2.évad 13.rész - Versenyfutás az idővel

  Remélem tetszeni fog. Kérdésem lenne, hogy Chris és Lisa sorsa együtt folytatódjon a következő résztől, vagy még ne. Mindenkinek várom a visszajelzését.
Szeretném, ha az oldalt kitett kérdést is véleményeznétek, illetve a Chris-Lisa kérést.
Előre is köszönöm

Jó olvasást :D ♥

Puszi: Ildi
Ui.: Gondoltam hozok egy kis zenét a fejezethez, ami szerintem illik hozzá. Nekem tetszik, és remélem nektek is fog :D (zene)

 A villám nem messze a háztól csapott le. A hangja inkább hasonlított egy hangrobbanásra, mintsem egy rendes dörgésre. Reszkettem és nem csak a hidegtől, hanem lassan a kimerültségtől is. Azért annyira nem voltam kikészülve, hogy a jéghideg földön aludjak, így megidéztem egy pokrócot. Kissé idegenkedve, de végignyúltam a "fekhelyemen" és fejemet álomra hajtotta.

 Pár pillanat alatt elragadott a megnyugtató sötétség, ám ez nem tartott sokáig. Egy röpke másodperc alatt beszippantott egy sokkal sötétebb és sűrűbb valami. A szememet nem tudtam elsőre kinyitni, így az érzékeimre kellett hallgatnom. Éreztem valami meleget és neveset magam mellett. Kinyújtottam a karomat, hogy elérjem azt a valamit, ám mikor elértem szemeim kipattantak. Félve fordultam az érintett dolog irányába és a lélegzetem is elakadt mikor megláttam. Egy gyermek volt, talán pár évvel fiatalabb, mint én és halott. Szemeiben kilátástalanságot, félelmet és reményt véltem felfedezni. nem szokásom végignézni a halottakon, de most mégis megtettem. A lány egy egyszerű fehér hálóruhát viselt, arca sápadtabb volt, mint a Hold fénye és karjait furcsa jelek borították, amiket nem ismertem vagy ha mégis akkor nem emlékszem rájuk. Már épp el akartam húzódni tőle, mikor észrevettem, hogy rajtam is hasonló ruházat van és nem egy 16-17 éves lány alkatával rendelkezem. Óvatosan megidéztem egy asztrálént, így szembesültem azzal a ténnyel, hogy kb 3-4 évesnek nézek ki és nem sokba különbözök attól a lánytól, aki meghalt. Lelkemben azonnal páni félelem költözött egy szinte belülről mart, majd valaki megragadta a karom, mire felsikoltottam.

- Cssss.....Ne kiabálj vagy visszajön és megöl - suttogta, ám hangja földöntúlian csengett. - Légy nagyon óvatos és nem lesz semmi baj. Hugicám, kérlek ígért meg, hogy sosem felejted el, hogy ki is vagy valójába.

- Nem tudom miről beszélsz. Nem tudom ki vagy és mit keresek itt. Én már majdnem 17 vagyok és ez csak egy rossz álom. Te tudod ki vagy mi vagyok?

- Te is tudod, de elfelejtetted, mint látom. Kérlek vigyázz magadra és ne felejtsd. A szárny egy ajándék, nem egy átok. Keresd meg a családunk történetét és minden világosabb lesz - mondta, majd szerintem mostmár véglegesen kilehelte a lelkét. Kezei elernyedtek, majd lecsúsztak a karomról, azonban itt még nem ért véget az álom. Egy kis részem éreztem, hogy az előbbi lány valahogy a múltammal áll kapcsolatban és hiába mondta, hogy hugicám nem tudtam ki ő nekem. Inkább csak sejtettem, hogy egy testvér, akit elfelejtettem, de azt nem tudom miért. Azonban, ha hazudott is nekem, akkor honnan tudott a szárnyamról, amit Don megpróbált eltüntetni, habár nem időtállóan.
