2.évad 11.rész - Mit keresek Chris emlékében?

Remélem elnyeri majd a tetszéseteket és néhány kommenttel megtiszteltek.
Merek bizakodni abban, hogy a kis meglepetésem jól sül el.
♥ Jó olvasást és szórakozást kívánok hozzá. ♥

Chris szemszöge:

 - Látom belém estél - mondtam huncut mosollyal a szám sarkában.
- Szeretnéd - mondta félmosollyal.
- Tudom, hogy belém vagy esve, de nem gondolod, hogy ez kicsit túlzás? - kérdeztem még mindig vigyorogva.
- Igazad van. Beléd estem, de rendesen - mondta egy kis hatás szünetet tartva. Mikor ezt kimondta az arckifejezésem egyből megváltozott. Nem gondoltam volna hogy valaha is kimondja, hogy bejövök neki. - Persze, hogy beléd estem, hisz nem akartam magamat összetörni - mondtam, majd elnevette magát. 

 A mellkasomnak támaszkodva mosolyog rám, miután abbahagyta az angyali nevetését. Szeme csillogtak, bár nem tudtam mitől. Még el tudtam volna így lenni egy darabig, de a pillantat múlását nem tudtam figyelmen kívül hagyni.

- Nem gondolod, hogy ideje lenne felkelni a földről? - kérdeztem a szemébe nézve.

- De lehet - válaszolta, majd egy hatalmas hógolyót nyomott a fejembe. Mindenem tiszta havas lett, ami bosszúért kiáltott.

- Ezt nagyon megbánod Lia - mondtam ördögi vigyorral a képemen.

 Megragadtam a derekánál és magam alá fordítottam, ami meglepte. Míg nem figyelt, gyúrtam pár hólabdát és a nyakához közelítettem. Térdeit felhúzta, hogy ne tudjak olyan könnyen a közelébe férkőzni, ám csúfosan felsült ezzel a kísérlettel. Nem vette észre, hogy úgy fordultunk hogy a lábai között "landoltam", így semmi esélye sem volt ellenem.

- Most jön a jól megérdemelt büntetésed - mondtam kuncogva, mire vonaglani kezdett alattam. Szabadulni próbált sekély sikerrel, mert egyik kezemmel lefogtam.

- Kérlek... - kezdett el kérlelni, de nem hatott meg. Aztán hangnemet váltott és úgy folytatta miközben felhúzott szemöldökkel méregetett - Nem mered, nyuszi vagy. Egy nagy veszélyes vámpírnyuszi.

- Én nyuszi, na majd meglátod - válaszoltam neki és a nyakába raktam a jeges golyókat.

- Ááááááá.......te nem vagy százas - mondta, miközben a felsőtestét az enyémnek nyomta. - Ez rohadt hideg.

- Ja tényleg. Szerinted a tied kellemesebb volt?

- Nem, de viccesebb.

- Gondolod? - kérdeztem, ám vonásain valamiféle árnyat láttam átsuhanni. - Baj van?

- Nem, csak nem érzem magam jól. Olyan fura érzésem van, mintha már....mintha már.... - akadt meg és szemeiben könny gyűlt.

- Elmondod mi az amit már...éreztél?

 Nem válaszolt és tudtam nem fogja elmondani. Sokkal titokzatosabb most, mint év elején. Változott mind jó és rossz értelemben egyaránt. Most, hogy alattam fekszik látom rajta, ha megtenném nem ellenkezne. Szemei ragyognak az el nem hullajtott könnyektől, arca kipirult és tisztában voltam vele, hogy most belelátott a fejembe. Közelebb hajolok hozzá, de mielőtt ajkaink összeérnének megállok és várom hátha elfordul, hogy mégsem szeretné. De nem tesz semmit, végig engem néz, majd szemeit lehunyja, mire megcsókolom. Minden érzékem eltompul, csak a megérzéseimre hallgatok. Ennek ellenére belül reszketek, mint a nyárfalevél és tartok attól, hogy nem jól csinálok valamit. Még sosem éreztem ehhez hasonlót senkivel szemben sem. Számomra Elisa egy nagyon különleges személy és ha csak meglátom szívem repesni kezd a boldogságtól.

 A csókunk lágy mégis vad; óvatos mégis érzéki. Apró kezeit  nyakam köré fonja ezzel még jobban ösztönözve. Lágyan becézgettük egymás ajkát egészen addig, míg többet nem akartam. Finoman megnyaltam az ajkát bejutásban reménykedve, amit ugyan félve, de megad. Nyelveink dominanciáért küzdenek, amit én nyerek, majd levegőhiány miatt elválunk egymástól. Egymás szemébe nézve szuszogunk, majd Lisa szemei ködössé válnak és nem sokra rá üvegessé is.

