Meghoztam az új fejit és remélem tetszeni fog. Azonban örülnék neki, ha kapnék, pár komit, mert abból tudom leszűrni mit javítsak a kövin.
Ugyan ez a hónap utolsó bejegyzése, de a kövi akár a hétvégén fenn is lehet, ha kapok némi visszajelzést tőletek.
Jó olvasást és jó szórakozást kívánok ehhez a részhez :D
A
tudat, hogy nem kell sok és rám találnak, elég nyomasztó volt. Scott halála nem
az én hibám volt, csak rásegítettem a Sorsnak a tettemmel. Azonban amióta
elszöktem, folyamatosan követem a fejleményeket, hogy mi zajlik odaát. Ezzel a
tudattal felvértezve indultam suliba. Útközben ismét esni kezdett, de most a
túlzott hideg miatt nem eső, hanem hó esett.
Mire az iskolához értem teljesen eláztam. A
portán felmutattam a belépőkártyám, és beléptem az előcsarnokba. Mivel nem
jártam be egy pár napig, így első utam a titkárságra vezetett. Kopogtam, majd
egy „tessék” után benyitottam. Odasétáltam a pulthoz, az ott ülő fiatal nő
egyből egy másik ajtó felé irányított. Ott is bekopogtam, majd benyitottam és
egy idősödő férfi fogadott. Illedelmesen bemutatkoztam, majd ő is és
látszólagos megértést tanúsítva elnézte a hiányzásom. Miután mindent
„megbeszéltünk” utamra engedett, így nem késtem le az első óra elejét.
Javában tartott a nap, amikor néhány öltönyös
idegen lépte át az iskola főbejáratát.
Ekkor már sejtettem, hogy nekem annyi, de a remény még ott pislákolt
bennem, hogy hátha nem ismernek fel. Épp csöngettek már, mikor sikerült őket kikerülve
belemennem az egyik tanáromba. Minden ami a kezünkben volt, nagy csörömpöléssel
landolt a kihalt folyosó járólapjain. Az öltönyösök egyből odakapták a fejüket;
jól megbámultak minket, de nem jöttek oda segíteni. Szerencsére a tanárt
sikerült elintéznem, így csak leszidott és beengedett maga előtt a terembe.
Amint beléptünk egyből csönd lett, és minden
diák figyelme Mr Donovan-ra, a matek tanárra szegeződött. Egyből magyarázni
kezdte az aznapi anyagot.
-
Akkor tehát, ha a szinusz alfa egyenlő pí hatoddal, akkor 30°-ról beszélünk.
Azonban, hogy jobban megértsék, megkérem... - itt egy kicsit habozott, de előre
észlelve a veszélyt lejjebb ültem a széken - Ms Thomson-t, hogy jöjjön ki a
táblához és oldjon meg néhány feladatot - mondta. Kelletlenül ugyan, de
kimentem a táblához és elkezdtem felírogatni a feladatokat.
Épp egy nehezebb függvényt oldottam meg,
amikor tétlenséget tettetve odafordultam a tanárhoz segítségért. Elmagyarázta,
hogyan csináljam meg, majd visszafordulva unottan megoldottam. Nem sokkal
később az egyik ügynök kinézetű emberke lépett a terembe.
-
Elnézést a zavarásért, de szeretném elkérni az egyik diákját – kezdett bele mondandójába.
-
Természetesen, Uram. Akkor legyen.... – gondolkozott el, de mielőtt még engem
küldött volna gyorsan belepiszkáltam a tudatába – Legyen Mr Okonell – mondta
végül, és a srác felállt.
-
Köszönöm - válaszolt; majd mit sem törődve a diákokkal közelebb jött hozzám és
a fülemhez hajolt - Ilyen könnyedén nem ússza meg Ms Dunken - suttogta, és a
gyerek után indult.
Még abban a szünetben felkerestem Nathen-t és
beszámoltam a dolgokról. zt mondta nem tehet semmit, mert figyelik őket.
Azonban volt egy olyan ötlete, hogy szökjek meg a suliból, mert a mostani
zűrzavarban nem tűnne fel senkinek. Megfogadtam a tanácsát és a kövi óra alatt kikéredzkedtem mosdóba. Gyorsan összeszedtem a szekrényben lévő cuccaim,
bevonultam a WC-be és teleportáltam.
Otthon minden egyéb kacatom összepakoltam és
egy gyors igézetet kerestem. Szerencsémre elég hamar megtaláltam a megfelelőt.
Igézem hozzá gyertyák, aztán a helyes sorrendbe állítottam őket. Megrajzoltam
krétával egy pentagrammát és a közepére álltam. Néhányszor átfutottam a
sorokat, majd mikor magabiztosnak éreztem magam elkezdtem kántálni.