 Az idő és a kor megváltozott és egy újabb idegen helyen találtam magam. A félelem már elmúlt, ám nem maradéktalanul.  A hely egyszerű és barátságos volt egészen addig, míg meg nem jelent egy őrült kinézetű férfi. Csendben maradtam és behúzódtam az árnyékba, hogy meg ne lásson és az eddigi élmenyeimből kiindulva elképzelhetőnek is tartottam az ellenkezőjét. Nem vett észre egyből, ezért furcsa hangokat kezdett magából amik mintha csak hívogattak volna.
- Gyere elő, kicsi lány. Nem bántalak, ha te sem engem - mondja mézes-mázos hangon. Kedvem lenne felképelni, de nem teszek semmit. - Nem kell félned kis boszorkány - folytatja és ezzel eléri, hogy ha nem is 100%-os magabiztossággal, de kilépek elé.
- Ki vagy és mit akarsz tőlem?
- Én semmit....csak azt a drága és édes véredet - mondja, ám szavai vége eltorzul és felém veti magát.
 Nem tudtam megmozdulni, így leterít, mire az az átkozott jut eszembe, aki meg akart erőszakolni. Küzdök ellene és el is érem amit akarok, mert egy jól irányzott rúgással a szoba, másik végébe taszítom, míg én gyorsan felállok. Azonban ekkor észreveszem, hogy a helyiségnek csak egyetlen egy ki - és bejárata van és az a vérszívó szörnyeteg épp a kellős közepén terült el. Nagyon elkalandozhattam, mert a következő pillanatban már előttem áll és idétlenül vigyorogva újra megszólal.
- Nem gondoltam volna, hogy egy 4-5 éves kis pokolfajzatba ennyi erő szorul. Kedves akartam lenni, és nem kegyetlen, de nem hagysz más választást - mondta és a hajamnál fogva feljebb emelt. Nem értettem miért mondta, hogy 4-5 éves vagyok, majd egy röpke pillanatra végigértem maga. - Meg kellett volna halnod, akkor mikor a szüleidnek, de nekem így is jó.
- Nem......Maga nem fogja megölni, mert egy gyenge kis senki, mint a többi magához hasonló - mondta egy kellemes női hang a vámpír mögül - Eressze el a kislány és talán, ismétlem talán meghagyom azt a szánalmas kis életét.
- Pont magam mondja. Ön sem különb tőlem, ugyanolyan mindkettőnk vére - mondta nevetve a fogva tartóm. Visszafordul felém és kezeit a nyakam köré fonta és fojtogatni kezdett.
- Nem vagyunk egyformák. Ha nem tűnt volna fel én messze nem úgy nézek ki, mint te - folytatta a nő.
 Az arcát nem láttam, de éreztem minden egyes gondolatát. Megbánás, szeretet és féltés volt az ami belőle áradt felém és tudtam ő segíteni fog. A levegő fogytán volt a tüdőmbe, a szorítás egyre erősödött, még küzdöttem egy darabig, majd feladtam. Nem sokra rá elnyelt a sötétség, majd a támadóm kezei elengedték a torkom és a friss oxigént kapkodva szívtam magamba. Érzékeltem mi történik körülöttem, de nem érdekelt egészen addig, míg valaki meg nem állt felettem.
- Sajnálom, de ennek nem lett volna szabad megtörténnie, Lisa. Kérlek ne haragudj rám - mondta, majd kezei közé fogta az arcom, és suttogni kezdett, míg el nem elaludtam.
 Mikor magamhoz tértem fáj mindenen és rettenetesen fáztam. A rettegés már teljesen elmúlt és csak az üresség maradt utána. Nem éreztem semmit a magányon és a kimerültségen kívül. A nap már fent volt, így nem kellett a vaksötétben tapogatóznom, hogy megtaláljam amit keresek. Lebotorkáltam a földszintre és a konyha felé vettem az irányt. Útközben magamra varázsoltam egy valamivel melegebb ruhát. A konyhába érve idéztem némi élelmet, de nem ettem belőle túlságosan sokat. Miután végeztem visszamentem az emeletre és kiléptem az erkélyre.
