2. évad 7.rész - Védelem egy vámpír ellen

 Remélem nem haragudtok nagyon amiért csak most hoztam a részt. Sajnos elkezdődött nekünk is az iskola, és a részeket a következő 2 héten nem valószínű, hogy hozok, mert cserediák leszek. Nem kifogást keresek, de ez van. Megpróbálok sietni és tőlem telhető legjobban megírni a részeket, de ehhez időre lesz szükségem.

Nagyon remélem nem fogtok véglegesen megutálni. :/

Jó olvasást kívánok hozzá és a véleményekre kíváncsi vagyok :D

Chris szemszöge:

 Miután visszamentünk az akadémia épületébe egyenesen az igazgatóihoz indulunk.. Az ajtó előtt elköszönt, és az orvosi felé vette az irányt. Bekopogtam, majd benyitottam a helyiségbe és leültem az igazgatóval szembeni székre. Vártam, hogy visszajöjjön, majd beszélgetni kezdtünk. Szóba kerültek az estisek ügyei, a vér utáni sóvárgásaik, és Lisa kirohanásai is. Viszonylag mindent sikerült megbeszélnünk, mikor valaki vérének csábító illata zavara meg a szaglásom. Nem kellet sok ahhoz, hogy rájöjjek kié.

 Azonnal felálltam és a keresésére indultam. A vér illata mindent betöltött, csak remélni tudtam, hogy a többiekhez még nem ért el. Már épp feladtam volna, amikor megláttam Lisa értetlen tekintetét. Ő nem vett észre, pár másodperc alatt megfordult és Conorra nézett, így óvatosan mögé tudtam lépni. Egy kis idő után mindketten észrevettek, majd Lisa fejével felém fordult és halkan megszólalt.

- Kérlek ne bántsd. Biztos van rá magyarázat - bizonygatta, ám szemei másként ragyogtak.

 Aztán egyik pillanatról a másikra összecsuklott, és ha nem kapom el komolyabb baja is eshetett volna. Szorosan tartva elindultam vele az orvosiba, ám mielőtt szem elől tévesztettem volna Conort visszaszóltam neki.

