2.évad 8.rész - Féltékenység

 

Sajnálom, hogy ennyit késtem, de mint az előző fejihez írtam cserediákom volt.
Amit volt egy kis szabad idő, nekiláttam és hát mostanra sikerült összehoznom,. Remélem tetszeni fog nektek és komiztok is, mert jól esne.
Jó olvasást kívánok hozzá! ♥ :D

 Mikor megláttam Christ valamilyen kellemetlen érzés kerített hatalmába. Nem értettem miért dühös rám, de mivel nem tettem semmit nem érdekelt. Miután bementek az épületbe Conorral elfoglaltuk az őrhelyeinket. Egy idő után meguntam az egy helyben állást és figyelést, így elindultam körbenézni illetve sétálni. Halkan lépdeltem, nehogy valaki is észrevegyen, ám óvatosságom hiábavalónak bizonyult, mivel nem ilyenkor nincs senki az épületben. Kivéve az estisek, de azok csak egy teremben vannak és az is az akadémia másik végében van.

 Miután sikeresen leértem a földszintre, kimentem a parkba. A csend, mely körül ölelt szinte vágni lehetett, ám mégsem volt zavaró vagy bántó. Gondolkodva ballagtam a kihalt udvaron közben rugdostam a havat. Időközben elértem a parkban lévő szökőkúthoz, amiből gyönyörű vízsugár jött ki. Szép, habár januárban már röpködnek a mínuszok mégsem fagy be a vize. Leültem a szélére és játszani kezdtem a kellemesen hideg,mégsem fagyos vízzel. Először egyszerűbb mintákat formáltam, majd jöhettek a bonyolultabb és kiemelt alakzatok is. Épp egy sárkánnyal lettem kész amikor valaki a vállamhoz ért, mire az egész művemet felé hajítottam nem kis mennyiségű vízzel egyetemben.

- Kösz, de szoktam fürdeni - hallottam meg egy ismerős hangot. Felnéztem és egy igencsak eláztatott Cameron állt előttem.

- Bocsi, de a frászt hoztad rám - válaszoltam mosolyogva. Azonban rögtön lefagyott, ahogy megláttam az arcát - Valami gond van?

- Nem.....vagyis igen. Van egy lány, aki nagyon tetszik nekem és.....

- Ismerem?

- Igen, jobban mint én. Csak egy baj van vele......mégpedig az, hogy nem tudom mit érez irántam. Ő olyan okos, csinos és kedves, nem utolsó sorban pedig tehetséges. Annyira elbű.....

- Bocsesz, de nem vagy az estem - húzom el a szám, mire felnevet és ültében megölel.

- Nem is rád gondoltam, hanem Katrinára. Már nem azért, de szerintem semmi lennénk jó páros. Segítesz kideríteni mit gondol róla?

- Persze. Ha az segít valamicskét, akkor elárulok egy titkot - suttogom, nehogy meghallja valaki, mire érdeklődve közelebb hajol - Tudom, hogy te sem a számára közömbös. És az a csók? Jól összezavartad Katet.

- Mi? Te tudsz a csókról? Ott sem voltál és csak Chris láttam, de honnan....

- Nem mondta el Kat. Emlékszel még a karácsonyi bálra és azt követő időre? - kérdeztem, mire egy apró bólintás volt a válasza - Remélem azt is tudod, hogy akkor kaptam meg a teljes erőmet. Na szóval lett egy olyan képességem, hogy érintés alapján olvasok mások múltjában. Akkor jöttem erre rá, mikor visszajöttem az akadémiára és Kat megölelt. Nem volt szándékos, csak úgy jött és nem tudtam leállítani. Ekkor tudtam meg sok mindet. Azonban már tudom kezelni és egy pajzsfélét hoztam magamnak létre, hogy ne ismétlődjön meg. Így ha megérintenek nem látok semmit az illetőből csak azt, amit mindenki más.

- Hűha.....hát ez nem semmi. Elég furi nálad....bár meg sem lepődöm ezen. Veled mindig van valami furcsa dolog.

