3.évad 2.rész - A szülinap, és a váratlan fordulat

Remélem nem haragudtatok meg nekem ennyi késésért, de a Karácsony kissé behavazott.
Ezúton szeretnék mindenkinek boldog, békés ünnepeket és sikerekben gazdag új évet kívánni.
Sajnos már csak rövid részeket fogok hozni, és azokat megpróbálom minél előbb hozni.
Jó olvasást és szórakozást kívánok hozzá.

"- Amúgy Lisa, egész jól áll ez az áldozati szín - mondta Conor gúnyosan, majd elindultunk az éjjelisek szállására."
 Útközben azért nem tudtam magamba fojtani a gondolataim, így azokat hangosan szóvá is tettem. Nem kis meglepetésként érte Conort és Katet a merészségem, hisz eddig csak akkor voltam hajlandó kioktatni másokat, ha abból hasznom származott. Jelen helyzetben viszont csak az önbecsülésem megvédése számított.
- Mégis mit akarsz ezzel mondani, Downson?
- Azt drága Elisa, hogy nem az én véremre pályázik minden vérszívó, hanem a tiédre. Pontosabban csak annak erejére, de ostoba. Még sosem tűnt fel, hogy hány srác lenne képes megölni téged csak egy csepp hatalmadért?
- Ostobaságot beszélsz Conor. Nem is mernek a közelembe jönni, ha meg van olyan hülye hogy megteszi, hát....Akkor megölöm, ha nem tűnt fel - mondtam nem kicsit lekezelően, de nem érdekelt.
 Az út további részében nem szólaltam meg, és a meleget mely körülvett minket teljesen eltűnt. Mivel Katen és rajtam is csak a pántos ruha volt egy meleg - a ruháinkhoz illő - poncsót varázsoltam magunkra. Lassan mégis biztosan haladtunk, ám bárki látott volna minket, meg nem mondta volna, hogy szülinapozni megyünk. Az ajándékokat jobbnak találtuk, ha a helyszínen idézzük meg, minthogy lefagyjon útközben a kezünk.
 Mire odaértünk a hó is elkezdett esni, ám a kapujukat átlépve nem kis meglepetést okoztunk. Szerény véleményem szerint nem számítottak az érkezésünkre. Azonban, ha pontosak akarunk lenni senki sem örült nekünk, és ezen érzésüket meg sem próbálták palástolni. Mi ennek ellenére egyáltalán nem foglalkozunk velük, mert egyrészt nem rajtuk múlt a hollétünk, másrészt meg meghívtak bennünket, így jogosan voltunk ott ahol. Mivel nem nagyon akartunk lemaradni a tortabontásról, így elindultunk a kert felé. Mikor kiléptünk az ajtón egyből mellénk ugrott Dimitri és Dante, s mint védvonal haladtak előttünk, míg Conor mögöttünk jött.
- Na végre, hogy itt vagytok. Már kezdtem azt hinni, hogy el sem jöttök megünnepelni a mai napot - mondta örömtől telve Cameron.
- Tudod jöttünk volna előbb is, ha nem lett volna Lisának fontos elintéznivalója - mosolygott Kat, majd megölelte a vámpírját.
- Kat, nem magam miatt nem tudtunk korábban jönni, hanem Conor miatt. Sajnálatos módon valakinek meg kellett menteni az életét ,és az nem én voltam.
- Lisa ki kell ábrándítsalak, mert épphogy téged mentettünk meg Dantéval. Csak nem sokkos állapotba kerültél a történtek miatt? - kérdezte Luk. Azonban figyelmetlenségem miatt elég közel került hozzá és a fülemhez hajolva tette fel kérdését. Leheletétől kirázott a hideg, ami Conornak is feltűnt és a zakója zsebéből elővett egy nagyobb méretű Bloody Rose-t.
- Walker, ha lehetne ne akarj öngyilkos lenni. Tudtommal senki nem kérte, hogy megszólalj - mondta Conor, mire a levegőben érezhetővé vált a feszültség.
- Drága barátaim, ma ünnepelni jöttetek ide, nem pedig harcolni. Szóval Downson megtennéd, hogy elteszed azt a ránk veszélyes fegyvert? - hallottam meg Chris megnyugtató hangját a kis csapatunk mögül.
 Mindenki a hang irányába fordult, kivéve Conort és engem. Vonakodna ugyan, de némi  - saját magam által alkotott - ráhatással Conor eltette a pisztolyt. Kat egyből rám nézett és valamiféle noszogatást láttam szemeiben. Gondolom azt szeretné, hogy odamenjek, de valahogy nem tudtam megmozdulni, pedig szeretem őt. Azonban némi elmélkedés után rájöttem miért. Nem bírtam irányítani a testem, és tudtam, hogy nem természetes módon. Valaki fogva tartotta a mozdulataimat, és ez láthatóan nem csak nekem esett le, hanem a környezetemben mindenkinek.
- Elisa, megkérhetnélek, hogy gyere közelebb? - kérdezte Chris, ám erős koncentrálás hatására meg tudtam törni a bűbáj és aki fogva tartott pilleként hullott a földre.
 Mikor mellé értem egy heverőt vagy kanapét idézett meg és leültetett maga mellé. Tudni illik, hogy szeretem őt, de még kettőnket nem igazán vállaltam volna fel a tömegek előtt. Viszont nem ért meglepetésként, hogy a jelenlévők többségének tátva maradt a szája, amikor a vámpírom megcsókolt. A levegőben egy pillanatra megváltozott az áramlása az érzéseknek. Többek közt a dühöt felváltotta a meglepettség és az értetlenség, de volt, aki inkább megölt volna. Levegőhiány miatt váltak el ajkaink, és míg ő mosolyogva nézett rám, addig én szinte lángoló fejjel néztem mindenfelé csak rá nem.
- Csak nem zavarba hoztalak, Lisa? - suttogta a fülembe, mire ha ez lehetséges még vörösebb lettem.
- Nem dehogy, csak nem szeretem, ha ennyien néznek -hazudtam lehajtott fejjel.

- Ugyan már. Egy ilyen hatalmas boszorkány lámpalázas? - kérdezte kicsit elhúzódva, hogy jobban rálásson az arcomra, de nem jött neki össze. Ennek ellenére nem adta fel és kezét állam alá csúsztatva megemelte a fejem. Ekkor azonban észrevette egy a délután folyamán szerzett sérülést. - Mi történt?

- Semmi különleges. Szerettem volna megkérdezni, hogy a vámpírok miért támadnak nappal, de még nem volt alkalmam.

- Kedves Elisa, megtisztelnél azzal, ha nem hasonlítanál össze minket azokkal a közönséges vérszívókkal. Mi nem hogy nem támadunk nappal, ráadásul nem is igénylünk annyi friss emberi vért mint azok - mondta Dante gúnyosan. - De ezt te is tudhatnád, mikor egy elveszettel az oldaladon járkálsz.

