1.évad 14.rész - Vihar előtti csend

  Hát meghoztam a részt. Remélem tetszeni fog mindenkinek és komikat is kapok.

Jó olvasást hozzá :D ♥

 - Nem sokára úgyis meg fogod tudni - mondta, ám hangja egyre halványult. 

 Azt hittem ennél rosszabb már nem történhet velem. Hogy lehettem ennyire naiv, hogy hittem egy szaros vámpírnak? - gondolkoztam el ezen. Szinte már fáj a saját marhaságom. Miért nem hittem neki? Ja, már tudom, mert nem tudtam mit tenni, mivel irányítottak. Ezt soha többé nem fogom engedni.

 Nem látom sem a Napot, sem pedig a Holdat, ami következtében kezdem elveszteni az időérzékem. Kezdtem éhes lenni, ám a fáradság előbb győzött le, minthogy bármit tudtam volna tenni. Álmomban ugyan ott voltam, ahol most, de mégis teljesen más volt. Éreztem a hideget és a fájdalmat, illetve kívülről láttam magam. Fájt minden mozdulat és levegővétel, de a másik énem látványa jobban megijesztett, mint eddig bármi. A teremben volt gy kő oltárszerű valami, aminek a tetején egy tál volt. Közelebb mentem, hogy lássam mi az, de hasonmásom megállított.

 Ne tedd azt, amit akarnak tőled! Légy erős, mert te is egy rendkívüli boszorkány vagy és ha elbuksz tudd, hogy van ki megmentsen - mondta, majd felriadtam.

 Soha sem hittem igazándiból a jelenésekben, de már kezd megváltozni a véleményem. Eddig mindig elnyomtam magamba mindent, ami érzéseket válthatott ki belőlem, de az álarcom kezd darabokra hullani. Egy idő pár könnycseppem utat tört magának, majd azt követte a többi is. Már féltem, hogy nem fognak elfogyni, mikor egyszerre mind elapadt és a légvétel is nehezemre esett. Nem tudtam a miértjét, de aggasztott a hirtelen beállt szituáció.

- Olyan édes a kétségbeesésed illata, kedvesem - hallottam meg a még mindig vadidegen hangját.

- Mit akar tőlem?

- Semmit...egyenlőre - adta meg a választ. Szívesen odamentem volna és letöröltem volna a hangjában bujkáló mosolyt. Azonban az erőm használni is alig tudtam, nemhogy mozdulni vagy bármit tenni.

- Minek hozatott ide, mikor eddig is meg tudott volna ölni. Nem kell ennek ekkor feneket keríteni.

- Tévedsz, kedvesem. Nem áll szándékomban megölni, csak azt akarom, hogy az enyém légy.

- Azt lesheted Baromarc - vágtam vissza kapásból. Szerintem a szívébe hatoltam, de nagyon, mert mire észbe kaptam már konkrétan az arcomban volt.

- Ha akarnám, már rég nem lennél, de nem ez a szándékom, mint mondtam. Jobban szeretem, ha minden a terveim szerint megy, úgyhogy megköszönném, ha azt tennéd amit mondok. Világos?

- Majd, ha hülye leszek és akaratgyenge akkor teszem azt amit akar. Addig is kopj le Faszkalap- osztottam ki, majd elröhögte magát. - Mit nevetsz, te Vadbarom?
- Kis szívem, még mindig nem vagy olyan helyzetben, hogy parancsolgass - nevetett tovább - De ha azt hiszed meg tudsz szökni, nagyon is tévedsz. Olyan helyen vagy, ahol soha nem találnak rád. Jobban teszed, ha beletörődsz a sorsodba, mint a üknagyanyád.
- Mi? Mégis miről beszél? - kérdeztem, de köddé vált és eltűnt.
 Mégis mit akart ezzel mondani? Nem is tudtam, hogy volt üknagyanyám - morfondíroztam el ezen. Olyan jó lett volna egy fájdalomcsillapító, de sajna minden próbálkozásom kudarcba fulladt. Egy idő után feladtam a próbálkozást és pihentem egy kicsit. Van egy olyan érzésem, hogy a "buli" még hátra van.

