2.évad 5.rész - Mit érzek pontosan ?

Remélem ez is elnyeri majd a tetszéseteket és megtiszteltek véleményetekkel.
A részről csak annyit, hogy szerettem volna egy kis meglepetést csempészni és hát...remélem sikerült.

Jó olvasást kívánok hozzá és jó szórakozást :)) ♥♥♥

 Kiérve az épületből egy különös érzés kerített hatalmába. Olyan volt, mint egy látomás, ám ez mégis más volt. A részletek összemosódtak, de néhány ismerős dolgot felismertem. A szoba, ahol épp voltam, világos volt és megnyugtató. Mindenütt díszek voltak, mézeskalács illata szállt a levegőben és egy karácsonyfa emelte a szoba hangulatát. Éreztem, hogy ide tartozom, mégsem tudtam hova tenni az egészet. Aztán valaki bejött a helységbe, mögém lépett és egy puszit nyomott az arcomra. Meg akartam nézni, hogy ki az, de a kép megszűnt és én ott voltam ahonnan az egész kezdődött, csak épp a hóban elterülve.

 Nagy nehezen feltápászkodtam, leporoltam a havat magamról, majd tovább mentem. Mivel ma hamarabb volt vége az estisek óráinak, így mi is előbb mehettünk melegebb helyre. Miután az utolsó diák is átlépte a kaput, visszamentünk a szállásra, majd mindketten a szobáink felé vettük az irányt. A fáradság miatt nem akartam lefürödni, így inkább egy tisztító varázs használata után bezuhantam az ágyba.

Chris szemszöge:

 Már két napja, hogy Lisa megtudta a valódi kilétem. Nem volt alkalmam elmagyarázni neki a helyzetet, de ahogy láttam nem is akarta megérteni. Az első este a teremben ültünk amikor Dante bejelentette, hogy kimegy és magával vitte Dimitrit is. Tudva, hogy D nem éppen önmegtartóztató életet él, gondoltam kis idő elteltével utánamegyek.

 Néhány perc elteltével felálltam és elindultam megkeresni, amikor megéreztem a vér illatát. Jobban beleszagoltam a levegőben és a vérének összetéveszthetetlen illatát véltem felfedezni. Lisa vérzett. Vagy komolyan vérzik, vagy megsérült, ám ekkor a „nem törődömségem” megváltozott. Tisztában voltam vele, hogy milyen hatással van a vámpírokra az illata és a vére.

 Gyorsan kellet cselekednem, így kimentem az épületből és egyenesen felé indultam. Mikor megláttam tudtam, hogy nem szabad közbeavatkoznom. Dante nekem háttal állt, ám a viselkedése és a  hangja elárulta vágyait. Lisa nem mozdult, mikor D a kezét a szájához emelte.

 Csak a hümmögést hallottam és egyből tudtam D többet akar majd tőle illetve belőle. Próbált kiszabadulni a karjai közül, de nem ment, így a szoknyája alá rejtett tőrért nyúlt. Mivel a haverom nem figyelt, csak megkönnyítette a felügyelő dolgát, aki egy asztrálénnel a háta mögött termett. A kést a torkához emelte és a füléhez hajolt.

- Na most szépen elengedsz és a lehető legtávolabb mész tőlem - mondta neki, mire a vámpír hitetlenkedve fordított egy kicsit a fején.

- Ezt nem hiszem el...csak egy kis vért akartam - mondta értetlenkedve D, majd fejével a háta mögé bökött. - Dimitri elintéznéd?

 Látható volt Dimitrin a vér utáni sóvárgás és ahogy láttam Lisa nem szándékozott az étvágyának eleget tenni. Visszavonta az asztrális kivetítést, így már csak Dantéval kellett szembeszállnia. A tőr továbbra is kezében maradt, de használni nem tudta. Időközben elhúzta a textilt a nyakáról és nyelvével végignyalt az érinteni kívánt bőrfelületen. Azonban mielőtt a fogát a nyakába mélyesztette volna Conor elrántott és fegyverét D fejéhez nyomta.