- Remélem tisztában vagy a következményekkel, Downson - közöltem vele, majd Lisával a karomon távoztam.
 Gyorsan bevittem az orvosiba, majd lefektettem az ágyra. Elléptem mellőle, de csak addig, amíg kerestem kötszert. Visszamentem, leültem mellé és elláttam a fogat által ott hagyott nyomokat. Nem kellet sok és két halvány fénypont jelent meg a kötés alatt, majd pár pillanat múlva el is tűnt. Óvatosan leszedtem a tapaszt és ekkor láttam, hogy aggódnom nem is nagyon kellet volna. A harapás nyoma teljesen eltűnt és újra olyan volt, mint előtte. Szinte tökéletes volt, csak azok a furcsa hegek rontották az összképet, amik a karján, és a nyakán voltak.
 Közelebb hajoltam, hogy jobban szemügyre vehessem. Ujjaimmal érintettem a sérüléseket, majd légzése egyenetlenné vált és forgolódni kezdett. Elhúztam a kezem, de nem változott semmi, pedig azt hittem miattam lett ilyen. Nyugtalanított a helyzet, ám nem sokkal később Cam lépettbe a helyiségbe és kissé idegesen meredt rám.
- Mi a baj, haver? - kérdeztem meg.
- Baj az van, főnök - próbálta poénosra venni, de nem ment nagyon - a teremben már mindenki érzi a vérének az illatát. Ha nem mész vissza portyázni fognak és megtámadhatják az alvókat is.
- Értem és mennék is, de nem hagyhatom itt ŐT ilyen állapotban - mutattam a már lenyugodott Lisára.
- Ha gondolod én itt maradok vele. Nem kell ilyen ellenségesen nézni, eddig is én láttam el, ha megsérült és akkor sem estem neki. Bízhatsz bennem, nem fogom bántani. Menj és tegyél rendet a többiek között.
- Cam....köszönöm.
- Nincs mit, nem csak te szereted őt - válaszolta és a végét alig hallhatóan tette csak hozzá, mégis értettem.
 Nem fordultam vissza, hanem kilépve a szobából egyenesen a kijelölt előadóhoz mentem. Már a folyosó végén hallottam, hogy vitatkoznak és találgatnak, így gyorsítottam a lépteimen. Az ajtó előtt megtorpantam, hogy kiterveljem a hatásos belépőmet. Miután megvolt, teleportáltam a tanári asztal elé, és némi szelet is használtam hozzá. A teremben lévők mind elcsendesedtek és lehiggadtak, majd mindenki leült a helyére.
- Valami gond van, vámpírok?
- Kinek van ilyen ínycsiklandó vére? - kérdezte az egyik srác, ám Dante, Kyle, Luk és én tudtuk csak a választ és nem szándékozta egyikünk sem elárulni.
- Ki sérült meg? És jól van? - érkezett egy újabb kérdés két lánytól, akik ikrek lehettek, mert tök egyformák voltam.
- Már jól van, de inkább menjünk vissza a szállásra. Nem ártana nektek egy kis pihenés - adtam ki a feladatot, majd mindannyian együtt mentünk vissza a szállásunkra.
 Megvártam míg az éjjelisek nyugovóra térnek, majd átteleportáltam az igazgatóiba. Szerencsémre az "apám" még bent volt, így behívatta nekem Conort, hogy megbeszéljük a történteket. Én tisztában voltam vele, hogy mi ő, de ő ne tudta, hogy én tudom. a beszélgetést az igazgató kezdte.
- Conor ugye tudod, hogy miért hívattalak? - kérdezte Edward.
- Gondolom, hogy tudom.
- Pontosan tudod, miért kértük, hogy ide gyere Downson. Meg is ölhetted volna Elisát, amit nem hagytam volna megtorlás nélkül - vágtam a fejéhez a kegyetlen igazságot.
- Tudom Shwan és sajnálom, csak elvesztettem az önkontrollt. Nem fog megtörténni újra, ebben biztos vagyok. Igazgató Úr, ha lehet akkor kilépnék a felügyelési pozícióból. Jobb lenne, ha olyan állna Elisa mellett, aki nem árt neki.
- Mr. Shwan....Apa én egyetértek vele és jobban örülnék, ha áttennénk az éjjelisekhez.
- Christian...lehet, hogy ez a könnyebb út, de ha megszüntetsz minden veszélyforrást körülötte, azzal csak ártasz neki. Megérdemli, hogy meg tudja magát védeni. Van egy ötletem, hogyan akadályozzuk meg Conort abban, hogy Lisa vérét igya, de ehhez Ő is kelleni fog.
- De elárulod, hogy mi az? - kérdeztem, mert féltettem Lisa testi épségét, még ha ezzel ártok is neki.
- Nem, de meg fogod tudni. Conor, menj pihenj le és 3 óra múlva találkozunk ugyan itt, Lisával egyetemben.
 Ezzel utunkra engedett, én a főbejárat felé indultam, míg Conor a kolesz felé vette az irányt. Azonban mielőtt kiért volna a látószögemből utána szóltam. Megfordult és érdeklődve figyelt, majd a mondandóm végeztével bólintott, hogy tudomásul vette és elment. Visszasétáltam a hajnali ködben a Vadászházhoz, majd belépve az ajtón, elindultam az emelet felé ahol Cam lépett mellém. Nem volt kedvem csevegni, de nem tágított mellőlem, így a szobámba érve végigdőltem a heverőn és kérdőn néztem felé.
- Na mi van?
- Felébredt és a történések fele kiesett neki. Azt mondta csak megijedt valamitől, majd elájult és az orvosi szoba ágyán ébredt teljesen vizesen. Te mit tudsz erről?
- Tényleg tudni akarod?
- Igen, mert Lisa egy nagyon kedves barátom és nem szeretnék hazudni neki.
- Oké, értem. Az egész akkor kezdődött....... - és elkezdtem mesélni, amit Cam néha-néha azzal szakított félbe, hogy ne felejtsek el levegőt venni.
 Miután minden elmondtam neki, átbeszéltük a dolgokat, majd elküldtem pihenni, ami már rám is rám fért. Szerintem az egész napot szunyálással töltöttem, mégsem tudtam magam kipihenni. Aggódtam Lisáért, hogy baja esik, de bíztam az "apámban". Tudtam, hogy ő mindenre képes megoldást találni és most életbe vágóan fontos volt. Csak remélni tudtam, hogy minden rendben lesz és Lisa még egy ideig biztonságban marad.

