2.évad 2.rész - Vissza az Akadémiára

 Meghoztam az új fejit és remélem tetszeni fog. Azonban örülnék neki, ha kapnék, pár komit, mert abból tudom leszűrni mit javítsak a kövin.

Ugyan ez a hónap utolsó bejegyzése, de a kövi akár a hétvégén fenn is lehet, ha kapok némi visszajelzést tőletek.

Jó olvasást és jó szórakozást kívánok ehhez a részhez :D

A tudat, hogy nem kell sok és rám találnak, elég nyomasztó volt. Scott halála nem az én hibám volt, csak rásegítettem a Sorsnak a tettemmel. Azonban amióta elszöktem, folyamatosan követem a fejleményeket, hogy mi zajlik odaát. Ezzel a tudattal felvértezve indultam suliba. Útközben ismét esni kezdett, de most a túlzott hideg miatt nem eső, hanem hó esett.

 Mire az iskolához értem teljesen eláztam. A portán felmutattam a belépőkártyám, és beléptem az előcsarnokba. Mivel nem jártam be egy pár napig, így első utam a titkárságra vezetett. Kopogtam, majd egy „tessék” után benyitottam. Odasétáltam a pulthoz, az ott ülő fiatal nő egyből egy másik ajtó felé irányított. Ott is bekopogtam, majd benyitottam és egy idősödő férfi fogadott. Illedelmesen bemutatkoztam, majd ő is és látszólagos megértést tanúsítva elnézte a hiányzásom. Miután mindent „megbeszéltünk” utamra engedett, így nem késtem le az első óra elejét.

 Javában tartott a nap, amikor néhány öltönyös idegen lépte át az iskola főbejáratát.  Ekkor már sejtettem, hogy nekem annyi, de a remény még ott pislákolt bennem, hogy hátha nem ismernek fel. Épp csöngettek már, mikor sikerült őket kikerülve belemennem az egyik tanáromba. Minden ami a kezünkben volt, nagy csörömpöléssel landolt a kihalt folyosó járólapjain. Az öltönyösök egyből odakapták a fejüket; jól megbámultak minket, de nem jöttek oda segíteni. Szerencsére a tanárt sikerült elintéznem, így csak leszidott és beengedett maga előtt a terembe.

 Amint beléptünk egyből csönd lett, és minden diák figyelme Mr Donovan-ra, a matek tanárra szegeződött. Egyből magyarázni kezdte az aznapi anyagot.

- Akkor tehát, ha a szinusz alfa egyenlő pí hatoddal, akkor 30°-ról beszélünk. Azonban, hogy jobban megértsék, megkérem... - itt egy kicsit habozott, de előre észlelve a veszélyt lejjebb ültem a széken - Ms Thomson-t, hogy jöjjön ki a táblához és oldjon meg néhány feladatot - mondta. Kelletlenül ugyan, de kimentem a táblához és elkezdtem felírogatni a feladatokat.

 Épp egy nehezebb függvényt oldottam meg, amikor tétlenséget tettetve odafordultam a tanárhoz segítségért. Elmagyarázta, hogyan csináljam meg, majd visszafordulva unottan megoldottam. Nem sokkal később az egyik ügynök kinézetű emberke lépett a terembe.

- Elnézést a zavarásért, de szeretném elkérni az egyik diákját – kezdett bele mondandójába.

- Természetesen, Uram. Akkor legyen.... – gondolkozott el, de mielőtt még engem küldött volna gyorsan belepiszkáltam a tudatába – Legyen Mr Okonell – mondta végül, és a srác felállt.

- Köszönöm - válaszolt; majd mit sem törődve a diákokkal közelebb jött hozzám és a fülemhez hajolt - Ilyen könnyedén nem ússza meg Ms Dunken - suttogta, és a gyerek után indult.