- Haver...nem kéne figyelembe venni, hogy ha nemet mondnak neked?

- Óóó ne már....pedig épp kezdtünk jól szórakozni - sopánkodott Dante.

- Dante, Conornak igaza van. Jobban oda kellene figyelned arra, hogy ha nemet mondanak neked, azt értsd is meg - torkoltam az árkádok alól, ahol az egyik oszlopnak támaszkodtam, majd ellöktem magam az oszloptól és közelebb mentem hozzájuk - Lisa veled minden rendben?

- Ja...ha úgy veszem igen - válaszolta ridegen. A hangja alapján egy apró félmosoly kúszott az arcomra, ami neki is feltűnt és elnézett mellettem. Időközben Cameron megjelent mellettem és érdeklődve figyelte az eseményeket

- Akkor mindenki mehet békével, nem igaz?

- A lányoknak kéne egy kis segítség - mondta Cam.

- Korina kicsit szédül, a többeket nem tudom, de tuti frászt kaptak. Szerintem felejteniük kéne - mondta nyugodtságot színlelve, ám láttam raja, hogy belül majd’ szét robban a dühtől.

- Persze, intézem, de neked sem ártana egy kis gyógyítás - válaszolta a gyógyító, miközben a kezét nézte.

- Velem minden rendben. Megoldom - mondta apró mosollyal és egy kötést varázsolt a sebére. - Menjünk - mondta Conornak és elindult a szállásunk felé.

 Másnap nem sokat pihentem, de nem zavart túlságosan. Egész délelőtt a szobámba voltam, ahol olvastam és gondolkodtam. Nem sokra jutottam a könyvben, de nem izgatott. A délután nagy részét inkább édes semmittevéssel töltöttel és felkészültem az estére. Pontban fél 6-kor összegyűltünk a szállásunk előtt,  majd együtt elindultunk a kapuhoz. Gyorsan odaértünk, ám várnunk kellet egy kicsit, így hallhattuk, hogy a túloldalon várakozó lányok hangoskodását. Miután az óra 6-ot ütött, kinyílt az átjáró és mindannyian egy emberként indultunk át azon.

 Mivel utolsóként lépem át a kaput, így mindig mindent észreveszek. Szerencsére most nem volt semmiféle gubanc, ezért nyugodtan mentem tovább az épület felé. Már majdnem beléptem a suli falai közé, amikor megéreztem a vér szagát, ami alapján egyből kizártam azt, hogy nem Lisa vérzik. Nyugodt szívvel zártam be magam mögött a főbejárat ajtaját, és felmentem a számunkra kijelölt terembe. Nem sokkal utánam még 6 gyerek jött be és ült le szótlanul, ám arcukon csalódottság és sértettség tükröződött.

 Már javában éjjel volt, amikor úgy döntöttem, hogy sétálni megyek. Olyan jó volt egy kis csend, ám valami új szag ütötte meg az orrom. Kifejezetten kellemetlen volt, mégis egy ismerős illattal keveredett.. Az orromat követve eljutottam egy kisebb teremig, ahonnan halk zene hallatszott ki. Megpróbáltam kinyitni az ajtót, de az be volt zárva, így telekinézissel elhúztam a zárat, majd óvatosan lenyomtam a kilincset. Beléptem és egy nekem háttal ülő lányt vettem észre. Az árnyékban maradtam egészen addig, amíg észre nem vett. Láttam rajta, hogy megkönnyebbül, ezért kiléptem az ablak elé.

- Jó újra látni Lisa - üdvözöltem, talán kissé megviselt hangon.

- Nem különösebben, Chris. Reméltem megérted, hogy felejts el...én is ezt teszem -válaszolta. Most kivételesen nem árnyékolta le gondolatait, így meghallottam mire is gondol.

- Tudom, de muszáj lesz. Mindenkinek így lesz a legjobb, és nem esik senkinek sem baja.

- Ugyan már...minden rendben van. No problemo.

