2.évad 10.rész - Belém estél, de rendesen

Remélem tetszeni fog nektek a következő rész.

Sajnálom, hogy csak most tudtam hozni, de őszelni (ősz nyaralás - by.:Én) voltam a családommal.

Jó olvasást és szórakozást kívánok a részhez :D

Elisa szemszöge:

 Végre ezt is megéltem, hogy a két legjobb barátomat összehoztam. Kat és Cameron nagyon cuki együtt. Miután lementem az étkezőbe megkajáltam és egy kisebb csomagot raktam magunknak össze különböző sütikből.  Tudtam, hogy Cam fent lesz a szobánkban, és reméltem nagyon romantikusan bevallja a "húgomnak", hogy szereti. Egy idő után gondoltam felmegyek és megnézem őket, de arra nem számítottam, hogy mit fogok látni. Óvatosan nyomtam le a kilincset, és a látványon mosolyognom kellett. Vigyorogva néztem hol Katre, hol Camre, majd az előbbi kezébe nyomtam a sütit és távoztam.

 Még a délután folyamán bemenetem Edwardhoz, hogy tájékoztassam a dolgok állásáról. Nem mondhatnám, hogy kitörő örömmel fogadta, hogy Katrina itt marad velünk, de nem volt kedve vitatkozni, így rám hagyta a dolgot. Sajnos Camillal nem találkoztam, ám nem nagyon bántam. Útközben láttam egy sietős és rettentően boldog Cammel, aki észre se vett, amit a szerelemnek tudtam be. Mire visszaértem a szobánkhoz, már elkezdett sötétedni. Tudtam, hogy ma este mát nem jönnek az éjjelisek de szerintem ezt Conor nem tudhatta és nekem pedig nem állt szándékomban szólni neki.

 Gyorsan benyitottam, besiettem és egy csettintéssel bezártam az ajtónak. Lehuppantam az ágyamra és érdeklődve néztem Katre. Ilyenkor a kíváncsiság a legfőbb ellensége mindenkinek. Szerencsémre nem kellett sokat várnom, mert hamar visszatért a pink fellegek közül.

- Mit vigyorogsz, Lisa? - kérdezte, ám a kérdése végére teljesen elvörösödött.

- Hát nem is tudom. Olyan arik vagytok Cammel, de mesélj el mindent - kértem, bár azért néhány dologgal én is tisztában voltam.

- Tudod, mikor azt mondtad, hogy maradjak nyugodtan nem tudtam mire érted. Különben honnan tudtad, hogy Cam átjön?

- Hát....beszéltem vele. Emlékszem, amikor azt mondtam fontos elintéznivalóm van? Na akkor kértem meg, a most-vagy-soha elv alapján mondja el mit érez irántad. Igazság szerint volt némi hátsó szándékom ezzel, mert nem akartam egyedül maradni lány - mondtam szomorúan.

- De nem maradtál volna egyke lány. Ott vannak az estis csajok, velük tudtál volna beszélni. Várj.....te komolyan felhasználtad Őt?

- Igen és bocsika - néztem rá bociszemekkel.

- Jó megbocsájtok, de csak egy feltétellel. Minél előbb összejössz Chrissel.

- MIVAN? Nem, nem és nem. Nem is tetszem neki, meg aztán semmi esélyen a pasiknál. Teee....nagyon elkanyarodtál a témától. Mit mondott Cam?

- Hát szerelmet vallott, virágot adott és csókolóztunk. Kb. Ennyi volt, meg később beszélgettünk.

- Ennyi? Nem volt semmi romantika?

- Nem, miért? Te tudsz valamit?

- Komolyan kicsinálom ezt a vámpírt. Tudod egy vámpír nem szokott kertelni és kerek perec megmondja mit érez, de reméltem ez csak valami rossz vicc. Hogy lehetett Cam ennyire...ennyire....na ILYEN.

- Értelek, de szerinted mit csináltál volna a helyében? Lisa néha olyan kicsinyes tudsz lenni.

- Tudom, de nézd mit csináltam - mutattam felé a pár perce elővarázsolt forrócsokikat.

- Te egy angyal vagy - válaszolta és egy jóízűt kortyolt a bögréjéből. A kijelentés hallatán én viszont majdnem kiköptem az édes nedűt.