 A tájat csend övezte, ami gyógyírként hatott sajgó lelkemre. Szinte teljesen elnyelt a csend és a magány, amit hál' égnek senki illetve semmi nem zavart meg. Magányomban éreztem, hogy senkinek sem hiányoznék, így megidéztem egy apró, ám annál élesebb tőrt. A kezeimben forgattam a kis "játékszert" és egy jól irányzott mozdulattal végighúztam a combomon. Tudtam, hogy hamar be fognak gyógyulni, de rájöttem arra, ha blokkolom ezt a képességem normál emberi idő alatt jönnék csak rendbe. Az első még fájt, de a soron következők már nem. A fájdalom, amit még éreztem azt nem a sebhelyek miatt éreztem. Tudtam, hogy ha meghalnék senkinek sem hiányoznék, mert egy lázadó, szófogadatlan és kiszámíthatatlan "pokoli lény" voltam. Ezt mondta rám a Szervezet embere is, aki soha nem is ismert legalábbis szerintem.
 Lisa, kérlek ne tedd! - hallottam meg egy elég távoli hangot. Figyelni kezdtem és a fejemben vízhangzó mondatot felváltotta néhány pillanat múlva valaminek az erőteljes szárnycsapása. - Nagyon kérlek várj meg.
 Ekkor felnéztem az égre és egy szélsebesen közeledő szárnyas alakot láttam. Nem kellett sokat gondolkoznom ki vagy mi lehet az, mert nagyon jól tudtam mi közeleg. Egy sárkány szállt le a terasz alatt és pár másodperc elteltével előttem termett. Szárnyaival és egész testével védelmezőül telepedett körém.
 Miért akarsz meghalni? - kérdezte és éreztem a hangján, hogy nem sok kell neki és eltörik az a bizonyos mécses. - Talán nem szeretsz már, és azért akarsz itt hagyni?
 Nem erről szó sincs, csak....én....Feleslegesnek érzem magam. Ha meghalnék mindenkinek jobb lenne. Te is boldogabb lehetnél egy rendes boszi mellett, aki nem olyan, mint én - mondtam keserűen.
 Hiszen ez nem igaz. Nálad jobb boszorkány nincs a Földön és ha nem lennél én sem lennék. Mi történt ami miatt azt hiszed a halálod mindenkinek örömet hozna?
 Tudod volt egy álmom, ahol egy hozzám hasonló lány meghalt és azt mondta, hogy a húga vagyok. Te is tudod, hogy senkim sincs már rajtad kívül, aki megértene. A szüleim meghaltak, Logan szintén és félek bárkit is közel engedni magamhoz, mert félek attól, hogy elveszítem.
 És Kattel mi van? Ő nem is létezik számodra?
 De, de mostanában vele sem sokat beszélek. Próbálok mindenkinek egy vidám-ént mutatni, de nem mindig jön össze. Mond te ismerted az igazi szüleim?
 Igen.....rendes és szerető emberek voltak.
 Hazudtak nekem. Mindenki csak hazudozik körülöttem, még az is akit közelebb engedtem magamhoz.
 Kiről beszélsz?
 Chrisről. Megbíztam benne és beavattam az életem egy kis részébe, mire kiderül róla, hogy egy vámpír. Azonban, mikor kezdenék újra bízni benne  akkor rájövök, hogy valamit eltitkol előlem a múltammal kapcsolatban - mondtam és a tőrt ismét a combomhoz emeltem. Egy újabb vágás egy újabb vércsepp, amit elhagyok, de nem érdekel.
 Miért teszed?
- Mert jobban érzem tőle magam. Senkinek sem hiányzom, mindenki gyűlöl és megvet - ordítottam és megvágtam a csuklóm, amiből ömleni kezdett a vér. Sós cseppek lepték el a szemem, és miután elegen lettek lecsorogtak az arcomon. Nem sokkal később a környék körvonalai elmosódtak a szemeim előtt, majd egy új alakult ki a régi helyén.
- Lisa.....LISA.....Hol vagy testvérkém? - mondta egy idegen hang. Nem sokkal később egy fiatal lány állt meg előttem. - Gyere játszani.
- Nem is tudom, el fogok esni és tiszta kosz leszek - mondtam neki. - Különben meg anyáék haragudni fognak, mert kiszöktem.