Elisa szemszöge:

 Amikor nem válaszoltam az utolsó kérdésére véletlenül beleláttam a fejébe. Változott, és ez nagyon tetszik.Egyszerűen gyönyörűen néz ki azzal a sok hópihével a hajában.....Úgy megcsókolnám, de félek, hogy visszautasít. Láttam rajta, hogy tudja, hallottam a gondolatait és félénken közelíteni kezdett felém. Mielőtt azonban ajkaink összeérnének megtorpan, hátha elfordítom a fejem, de nem tettem. Mindketten akartuk és egyikünk sem tett az ellen, hogy meg ne történjen.
 Mikor végre ajkaink találkoznak....hát az valami fenomenális érzés volt.Még sohasem éreztem ilyet és ez megrémített. Nem vagyok egy félénk típusú lány, de ez a helyzet ezt váltotta ki belőlem. Csókja édes volt és mindketten élveztük. Azonban engem nem csak a vágyak, hanem a múltja is magával ragadott. Amikor ajkaink elváltak már nem igazán voltam önmagam. Teljesen eltompult minden érzékem, ám mielőtt totálisan elnyelt volna a látomás még láttam Chris kipirult arcát. Aztán minden megváltozott körülöttem.
 Egy olyan szobában voltam ahol nem voltak ablakok. Az egész helyiséget félhomály borította, mégis ki tudtam venni két dolgot is. Az egyik, hogy nem vagyok egyedül - mivel rajtam kívül egy kisfiú is volt a szobában -, a másik pedig, hogy ha én látom ő is lát-e engem. Tisztában voltam vele, hogy az utóbbi teljességgel kizárt dolog. Ha érzékelne is akkor sem tudná megállapítani, hogy hol vagyok, nemhogy azt, hogy ki. A gondolataim a szélnél is sebesebben szálltak, és úgy éreztem ha szeretnék, akkor el tudnék repülni. Fejemet egy kicsit oldalra fordítottam, hogy lássam mitől érzek így, majd megláttam a szárnyaimat. A múltkori álomban is megvoltak már és majdnem megöltek miatta, ám akkor kisebb voltam. Ezek után végignéztem magamon, és meg kellett állapítanom, hogy ismét kislány vagyok. A szárnyaim miatt nem mertem tovább menni, mert féltem, hogy megismétlődhet az előző álom. Körülnéztem, és a szoba egyből kihalt és tiszta véres lett. A hányinger kerülgetett, így jobbnak láttam ha leülök, majd magam alá húztam a lábam. Fejemet ráhajtottam, ringatni kezdtem magam, és egy valamit suttogtam magam elé.
- Ez nem valóság. Ez egy rossz álom.
 Ezt mondogattam magamnak, nem sok sikerrel. A lelkem mélyén már nem tudtam mit higgyek és mit nem. Csak szorongani tudtam, majd halk léptek zaja ütötte meg a fülem. Nem mertem felnézni, mert ha a sejtésem beigazolódik akkor jobban teszem, ha meg sem mozdulok. Nem kellett sokat várnom és a helyiség megtelt egyvalakinek a hangos zilálásával. Csak egy kicsit mozdítottam a meg a fejem, de az illető egyből észrevett, habár ez azért fura volt.
- Most meghalsz, te átkozott ördögfajzat - mondta és egy hatalmas tört vett elő a háta mögül. Gyorsan letapogattam a helységet, hátha nem nekem szánta, de tévedtem. Rajtunk kívül senki sem volt a közelben. Feltápászkodtak és hátrálni kezdtem. - Nem menekülhetsz előlem, te kis dög. Megbánod meg azt is, hogy a világra jöttél.
- Ez nem valós....nem láthat  - suttogtam magamnak, de meghallotta és kiröhögött. Szemei vérben forogtak és a kést a levegőbe emelte.
- Most nem menekülhetsz. Ezúttal meg fogsz halni.
- Neeeeeeeem - sikítottam és egy fényes valamit dobtam felé, mielőtt elért volna az ő fegyvere.
- Átkozott perszóna - üvöltötte, mire hátráltam még pár lépést. Egy hullában megbotlottam és hátraestem; mi sem kellett több az őrölt ipsének nekem rontott, ám mielőtt elért volna megszakadt az emlékáradat.
 A nagy ürességben találtam magam és valahonnan nagyon távolról hangokat hallottam. Pár másodperc elteltével kisebb rázogatás is társult a hangokhoz.Aztán illatok, érzések és a szemeimet megpróbáltam kinyitni. Az erős fény bántotta a retinám, így inkább nem erőltettem a nyitva tartását. Nem sokkal később valaki elállta a fény útját, így a fájdalom is csökkenni kezdett. Egy kicsit megmozgattam a pilláim, mire a körém gyűlt tömeg beszélni kezdett.
- Ébredezik - hallottam meg egy fiú hangját.
- Hál' égnek már azt hittem elveszítjük.
