1.évad 15.rész - A szabadság ára

 "A lélekben szabad ember még az ellenfelei közt is fölemelt fejjel sétálhat."

 Köszönöm mindenkinek, hogy olvassátok a blogom és  nagyon sajnálom, hogy eddig nem hoztam új rész de meg volt rá az okom. Nagyon remélem tetszeni fog nektek ez a fejezet, melyet az évad befejezésének szántam.

Remélem komikat is kapok, ami tükrözi majd a gondolataitokat.

Jó olvasást kívánok hozzá és várom a véleményeket. :D ♥

 A félelem enyhe kifejezés, ahhoz képest ahogy éreztem magam. Lassan közeledett a vég, ezt éreztem belül. nem is kellett sokat várnom rá. Már nem éreztem semmit a szín tiszta gyűlöleten és a dühön kívül. A fogva tartóim bizonyos időközönként rám nézte, hogy élek-e még vagy sem. Én rendszerint csalódást okoztam nekik, mert semmi kárt nem tettem magamban.

 Számításaim szerint a Hold hamarosan a legmagasabb pontján lesz. Emlékszem egy könyvben olvastam, hogy egy tisztaszívű boszorkány ereje ekkor, akár a duplájára hatványozódhat. Nem hittem benne, mert ilyen ember vagy lény nem létezhet, ám jelen helyzetemmel kezdem cáfolni a képzetem. Már nem vágyom másra, csak a szabadulásra.

- Kicsi, Szívem ne légy ennyire letörve. Mindjárt boldogabb leszel, mint valaha - hallottam meg az Árny hangját.

- Soha... - suttogtam, majd ahogy kilépett a sötétségből a képébe ordítottam - SOHA!!!!!!!!!!!

- Ó, Kis szívem...Nincs beleszólásod semmibe.

- Óóó...dehogynem. Az én életem és abba magának semmi beleszólása sincs.

- Ric...Azonnal nyisd ki a csapóajtót - parancsolta egy srácnak. Az meg mint valami zombi tette, amit mondtak neki. - Nemsokára te is ilyen leszel...csak sokkal szebb...és halott - mondta, majd elvonult, de nevetése még ott visszhangzott a levegőbe. A vér teljesen megfagyott az ereimben a hallottak után.

 Nem sokkal azután, hogy elment kinyílt egy tetőablak. Amit akkor láttam azt nem felejtem el, addig amíg élek. A Hold már majdnem a delelőjén volt és a terem tele volt a barátaimmal. Senki nem jött közelebb, majd megláttam Ricet. Ugyan az a srác volt, aki nem rég élelmet hozott nekem, azonban szinte nem is élt.

 Ekkor Kyle kicsatolta a bilincseket, melyek korlátoztak és felállított. Nem kell nekem sem több egyből támadtam. Olyannyira megleptem, hogy nem tudott reagálni. Neki vágtam a szemközti falnak és elindultam a barátaim felé. Mindegyik üveges tekintettel meredt maga elé; meg sem mozdultak, hogy esetleg segítsenek. Még Logan sem mozdult, amikor azt ígérte mindig megvéd.

- Látom megértetted...Senki nem fog segíteni - lépett mögém az Árny.

- Ki maga valójában?

- Kedvesem,....hát nem ismersz meg?......Gondolhattam volna. Annyi év után nem is csodálom,....de titkon reméltem nem felejtettél el.

- Még mindig nem válaszolt, maga Balfasz.

- Óóó...hát ha ilyen szépen kéred. Lisa én - egy kis hatás szünetet tartott, majd folytatta - Scott vagyok. A te Scottod, akit eltaszítottál magtól. Ezért most megfizetsz, Angyalom.