-
Sok a gond és sok a tény; jobb lenne ha felejtenél. Legyen város, legyen személy;
mindenkinek jobb ha felejtenél. Felejts minden és mindenki, jobban jár vele a
világ is.
Elmondtam rengetegszer, és reméltem, hogy
hamarosan az egész város elfelejt. Amikor teljesen végeztem a kántálással,
elfújtam a gyertyákat és indulásra készre vágtam magam. Bezártam az ablakokat,
elzártam a csapokat és elindítottam még egy utolsó kávénak valót. Mire kész
lett, már tiszta ideg voltam. Éreztem, hogy nem kell sok és hamarosan elkapnak;
csak percek kérdése az egész. Még megittam a kávét, elmosogattam a poharat
(varázslattal), és már indultam is amikor kopogtak. A cuccaim elrejtettem és
csendesen az ajtóhoz lopakodtam.
Hangokat hallottam kintről, ismerőst és
ismeretlent egyaránt. Pár pillanat múlva a zár kattanására lettem figyelmes,
majd nem sokkal később Nath és 2 ügynök sziluetje rajzolódott ki. Mivel
takarásban maradtam, így nem láttak meg rögtön, amikor beléptek.
-
Azt mondtad Raymond, hogy itt lesz a lány. Na akkor, hol is van? - kérdezte az
egyik, akin eléggé meglátszódtak a plusz kilóg. Haja már őszült, de arca
fiatalságot tükrözött.
-
Itt kel lennie valahol – magyarázta idegesen a „barátom”.
-
Főnök, itt vannak a cuccai...el akart tűnni, de még nem távozott - magyarázta
egy nagytestű fazon, akinek a haja lófarokba volt fogva. Gondolom ő volt a
nyomkövető.
-
Nagyszerű, már csak meg kell újra találni - válaszolt a dagadt fazon.
-
Tudom Michael......Szépen a bizalmába férkőztem és szóltam, ahogy kérted -
mondta büszke mosollyal az arcán Nath.
Hogy lehettem
ekkora barom, hogy megbíztam benne, sőt ami a vicc az egészben még meg is
kedveltem. Kész röhej vagyok
- korholtam le magam, és minden gondolkodás nélkül kiléptem a
biztonságos retekhelyemről.
-
Áh...Ms Dunken, de örülök, hogy látom - mondta a nyomkövető negédes hangon.
-
Én nem igazán, és örülnék, ha békén hagynának
- vágtam vissza flegmán, de ereimben az erő lüktetni kezdett. – Ha
megbocsátanak mennék is.
-
Innen te nem mész sehova, csakis a törvényszékünk elé. A tettedért felelned
kell, te átkozott boszorkány.
-
Én nem csináltam semmit – mondtam és kitört belőlem egy tűzlabda.
Nem találtam el senkit sem, azonban ők
intenzív támadásba kezdtek. Pillanatok alatt a fél lakás lángokban állt, és
mindent füst ölelt körül. Nem lehet látni semmit, de amíg ők szinte vakon
tapogatóztak a szobában, addig én az aurájuk mozgása alapján el tudtam őket
kerülni. Azonban szerencsém fogyóban volt, amikor Michael egy légtisztító
igézetet használt, ami pár másodperc alatt eltüntette a füstöt. Mivel már
tisztán láttak mindent nem maradt más választásom, mint egy nyílt támadás.
Egy jól irányzott lövéssel tűzbe borítottam,
az egész szobát és jeges fuvallatot küldtem előre. A figyelmemet teljesen
lekötötte a tűz irányítása, így nem figyeltem a mögöttem lévő dolgokra. Egy
éles, késszerű dolgot éreztem a torkomnál és valakinek a leheletét a nyakamon.
-
Nem lenne szerencsés, ha a csinos torkodnak valami baja esne - suttogta a
fülembe Nathen.
-
Nem parancsolsz nekem - mondtam neki, majd elteleportáltam a fogságából. Felé
fordultam és neki támadtam.
Először csak finoman osztottam ki, majd egyre
vadabbul támadtam. Néha eltalált, így kibillentve a koncentrációból és az
egyensúlyból. A sérülések egyre súlyosabbak lettek mindkettőnkön, mígnem
hátulról valaki nekem nem esett. Letepert a földre, és két kést nyomott a testemnek.