 Még abban a szünetben felkerestem Nathen-t és beszámoltam a dolgokról. zt mondta nem tehet semmit, mert figyelik őket. Azonban volt egy olyan ötlete, hogy szökjek meg a suliból, mert a mostani zűrzavarban nem tűnne fel senkinek. Megfogadtam a tanácsát és a kövi óra alatt kikéredzkedtem mosdóba. Gyorsan összeszedtem a szekrényben lévő cuccaim, bevonultam a WC-be és teleportáltam.

 Otthon minden egyéb kacatom összepakoltam és egy gyors igézetet kerestem. Szerencsémre elég hamar megtaláltam a megfelelőt. Igézem hozzá gyertyák, aztán a helyes sorrendbe állítottam őket. Megrajzoltam krétával egy pentagrammát és a közepére álltam. Néhányszor átfutottam a sorokat, majd mikor magabiztosnak éreztem magam elkezdtem kántálni.

- Sok a gond és sok a tény; jobb lenne ha felejtenél. Legyen város, legyen személy; mindenkinek jobb ha felejtenél. Felejts minden és mindenki, jobban jár vele a világ is.

 Elmondtam rengetegszer, és reméltem, hogy hamarosan az egész város elfelejt. Amikor teljesen végeztem a kántálással, elfújtam a gyertyákat és indulásra készre vágtam magam. Bezártam az ablakokat, elzártam a csapokat és elindítottam még egy utolsó kávénak valót. Mire kész lett, már tiszta ideg voltam. Éreztem, hogy nem kell sok és hamarosan elkapnak; csak percek kérdése az egész. Még megittam a kávét, elmosogattam a poharat (varázslattal), és már indultam is amikor kopogtak. A cuccaim elrejtettem és csendesen az ajtóhoz lopakodtam.

 Hangokat hallottam kintről, ismerőst és ismeretlent egyaránt. Pár pillanat múlva a zár kattanására lettem figyelmes, majd nem sokkal később Nath és 2 ügynök sziluetje rajzolódott ki. Mivel takarásban maradtam, így nem láttak meg rögtön, amikor beléptek.

- Azt mondtad Raymond, hogy itt lesz a lány. Na akkor, hol is van? - kérdezte az egyik, akin eléggé meglátszódtak a plusz kilóg. Haja már őszült, de arca fiatalságot tükrözött.

- Itt kel lennie valahol – magyarázta idegesen a „barátom”.

- Főnök, itt vannak a cuccai...el akart tűnni, de még nem távozott - magyarázta egy nagytestű fazon, akinek a haja lófarokba volt fogva. Gondolom ő volt a nyomkövető.

- Nagyszerű, már csak meg kell újra találni - válaszolt a dagadt fazon.

- Tudom Michael......Szépen a bizalmába férkőztem és szóltam, ahogy kérted - mondta büszke mosollyal az arcán Nath.

 Hogy lehettem ekkora barom, hogy megbíztam benne, sőt ami a vicc az egészben még meg is kedveltem. Kész röhej vagyok  - korholtam le magam, és minden gondolkodás nélkül kiléptem a biztonságos retekhelyemről.

- Áh...Ms Dunken, de örülök, hogy látom - mondta a nyomkövető negédes hangon.

- Én nem igazán, és örülnék, ha békén hagynának  - vágtam vissza flegmán, de ereimben az erő lüktetni kezdett. – Ha megbocsátanak mennék is.

- Innen te nem mész sehova, csakis a törvényszékünk elé. A tettedért felelned kell, te átkozott boszorkány.

- Én nem csináltam semmit – mondtam és kitört belőlem egy tűzlabda.

  Nem találtam el senkit sem, azonban ők intenzív támadásba kezdtek. Pillanatok alatt a fél lakás lángokban állt, és mindent füst ölelt körül. Nem lehet látni semmit, de amíg ők szinte vakon tapogatóztak a szobában, addig én az aurájuk mozgása alapján el tudtam őket kerülni. Azonban szerencsém fogyóban volt, amikor Michael egy légtisztító igézetet használt, ami pár másodperc alatt eltüntette a füstöt. Mivel már tisztán láttak mindent nem maradt más választásom, mint egy nyílt támadás.