- Nem én taszítottalak el, hanem te nem voltál hajlandó elfogadni az igazi valómat - vágtam vissza, mire Scott felröhögött majd eltűnt.
 Pár pillanat leforgása alatt minden megváltozott. A telihold teljes nagyságban bevilágította a helységet, ami így hatalmasnak látszódott. Azonban ami ez után jött az mellbe vágott. Mindenki egy körbe állt és hiába kerestem a kiutat, nem találtam. Túl szoros volt a kötelék, amiben álltak és a Hold a kör fölé ért. Pontosan fölöttem állapodott meg, ekkor minden porcikámban éreztem a változás különös és fura érzését.
 Mikor újra kinyitottam a szemem mindent másképp láttam. Félelmet, bizonytalanságot és aggódást éreztem a levegőben. Ugyan a gyerekek arcáról nem lehetett kiolvasni semmit, ám aurájuk különös keserédes hangulata mindent megmutatott. Ekkor a szemem sarkából észrevettem, hogy megmozdul valami, vagy valaki. Odanéztem és a döbbenettől az állam a földet súrolta. Chris közeledett felém, a tőröm volt nála és szemei vérben forogtak.
 Hátrálni kezdtem, de megbotlottam valamiben és hátraestem. Neki sem kellett több, azonnal felém lendült. A kezében tartott kés nem sokkal a fejem mellett csapódott a földbe. Gyorsan feltápászkodtam és a lehető legtávolabb mentem tőle. Láthatóan küzdött az irányítás ellen, de jelen pillanatban vesztésre állt. Ahogy felém közelített éreztem, hogy jobb lenne feladni, de még mindig bennem volt az az érzés, hogy nem szabad.
 Egy újabb találat elől tértem ki. Dühödt fújtatást hallottam a hátam mögül, így egy csöppnyit lefagyasztottam az időt. Hátrafordultam és Scott ideges pillantással méregetett, ha szemmel ölni tudna már rég halott lennék. Azonban, így lefagyasztva bele tudtam nézni az elméjébe, láttam, hogy nem a halálomat kívánja, hanem az erőmet. Ami az enyém ahhoz foggal-körömmel ragaszkodom. Nem sokkal később egy erős löket a terem másik pontjába taszított. Scott megtörte a varázslatom és szemében a mérhetetlen düh csillogott tovább, amit csakis irántam érzett.
- Ez nagyon megbánod, Lisa. CHRIS....ÖLD MEG A LÁNYT!!!! - parancsolt neki, és már újfent nekem támadt.
 Még nem igazán tértem magamhoz az ütés okozta kábulatból. Mire sikerült visszanyernem a teljes tudatom, Chris is mellém ért. Megpróbáltam felállni, de ő visszanyomott a földre. Fölém tornyosult és a tőrt egyenesen nekem szegezte, majd lesújtott. Szerencsémre nem érte el egyik artériámat sem, sem pedig a szívemet, de a fájdalom villámként hasított belém. A kést benne hagyta a vállamba, majd mellém esett. Kissé felé fordultam és kimondtam azt a szót, amit már hallottam tőle, de mégsem tudtam viszonozni.
- Szeretlek - mondtam alig hallhatóan, egy apró csókot nyomta a szájára, aztán óvatosan felálltam.
 Miután sikerül teljes mértékben visszanyernem az egyensúlyom elindulok Scott felé. Arcáról süt a kudarc okozta düh és a csalódottság. Mialatt egyre közelebb érek hozzá érzem, hogy a sebből egyre több vér szökik ki. Mivel vámpír nem kellett sok hozzá, hogy észrevegye és célba vegyen. Kihúztam a tőröm és egy jól irányzott mozdulattal felé hajítottam.
 Nem vette észre, így egyenesen a szívébe fúródott az említett tárgy, ami elsőre nem éreztette hatását. Mivel az én vérem is rajta volt, egyből a halálát okozta. Megkönnyebbülten rogytam össze, és engedtem át magam a rám nehezedő sötétségnek.

Chris szemszöge:
 Mikor elértük a többiekkel a célállomást minden megváltozott. Hirtelen már nem voltam saját magam ura. Abban biztos voltam, hogy nem lehet Kyle műve, mert ahhoz nem elég erős. Azonban más lehet, mert egyszer egy  idegen srác állított elénk. Parancsokat osztogatott és mi, mint a marhák követtük egy sötét helységbe. Nem láttam semmit, de hála a Kötésnek éreztem, hogy Lisa is ebben a teremben van.
 Aztán olyan éjfél magasságában megjelent az Árny is.

- Kicsi, Szívem ne légy ennyire letörve. Mindjárt boldogabb leszel, mint valaha - hallottam meg az idegen hangját.

- Soha... - suttogta Lisa erőtlenül, majd  a képébe ordította az Árnynak - SOHA!!!!!!!!!!!

- Ó, Kis szívem...Nincs beleszólásod semmibe.

- Óóó...dehogynem. Az én életem és abba magának semmi beleszólása sincs.

