2.évad 3.rész - Érzések és változások

 Éjjel nem sokat aludtam; olyan rémálmaim voltak, mint még soha. Egyik percben még semmi bajom, a másikban pedig már körülöttem minden véres. Riadtan ültem fel az ágyban és izzadságtól csatakosan meredtem magam elé. Hajamat eltűrtem a szememből, lenéztem az ágyra és sikoltozni kezdtem.  A lepedő, a takaró és még a pizsamám is tiszta vér volt. Kiabálásom felkeltette a mellettem nyugodtan alvó Katet. Értetlenül meredt rám, majd gyorsan mellém ült és nyugtatgatni kezdett.

- Csssss.....csak egy rossz álom volt - szólalt meg, amitől minden visszaállt a normális kerékvágásba.

- Olyan valóságos volt...minden véres volt - mondtam még mindig levegőért küszködve.

 Mire sikerült megnyugodtam már majdnem hajnali 4 volt. Megkértem, hogy menjen vissza aludni, ám nem akart egyedül hagyni. Megmondtam neki, hogy nem lesz bajom és egyedül sem leszek, mert itt van velem. Én is visszafeküdtem, majd pár pillanat múlva ismét elnyomott az álom.

 Reggel korán keltem, vagyis két óra alvás után kipattantak a szemeim. Felkeltem, elmentem rendbe szedni magam, majd lementem reggelizni. Szerencsémre ilyen korán soha sincs senki az étkezőben, így nyugodt szívvel vettem el az energia pótlásként szolgáló étket. Már javában ettem a reggeli, mire az első ember megjelent. Gyorsan befejeztem az evést, visszavittem a tálcám, majd távoztam a kantinból.

 Utam egyenesen a szekrényemhez vezetett, ahol kiszedtem az első órára kellő cuccaim. Amikor mindenem megvolt elindultam a terem felé; útközben Kat is csatlakozott hozzám és együtt léptünk be az ajtón. Érdekes volt, hogy a teremben csönd uralkodott, de nem sok jelentést tulajdonítottam neki. Leültem a padomba, majd Kat is helyet foglalt és a nem szóltunk egymáshoz.

 Észre se vettem mikor kezdtem el firkálni és hogy mit, csak a kezem szélsebes járása kötötte le a figyelmem. Kat közelebb hajolt, hogy lássa mit csinálok, majd a kezemet lefogva megállított a továbbiakba. Elvette a füzetet és tanulmányozni kezdte az alkotásom, majd felém fordult. Nem szólt semmit, mégis tekintete arra késztetett, hogy beengedjem a gondolataim közé.

 Lisa....ez meg mi? Mi ez a kép, vagy kiről készítetted?

 Én...én...nem tudom kicsoda. Sose láttam, vagyis igen, de csak álmomba. Olyan ijesztő volt az éjjel.

 Vagyis miatta nem aludtál?

 Aha...nem akarok újra elaludni. Félek tőle, sőt olyan mintha ismerném, de mégse.

 Furi az egyszer biztos, de most inkább figyeljünk az órára. Holnap Zh.-t írunk.

 Miből gondolod?

 Megvan az új képességem, ami csak ilyen korban jelentkezik a másik mellé...Ez a jövőbe látás lett nálam.

 Örülök neki...legalább neked jó a képességed - mosolyogtam rá LB-mre.

 Mert te teljesen tehetségtelen vagy és semmilyen képességed sincs. Most komolyan tudod hányan ölnének a képességeid bármelyikéért?

 Sajnos tudom mit tennének érte. Elszöktem a felelősség elől, mégis a baj mindig megtalál. Sajnálom, ha bajt okoztam neked és a többeknek, nem akartam ezt.

 Tudom..tudom. Azzal is tisztában vagyok, hogy apád halála megviselt, de ez akkor sem volt megoldás semmire.

 Ne haragudj rám, kérlek. - kérleltem Katet, mire nem jött azonnali válasz. Már kezdtem feladni, mikor végre válaszolt

 Nem haragszom, te butus...nem haragszom, csak fájt, hogy nem akartál még velem se beszélni.