 Egy jól irányzott lövéssel tűzbe borítottam, az egész szobát és jeges fuvallatot küldtem előre. A figyelmemet teljesen lekötötte a tűz irányítása, így nem figyeltem a mögöttem lévő dolgokra. Egy éles, késszerű dolgot éreztem a torkomnál és valakinek a leheletét a nyakamon.

- Nem lenne szerencsés, ha a csinos torkodnak valami baja esne - suttogta a fülembe Nathen.

- Nem parancsolsz nekem - mondtam neki, majd elteleportáltam a fogságából. Felé fordultam és neki támadtam.

 Először csak finoman osztottam ki, majd egyre vadabbul támadtam. Néha eltalált, így kibillentve a koncentrációból és az egyensúlyból. A sérülések egyre súlyosabbak lettek mindkettőnkön, mígnem hátulról valaki nekem nem esett. Letepert a földre, és két kést nyomott a testemnek. Az egyiket a torkomnak szegezte, a másikat a szívem fölött tartotta. Figyeltem a szemét, de csak az üresség tükröződött azokban. Megpróbáltam ellökni magamtól, de erősebb volt, így inkább eltaszítottam. Miután megtettem ugyan az az érzés fogott el, mint 6 éves koromban. Egy pillanatra elvesztettem az irányítást az elmém felett és az emlékek örvényként ragadtak magukkal.

 Újra abban a szobában voltam, ahol minden elkezdődött. Rettegve ültem az ágyon és még a lélegzetemet is visszatartottam, úgy féltem. Hallottam mikor megjött a férfi, aki már egy ideje nevel, és akinek a közelségétől a hideg futkos a hátamon. Tudtam, hogy mit akar még mielőtt bejött volna a fedezékül szolgáló szobámba. Elbújtam a takaró alá, de amikor belépett egyenesen az ágyhoz jött és lerántotta rólam azt.

- Nem fog fájni, ha nem ellenkezel - mondta részegen. Egyik kezével erősen lefogott, míg másik kezével a combomat kezdte simogatni.

- Eressz el...Nem akarom ezt – könyörögtem neki, és kicsordult néhány könnycseppem is.

- Fogd be...ez most nem rólad szól. Ne légy jó gyerek és tedd szét a lábaid - mondta miközben egyre feljebb csúsztatta a kezét a belső combomon.

- Neeeeeeeeeeem!!!!!!! – kiáltottam és egy erős lökéssel eltaszítottam őt, majd néhány másodperc leforgása alatt kiesett a nyitott ablakon. Remegtem és féltem, mert nem tudtam mi volt az, ami lelökte rólam.

 Kinyitottam a szemem és ugyan ott volta, ahol az emlék előtt is. Azonban most minden más volt. Csurom vér voltam, és mindenhol sebek borítottak, miközben a levegővételért küzdöttem, ami tiszta füst volt. Feltápászkodtam, megkerestem a még meglévő cuccaim és teleportáltam. Nem ment egyből, így elsőre az épület elé érkeztem, majd kicsit összeszedtem a gondolataim és az akadémiára teleportáltam.

 Mikor elértem a cél állomást, nem hittem a szememnek. Nem a szobámba landoltam, hanem az igazgatóiba. Még láttam ahogy Chris feláll és közelebb lép, míg Ed óvatosan állt fel. Megeresztettem egy félmosolyt, majd hirtelen nagyon gyengének éreztem magam és a térdem megrogyott.

Chris szemszöge:

 Már hetek óta nem láttuk Lisát, sőt még életjelet sem adott magához. Kattel mindent megtettünk, hogy a nyomára bukkanjunk. Tudtam, nem olyan ostoba, hogy sok varázslatot használjon, de titkon reménykedtem az ellenkezőjében. Egyik nap észleltünk egy apró és rövid energia hullámot, de nagyon hamar leárnyékolta.

