3.évad 14.rész -Enyém lesz, bármi áron

Bocsánat a késéért, de jövő héten vizsgáim lesznek és arra kell készülnöm.

Igyekeztem a legjobban megírni és ezúton szeretnélek tájékoztatni benneteket, hogy még egy rész lenne a történetből. Amennyiben van igény egy végső Lisa-Chris élettel kapcsolatban, akkor azt még közzéteszem, ha szeretnétek. Ha nem, akkor nem.

Szóóóval nem is húznám tovább, jó olvasást kívánok hozzá.

Ui.: Már előkészülőben van a következő blog, ám a címe még titok ;)

Chris szemszöge:

 Csak egy éles sikítást hallottam Lisától amit elsőre nem értettem, de siettem a hangforráshoz. Tudtam, hogy bajban van, ám ezzel csak akkor szembesültem, mikor odaértem hozzá. Ugyan ablakot kellett érte törnöm, hogy bejussak, de nem érdekelt. Csak egy számított. végre mellette legyek és megóvjam. Szemeit a könnyek homályosították, amit a falakból kilépő arc nélküli  árnyak magukba szívtak. Lélekmardosó látványt nyújtott a kisírt szemű, törékeny és hatalmas boszorkányom, de nem akartam tovább tetézni bajait.

- Mi történt Szerelmem? - kérdeztem, miközben magamhoz húztam. Nem válaszolt, csak csendben zokogni kezdett az egyenruhám zakójába. Nem kérdeztem tőle többet. Kezem a hajamra simítottam és egy aprócska csókot nyomtam bele. - Minden rendben nincs itt semmi, ami ártani tudna neked - mondtam neki és a hatalmammal eltöröltem Carlos démonait. Ezután kibontakozott a karjaimból és körülnézett, ám mostmár nem látta az árnyakat sehol sem. Értetlenül meredt rám, ám gondolatait tisztán hallottam. Mert csak nem bolondultam meg ha egyszer láttam azokat.
- Nem vagy bolond Elisa. Biztos csak a rémálmod egy kivetített jelenete volt, amit te a valóságnak érzékeltél.
- Ez nem igaz! Azok a valamik igenis élnek és annak a faszinak a hangját követik, aki bántani szokott - mondta és a végén elsírta magát.
 Egy pillanatra sem emelte fel a fejét, mert nem mert rám nézni. Én sem erőltettem semmit, így a haját kezdtem simogatni és közben egy altatót duruzsoltam a fülébe.Láthatóan megtette a hatását, mert szemei lassan, de biztosan lecsukódtak. Ekkor egy nem kívánt személy is betette a lábát a szobába és kérdőre vont.
- Mit tettél vele? - Kérdezte Conor ingerülten és nem kis aggodalommal a hangjában. Szívemet valami újfajta érzés kezdte marni.
- Csak nem bajod van velem? Segítek neki újjászületni, ha annyira tudni akarod, ám ha az utamba kerülsz kíméletlenül eltiporlak.
- Figyelmeztetlek, ha vámpírt csinálsz belőle megöllek és akkor már Ő sem állíthat meg.
 Bólintva jeleztem, hogy megértettem a mondandóját, azonban nem érdekelt.  Az ablakpárkányra léptem, megidéztem ébenfekete szárnyaim, majd ellöktem magam onnan. Széles és hatalmas szárnyaimmal alig csaptam hármat máris a tetőn voltunk. Letettem magunkat és szerelmem az ölembe húzva csodáltam egy kicsit. Hosszú ideje volt már a sötétbe burkolózva, aminek lassan kezdtük megfizetni az árát. Hiába mondtam volna el neki a teljes igazságot nem tudta volna feldolgozni és végleg elvesztem, ám ennek most véget akartam venni. Fejét kissé hátrahajtottam és ajkaimmal selymes bőre felé hajoltam, hogy megtegyem azt amit kell. Nyelvemmel egy apró csíkot húztam, majd megnőtt szemfogaim nyakába merítettem és szívni kezdtem a vérét. Édesebb volt mindennél és a mámorba repített, ahonnan csak akkor tértem magamhoz, mikor mocorogni kezdett. Erősebben fogtam, hogy ne okozzon magának nagyobb bajt, mint amibe beleesett és még utoljára szívtam egy erőteljeset. Élettelen teste a karjaimba pihent és csak remélni tudtam, hogy a soron következő tettemmel nem kések sokat. Bal karomat az ajkamhoz emeltem és megharaptam, majd szívtam egyet belőle és vérrel teli számat az övére tapasztottam. Nem reagált rá egyből, de kis idő elteltével nyelni kezdett és kinyitotta szemeit, aki most élénk kéken csillogtak vissza a Hold varázsos fényében. Elsőre talán üresnek és élettelennek nézte volna bárki aki arra jár, ám én tudtam, hogy mostmár újra velem van. Apró hófehér kezét az arcomhoz emelte és kimondta az egyetlen szót, amit már oly' régen hallottam tőle.
- Démonom? - kérdezte hitetlenkedve ízlelgetve a szót, majd feltornázta magát ölő helyzetbe. Szemeiben megjelentek az öröm első könnyei.
