1.évad 14.rész - Vihar előtti csend

  Hát meghoztam a részt. Remélem tetszeni fog mindenkinek és komikat is kapok.

Jó olvasást hozzá :D ♥

 - Nem sokára úgyis meg fogod tudni - mondta, ám hangja egyre halványult. 

 Azt hittem ennél rosszabb már nem történhet velem. Hogy lehettem ennyire naiv, hogy hittem egy szaros vámpírnak? - gondolkoztam el ezen. Szinte már fáj a saját marhaságom. Miért nem hittem neki? Ja, már tudom, mert nem tudtam mit tenni, mivel irányítottak. Ezt soha többé nem fogom engedni.

 Nem látom sem a Napot, sem pedig a Holdat, ami következtében kezdem elveszteni az időérzékem. Kezdtem éhes lenni, ám a fáradság előbb győzött le, minthogy bármit tudtam volna tenni. Álmomban ugyan ott voltam, ahol most, de mégis teljesen más volt. Éreztem a hideget és a fájdalmat, illetve kívülről láttam magam. Fájt minden mozdulat és levegővétel, de a másik énem látványa jobban megijesztett, mint eddig bármi. A teremben volt gy kő oltárszerű valami, aminek a tetején egy tál volt. Közelebb mentem, hogy lássam mi az, de hasonmásom megállított.

 Ne tedd azt, amit akarnak tőled! Légy erős, mert te is egy rendkívüli boszorkány vagy és ha elbuksz tudd, hogy van ki megmentsen - mondta, majd felriadtam.

 Soha sem hittem igazándiból a jelenésekben, de már kezd megváltozni a véleményem. Eddig mindig elnyomtam magamba mindent, ami érzéseket válthatott ki belőlem, de az álarcom kezd darabokra hullani. Egy idő pár könnycseppem utat tört magának, majd azt követte a többi is. Már féltem, hogy nem fognak elfogyni, mikor egyszerre mind elapadt és a légvétel is nehezemre esett. Nem tudtam a miértjét, de aggasztott a hirtelen beállt szituáció.

- Olyan édes a kétségbeesésed illata, kedvesem - hallottam meg a még mindig vadidegen hangját.

- Mit akar tőlem?

- Semmit...egyenlőre - adta meg a választ. Szívesen odamentem volna és letöröltem volna a hangjában bujkáló mosolyt. Azonban az erőm használni is alig tudtam, nemhogy mozdulni vagy bármit tenni.

- Minek hozatott ide, mikor eddig is meg tudott volna ölni. Nem kell ennek ekkor feneket keríteni.

- Tévedsz, kedvesem. Nem áll szándékomban megölni, csak azt akarom, hogy az enyém légy.

- Azt lesheted Baromarc - vágtam vissza kapásból. Szerintem a szívébe hatoltam, de nagyon, mert mire észbe kaptam már konkrétan az arcomban volt.

- Ha akarnám, már rég nem lennél, de nem ez a szándékom, mint mondtam. Jobban szeretem, ha minden a terveim szerint megy, úgyhogy megköszönném, ha azt tennéd amit mondok. Világos?

- Majd, ha hülye leszek és akaratgyenge akkor teszem azt amit akar. Addig is kopj le Faszkalap- osztottam ki, majd elröhögte magát. - Mit nevetsz, te Vadbarom?
- Kis szívem, még mindig nem vagy olyan helyzetben, hogy parancsolgass - nevetett tovább - De ha azt hiszed meg tudsz szökni, nagyon is tévedsz. Olyan helyen vagy, ahol soha nem találnak rád. Jobban teszed, ha beletörődsz a sorsodba, mint a üknagyanyád.
- Mi? Mégis miről beszél? - kérdeztem, de köddé vált és eltűnt.
 Mégis mit akart ezzel mondani? Nem is tudtam, hogy volt üknagyanyám - morfondíroztam el ezen. Olyan jó lett volna egy fájdalomcsillapító, de sajna minden próbálkozásom kudarcba fulladt. Egy idő után feladtam a próbálkozást és pihentem egy kicsit. Van egy olyan érzésem, hogy a "buli" még hátra van.