- Ezt te sem gondolhatod komolyan. A veszély továbbra is fenn áll és ezzel csak magadnak hazudsz - mondtam, majd tekintetem a munkájára tévedt. Gyorsan odalépett, hogy elvegye, de megelőztem - Szépen festesz, habár nem tűnik olyan egyszerűnek.

- Felejteni sem az - motyogta az orrom alatt, de úgy tettem, mintha nem is hallottam volna semmit

- Tessék?

- Semmi, semmi. Nem mondtam semmit sem. Miért jöttél ide? - kérdezte, mialatt a havas parkot fürkészte.

- Nem is sejted, miért jöttem? Pedig tudhatnád.

- Szerinted, ha tudnám kérdezném? Nem....halvány lila gőzöm sincs róla.

- Miattad jöttem Lisa. Tudom, hogy megbántottalak, de nem szándékosan tettem.

- Azt nem hinném. Vagyis remélem nem akartál megbántani, de akkor is elmondhattad volna, vagy ennyire nem bízol bennem?

- De bízok benned, csak van amit nem kell tudnod ahhoz, hogy boldog legyél.

- Mégis mi az?

- Nem árulhatom még el, de előbb vagy utóbb meg fogod tudni. Legyen ennyi elég, de most már vissza kell mennem a többiekhez - mondtam, majd megfordult és az ajtó felé indult.

- Várj....Legalább azt áruld el miért?

- Lisa, ez nem a megfelelő alkalom - válaszoltam, és már ki is léptem a teremből.

 Még hallottam a zavarodott gondolatait, azonban ha visszamegyek akkor azzal ártok neki. Azt hittem a kötés miatt szeretem, ám most már tudom, hogy nem. Beleszerettem ebbe a fura bosziba és csak az Ő érdekében teszem azt amit. Jobb neki, ha nem tudja meg az igazságot. Legalábbis egyenlőre.

Elisa szemszöge:

 Mikor az éjszaka közepén iszonyatos fejfájással felébredtem, az óra még csak hajnali 3-at mutatott. Nyöszörögve ültem fel az ágyon, amire Vadász a szoba másik végében felkelt. Kómás fejjel nézett körül, majd tekintete megakadt rajtam. Felállt, egy kicsit megrázta magát és komótosan az ágyamhoz sétált, majd felmászott rá. Fejét az ölembe fúrta simogatásért könyörögve, amire mosolyognom kellett. Kerestem egy fájdalomcsillapítót, bevettem, majd elkezdtem kényeztetni a kutyusom.

 Nem sokára Vadász visszaaludt, és megnyugtató szuszogásától én is elszenderültem. Reggel vagy inkább már délelőtt ébredtem fel újra, ám felkelni egyáltalán nem volt kedvem. Az órára nézve eldöntöttem, nem megyek be az órákra. Nagy nehéz kimásztam a meleg ágyikómból, bementem a fürdőbe és egy frissítő zuhanyban részesítettem magam. Miután végeztem, kifésültem a hajam, majd magamra varázsoltam egy kényelmes ruhát. Visszamentem a hálóba, megkerestem a pórázt, ráraktam Vadász nyakörvére és lementünk a parkba sétálni.

 A délelőtt nagy részét az iskola melletti parkban töltöttük, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve a Charlsten birtokra teleportáltam. Reméltem Don is ott lesz, ám nem volt ott. Leültem a padlóra és köröket kezdtem el rajzolni a fára. Egy idő után a gondolataim a falra íródtak, majd az ablak kivágódott és a hideg levegő viharként áramlott be a helységbe.

 Felálltam, becsuktam a nyílászárót, majd visszaültem. Egyedül voltam, habár a kutyám kint volt, mégis az épület kongott az ürességtől. Gondolataimba merülve észre se vettem, hogy elrepült az idő. Már kezdett sötétedni, mikor elindultam a lépcsőn lefele, azonban az ajtónál megtorpantam. Megfordultam és a lépcső tetején megláttam Dont, aki szomorúan nézett felém. Mondani akartam valamit, ám minden szó a torkomra fagyott. Csak pislogni tudtam, amikor egyik pillanatról a másikra mellettem termett. Éreztem a fájdalmat, az élni akarást, a szomorúságot körülötte, majd materializálódott és átölelt. Hirtelen sírhatnékom támadt és könnyeim utat törtek maguknak.