- Chris, ugye most csak ijesztget? - kérdezem a fiút, de nem válaszolt, így inkább folytattam. - Különben meg nincs is a közelemben "elveszett".

- Sajnos egyet kell értenem D szavaival. Conor az és a jelen helyzetben ő a legveszélyesebb rád nézve, és nem tudok ellene tenni, mivel meg van kötve a kezem.

- Mégis minek képzeled magad, Shwan? Semmivel nem vagy jobb egy vámpírnál sem, nemhogy nálam.

- Igazából, de, jobb vagyok. És tudod miért, mert nekem nem kell tennem a természet adta lényem ellen, míg neked igen - mondta, mire Conor újra elővette a fegyverét és egyenesen a szívére célzott.
- Ha meg mered tenni te is meghalsz, Downson - hallottam meg egy érdekes női hangot az árnyékból. Rettenetesen fehér volt a lány, még nálam is fehérebb és erős sminket, illetve piercinggel és egy kést szegezett a vadász nyakához.
- Tudod nekem nincs bajom a halállal, mert már számtalanszor legyőztem. Amúgy Shwan nem először sértett meg, így nem érdekelnek a következmények, ha esetleg megölöm - mondta némi büszkeséggel a hangjában, majd meghúzta a ravaszt.
 Még éppen idejében sikerült a két fiú közé ugranom, így a lövedék nem Christ, hanem engem talált el. Szerencsémre csak éppen súrolta a bőröm a golyó, mivel a pajzsomat nem mertem leengedni soha többet a snowboardos eset óta. Ennek ellenére hátráltam néhány lépést, mert a lendületet viszont nem tudtam felfogni, így egyenesen Christian ölében kötöttem ki. Aggódva fonta derekam köré karját, én pedig remegve néztem Conor felé. Chris az egyik tenyerét a sérülés felé helyezte és begyógyította a horzsolást.
- Lisa én sajnálom, nem akartalak bántani, de.....
- Semmi baj, de ha nem érezted magad biztonságban, miért nem szóltál? - kérdeztem és lefejtettem magamról a vámpír kezeit. - Ne haragudj rám  - mondtam visszafordulva a szerelmem felé, majd még hozzátettem - Jobb, ha most elmegyek, mielőtt még valakit veszélybe sodrok.
- És mi lesz a szülinapunkkal? - kérdezték az ünnepeltek egyszerre.
- Lisa nem mehetsz még el. Még oda sem adtuk az ajándékunkat - mondta Kat és teljes mértékben egyet értettem vele.
- Tudom, és ezért.... - kezdtem bele és megidéztem a tőröket. - Ezt nektek szántam, remélem tetszeni fog, de mennem kell. Conor indulunk. - mondtam és elindultam arra amerről jöttünk, de most csak ketten. Tudtam, hogy mindenki nyugodtabb lesz, ha Conor eltűnik onnan és én is.
- Lisa ezt nem fogadhatjuk le - mondta Lukas, de már messze jártam a csapattól.
 Eltávolodtunk a szállásuktól a lehető legrövidebb idő alatt. Nagyon dühös voltam, hogy el kellett jönnünk, és nem is magamra haragudtam. Conor volt akire rettenetesen haragudtam, mert ha nem kezd el hepciáskodni akkor nem kellett volna ilyen eszközökhöz nyúlnom. Azonban mikor a legkevésbé számítok rá, Conor megszólal és hangjától a hideg is kiráz.
- Csak úgy mellékesen megjegyzem hálásnak kellene lenned - mondta Conor.
- Mégis minek? Azért mert majdnem megöltél, vagy mert meg akartad magad öletni. Te nem vagy normális. Elegem van belőled, megkérem Edwardot, hogy tegyen át hozzájuk - borultam ki, és nem érdekelt mi lesz ennek a következménye.
 Gyorsabbra vettem a lépéseim és elindultam a főépület felé. Mivel magassarkú volta rajtam és nem akartam kitörni a nyakam egy pár centire megemelkedtem, így pontosan lebegve tudtam haladni. A kettőnk közötti távolság percről percre nagyobb lett és már kezdtem magam biztonságban érezni, mikor valaki lerántott a földre. Szerencsémre nem estem egyből hanyatt, mert elkapott az a valaki, de bosszantott a helyzetem. Egy apró szúrást intézem a bőrébe, mire elengedett, így szembe tudtam a támadómmal fordulni. A meglepettség nem kicsit jellemezte az érzéseim és az ki is ült az arcomra. Aki letaszított a lebegésből nem más volt, mint a Downson gyerek. Fejét lehajtva tartotta, így semmit nem láttam arcából
- Mit akarsz még Downson?
- Csak....egy....kis...vért - bukott ki belőle és tekintetét a nyakamra szegezte.
 Pillantása égette a bőrömet és szemei vörösen izzani kezdtek és szemével fogva tartott. Egyre közelebb jött, míg végül hozzám nem simult. Jéghideg kezeit felvezette csupasz karomon, majd megállt a nyakamnál és félrebillentette a fejem, hogy jobban hozzáférjen. A félelem olyan hirtelen áramlott végig rajtam, mit még soha. Ez azonban Conor elborult elméjének nem tűnt fel, mert ajkait a nyakamhoz tette, majd szétnyitotta azokat és nyelvével egy nedves csíkot húzott az érinteni kívánt felületen. Ereimben a vér is megdermedt, mikor éles metszőfogait a bőrömbe merítette. Nyelése visszhangoztak a fülemben és csak egy dolgot voltam képes ismételgetni.
- Conor ....... Kérlek ...... ez fáj .... Eressz el, kérlek - mondogattam, de nem használt semmit, majd lábaim felmondták a szolgálatot.
 Mindketten zuhanni kezdtünk és csak a lélekjelenlétemen múlt, hogy még idejében sikerült egy elég mély medencét varázsolnom, hogy a becsapódás ne legyen halálos. A becsapódást követően az erőm is kezdett elhagyni, majd egy jelentéktelen mosolyt erőltettem magamra, minek következtében Conor szemei újfent barnára változtak vissza. Tekintetéből egyből kitűnt az aggodalom és egyenesen a felszínre úszott velem.
- Lisa jól vagy? Én annyira sajnálom....
- Fiam, fiam. Nem tanultad meg a leckét annak idején, mint látom, de sebaj - mondta egy rekedtes férfi hang a hátam mögött. Fejemet az irányába fordítottam, és értetlenkedve cikázott a két illető közt a tekintetem. - Ja, de udvariatlan vagyok. Gyere te ázott kis boszi, segítek kimászni onnan, de Conor figyelmeztetlek egy rossz lépés és átlövöm a koponyád. Világos, fiam? - kérdezte, majd kihúzott a hideg vízből.
- K..köszönöm. Ki maga?