Chris szemszöge:
 Még éjfél sem volt, amikor Lisa és Kyle elmentek inni. Gondoltam nem lehet nagy a baj, mert hát biztos kimentek levegőzni. De nem így volt. Reggel Kat kisírt szemekkel keresett meg.
- Nem találom Lisát - mondta két hüppögés között, majd újfent kitört belőle a sírás.
- Nyugi, biztos Kylelal van - mondtam, habár az érzéseim mást sugalltak.
- Vele biztos nincs...mert már voltam Kyle hálójában - ismerte be szégyenlősen - Megnéztem, mert féltem Lisa épségét. Megváltozott és erősebb, mint valaha, azonban pár napja rettenetesen alszik és ha takarta is én láttam rajta. Ha baja esett...
- Biztos jól van, Szívecském - hangzott fel nem messze Cam hangja, mire 180°-os fordulatot tett. Odafutott hozzá és szorosan megölelte, majd Cam megcsókolta (?!) Katet. Hát ők meg mióta vannak együtt? - gondolkodtam el rajta, de gyorsan visszatértem a valóságba.
- Srácok...nem akarok ünneprontó lenni, de ketyeg az óra.
- Miről beszélsz, Haver?
- Lisa említette tegnap este, hogy teliholdkor valami fog történni.
- És mégis micsoda?
- Azt nem tudta elmondani, mert Kyle elvitte, és azóta nem tudok róla semmit.
- Szóljunk Donnak - tanácsolta Kat, mire mindketten furán néztünk rá.
- Szerintem Logannek, és apámnak kéne szólnunk, nem gondolod? - érdeklődtem.
- Oké, te szól nekik és addig megkeresem Dont - kontrázott rá Kat. Ilyenkor ugyanolyan makacs, mint Lisa.
- Ki ez a Don? - kérdezte Cam.
- Ismerem és kész. Szerintem ő tájékozottabb a témában, mint a szüleitek, Chris.
- Oké, akkor a következőt fogjuk csinálni. Kat és én elmegyünk ehhez a Donhoz. Cam te pedig elmész Loganért és az apámért. Világos, Haver?
- Ja, mint a telihold. - poénkodott, ám mikor elmaradt a siker elkomolyodott -  És hol találkozzunk?
- Azt még nem tudom, de majd megüzenem.
- Oké, Haver, akkor majd később.
 Cam válasza után mindannyian mentünk a dolgunkra. Kimentünk Kattel az épületből és nekivágtunk az erdőnek. Én speciel nem tudtam hova megyünk, de bíztam abban, hogy Kat igen és nem tévedünk el. Egy ideje már sétáltunk, amikor elkezdtem kérdezgetni arról, hogy ki is ez a Don, de nem felelt. Mire elértük a célállomást, már a nap is a delelőjén járt. Egy rozoga épületbe mentünk be. Az előszoba tisztára kopár és poros volt ugyanúgy, mint a ház többi része, majd felmentünk a lépcsőn. Kat körbefordult, elindított egy lejátszót és hátrébb lépett.
- Don...merre vagy? Szükségünk van a segítségedre - kezdte.
- Ki ez a fazon?
- Egy .... Don! Lisának szüksége van a segítésedre és nekünk is - folytatta tökéletesen figyelmen kívül hagyva a kérdésem.
- Itt vagyok, kicsi lány - Hallottam meg a hátam mögül egy  - Elhoztad a kis barátodat is?
- Don ő Chris, Chris ő Don; Lisa dédnagyapja - közölte én meg teljes mértékben ledöbbentem.
- Mi? Hogy a....
- Fiacskám! Ha jól sejtem nem azért jöttetek ide, hogy megismerjük egymást. Igazam van? - kérdezte, mire azonnal mellbe vágott a jelen állapot.
- Igen, teljes mértékben. Lisa eltűnt és valami olyat említett, hogy a teliholdnál fog történni valami és...
- És aggódsz érte. Tudtam hogy előbb-utóbb bekövetkezik ez a nap, de reméltem, hogy utóbb. De akkor nincs vesztegetni való időnk. Kat, kivel láttad utoljára Lisát?
- Kylelal...De nagyon furcsa volt tegnap este. Olyan volt, mint...nem is tudom.
- Olyan volt, mint aki nem ura önmagának? Biztos valahogy sakkban tartotta. Beszélt valakivel? mármint tegnap este.
- Velem, de nagyon nehezen sikerül a kapcsolatot kialakítani. Kyle nagyon erőszakosan hatott a többiek tudatára. Azt mondta, hogy  a srác benne van, de nem tudta befejezni, mert elrángatta táncolni.
- Értem, akkor irány az alagsor - közölte a viseltes halottunk, ám mi nem mozdultunk - Most gyerekek vagy kifutunk az időből és akkor... - folytatta, de a végén elcsuklott a hangja.
 Gyorsan lementünk a pincébe, majd megláttuk Don villódzó alakját. Valamit nagyon keresett, mert nem vett észre minket. Lent egy rakás könyv volt és ahogy észrevettem itt sem jártak már egy ideje, mivel mindent por fedett. Mikor Donnak feltűnt, hogy mi is ott vagyunk sietősen hozzánk fordult. Elmondta, hogy egy nagyon régi könyvet vagy inkább naplót keresünk, ami az édesanyjáé volt (Don édesanyjáé).
 Sehol sem találtuk és kezdtünk kifutni az időből. Mikor megéheztünk Kat "csinált" kaját, ettünk és folytattuk tovább a keresést. Már kezdtem feladni a reményt, amikor egy igen "díszes" valamit találtam. Kinyitottam, de nem láttam benne semmit, ám pár pillanat múlva írás jelent meg a lapjain.
 1785. december 23. éjjele
 Ez életem legrosszabb napja lesz. Minden bizonnyal tudom, hogy ma minden megváltozik. A sötétség Árnya eljön értem és elvisz az akadémiáról. Mióta megkezdtem e hónapot, nem először aludtam rosszul, sőt nevezhetően rémesen. Mindig ugyanaz az álom gyötör, melyben meghalok és nem tehetek ellene semmit. Tudom, hogy a Sorsunk meg van írva a csillagokban, de mindig lehet rajta változtatni.
 Megint látom a napot, mikor a Hold a legerősebb pontján van, míg én kikötve egy oltárszerűséghez. A látomás szerint, ha nem egyezek bele valamibe akkor meghalok. Remélem és hiszem, hogy ez nem fog bekövetkezni. Azonban a jövő íratlan szabálya, hogy minden korban be kell következnie.
 Ám volt egy másik látomásom is, amikor megtaláltam a kriptát.  Egy lány volt benne, aki hasonlított rám. Ám szíve egy tiszta csiszolatlan gyémántéhoz hasonlított. Érezte azt amit én és elindult az oltár felé. Nem tudom meghallott-e vagy sem, de megállt és egyenesen belenézett a szemembe. Ekkor megszólaltam és pontosan ez mondtam neki: "Ne tedd azt, amit akarnak tőled! Légy erős, mert te is egy rendkívüli boszorkány vagy és ha elbuksz tudd, hogy van ki megmentsen". Nem értett meg szász százalékosan, de nem tett semmit, majd nem sokkal később megszakadt a kapcsolat. A kriptából teleportálva jöttem ki, mielőtt megláttak volna, de  tudom, hogy már tudja hol leszek és ez megrémít. A gyermeknek nem sok esélye marad, ha feljön a 7000-ik telihold. Vagy elveszti erejét vagy sem, de az árát meg kell fizetnie.
 Ennyi volt a bejegyzés. Soha többet nem írt bele az a nő, aki sejtéseim szerint Don anyja volt. A nevét viszont még le tudtam olvasni, mielőtt szertefoszlott az első lap: Anastazia Dunken. Szóltam Donnak, aki keserűen fogadta a fejleményeket, azonban egy titkos oldalon talált egy térképszerűséget. Jobban szemügyre véve megállapítottuk, hogy hol van.
 Üzentem Camnek, aki azt mondta Logan már indulás kész és apám is, de jönnek még páran. Rákérdeztem, hogy kik, azt felelte az ikrek és a srácok, meg úgy a fél suli. Kimentünk a házból és észrevettünk, hogy már jócskán benne vagyunk a délutánban. Elindultunk a célállomás fel; útközben csatlakoztak a többiek és a fő kereső: Vadász. Látszott rajta, hogy nyugtalan, így megsimogattam a fejét, de nem reagált rá csak ment tovább.