- Ric...Azonnal nyisd ki a csapóajtót - parancsolta egy srácnak, aki bevezetett minket. Az meg mint valami zombi tette, amit mondtak neki. - Nemsokára te is ilyen leszel...csak sokkal szebb...és halott - mondta, majd elvonult, de nevetése még ott visszhangzott a levegőbe.

 Nem sokkal azután, hogy elment kinyílt egy tetőablak. Amit akkor láttam azt nem felejtem el, addig amíg élek. A Hold már majdnem a delelőjén volt és a terem egyik kissé sötétebb pontjába ki volt kötve Életem Értelme.

 Ekkor Kyle kicsatolta a bilincseket, melyek korlátozták és felállította. Nem kell neki sem több egyből támadt. Olyannyira meglepte, hogy nem tudott reagálni. Neki vágta a szemközti falnak és elindult felénk. Tekintetében láttam az elkeseredettség és a reménytelenség apró, ám kifürkészhetetlen szikráját, ami nem tűnt fel azoknak akik nem ismerik.

- Látom megértetted...Senki nem fog segíteni - lépett mögé az Árny.

- Ki maga valójában?

- Kedvesem,....hát nem ismersz meg?......Gondolhattam volna. Annyi év után nem is csodálom,....de titkon reméltem nem felejtettél el.

- Még mindig nem válaszolt, maga Balfasz.

- Óóó...hát ha ilyen szépen kéred. Lisa én - egy kis hatás szünetet tartott, majd folytatta - Scott vagyok. A te Scottod, akit eltaszítottál magtól. Ezért most megfizetsz, Angyalom.

- Nem én taszítottalak el, hanem te nem voltál hajlandó elfogadni az igazi valómat - vágott vissza, mire Scott felröhögött majd eltűnt.
 Nem sokkal azután, hogy Scott távozott a levegő megváltozott. A tetőablakon beszűrődő fény láttatni engedte a Holdat. Ekkor látott meg Lisa mindannyiunkat, ahogy egy körbe álljuk és nem talál kiutat. Eközben a Hold teljes mértékben fölé ért és egy hatalmas fényesség elnyelte. Nem sokkal később eltűnt a fény és egy teljesen "más" lány tért vissza közénk.
 Nem tudom mit érezhetett, de szemében a szomorúság tükröződött. Ekkor valami arra késztetett, hogy előre mozduljak. Elindultam felé miközben kezemben megjelent egy tőr, ami nagyon emlékeztetett az övére. Hátrálni kezdett, de megbotlott és hátraesett. Azután és azonnal felé lendültem és a kés épphogy a feje mellett állt bele a földbe. Egy röpke sóhaj hagyta el a száját, és máris feltápászkodott. A terem másik végében keresett menedéket magának, de nem járt sikerrel.
 Megpróbáltam visszavenni a testem feletti uralmat, ám csúfosan felsültem minden alkalommal. Egyre közelebb kerültem hozzá, és egyre többször sújtottam le a késsel. Szerencsére mindig kitért a találatok elől, ám valami oknál fogva egy pillanattal később meg sem tudtam mozdulni. Mikor újra meg tudtam mozdulni észre vettem, hogy Lisa a terem másik végében terül el a földön.
- Ez nagyon megbánod, Elisa. CHRIS....ÖLD MEG A LÁNYT!!!! - parancsolta nekem, és újfent neki támadt.
 Még nem igazán térhetett magához az ütés okozta kábulatból. Mire sikerült visszanyernie az egyensúlyát mellé értem. Megpróbált felállni, de visszanyomtam a földre. Fölé tornyosultam és a tőrt egyenesen neki szegezte, majd lesújtottam. Szerencsémre nem értem el egyik artériáját sem, sem pedig a szívét, de fájdalom az arcára volt írva. A kést benne maradt a vállába, miközben mellé estem. Még hallottam hogy suttog valamit, ami hasonlított egy "szeretlek", majd megéreztem ajkát az enyémen.