- Nem fognak. Beszéltem velük és megengedték, hogy kigyere. Különben meg vigyázni fogok rád.
- Rendben - mondtam és elindultam utána. Pár lépés után egy könnyed szökkenéssel elrugaszkodtam a talajtól és onnantól repülve követtem a nővérem.

Chris szemszöge:
 Miután Lisa visszatérte a látomásból furcsán kezdett el viselkedni. Először nem hagyta, hogy Cam segítsen neki, majd egy sárkányt kezdett el babusgatni, majd rátámadt Dantéra. Tudtam, hogy nehezen viseli el, ha kritizálják, vagy szekálják, de ezt nem gondoltam volna róla. Kis híján megölte és rám sem akart hallgatni. Rendes lány Ő a maga sajátos módján, de ez akkor is túlzás volt, főleg úgy hogy engem is megfenyegetett.
 Fejét lehajtotta és vitába szállt velem, ám én az álla alá nyúltam, hogy kényszerítsem arra, hogy a szemembe nézzen. Nem akart és ezt a pillanat tört része alatt megértettem, kor tekintetünk találkozott. Szomorú volt és elveszett, de nem akarta, hogy sírni lássam, így elfordult és felteleportálta magát Vadász hátára. Elrepült és azóta még látni sem látta. Aztán két nap elteltével látogatót kaptunk.
 Délelőtt Kat jött át és Cammel beszélt vagy inkább vitatkozott. Nem tudom min kaptak össze, de nem is érdekelt egészen addig, míg Lisa nevét nem említették. Tudtam jól, hogy nem szép dolog hallgatózni, de megtettem. Féltettem őt és nem akartam újra elveszíteni, azt már nem bírtam volna elviselni.
- Cam, te is tudod, hogy nem hagyhatom magára - mondta Kat indulatosan - Félő, hogy kár tesz magába.
- Katrin nem lehet őt sem semmibe venni. Tudod, hogy kell egy kis idő míg feldolgozza a történteket. Dante mélyen a lelkébe gyalogolt, de nem volt önmaga. Ne félj, kicsim nem csak te félted őt.
- Tudom, de akkor is - mondta a lány, majd nagyot sóhajtott - Jó rendben, de most visszamegyek és megnézem mit csinál.
- Rendben és este átmegyünk, oké?
- Aha - válaszolta a boszi, elbúcsúzott a vámpírjától, majd távozott.
 Gyorsan elálltam az ajtótól és visszamentem a szobámba. Egész nap nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy valami nincs rendben Elisával. A délelőtt további részében olvasni próbáltam, hogy lekössem magam, de nem jártam sikerrel. Délután Cameron szólt, hogy átugranak Lukassal megbeszélni valamit a lányokkal, majd vadászni mennek. Különösebben nem izgattam magam egészen addig, amíg egy vitatkozás nem szűrődött fel a földszintről. Felálltam az ágyról és az ajtóhoz ballagtam, majd kilépve azon egy nagyon is ideges hang ütötte meg a fülemet. Elsétáltam a lépcsőig, de a megtorpantam az utolsó lépés előtt, így takarásban maradtam.
- Katerina mi szél hozott szerény hajlékunkba? - kérdezte Kyle.
- Kyle.....Kérlek volnál oly' kedves és eltűnnél, mondjuk most azonnal. Nem kérem többször.
- Na, de kérlek. Egy ilyen kedves lány, hogy képes ennyire...hogy is mondjam....kegyetlen lenni.
- Na ide figyelj, de barom! Beszélnem kell Cameronnal vagy Chrissel. MOST! - mondta, ám inkább hatott hisztérikus kitörésnek, mintsem kedves kérésnek.
- Sajnálom, de Cameron még nem jött vissza és Chris a szobájában pihen. Remélem megérted, hogy nem szándékozom zavarni - mondta higgadtan.
- Kyle, szerintem te nem értesz meg engem. Életbevágóan fontos, hogy beszéljek valamelyikkel. Felfogtad ezt?
- Igen, de akkor is - mondta, majd egy hatalmas csattanás, és egy káromkodás hallatszott fel az emeletre. Néhány pillanat múlva ajtócsapódás és egy érdekes mondatot kaptam el.