3.évad 1.rész - Haláli kirucccanás

Remélem tetszeni fog mindenkinek ez a rész és megszántok néhány kommenttel.
Jó olvasást kívánok hozzá :D

 Nagyjából 5 nap telt el a vallomásaink óta. Szerencsénkre a többieknek nem, vagy ha mégis feltűnt volna valami nem tették szóvá. Az igazgatóval azóta a pillanat óta nem vagyok hajlandó beszélni, amikor kijelentette, hogy ha tehetné önként adna át a vámpíroknak. Chris szerint túl nagy a büszkeség, holott ilyenről szó sincs. Egyszerűen csak nem akarom látni a csalfa ábrázatát és a megvető pillantását, ami arról árulkodna, hogy hibázott, mikor nem adott át a "hatóságnak". Még Chris sem tudott erre rávenni, sőt mi több Kattel visszaköltöztünk a szállásunkra. Bár egyikünknek sem volt könnyű az elválás a srácoktól, mégis így láttam helyesnek, mert Chris állandó féltése kezdett az idegeimre menni.

 Conorral néha összefutottunk a folyosón, ám nem nagyon volt hajlandó eljönni velünk sehova. Szinte mindig elmentünk valahova Kattel, hogy ne unatkozzunk. Meglátogattuk a dédim szellemét, felkerestük a régi ispotályt, amit egy ősi térképen találtunk és gyakran kijártunk boardozni. Nekem már nagyon jól megy, azonban ez Katről nem mondható el. A nap végére hullafáradtan kullogtunk vissza a szobánkba, majd egy gyors zuhany után beájultunk az ágyakba.
 Másnap reggel éktelen ricsajra ébredtem. Meglepetésemre nem Kat vagy Vadász volt a hangforrás, hanem egy az ajtónkon túli személy. Megdörzsöltem a szemem, kimásztam a meleg ágyikómból és az ajtóhoz sétáltam. Kinyitottam és egy hozzám képest üde és friss Conor állt az egyik sarokban. Épp valami páncélt próbált összerakni, ám megesett a szívem rajta és így a kora reggelt egy egyszerű varázslattal kezdtem. Mikor a mágia helyretette a dísz minden elemét értetlenül nézett szét, majd meglátott és egyből megvilágosodott.
- Conor. Legközelebb ha lehet ne csap ekkora zajt. Attól, hogy te nem vagy álmos, attól én még igen.
- Ne haragudj, nem volt szándékos. Mióta vagytok ismét az épületbe?
- Kb. 2-3 napja, ha jól emlékszem. Nem mondhatod, hogy észre se vetted, a változásokat - mondtam neki, mire valaki megérintette a vállam.
- Lisa.....Kivel vagy ilyen korán nagyon jóban?
- Jó reggelt Katerina. Jó látni, hogy még életben vagy - mondta Conor, minek következtében Kat szeméből egyből kiment az álom.
- Conor ezt mégis mire véljem?
- Tudod, hogy milyenek a vámpírok. Vérszívó szörnyetegek egytől egyig. Ez alól Cameron, vagy Christian sem kivétel. Jobban tennétek, ha nem kezdenétek ki velük.
- Te csak ne adj tanácsokat nekünk. Különben is, hol voltál amikor kellettél volna? - akadékoskodott Kat.
- Volt némi elintéznivalóm. Szeretnétek bemenni ma a városba? Úgyis arrafelé van dolgom, és ha gondoljátok...
- Mi aztán nem.... - kezdett bele legjobb barátnőm, mire visszarántottam a szobába. Mielőtt becsuktam volna az ajtót egy kis türelmet kértem Conortól.
- Te meg vagy húzatva? Itt a remek alkalom, hogy elmenjünk a városba és tudjunk ajándékot venni az ikreknek. Tudod, hogy meghívtak minket és még nem vettünk nekik semmit.
- Ijjj...igazad van, csak annyira felidegesített. Megyek és bocsánatot kérek tőle.
- Mi? Nem ezt mi sosem tesszük meg, értve vagyok? Elfogadjuk a meghívás és az orra alá dörgöljük, hogy "különben nem mehetnénk le". Mondjuk nem mintha nem akartam volna kiszökni, de....
- Jó, jó értem én, csak akkor is. Nem szép dolog átverni másokat, még akkor sem, ha nem kedveljük az illetőt. - mondta és azzal a lendülettel ki is nyitotta az ajtót. - Megyünk, de kell még minimum fél óra, hogy elkészüljünk. Tudsz még annyit várni?
- Igen, de siessetek, mert már 10 óra van.
- Oké - mondtam a szobából és Katrin bezárta az ajtót.
 Gyorsabban, mint ahogy azt emberi szem képes lenne követni rohangáltunk a szobánkban. Hol egy pulcsit nem találtunk, hol a csizmákat, és az egyéb cuccokat. Majdnem kevés lett az a fél óra is, hogy elkészüljünk, de végül épp 1 másodperccel haladtuk meg a kijelölt időnket. Szerencsénkre Conor leült a szemközti fal tövébe és elmélyülten gondolkodott valamin. Odaugráltunk mellé és megkocogtattuk a vállát, mire felpattant ültéből.
- Akkor mehetünk?
- Aha - mondtuk egyszerre, majd mindannyian elindultunk a főbejárat felé.
 Útközben nem igazán szóltunk egymáshoz, de mégis jól éreztük magunkat. Állandóan megdobáltuk Conort hóval, mire folyton csak morgott. Egy idő után megunta és ő is beszállt a játékba, de nagyon rendes volt, mert mindent amit kapott tőlünk visszaadott. Nagyjából délre be is értünk a városba, ahol a boltok többsége épp bezárt ebédidő miatt. Így, mivel Kattel nem reggeliztünk megcéloztuk az első étkezdét, amit találtunk. Egy hangulatos, és kicsit  régimódi kajálda volt ez. A mennyezetről kristálycsillár lógott, a falakat  bársonytapéta borította és arany stukkókkal díszítették. Nem kicsit éreztük csicsásnak az egészet, de azért kellemesen meleg volt bent. Leültünk egy asztalhoz, hogy kitaláljuk mit eszünk, mikor egy 15 körüli lány lépett mellénk.
- Mit hozhatok? - kérdezte mosolyogva, majd végignézett a társaságunkon. - Ti a Dark Wildba jártok?
- Igen, mert? - kérdeztem vissza, mert érdekes energiahullámot érzékeltem az irányából.
- Ja, nem úgy értettem. Biztos nagyon tehetségesek lehettek, ha felvettek oda titeket. Na szóval, mit is hozhatok?
- Én egy Hawaii csirkét kérek salival - mondta Kat és küldött felém egy üzenetet. - Meg tudnám fojtani a saját energiájában. Nagyon hiperaktív a csaj.
 Tudom, de nem lehet. Habár egy apró ráhatással kaphatnánk másikat. Csináljam?
- Én egy steaket kérek, véresen és egy üveg vörös bort.
 Nem, nem kell, bár csábító ajánlat.
- Sajnálom fiatalkorúaknak nem szolgálunk fel alkoholt - mondta a pincérlány. Segélykérően rám nézett, de inkább segítettem Conornak, mint a csajszinak.
- Nekem egy csokitorta lesz és egy kis paradicsomsaláta. Ja és a bort ne felejtse el.
- De..... - kezdte és a kicsike varázslat máris működésbe lépett. - Rendben, hozom csak egy kis türelmet kérek tőletek.
 Miután elment a rendeléseinkkel, két igencsak kíváncsi szempár szegeződött rám. Tudtam, hogy mit akarnak, de eszem ágában sem volt beismerni, hogy a lány miattam változott meg egy kicsikét.
- Ugye te voltál, Lisa? Most remélem tisztában vagy vele, hogy az állása forog kockán, ha mindez kiderül - háborgott Conor.
- Remélem tudod, hogy jössz nekem eggyel. Ha nincs ez a kis ráhatás nem kapsz bort. Inkább köszönnéd meg, mintsem lecseszel.
- Conor sajnálom, de Elisával értek egyet. Tudom, hogy nem szép dolog másokkal játszani, de az a lány igenis megérdemelte. Úgy nézett ránk, mint valami mutánsokra.
- Katerina el kell, hogy keserítselek. Bizonyos értelemben, ti azok vagytok, én viszont nem.
- Conor...MÉG nem vagy olyan, de te is tudod, hogy a dolgok változnak.
- Elisa, csak úgy közlöm veled, hogy egy kiskanál vízben bele tudnálak fojtani. Azonban egy boszorkányt nem lehet ilyen egyszerűen eltenni láb alól, főleg ha nem is teljesen boszorkány.
- De, igen is az vagyok. Egy teljes értékű és hatalmas boszorkány vagyok, ha kell be is bizonyítom - mondtam és éreztem, ahogy a levegő körülöttünk megfagy és szikrázni kezd. Conor arcán valami rémületféle suhant át.
- Nem kell, nem kötök még egyszer bele ebbe a dologba. Mostmár értem miért fél tőled mindeki, habár eddig csak hírből ismertem ezt az oldalad.