 Az azt követő időszakban semmi jelét nem fogtuk. A többiek már kezdték feladni a reményt  de én még nem. Belül éreztem, hogy fél, retteg és magányos, mégsem hajlandó visszajönni hozzánk. Már én is kezdtem elveszteni a bizakodás minden erejét, amikor is este apám hivatott az irodájába.

- Fiam nem rég fogtam egy elég intenzív jelet, de nem fog tetszeni amit mondok - kezdett bele. - Megtámadták és csekély rá az esély, hogy túléli.

- Nem hiszek neked. Tudom és érzem, hogy életben van. Így vagy úgy de visszajön - kötöttem az ebet a karóhoz.

- Fiam..én.....Lisa!!!!!!!!

 Megfordultam és a látvány teljesen letaglózott. Mindenhol csupa vér volt, és seb, de arcát egy apró félmosoly díszítette. Elindultam felé, és éreztem, hogy nagyon gyenge. Mire odaértem összecsuklott, ha nem kapom el sem tudom képzelni mi történhetett volna vele. Apám nem sokkal később mellénk ért és segített felállni, de én is teljesen legyengültem. Érzékelte a helyzetet és egy ágyat idézett nekünk, hogy le tudjam tenni.

- Most azonnal szétkapcsollak titeket. Ezt már rég meg kellett volna tennem - mondta és a körülöttünk lévő tér olyan lett, mint a kötés előtt. Erősebb lettem ugyanakkor, jobban féltettem Lisát, mint gondoltam volna.

 Gyorsan üzentem a többieknek, akik seperc alatt ott termettek és elvittük a boszimat az orvosiba. Cam és Luk lefertőtlenítették a sebeket, majd Kat, Luna és Dia megtisztították a vértől és a véres ruhák helyett is másikat tettek rá. Mindenki feszült figyelemmel nézte, mikor ébred fel. Tisztában voltunk vele, hogy ezután minden teljesen más lesz. A kötés nélkül újra egy érzéketlen lány lesz majd aki visszatér.

 Nem kellett sokat várnunk, ugyanis pár óra múlva Elisa felébredt. Arca teljesen érzelem mentes maradt, még egy fintor sem volt  rajta. Körbenézett és a szeme megállapodott rajtam és az apámon. Ekkor az arckifejezése megváltozott; a szeméből sütött a gyűlölet és a megvetés.

- Minden a ti hibátok. Ha nem vagytok ez meg sem történt volna - vágta a fejünkhöz.

- Elisa Dunken....ezt a hangot nem engedheted meg velem szembe. Kicsapatlak, ha úgy tartja a kedvem - válaszolta apám hasonló hangnemmel.

- Te nem mondhatod meg nekem, hogy mit csináljak. Nem vagy az apám, sőt te nem vagy senkim se. Szóval most szépen elmegyek és te, mint igazgató továbbra is csak a tanulmányi eredményem érdekeljenek.

- Te kis...kis...átokfajzat. Logan csak azért vett magához, hogy megkíméljen az emberek világától. Te sem gondolhatod komolyan, hogy valaha is szeretett - mondta apa dühösen, és észre se vette szavai súlyosságát.

 Lisa olyan arcot vágott, mint még soha. A gyűlölet keveredett a keserűséggel, amit apám szavai ütötte seb okozott. Nem is nagyon törődött a jelenlévőkkel, teleportált és én pontosan tudtam hova. Megvártam míg a kedélyek lecsillapodnak, majd távoztam. Felmentem a szobájába, ahol Vadász érdeklődő tekintettel meredt rám.

- Te is érzed, hogy valami megváltozott? - kérdeztem a kutyust, mintha válaszolna nekem.

 Tudom, hogy megváltozott. Már akkor éreztem, amikor elrabolták, sőt még aznap, amikor meglőtt - hallottam meg egy hangot a fejemben. Felemeltem a fejem és Vadász csillogó szeme nézett vissza rám.

- Te érted, amit mondok? Ez hogy lehetséges? – kérdeztem a kutyáját.

 Hosszú, de jobb lenne, ha utána mennél, még a végén bajt okoz magának. Vigyél magaddal, én tudok neki segíteni. - kaptam a választ.