- Nem tudnám elviselni, ha bajod esne, Lisa - mondta elgyötörten egy kellemes hang.
 Nagyon közelről és nagyon halkan mondta, és valószínűleg ő volt aki eltakarta az ártó fényt. Lassan, de biztosan újra kinyitottam a szemem és óvatosan körbe néztem. Kellet egy pár pillanat mire sikerült újra kitisztítanom a látásomat, de megérte. Az aki a fölém hajolt és védett Chris volt, mellette szorosan Cameron és Kat. Tőlük egy kicsit távolabb voltak a többiek és szemük elárulta őket is. Aggódtak. Értem.
- Srácok mi történt? Mármint miért ilyen feszült mindeni?
- Nem tudod? - kérdezte Chris elképedve, mire nemlegesen bólintottam - Szórakoztunk - Megcsókoltalak - hallottam a gondolatát -, majd teljesen üveges lett a tekinteted. Aztán mozgolódni kezdtél, mire idejöttek a srácok és eléggé a frászt hoztad ránk. Ráadásul valami olyat is mondtál, hogy ez nem valóság, csak egy rossz álom. Emlékszel?
- Ha lehetne inkább elfelejteném, de igen ezekre emlékszem. Mármint az utolsó mondatomra és az azt megelőző látomásra is. Fiúk, miért van itt ilyen hideg?
- Jaj ne haragudj. Annyira megijesztettél minket, pici lány, hogy elfelejtettünk felszedni a földről - mondta Cam némi mosollyal a hangjában, bár a szeme nem mosolygott - Na, de gyere. Segítünk felállni.
- Oki - válaszoltam, és elfogadtam a felém nyújtott segítő kezeket. Azonban mikor rá akartam állni, éles fájdalom nyilallt a bokámba - Cam, Chris állj.....nem fog menni. Elestem és kibicsaklott a bokám.
- Mikor? Akkor amikor elestünk ketten?
- Nem, akkor amikor megbotlottam az emlékzuhatagban egy hullában.
- Most komolyan.....
- Komolyan.
- Mi legyen? Felvegyelek Lisa? - kérdezte Chris, mire kissé elpirultam, de nemlegesen megráztam a fejem és válaszoltam.
- Nem, dehogy csak menjetek egy kicsikét hátrébb és ne nézzetek ide - kértem mindenkit, ami sok értetlen arckifejezés váltott ki - Nem lesz semmi, csak meggyógyítom és az nem megy ha ennyien figyeltek.
 Mikor elfordultak, megfogtam a bokám és egy fényes gömbbel voltam körbe. Elsőre ismét a bokámba nyilallt a fájdalom, de néhány eltelt másodperc múlva megszűnt. Miután elmúlt minden kínzó érzés, kellemes bizsergést éreztem a helyén, ami után már minden porcikám ellazult. Mire végeztem a havazás is alább hagyott, óvatosan felálltam, majd a többiek mögé sétáltam és a frászt hoztam rájuk.
- Minek kell neked mindig ijesztgetned? Jól esik? - kérdezték az ikrek, ám én csak mosolyogni tudtam.
- Nem tehetek róla, olyan vicces látni titeket...ilyen hülye fejekkel.
- Na ja, mert nem te vagy az áldozat - durcizott be Kat, mire bűnbánóan néztem rá. Szegénykémnek esélye sem volt tovább haragudni rám. - Nem nézz így, mert akkor nem tudok haragudni. Na jól van, megbocsátok.
- Köszi, köszi, köszi.....egy tünemény vagy - mondtam neki és csajosan ölelgettük egymást.
- Srácok, mi lenne ha inkább....FEDEZÉKBE HÚZÓDNÁNK - kiabálta Dante az ég egy bizonyos pontjára nézve. Mindannyian arra fordultunk és érdeklődve néztük.
 Egy árny suhant át a felhőtlen égbolton, majd nem sokkal később egy hatalmas sárkány landolt nem messze tőlünk. A többiek fedezékbe vonultak, de én nem, mert tudtam ki ez a sárkány. Minden félelem nélkül elindultam fel, mire a többiek óbégatni kezdtek. Lassan, de biztosan haladtam Vadász fel, és mikor elé értem fejéj lehajtotta, hogy meg tudjam érinteni. Szorosan magamhoz öleltem, hogy tudja nagyon örülök neki, hogy itt van.
 Lisa, éreztem, hogy valami baj történt. Mi az?
 Semmi különleges, csak beleláttam Chris múltjába. Szerinted mit kereshettem az emlékei között? Nem is emlékszem rá, és ami a legrosszabb, megint meg akartak ölni.
 Csssss....nem lesz semmi baj. minden rendben. Chris...hát ő Chris, nem is biztos, hogy őt láttad.
 De igen. Történt egy s más és véletlenül elmerültem a múltjában. Félek, hogy Ő tud valamit a múltamból és nem mondja el. - Mondtam Vadásznak, ám mielőtt folytathattam volna Luk érdekes visítós hangja ütötte meg a fülem.
- Neked van egy sárkányod?