- Conor, hírből ismerhetted Lisát, e mivel egy suliba járunk láthattad is. Szóval vagy csak nem figyelted, vagy nem tudtad ki is Ő pontosan. Meg aztán Elit elég nehéz nem észrevenni - szállt be a beszélgetésbe Kat is. Látszott rajta, hogy még mondana valamit, de a pincérlány félbeszakított.
- Akkor egy steak, Hawaii csirke salátával és a paradicsom saláta illetve a torta - mondta és egymás után tette elénk a rendelt kajákat. - Sajnálom, de nincs vörös borunk.
- Akkor valami vörös innivalót, aminek fémes íze van. Például erdei gyümölcslevet, ribizliteát vagy vért.
- Vért?
- Csak viccel, ugye Conor - néztem rá szúrósan.
- Hát persze. Egy erdei lé megteszi.
- Azonnal hozom - mondta és elviharzott enyhén vöröses fejjel. Nem kellett ahhoz a félvámpírra néznem, hogy tudjam szíve szerint kiszívná minden csepp erejét.
- Na jó ebből elég legyen - csattant fel az eddig csendes Kat. - Azonnal mondja el valaki mi folyik itt, vagyis köztetek.
- Semmi,...csak Conor egy vámpír.
- Mi a büdös franc? Te most csak húzatsz, ugye?
- Nem én. Conort megharapta egy erős vámpír, ami miatt néha emberi vérre van szüksége. Gondolom, ez mostanában lesz esedékes.
- Elisa Dunken, hogy is mondjam....Jó tény és való igazad van, de nem mindenben. Kat engem egy olyan vámpír harapott meg, aki a maga nemében uralkodónak számított. Abban viszont téved a te drágalátos barátnőd, hogy szükségem van emberi vérre.
- Conor, Conor.....Komolyan azt hiszed, hogy ezt mindketten bevesszük? - kérdezte Kat és egy "hülyének néz ez minket" pillantást küldött felém. Bizonytalanul ingattam a fejem, mondván nem tudom, de a kis társaságunkat ismét meglátogatta a kiszolgáló személyzet.
- Tessék a gyümölcslé. Fogyasszák egészséggel az ételt.
 Mondatát követően távozott, mi pedig örömmel megettük az ebédnek beillő reggelinket. Miután végeztünk távozni akartunk, ám fizetésképpen otthagytunk egy kis üvegcsét. Persze lehet mondani, milyen suhancok vagyunk, de nem. Éppenséggel egy kis üvegnyi mágiát hagytunk a csajszinak fizetésképpen. Lehet nem fogja egyből érteni, de idővel remélem rájön.
 Mivel az ikreknek a héten lesz a szülinapja, és mivel nem vettünk semmit egyenlőre ajándéktúrára indultunk. Nem kellett sok és én megtaláltam mindkettejüknek a megfelelő ajándékot. Szerintem jó ötlet egy erős, és könnyű tőrt ajándékozni, habár ezzel az elképzelésemmel Kat nem értett egyet. Viszont ő nem talált megfelelőt még a 10 üzlet után sem, így feladta, mondván, majd készít valamit nekik. Ráhagytam, mert már kezdett alkonyodni, és szerettem volna sötétedés előtt visszaérni az akadémia falai közé.
 Sajnos egy idő után Conor levált tőlünk, mivel nem bírt velünk vásárolni, így közölte, hogy a suli előtt találkozunk. Már majdnem elértük a kapukat, amikor fémes ízt éreztem a levegőben, ami látszólag Katnek nem tűnt fel. Lépteit sietősre fogta, én viszont nem, mert nem láttam Conor sziluettjét kirajzolódni, ahogy egyre közelebb lépdeltünk. Értetlenül nézett vissza rám, és nem kellett sok és kibukott belőle az a kérdés, amitől a legjobban félt.
- Mi történt? Mit érzel?
- Semmi baj, de megkeresem Conort. Nincs a környéken és az épületben sem érzem a jelenlétét.
- Veled megyek. Jól jövet még plusz egy fő, ha bajban van.
- Katerina. Nagyra értékelem, de nem jöhetsz velem. Nem akarom, hogy bajod essen és különben is téged vár Cameron az emeleten.
 Ne is kellett többet mondanom, mert tudta, hogy ilyen érvvel nem játszom. Miután átlépte az iskola kapuját teleportáltam az egyik sikátorba, ahol éreztem hogy zűr van. Mire megérkeztem semmi jelét nem találtam dulakodásnak, vagy vérnek vagy valami hasonlónak. Gondolataimba merülve indultam kifele a széles sikátorból, mikor megéreztem valaki figyelő tekintetét magamon. Megfordultam, de nem láttam senkit magam mögött, így visszafordultam eredeti irányomba, majd elindultam a vége felé. Szinte minden egyes mozdulatomat árgus szemmel figyelte az illető, de mivel nem láttam senkit kezdtem megkérdőjelezni épelméjűségemet. Már kb. a felénél járhattam, mikor halk puffanással landolt valaki mellettem. Hátranéztem a vállam felett, és megláttam egy kifejlett férfit amint épp feltápászkodik a földről.
 Nem törődtem vele és tovább indultam, ám ez nagy hiba volt. Alig tettem meg néhány lépést, amikor valaki a karomnál fogva visszarántott és egyenes a mellkasának szögezett. Mivel a hátam csapódott neki az illetőnek, nem tudtam egyből beazonosítani a támadómat, de volt róla elképzelésem. Magas volt és széles vállú, pont olyan mint az a fazon, akit láttam. Fejét a fülemhez hajtotta és forró lehelete égette a hallójárataimat.
- Nem kell félned, kedvesem, nem fog fájni. Csak egy kis harapás és onnantól nem lesz gondod az élettel - mondta, majd lejjebb hajolt, hogy elhúzza a kabátot a nyakamról. - Milyen hamvas bőröd van és mily' kellemes illatod, szinte könyörög, hogy az enyém legyen.
- Na azt lesheted, rémpofa - mondtam és egy gyors mozdulattal kiszabadítottam magam a szorításából.
 Azonban ehhez a művelethez elég erős és energiaigényes mágiára volt szükségem, ráadásul meg is sebeztem. Fájdalmában hátrált néhány lépést, így volt némi időm a csuklómon lévő fegyverhez nyúlni. A karkötőn lógó fekete szív most vérvörösen izzott, ami arra engedett következtetni, hogy harcra készen áll. Az az átkozott bestia egy idő után abbahagyta a jajveszékelést és nekem támadt, amit sikerült kivédenem. Az azt követőket is, ám egy meggondolatlan mozdulat miatt elestem és egyenes arccal a földön landoltam.
- Na most megvagy, te kis átkozott. Miért sajnálod azt a pár csepp vért, amit kértem, ráadásul oly' szépen - mondta negédesen, amitől felfordult a gyomrom. - De milyen rendes is vagy, mostmár önként is nekem adod a véred. Igazán nem tudom, hogy háláljam meg.
- Soha - fordultam meg, de bár ne tettem volna. Mikor egyenesen felnéztem rá szemei gúzsba kötöttek és mozdulni sem tudtam.
 Aztán egy váratlan mozdulattal letépte rólam a kabátom, így szabad rálátása lett a nyakamra. Száját megnyalta, majd felemelt magához, hogy fogait a bőrömbe mártsa, de ekkor valaki kettévágta. Míg ő porrá zúzódott szét, én addig rongybabaként hullottam a talajra. Mikor látásom kitisztult nem várt embereket, vagy inkább vámpírokat láttam magam előtt. Lukas, Dante és Conor álltak egymás mellett, de hármuk közül, csak egy volt hajlandó segíteni felállni. Miután újra a talpamon álltam értetlenül néztem mindhárom jómadárra.
- Valaki volna olyan szíves elmagyarázná ezt nekem - mondtam és közben mutogattam a levegőben.
- Szívesen elmondanám, de van erre egy alkalmasabb személy is, mint moi (moa) személyem - mondta Luk, és közölte, hogy jó lenne, ha készülnék az estére.
 Idegesen haza teleportáltam, majd elmondtam mindent Katnek, aki közölte, hogy ez egy haláli kiruccanás volt a számomra. Gyorsan átöltöztünk, megvacsoráztunk és lementünk a hátsóbejárathoz, ahol Conor állt őrt. Érdeklődve néztünk rám, majd megszólalt.
- Csak nem azt gondoltad, Lisa, hogy a ma történtek után hagyom, hogy egyedül menj a fajtájuk közelébe. Ha mégis, akkor tévedtél, de nagyot.
- Conor...Nem egyedül mentem volna, mint látod. Kat is jön velem, és te is jöhetsz, ha akarsz.
- Megyek, de csak azért mert nem bízom bennük. Különben is ilyen ruhákban bármi megtörténhet - mondta és kissé lenézően mért végig bennünket. Igazság szerint nem öltöztünk ki nagyon, mert Kat egy egyszerű pántos ruhát választott, míg én egy fehér kivágottabb görög-stílusú ruhát vettem fel.
- Amúgy Lisa, egész jól áll ez az áldozati szín - mondta gúnyosan, majd elindultunk az éjjelisek szállására.