Elisa szemszöge:
 Napközben többször is meglátogatott az Árny, de nem tudott ráhatni az elmémre. Ha sikerült is neki valamit elérni, az sem volt teljes siker. Bár erőm fogytán van, mégis kitartok, mert hiszem, hogy így nem lehet vége. A csuklómat teljesen kidörzsölték a láncok, a ruhám néhol elszakadt, de nem törődtem vele. Ekkor valaki halk mégis határozott lépteinek zaját  hallottam meg. Nem sokra rá megláttam egy eddig számomra ismeretlen arcot. Csodálkozás helyett undorral néztem az illetőre. Olyan közel jött, hogy ha akartam volna simán megfejelhettem volna.
- Örülnék, ha a fejem ép maradna - mondta ki kerek-perec.
- Mi a...? Honnan veszed, hogy bántani akartam a "szép" kis fejed?
- Kicsit szét van esve a pajzsod. Amúgy életemben nem hallottam még ennyi szarkasztikus megjegyzést senkitől - mondta, miközben elismerően bólintott egyet, majd elém tartott valamit. - Egyél egy kicsit, mert nem lenne szép, ha elájulnál este.
- Soha...különben sem vagyok éhes - mondtam, ám gyomrom másképp gondolta.
- Ha te nem is, a hasad igen - mosolygott, majd akaratom ellenére megetetett
 Miután ettem, elment így újfent egyedül maradtam. Azt már megtudtam, hogy estére valami nagyszabású dolgot eszeltek ki, de azt nem hogy mit. Mivel újra volt elég energiám egy olyan erős mentális pajzsot építettem a gondolataim köré, hogy lehetetlen volt áthatolni rajta.
 A levegő egyre hűvösebb és nyirkosabb lett. Valószínűleg esteledett, de nem voltam benne 100%-osan biztos. A látomás egyre jobban nyomasztott. Hiába kérte a nő, hogy ne tegyek semmit, mégis féltem a telihold erejétől.

1.évad 13.rész - A bál és a Baj

 

 Köszönöm mindenkinek aki eddig benézett, és támogatott.

Szeretnélek tájékoztatni benneteket, hogy mivel most már nyár van, így gőzerővel vetem bele magam a munkába, vagyis hamarabb lesznek új részek.

Remélem nem haragudtatok meg rám és megmaradtatok olvasóknak. :D

Jó olvasást és

 !!!!KELLEMES NYÁRI SZÜNETET KÍVÁNOK MINDENKINEK!!!!

  Az elkövetkező pár nap volt életem legrosszabb időszaka. Minden nap meglátogattam Katet, aki egyre jobban lett és már a ruhák túlnyomó részével is kész voltam, sőt még át is adtam azokat, de a lelkiismeretem és az érzéseim nem hagytak nyugodni.

 Már csak pár nap volt az ominózus eseményig. A Nagy Termet választottuk az bál helyszínéül, ami még félkész állapotban sem volt. Mindenhol dobozok és kiegészítők voltak. A diákok többsége elrohant a díszlet mellett, de Mrs Goodwicknak sikerült néhányukat befogni "közmunkára".

 A díszítéssel nagyjából már készen voltunk, mikor egy hatalmas robaj kíséretében szinte az összes ablak kitört. a pánik olyan hullámba söpört végig a helységben, hogy érezni lehetett inden egyes részét. Szokták mondani, hogy a félelem az nagy úr, de hogy ennyire... Már kezdett a társaság magához térni a sokkból, amikor egy alak jelent meg előttünk. Nem csinált nagy jelenetet, de a tömeget, olyan fagyos tekintettel pásztázta, hogy szinte megfagyott a vér az ereinkben.

 Aztán egyszer csak a tekintete megállapodott rajtam, majd egy kisebb szélvihart kavarva maga körül egyenesen előttem termett. Ismerősnek éreztem,de nem tudtam hova tenni ezt az érzést, így csendben figyeltem. A diákok egy emberként fordultak az irányomba, majd egy szempillantás alatt ledermedt mindenki. Az árny vészesen közel hajolt hozzám, és a fülembe suttogott.

- Nem sokára már nem leszel ilyen ártatlan, sőt az enyém leszel - mondta, mire egy tűzgolyót lőttem felé. Felnevetett és eltűnt, és minden ment tovább, mintha misem történt volna.

 A diákok továbbra is félve néztek felém, de egyikőjük sem mert közelebb jönni. Folytattam a díszítést, egészen addig, míg Mrs Goodwick meg nem állított.

- Minden rendben, Elisa? - kérdezte, és a szemében a félelem mellett az aggódást véltem felfedezni.

- Természetesen, Tanár Nő - mondtam vagy inkább hazudtam érzelemmentes hangon.

- Nem hinném, látom rajtad, hogy történt valami. Kérlek áruld el mit akart az az árnyék - kötötte az ebet a karóhoz, ami nekem nem volt ínyemre.

- Semmit, csak meg akart félemlíteni, de nem járt sikerrel. Azonban az ablakokat helyre kéne honi, mielőtt a havazás tönkre teszi a munkánkat- tanácsoltam és kikerülve a tanárnőt kimentem a teremből.