Elisa szemszöge: 
 Éreztem, hogy valaki a karjaiban tart és mozog. Hangokat hallottam, de szavakat nem értettem, majd egy idő után az a valaki letett egy puha helyre és félresöpörte a hajam a nyakamtól. Ezután kissé eltávolodott, ám nem sokkal később visszaült és valamit a sebre nyomott, ami fájt, de nem tudtam rá reagálni. Miután megszoktam elnyelt a teljes sötétség.
 Mikor újra magamhoz tértem kipihent voltam. Kinyitottam a szemem amit azonnal meg is bántam, mert éles fájdalom érkezett az egyik idegpályámra. Ezután inkább óvatosan nyitogattam a szemem, mígnem képes voltam rendesen nyitva tartani. Furcsállva néztem körbe, majd eszembe jutott minden a tegnap este történtekből. Megborzongtam a gondolattól, hogy egy vámpír van minden este a közelemben és erről csakis az igazgató tehet.
 Nagy nehezen kimásztam az ágyból, majd a szobámba teleportáltam, ahol Kat nyugtalanul járkált fel-alá. Érkezésemet követően a nyakamba ugrott, és olyan erővel ölelt meg, mit aki fél, hogy elveszít. Mikor már kiörömödtük magunk elengedett és egyenesen a fürdőben tolt, mondván fürödjek le mert bűzlök. Gyorsan lerendeztem magam, felöltöztem és visszaballagtam Kathez.
 Lementünk reggelizni és éppen a csokis croissantomat ettem, amikor megláttam felénk közeledni. Na kitaláljátok ki volt az? Aki Conorra tippelt az jól gondolta, mert az az átkozott nem vámpírnak kinéző lény éppen felénk közeledett. Hamar befejeztem a még meglévő kajám elfogyasztását, és mire mellénk ért fel tudtam állni, hogy távozzak. Szerencsére vette az adást, és visszafordult, így nem kellet vele beszélnem.
 Egész délelőtt kerültem, ám minden reményem szertefoszlott, mikor Mr Shwan hívatott. Vonakodva ugyan, de elindultam az irodája felé. A titkárságon Camill jelentőségteljes pillantást küldött felém, minek következtében az addig még meglévő önbizalmam is elszállt. Az iroda ajtaja előtt vettem egy nagy levegőt, majd óvatosan bekopogtam. Egy "Tessék" után benyitottam és lehajtott fejjel léptem be a szobába. A légkör furcsán zavaró volt, így felnéztem és Conorral találtam szembe magam, ahogy érdeklődve figyeli a reakciómat.
- Elisa, ugyebár rájöttél, hogy mi Conor valójában? - kérdezte az igabá, mire bólintottam. - Akkor azzal is tisztában vagy, hogy ez köztünk marad. Conor nem szokványos vámpír. Pár éve harapta meg egy tiszta vérű vámpír, és ez némiképp megváltoztatta, ha szabad így fogalmaznom.
- Értem és nekem mindehhez mi közöm?
- Eddig megtudta magát fékezni, ám tegnap este...Az történt ami. Remélem számíthatok a segítségedre, hogy egy vadász fia ne kerüljön a prédája közelébe. Igen Conor Downson egy vámpírvadász család legifjabb sarja. Kérlek ne akarj senkinek rosszat - kérlelt, mire megráztam a fejem, de nagy nehezen válaszoltam.
- Jó segítek, de ennek meg lesznek a következményei.
- Rendben, akkor gyere ide. Add ide a kezed!
- Jó, de nem lecsatolható a kezem, így én is megyek vele.
- Jól van na..nem kell kiforgatni az emberek szavait, Elisa - mondta Conor, ám szája sarkában mosoly bujkált az előbbi megjegyzésemre.
 Odasétáltam Edhez, aki egy karkötőt csatolt a  csuklómra. Az egész egy egészen aranyos darab volt, ám mégis körbelengte egy furcsa megmagyarázhatatlan energia. Érdeklődve néztem, forgattam a csukólat, hogy jobban lássam, mikor egy apró fényes sugár lövet Conor felé. Szegénynek kitérni sem volt ideje, mert az egész gyereket körülölelte egy vörös köd, ami végül a földre szögezte.
- Sajnálom, én nem akartam....Nem is én csináltam....csak....
- Nem te voltál Lisa, hanem a karkötő. Megóv minden olyan át nem változott vámpírtól, aki hozzád ér és bántani akar. Szerencsére Conor csak ennyivel megúszta, azonban mostantól jobban kell vigyáznod. A karkötő csatlakozott az érzéseid hullámához, így képes vagy akár egy kis erőfeszítéssel is akár kivégezni egy kifejlett vápmírt.
- Értem, de én tényleg nem akartalak bántani, Conor. Ezt viszont nem tudom rólad is elmondani - mondtam némi megvetéssel a hangomban.
- Én sem, de akkor is nagyon sajnálom. Nem fog még egyszer megtörténni - biztosított a történtek felől és furcsa mód hittem neki.
 Elköszönök, majd kilépve az irodából egyenesen a szobámba megyek, ahol Kat izgatottan néz rám. Leülök vele szembe az ágyamra és elmesélek neki mindet, hisz olyan ő nekem, mintha a húgom lenne. Csupán 8 hónap kettőnk közt és ez a legjobb, mert így igazán meg tudunk mindent beszélni, mint a tesók. Mesélőkém végeztével melegebb ruhát varázsolok magamra, majd lemegyek a déli kapuhoz, hogy az estisek át tudjanak jönni. Azonban, egy ilyen fegyverrel a kezemben nem sok értelme lenne ellenállni a parancsaimnak, hacsak nem szándékoznak elpatkolni.
 Mire oda érek Conor már ott van és jelenléte valahogy lenyugtatja kavargó gondolataim. Csendben mellé sétálok és a tömeget két oldalra lököm, nem kis dühöt kiváltva az emberekből, de nem érdekel. A kapu nyílik és az estisek tömege keresztülvág a soron amit alkottam, majd végül meglátom Christ.