- Hiányoztál Szerelmem - feleltem és megcsókoltam. Édes ajkai óvatosan érintették az enyémeket, ám azokkal vadul kaptam a párja után. Idilli pillanatunk egy fegyver kakasának kioldódó hangját, így mindketten odakaptuk a fejünk. Conor állt az épülethez tartozó torony lapos tetején és a Bloody Rose-ját nekem szegezte.
- Mit tettél vele? Két vámpír szagát éreztem meg, de nagyon remélem Őt legalább nem tetted azzá, amivé soha nem válni önszántából.
- Conor....Ne bánt Christ! Ő az én démonom - mondta Lisa elém lépve, majd összecsuklott.
- Ez valami ostoba vicc, ugye?
- Nem. Ő egy angyali teremtmény, akit nekem szánt a Hold. Ő a Hold utolsó és egyetlen lánya, aki egyben a jegyesem is, már ha Lisa is így akarja.
 Nem vártam meg a reakcióját, csak elindultam Amielával a menedék felé, ahova Dantét és Dimitrit hívattam. Egyikük sem tudta miért kell a menedékként szolgáló régi renovált épülethez menniük, de megtették amit kértem. A karjaimban édesen szuszogó ártatlan lány, de tudtam, hogy hamarosan szenvedni fog, amikor is visszatérnek az emlékei. Lassan megérkeztünk a házhoz, ahol a két legerősebb vámpír állt az ajtóba és várt. Várt arra, hogy megérkezzünk, ám mikor megláttak minket elcsodálkoztak.
- Ő lenne a Hold hercegnője? Pont ő, aki annyi bosszúságot okozott mindenkinek? - Hüledezett Dante, miszerint kénytelen lesz behódolni a menyasszonyomnak.
- Ezt majd bent megbeszéljük, de most melegre és nyugalomra van szüksége - mondtam és átléptem a küszöböt.
 Bent kellemes sötétség fogadott, ami egy kissé megnyugtatott, ám nem sokáig marad ez így ugyanis megérzek egy nem odaillő szagot. Ahelyett, hogy kérdőre vonnám a "haverokat" teleportálom magam egy eldugott és védett szobába, ahol Lisa ájult testét leteszem az ágyra. Szívesen öltöztetném át normálisan, de nem akarom kihasználni jelenlegi állapotát, így egy hálóruhát varázsolok rá, majd leülök az ágy végébe és gondolkozóba esek. Itt van Carlos, még ha nem is öltött eddig testet, de biztos nagyon közel van. Nem merészkednének az árnyai ilyen közel egy ekkora hatalommal bíró teremtényhez. Ahhoz nem elég erősek, vagy... Mi van, ha Carlos mentálisa meggyengítette Elisát, hogy ártani tudjon neki? Lehetetlen, ahhoz nem elég erős - morfondíroztam el ezen, miközben nyöszörgésre lettem figyelmes. Fejemet a hang irányába fordítottam és megláttam az éppen ébredező újjászületett angyali boszorkányt. Szemei egyből kipattantak és még mindig élénk kéken csillogtak, melyek tisztábban voltak minden égi kéknél. Ijedten mászott hátra az ágyon, míg bele nem ütközött a falba és hatalmas szemekkel nézett rám, majd kérdésekkel bombázott.
- Hol vagyok? Mi vagyok és mit tettél velem?
- Nyugodj meg, kérlek és mindent elmagyarázok....
- Azt el is várom, és neked miért vannak szárnyaid? Mi vagy te valójában? - Folytatta, majd lehajtotta a fejét, ám nem maradt sokáig úgy, mert észrevette a ruháját és elpirulva kezdett újra kiabálni kicsit fojtott hangon. - Mi ez rajtam? Ugye nem te öltöztettél át vagy mégis? Kérlek mond, hogy csak rosszul gondolom!
- Éppenséggel nem gondolod rosszul, mert én öltöztettelek át, de higgy nekem semmi olyat nem tettem, amivel kényelmetlen helyzetbe hoztalak volna. Nem emberi módon cseréltem rajtad ruhát, hanem varázslattal, szóval.... - folytattam volna, ha ajkait nem tapasztja az enyémekre. Szenvedélyesen és mégis óvatosan csókoltam, amit az ő vadsága miatt nehéz volt tartani. Nyelveink dominanciáért küzdöttek, míg kezeink felfedezőútra indultak egymás testén. Csak levegőhiány miatt váltunk el egymás ajkaitól. ám az a rövidke pillanat is kínszenvedés volt számomra.
- Sajnálom, nem tudom mi ütött belém, én csak... - most én nem hagytam kimondani szavait, mert sóvárogva estem édes ajakira. Óvatosan végigdöntöttem az ágyon és fölé kerekedve folytattuk tovább a csókcsatánkat.
 Kérlek ne - suttogta erőtlenül, mikor egyik kezem a hálóinge széléhez vezetve elkezdtem azt felhúzni. - Még ne. Nem akarlak megbántani, vagy csalódást okozni...Én....Sajnálom.
 Ne haragudj, nem akartam erőltetni - válaszoltam, majd  kezeim és ajkaim elhúztam tőle. Kicsit megemelkedtem róla, lejjebb csúszom, hogy fejem a mellkasára tudjam tenni. Szíve gyors ütemben dobogott és mosolyt csalt az arcomra, hogy ezt csakis miattam. Egy idő után normalizálódott szívverése, majd egyenletesen szuszogva elaludt és nem sokkal később én is követtem őt.