 Egyből a gyengélkedő felé vetem az irányt, mert tudtam, hogy ma engedik ki Katet. Már nagyon hiányzott, hogy tudjunk egy jót dumálni, sőt még a hülyüléseink is hiányoztak. Szerencsémre már indulásra készen várt rám és amint beléptem a nyakamba ugrott. Éreztem, hogy könnyei szaporán folynak végig a nyakamon, de nem érdekel. Nekem is egyre nehezebb lett visszatartani az érzéseim, de nagy nehezen sikerült. Majd a szobánkba kibőgöm magam - gondoltam magamba.

 Sikeresen elértük a szobánkat, aminek a látványa kissé letaglózott. Mindenhol szennyes, szétszórt papírok és temérdek anyag, ami a ruhákból megmaradt. Természetesen már az enyémmel is kész voltam, de az a szekrény legalján pihent. Kat egyből megtalálta a sajátját és álmélkodva vette a kezébe.

- Ez eszméletlen gyönyörű lett. Imádom ezt a kéket, ráadásul a tül anyaga is nagyon finom tapintású - mondta és szemei sziporkáztak.

- Reméltem hogy tetszeni fog - mondta fáradt mosollyal, majd magamhoz véve a pizsim elindultam a fürdőbe.

 Gyorsan elvégeztem a teendőim, majd angolosan távoztam onnan. Katet már az igazak álmát aludta, így nem volt szívem felkelteni és elküldeni fürdeni. Majd reggel - gondoltam magamba. Óvatosan végignyúltam az ágyon, magamra húztam a takarót és nem sokkal később mély álomba zuhantam.

 Reggel iszonyatos fejfájással ébredtem és még csak kedvem sem volt bemenni a suliba. Kat már haptákba vágta magát és engem sem hagyott békén. Lerángatott az ágyról és egy pohár vízzel leöntött, majd kirohant a szobából. Idegesen és vizesen tápászkodtam fel, majd gyorsan megszárítkoztam és felvettem az egyenruhát. Mire kiértem már valamelyest lenyugodtam, így Kat is közelebb merészkedett, ám arcán ott ékeskedett egy vidám mosoly. Nem haragudtam rá és ezt meg is mondtam neki, mire vidáman ugrálva elmentünk reggelizni

 Egész nap hülyültünk és már nagyon vártuk a másnapot. Mondjuk én speciel addig, míg Chris meg nem állt előttünk az udvaron. Egy ideig a fejében próbáltam turkálni, de sajna túl jól megtanítottam elrejteni a gondolatait, így maradta a hagyományos mód az infószerzésre.

- Mit szeretnél? - kérdeztem őt, közben üzentem Katnek, hogy menjen, mindjárt megyek én is.

- Szóval...Tudod...van ez a szarság...- kezdte és nem igazán találta a szavakat.

- Milyen szarság?

- Hát tudod...a bál...És hát...- hű ez de nehéz lesz-gondolta - Eljönnél velem?

- Nem tehetem - mondtam és már meg is bánta, hogy megszólaltam.

- Miért?

- Mert csak..ha érdekel, akkor a szokott helyen 2 óra múlva - válaszoltam és gyorsan elslisszoltam mellette, mielőtt még reagálhatott volna.

- Na mit akart? - kérdezte Kat szemöldök húzogatva.

- Hogy elmegyek-e vele a bálra - mondta vállvonogatva.

- És igent mondtál neki?

- Nem...Nem mehetek vele - kis hatás szünetet tartottam, míg megemészti, majd mielőtt folytattam volna közbeszólt.

- Mert?

- Kylelal megyek. Valahogy rávett, hogy igent mondjak neki és azóta olyan rossz előérzetem van, hogy szinte fizikai fájdalmat érzek - mondtam neki, mialatt beértünk a Nagy Terembe, ahol tovább beszélgettünk, míg Mrs Goodwick be nem fogott minket is munkára.

 Este hulla fáradtan és lelkileg kimerülten mentem vissza a szobámba. Chrissel való beszélgetés nem igazán nyugtatott meg, de Ő a Kyle-os dolgot furcsán reagálta le. Ordítozott és a fejemhez vágta, hogy egy olcsó kis szajha vagyok és még nagyon megbánom a döntésemet. Sajnos hiába mondtam, hogy én nem is akartam ezt az egészet, de nem hitt nekem és továbbra is elhordott mindennek, ami már tintafestéket sem tűrt.

 Másnap teljesen kerültük egymást, sőt még a két közös órán sem oldódott a fagyos hangulat kettőnk között. Amikor kötelezően párba osztottak minket, akkor sem volt hajlandó hozzám szólalni. Délutáni órákat az igazgató törölte, mondván legyen időnk elkészülne a nagy eseményre. Kat és Camill is ámuldozva figyelte a ruhákat, amiket nekik csináltam. Miután felvették, megcsináltuk a hajukat, sminkjüket, majd megkerestem az álarcokat. Hamár álarcos bál volt készítettem a ruhákhoz tökéletesen passzoló darabokat, majd elvonultam átöltözni. Már készen voltam, amikor valaki kopogott a fürdőajtón. Résnyire nyitottam és Kat várakozó szemével találtam szembe magam.

- Kész vagy már? - kérdezte.

- Igen - mondtam és kiléptem a szobába, ahol két csodálkozó szempárral találkoztam.

- Gyönyörű ruha. Te tervezted?

- Igen és ehhez nem kell magassarkút felvennem - mosolyogtam, majd mielőtt kopogtattak volna kinyitottam az ajtót.

- Kyle, mi járatban erre?