- Miből gondolod, hogy az lennék? - kezdtem el puhatolózni, mert ha jól emlékszem csak egyszer látta a szárnyakat.

- Nem is tudom. Látom, hogy keménynek mutatod magad, de belül nem is vagy olyan. Miért félsz megmutatni másoknak a valódi éned?

- Mert nem akarom. Kat már hajnali 2 van és én hulla vagyok. Szerintem aludni kéne - tanácsoltam és bebújtam a takaróm alá.
 Sajnos nekem nem olyan könnyen jött álom a szememre, mint Katnek. Egy ideig csak forgolódtam, majd engem is elnyelt az álmok birodalma. Azonban az elmémet egy sűrű, áthatolhatatlan fekete cucc lepte el. Nem láttam semmit, és ráadásul süllyedtem is az ismeretlen közegben. Szorosan lehunytam a szemem, hogy valahogy ki tudjak kerül, de nem nagyon sikerült.
 Mikor újra kinyitottam a szemem egy teljesen kihalt épületben álltam. Egy ideig csak álltam ott és próbáltam felidézni magamban a "járás" mozdulatait, amikor a hátam mögül rettenetes ricsajra lettem figyelmes. Lábaimat még mindig nem tudtam megmozdítani, így a repülés mellett döntöttem. Elrugaszkodtam, de szinte azonnal hasra is estem a lebegés helyett. Ekkor vettem észre, hogy nem teljesen vagyok magam. Sokkal kisebb, gyengébb voltam és nem a tudtam irányítani sem a mozdulataim, sem az erőmet. Ezután a felismerés után újabb hangzavart hallottam immár sokkal közelebbről, mire hátranéztem. Nem tudom, hogy látott-e az illető vagy nem, de pontosan meg tudta mondani, hogy a kezében tartott hatalmas szablya nem véletlenül lett véres. Fölém tornyosulva állt meg, a fegyverét a magasba emelte és lesújtani készült, amikor valaki megelőzte. A csávó mellkasán keresztülmenő egy kéz ment keresztül, ami az áldozata szívét tartotta. Mielőtt megláthattam volna a "megmentőm"  arcát felriadtam.
 Felültem az ágyon és a lábaimat magam alá húztam. Ringatni kezdtem magam, majd egy nagyot ugrottam, amikor egy valaki az orrát a kézfejemhez nyomtam. Felnéztem és könnyfátylamon át láttam, hogy Vadásza az orrával bökdös. Kicsikét odébb csusszantam, hogy fel tudjon mászni, majd miután felugrott fejét az ölembe hajtotta és simogatásra várva nézett rám. Mosolyogva simogatni kezdtem a puha hasát, mire édes kis hangokat adott ki. Nem kellett sok idő és lenyugodtam, majd sárkányomat kicsit odébb tolva visszafeküdtem aludni.
 Másnap reggel hatalmas dörrenésre ébredtem. Olyan hirtelen ültem fel, hogy megszédültem, majd miután kitisztult a látásom körbenézek. A fürdő felé pillantok, de ott semmi nem történt, így átnéztem a másik ágyra. Majdnem elröhögtem magam, amikor megláttam Katet a földön elterülve.Jó barátnőhöz méltóan nem óvatosan keltettem ezek után, hanem szó szerint a fülébe ordítottam. Szegény lány a rémületen kívül értetlenséggel az arcán nézett, hol rám, hol pedig az ágyára. Hatalmas pislogások közepette feltette a még számomra is érthetetlen kérdést.
- Hogy a búsba kerültem onnan - mutatott az ágyra - ide?
- Te....ha én azt tudnám. Arra ébredtem, hogy valami hatalmas csattanással landolt.
- Jó és miért kellett kiabálnod?
- Mert ha te így keltettél, akkor kapd is vissza - mondtam mosolyogva, mire hozzám vágta a párnáját.
 Ebből hatalmas párnacsat lett, amit a gyomrunk korgása szakított meg. Elröhögtük magunkat, majd letettük a "fegyvereinket", felöltöztünk és lementünk reggelizni. Szerencsére a többi diák hajnalban elutazott, így csak ketten maradtunk nappalis lányok. Ki is használtunk, ami kb. abból állt, hogy kaját reptettünk és a reggeli végeztével a maradékkal kaja csatáztunk. Miután kifáradtunk rendet tettünk, majd a szobánkba mentünk, hogy átöltözzünk.