 Kivételes alkalmak egyike volt az első óra, mivel mindketten figyeltünk a tananyagra. A nap további részében még beültünk pár órára, majd kivettünk némi pihenőt, vagyis ellógtunk kb. 4 órát. Megebédeltünk, majd beültünk még 1 órára és annak végeztével vége is lett a tanításnak. Délután többször is levittem sétálni Vadászt, így volt időm gondolkozni. Azonban az álmok itt sem hagytak nyugodni.

 Épp a téli erdőt csodáltam, amikor rám tört egy újabb álomkép. Sikerült leülnöm tiszta hóba, mielőtt elestem volna, így csak szimplán kiütött pár percre, de nem esett komolyabb bajom. Ugyanaz volt a kép, mint éjjel, azonban sem akkor sem most nem láttam kit tartanak fogva a láncok. Nem láttam mást a vérem kívül, ám a félelem egészen mélyen befészkelte magát a szívemben Már előre féltem tőle, mégsem tudtam megszakítani a kapcsolatot, ami hozzá kötött.

 Rázogatásra tértem magamhoz és nem nagyon emlékeztem semmire. Felültem a hóba, felnéztem az illetőre és azt hittem menten rosszul leszek. Előttem nem más állt, mint Kyle, aki maga volt minden baj forrása. Felsegített, majd megpróbáltam ellépni tőle, de nem engedte. Olyan közel volt hozzám, hogy simán meg tudott volna harapni, ha akarta volna, de nem tette. Elfordítottam a fejem és tekintetemmel kutyusomat kezdtem keresni, de nem láttam sehol.

- Elment segítségért, miután ideértem - mondta Kyle, majd fejemet maga felé fordította.

- Mit akarsz tőlem, mondd. Nem, volt elég, hogy elvetted tőlem az apám, még a kutyámat is elveszed? - vágtam egyből a fejéhez, mit sem törődve a körénk telepedő csenddel.

- Tévedsz Elisa...nem én vettem el tőled őt, sőt a kutyád önmagától ment el, gondolom segítségért - válaszolt mialatt végig a homlokomra nyomta az egyik kezét. - Tudsz róla, hogy tiszta hideg vagy? Mióta vagy idekint?

- Nem tudom, de mit érdekel ez téged. Nem vagy értem felelős, sőt nem is ismersz - mondtam neki, majd folytattam - Minek vagy még itt? Mit akarsz még tőlem?

- Félre értesz engem. Nem bántani akarlak, hanem segíteni.....Nem minden az aminek látszik, sőt még a végén kiderül, kiben bízhatsz, és kiben nem.

- Azt sem tudod ki vagyok, és én sem tudom ki vagy.

- Tudom, hogy boszorkány vagy, méghozzá nagyon erős. Te viszont tudod rólam, hogy vámpír vagyok, de ez eltörpül mindamellett, hogy ki azok akiket ismerni vélsz.

- Nem hiszek neked, se most, se soha máskor. Lehet egy kérésem feléd?

- Persze, mond.

- Hagyj békén...mondjuk úgy..örökre. Értve vagyok?

- Ha ezt szeretnéd, legyen, de ezt még meg fogod bánni.

Chris szemszöge:

 Tegnap óta nem láttam Lisát, ami megnyugtató...némiképp. Egész nap a srácokkal lógtam és a csajokat stíröltük, mikor bajt éreztem. Nem érdekelt, és ráadásul nem is vonta el a figyelmem semmiről, mint mikor megvolt a kötés. Az akadémia udvarán ültünk D-vel, amikor Vadász elrohant mellettünk. Régen azonnal mentem volna utána, de most már nem, ami Dantének is feltűnt.

- Mi van veled, haver? - kérdezte.

- Mi lenne? Tél van, túl vagyunk egy újabb féléven és a csajok legalább már lenyugodtak egy időre. Hawaii van, haver.

- Nem úgy értem, hanem mi van veled meg a Vadóccal? - kérdezte szemöldök húzogatva.

- Nem tudom kire érted a „Vadócot”.

- Elisa „Vadóc” Dunkennel és veled. A félév vége felé olyan jól kijöttetek. Csak nem meghúztad és elengedted.

- Nem történt semmi köztem és közte. Csak futó érzés volt iránta, ami az igazgató hibája volt. Emlékszel arra az estére, amikor meglőttek?

- Naná, haver...az lett volna a jó este a számodra, ha nem zavarlak meg titeket.