- Érted jöttem, ha elfelejtetted volna. Mi ez a ruha?
- Ebben megyek a bálra; tán probléma?
- Igen! - mondta közönyösen és a háta mögül elő is vett egy dobozt. - Ezt vedd fel!
 Kinyitottam és egy számomra teljesen letisztult ruha volt benne. Ráadásul nem is az én stílusomhoz illőt választott. Pfuj!!!!!
- Ez szép és jó, csak...nekem nem tetszik - mondtam ki kerek-perec, amit nehezen viselt.
 Ekkor vettem észre, hogy Kat és Camill kicsit feszélyezve érzik magukat a vitánkban, így intettem neki, hogy menjenek előre. Nem kellet kétszer mondanom azonnal kimentek, egyedül hagyva Vele.
- Kérlek ezt vedd fel - kérlelt, de hangja elárulta. Nem kérni akart, hanem parancsolni ami nem tetszett.
- Nem - adtam a választ és elindultam az ajtó felé, de a karomnál fogva visszarántott.
 Vészesen közel húzott magához, majd mélyen a szemembe nézett. Éreztem, ahogy megpróbál a tudatomra hatni, ám nem jött neki össze. Én is megpróbáltam turkálni a fejében, de semmit sem találtam. Az egész elméje egy hatalmas sötétség, ami számomra áthatolhatatlan volt. Nem figyeltem, így észre se vettem, hogy ajkait az enyémre nyomta. Ismét az a különös érzés kerített hatalmába, mint legutóbb, mikor a könyvtárban voltunk. Nem voltam ura önmagamnak, sem pedig a cselekedeteimnek.
 A csókkal elérte, hogy abba ruhába menjek az ünnepségre, amit Ő választott. Igaz kaptam egy hozzá illő álarcot, de még így is nagy feltűnést keltettünk. Mikor beléptünk a terembe minden szempár ránk szegeződött, pedig a díszítés szebb volt nálunk.

Chris szemszöge:
 Gondoltam rá, hogy elhívom Lisát a bálra, de féltem. Nem tőle, hanem a válaszától illetve a reakciójától. Cam az elején még bátorított ugyan, majd egyik napról a másikra felhagyott ezzel. A bált megelőző napra sikerült annyi önbizalmat gyűjtenem hozzá, hogy oda mertem elé állni és megkérdezni.

- Mit szeretnél? - kérdezte tőlem, miközben Kat félresétált, hogy tudjunk négyszemközt beszélni.

- Szóval...Tudod...van ez a szarság...- kezdtem, ám nem igazán találtam a megfelelő szavakat.

- Milyen szarság?

- Hát tudod...a bál...És hát...- hű ez de nehéz lesz-gondoltam - Eljönnél velem?

- Nem tehetem - mondta, én meg döbbenten meredtem rá. Nagy nehezen felocsúdtam a döbbenetből és rákérdeztem.

- Miért?

- Mert csak..ha érdekel, akkor a szokott helyen 2 óra múlva - válaszolta és mielőtt még reagálhatott volna gyorsan elslisszolt mellettem.
 Nem kellett kétszer mondania azonnal tudtam hova menjek. Az edzőterem ilyenkor mindig üres. Kerestem egy eldugottabb helyet a teremben és leültem várni. Várni arra, hogy megmagyarázza, miért nem hajlandó eljönni velem a bálra. Miért olyan nehéz elfogadnia, hogy Szeretem Őt? - gondolkodtam el ezen, miközben az idő szélsebesen vágtatott. A megbeszélt időpontra csak épp hogy beesett, így csak halkan mellésétáltam és magam felé fordítottam. Frászt kapott az érintéstől, de most nem érdekelt mi van vele.
- Ki vele! Miért nem jössz velem a bálra?
- Nem tehetem - mondta - Már semmin sem tudok változtatni.
- Mégis mi a francról beszélsz Lisa?
- Kylelal megyek...mert megcsókolt és.....
- Te utolsó kis cafka, tudod mi vagy te? Egy olcsó kis ribanc vagy, sőt inkább szajha....- és mondtam tovább a magamét, ami már tintafestéket sem tűrt.
 Miután végeztünk elment, én pedig tovább dühönghettem. A szobámba nem akartam menni, így felkerestem az ikreket. Szerencsémre csak Camet találtam a szobájukban, így Lukot nem kellett kicseleznem. Elmondtam neki a Lisás dolgot, ám semmit sem szólt. Megelégeltem a várakozást és a szobámba mentem.
 Reggel nyúzottan és idegesen ébredtem. Gyorsan elvégeztem a reggeli teendőim, majd lementem reggelizni. Megpróbáltam egész álló nap kerülni, de nem sikerült több okból kifolyólag sem. Egy: Vannak közös óráink. Kettő: A tanár a páros feladatnál mellé osztott be, így nem  igazán tudtam kerülni, habár nem szóltam hozzá. Három: Kyle viselkedése kezd az idegeimre menni. Azt hiszi, ha Lisával megy akkor nagyon bátor, de nem. Valami van ebben a srácban, amitől a hideg futkos a hátamon.
 Szerencsére apám eltörölte a délutáni órákat, hogy legyen idejük elkészülni a lányoknak. Mivel Lisa nemet mondott nekem a meghívásra, így meghívtam Tamit. Meredith egyik barátnője pont kapóra jött a "tegyük féltékennyé Lisát" akciómba. Este mikor megláttam Tamit nem igazán akarózott elmennem a bálra. Nem amiatt, hogy csúnya vagy ilyesmi, hanem mert rettentően rossz előérzetem volt az estét illetően. 
 Mikor beléptünk, már javában tartott az esemény. Szinte mindenki itt volt kivéve Kyleékat. Olyan 10 körülre ők is beestek. Ugyan álarcot viseltek, de mindenki tudta kik ők és ámulattal néztek feléjük. Azonban valami nem volt rendben. Lisa szemei enyhén üvegesek voltak, mintha nem ő irányítaná a mozdulatait. Mikor észrevettek minket felénk indultak. Mire mellénk értek felhúztam egy elég erős mentális pajzsot, amit még Lisa tanított.