- Ah...Szerinted furcsa vagyok? Na, köszi szépen - mondtam tettetett sértődöttséggel a hangomban. Felálltam és távolabb léptem tőle, és a hatás kedvéért hátat fordítottam neki.

- Nem, dehogy! Nem mondanék ilyet a fogadott húgomnak - válaszolta, miközben szembefordított magával és magához ölelt.

- Reméltem - motyogtam a mellkasába, majd én is megöleltem.

 Egymást ölelve álltunk egészen addig, míg egy emlékkép vagy látomás magába nem szippantott. Először nem értettem semmit az egészből, majd szép lassan minden láthatóvá vált. Egy emlékkép lehetett, de nem voltam benne biztos, mivel 5 éves koromból vannak az első emlékeim. Kicsinek érzem magam, fáradtnak és elesettnek. Mindent beborít a vér vöröses árnyalata. Nem látok hullákat, még félig elő valamiket, mert ennyi vére nincs egyik embernek sem. Ekkor valaminek vagy valakinek a jelenléte zavarja meg az "idilli" képet. Lassan és óvatosan megfordulok, hogy lássam ki az, de nem. Nem látok senkit és semmit, mégis érzem, hogy nem vagyok egyedül. A látóterem szélén felém mozdul valami, de mielőtt meglátnám a dolgok valóját, megszakad a kapcsolatom a múltammal. Egy ideig lebegek a semmiben, mire éles fájdalom hasít elmémbe és megpróbálom kinyitni a szemem.

 Mire nagy nehezen kinyitottam a szemem már megszűnt a fájdalom. Sikerült a pillanat tört része alatt felfognom, hogy már nem kint vagyok, hanem a szobámban. Óvatosan felültem az ágyon és a halántékomat kezdtem masszírozni. Hirtelen az ágyam megsüllyedt alattam, mire abbahagytam minden addigi tevékenységem és az ágyam vége felé fordítottam a fejem. Onnan egy igencsak aggódó tekintetű Kat nézett vissza rám, majd miután megbizonyosodott róla, hogy jól vagyok szorosan megölelt. Pár perc elteltével engedett csak el, majd részletes magyarázatot követelt.

 Mindet elmondtam neki, kivéve a Cammel való beszélgetésem témáját. Ezután mindet részletesen átbeszéltünk és kiröhögtünk, majd ő is befeküdt az ágyába és elaludt. Azonban kettőnk közül leginkább ő tudott aludni, mivel engem még mindig nyomasztottak a látomás részletei. Nem tudom mikor, vagy hogy, de én is elaludtam, mert mikor újra kinyitottam a szemem már ragyogóan sütött a nap.

