2.évad 11.rész - Mit keresek Chris emlékében?

Remélem elnyeri majd a tetszéseteket és néhány kommenttel megtiszteltek.
Merek bizakodni abban, hogy a kis meglepetésem jól sül el.
♥ Jó olvasást és szórakozást kívánok hozzá. ♥

Chris szemszöge:

 - Látom belém estél - mondtam huncut mosollyal a szám sarkában.
- Szeretnéd - mondta félmosollyal.
- Tudom, hogy belém vagy esve, de nem gondolod, hogy ez kicsit túlzás? - kérdeztem még mindig vigyorogva.
- Igazad van. Beléd estem, de rendesen - mondta egy kis hatás szünetet tartva. Mikor ezt kimondta az arckifejezésem egyből megváltozott. Nem gondoltam volna hogy valaha is kimondja, hogy bejövök neki. - Persze, hogy beléd estem, hisz nem akartam magamat összetörni - mondtam, majd elnevette magát. 

 A mellkasomnak támaszkodva mosolyog rám, miután abbahagyta az angyali nevetését. Szeme csillogtak, bár nem tudtam mitől. Még el tudtam volna így lenni egy darabig, de a pillantat múlását nem tudtam figyelmen kívül hagyni.

- Nem gondolod, hogy ideje lenne felkelni a földről? - kérdeztem a szemébe nézve.

- De lehet - válaszolta, majd egy hatalmas hógolyót nyomott a fejembe. Mindenem tiszta havas lett, ami bosszúért kiáltott.

- Ezt nagyon megbánod Lia - mondtam ördögi vigyorral a képemen.

 Megragadtam a derekánál és magam alá fordítottam, ami meglepte. Míg nem figyelt, gyúrtam pár hólabdát és a nyakához közelítettem. Térdeit felhúzta, hogy ne tudjak olyan könnyen a közelébe férkőzni, ám csúfosan felsült ezzel a kísérlettel. Nem vette észre, hogy úgy fordultunk hogy a lábai között "landoltam", így semmi esélye sem volt ellenem.

- Most jön a jól megérdemelt büntetésed - mondtam kuncogva, mire vonaglani kezdett alattam. Szabadulni próbált sekély sikerrel, mert egyik kezemmel lefogtam.

- Kérlek... - kezdett el kérlelni, de nem hatott meg. Aztán hangnemet váltott és úgy folytatta miközben felhúzott szemöldökkel méregetett - Nem mered, nyuszi vagy. Egy nagy veszélyes vámpírnyuszi.

- Én nyuszi, na majd meglátod - válaszoltam neki és a nyakába raktam a jeges golyókat.

- Ááááááá.......te nem vagy százas - mondta, miközben a felsőtestét az enyémnek nyomta. - Ez rohadt hideg.

- Ja tényleg. Szerinted a tied kellemesebb volt?

- Nem, de viccesebb.

- Gondolod? - kérdeztem, ám vonásain valamiféle árnyat láttam átsuhanni. - Baj van?

- Nem, csak nem érzem magam jól. Olyan fura érzésem van, mintha már....mintha már.... - akadt meg és szemeiben könny gyűlt.

- Elmondod mi az amit már...éreztél?

 Nem válaszolt és tudtam nem fogja elmondani. Sokkal titokzatosabb most, mint év elején. Változott mind jó és rossz értelemben egyaránt. Most, hogy alattam fekszik látom rajta, ha megtenném nem ellenkezne. Szemei ragyognak az el nem hullajtott könnyektől, arca kipirult és tisztában voltam vele, hogy most belelátott a fejembe. Közelebb hajolok hozzá, de mielőtt ajkaink összeérnének megállok és várom hátha elfordul, hogy mégsem szeretné. De nem tesz semmit, végig engem néz, majd szemeit lehunyja, mire megcsókolom. Minden érzékem eltompul, csak a megérzéseimre hallgatok. Ennek ellenére belül reszketek, mint a nyárfalevél és tartok attól, hogy nem jól csinálok valamit. Még sosem éreztem ehhez hasonlót senkivel szemben sem. Számomra Elisa egy nagyon különleges személy és ha csak meglátom szívem repesni kezd a boldogságtól.

 A csókunk lágy mégis vad; óvatos mégis érzéki. Apró kezeit  nyakam köré fonja ezzel még jobban ösztönözve. Lágyan becézgettük egymás ajkát egészen addig, míg többet nem akartam. Finoman megnyaltam az ajkát bejutásban reménykedve, amit ugyan félve, de megad. Nyelveink dominanciáért küzdenek, amit én nyerek, majd levegőhiány miatt elválunk egymástól. Egymás szemébe nézve szuszogunk, majd Lisa szemei ködössé válnak és nem sokra rá üvegessé is.