Elisa szemszöge:
 Mikor mindenki minket nézett, szerettem volna eltűnni, de nem tudtam irányítani a cselekedeteim. Kyle élvezte, hogy bábuként tud mozgatni. Odavezetett Chrisékhez és beszélgetni kezdett velük. Megpróbáltam a többiek elméjébe hatolva segítséget kérni, de nem ment. Vagy ennyire béna vagyok, vagy most Ő irányít. Próbáltam Chris fejébe is bemászni, de egy erős mentális pajzsot épített ki magának. Éreztem, hogy fogy az időm, így egy próbát tettem.
 Chris!!!...Kérlek segíts... - kérleltem, de nem jött válasz. - Ha hallod, kérlek válaszolj!...Nekem már mindegy csak kérlek ne hagyd hogy igazam legyen. - Nem kellet sok és Chris végre hozzám szólt.
 Lisa!...Mi az hogy ne legyen igazad? 
 Kylelal...szerintem valami bűzlik körülötte. Van egy olyan érzésem, hogy nem sokáig maradunk már itt.
 Miért? Te akartál vele jönni.
 Nem, én egyáltalán nem akartam vele jönni. Megbűvölt és nem tudok ellene mit tenni.
 De saját akarat is benne van, különben nem hatott volna a bűvölet.
 Ja nem, ha nem vámpír és előtte nem harap meg egy hozzá hasonló vérszívó barom.
 Akkor most mi legyen? Mi volt az álmod?
 Mi...Te honnan tudsz erről? Mindegy is. Nem tudom mi legyen. Teli hold csak holnap lesz, de éjfélkor vagyok a legsebezhetőbb. Mármint most.
 Ezt hogy érted? Holnap telihold, és? Miért lennél sebezhető?
 Már egy ideje nem vagyok ura a saját erőmnek. Utána olvastam és volt már ilyen eset, csak annak nem lett jó vége. Egy velem egykorú lány meghalt és...
- Lisa megyünk táncolni? - szakított félbe Kyle.
- Persze - préselődött ki belőlem, miközben egy segélykérő üzit küldtem Chrisnek.
 Táncoltunk egy darabi, majd az asztalokhoz mentünk inni egy kis puncsot. Olyan kiszolgáltatottnak éreztem magam, mint gyerekként annál a fószernál. Életem egyik legrosszabb részéhez tartozik, és attól tartok a történelem ismétli önmagát.
 Miután megittuk a puncsot szédülni kezdtem. Kyle ugyan megtartott a derekamnál fogva, de valami nem stimmelt. Kicsit oldalra billentettem a fejem és nem hittem a szememnek. Abban az átkozott kriptaszerű helységben voltunk. Küzdeni próbáltam ellene, az erőm csúnyán cserben hagyott.
 Mivel nem tudtam használni az erőm és le is gyengültem, így könnyűszerrel ki tudott kötni. Mire kissé felocsúdtam és körbenéztem, majdnem szívinfarktust kaptam a látványtól. Egy koponyákkal teli helyen voltam. A hideg futkosott a hátamon, de nem mutattam a bennem egyre jobban növekvő feszültséget.
- Nem kell takargatnod az érzéseid, úgyis mind érződik a levegőben - hallottam meg Kyle negédes hangját.
- Mit akarsz tőlem?
- Én semmit. Nekem csak ennyi volt a feladatom, hogy idecsábítsalak és itt tartsalak a megfelelő időpontig.
- Te átkozott... - és olyanokat vágtam a fejéhez, ami már tintafestéket sem bírt volna el.
- Ácsi van szívi...
- Te ne szívizz nekem...Nem vagy olyan helyzetben, és ha egyszer is a közelembe jössz azt nagyon megbánod.
- Pont te fenyegetőzöl? Ha nem tűnt volna fel te vagy kikötve, mint áldozat - mondta, majd olyan közel jött hozzám, hogy éreztem leheletét a nyakamon - Bár meg kell, hogy hagyjam tényleg ínycsiklandó az illatod. Igaza volt.
- Kinek? Azonnal mond meg, hogy kinek?
- Nem sokára meg fogod tudni - válaszolta, ám hangja egyre halványult.

Rendkívül Fontos

Sziasztok!
Ez nem a szokásos bejegyzés, de nagyon fontos mindenkinek, aki bármilyen blogra fel van iratkozva, vagy saját blogja van!
A lényeg az, hogy a Google Reader meg fog szűnni, nem fogod látni a blogoknak a frissítéseit, amikre fel vagy iratkozva, és a saját blogodon pedig el fogod veszíteni a rendszeres olvasókat.
Szóval, ha szeretnél megoldást találni erre a frissítésre, akkor olvasd ezt el, Diana Brunwin blogjáról másoltam át ezt a tájékoztatót, amit Ő írt.
"Bizonyára a blogspot ezen rész - a design készítő, fanfic író - nem igazán értesült erről az "eseményről". Csak páran tudnak róla nekem is a nővérem szólt, mivel ő egy teljesen más műfajba blogol, de ez most teljesen mindegy. Bizonyára fogalmatok sincs, hogy mi az a Google Reader, mert én se tudtam először.
Mi az a Google Reader?
Mindennap fellépsz a blogspot fiókodba, s megnézed milyen friss bejegyzések kerültek fel más-más blogra. Ezt jelenti a Google Reader, ami behozza a friss bejegyzéseket, hogy ne kelljen mindig, folyamatosan nézned az adott blogod. Nos, ez fog megszűnni.
Akkor mi lesz? Mindennap sorba meg kell néznem a blogokat?
Nem, nem kell! Van egy olyan oldal, ahova ha beregisztrálsz minden blogod bekerül, amit követsz és úgy fogod OTT(!) azon az oldalon látni, mintha blogspoton lennél. De, csak is látni fogod. Ott tudomásom szerint nem írhatsz bejegyzést a blogodra(bloglovinon), csak látod a friss bejegyzéseket. Ugyan úgy berakhatod a saját blogodat is, de csak azt látod ott, hogy kiköveti ott bloglovinon.Tehát blogspoton felrakod az új részt és bloglovinon látják.
Tehát körülbelül három hét múlva már nem fogod blogspoton látni a friss bejegyzéseket tudomásom szerint.
Mi az a "bloglovin"?Az említett oldal, melynek segítségével láthatod kedvenc blogjaid legújabb bejegyzéseit.
BLOGLOVIN LINK!
Megkérlek titeket, hogy minél több emberhez juttassátok le ezt a leírást. Akár linkeld valahova ezt a bejegyzést, vagy ilyesmik. FONTOS LENNE!
Ha kérdésed van írj kommentárba!:)

1.évad 12.rész - Báli meghívás, féltés

 Sziasztok, remélem tetszeni fog a rész és komiztok is.