- Nem D, ebben tévedsz. Aznap este mind a ketten rosszkor voltunk rossz helyen. Az, hogy megzavartatok, csak a bajt hozta a fejemre. Életem leghosszabb féléve volt az elmúlt, és tudod mit mondok?

- Nem, de elmondod.

- Aha...Soha nem kellene egy hozzá hasonló lány, az egyszer biztos.

- Akkor az enyém lehet?

- Legyen, haver - mondta, ám belül éreztem, hogy ez nem helyes, de nem érdekelt.

 Még beszélgettünk egy ideig, közben csatlakoztak a többiek is és kibeszéltük a csajokat, a sportot és a terveinket erre a félévre. Már befejeztük volna, amikor Cam felállt és elindult az erdő irányába. Nem értettük minek megy arra, majd megláttuk Kyle közeledő alakját, aki karjában cipelt valakit. Mindannyian felálltunk és megláttuk ki az. Na ki lehetett az az illető? Hát persze, hogy Lisa volt.

 Mikor Cameron mellé értek Kyle letette, mire a lány ütni kezdte. Nem tudom mi miatt, de nagyon szórakoztató volt. Röhögtünk, mint akiket azért fizetnek. Elisa felénk fordult és pillantásával belénk folytatta mind a röhögést, mind a levegőt. Fuldokolva a földre rogytunk és vártuk mikor lesz vége. Luk odasétált mellé és valamit mondhatott neki, mert a szorítás abba maradt, ám már nem volt kedvünk nevetni. A „Vadóc” emelt fejjel elsétált mellettünk, és egy lesújtó pillantással a frászt hozta a fiúkra. Este már senkinek nem volt kedve semmihez, így mindenki gyorsan szunyálni ment.

 Másnap reggel az igazgató hívatott, így egy gyors készülődés után már az ajtajában álltam. Tudtommal nem hívott mást a megbeszélésre, de jobb felkészülni a váratlanra, mint akkor megtudni. Finoman kopogtam az ajtón, majd beléptem és helyet foglaltam az asztala túloldalán vele szembe.

- Remélem tisztában vagy azzal, hogy miért hívattalak?

- Nem egészen, sőt, hogy az igazat mondjam halvány lila fingom sincs az okáról.

- Azért, mert a Lisával történtek rádöbbentettek, hogy nem maradhat együtt a vámpírok és a varázslók népe. Ezért te illetve, az összes vámpír mától kezdve délután kezdi az órákat.

- Én miért is? Senki sem tudja, hogy vámpír vagyok, mivel nem iszok vért és nem is látszódnak a metszőfogaim élesnek.

- Anyád lévén az vagy és elég ha én tudom. A halála előtt rám bízott, tehát én döntök az életedről, amíg be nem töltöd 18-at. Onnantól a magad ura vagy.

- Az nem lesz egyszerű.

- Miért? Mi az amit nem árulsz el?

- Nem lesz egyszerű, ha Ő mindig a közelben lesz. Így is rohadt nehéz volt eltitkolni előle a valódi mivoltom, mivel mindig belelátott a fejembe. Ráadásul meg bele is szerettem...azt hiszem.

- Tehát ez a baj...Szereted Elisát, és?

- És mi? Nem elég, hogy nehéz távol lennem tőle - egy kis szünet, majd folytattam. Azért egy kicsit örülök, hogy lesz nappali és éjjeli tagozat. És hogy tervezted ezt az egészet?

- Lesznek diákőrök, akik vigyáznak, hogy az éjjelisek ne keveredjenek a nappalisokkal.

- Értem...és kikre gondoltál?

- Az egyik minden bizonnyal Elisa lesz, a másik pedig Conor. Conor Downson.

- Downson?...Az egyik varázsló haverom, ez most komoly? Jó aláírom jó kondiban van, de szinte semmire sem jó. Ugye tudod, hogy Scott harapta meg és még nem változott át teljesen.

- Igen tudom, pont ezért bízom a Dunken lányra a gyereket.

- Ahogy akarod - válaszoltam, majd biccentettem és távoztam.

 Kilépve az irodából Camill érdeklődő szemével találtam szembe magam. Egy mosollyal elintéztem a köszönést, majd a folyosóra mentem. Annyira elhúzódott a megbeszélés, hogy be sem mentem az első órára. Apám bemondta, hogy a szünetben minden vámpír, és félvámpír menjen a nagyterembe. Én tudtam miről lesz szó, de ők nem sejtették, egészen addig amíg a szünet kezdetét nem vette.