 Kimászta az ágyamból, lerendeztem a reggeli teendőim, majd felkeltettem Katet is. Lementünk reggelizni, majd első órára indultunk. Szerencsénkre most közössel kezdtünk, így nem kelet "könnyes" búcsút vennünk egymástól. Minden olyan jól indult az órán. Kivételesen nem egy hülye liba felelt és a tanár is egész okésan viselkedett, majd minden megváltozott. Még volt vagy 20-25 perc az órából, mikor valaki kopogott, majd a tanár megkért, hogy menjek ki és nem kell visszajönnöm. Értetlenül néztem össze Kattel, de tettem amit mondtak és kiléptem a teremből. Az ajtótól nem messze egy türelmetlen Conor fogadott, aki mellé szépen és nyugodtan sétáltam oda.
- Mond, hogy tudod miért kellet kijönnöm?
- Tudom - válaszolta, de nem folytatta - Ja, hogy szeretnéd tudni is?
- Igen, te unintelligens barom - mondtam kissé idegesen.
- Az igazgató szándékozik beszélni velünk.
- Értem, akkor menjünk - válaszoltam kedvtelenül.
 Az iroda ajtajához érve kicsit elbizonytalanodtam. Nem tudtam az okát, de olyan kényelmetlenül éreztem magam és nem Conor jelenléte okozta ezt az érzést. Mivel nem nyitottam az ajtót, így Conor ment be először, majd utána én is beléptem. Szerencsére Camill is ott volt, így tudtam vele beszélni egy kicsit még mielőtt bementünk volna Edhez.
 Mikor beléptünk az irodájába, egy nem várt meglepetés fogadott. Egy nekünk háttal ülő srác volt még a szobába, akit egyből felismertem. Chris ült a székben, ám megérezve jelenlétem hihetetlen nagy mértékű csalódottság és düh áradt felém. Edward rendkívül jó megfigyelőnek tarthatja magát, mert azonnal elkezdte oldani a feszültséget. Azonban nem épp a megfelelő két személyre szólt rá.
- Nem kell ennyire utálni egymást Chris és Conor - mondta ki a naivitását, majd folytatta - Azért hívtalak titeket ide, mert szeretném, ha a nappalisok elutaznának pár napra.
- Mégis mennyi időről lenne szó? - kérdeztem meg, mert tudnom kell, ha segíteni akarok Camnek.
- 1,5-2 hét lenne. Minden nappalis elutazik, így nem lesz gond senkivel - nézett jelentőségteljesen végig rajtunk Edward, majd még hozzátette - Kivéve Elisát és Conort, ők továbbra is felügyelnek a rendre. Az éjjelisek, így nappal is bejöhetnek az épületbe, ha van kedvük hozzá. Természetesen a nappalira járok 2 nap múlva indulnak.
- Mégis hova? - kérdezte Chris. Gyanítom ő is szívesebben menne, minthogy itt maradjon.
- Az Alpokba....Ott nem fogja őket senki kiszúrni, hogy mások.
- Értem....akkor ha csak ennyi lenne szeretnék menni. Órám lenne, ha nem zavarj az igazgatót - szólalt meg Conor.
- Persze, menjetek Conor.
 Mindketten távoztunk, majd visszamentünk órára. Gyorsan üzentem Cameronnak, hogy minél előbb beszélnünk kell. Nem kellet sokat várnom a válaszára, mert szinte azonnal érkezett a válasza. Szerencsére a mai nap gyorsan eltelt, sőt Kattel is sikerült valamicskét beszélnem, mielőtt elkezdtem volna a feladatom.
 Conor már rég a Déli Kapunál várt, és kivételesen egy árva lélek sem volt pluszban rajtunk kívül. Gyorsan kinyílt az átjáró és az estisek minden gond nélkül vonultak az akadémia felé. Azonban volt egy pillanat, amikor Cameronnal jelentőségteljesen összenéztünk, majd alig észrevehetően biccentettünk egymásnak. Miután mindenki elvonult teleportáltam a megbeszélt helyszínre, ahol Cam türelmetlenül járkált fel alá.
- Itt vagyok, ne légy már ennyire ideges - szólaltam meg.
- Jól van na, de ha egyszer ennyire izgulok.
- Nem kell, csak tedd pontosan azt, amit a szíved diktál.
- Te könnyen vagy ezzel. Nem kell elmondanod senkinek semmit, vagy igen?
- Nem, igazad van. Akkor figyelj nagyon. Holnap már mindenki pakolni fog mert elutaznak az Alpokba. HA szeretnéd marasztalni, aminek őszintén örülnék....
- Miért?
- Őszinte legyek? - kérdeztem mire bólintott - Félek. Félek, hogy baja esik, tudom és érzem, hogy ott nem lenne biztonságba. Te is tudod, mikor elszöktem milyen sérülésekkel tértem vissza. Nem véletlenül voltak azok sem.
- Tudom, és ígérd meg, soha többet nem szöksz el - kérte, mire bólintottam, majd magához ölelt.
 Ezután a levegőt hirtelen valami megváltoztatta. Dühöt, fájdalmat és csalódottságot véltem érzékelni, de nem csak én, Cam is. Megfordultam ölelésében és egy éppen elviharzó árnyat láttam. Nem kellet látnom az arcát, mert tudtam ki volt. Ekkora utálatot csak egy valaki érzett irántam és az nem más volt, mint Christian Shwan. Nem értettem kirohanásának okát, de szerintem Cameron sem. Elengedett, megbeszéltünk, hogy holnap beszél Kattel, majd elment. Még álltam ott egy ideig, majd én is visszamentem az épületbe.