 A következő dolog amire emlékszem az az, hogy visszanyertem az irányítást. Felálltam és szemmel megkerestem Őt. Sikerült pillantok alatt meglelnem, ám a látvány letaglózott. Körülötte minden csupa vér volt és légzése is akadozni látszott. Gyorsan mellé léptem, letérdeltem mellé és fejét az ölembe húztam. Megéreztem ahogy a többiek is "ébredezni" kezdenek, de nem igazán érdekelt. Ekkor Lisa kinyitotta a szemét, majd farkasszemet nézett velem egy ideig. Egy apró mosolyra húzta a száját és mocorogni kezdett.
- Nyugodj...meg mindjárt itt a segítség - mondtam neki.
- Nem kell...Mindjárt vége - mondta csillogó szemekkel.
- Nem értelek! Kérlek maradj velem, ne hagyj itt...Kérlek. - válaszoltam mert éreztem, hogy kezdi feladni
 Időközben Camék, Kat és a családja is megtalált minket. Cam és Luk óvatosan átvette Lisa egyre gyengébb testét és a Többiek segítségével a gyengélkedőbe teleportáltunk. Mikor letették az ágyra erős késztetést éreztem arra, hogy elküldjek mindenkit, de nem tettem. Újra kinyitotta szemét és Kat azonnal mellette termett, mintha megérezte volna a megfelelő pillanatot. Lisa hangja nem volt több suttogásnál, mégis a mondandója késként hasított a levegőben.
- ahol halálnak kell lennie, ott halál is lesz - mondta majd eszméletét vesztette.
- Ez mégis mit akar jelenteni? - akadtam ki, szerintem joggal.
- Azt Chris, hogy ha nem hall meg, akkor más fog. Ez a dolgok rendje. - felelte Dia. - De én nem akarom, hogy az egyetlen unokatesóm meghaljon.- mondta és sírni kezdett.
 Nem sokkal később a többiek is megértették, hogy mi a helyzet. Nem akartam elveszíteni Lisát, de azt sem akartam hogy bármelyikünk az életét áldozza eme ügyért. Érzékelhetően hűvösebb lett a légkör ahogy telt az idő. Mindenki tudta, hogy lassan kifutunk az időből és ennek egy valaki látja igazán majd a kárát.
- Nem érdekel ki mit mond...Én átvállalom a halált Lisa helyett - mondtam, ám kijelentésem erős ellenvetésbe  ütközött.
- Nem engedem meg neked, fiam. Ez teljesen felesleges. Egy lány sem ér ekkora áldozatot, főleg nem egy bajkeverő liba - mondta apám, amikor befejezte mindenki csak döbbenten nézett rá - vagy nincs igazam?
- Edward sajnálom, de nincs igazad. Tény és való, hogy a lányom nem egy tündér, de akkor is megvannak az ő jó pillanatai. Hidd el nem éreznéd jobban magad, ha ő nem lenne. Chris azt nem engedem meg hogy miatta feláldozd magad...felelőtlen dolog lenne.
- Akkor mi legyen Logan? - néztem az előttem szólóra. - Nem hagyhatjuk meghalni.
- Én viszont feláldozhatom magam érte, hisz a lányom
- Logan...-kezdte apám, de Logan szemében az elszántság tűzként égett - Legyen amit szeretnél, de ki vigyáz majd rá?
- Edward kérlek ne ítéld el őt, ha nem lesz olyan mint amilyennek te szeretnéd. Kérlek figyelj rá és védd meg őt Tőle - mondta és elfordult tőlünk.
 Közelebb ment Lisa haldokló testéhez és óvatosan a szívére tette a kezét. Mormolni kezdett és a körülöttünk lévő energia besűrűsödött. Egy pontba egyesült ez a fényesség, majd olyan erőssé vált, hogy nem láttunk semmit. Mire ismét csökkent a fényerő a következő kép fogadott bennünket. Logan holtan feküdt vagy inkább térdelt és feje lánya ölében pihent. Mikor Elisa megmozdult az apja papírként hullott a földre. Ő odakapta a fejét, ahova a tetem esett elsőre nem reagált semmit, majd észrevette Logan testét.
 Értetlenül meredt maga elé, majd hangos sikításba kezdett, ami egy idő után átment zokogásba. Odasiettem mellé, megöleltem, de ellökött és a test mellé rogyott.
- Neeeeeeeeeeeeeee - kiabálta, majd Luk megelégelte és nyugtatót fecskendezett a lányba.
 Esetlenül zuhant a földre, de legalább már élt és nem élet-halál közt lebegett. Felsegítettem, majd Kat utasítására bevittem a szobájukba. Apám nem értette a kiborulása okát, de őszintén én sem. Ha egyszer újra felébred megkérdezem.