 Ahogy kicsöngettek a vámpír csőcselék a megadott hely irányába kezdtek szállingózni. Miután már nem figyelt senki és is elindultam a nagyterem felé, ahol az igazgató már megkezdte a beszédét, amit abba is hagyott, amint meglátott. Intett, hogy menjek oda, én pedig eleget téve kérésének felléptem mellé. A döbbenet villámként hasított végig a termen, ilyen fejleményre tényleg nem számítottak.

- Azért hívtalak titeket össze, hogy mostantól, vagyis mától mindannyian estisek vagytok.

- Ez most mit jelent? - kérdezte Lukas.

- Azt, hogy csak este lesznek számotokra tanítások, így nappal tudtok pihenni. Ezért a nap többi részében nem kell bemennetek órákra, így van időtök átköltözni a déli oldalban található Vadászházba.

- Chris minek jön velünk?

- Mert ő is egy közületek, csak erősebb és magasabb rangú. Ő lesz a ház vezetője, vagyis neki tartoztok felelősséggel és természetesen nekem.

- Srácok....én nem szándékoztam elmondani, de az eddigi események ezt követelik. Tehát mindenkitől megkövetelem a diszkréciót és most mindenki menjen pakolni. Fél óra múlva a főbejáratnál találkozunk.

 Mindenki tette amit mondtam, így zökkenőmentesen mentek a dolgok. Edward elvégzett egy kisebb igézetet, mely megakadályozza a kommunikációt a diákok között. Fél óra múlva a megbeszélt helyen várakozó tömeggel együtt távoztunk az épületből. Az út csendesen telt, csak néha lehetett hallani némi susmogást, de az sem tartott sokáig. Már viszonylag magasan járt a Nap, mire Vadászházhoz értünk.

 Kívülről nem látszott olyan nagynak, mégis belül az ellenkezőjét mutatta. Ugyan mindent vékony porréteg borított, de látszott rajta, hogy szokták takarítani. Felosztottuk a szobákat, majd mindenki ment felfedezni az épületet. Én is felmentem az emeletre, ahol megtaláltam a számomra megfelelő szobát. Szerencsére olyan oldalt választottam, hogy rálátni az iskolára, mégsem éri napközben a Nap, ezért maga volt a tökély.

Elisa szemszöge:

 Az első szünetet követően igencsak megcsappant a diákok létszám. Az összes vámpír eltűnt a közelünkből. Éreztem, hogy ez nem spontán kivándorlás volt, és a sejtéseim nem tévedtek. Az ebédszünetben az igazgató magához hívatott. Tudtommal nem csináltam semmit, mégis valami zavart az egészben, de nem tudtam mi az.

 Az irodához érve Camill csillogó szemével találtam szembe magam. Kedves próbáltam lenni, de inkább csak mosolyogtam vagy rövid válaszokat adtam a kérdéseire. Kisvártatva egy srác jött be az ajtón; biccentett Camillnek és leült a mögöttem lévő székbe. A gondolatait nem árnyékolta le, így simán megtudtam milyennek tartja a seggem és mit gondol rólam. Pár perc után én is leültem, mert elegem lett a perverz gondolataiból.

  Edre vagy 5 percet vártunk, mire hajlandó volt behívni mindkettőnket. Kicsit sem lepett meg a srác udvariatlansága, hisz nem olyan fajta volt, aki ad az ilyesmikre. Bementünk leültünk és vártuk, mikor nyögi ki az igazgató, mi a baja. Nem is kellet olyan sokat várnunk.

- Azért lettetek idehívva, hogy átadjam ezeket nektek - mondta, miközben elénk tolt két karszalagot.

- Ez nagyon aranyos, de mik ezek? - kérdezte a gyerek.

- Bizonyára észrevettétek, hogy elmentek a vámpírok. - kis hatásszünetet tartott; bólintottunk - Azért van ez, mert ketté osztottam a diákokat. Mostantól ti felügyeltek arra, hogy az éjjelisek ne keveredjenek a nappalisokkal.

- Mégis, hogy akadályozzuk meg....Óóó hatalmas Igazgató Úr - kérdeztem némi gúnnyal a hangomba.