2.évad 15.rész - Az igazságnak ára van

Remélem tetszeni fog mindenki a rész és örülni fogtok neki. Jó hosszúra sikeredett és nagyon remélem jó is lett. Ígéretemhez hívem ebben a részben sok lesz a Lisa-Chris jelenet és mert megszavaztátok lesz 3. évad is.

Jó olvasást és szórakozást a részhez.

♥ Puszi nektek ♥

(Ha nem baj ajánlanék hozzá egy számot: Nightcore)

 Elisa szemszöge:

 "- Jobb lenne, ha visszamennénk.
- Nem akarok visszamenni. Senkinek sem kellek és különben is csak a gond van velem - mondtam és éreztem, hogy könnyeim újra áztatni kezdik a felsőjét."
 Kicsit simogatni kezdte a hátát, hátha megnyugszom tőle, azonban egyszerűen nem ment. Képtelen voltam megnyugodni, mikor a saját testvérem akart megölni. Ekkor egy kellemes bizsergést érzetem a fejemnél, majd minden kezdett elhomályosulni. Pár pillanat múlva már csak a semmiben lebegtem és minden fájdalom megszűnt létezni.

 Megnyugtató volt a sötétben lebegni, ám mindenféle gondolat cikázott a fejemben. Vajon miért vannak szárnyai? Miért aggódik értem, ha állandóan idegesítem? Miért nem tudom gyűlölni, mint a találkozásunk legelején. Tudtam, hogy a karácsonyi események óta, mikor kimondtam, hogy szeretem minden megváltozott. Ezeknek az oka mind én voltam. Logan halála után minden érzelmet megpróbáltam kitörölni magamból, de nem ment. Hiányzott a közelsége, de félek neki megmondani az igazat. Félek, mert már tudom, hogy akit igazán megszeretek azok előbb-utóbb meghalnak.

 Míg az gondolataim tengerén hánykódtam, a légkör mely átölelt átalakult. Az eddigi csontfagyasztó hideget felváltotta egy kellemes melegség. Bizonyos pontokon összpontosult és a sebeim amiket magamon ejtettem lassan gyógyulni kezdtek. Szerettem volna mondani, hogy ne csinálják, ám nemhogy a beszédre, de még arra sem volt erőm, hogy kinyissam a szemem. Aztán a meleg elmúlt és apró hangfoszlányok ütötték meg a fülem. Ezek a hangok nagyon messziről érkeztek tudatom határára ahhoz, hogy ki tudjak bármit is venni belőle.