 Már lassan a délután végét járjuk és itt állok Carlos koporsója felett Kylelal. Idétlenül vigyorog hiszen tudja, hogy tudom ki is ő valójában. Előhúzom a tőrömet az övemre erősített tokból, az egyik kezem a koporsó tetejére helyezem és átdöföm rajta a tőrt. A vérem spriccelve tör elő, majd folyik be egyenesen a fa résein a "kedves" rokonhoz.
- Nem hittem volna, hogy ilyen könnyen megadod magad, unokaöcsém. Csak nincs köze mindennek ahhoz a fattyúlányhoz?
- Hagyd őt békén ez csak a kettőnk dolga - felelem, majd kihúzom a tőrt és távozok.
 Visszamegyek a szállásra, ahol Lisa is van és megvárom míg lejön az emeletről. Addig a két vigyázóval beszélek és kifaggatom őket, hogy mit tudnak Kyleról és a családjáról. A válaszukat szinte sejtettem: Semmit. Soha nem hallottak róla vagy róluk, de megígérték, hogy vigyáznak a menyasszonyomra, míg vissza nem jövök hozzá. Még gyors felmentem az emeletre és egy garnitúra váltásruhát tettem az egyik székre, hogyha felébred át tudjon öltözni, majd távoztam. Visszateleportáltam a Vadászszállásra és egyből a dolgozószobámba mentem, ahol az ikrek fogadtak.
- Minden rendben lesz vele? Tudod, hogy te vagy számára a múlt, a jelen és a jövő és ha magára hagyod végleg elpusztíthat mindent.
- Mindennél jobban szeret és ezt ne felejtsd, mert ha igen abba mindannyian belehalhatunk.
- Jól van tudom, de csak így tudom megvédeni, ha távol tartom a baj forrásától. Ti ezt nem érthetitek....
- Dehogynem! Nem csak Lisa képes olvasni mások érzéseiben és a pajzsa sincs mindig fent - mondták felváltva az ikrek.
 Már csak percek kérdése volt és rég nem látott rokonom újra feléled és elindul megkeresni az egyetlen olyan személyt, aki megölheti. Kyle szobájához sétáltam Cammel és Lukkal együtt és ott vártuk, hogy hőn szeretett nagybátyám végre feltámadjon, hogy aztán véglegesen végezzek vele. Nem kellett sokat várnunk, mert a vérnek hála gyorsabban tért magához, mint azt számítani lehetett. Mondhatni kecsesen tornázta magát ülő, majd álló helyzetbe és megvetően, gúnyosan nézett végig rajtunk.
- Olyan jó újra élni ennyi év után. Már azt hittem soha nem történik meg eme csodás pillanat - mondta negédesen, majd hozzátette - Sajnálom, de mennem kell, hogy megtaláljak egy számomra fontos személyt.
- Te innen nem mész sehova - mondtam határozottan és egy tűznyilat lőttem felé, ám mielőtt az célt ért volna Lukas ugrott elé. - Te meg mi a francot csinálsz?
- Nem teheted, Christian. Sajnálom.
- Okos fiú. Védd csak a gazdád! - Mondta a fülébe, de úgy hogy Cameronnal mi is tisztán hallottuk.
- Mégis mit jelentsen ez, Walker? Eladtad a lelked ennek a dögnek?
- Nem, de ha kell majd Cameron bátyám felvilágosít erről. Most pedig hagyjatok magunkra.
 A dühtől szinte meg sem bírtam szólalni, ám büszkeségem miatt nem vettem tudomást a feltevésről csak kiviharzottam a szobából. A folyosón alig tettem meg pár lépést, mikor már törni-zúzni kezdtem az utamba kerülő szerencsétlen tárgyakat. Nem hagytam mást magam mögött, mint a pusztítás első jeleit. Azonban még ott csengett a fülembe Carl egy felém küldött telepatikus mondata: "Az enyém lesz, bármit teszel is még ha meg is kell ehhez ölnöm ŐT."