- A déli oldali Vadászházba vannak elszállásolva. Nektek az a feladatotok, hogy ne engedjétek egymás közelébe őket. Ebből következik, hogy egész éjjel szolgálatba lesztek, így nem kell bemennetek az első két órára. Számítok a segítségetekre - mondta, majd megvárta a válaszunk. Mindketten igent mondunk, csak azt nem tudom minek. Kilépve a folyosóra a csávóka megragadta a karom, mikor el akartam menni és maga felé fordított.

- A nevem Conor Downson, csak hogy tisztában legyél a nevemmel.

- Tudod, nem kellet volna elfogadnom ezt a szart, de megtettem. Ami meg a nevedet illeti, rájöttem volna...vannak forrásaim - mondtam és kitépve a karom a szorításából elindultam a könyvtárt felé.

 Kivételesen csendben voltam a könyvtárban, ami nálam azért nagy szó, mert mindig zenét hallgatok, ha olvasok. Azonban most se zenét nem hallgattam, se nem olvastam, hanem gondolkoztam. Tudtam, hogy a szüleim itt tanultak és érdekelt a családom története, de sehol sem találtam róluk feljegyzést. Még az évkönyvekben sem, pedig legalább ott szerepelniük kellett volna, de nem.

 Egy idő után feladtam és visszamentem a szobámba, ahol Kat már érdeklődve várt. Közelebb mentem a szekrényhez, kivettem a tánc cuccomat, majd intettem neki, hogy jöjjön utánam. Szerencsére ilyenkor senki nincs a tornaterembe, így nyugodtan tudtunk beszélgetni. Azonban mielőtt elkezdtük volna elindítottunk egy ütős számot, így elnyomva a hangunk zaját.

- Na...mi volt a fejesnél?

- Semmi különös, csak a diákokkal kapcsolatban. Megkért, hogy legyek felügyelő az éjjeliseknél.

- Azt mondod, hogy a felügyelő leszel valakik felett? Mégis kiknél?

- Észrevetted, hogy ma nem voltak se Camék, se Kyle?

- Aha...feltűnt.

- Ők vámpírok, ezzel is tisztában vagy, ugye? - kérdeztem, mire bólintott, így folytattam - Ők az éjjelisek és nekünk az a feladatunk...

- Nekünk? Mármint neked, meg nekem?

- Nem...Nekem meg Conornak. - mondtam, szeme felcsillant a név hallatán - Tudod az a furi srác a buliból, ami még az ősszel volt. Eléggé fura dolgai vannak és a gondolatai alapján tipikusan OLYAN srác. Már a jelenléte is irritál.

- Aha...tudom kiről beszélsz. Tényleg egy barom állat, de ha megismered, akkor rájössz, hogy rendes gyerek.

- Az nem hiszem, de legyen neked igazad - mosolyogtam rá. - Upsz..mennem kell, mindjárt jönnek az éjjelisek. - mondtam és elindultam a főbejárat felé.

 Hát mondanom se kell, hogy a kapunál tolongó tömeg mire hasonlított. Szinte csak lányok voltak ott, mégis láttam néhány fiút is. Keresztülverekedtem magam a diákok rengetegén, és a kapu elé álltam. Természetesen senki sem volt hajlandó hátrébb állni, így kénytelen voltam használni bekeményíteni.

- Akkor most mindenki 40 lépés hátra - mondtam határozottan, de rám se hederítettek. Már épp használni akartam az erőm, mikor Conor lépett mellém.

- Ne tedd, mindjárt rend lesz - mondta és hátrébb tolt, de nem hagytam ennyiben

- Te nekem nem mondod meg mit tegyek, értve vagyok?

- Ja, de tudd, hogy ez fordítva is igaz.

 Nem tudom mennyi lehetett az idő, de a kapu óvatosan és nyikorogva nyílni kezdett. a nappalisok rendre vágták magukat, utat engedve a másik oldalon várakozóknak. Az estisek egy emberként tódultak át a bejáraton, mégis egy emberen akadt meg a szemem. Nem hittem a szememnek, de sajnos most nem a képzeletem játszott velem.