 Pár pillanat vagy perc alatt újra meleg levegő ölelte körül a testem. Mozogtunk, ezt tisztán éreztem és egyre magasabbra értünk. Egy néhány köszönés és óvatos érintés után nyikorgást hallottam, majd valami puhára tett le. Újra megpróbáltam kinyitni a szemem, de nem akart úgy csinálni, ahogy én akartam. Beletörődve a sorsomba nem próbáltam meg mozogni. Chris óvatosan betakart egy meleg paplannal, majd leült az ágy szélére, ám nem sokkal később fel is állt onnan. Egy kicsit kényelmetlenül éreztem magam és azt hittem mentem meggyulladok, ám nemsokára egy vizes dolog ért a homlokomhoz. Nem sokkal később pedig az ágy besüllyedt mellettem. Bebújta a takaró alá és átölet a derekam, mire ösztönösen közelebb húzódtam hozzá. Egy puszit nyomott az arcomra, ami egy mosolyt eredményezett tőlem. Pár perc múlva elaludtam és most már nem is akartam felkelni.
 Álmomban egyszer sem próbáltak meg megölni, aminek kifejezetten örültem. Furcsa módon nem a múltam körüli álmok kínozta, hanem kellemes, szeretetteljes álmok lepték el az elmém. Voltak furcsák is, mint például, hogy Chris és én egy pár vagyunk, vagy a családom körében ünneplünk valamit. Örültem mindennek, ami körülvett és boldogságot okozott, de mint minden jó ennek is vége lett. Az álom alkotta sűrű felhőréteg kezdett szerteoszlani és rá kellett hogy jöjjek egy fájdalmas dologra. Ébredezek.
 Mikor elértem a tudatosság határát, egy felettébb meglepő dolgot tapasztaltam.  Fejem ütemesen és egyenletesen süllyedt, s emelkedett. Szemeimet kinyitottam, ám rögtön vissza is csuktam. A fény rettenetesen bántotta a szemem. Nyöszörögni kezdtem, mire az alattam lévő illető mocorogni kezdett. Szerencsére nem ébredt fel - mondtam magamnak. Óvatosan nyitogatni kezdtem a szemeim és pár pillanat múlva már minden gond nélkül nyitva tudtam hagyni.
- Mi a fene.... - kezdtem bele, de nem fejeztem be. Chris édesdeden aludt és én a mellkasán szuszogtam. - Hogy kerültem ide? - kérdeztem magamtól.
 Még időm se volt válaszolni magamnak, mert egy erős kar szorosabban fonódott a derekam köré. Egy picit feljebb emelkedtem és tiszta rálátásom nyílt arra, hogy karjait a derekam köré fonta. Mocorogni kezdtem, mire kinyitotta a szemeit és csodálkozva figyelt rám.
- Mióta vagy fent? - kérdezte élénken.
- Mit keresek én itt? - válaszoltam kérdéssel a kérdésre. Nem válaszolt egyből, hanem apró köröket kezdett rajzolni a bőrömre. Bizsergés futott végig a testemen attól a ponttól indulva, ahol hozzám ért.
- Azért vagy itt, hogy felépülj rendesen. Ugye tudod, hogy majdnem meghaltál? Miért teszel mindig azért, hogy elveszítselek?
- Chris...én...Te is tudod, hogy senkinek sem kellek. Egy kolonc vagyok mindenki nyakán. Még az apád is inkább látna holtan, mint hogy elviseljen. Nem kell úgy tennie senkinek, mintha törődnének velem.
- Remélem tisztában vagy vele, hogy badarságokat beszélsz. Miért nehéz elfogadnod, hogy van valaki akinek fontos vagy? - kérdezte érdeklődve.
- Mert senki sem szeret. Nézd csak meg, a szüleim is elhagytak, csak mert rossz csillagzat alatt születtem. Csak áruld el, mi okom lenne hinni neked? - mondtam, miközben felöltem az ágyban és magam alá húztam a lábam.
 A kezét nem vette el a derekamról egy ideig, majd hallottam, ahogy hanyatt vágódik az ágyon. Nagyot sóhajtott mielőtt állát a vállamra nem tette és újra át nem ölelt. Szívemet melengette ez a cselekedete, ám nem tudta felejtetni velem, hogy mi történt a birtokon.
- Szeretném, ha felépülnél és utána szívesen elmondok mindent amire kíváncsi vagy - mondta és belepuszilt a nyakamba, amitől leugrottam az ágyról. Egyenesen a szemébe nézve hátráltam, mert olyan érzést váltott ki belőlem, mint még soha. - Mit tettem, hogy ezt csináltad?
- Semmit...csak... - kezdtem mondani, ám nem tudtam hogy befejezni. Végig néztem magamon, majd rajta is és nem épp szép gondolatok kezdtek hatalmukba keríteni. - Miért van rajtam a pólód? És rajtad miért nincs felső?
- Nem kell egyből rosszra gondolni, meg aztán nem vagyok olyan - mondta sértődötten. - Csupa vér volt a ruhád és nem hagyhattam rajtad. Esküszöm, hogy nem láttam semmi olyat, ami miatt ki szeretnél nyírni. Azért hülye én sem vagyok, angyalom.
- Nem is vagyok angyal - mondtam, erre ő elvigyorodott és közeledni kezdett. Mozgása hasonlított egy ragadozóéra, habár mindig elfelejtem, hogy Chris voltaképp az is. Egy vámpír. Veszélyes és én mégis szeretem ŐT bármi történjen is. Míg közeledett volt alkalmam megfigyelni kidolgozott felsőtestét, ami teljesen elvonta a figyelmem. Nem vettem egyből észre, hogy elém ért csak akkor mikor már késő volt. Felnéztem és egy kajánul csillogó szempár nézett velem farkasszemet.
- Tetszik, mi? - kérdezte mosolyogva.
- Én nem is.... - mondtam rögtön, mire teljes mértékben vörös lett a fejem.
- Tudom én, hogy tetszett a látvány. Ezért igazán nem kell színt váltani - mondta, erre én szégyenemben lehajtottam a fejem. Tudom, hogy nem szégyen az ha tetszik valaki az embernek, de ilyen nyíltan azért mégsem kellett volna tudatnom vele. - Végülis jobb így, mintha mindent elfojtasz magadban, Lisa.
- Ezt nem hiszem el. Neked már semmi sem szent? Hogy mertél a fejemben olvasni?
- Mondja ezt az, akinek nyitott könyv a fejem és a gondolataim. Kis szívem, miért nem nézel rám, ha hozzám beszélsz? - mondta és az állam alá nyúlt, hogy megemelje a fejemet. Habár azt megemelte, mégsem néztem a szemébe. - Na. így már jobb egy cseppet, csak az kéne, hogy a szemembe is nézz.