Chris szemszöge:
 Még éjfél sem volt, amikor Lisa és Kyle elmentek inni. Gondoltam nem lehet nagy a baj, mert hát biztos kimentek levegőzni. De nem így volt. Reggel Kat kisírt szemekkel keresett meg.
- Nem találom Lisát - mondta két hüppögés között, majd újfent kitört belőle a sírás.
- Nyugi, biztos Kylelal van - mondtam, habár az érzéseim mást sugalltak.
- Vele biztos nincs...mert már voltam Kyle hálójában - ismerte be szégyenlősen - Megnéztem, mert féltem Lisa épségét. Megváltozott és erősebb, mint valaha, azonban pár napja rettenetesen alszik és ha takarta is én láttam rajta. Ha baja esett...
- Biztos jól van, Szívecském - hangzott fel nem messze Cam hangja, mire 180°-os fordulatot tett. Odafutott hozzá és szorosan megölelte, majd Cam megcsókolta (?!) Katet. Hát ők meg mióta vannak együtt? - gondolkodtam el rajta, de gyorsan visszatértem a valóságba.
- Srácok...nem akarok ünneprontó lenni, de ketyeg az óra.
- Miről beszélsz, Haver?
- Lisa említette tegnap este, hogy teliholdkor valami fog történni.
- És mégis micsoda?
- Azt nem tudta elmondani, mert Kyle elvitte, és azóta nem tudok róla semmit.
- Szóljunk Donnak - tanácsolta Kat, mire mindketten furán néztünk rá.
- Szerintem Logannek, és apámnak kéne szólnunk, nem gondolod? - érdeklődtem.
- Oké, te szól nekik és addig megkeresem Dont - kontrázott rá Kat. Ilyenkor ugyanolyan makacs, mint Lisa.
- Ki ez a Don? - kérdezte Cam.
- Ismerem és kész. Szerintem ő tájékozottabb a témában, mint a szüleitek, Chris.
- Oké, akkor a következőt fogjuk csinálni. Kat és én elmegyünk ehhez a Donhoz. Cam te pedig elmész Loganért és az apámért. Világos, Haver?
- Ja, mint a telihold. - poénkodott, ám mikor elmaradt a siker elkomolyodott -  És hol találkozzunk?
- Azt még nem tudom, de majd megüzenem.
- Oké, Haver, akkor majd később.
 Cam válasza után mindannyian mentünk a dolgunkra. Kimentünk Kattel az épületből és nekivágtunk az erdőnek. Én speciel nem tudtam hova megyünk, de bíztam abban, hogy Kat igen és nem tévedünk el. Egy ideje már sétáltunk, amikor elkezdtem kérdezgetni arról, hogy ki is ez a Don, de nem felelt. Mire elértük a célállomást, már a nap is a delelőjén járt. Egy rozoga épületbe mentünk be. Az előszoba tisztára kopár és poros volt ugyanúgy, mint a ház többi része, majd felmentünk a lépcsőn. Kat körbefordult, elindított egy lejátszót és hátrébb lépett.
- Don...merre vagy? Szükségünk van a segítségedre - kezdte.
- Ki ez a fazon?
- Egy .... Don! Lisának szüksége van a segítésedre és nekünk is - folytatta tökéletesen figyelmen kívül hagyva a kérdésem.
- Itt vagyok, kicsi lány - Hallottam meg a hátam mögül egy  - Elhoztad a kis barátodat is?
- Don ő Chris, Chris ő Don; Lisa dédnagyapja - közölte én meg teljes mértékben ledöbbentem.
- Mi? Hogy a....
- Fiacskám! Ha jól sejtem nem azért jöttetek ide, hogy megismerjük egymást. Igazam van? - kérdezte, mire azonnal mellbe vágott a jelen állapot.
- Igen, teljes mértékben. Lisa eltűnt és valami olyat említett, hogy a teliholdnál fog történni valami és...
- És aggódsz érte. Tudtam hogy előbb-utóbb bekövetkezik ez a nap, de reméltem, hogy utóbb. De akkor nincs vesztegetni való időnk. Kat, kivel láttad utoljára Lisát?
- Kylelal...De nagyon furcsa volt tegnap este. Olyan volt, mint...nem is tudom.
- Olyan volt, mint aki nem ura önmagának? Biztos valahogy sakkban tartotta. Beszélt valakivel? mármint tegnap este.
- Velem, de nagyon nehezen sikerül a kapcsolatot kialakítani. Kyle nagyon erőszakosan hatott a többiek tudatára. Azt mondta, hogy  a srác benne van, de nem tudta befejezni, mert elrángatta táncolni.
- Értem, akkor irány az alagsor - közölte a viseltes halottunk, ám mi nem mozdultunk - Most gyerekek vagy kifutunk az időből és akkor... - folytatta, de a végén elcsuklott a hangja.
 Gyorsan lementünk a pincébe, majd megláttuk Don villódzó alakját. Valamit nagyon keresett, mert nem vett észre minket. Lent egy rakás könyv volt és ahogy észrevettem itt sem jártak már egy ideje, mivel mindent por fedett. Mikor Donnak feltűnt, hogy mi is ott vagyunk sietősen hozzánk fordult. Elmondta, hogy egy nagyon régi könyvet vagy inkább naplót keresünk, ami az édesanyjáé volt (Don édesanyjáé).
 Sehol sem találtuk és kezdtünk kifutni az időből. Mikor megéheztünk Kat "csinált" kaját, ettünk és folytattuk tovább a keresést. Már kezdtem feladni a reményt, amikor egy igen "díszes" valamit találtam. Kinyitottam, de nem láttam benne semmit, ám pár pillanat múlva írás jelent meg a lapjain.
 1785. december 23. éjjele
 Ez életem legrosszabb napja lesz. Minden bizonnyal tudom, hogy ma minden megváltozik. A sötétség Árnya eljön értem és elvisz az akadémiáról. Mióta megkezdtem e hónapot, nem először aludtam rosszul, sőt nevezhetően rémesen. Mindig ugyanaz az álom gyötör, melyben meghalok és nem tehetek ellene semmit. Tudom, hogy a Sorsunk meg van írva a csillagokban, de mindig lehet rajta változtatni.
 Megint látom a napot, mikor a Hold a legerősebb pontján van, míg én kikötve egy oltárszerűséghez. A látomás szerint, ha nem egyezek bele valamibe akkor meghalok. Remélem és hiszem, hogy ez nem fog bekövetkezni. Azonban a jövő íratlan szabálya, hogy minden korban be kell következnie.
 Ám volt egy másik látomásom is, amikor megtaláltam a kriptát.  Egy lány volt benne, aki hasonlított rám. Ám szíve egy tiszta csiszolatlan gyémántéhoz hasonlított. Érezte azt amit én és elindult az oltár felé. Nem tudom meghallott-e vagy sem, de megállt és egyenesen belenézett a szemembe. Ekkor megszólaltam és pontosan ez mondtam neki: "Ne tedd azt, amit akarnak tőled! Légy erős, mert te is egy rendkívüli boszorkány vagy és ha elbuksz tudd, hogy van ki megmentsen". Nem értett meg szász százalékosan, de nem tett semmit, majd nem sokkal később megszakadt a kapcsolat. A kriptából teleportálva jöttem ki, mielőtt megláttak volna, de  tudom, hogy már tudja hol leszek és ez megrémít. A gyermeknek nem sok esélye marad, ha feljön a 7000-ik telihold. Vagy elveszti erejét vagy sem, de az árát meg kell fizetnie.
 Ennyi volt a bejegyzés. Soha többet nem írt bele az a nő, aki sejtéseim szerint Don anyja volt. A nevét viszont még le tudtam olvasni, mielőtt szertefoszlott az első lap: Anastazia Dunken. Szóltam Donnak, aki keserűen fogadta a fejleményeket, azonban egy titkos oldalon talált egy térképszerűséget. Jobban szemügyre véve megállapítottuk, hogy hol van.
 Üzentem Camnek, aki azt mondta Logan már indulás kész és apám is, de jönnek még páran. Rákérdeztem, hogy kik, azt felelte az ikrek és a srácok, meg úgy a fél suli. Kimentünk a házból és észrevettünk, hogy már jócskán benne vagyunk a délutánban. Elindultunk a célállomás fel; útközben csatlakoztak a többiek és a fő kereső: Vadász. Látszott rajta, hogy nyugtalan, így megsimogattam a fejét, de nem reagált rá csak ment tovább.