Mindenkinek kellemes nyarat kívánok és jó szórakozást a nyárra.

 Még pár nap a karácsonyi bálig és a lányok többségének már kész volt a kért ruhakölteménye. Persze mindenkinek megígértem, hogy kész lesz a Nagy Napra, de azért 200 db kicsit sok, már csak pár darabot kellet létrehozni. Időközben Kylenak igent mondtam, habár nem tudom miért, de mindent csak sorjában.

 Egyik reggel vagy inkább hajnalban lementem enni és összefutottam vele. Nem hagyott békén, sőt még kajálni is eljött velem. Sikerült előbb kiválasztanom a kezdőlöketem alkotóit, majd megcéloztam egy igen távoli pontot az étkezőben. Nem sokkal később leült velem szembe. Beszélgetést kezdeményezett, mikre csak 1 max. 2 szavas válaszokat adtam, majd rátért a bálra.

- Szóval, akkor eljössz velem?

- Nem, sőt mint már mondtam, SOHA A BÜDÖS ÉLETBEN - válaszoltam kissé hangosan és haragosan.

- Akkor ugrott az alkunk - mondta gonosz vigyorral, mire én kifejezetten nyugodtan reagáltam. Csettintett egyet, de nem történt semmi. Majd még egyet és még egyet, de már nem hatott rám. Rezzenéstelen arccal bámultam egyre vörösebb fejét. - Miért nem hatásos?

- Mert, ha eddig nem jöttél volna rá, sikerült véglegesen eltüntetnem. Így semmilyen tartozásom sincs irányodba, tehát nem kell veled mennem a bálra.

- Azt még meglátjuk - mondta gúnyosan, majd felállt az asztaltól és távozott.

 Befejeztem a reggelit, majd visszamentem a szobánkba. Kat még édesdeden aludt, mikor szó szerint ráugrottam. Ijedtében akkorát sikított, hogy szerintem az egész emeletet felébresztette. Kikászálódott az ágyból, majd pizsamában kergetni kezdett. Nem tudom, hogy kerültünk a folyosóra, de minden bizonnyal jót szórakoztak rajtunk. Egy újabb forduló után egy látomásszerű valami szippantott magába. Az egész olyan különös volt, ugyanaz a kripta, de mégis más volt a levegő. Hideg áradt szét a helységben, a falak a vér szagától bűzlöttek. Ekkor nem tudom honnan, de valaki vagy valami teljes erejéből a földre taszított és egy kés szorított a torkomra. Nem láttam az arcát, de éreztem, hogy már találkoztunk, nem is egyszer. Majd amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen is távozott a látomás. Mikor kinyitottam a szemem láttam, hogy Kat, Luna, Kyle, Chris és az ikrek is ijedten néznek rám. Elsőnek Cam kapcsolt és felsegített a földről (???), majd mindenki egyszerre kezdett kérdezgetni, amit nem igazán bírtam és inkább átteleportáltam magam a szobánkba.
 Nem sokkal később Chris érkezett meg Kattel a szobába, majd elárasztottak egy újabb adag kérdéssorral.
- Mi volt ez az előbb? - kérdezte Kat és szemében még láttam a félelem apró szikráját.
- Semmi, csak volt egy látomásom - válaszoltam szerintem érthetően.
- Az nem semmi, ha kb 15 percre lefagysz és még pulzusod sincs. Felelőtlen vagy, ugye tudsz róla? - kérdezte Chris.
- Nem csináltam semmit....vagyis ez csak úgy jött és sajna nem tudott kikerülni. Bocsi, de nekem mennem kell órára - mondtam és magamra varázsoltam az egyenruhát és őket kikerülve kiléptem a folyosóra.

Kat szemszöge:
 Tudom, hogy mióta "kitálalt" nekem némileg változott kettőnk viszonya. Nem azt állítom, hogy félek tőle, hanem azt, hogy féltem. Legjobb barátnő lévén bízom benne, de a hallottak után, nem tudok mit kezdeni vele. Szó, mi szó tényleg egyre hatalmasabb és ez kicsit feszélyez, de ha neki nem gond akkor nem akadékoskodok.
 Reggel arra ébredtem, hogy valami őrölt idióta ráugrik a hátamra. Nagy nehezen kinyitottam  a szemem és felnéztem az illetőre. Egy eszeveszetten vigyorgó Lisa nézett vissza rám, majd kikászálódtam az ágyból és kergetni kezdtem. Először csak a szobában, majd a folyosón is kergettem, mikor egy fordulat után ledermedt. Feszülten mentem hozzá közelebb, majd szembeálltam vele láttam hogy szeme üvegesen mered maga elé. A körülöttünk lévők egyre közelebb jöttek, majd a semmiből feltűntek Chrisék, Kyle és Luna. Értetlenül meredtem rájuk, mígnem egy kisebb széllöket után Lis a földön landolt. Megpróbáltam közelebb menni hozzá, de egy láthatatlan pajzs (!!) megállított tervem véghezvitelében.
 Nem sokkal később szemébe ismét fény költözött és értetlenül meredt ránk. Időközben a srácok a diákokat elküldték, így csak mi maradtunk vele. Elsőként Cam kapcsolt és felsegítette Elisát. Mikor végre felállat egyszerre árasztottuk el kérdésekkel. Aztán se szó se beszéd ott hagyott minket. Azonnal elindultam utána, majd Chris is csatlakozott hozzám. Idegesen léptem be a szobába, ahol Lisa nyugodtan feküdt az ágyban és csak érkezésünkre kapta fel a fejét. Egymás szavába vágva faggatni kezdtük.
- Mi volt ez az előbb? - kérdeztem féltve őt.
- Semmi, csak volt egy látomásom - válaszolta szerinte érthetően.
- Az nem semmi, ha kb 15 percre lefagysz és még pulzusod sincs. Felelőtlen vagy, ugye tudsz róla? - kérdezte Chris.
- Nem csináltam semmit....vagyis ez csak úgy jött és sajna nem tudott kikerülni. Bocsi, de nekem mennem kell órára - mondta és magára varázsolta az egyenruhát és kiment a szobából. Chris utána akart menni, de elkaptam a karjánál és visszahúztam.
- Nem érsz vele semmit. Nem fog mondani semmit, ha ő nem akarja hogy tudjuk.
- De akkor is válaszokat akarok, ha nem tőle akkor kitől?
- Tudnék mondani valakit, de ő nem fog segíteni.
- Ki?
- Lisa - mondtam vigyorogva, mire szem forgatva kiment.