2.évad 10.rész - Belém estél, de rendesen

Remélem tetszeni fog nektek a következő rész.

Sajnálom, hogy csak most tudtam hozni, de őszelni (ősz nyaralás - by.:Én) voltam a családommal.

Jó olvasást és szórakozást kívánok a részhez :D

Elisa szemszöge:

 Végre ezt is megéltem, hogy a két legjobb barátomat összehoztam. Kat és Cameron nagyon cuki együtt. Miután lementem az étkezőbe megkajáltam és egy kisebb csomagot raktam magunknak össze különböző sütikből.  Tudtam, hogy Cam fent lesz a szobánkban, és reméltem nagyon romantikusan bevallja a "húgomnak", hogy szereti. Egy idő után gondoltam felmegyek és megnézem őket, de arra nem számítottam, hogy mit fogok látni. Óvatosan nyomtam le a kilincset, és a látványon mosolyognom kellett. Vigyorogva néztem hol Katre, hol Camre, majd az előbbi kezébe nyomtam a sütit és távoztam.

 Még a délután folyamán bemenetem Edwardhoz, hogy tájékoztassam a dolgok állásáról. Nem mondhatnám, hogy kitörő örömmel fogadta, hogy Katrina itt marad velünk, de nem volt kedve vitatkozni, így rám hagyta a dolgot. Sajnos Camillal nem találkoztam, ám nem nagyon bántam. Útközben láttam egy sietős és rettentően boldog Cammel, aki észre se vett, amit a szerelemnek tudtam be. Mire visszaértem a szobánkhoz, már elkezdett sötétedni. Tudtam, hogy ma este mát nem jönnek az éjjelisek de szerintem ezt Conor nem tudhatta és nekem pedig nem állt szándékomban szólni neki.

 Gyorsan benyitottam, besiettem és egy csettintéssel bezártam az ajtónak. Lehuppantam az ágyamra és érdeklődve néztem Katre. Ilyenkor a kíváncsiság a legfőbb ellensége mindenkinek. Szerencsémre nem kellett sokat várnom, mert hamar visszatért a pink fellegek közül.

- Mit vigyorogsz, Lisa? - kérdezte, ám a kérdése végére teljesen elvörösödött.

- Hát nem is tudom. Olyan arik vagytok Cammel, de mesélj el mindent - kértem, bár azért néhány dologgal én is tisztában voltam.

- Tudod, mikor azt mondtad, hogy maradjak nyugodtan nem tudtam mire érted. Különben honnan tudtad, hogy Cam átjön?

- Hát....beszéltem vele. Emlékszem, amikor azt mondtam fontos elintéznivalóm van? Na akkor kértem meg, a most-vagy-soha elv alapján mondja el mit érez irántad. Igazság szerint volt némi hátsó szándékom ezzel, mert nem akartam egyedül maradni lány - mondtam szomorúan.

- De nem maradtál volna egyke lány. Ott vannak az estis csajok, velük tudtál volna beszélni. Várj.....te komolyan felhasználtad Őt?

- Igen és bocsika - néztem rá bociszemekkel.

- Jó megbocsájtok, de csak egy feltétellel. Minél előbb összejössz Chrissel.

- MIVAN? Nem, nem és nem. Nem is tetszem neki, meg aztán semmi esélyen a pasiknál. Teee....nagyon elkanyarodtál a témától. Mit mondott Cam?

- Hát szerelmet vallott, virágot adott és csókolóztunk. Kb. Ennyi volt, meg később beszélgettünk.

- Ennyi? Nem volt semmi romantika?

- Nem, miért? Te tudsz valamit?

- Komolyan kicsinálom ezt a vámpírt. Tudod egy vámpír nem szokott kertelni és kerek perec megmondja mit érez, de reméltem ez csak valami rossz vicc. Hogy lehetett Cam ennyire...ennyire....na ILYEN.

- Értelek, de szerinted mit csináltál volna a helyében? Lisa néha olyan kicsinyes tudsz lenni.

- Tudom, de nézd mit csináltam - mutattam felé a pár perce elővarázsolt forrócsokikat.

- Te egy angyal vagy - válaszolta és egy jóízűt kortyolt a bögréjéből. A kijelentés hallatán én viszont majdnem kiköptem az édes nedűt.

- Miből gondolod, hogy az lennék? - kezdtem el puhatolózni, mert ha jól emlékszem csak egyszer látta a szárnyakat.

- Nem is tudom. Látom, hogy keménynek mutatod magad, de belül nem is vagy olyan. Miért félsz megmutatni másoknak a valódi éned?