- Szia Kicsim. Mi szél hozott erre, és miért vagy ideges? - szólalt meg Cam.
- Lisa...szóval...eltűnt - mondta ki kerek-perec.
- Mi történt? És hogy? Honnan veszed, hogy nyoma veszett?
- Érzem és kész, különben meg nem ért vissza a megbeszélt időre. Történt valami, de Conor sem tudja pontosan mi.
- Hogy érted, hogy Conor sem tudja? - kérdezte és kiléptem a rejtekhelyemről.
- Kérlek ne itt beszéljük meg - mondta felém fordulva.
- Rendben - intettem, hogy jöjjön utána, amit meg is tett.
 Feljött ő is és a többiek is az emeletre, majd mindannyian bevonultunk az "irodámba". Látszott Katen, hogy nem kell sok és kiborul, de még tartotta magát. Szemmel láthatóan Camet is nyugtalanította a dolog, ugyanúgy mint engem, így intettem neki, hogy próbálja meg megnyugtatni a bosziját. Barátom habozott egy kicsikét, majd mégis megtette, amit kértem. Miután sikerült Katet "normális" állapotba hozni megszólaltam.
- Mi történt?
- Nem tudom pontosan. Úgy volt hogy elmegyünk bulizni, és minden jól is ment egészen addig, míg nem ment el szólni az igazgatónak. Azt mondta, hogy közli vele a szándékunk, hogy ne boruljon ki, de miután nem ért vissza 8-ig kezdtem aggódni érte - mondta.
- Értem én, de miből gondolod, hogy valami történt vele. Lehet hogy csak meggondolta magát.
- Nem, nem erről van szó. Mikor nem jött vissza 1 óra elteltével sem elindultam megkeresni, de mivel nem találtam megkerestem Conort - folytatta, mire a "Conor" szó hallatán csúnyán néztünk rá. - Tudom, de csak ő volt akit megtaláltam az épületben. Megkérdeztem, hogy látta-e Lisát és mikor azt mondta igen reménykedtem, hogy azt is tudja, hogy hol van. De nem tudta. Elmondta, hogy találkozott vele és valami megviselte. Volt elképzelésem a hollétéről és elindultam oda.
- És mit csináltál kint ilyen későn. Esküszöm ugyanolyan felelőtlen vagy, mint Elisa. Mi lett volna, ha megtámadnak azok a vámpírok akik vadászni vannak kint?
- Jaj már Chris. Te is tudod, hogy a mestertől tanultam és meg tudom magam védeni. Különben meg a Charlsten birtokhoz közel eső erdőt egy hangulatburok veszi körül. Sajnos olyan erős lett, hogy nem tudok rajta átmenni és minden varázslatot visszaver.
- Mi az a hangulatburok? - kérdezte Luk, de Kat helyett én válaszoltam.
- Az egy olyan védelmi pajzs, ami az alkotója hangulatát tükrözi. Ritka és eddig nem ismertem olyat, aki képes lett volna megcsinálni.
- Chris... - kezdte Cam. - Te is tudod, hogy Lisa ereje hatalmas és nem tudhatjuk mire képes és mire nem. Van egy olyan érzésem, hogy alábecsülöd őt.
- Nem, de reméltem, hogy erre azért nem képes. Milyen volt a burok, Katerina?
- Nehéz lenne szavakba önteni, inkább megmutatom - mondta és egy kisebb burkot hozott létre a szoba közepén. - Ez egy tükörburok. Pontos mása annak a védelmi pajzsnak ami az erődnél van. Csak akkor érzitek amit én, ha beleléptek.
- Leszek én az aki kipróbálja - mondta Kyle, mire mindenki bólintott.
 Belépett a héjba, majd nem sokkal később összerándult és elterült a padlón. Tudtam, hogy segíteni kéne, de most ő volt az aki vállalta az áldozat szerepét. Láttam a srác arcán a fájdalmat, a szenvedés és az elkeseredettséget és csak remélni tudtam, hogy nem mind az Ő érzése. Azonban Kat egy idő után leengedte a pajzsot és segített felállni Kylenak.
