem a hallottakat. Kissé furcsálltam a viselkedését, de tudtam, hogy egy vámpírban nem lehet megbízni. Néhány perc múlva fogtam magam és távoztam a teremből, majd kimentem a levegőre. Szerencsére nem találkoztam Conorral, így elkerültem minden kellemetlenséget. Gyorsan mozogtam az épületben, így hamar a főbejárathoz értem, ami nyitva volt.