- Mert nem akarom. Kat már hajnali 2 van és én hulla vagyok. Szerintem aludni kéne - tanácsoltam és bebújtam a takaróm alá.
 Sajnos nekem nem olyan könnyen jött álom a szememre, mint Katnek. Egy ideig csak forgolódtam, majd engem is elnyelt az álmok birodalma. Azonban az elmémet egy sűrű, áthatolhatatlan fekete cucc lepte el. Nem láttam semmit, és ráadásul süllyedtem is az ismeretlen közegben. Szorosan lehunytam a szemem, hogy valahogy ki tudjak kerül, de nem nagyon sikerült.
 Mikor újra kinyitottam a szemem egy teljesen kihalt épületben álltam. Egy ideig csak álltam ott és próbáltam felidézni magamban a "járás" mozdulatait, amikor a hátam mögül rettenetes ricsajra lettem figyelmes. Lábaimat még mindig nem tudtam megmozdítani, így a repülés mellett döntöttem. Elrugaszkodtam, de szinte azonnal hasra is estem a lebegés helyett. Ekkor vettem észre, hogy nem teljesen vagyok magam. Sokkal kisebb, gyengébb voltam és nem a tudtam irányítani sem a mozdulataim, sem az erőmet. Ezután a felismerés után újabb hangzavart hallottam immár sokkal közelebbről, mire hátranéztem. Nem tudom, hogy látott-e az illető vagy nem, de pontosan meg tudta mondani, hogy a kezében tartott hatalmas szablya nem véletlenül lett véres. Fölém tornyosulva állt meg, a fegyverét a magasba emelte és lesújtani készült, amikor valaki megelőzte. A csávó mellkasán keresztülmenő egy kéz ment keresztül, ami az áldozata szívét tartotta. Mielőtt megláthattam volna a "megmentőm"  arcát felriadtam.
 Felültem az ágyon és a lábaimat magam alá húztam. Ringatni kezdtem magam, majd egy nagyot ugrottam, amikor egy valaki az orrát a kézfejemhez nyomtam. Felnéztem és könnyfátylamon át láttam, hogy Vadásza az orrával bökdös. Kicsikét odébb csusszantam, hogy fel tudjon mászni, majd miután felugrott fejét az ölembe hajtotta és simogatásra várva nézett rám. Mosolyogva simogatni kezdtem a puha hasát, mire édes kis hangokat adott ki. Nem kellett sok idő és lenyugodtam, majd sárkányomat kicsit odébb tolva visszafeküdtem aludni.
 Másnap reggel hatalmas dörrenésre ébredtem. Olyan hirtelen ültem fel, hogy megszédültem, majd miután kitisztult a látásom körbenézek. A fürdő felé pillantok, de ott semmi nem történt, így átnéztem a másik ágyra. Majdnem elröhögtem magam, amikor megláttam Katet a földön elterülve.Jó barátnőhöz méltóan nem óvatosan keltettem ezek után, hanem szó szerint a fülébe ordítottam. Szegény lány a rémületen kívül értetlenséggel az arcán nézett, hol rám, hol pedig az ágyára. Hatalmas pislogások közepette feltette a még számomra is érthetetlen kérdést.
- Hogy a búsba kerültem onnan - mutatott az ágyra - ide?
- Te....ha én azt tudnám. Arra ébredtem, hogy valami hatalmas csattanással landolt.
- Jó és miért kellett kiabálnod?
- Mert ha te így keltettél, akkor kapd is vissza - mondtam mosolyogva, mire hozzám vágta a párnáját.
 Ebből hatalmas párnacsat lett, amit a gyomrunk korgása szakított meg. Elröhögtük magunkat, majd letettük a "fegyvereinket", felöltöztünk és lementünk reggelizni. Szerencsére a többi diák hajnalban elutazott, így csak ketten maradtunk nappalis lányok. Ki is használtunk, ami kb. abból állt, hogy kaját reptettünk és a reggeli végeztével a maradékkal kaja csatáztunk. Miután kifáradtunk rendet tettünk, majd a szobánkba mentünk, hogy átöltözzünk.
- Mi a mai program? - kérdezte Kat.
- Van már elég hó ahhoz, ha el akarunk menni snowboardozni.
- Te tudsz?
- Nem, de majd csinálunk egy ráolvasást a deszkákra. Akkor remélhetőleg nem tanyálunk el és nyírjuk ki magunkat - válaszoltam mosolyogva.
- Ha te mondod, akkor oké.
 Mindketten a szekrényünkhöz ballagtunk és az ágyra dobálva a ruháinkat válogatni kezdtünk. Ezután egymásra néztünk és elismerően bólintottunk, mivel szinte egész jól választottunk. Kat egy fehér-norvég mintás és egy kényelmes csizma összeállítás mellett döntött; míg én egy - a kényelmet figyelembe vevő összeállítást választottam. Ehhez még egy cuki és meleg csizmát húztam fel, ami nagyon jól illett szerintem a ruhámhoz. Már épp indultunk volna lefele, amikor eszünkbe jutott, hogy nincs nálunk kabát, így visszamentünk és gyorsan kikerestük a megfelelő kabátokat. Egy halvány szürke  illetve egy sötétebb szürke szövet felöltő mellett döntöttünk, majd immáron "véglegesen" távoztunk az épületből.
 Nem mentünk még távol az akadémia falaitól, mikor Katrina feltett egy érdekes kérdést.
- Hova is megyünk pontosan?
- A Charlsten birtok mögött van egy hatalmas domb. Na oda megyünk.
- És az kb mennyi idő be telik míg megérkezünk? Hívhatom a srácokat?
- Hát....kb 20-40 perc gyalog, de ha gondolod teleportálhatunk. Minek kellenek a srácok?
- Gondoltam hátha ők tudnak és taníthatnának minket.
- Én...öhm....nem igazán vagyok oda ezért az öltelért. De figyelj, megoldjuk és ez amolyan csajos nap lenne.
- Oki...így tényleg nem kellenek. Tudod mit? Inkább teleportáljunk, mert nincs kedvem gyalogolni.
- Lusta vagy, de én is egy kicsit - válaszoltam, mire mindketten elnevettük magunkat.