- Miért? - kérdeztem és ekkor elkövettem egy hatalmas baklövést.
 Belenéztem a szemeibe és egyből magával ragadott. Nem válaszolt, hanem lecsapott az ajkaimra és óvatosan becézgetni kezdte. Csókja maga volt egy ki nem mondott valóság. Először a meglepettségtől nem csókoltam vissza, ám mikor el akart húzódni megtettem a következő lépést. Most én kezdeményeztem és ez nála váltott kis az enyémhez hasonló reakciót. Amikor el akartam válni tőle, szorosan magához vont és elmélyítette a csókunkat. Káprázatos érzés volt, mégsem tudtam magam teljesen beleélni, mivel ott volt köztünk valami megmagyarázhatatlan. A kellemes érzés lassacskán alább maradt és levegőért kapkodva elváltak ajkaink.
- Mondanám, hogy sajnálom, de nem teszem - mondta Chris enyhén kipirult arccal, majd még hozzátette - nem fogok bocsánatot kérni valami olyanért amit a szívem diktál.
- Most nem egészen értelek. A csók.....nekem.....
- Kérlek mond, hogy nem hagysz el újra. Azt nem élném túl, ha újfent elveszítenélek és nem csak pár napra, hanem örökre.
- Chris, én nem is tudom. Hogy érted, hogy "nem veszíthetsz el újra"? Te is tudod, hogy nem szeretem a titkolózásokat. Főleg nem akkor, ha érintett vagyok benne.
- Tudom és sajnálom, de van amit  nem kell tudnod ahhoz, hogy boldog legyél. A múlt egy sötét árnyék, mely vészesen szorosan köréd fonódott. Nem látod át rendesen a helyzeted.
- Miből gondolod? Állandóan csak hazugság vesz körül, még jó, hogy néha naiv vagyok. Chris...én bíztam benned, de becsaptál és ezt nem tudom megbocsájtani. Szeretnéd tudni, hogy mit gondolok erről az egészről?
- Hallgatlak - mondta és egy fél lépést hátrált, hogy jobban rálásson az arcomra. - Bizonyára nagyon érdekfeszítő lesz a mondandód.
- Remélem tudod, hogy egy hatalmas nagy pöcs vagy. Egy arrogáns, beképzel és egomániás lény vagy. Mindig eléred, hogy megutáltasd maga az emberekkel és ehhez csak gratulálni tudok. Tiszta szívből remélem boldog vagy - mondta, ám a végét ismételten lehajtott fejjel mondtam. Éreztem, ahogy szemeimet égetni kezdik az el nem hullajtott könnyek, de nem hagytam őket kicsordulni.
- Ezt szépen mondtad. Ha szerinted ilyen vagyok akkor mond ki, hogy mit érzel irántam.
- Gyűlöllek. Gyűlöllek, mert hazug vagy. Gyűlölni akarlak, de nem megy.
- Nem értelek tisztán. Meg különben is, ha hozzám beszél legalább mondhatnád a szemembe is a bajaidat.
- Így sem lenne semmi értelme, mert akkor sem látnád, mit érzek pontosan - suttogtam magam elé. Pár pillanat múlva két kezet éreztem az arcomon. Óvatosan egyre feljebb emelték a fejem, míg végül szembe találtam magam Vele.
- Most az egyszer légy velem őszinte, az Istenért. Mond ki. Mond ki ami a szívedet nyomja.
- Igazán hallani akarod? Hát tessék....Nem tudlak gyűlölni, mert nem megy. Nem változtam meg, mint ahogy azt te gondolod, mégis a közeledben sokkal gyengébbek látszom. És tudod miért? - kérdeztem, mire nemlegesen megrázta a fejét - Ezt nem hiszem el. Mindennek TE vagy az oka. Egész eddig képes voltam a közelemben élők életét megkeseríteni, ha úgy tartotta kedvem. Most meg szinte állandóan lelkizni kell velem, mert félő, hogy egy kósza gondolat miatt képes lennék kinyírni magam. Érted?
- Nem igazán, bár szerintem csak kerülgeted a témát. Miért nem tudod kerek-perec kimondani?
- Mit? Hogy mióta megláttalak beléd estem. Hidd el nem csak neked kell sok mindent feláldoznod, ha biztonságba akarod tudni a barátaid. Chris...
- Lisa...ugye most nem hallucinálok. Tudod már egyszer kimondtad, hogy szeretsz, de akkor azt hittem csak elhajlás van a térben, de most.....Megleptél.
- Tudod mit? Felejtsd el, hogy mondtam is bármit. Megkeresem Katrint és visszamegyünk a szállásunkra. A világért sem akarok tovább zavarni - mondtam és már az ajtó felé indultam, mikor két erős kar fonódott a derekam köré.
- Ugye ezek után nem akarsz itt hagyni egyedül. Nem lehetsz ennyire szívtelen. Tudod mennyit vártam arra, hogy kimond ezt?
- Mit is?
- Tudod te azt. Kérlek csak mond ki még egyszer! - kérte, mire megfordultam ölelésében. Mélyen a szemébe néztem és láttam benne az árnyalatnyi remény apró fényét. Gondolkodtam egy picit, de végül megtettem amit kért.
- Szeretlek, de lüke - mondtam mosolyogva.
- Ha tudnád, hogy én mióta vagyok beléd zúgva, meg lennél lepődve.
- Igaz is. Azt ígérted, hogy válaszolsz a kérdéseimre, ha jól emlékszem. Akkor most elmondasz mindet amit tudni akarok, ugye?
- Jaj, te lány. Bár nem áll szándékomban válaszolni, de ha reggeliztünk beszélhetünk róla. Azonban nekem így is tökéletes vagy, sőt ellenállhatatlan.
- Visszakapom a ruhám, vagy ebben menjek enni?
- Te sem gondoltad komolyan, hogy hagyom, hogy egy száll pulóverben mászkálj az épületben? A véres ruhákat meg végképp nem adom vissza. Még a végén rád támadna az összes vámpír. Kizárt....az én ruháim nagyok rád, Kat nem hozott váltást, úgyhogy kénytelen vagy magadnak elővarázsolni egyet.
- De nem megy. Ilyen távolságból képtelen vagyok megtalálni a megfelelő ruha összeállítást. Inkább visszamegyek az akadémiára vagy teleportálok.
- Nem engedem, hogy gyalog menj. Jobban örülnék, ha teleportálnál és én is megyek veled, mert nem bízok a Downson gyerekben. Különben meg ha kell segítek ruhát választani.
- Nem kell, meg tudom egyedül is oldani. Inkább azt mond meg miért félsz elengedni?
- Mert csak és kész. Amúgy meg már mondtam, hogy nem engedlek el, mert akkor nem jössz vissza. Megyek és kész. Vita lezárva.
- De a többiek...