Az egyiket a torkomnak szegezte, a másikat a szívem fölött tartotta. Figyeltem
a szemét, de csak az üresség tükröződött azokban. Megpróbáltam ellökni
magamtól, de erősebb volt, így inkább eltaszítottam. Miután megtettem ugyan az
az érzés fogott el, mint 6 éves koromban. Egy pillanatra elvesztettem az
irányítást az elmém felett és az emlékek örvényként ragadtak magukkal.
Újra abban a szobában voltam, ahol minden
elkezdődött. Rettegve ültem az ágyon és még a lélegzetemet is visszatartottam,
úgy féltem. Hallottam mikor megjött a férfi, aki már egy ideje nevel, és akinek
a közelségétől a hideg futkos a hátamon. Tudtam, hogy mit akar még mielőtt
bejött volna a fedezékül szolgáló szobámba. Elbújtam a takaró alá, de amikor
belépett egyenesen az ágyhoz jött és lerántotta rólam azt.
-
Nem fog fájni, ha nem ellenkezel - mondta részegen. Egyik kezével erősen
lefogott, míg másik kezével a combomat kezdte simogatni.
-
Eressz el...Nem akarom ezt – könyörögtem neki, és kicsordult néhány
könnycseppem is.
-
Fogd be...ez most nem rólad szól. Ne légy jó gyerek és tedd szét a lábaid -
mondta miközben egyre feljebb csúsztatta a kezét a belső combomon.
-
Neeeeeeeeeeem!!!!!!! – kiáltottam és egy erős lökéssel eltaszítottam őt, majd
néhány másodperc leforgása alatt kiesett a nyitott ablakon. Remegtem és féltem,
mert nem tudtam mi volt az, ami lelökte rólam.
Kinyitottam a szemem és ugyan ott volta, ahol
az emlék előtt is. Azonban most minden más volt. Csurom vér voltam, és mindenhol
sebek borítottak, miközben a levegővételért küzdöttem, ami tiszta füst volt.
Feltápászkodtam, megkerestem a még meglévő cuccaim és teleportáltam. Nem ment
egyből, így elsőre az épület elé érkeztem, majd kicsit összeszedtem a
gondolataim és az akadémiára teleportáltam.
Mikor elértem a cél állomást, nem hittem a
szememnek. Nem a szobámba landoltam, hanem az igazgatóiba. Még láttam ahogy
Chris feláll és közelebb lép, míg Ed óvatosan állt fel. Megeresztettem egy
félmosolyt, majd hirtelen nagyon gyengének éreztem magam és a térdem
megrogyott.
Chris szemszöge:
Már hetek óta nem láttuk Lisát, sőt még
életjelet sem adott magához. Kattel mindent megtettünk, hogy a nyomára
bukkanjunk. Tudtam, nem olyan ostoba, hogy sok varázslatot használjon, de
titkon reménykedtem az ellenkezőjében. Egyik nap észleltünk egy apró és rövid
energia hullámot, de nagyon hamar leárnyékolta.
Az azt követő időszakban semmi jelét nem
fogtuk. A többiek már kezdték feladni a reményt
de én még nem. Belül éreztem, hogy fél, retteg és magányos, mégsem hajlandó
visszajönni hozzánk. Már én is kezdtem elveszteni a bizakodás minden erejét, amikor is este apám hivatott az irodájába.
-
Fiam nem rég fogtam egy elég intenzív jelet, de nem fog tetszeni amit mondok -
kezdett bele. - Megtámadták és csekély rá az esély, hogy túléli.
-
Nem hiszek neked. Tudom és érzem, hogy életben van. Így vagy úgy de visszajön -
kötöttem az ebet a karóhoz.
-
Fiam..én.....Lisa!!!!!!!!
Megfordultam és a látvány teljesen
letaglózott. Mindenhol csupa vér volt, és seb, de arcát egy apró félmosoly
díszítette. Elindultam felé, és éreztem, hogy nagyon gyenge. Mire odaértem
összecsuklott, ha nem kapom el sem tudom képzelni mi történhetett volna vele.
Apám nem sokkal később mellénk ért és segített felállni, de én is teljesen
legyengültem. Érzékelte a helyzetet és egy ágyat idézett nekünk, hogy le tudjam
tenni.
-
Most azonnal szétkapcsollak titeket. Ezt már rég meg kellett volna tennem -
mondta és a körülöttünk lévő tér olyan lett, mint a kötés előtt. Erősebb lettem
ugyanakkor, jobban féltettem Lisát, mint gondoltam volna.
Gyorsan üzentem a többieknek, akik seperc alatt
ott termettek és elvittük a boszimat az orvosiba. Cam és Luk lefertőtlenítették
a sebeket, majd Kat, Luna és Dia megtisztították a vértől és a véres ruhák
helyett is másikat tettek rá. Mindenki feszült figyelemmel nézte, mikor ébred
fel. Tisztában voltunk vele, hogy ezután minden teljesen más lesz. A kötés
nélkül újra egy érzéketlen lány lesz majd aki visszatér.