 Kényelmesen elhelyezkedtünk, majd egyszerre teleportáltunk a birtokra. Onnan már csak néhány méter volt az egész, de a látványért legalább kimenni oda. Egyszerűen meseszép volt a kilátás az egész hegyoldalra és itt nem voltak legalább turisták sehol sem. Egyrészt, mert a domb területileg a sulihoz tartozott; másrészt nem volt kiépített pálya a környéken, így az évek alatt kialakított természetes útvonal lett a diákok kedvenc szórakozóhelye a havas időkben.
 Mikor kigyönyörködtük magunkat a tájban, megidéztük a deszkákat és kötéseket. Katnek egy fekete alapú piros deszkát és egy hozzá színben is passzoló kötést sikerült manifesztálnia, míg nekem fekete alapú pink deszka és egy fekete kötést sikerült megalkotnom. Nagy nehezen ráálltunk, ám előtte még megcsináltuk a ráolvasást, aztán nekiláttunk a dolognak.
 Mondanom se kell az elején többet estünk, mint amennyit állva voltunk, de összességében nem esett komolyabb bajunk. Ha nem én, akkor Kat tanyált  amin rengeteget röhögtünk. Szerény véleményem szerint az is hallott minket aki nem akart. Épp egy kis pihenőt tartottunk, amikor valaki illetve valakik a fejünk mellett húztak el.
- Az anyukádba menj vissza, te állat - mondtam dühösen, mert kis híján levitték a fejünket.
- Ezt nem hiszem el, még bocsánatot sem kértek ezek a seggfejek - kelt ki Kat is magából.
 Nem sok idő telt el az incidenstől számítva és deszkás srácok visszaértek. Igazából nem érdekelt minket ki voltak, de egyből kiosztottuk őket, amit mellénk értek. Aztán egyik pillanatról a másikra levették a védő szemüvegüket és ekkor mindketten egy pillanatra abbahagytuk a srácok ostorozását.
- Sajnálom kicsim - mondta Cam Katnek bűnbánó szemekkel.
- Megbocsájtok Cam, de csak most az egyszer. Értetted Cameron, csak most az egyszer. Na ne nézz így, nem is haragszom...annyira - mondta mosolyogva, majd megcsókolta a vámpírját.
- Mit kerestek itt, ha szabad kérdeznem?
- Gondoltuk kijövünk és megnézzük mennyit estek - válaszolta Luk.
- Hahaha....nem vagy vicces. Amúgy nem is estünk annyit, mint gondolod.
- Aha, persze.... a szállásunkig hallatszott, ahogy  zúztátok a tájat. Azonban ahogy én látom rátok férne némi segítség. Nem gondolod, Lisa? Kat?
- De szerintem sem árt, ha olyanoktól kérünk segítséget akik gyakorlottabbak, mint mi. Ugye Lisa? - kérdezte Katrin.
- Jól van na, de nehogy azt hidd Lukas, hogy bénák vagyunk, különben nagyon megbánod.
- Nem én. A világ semmi kincséért nem vinném ellened vásárra a bőröm. Amúgy nem én foglak oktatni az is biztos. Erre én egyébként sem lennék alkalmas, majd D megtanít snowboardozni.
- Tudod mit? Inkább nem kell segíteni, majd megoldom, mert Dantéban nem bízok.
- Jó akkor segítek én, de nem vállalok felelősséget - adta be a derekát Luk.
 Felálltam, újra felvettem a deszkát és ráálltam. Először az egyensúlyomat tesztelte, miután azt nem elég biztatónak találta segíteni kezdett. Először a derekamra tette a kezét, amit egy vicsorral díjaztam, de nem törődött vele. Megmutatta a helyes testtartást, rengeteg könnyebb és néhány nehezebb mozdulatot, majd elengedett.
 Az elején még minden simán ment és sikerült megcsinálnom mindent amit Lukas mondott, de aztán... Aztán minden megváltozott. Az egyik csúszásnál egy sokkal nehezebb mozdulatot akartam csinálni, ám nem úgy sült el, ahogy számítottam. Éppen ugrottam, mikoris nem előre, hanem felfele vettem az irányt és a levegőben pörögtem, szaltóztam, körülöttem mindenhol fölkavarva ezzel a havat. Hirtelen a deszka eltűnt a lábaim alól, majd félve leereszkedtem és a hópihék is visszahullottak a talajra. Félve néztem fel, mert nem akartam látni a többiek megvető vagy éppen örültnek tituláló tekintetét.
- Ezt hogy csináltad? - kérdezte Cam.
- Mikor tanultad ezt, mert ilyet még én sem tudok - folytatta Luk.
- Én...nem tudom. Egyszer csak megtörtént é......sajnálom. Jobb lenne ha elmennék.
- Ne, kérlek inkább maradj. Nincs ezzel semmi baj, különben meg bámulatos volt - mondta félmosollyal az arcán Chris. Láttam rajta, hogy még mondani akart valamit, de mégsem tette.
- Sziasztok - köszöntem el, mert kezdtem kellemetlenül érezni magam.
 Hátat fordítottam a csapatnak és elindultam a dombon lefelé. Alig tettem meg vagy 20 lépést, amikor egy erős lökést éreztem. A pillanat hevében az első kapaszkodó után nyúltam, amit magam alá rántottam. A becsapódást követően a közelünkben lévő össze porhó a levegőben kavargott, így festve varázslatosra az egész esetet. Észre se vettem, de valaki a hajamat kezdte birizgálni, mire kissé megemelkedtem és az illető felé fordítottam a fejem. Az a valaki nem más volt, mint Chris, akinek az arca csak pár centire volt az enyémtől.
- Látom belém estél - mondta huncut mosollyal a szája sarkában.
- Szeretnéd - mondtam félmosollyal.
- Tudom, hogy belém vagy esve, de nem gondolod, hogy ez kicsit túlzás? - kérdezte még mindig vigyorogva.
- Igazad van. Beléd estem, de rendesen - mondtam egy kis hatás szünetet tartva. Ezalatt az idő alatt láthattam, ahogy arcvonásai egyik pillanatról a másikra hogyan változnak. - Persze, hogy beléd estem, hisz nem akartam magamat összetörni - mondtam, majd elnevettem magam.