Elisa szemszöge:

 Amikor nem válaszoltam az utolsó kérdésére véletlenül beleláttam a fejébe. Változott, és ez nagyon tetszik.Egyszerűen gyönyörűen néz ki azzal a sok hópihével a hajában.....Úgy megcsókolnám, de félek, hogy visszautasít. Láttam rajta, hogy tudja, hallottam a gondolatait és félénken közelíteni kezdett felém. Mielőtt azonban ajkaink összeérnének megtorpan, hátha elfordítom a fejem, de nem tettem. Mindketten akartuk és egyikünk sem tett az ellen, hogy meg ne történjen.
 Mikor végre ajkaink találkoznak....hát az valami fenomenális érzés volt.Még sohasem éreztem ilyet és ez megrémített. Nem vagyok egy félénk típusú lány, de ez a helyzet ezt váltotta ki belőlem. Csókja édes volt és mindketten élveztük. Azonban engem nem csak a vágyak, hanem a múltja is magával ragadott. Amikor ajkaink elváltak már nem igazán voltam önmagam. Teljesen eltompult minden érzékem, ám mielőtt totálisan elnyelt volna a látomás még láttam Chris kipirult arcát. Aztán minden megváltozott körülöttem.
 Egy olyan szobában voltam ahol nem voltak ablakok. Az egész helyiséget félhomály borította, mégis ki tudtam venni két dolgot is. Az egyik, hogy nem vagyok egyedül - mivel rajtam kívül egy kisfiú is volt a szobában -, a másik pedig, hogy ha én látom ő is lát-e engem. Tisztában voltam vele, hogy az utóbbi teljességgel kizárt dolog. Ha érzékelne is akkor sem tudná megállapítani, hogy hol vagyok, nemhogy azt, hogy ki. A gondolataim a szélnél is sebesebben szálltak, és úgy éreztem ha szeretnék, akkor el tudnék repülni. Fejemet egy kicsit oldalra fordítottam, hogy lássam mitől érzek így, majd megláttam a szárnyaimat. A múltkori álomban is megvoltak már és majdnem megöltek miatta, ám akkor kisebb voltam. Ezek után végignéztem magamon, és meg kellett állapítanom, hogy ismét kislány vagyok. A szárnyaim miatt nem mertem tovább menni, mert féltem, hogy megismétlődhet az előző álom. Körülnéztem, és a szoba egyből kihalt és tiszta véres lett. A hányinger kerülgetett, így jobbnak láttam ha leülök, majd magam alá húztam a lábam. Fejemet ráhajtottam, ringatni kezdtem magam, és egy valamit suttogtam magam elé.
- Ez nem valóság. Ez egy rossz álom.
 Ezt mondogattam magamnak, nem sok sikerrel. A lelkem mélyén már nem tudtam mit higgyek és mit nem. Csak szorongani tudtam, majd halk léptek zaja ütötte meg a fülem. Nem mertem felnézni, mert ha a sejtésem beigazolódik akkor jobban teszem, ha meg sem mozdulok. Nem kellett sokat várnom és a helyiség megtelt egyvalakinek a hangos zilálásával. Csak egy kicsit mozdítottam a meg a fejem, de az illető egyből észrevett, habár ez azért fura volt.
- Most meghalsz, te átkozott ördögfajzat - mondta és egy hatalmas tört vett elő a háta mögül. Gyorsan letapogattam a helységet, hátha nem nekem szánta, de tévedtem. Rajtunk kívül senki sem volt a közelben. Feltápászkodtak és hátrálni kezdtem. - Nem menekülhetsz előlem, te kis dög. Megbánod meg azt is, hogy a világra jöttél.
- Ez nem valós....nem láthat  - suttogtam magamnak, de meghallotta és kiröhögött. Szemei vérben forogtak és a kést a levegőbe emelte.
- Most nem menekülhetsz. Ezúttal meg fogsz halni.
- Neeeeeeeem - sikítottam és egy fényes valamit dobtam felé, mielőtt elért volna az ő fegyvere.
- Átkozott perszóna - üvöltötte, mire hátráltam még pár lépést. Egy hullában megbotlottam és hátraestem; mi sem kellett több az őrölt ipsének nekem rontott, ám mielőtt elért volna megszakadt az emlékáradat.
 A nagy ürességben találtam magam és valahonnan nagyon távolról hangokat hallottam. Pár másodperc elteltével kisebb rázogatás is társult a hangokhoz.Aztán illatok, érzések és a szemeimet megpróbáltam kinyitni. Az erős fény bántotta a retinám, így inkább nem erőltettem a nyitva tartását. Nem sokkal később valaki elállta a fény útját, így a fájdalom is csökkenni kezdett. Egy kicsit megmozgattam a pilláim, mire a körém gyűlt tömeg beszélni kezdett.
- Ébredezik - hallottam meg egy fiú hangját.
- Hál' égnek már azt hittem elveszítjük.