- Megyek. Tudnak ők magukra vigyázni és Kat miatt meg nem kell aggódnod. Még biztosan alszik és ha minden igaz akkor egy ideig nem is fog felébredni. Ne nézz már rám ilyen dühösen. Nem csináltunk vele semmit, csak kimerült.
- Oké, de egy feltétellel jöhetsz velem. Nem rendezel jelenet, ha találkozunk Conorral, nem akarod, hogy beszéljek apáddal és végül, de nem utolsó sorban a legfontosabb. Nem jössz be a szobámba, míg öltözök, világos?
- Mit a nap, Angyalom. Azonban Conorral és apámmal szemben nem ígérhetek semmi biztosat.
- Mert? Ja és nem vagyok angyal, értve vagyok?
- Igen, Angy...Vagyis Lisa - mondta mosolyogva, majd teleportáltunk.
 Mondanom sem kell, nem a szobámban értünk szilárd talajt. Sajnos a főbejárat előtt landoltunk és nem sok hiányzott, hogy az ajtót eltaláljuk. Mivel nagyon hideg volt a járólap, és mezítláb vagyok kénytelen vagyok lebegni. Chris mellettem csak nevet, mert szerinte vicces, hogy nem viselem jól a hideget. Habár valamilyen szinten igaza van, mert azért 2 napig voltam a jeges hidegségbe burkolva és nem voltam melegen felöltözve. Lassan belebegtem a szobánkba és egyenesen a fürdőbe mentem, ahol némi meglepetés fogadott. Drága, egyetlen kutyusom csupán csak fél fürdőszobát amortizálta le. Gyorsan rendbe szedtem, és míg a varázslat dolgozott visszamentem a hálóba. Elsőre a szekrényhez mentem, hogy kivegyek törölközőt és egy kényelmes ruhát, mikor megszólalt valaki - pontosabban Chris - a hátam mögött.
- Gyors voltál - mondta elismerően, mire majdnem beleestem a szekrénybe.
- A frászt hoztad rám. Nem...mert Vadász szétszedte a fürdőt és különben is kellett valami ruha. Te miért vagy a szobámba?
- Csak nem azt gondoltad, hogy kint fogok rád várni a folyosón?
- De valahogy úgy gondoltam. Na mindegy, maradj, de ha a szekrényem közelébe vagy a fürdőajtó közelébe mész, kicsinállak.
- Értelek, de jó lenne ha végre elkészülnél. Kezdek nagyon éhes lenni.
- Oké, sietek - válaszoltam és bevágódtam a fürdőbe.
 Gyorsan megnyitottam a zuhanycsapot, hogy feljöjjön a meleg víz és leöltöztem. Pár pillanat múlva bemásztam a forróvíz alá és engedtem, hogy teljesen átmelegedjek. Ezalatt volt idő gondolkodni, és elvégezni a tisztálkodási dolgaim. Miután végeztem kimásztam a zuhanyból, felöltöztem és visszamentem a hálóba, ahol senki nem volt.
- Chris....Hol a fenében vagy? - kérdeztem a nagy semmitől, mire valaki megérintette a vállam. Illata egyből megcsapta az orrom és ismerős férfias jegyem valamelyest megnyugtattak, mielőtt felképeltem volna.
- Mi a baj, Angyalkám? - kérdezte Chris a fülembe suttogva, mitől kirázott a hideg. - Csak nem megijesztettelek?
- De, te barom. Hol voltál?
- Mondtam, hogy éhes vagyok. Elmentem kajáért és hoztam neked is, ha nem baj. Remélem szereted a kakaót és a croassant - mondta, válaszol csak bólintottam
 Megreggeliztünk, majd faggatni kezdtem. Kivételesen minden kérdésre választ kaptam, csak párat kerül, de azt rendesen. Végül megunta a kérdezz-felelek játékot és erélyesen megszólaltam.
- Mi lenne, ha nem csinálnád ezt? Miért nem válaszol a kérdéseimre?
- De válaszolok, csak jól kell őket feltenni.
- Oké, akkor még egyszer megkérdem. Mi vagy te valójában és mit keresek a múltadban?
- Rendben, habár megint rossz a kérdés. Vámpír vagyok és vannak adottságaim, mint neked. Ne nézz már így, tudod milyen frusztráló? Na mindegy! Adottság alatt azt értem, hogy szárnyak. Pontosabban angyalszárnyak, amik neked is vannak. Ezeket a szüleinktől örökölhetjük, vagy kaphatjuk ajándékba az angyaloktól. Eddig tiszta sor?
- Igen, habár nekem nincsenek szárnyaim.
- Vannak, voltak és lesznek is bármit teszel ellenük. Ez olyan mint a lebegés, a mágia vagy az érzéseid. Benned van, a részeddé vált az évek alatt. Lehet, hogy ez most elég hülyén hangzik, de nem tudom másképp elmondani. Amikor még kicsi voltál, egy nagyhatalmú lény....Asszem Mordredh levadászta a "fajtánkat". Először a te családodat ölte meg. A szüleink ősidők óta barátok voltak, így kétség sem fért hozzá, hogy a felnevelünk. Azonban néhány évvel később az enyémeket is megölette, ám mielőtt anyám is meghalt volna, elrejtett. A képességeid egy részét illetve az emlékeidet blokkolta, míg a többit meghagyta érintetlenül - mondta és mondta, míg végül elszakadt nálam az a bizonyos cérna. Könnyes szemeimet megtöröltem és egy párnába fúrtam a fejem.
- Miért nem mondta el nekem ezt senki? Mit tettem én, hogy ezt érdemlem?
- Lisa, kérlek higgy nekem. Ártatlan vagy és Logan is tudott mindenről, de nem akarta hogy meggyűlöld. A szüleid nem csak az enyémekkel voltak jóban, hanem Logannel és Eddel is. Mindannyian megesküdtek, hogy titokban tartják, míg elég nagy leszel, hogy megértsd a miérteket.
- Az egész eddigi életem hazugság volt. Mond meg az az ember akkor régen, akit megöltem, Ő ki volt?
- Egy démon, de már meghalt. Önvédelem volt és időbe telt míg megtaláltunk.
- Az igazságnak ára van. Mindenki azért halt meg körülöttem, hogy ez ki ne derüljön?
- Nem, de tudnod kell valamit. Én mindig is melletted álltam, még ha te nem is tudtál rólam. Kérlek ezért ne utálj meg nagyon - könyörgött, mire gy apró mosoly költözött a szám sarkába.
-  Nem foglak utálni, mert nem menne. Szeretlek és merem remélni, hogy ezek után nem fogsz többet titkolózni előttem. Ígérd meg! - követeltem mosolyogva, ás felé nyújtottam a kisujjam. - Kisujj eskü?
- Te egy angyal vagy az angyalok között. Esküszöm, hogy nem lesz több titkom előtted,........Szerelmem. Szeretlek mindennél jobban.
- Én is - mondtam, amire egy szenvedélyes csókot kaptam.