- Tudom, kicsim...tudom. Nekem is hiányoztál, és tudom milyen ha elveszítesz valakit.

- Don...-néztem fel a dédnagyapámra - már senkim sem maradt a családomból.

- Kicsim...nem ez nem igaz. Itt van neked Katerina, az ikrek, én és az a kedves srác...

- Chrisre gondolsz? Ő biztos, hogy nem tartozik a családomhoz. Becsapott, elárult és jobb híján összetörte a szívemet.

- Nem hinném. Bizonyára jogosan nem árulta el neked azt a titkot. És hogy összetörte a szívedet? Azt mondat nem is szereted.

- Mert nem is szeretem, csak kedvelem vagyis kedveltem egészen Logan haláláig. Te honnan tudom, hogy valamit titkol előlem?

- Megérzés...Tudom a halottak sok mindent tudnak.

- És elmondasz néhányat?

- Nem vagyis...holnap az ebéd erőleves, sült hús és rizs lesz. Ha jól tudom jobb lesz kihagyni. Nem hiszem, hogy szeretnél beteg lenni - mondta mosolyogva, de az világ összes kincséért sem árulta volna el amit tud. - Indulnod kéne vissza a suliba, mielőtt túl késő lenne.

- Majd teleportálok, különben is nem félek egyedül. Na meg persze van őrzőm.

- Ki? - kérdezte őszinte meglepettséggel.

- Vadász...ő egy őrző és így nem vagyok egyedül.

- Óóóóóó...már értem, de akkor is. Nem szeretném, ha bajod esne odakint.

- Nem fog, de megyek is - válaszoltam, majd kiléptem a romos házból. Megkerestem Vadászt és visszateleportáltam magunkat az iskola épülete elé.

 Nem volt olyan mázlim, hogy elkerüljem Conort. Örömmel baszta le a fejem, amiért nem jelentem meg időben a helyemen, de nem érdekelt. Felvittem a sárkányom a szobába, ahol Kat idegesen járkált. Mikor meglátott nekem rontott, hogy minden szó nélkül eltűntem, majd közölte, az igazgató látni kíván.

 Nem túl lelkesen, de leteleportáltam az igazgatóihoz, majd kopogtam és egy „Tessék” után benyitottam. Gyorsan levágódtam az egyik székbe és figyelmesen vártam a kiborulását. Nem kellett sok idő, mire torka szakadtából üvölteni kezdett velem.

- Mégis hogy képzelted ezt az egészet?

- Nem értem mire gondolsz - vágtam oda flegmán, és a körmömet kezdtem fixírozni, mintha érdekes lenne.

- Azt drága kis lányom...Azt, hogy nem mész be órára még elnézem. Azonban,ha nem végzed el a feladatodat megfelelően, azt nem tűröm el sem most, sem máskor. Azt meg pláne nem fogom eltűrni, hogy fenyegesd a diákokat. Hogy képzelted, hogy a tegnap esti kis malőröd nem jut a fülembe?

- Nem vagy az apám, hogy megmond mit hogyan csináljak. Sőt képzeld el nem tartozok neked magyarázattal sem a módszereimről, sem pedig az életemről. A tegnap este, pedig néhány vámpír csemete megrohamozott egy lányt, aki megsérült. Mégis mit gondolsz mit kellett volna tennem? Hagyni, hogy kicsináljanak egy ártatlant?

- Nem, de akkor is...Megígértem Logannek, hogy vigyázok rád, ha már nem lesz köztünk. Én pedig mindig megtartom az ígéreteim. Ne vedd tolakodásnak, de védeni próbállak.

- Mégis mitől akar mindenki megvédeni? Nagylány vagyok és meg tudom magam védeni, ha szükséges. Mit nem mondasz el nekem?