2.évad 9.rész - Vallomás

Remélem tetszeni fog nektek ez a rövidke rész.

Tudom, hogy most nem épp a legjobb lett, és viszonylag sokat is kellett rá várni. Nagyon szeretném, ha ennek ellenére kaphatnék néhány komit és pipát.

Köszönöm a díjat Beut Lorának.

A részről annyit, hogy kizárólag Kat szemszögéből írtam. Jó olvasást hozzá :D ♥

Kat szemszöge:

 - Síelni megyünk, síelni megyünk, síelni megyünk - kántáltam ma már vagy ezredszerre. Tegnap tudtam meg, hogy 2 teljes hétig az Alpokba megyünk "telelni". - Lisa én úgy örülök ennek az egésznek. 2 Teljes hétig lazítás és senki nem parancsolhat nekünk. Ez annyira szupi - lelkendeztem, majd a hátam mögött álló Lisára néztem. - Mi a baj?

- Én nem megyek.

- De miért? Síelhetnénk együtt, hógolyózhatnánk és esténként kibeszélnénk a pasikat, miközben forrócsokit iszunk. Olyan jó volna, meg aztán ha te nem jössz akkor kivel fogok én beszélni?

- Ha mennék sem síelnék, hanem snowboardoznék. Különben meg nem azért nem megyek, mert nem akarok, hanem mert nem mehetek.

- Ki nem engedi? Bár ha jól látom inkább jönnél te is, de nem teszed.

- Ed vagyis Mr Shwan nem engedi......Kat és félek........Félek elmenni innen, mert érzem, hogy valami nincs rendben. Nem igazán örülnék neki, ha te is elmennél. Nem szeretném ha bajod esne.

- Nem fog, na meg aztán mi baj lenne. Komolyan Lisa kicsit túlaggódod magad. Első félévben nem voltál ilyen, mi történt azután, hogy elszöktél?

- Rám fogtak egy gyilkosságot, amit el sem követtem. Megtámadtak és védekezésből felgyújtottam egy épületet. Szörnyű volt és ez mind Chris hibája.

- Chris hibája? - kérdeztem értetlenkedve. Nem is miatta ment el, hanem Logan halála miatt.

- Ő tanította meg a tűzzel való támadást. Megijedtem és megtörtént, ezért nem akarok vagyis félek elmenni innen. Itt biztonságban vagyok csak nem tudom meddig.

- Értem, de nem baj, ha mégis mennék? Kár lenne kihagyni és rajtad kívül nem tart itt senki.

- Jó legyen, de ne mond később, "hogy jó te megmondtad" , ha baj lenne.

- Oki, de segítesz pakolni? Nem igazán tudom melyik ruhámat vigyem - kértem és bevetettem a boci szemeket is, de mindhiába.

- Bocsi, de fontos dolgot kell elintéznem - mondta, és azzal a fürdőbe ment.

 Elképzelésem sem volt róla, mi olyan fontos, de nem firtattam. Az elmúlt pár év ideje bőven elég volt ahhoz, hogy ne kérdezzek rá a dolgaira, mert azokra mindig fura válaszokat kaptam. Inkább folytattam a pakolást, miközben sikerült megtalálnom az egyik kedvenc felsőmet, amit év eleje óta nem leltem. Szépen összehajtottam - újra- és beraktam a bőröndömbe. Éppen kész lettem, mikor barátnőm visszajött, habár elképzelésem sem volt mi tartott ilyen sokáig.

- Kész vagyok, ha gondolod lemehetnénk beszerezni valami kajaszerűt. Viszont ha nincs kedved maradj nyugodtan, csak mond meg mit hozzak.

- Mennék én, de érzem rajtad, hogy inkább maradjak. Tudom, hogy nem kajáért mész el, de ha esetleg arra jársz, hoznál nekem valami csokis sütit?

- Persze - válaszolta sejtelmesen, majd kilépett a szobából.

 A csomagjaimat egy kupacba tettem és rendbe szedtem a szobánkat. Már épp végeztem, amikor kopogtak az ajtón, ami nem kicsit meglepett. Nem értettem miért kopog Elisa, ha ki tudja nyitni az ajtót. Egy újabb kopogás és mégegy, mire idegesen az ajtóhoz caplattam. Kinyitottam és egyből visszafordultam az ágyam felé.

- Gyere be és csukd be az ajtót. Nem értem Lisa..... kezdtem bele, aztán felnéztem és leakadt szavam. Nem Lisa jött vissza, hanem egy megilletődött Cam.

- Sajnálom, nem akartalak zavarni....

- Nem zavarsz Cameron. Lisa éppen elment kajáért egyedül vagyok, ha vele szeretnél beszélni, akkor várnod kell.

- Éppenséggel nem hozzá jöttem. Veled szeretnéd beszélni vagyis inkább mondani szeretnék valamit. Katrina én már egy ideje el akartam mondani....hogy is mondjam el....

- Cam, kérlek, mond el mi bánt. Tudok segíteni?

- Kat én beléd szerettem és nem szeretném, ha elmennél. Nézd - mondta és előhúzott a háta mögül egy csokor színes virágot. Lesokkolt - ezt neked hoztam. Remélem tetszik és....Kat kérlek reagálj valamit!