- Nem tudnám elviselni, ha bajod esne, Lisa - mondta elgyötörten egy kellemes hang.
 Nagyon közelről és nagyon halkan mondta, és valószínűleg ő volt aki eltakarta az ártó fényt. Lassan, de biztosan újra kinyitottam a szemem és óvatosan körbe néztem. Kellet egy pár pillanat mire sikerült újra kitisztítanom a látásomat, de megérte. Az aki a fölém hajolt és védett Chris volt, mellette szorosan Cameron és Kat. Tőlük egy kicsit távolabb voltak a többiek és szemük elárulta őket is. Aggódtak. Értem.
- Srácok mi történt? Mármint miért ilyen feszült mindeni?
- Nem tudod? - kérdezte Chris elképedve, mire nemlegesen bólintottam - Szórakoztunk - Megcsókoltalak - hallottam a gondolatát -, majd teljesen üveges lett a tekinteted. Aztán mozgolódni kezdtél, mire idejöttek a srácok és eléggé a frászt hoztad ránk. Ráadásul valami olyat is mondtál, hogy ez nem valóság, csak egy rossz álom. Emlékszel?
- Ha lehetne inkább elfelejteném, de igen ezekre emlékszem. Mármint az utolsó mondatomra és az azt megelőző látomásra is. Fiúk, miért van itt ilyen hideg?
- Jaj ne haragudj. Annyira megijesztettél minket, pici lány, hogy elfelejtettünk felszedni a földről - mondta Cam némi mosollyal a hangjában, bár a szeme nem mosolygott - Na, de gyere. Segítünk felállni.
- Oki - válaszoltam, és elfogadtam a felém nyújtott segítő kezeket. Azonban mikor rá akartam állni, éles fájdalom nyilallt a bokámba - Cam, Chris állj.....nem fog menni. Elestem és kibicsaklott a bokám.
- Mikor? Akkor amikor elestünk ketten?
- Nem, akkor amikor megbotlottam az emlékzuhatagban egy hullában.
- Most komolyan.....
- Komolyan.
- Mi legyen? Felvegyelek Lisa? - kérdezte Chris, mire kissé elpirultam, de nemlegesen megráztam a fejem és válaszoltam.
- Nem, dehogy csak menjetek egy kicsikét hátrébb és ne nézzetek ide - kértem mindenkit, ami sok értetlen arckifejezés váltott ki - Nem lesz semmi, csak meggyógyítom és az nem megy ha ennyien figyeltek.
 Mikor elfordultak, megfogtam a bokám és egy fényes gömbbel voltam körbe. Elsőre ismét a bokámba nyilallt a fájdalom, de néhány eltelt másodperc múlva megszűnt. Miután elmúlt minden kínzó érzés, kellemes bizsergést éreztem a helyén, ami után már minden porcikám ellazult. Mire végeztem a havazás is alább hagyott, óvatosan felálltam, majd a többiek mögé sétáltam és a frászt hoztam rájuk.
- Minek kell neked mindig ijesztgetned? Jól esik? - kérdezték az ikrek, ám én csak mosolyogni tudtam.
- Nem tehetek róla, olyan vicces látni titeket...ilyen hülye fejekkel.
- Na ja, mert nem te vagy az áldozat - durcizott be Kat, mire bűnbánóan néztem rá. Szegénykémnek esélye sem volt tovább haragudni rám. - Nem nézz így, mert akkor nem tudok haragudni. Na jól van, megbocsátok.
- Köszi, köszi, köszi.....egy tünemény vagy - mondtam neki és csajosan ölelgettük egymást.
- Srácok, mi lenne ha inkább....FEDEZÉKBE HÚZÓDNÁNK - kiabálta Dante az ég egy bizonyos pontjára nézve. Mindannyian arra fordultunk és érdeklődve néztük.
 Egy árny suhant át a felhőtlen égbolton, majd nem sokkal később egy hatalmas sárkány landolt nem messze tőlünk. A többiek fedezékbe vonultak, de én nem, mert tudtam ki ez a sárkány. Minden félelem nélkül elindultam fel, mire a többiek óbégatni kezdtek. Lassan, de biztosan haladtam Vadász fel, és mikor elé értem fejéj lehajtotta, hogy meg tudjam érinteni. Szorosan magamhoz öleltem, hogy tudja nagyon örülök neki, hogy itt van.
 Lisa, éreztem, hogy valami baj történt. Mi az?
 Semmi különleges, csak beleláttam Chris múltjába. Szerinted mit kereshettem az emlékei között? Nem is emlékszem rá, és ami a legrosszabb, megint meg akartak ölni.
 Csssss....nem lesz semmi baj. minden rendben. Chris...hát ő Chris, nem is biztos, hogy őt láttad.
 De igen. Történt egy s más és véletlenül elmerültem a múltjában. Félek, hogy Ő tud valamit a múltamból és nem mondja el. - Mondtam Vadásznak, ám mielőtt folytathattam volna Luk érdekes visítós hangja ütötte meg a fülem.
- Neked van egy sárkányod?