Chris szemszöge:

 Cameron nem egyszer tett számomra kétértelmű megjegyzéseket. Azzal kezdte, hogy nem csak én szeretem Lisát; majd jött azzal, hogy egy nagyon kedves barátja. Attól félek, hogy Ő is szereti Camet és én, amolyan pótlék vagyok neki. Csalódtam benne, de leginkább magamban, hogy beleszerettem egy hozzá hasonló "angyalba".
 Mikor a Conoros incidens után este megláttam, nem tudtam nem csalódott lenni. Láttam, mennyire más lett és fájt. Miután mindenki bement ez épületbe, egyenesen a számunkra kijelölt terembe vonultunk. Igazság szerint nekünk nincsenek óráink, csak feladott tanulnivalóink és abból kérnek számon mindenkit. Szerencsére rá lehet látni az ablak alatti párkányra, ahol Elisa szokott állni. Most is oda állt, ám egy idő után lement onnan és nem tudtam nem aggódni érte.
 Felálltam, mire mindenki felém nézett, egy valakit kivéve. Cameron már nem volt a teremben és reméltem nem Elisa miatt ment el. Kilépve a folyosóra, a levegőben is érezni lehetett, mit csinál jelen pillanatban. A mágiája olyan érzékeny és kifinomult, hogy ha nem ismerném biztos fenyegetésnek érezném. Kényelmesen sietve lépdeltem a főbejárat felé. Mikor kiértem az épületből a hideg apró tűkként mélyedt a bőrömbe. Elindultam valamerre, miközben azon gondolkoztam mi lehet közte és köztem. Nem sokra jutottam, amikor valaki halk sikolya hasította fel a csendes éjszakát.
 Gyorsan a hang forrás irányába indultam. Reméltem nem esett baja, de aggódnom is kár volt. Az árkádok alatt álltam meg és nem tudtam elhinni amit látok. Cam karjai közt Lisa volt és a haverom arcán boldogság ült. A hirtelen rám törő érzelem még nekem is új volt. Féltényen voltam, dühös és rendkívül csalódott. Fogtam magam és visszamentem, de nem a tanterembe, hanem vissza a szállásra. Útközben telepatikusan szóltam a többieknek, így mindenki egyszerre ért a szállásra.
 Másnapra szinte semmit nem aludtam. Egész éjjel máson sem járt az agyam, mint Lisán és Camen. Egy idő után meguntam a fekvést és kimentem friss levegőt szívni. Már egy ideje sétálgattam, amikor egy üzenő buborék lebegett a szemem elé. Edward üzent, hogy azonnal menjek át a főépületbe. Nem kellet kétszer mondani, egyből oda száguldottam és ott is egyenesen az igazgatói irodába. Az igazgató kitörő lelkesedéssel az arcán fogadott, majd megkért, hogy üljek le az egyik fotelbe.
- Ne haragudj, hogy ilyen korán felfektettelek. Remélem nem haragszol.
- Nem úgysem tudtam aludni. Miért hívtál ide?
- Hamarosan megtudod és este már tovább is adhatod a vámpíroknak, ha gondolod.
- Azt még meglátjuk. Ha érinti őket akkor elárulom, ha nem akkor nem.
 A válaszomat követően kinyílt az ajtó, majd nem sokkal később be is zárult. Amit a légkört belengte a két idegen illata, azonnal elment mindentől a kedvem. Sajnos nem tehettem ellene, de Lisa közelsége csalódottságot és dühöt váltott ki belőlem. Apám nagyon nem jó megfigyelő, mert a következő mondata eléggé a naivitását mutatta.
- Nem kell ennyire utálni egymást Chris és Conor - mondta ki, majd folytatta - Azért hívtalak titeket ide, mert szeretném, ha a nappalisok elutaznának pár napra.