- Van amit nem kell tudnod a boldogsághoz......Remélem egyszer megtalálod azt, aki bearanyozza, majd az életed.

- Olyan nem lesz soha....Te is tudod, hogy nem szeret senki. Kat, és az ikrek a családom, de ők nem az apám. Te sem vagy az apám és Chris sem tartozik a családomhoz.

- Tudom és tisztában vagyok vele, hogy nem pótolhatom Logant, de nekem elmondhatsz bármit. OK?

- Jó, de szeretnék aludni menni...úgyhogy én...

- Menj csak nyugodtan és pihend ki magad - mondta búcsúzóul és utamra engedett.

 Kilépve az irodából a sötét folyosón találtam magam. Ha félős lennék most tuti becsináltam volna, de nem vagyok ilyen ember. A kihalt folyosón bolyongva vízhangot vertek a lépteim. Volt időm gondolkozni, míg bele nem ütköztem egy nálam sokkal magasabb illetőbe. A lendülettől majdnem hátra estem, ám ez a valaki elkapott, így nem estem el. Miután újra megtaláltam az egyensúlyom, felnézem az elakadt a lélegzetem. Aki elkapott nem ,ás volt, mint Christian Shwan. A vámpírok feje. Az aki mindig összezavarja az érzéseim.

- Remélem nem esett bajod, Elisa.

- Nem...rendben vagyok. Mit keresel itt ilyenkor?

- Tudod estis vagyok...Néha kijövök sétálni és gondolkozni. Te miért nem vagy az őrhelyeden?

- Mert...szóval...Nem volt kedvem ma bemenni suliba és felügyelőt sem volt kedvem játszani. Meg aztán apád is beszélni akart velem, szóval...

- Szóval most itt vagy és egyedül bóklászol. Tudod felelőtlen vagy.

- Nem is...öhm ha nem gond én szeretnél visszamenni a szobámba.

- Visszakísérlek nehogy bárki bánthasson.

 Nem tudtam vagy inkább nem mertem ellenkezni vele, ám jelenlegi közelsége nagyon zavart. Nagyon kényelmetlenül éreztem magam a kettőnk közt beálló csendben, de nem törtem meg. Mikor visszaértünk a hálómhoz, felé fordultam, hogy megköszönjem, de Ő másképp gondoltam. Magához húzott, szorosan megölelt és a homlokomra nyomott egy puszit, majd elengedett.

- Csak hogy biztosan jól aludj - mondta mosolyogva, minek következtében éreztem, hogy a fejem elkezd vörösödni.

- Jól szoktam aludni - válaszoltam, miközben a talajt nézem.

- Nem kell zavarban lenned. Tudod, hogy rám mindig számíthatsz. Tudom, hogy nem alszol jól - Mégis miből gondolja, hogy nem tudok aludni? - Onnan, hogy az ősszel néha nálam aludtál és eléggé sokat nyöszörögtél, ebből gondoltam, hogy nem tudsz rendesen aludni.

- Én...Megyek...Köszönöm, hogy visszakísértél, de most már bemennék.

- Persze menj csak....Jó éjt, Lisa - mondta, megfordult és távozott.

 Bementem a szobába, ahol Kat kíváncsian várta a fejleményeket. Mondtam neki, hogy várjon még egy kicsit, majd bevonultam a fürdőbe. Amint becsuktam magam mögött az ajtót, egyből lerogytam a járólapra. Arcomat a tenyerembe temettem és ekkor megéreztem a szememből kifolyó sós könnyeket. Felálltam, belenéztem a tükörbe és elnevettem magam a látványtól. Egy elfolyt sminkű lány, akin látszott, hogy össze van zavarodva.

 Jobban belegondolva tényleg az voltam. Tudtam, sőt éreztem, hogy utálnom kéne mégsem tettem ezt; dühöt éreztem irányába, azonban a szívem a közelében mégis másképp vert. Talán szeretem, de ezt soha nem mondanám meg neki. Vajon pontosan mit érzek iránta? - gondolkoztam el ezen.