Elisa szemszöge:
 Napközben többször is meglátogatott az Árny, de nem tudott ráhatni az elmémre. Ha sikerült is neki valamit elérni, az sem volt teljes siker. Bár erőm fogytán van, mégis kitartok, mert hiszem, hogy így nem lehet vége. A csuklómat teljesen kidörzsölték a láncok, a ruhám néhol elszakadt, de nem törődtem vele. Ekkor valaki halk mégis határozott lépteinek zaját  hallottam meg. Nem sokra rá megláttam egy eddig számomra ismeretlen arcot. Csodálkozás helyett undorral néztem az illetőre. Olyan közel jött, hogy ha akartam volna simán megfejelhettem volna.
- Örülnék, ha a fejem ép maradna - mondta ki kerek-perec.
- Mi a...? Honnan veszed, hogy bántani akartam a "szép" kis fejed?
- Kicsit szét van esve a pajzsod. Amúgy életemben nem hallottam még ennyi szarkasztikus megjegyzést senkitől - mondta, miközben elismerően bólintott egyet, majd elém tartott valamit. - Egyél egy kicsit, mert nem lenne szép, ha elájulnál este.
- Soha...különben sem vagyok éhes - mondtam, ám gyomrom másképp gondolta.
- Ha te nem is, a hasad igen - mosolygott, majd akaratom ellenére megetetett
 Miután ettem, elment így újfent egyedül maradtam. Azt már megtudtam, hogy estére valami nagyszabású dolgot eszeltek ki, de azt nem hogy mit. Mivel újra volt elég energiám egy olyan erős mentális pajzsot építettem a gondolataim köré, hogy lehetetlen volt áthatolni rajta.
 A levegő egyre hűvösebb és nyirkosabb lett. Valószínűleg esteledett, de nem voltam benne 100%-osan biztos. A látomás egyre jobban nyomasztott. Hiába kérte a nő, hogy ne tegyek semmit, mégis féltem a telihold erejétől.