- Mégis mennyi időről lenne szó? - kérdezte meg Lisa.Nem tudtam minek, de voltak elképzeléseim.
- 1,5-2 hét lenne. Minden nappalis elutazik, így nem lesz gond senkivel - nézett jelentőségteljesen végig rajtunk Edward, majd még hozzátette - Kivéve Elisát és Conort, ők továbbra is felügyelnek a rendre. Az éjjelisek, így nappal is bejöhetnek az épületbe, ha van kedvük hozzá. Természetesen a nappalira járok 2 nap múlva indulnak.
- Mégis hova? - kérdeztem meg. Szívesen elmentem volna velük, csak ne keljen a közelébe maradnom.
- Az Alpokba....Ott nem fogja őket senki kiszúrni, hogy mások.
- Értem....akkor ha csak ennyi lenne szeretnék menni. Órám lenne, ha nem zavarj az igazgatót - szólalt meg Downson.
- Persze, menjetek Conor.
 Ezután mindketten kimentek, így egyedül maradtam Eddel. Nem voltam beszédes kedvemben, de ez neki nem tűnt fel. Ahogy Elisáék távoztak egyből komolyabb témára váltott.
- Mi történt, ami miatt mérges vagy Downsonra?
- Nem rá voltam dühös, kivételesen. Más miatt voltam olyan amilyen.
- Akkor kire? Csak nem Elisára?
- Nem dehogy - hazudtam, ami nem tűnt fel neki. - Ha nem gond szeretnék visszamenni.
- Persze, menj csak.
 Elköszöntem és távoztam. Visszasétáltam a szállásra és felmentem a szobámba. Olvasni kezdtem, ami nem igazán kötötte le a figyelmem. Amikor meguntam, végignyúltam az ágyamon és lehunytam a szemem. a pihenés nem volt teljes, mert lelki szemeim előtt megjelent Elisa mosolygós arca. Annyira más volt, akkor meg nem ismertük egymást, sőt ő még nem is látott. Ismertem, mert a Sorsa így hozta, de ő csak akkor látott meg először, mikor lelőtt egy nyílvesszővel. Már akkor tudtam, hogy ő más, mint a többi lány, de sosem szóltam erről neki.
 Ezt követően még fel-felvillant néhány közös emlék, majd az óra fél 6-ot ütött. Összehívtam a társaságot, majd elindultunk a Kapuhoz. Mikor az óra 6-ot ütött, kinyílt az átjáró, ám a túloldalán nem várt dolog fogadott. Conor és Lisa ügyeltek, de egyetlen egy nappalis sem volt ott rajtuk kívül. Csendben haladtunk el mellettük, ám a levegőben egy kis várakozást és izgalmat véltem felfedezni. Épp akkor néztem össze VELE, amikor Camnek bólintott, akinek egy félmosoly húzódott végig az arcán.
 Gyorsan bementem, hogy még véletlenül se kelljen látnom őket, de nem volt szerencsém. Cameron nem sokkal utánam lépett az épületbe és kérdezgetni kezdett.
- Miért vagy mérges a Dunken lányra?
- Nem vagyok az, csak....áh mindegy is. Nem lényeg.
- Akkor miért vagy ennyire savanyú?
- Elveszettem valakit, aki fontos volt nekem.
- Sajnálom haver, ha tudok bármiben is segíteni akkor szólj nyugodtan. - válaszolta és egy pillanatig tényleg el is gondolkoztam.
 Mondjam meg neki, hogy szálljon le Elisáról, de ehhez semmi jogom, mert nem vagyunk ÚGY együtt. Végül nem szóltam semmit csak bólintottam és bementem a terembe. Ő nem jött utánam, így pár perc múlva én mentem ő utána. Épp az árkádok alá értem, amikor megláttam őket ölelkezni. Ezt követően a düh, fájdalom és csalódottság elemi erővel tört rám. Elfordultam és elfutottam, mint egy kislány, aki fél szembenézni a valósággal. Hogy féltékeny voltam-e, az biztos. Visszamentem inkább a többiekhez, majd a hajnal első sugaraival visszamentünk csoportosan a szállásra.