- Ez rettenetes volt. Kibaszott hideg és rengeteg érzés van ott. Te hogy bírtad ki?
- Maradjunk annyiban, hogy egy ideig elviseltem és kész. Tudom, hogy veszélyben van és nem tudok neki segíteni, mert nem enged magához közel senkit. Segítetek nekem? - kérdezte kétségbeesetten.
- Igen, de nem most, oké? Pihenned kell és amúgy is éjszaka van - mondta, ám ekkor egy hatalmas villám hasította ketté az eget. - Mi volt ez? Hülye válaszok kíméljenek.
- Nem tudom - suttogta Kat.
- Cameron, Lukas Katrin itt marad éjszakára, készítsétek elő neki a vendégszobát.
- Rendben, főnök - mondták egyszerre.
 Miután elmentek a fiúk a lány felé fordultam. Szólásra nyitottam a szám, de azon nem jöttek ki szavak. Nagyon megviselte a barátnője eltűnése és engem is nyugtalansággal töltött el, hogy nem tudok rajta segíteni. A Walker-fivérek kb. 10 perc múlva jöttek vissza és kísérték a szállására a boszorkányt. Elrendeztem mindet a helyiségben, majd átmentem a szobámba aludni. Azonban mikor átlépem a "birodalmam" küszöbét az alvás utáni igényem egyből elszáll és helyét valami más veszi át. Bűntudat, vagy féltés vagy lelkiismeret furdalás? leülök az ágyam szélére és csak bámulok kifelé az ablakon. Havazik és villámlik egyszerre és a levegő tele van bánattal.
 Egész éjjel egy szemhunyásnyit sem pihentem, így reggel kissé nyűgösen álltam fel az ágyamról. Nem voltam éhes, mégis lementem az étkezőbe és csinálta egy jó erős feketét. Megittam, a poharat elöblítettem és visszasétáltam a hálómba. Útközben egy hozzám hasonlóan megviselt lánnyal találkoztam, de köszönés nélkül elment mellettem. Szerettem volna megkérdezni, hogy hogy van, de nem láttam értelmét. Mielőtt az ajtóm elé értem volna egy szellem jelent meg előttem. Egy nagyon ismerős lélek, aki már egyszer segített nekem.
- Don...örülök, hogy újra látlak. Mi szél hozott erre?
- Lisa...Bajban....Van.....Segítség....Kell...Neki  - mondta, majd eltűnt. Azonnal Kat keresésére indultam, mert ő jobb volt nálam a szellemidézésben. Az ebédlőnk egyik asztalánál ült és kakaót kavargatott. Odasiettem mellé és kész tények elé állítottam.
- Kat...Don nem rég megjelent és azt mondta Lisa bajban van. Mit csináljak? Én nem tudok szellemet idézni, mert azokon az órákon, hogy is mondjam...szóval...
- Chris segítek, mert én tudok, ha már te nem figyeltél - mondta és kántálni kezdett. Nem sokkal később újra feltűnt Don alakja.
- Mond el mi történt Lisával? - kérdezte Kat.
- A sárkány már ott van, de árt magának. Megvágja magát, hogy arra a fájdalomra összpontosítson és nem hagyja hogy a szervezete meggyógyítsa. Nem rég egy sötét füst kezdte körbelengni. Ártó lelkek vannak benne, és a dédunokám veszélyben van, Meg fogják ölni, tudom - mondta, majd ismét kámforrá vált.
- Chris azonnal indulnod kell. Te tudsz neki segíteni, mert gondolom szeret és te is őt.  De légy óvatos és siess. Most már versenyt futunk az idővel, hogy meg a halála előtt meg tudjuk menteni - adta ki a parancsot a Marshall-lány.
 Nekem se kellett több. Gyorsan visszamentem a szobámba, letusoltam, felöltöztem nagyon melegen és teleportáltam a birtokra. Nem sikerült teljesen az ajtónál landolni, így gyalogolnom kellett, de nem bántam. Csak remélni tudtam, hogy időben odaértek.

Ui.: Chris reggeli ruhájánál a nadrág és a kabát kék. ♥