Elisa szemszöge:
 Egész nap gondolkoztam a jelentésén, de nem jutottam semmire. Délelőtt bementem pár órára és Mr. Larston tök rendes volt. Nem feleltetett, nem íratott dolgozatot miattam senkivel, sőt még Mer is messziről elkerült. Néhánnyal már kész voltam, többek közt Kat és Camill ruhája lett a legjobb. Egyszerű és mutatós, és nem is feltűnő.
 Délután a könyvtárba vonultam és kerestem néhány olvasnivalót, majd leültem a földre. Elvettem az első könyvet és olvasni kezdtem. Érdekes volt és minden bizonnyal egy Jane Austen könyv volt. A lapok csak fogytak, majd nem sokkal később teljesen eltűntek a lapok. Ezt követte a többi is.
 Már esteledett, amikor már kiolvastam a kiválasztottak felét és valami furcsa zaj ütötte meg a fülemet. Feltápászkodtam és elindultam a sorok között. Tudtam, hogy a könyvtáros már rég elment, így kissé feszülten mozogtam. Ekkor valaki vagy valami elkapta a karom, mire sikítani akartam. Az illető befogta a szám és a fülemhez hajolt. Éreztem leheletét és emellett szinte bódító illatát, mikor végre megszólalt.
- Elveszem a kezem, de ne sikíts. OK? - kérdezte, mire aprót bólintottam. Elvette a kezét és szembefordított magával.
- Kyle... - lélegeztem fel megkönnyebbülten - Már azt hittem, valami támadó vagy. Szerencséd, hogy könyvtárban vagyunk, különben már nem élnél.
- OK..ezt gondoltam. Tehát mit mondasz?
- Mire?
- Eljössz velem a bálra.
- Nem - jelentettem ki pofon egyszerűen, majd egy nem várt reakció következett. Erősen nekilökött a könyvespolcnak és egyre közelebb hajolt. Megpróbáltam elfordítani a fejem, de kezeivel erősen tartotta a helyén azt. Ajkai először csak súroltak az enyémet, majd erőszakosan rányomta arra a sajátját. Olyan érzésem volt, mintha valami gyökeresen megváltozott volna mind körülöttem, mind a levegőben. Mikor elváltak az ajkaink a szemében a győzelem édes érzése tükröződött, majd újra megkérdezte.
- Eljössz velem a bálra?
- Igen - válaszoltam és a lelkem mélyén szinte ordítottam.
 Elengedett és egy elégedett mosollyal az arcán távozott. Ott hagyott egyedül mindenféle hülye gondolattal, majd mikor végre felocsúdtam teleportáltam Kathez. Furcsa érzés kerített hatalmába mikor megérkeztem hozzánk. Minden csendes volt, holott tisztában voltam vele, hogy ott van valahol. Nem is tévedtem, mert Katet a fürdőben találtam meg. Drága barátnőm a kádban feküdt, közelebb mentem hozzá és ekkor láttam meg, hogy a kád tele van vérrel. Közelebb hajoltam hozz, megnéztem van-e pulzusa, és az legalább örömmel töltött el. Ugyan volt egy nagyon apró szívverése, de megijesztett a vér látványa. Kilebegtettem a kádból és teleportáltam a gyengélkedőbe. Szerencsémre Cameron még bent volt, így mikor meglátott egyből hozzánk rohant.
 - Mi történt? - kérdezte hitetlenül rám nézve - Ugye nem te voltál?
- Nem tudom...én nem tudom - mondtam akadozva - Én nem csináltam semmit...nem rég értem vissza a hálóba. Mi történhetett?
- Megvágták a csuklóját és majdnem elvérzett. Hála neked még meg tudom menteni, de kérlek menj el - mondta rezzenéstelen arccal.
 Kimentem, az ajtóban leültem és vártam a fejleményeket. Nem tudom meddig ültem ott, de egyszer csak Cam lefeküdt mellém és fejét az ölembe hajtotta. Érdeklődve nézett, majd megszólalt.
- Hé minden rendben lesz, OK?
- Ha te mondod! Meddig marad itt?
- Hááááááát.....egy ideig. Ha gyorsan felépül, akkor már a karácsonyi ünnepségen részt vehet. Apropó te kivel mész?
- Kyle elhívott és kikényszerítette az igent. Bár ne mondtam volna inkább semmit.
- Mert?
- Rossz előérzetem van - mondtam, majd fejét leemeltem a lábamról és felálltam. Követte a példám, majd magához húzott és biztatóan megölelt. Meg utoljára a fülembe súgta, hogy minden megoldódik, majd elment.
 Visszamentem a szobámba, letusoltam, majd befészkeltem magam az ágyamba és elaludtam. Az elkövetkező pár nap volt életem legrosszabb időszaka. Minden nap meglátogattam Katet, aki egyre jobban lett és már a ruhák túlnyomó részével is kész voltam, sőt még át is adtam azokat, de a lelkiismeretem és az érzéseim nem hagytak nyugodni.