Nem kellett sokat várnunk, ugyanis pár óra
múlva Elisa felébredt. Arca teljesen érzelem mentes maradt, még egy fintor sem
volt rajta. Körbenézett és a szeme
megállapodott rajtam és az apámon. Ekkor az arckifejezése megváltozott; a
szeméből sütött a gyűlölet és a megvetés.
-
Minden a ti hibátok. Ha nem vagytok ez meg sem történt volna - vágta a
fejünkhöz.
-
Elisa Dunken....ezt a hangot nem engedheted meg velem szembe. Kicsapatlak, ha
úgy tartja a kedvem - válaszolta apám hasonló hangnemmel.
-
Te nem mondhatod meg nekem, hogy mit csináljak. Nem vagy az apám, sőt te nem
vagy senkim se. Szóval most szépen elmegyek és te, mint igazgató továbbra is csak a
tanulmányi eredményem érdekeljenek.
-
Te kis...kis...átokfajzat. Logan csak azért vett magához, hogy megkíméljen az
emberek világától. Te sem gondolhatod komolyan, hogy valaha is szeretett -
mondta apa dühösen, és észre se vette szavai súlyosságát.
Lisa olyan arcot vágott, mint még soha. A
gyűlölet keveredett a keserűséggel, amit apám szavai ütötte seb okozott. Nem is
nagyon törődött a jelenlévőkkel, teleportált és én pontosan tudtam hova.
Megvártam míg a kedélyek lecsillapodnak, majd távoztam. Felmentem a szobájába,
ahol Vadász érdeklődő tekintettel meredt rám.
-
Te is érzed, hogy valami megváltozott? - kérdeztem a kutyust, mintha válaszolna
nekem.
Tudom, hogy megváltozott. Már akkor éreztem, amikor
elrabolták, sőt még aznap, amikor meglőtt - hallottam meg egy hangot a
fejemben. Felemeltem a fejem és Vadász csillogó szeme nézett vissza rám.
-
Te érted, amit mondok? Ez hogy lehetséges? – kérdeztem a kutyáját.
Hosszú, de jobb lenne, ha utána mennél, még a végén
bajt okoz magának. Vigyél magaddal, én tudok neki segíteni. - kaptam a
választ.
Gyorsan kisiettünk az épületből és nekivágtunk
az erdőnek. A sötétség súlyos fátyolként telepedett körénk, hangtalanságba
burkolva minket. A tájat elég mély hó borította, mégis könnyedén tudtunk
mozogni. Kb. fél óra múlva elértük a Charlsten birtokra, ahol a levegő olyan
sűrű volt, hogy szinte vágni lehetett azt. Vadásszal együtt beléptünk a romos
állapotú házba és egyenesen az emel felé vettük az irányt.
Az emelet nagyjából ugyanolyan volt, mint
mikor először jártam itt. Kopott falak, törött ablakok, ám most mégis volt
benne valami megmagyarázhatatlan. Körbe néztem és ekkor észrevettem azt, ami az
első alkalommal nem szúrt szemet. A falakat és a plafont is írások borították,
ami a szoba közepén ülő lánytól indult ki. Óvatosan mellé lopakodtam, de Vadász
megelőzött. Buksiját Lisa ölébe tettem és néhányat vakkantott, mire gazdija
elszakította tekintetét az ürességtől. Látszott rajta, hogy meghatja bajtársa
közelsége, majd szólásra nyitotta száját.
-
Már csak te maradtál nekem. Mindenki elhagyott,...esküszöm neked....Soha nem
engedek magamhoz senki közel. Ha még egyszer akár szerelmes is lennék, csak
harapj meg. A szeretet fáj és én nem akarok még egyszer ennyit szenvedni -
mondta fátyolos hangon, majd kitört belőle a zokogás.
-
Sose leszel egyedül...én mindig melletted leszek - suttogtam magam elé, remélve
nem hallotta meg.
-
Chris... - nézett fel hirtelen, és megpróbálta letörölni könnyeit - Mit keresel
te itt?
-
Utánad jöttem, mert bántott, ahogy apám viselkedett veled. Én...sajnálom -
mondtam.
-
Chris...én már nem akarok itt maradni, de nem tudom hova mehetnék. Logan halála
volt életem második mélypontja és tudod mire jöttem rá? - kérdezte félve, mire
nemlegesen megráztam a fejem - Arra, hogy a szeretet igenis csak fájdalmat
okoz. Soha nem értettem, miért bánnak velem, úgy ahogy.