 Életemben nem éreztem magam ilyen szarul. Csaptak már be néhányszor, de ennyire még nem csalódtam senkibe. Lassan lépkedett a nappalisok között, ám a szeme igazi meglepettséget tükrözött. Szerintem nem gondolta, hogy hajlandó leszek belemenni az apja ajánlatába. Közelebb lépett hozzám, így lemaradva a többiektől és közel hajolt hozzám.

- Nem hittem volna, hogy elfogadod. Megleptél - mondta elismerően.

- Tudod, soha, ismétlem soha nem csalódtam még ennyire senkibe. Te ezt is elérted, gratula hozzá.

- Sajnálom...megértem, hogy így gondolod, de nem akartam elmondani senkinek.

- Nem érdekel...Menj tovább és felejts el örökre....ja és ne gyere a közelembe soha többé - mondtam és elindultam az iskola felé.

 Visszamentem az épületbe és felmentem Kathez, remélve, hogy nem zavarom meg semmiben. Kopogtam a biztonság kedvéért, majd benyitottam és bementem. Leültem az ágyamra és megvártam míg visszajön a fürdőből. Meglepetten nézett rám, fogta magát lehuppant mellém és érdeklődve várta, hogy megszólaljak.

- Szerinted kusza vagyok?

- Nem értem mire érted, de ha arra gondolsz, hogy másodpercenként változnak az érzéseid, akkor a válaszom igen. Igen elég kusza vagy.

- Pedig annyit nem változnak, vagy mégis?

- Aha...Az a baj, hogy egyik pillanatban tök norma vagy, a másikban pedig már depizel. Ezt nem mindenki érte, és néha én sem, úgyhogy elmagyaráznád légyszi.

- Nem tudom ezt megmagyarázni...Mikor sikerült magamba lezárnom egy fejezetet, akkor minden olyan jó. Ezt éreztem akkor is, mikor Chrissel jól kijöttem, aztán Kyle felbukkanása kissé összezavart, de nem foglalkoztam vele. Aztán apám halála újra felkavarta az érzéseim és megint olyan zavart vagyok...mármint érzelmileg.

- Inkább kétségbeesett vagy, mintsem zavart. De ha jól látom megint felkavart valami vagy valaki. - állapította meg a nyilvánvalót.

- Igen...Chris...Mármint azt hittem bízhatok benne, erre a képembe hazudott. Mit tettem, hogy ezt kapom a Sorstól?

- Mit tett, már megint? Bántott, szerelmet vallott vagy talán lesmárolta Mert?

- Hazudott...Tudtad, hogy éjjelis lett?

- Nem, de nem biztos hogy hazudott. Lehet ő is felügyelő, csak a másik oldalon. Ne légy rá dühös.

- De igen is az vagyok, és leszek is rá.

- Ezzel most csak a külvilágnak hazudsz, mert a szíved mélyén még mindig szereted. Ne is tagadd, mert látom rajtad...és Chris mindent elmondott rólad. Nekem elhiheted szeret téged, csak most ő is olyan mint te. Remélem érted, mire gondolok.

- Nagyjából, de én már kezdem unni.

- Mit?

- Magamat. Az egyik pillanatban játszom a kemény lányt, a másikban pedig sírok, mint egy hisztis picsa. Ezt most azonnal abba kell hagynom...Az istenért olyan ostobán viselkedek. Jobb lenne, ha nem rejteném el az érzésem, hogy egy gyenge pillanatomban elsírjam magam. Olyannak kéne lennem, mint te.

- Mármint milyennek?

- Erősnek, ugyanakkor gyengének, mégis bátornak és kivételesnek.

- Hát kivételes biztos nem vagyok, de ha te mondod elhiszem. A többiről nem tudok mit mondani. Olyan jó, hogy visszajöttél.

- Ha másért nem is, de a legjobb barátnőmért visszajöttem volna valamikor. Annyira örülök, hogy meg tudtuk beszélni ezt a dolgot. Szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen LB-m van - mondta, majd szorosan megöleltük egymást. Olyan volt, mintha évek óta nem találkoztunk volna és most mégis eljött az a perc mikor találkozunk.

 Elköszöntem tőle és lementem az őrhelyemre. Útközben semmi furcsát nem láttam, de amikor Conor meglátott jól lebaszott. Szerinte a lógás nem megoldás semmire, de egyetértett abban, hogy szar az egész helyzet. Megbeszéltünk néhány dolgot, de éreztem, hogy elhallgat valamit.