- Mi a mai program? - kérdezte Kat.
- Van már elég hó ahhoz, ha el akarunk menni snowboardozni.
- Te tudsz?
- Nem, de majd csinálunk egy ráolvasást a deszkákra. Akkor remélhetőleg nem tanyálunk el és nyírjuk ki magunkat - válaszoltam mosolyogva.
- Ha te mondod, akkor oké.
 Mindketten a szekrényünkhöz ballagtunk és az ágyra dobálva a ruháinkat válogatni kezdtünk. Ezután egymásra néztünk és elismerően bólintottunk, mivel szinte egész jól választottunk. Kat egy fehér-norvég mintás és egy kényelmes csizma összeállítás mellett döntött; míg én egy - a kényelmet figyelembe vevő összeállítást választottam. Ehhez még egy cuki és meleg csizmát húztam fel, ami nagyon jól illett szerintem a ruhámhoz. Már épp indultunk volna lefele, amikor eszünkbe jutott, hogy nincs nálunk kabát, így visszamentünk és gyorsan kikerestük a megfelelő kabátokat. Egy halvány szürke  illetve egy sötétebb szürke szövet felöltő mellett döntöttünk, majd immáron "véglegesen" távoztunk az épületből.
 Nem mentünk még távol az akadémia falaitól, mikor Katrina feltett egy érdekes kérdést.
- Hova is megyünk pontosan?
- A Charlsten birtok mögött van egy hatalmas domb. Na oda megyünk.
- És az kb mennyi idő be telik míg megérkezünk? Hívhatom a srácokat?
- Hát....kb 20-40 perc gyalog, de ha gondolod teleportálhatunk. Minek kellenek a srácok?
- Gondoltam hátha ők tudnak és taníthatnának minket.
- Én...öhm....nem igazán vagyok oda ezért az öltelért. De figyelj, megoldjuk és ez amolyan csajos nap lenne.
- Oki...így tényleg nem kellenek. Tudod mit? Inkább teleportáljunk, mert nincs kedvem gyalogolni.
- Lusta vagy, de én is egy kicsit - válaszoltam, mire mindketten elnevettük magunkat.
 Kényelmesen elhelyezkedtünk, majd egyszerre teleportáltunk a birtokra. Onnan már csak néhány méter volt az egész, de a látványért legalább kimenni oda. Egyszerűen meseszép volt a kilátás az egész hegyoldalra és itt nem voltak legalább turisták sehol sem. Egyrészt, mert a domb területileg a sulihoz tartozott; másrészt nem volt kiépített pálya a környéken, így az évek alatt kialakított természetes útvonal lett a diákok kedvenc szórakozóhelye a havas időkben.
 Mikor kigyönyörködtük magunkat a tájban, megidéztük a deszkákat és kötéseket. Katnek egy fekete alapú piros deszkát és egy hozzá színben is passzoló kötést sikerült manifesztálnia, míg nekem fekete alapú pink deszka és egy fekete kötést sikerült megalkotnom. Nagy nehezen ráálltunk, ám előtte még megcsináltuk a ráolvasást, aztán nekiláttunk a dolognak.
 Mondanom se kell az elején többet estünk, mint amennyit állva voltunk, de összességében nem esett komolyabb bajunk. Ha nem én, akkor Kat tanyált  amin rengeteget röhögtünk. Szerény véleményem szerint az is hallott minket aki nem akart. Épp egy kis pihenőt tartottunk, amikor valaki illetve valakik a fejünk mellett húztak el.
- Az anyukádba menj vissza, te állat - mondtam dühösen, mert kis híján levitték a fejünket.
- Ezt nem hiszem el, még bocsánatot sem kértek ezek a seggfejek - kelt ki Kat is magából.
 Nem sok idő telt el az incidenstől számítva és deszkás srácok visszaértek. Igazából nem érdekelt minket ki voltak, de egyből kiosztottuk őket, amit mellénk értek. Aztán egyik pillanatról a másikra levették a védő szemüvegüket és ekkor mindketten egy pillanatra abbahagytuk a srácok ostorozását.
- Sajnálom kicsim - mondta Cam Katnek bűnbánó szemekkel.