-
Lisa, te kedves lány vagy csak nehéz kiismerni téged. Hidd el senki nem utál,
csak más vagy, ami nem feltétlenül jelent rosszat.
-
Nem akarok...én nem... - kezdett bele, de hangja elcsuklott. Könnyei újfent
utat törtek maguknak.
Leguggoltam mellé és szorosan a karjaimba
zártam. Próbáltam nyugtatni, de én sem tudtam megnyugodni. Felzaklatott az a tény,
hogy akár el is veszíthetem őt. Felemeltem a fejét, és mélyen a szemébe néztem,
majd lassan és óvatosan megcsókoltam. Először nem viszonozta, de a csöndben
meghallottam, ahogy szíve egyre hevesebben kezd verni. Kicsit bátrabb lettem,
de ő hirtelen elhúzódott és a fejét elfordította, majd megszólalt.
-
Ezt nem lett volna szabad. Nem tudod mit teszel és tettél - mondta zilálva,
majd felállt és elindult a lépcső felé. - Jobb lenne, ha elfelejtenéd az imént
történteket. - mondta és lebegve indult lefelé.
-
Lisa, kérlek várj - szóltam utána, de már elment és vele együtt Vadász is.
Elisa
szemszöge:
Mikor leguggolt mellém és átölelt, olyan
nyugalmat éreztem, mint még soha. Simogatni kezdte a hátam, majd megemelte a
fejem és megcsókolt. A szívem hevesebben kezdett verni, de megijedtem és inkább elhúzódtam.
- Ezt nem lett volna szabad. Nem tudod mit teszel
és tettél - felálltam, elléptem mellőle és elindultam a lépcső irányába, de még
azért visszaszóltam - Jobb lenne, ha elfelejtenéd az imént történteket.
Visszafordultam a lépcső felé és lebegve
leindultam rajta, de még meghallottam Chris utolsó szavait.
-
Lisa, kérlek várj...
Kilépve az épületből egyből megcsapott a jeges
levegő. Jobban összehúztam magamon a kabátom és céltalanul elindultam az egyik
irányba. Pár lépés után halk neszelést hallottam magam mögött, így megfordultam
és Vadász aggódó és egyben kíváncsi szemével találtam magam szembe. Mellém
kocogott, majd orrát a tenyerem alá nyomta simogatást várva. Felnevettem és
szívesen eleget tettem kívánságának, majd egy pillanat alatt minden
megváltozott körülöttünk.
Mire ismét normalizálódott minden egy hatalmas
sárkány állt előttem. Hátráltam pár lépést de megbotlottam egy hóbuckában, így
hátraestem. A lény a fej egyre közelebb került az enyémhez, majd miután elért
egy bizonyos távot, mélyen a szemembe nézett. Ekkor láttam meg igazi valóját a
sárkánynak. A szeme pontosan olyan volt, mint Vadásznak és a viselkedése is.
-
Te jó ég!! Ezt nem hiszem el - suttogtam magam elé. - Ez meg hogy lehetséges?
Lisa el sem tudod képzelni, milyen nehéz volt
elmondanom neked ezt. Az apád akarta, hogy így legyen. Tudta, hogy nem fog
tudni örökké megvédeni, ezért bízott rám - hallottam meg hangját a fejemben.
-
De mégis mitől akarnak megvédeni? Logan küldött ide?
Nem Logan volt az aki a védelmemre küldött. A vér szerinti apád akarta, hogy vigyázzak rád. Tudta, hogy idővel eljön érted és
akkor lesz ki megvédjen - adta a választ, majd visszaváltozott eredeti
alakjába.
Visszamentünk az akadémiára, ahol utunk
egyenesen az étkezőbe vezetett. Reméltem, hogy csak ketten leszünk, de nem
jártam sikerrel. A többiek, vagyis Kat, Cameron, Lukas, Luna és Dia is ott
voltak. Hűvösséget színlelve közelebb mentem hozzájuk, de Kat egyből átlátott
rajtam. Megpróbált az elmémbe férkőzni, de kizártam őt, ahogy a többeket is. Megvacsoráztunk,
majd felmentünk a szobánkba, ahol egy gyors zuhany után egyből beestem az
ágyamba.
Szia, Ildikó!
VálaszTörlésSzerintem, jó fejezet lett. Én személy szerint mondjuk nem igazán tudok eligazodni Elisa hangulatváltozásain. Meg nem ártana egy kicsivel több leírás. De amúgy jó:)
Köszönöm, Vacak. Megpróbálom jobban elmagyarázni Lisa érzéseit.
Törlés