- Én....én...ezt nem hiszem el....Cam....

- Én megértem, ha te nem így érzel. Sajnálom, ha ezzel felzaklattalak.

- Cam megtennéd, hogy végighallgatsz? Köszönöm. Cameron azért dadogtam, mert nem hiszem el. Te - az akadémia és a számomra leghelyesebb fiú - azt mondta nekem, hogy szeret. Szerinted mégis hogy kellett volna reagálnom?...

- Jogos, de akkor most....

- Cameron Walker az Isten szerelméért; nem fejeztem be. Én is....hogy is mondjam...beléd szerettem. Már Lisa eltűnése előtt is tetszettél, csak nem mertem mondani. Cam..... - kezdtem bele, de ajkait az enyémre nyomta. Lassan és mégis szenvedélyesen csókolt. Csak levegőhiány miatt váltak el ajkaink, ám homlokát az enyémnek döntötte, ezzel nem eresztve a közeléből.
- Sajnálom Katrina, nem akartam.
- Nem kell szabadkoznod. Pontosan tudom, és éreztem hogy akartad, csak félsz.
- Kezdesz úgy beszélni, mint Lisa. Pontosan tudod, mit mondj és mikor, jó az időzítésed.
- Köszönöm, de tudod a Mestertől tanulok - válaszolta, mire mindketten elnevettük magunkat.
 Még beszélgettünk egy ideig, majd Lisa nyitott ránk. Mosolyogva nézett hol rám, hol Camre, majd a kezembe nyomta a sütit és távozott. Értetlenkedve néztem a piruló Camre, hátha valamit megtudok, de nem jöttem rá, így inkább rákérdeztem.
- Mitől jöttél ennyire zavarba?
- Tudod, Lisa mondta, hogy próbálja meg. Mármint én már el akartam mondani, csak féltem. Elisa mondta, hogy mondjam el neked mit érzek, mert így csak szenvedek.
- Te komolyan Elisától kértél tanácsot? Ennyire féltél? Ráadásul TŐLEM?
- Az egyik este kimentem sétálni, majd megláttam Lisát. Mögé léptem, mire a nyakon öntött vízzel. Aztán elmondtam neki, hogy szerelmes vagyok beléd és segített szinte mindenbe.
- Komolyan nyakon öntött? - kérdeztem két nevetőgörcs között.
- Igen, de ne nevess ki. Szörnyen hideg volt, de rendes volt, mert megszárított.
- Tudom, hogy rendi. Amúgy én azt vettem észre, hogy olyanok vagytok néha mint két testvér.
- Igen és az egészben tudod mi a legviccesebb? - kérdezte somolyogva, mire nemlegesen megráztam a fejem - Az, hogy Chris azt hitte beleszerettem Lisába. Komolyan nem is tetszik, csak elvagyunk egymással mintha tesók lennénk. Féltékeny volt rám.
- Szerintem Christian jobban félti Lisát, mint gondolná. Sőt szerintem nagyon szereti, de nem mer lépni. Lisa meg....hát ő meg Lisa. Egy nagyon kedves lány, de most rettenetesen félénk és óvatos lett. Valami történt a szökését követőn és a múltjában is, csak nem mondja el.
- Gondolod?
- Igen. Néha éjjel arra ébredek, hogy sikítozik és érhetetlen nyelven beszél, na meg persze sírni. Féltem, de ha nem árul el semmit nem tudok segíteni. Szerinted?
- Igazad van, de most ne beszéljünk róla. Olyan rég akarok megtenni valamit, mint még semmi mást ezelőtt - mondta és mielőtt rákérdezhettem volna újra megcsókolt.
 Szenvedélyes csókcsatánkat ő nyerte, miközben végigdöntött az ágyamon. Fölém tornyosulva vált el ajkaimtól, majd a szemebe nézett. Csak most vettem észre, hogy a "sársüti" színű szemei enyhén vérben forognak. Tudtam, hogy éhes, mégsem mertem megtenni azt amire vágyott. Száját kinyitotta, így tökéletesen látta, hogy agyarai mekkorára nőttek. Aprót löktem rajta, mire feleszmél, és legurult rólam.
- Sajnálom, én csak....
- Cam, nincs ezzel semmi baj, de én félek ettől - mondtam miközben a szemfogaihoz értem.
- Értem és bocsánat, de nem tudtam kontrollálni. Ígérem nem lesz többé ilyen és nem kell tőlem félned - mondta ragyogó mosollyal az arcán.
 Még beszélgettünk egy darabig, majd megkért, hogy maradjak. Vonakodva, de belementem, hogy síelés helyett az akadémián maradok. Mindketten biztosra vettük, hogy megoldjuk a "havas" problémánkat Liával. És azt biztosra vettem, hogy az Ő ötlete volt az is, hogy Cam az indulás előtt valljon nekem szerelmet. Okos lány, remek időzítéssel.
 Estefelé Cam elköszönt, és helyét Lia váltotta fel, aki mindet tudni akart. Elmeséltem neki töviről-hegyire mindet, bár szerintem a felét ő is pontosan tudta. Közben megettük a sütiket és még forrócsokit is ittunk. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert ilyen LB-k nem minden fán terem, mint mi.