 Végigdőltem az ágyamon és megpróbáltam aludni, de nem ment. Egyre csak ők ketten jártak a fejemben, és az, hogy talán soha nem lesz alkalmam elmondani neki, mit érzek iránta. Mire nagy nehezen sikerült kavargó elmém megnyugtatnom, különös hangokra lettem figyelmes. Az ajtóhoz mentem, hogy hátha jobban hallod, de nem, így történt, ezért inkább kimentem a szobámból. A hangok a Walker srácok szobájából jött, aminek az ajtaja egy kicsit ki volt nyílva. Odaosontam és hallgatózni kezdtem.
- Akkor most mit tegyek? - kérdezte meg Cam valakitől. Azt tisztán éreztem, hogy rajta kívül nincs más a szobába, de akkor mégis kivel beszélhetett.
- Legyél nyugodt. Ha gondolod, akkor üzenj neki, vagy gyere át és mond meg neki személyesen is - hallottam meg a választ. Nem kellet sokat gondolkodnom kivel beszél, mert egyből tudtam ki az. - Csak kérlek dönts gyorsan. Elkezdett pakolni és csak az én kedvemért biztos nem maradna.
- Oki, akkor pár perc és ott vagyok, addig is szia. - válaszolta és a kommunikáció megszakadt. Megpróbáltam elosonni, de nem jártam sikerrel, mert hamar az ajtónak ugyanazon oldalára kerültünk.
- Chris segítened kellene - kérte könyörgően.
- Mégis miben?
- Most beszéltem Lisával, de egy hozzám hasonló tanácsának jobban örülnék.
- Miért?
- Szeretem Katet, gondolom rájöttél már - és ekkor leesett a tantusz. Nem is értem minek voltam Vele olyan elutasító.
- Igen rémlik valami. Akkor az a sok ölelés Lisával az nem jelentett semmit?
- Te kémkedsz utánam? Persze, hogy nem, különben is Lisa nekem olyan, mintha a húgom lenne. Gondolom a múltkorit jól félreértetted. Szeretem ez igaz, de mint egy barátot, és nem mint egy lányt...tudod ÚGY.
- Ne haragudj. Nem értettelek, csak tudod nekem tényleg tetszik Ő és fájt látni, hogy veled jön össze - vallottam be őszintén.
- Hülye vagy, ugye ezzel tisztában vagy? Lisa és te olyanok vagytok mint a fény és a sötét. Kiegészítitek egymást. Csak aztán vigyáz rá, ha valami csoda folytán összejönnétek
 - Mert?
- Amelia mármint Lisa érzékeny, legalábbis mostanában sokkal jobban. Vigyázz rá, na de most mennem kell. Kat sem vár az örökkévalóságig és ráadásul pakol is....
- Rendeben és sok sikert, ja és tessék egy kis ajándék - mondtam miközben egy csokor virágot idéztem a
haveromnak.
- Ezer hála érte.
- Na de mostmár menj mert még a végén lemaradsz róla.
 Ezután gyorsan elfutott, és csak a főbejárat tanúskodott arról, hogy valaki távozott. Visszaballagtam a szobámba és mosollyal az arcomon dőltem az ágyra. Elővettem egy zenelejátszót a fiókomból, a fülest bedugtam a fülembe és olvastam. Mostmár sokkal boldogabb voltam és minden negatív érzelem távozott belőlem, amit iránta éreztem. Egy idő után fogtam magam, bevonultam a fürdőbe és rendbe hoztam így is szanaszét álló lelkemet és testemet.