- Megbocsájtok Cam, de csak most az egyszer. Értetted Cameron, csak most az egyszer. Na ne nézz így, nem is haragszom...annyira - mondta mosolyogva, majd megcsókolta a vámpírját.
- Mit kerestek itt, ha szabad kérdeznem?
- Gondoltuk kijövünk és megnézzük mennyit estek - válaszolta Luk.
- Hahaha....nem vagy vicces. Amúgy nem is estünk annyit, mint gondolod.
- Aha, persze.... a szállásunkig hallatszott, ahogy  zúztátok a tájat. Azonban ahogy én látom rátok férne némi segítség. Nem gondolod, Lisa? Kat?
- De szerintem sem árt, ha olyanoktól kérünk segítséget akik gyakorlottabbak, mint mi. Ugye Lisa? - kérdezte Katrin.
- Jól van na, de nehogy azt hidd Lukas, hogy bénák vagyunk, különben nagyon megbánod.
- Nem én. A világ semmi kincséért nem vinném ellened vásárra a bőröm. Amúgy nem én foglak oktatni az is biztos. Erre én egyébként sem lennék alkalmas, majd D megtanít snowboardozni.
- Tudod mit? Inkább nem kell segíteni, majd megoldom, mert Dantéban nem bízok.
- Jó akkor segítek én, de nem vállalok felelősséget - adta be a derekát Luk.
 Felálltam, újra felvettem a deszkát és ráálltam. Először az egyensúlyomat tesztelte, miután azt nem elég biztatónak találta segíteni kezdett. Először a derekamra tette a kezét, amit egy vicsorral díjaztam, de nem törődött vele. Megmutatta a helyes testtartást, rengeteg könnyebb és néhány nehezebb mozdulatot, majd elengedett.
 Az elején még minden simán ment és sikerült megcsinálnom mindent amit Lukas mondott, de aztán... Aztán minden megváltozott. Az egyik csúszásnál egy sokkal nehezebb mozdulatot akartam csinálni, ám nem úgy sült el, ahogy számítottam. Éppen ugrottam, mikoris nem előre, hanem felfele vettem az irányt és a levegőben pörögtem, szaltóztam, körülöttem mindenhol fölkavarva ezzel a havat. Hirtelen a deszka eltűnt a lábaim alól, majd félve leereszkedtem és a hópihék is visszahullottak a talajra. Félve néztem fel, mert nem akartam látni a többiek megvető vagy éppen örültnek tituláló tekintetét.
- Ezt hogy csináltad? - kérdezte Cam.
- Mikor tanultad ezt, mert ilyet még én sem tudok - folytatta Luk.
- Én...nem tudom. Egyszer csak megtörtént é......sajnálom. Jobb lenne ha elmennék.
- Ne, kérlek inkább maradj. Nincs ezzel semmi baj, különben meg bámulatos volt - mondta félmosollyal az arcán Chris. Láttam rajta, hogy még mondani akart valamit, de mégsem tette.
- Sziasztok - köszöntem el, mert kezdtem kellemetlenül érezni magam.
 Hátat fordítottam a csapatnak és elindultam a dombon lefelé. Alig tettem meg vagy 20 lépést, amikor egy erős lökést éreztem. A pillanat hevében az első kapaszkodó után nyúltam, amit magam alá rántottam. A becsapódást követően a közelünkben lévő össze porhó a levegőben kavargott, így festve varázslatosra az egész esetet. Észre se vettem, de valaki a hajamat kezdte birizgálni, mire kissé megemelkedtem és az illető felé fordítottam a fejem. Az a valaki nem más volt, mint Chris, akinek az arca csak pár centire volt az enyémtől.
- Látom belém estél - mondta huncut mosollyal a szája sarkában.
- Szeretnéd - mondtam félmosollyal.
- Tudom, hogy belém vagy esve, de nem gondolod, hogy ez kicsit túlzás? - kérdezte még mindig vigyorogva.
- Igazad van. Beléd estem, de rendesen - mondtam egy kis hatás szünetet tartva. Ezalatt az idő alatt láthattam, ahogy arcvonásai egyik pillanatról a másikra hogyan változnak. - Persze, hogy beléd estem, hisz nem akartam magamat összetörni - mondtam, majd elnevettem magam.