 Gyorsan kisiettünk az épületből és nekivágtunk az erdőnek. A sötétség súlyos fátyolként telepedett körénk, hangtalanságba burkolva minket. A tájat elég mély hó borította, mégis könnyedén tudtunk mozogni. Kb. fél óra múlva elértük a Charlsten birtokra, ahol a levegő olyan sűrű volt, hogy szinte vágni lehetett azt. Vadásszal együtt beléptünk a romos állapotú házba és egyenesen az emel felé vettük az irányt.

 Az emelet nagyjából ugyanolyan volt, mint mikor először jártam itt. Kopott falak, törött ablakok, ám most mégis volt benne valami megmagyarázhatatlan. Körbe néztem és ekkor észrevettem azt, ami az első alkalommal nem szúrt szemet. A falakat és a plafont is írások borították, ami a szoba közepén ülő lánytól indult ki. Óvatosan mellé lopakodtam, de Vadász megelőzött. Buksiját Lisa ölébe tettem és néhányat vakkantott, mire gazdija elszakította tekintetét az ürességtől. Látszott rajta, hogy meghatja bajtársa közelsége, majd szólásra nyitotta száját.

- Már csak te maradtál nekem. Mindenki elhagyott,...esküszöm neked....Soha nem engedek magamhoz senki közel. Ha még egyszer akár szerelmes is lennék, csak harapj meg. A szeretet fáj és én nem akarok még egyszer ennyit szenvedni - mondta fátyolos hangon, majd kitört belőle a zokogás.

- Sose leszel egyedül...én mindig melletted leszek - suttogtam magam elé, remélve nem hallotta meg.

- Chris... - nézett fel hirtelen, és megpróbálta letörölni könnyeit - Mit keresel te itt?

- Utánad jöttem, mert bántott, ahogy apám viselkedett veled. Én...sajnálom - mondtam.

- Chris...én már nem akarok itt maradni, de nem tudom hova mehetnék. Logan halála volt életem második mélypontja és tudod mire jöttem rá? - kérdezte félve, mire nemlegesen megráztam a fejem - Arra, hogy a szeretet igenis csak fájdalmat okoz. Soha nem értettem, miért bánnak velem, úgy ahogy.

- Lisa, te kedves lány vagy csak nehéz kiismerni téged. Hidd el senki nem utál, csak más vagy, ami nem feltétlenül jelent rosszat.

- Nem akarok...én nem... - kezdett bele, de hangja elcsuklott. Könnyei újfent utat törtek maguknak.

 Leguggoltam mellé és szorosan a karjaimba zártam. Próbáltam nyugtatni, de én sem tudtam megnyugodni. Felzaklatott az a tény, hogy akár el is veszíthetem őt. Felemeltem a fejét, és mélyen a szemébe néztem, majd lassan és óvatosan megcsókoltam. Először nem viszonozta, de a csöndben meghallottam, ahogy szíve egyre hevesebben kezd verni. Kicsit bátrabb lettem, de ő hirtelen elhúzódott és a fejét elfordította, majd megszólalt.

- Ezt nem lett volna szabad. Nem tudod mit teszel és tettél - mondta zilálva, majd felállt és elindult a lépcső felé. - Jobb lenne, ha elfelejtenéd az imént történteket. - mondta és lebegve indult lefelé.

- Lisa, kérlek várj - szóltam utána, de már elment és vele együtt Vadász is.

Elisa szemszöge:

 Mikor leguggolt mellém és átölelt, olyan nyugalmat éreztem, mint még soha. Simogatni kezdte a hátam, majd megemelte a fejem és megcsókolt. A szívem hevesebben kezdett verni, de megijedtem és inkább elhúzódtam.

 - Ezt nem lett volna szabad. Nem tudod mit teszel és tettél - felálltam, elléptem mellőle és elindultam a lépcső irányába, de még azért visszaszóltam - Jobb lenne, ha elfelejtenéd az imént történteket.

 Visszafordultam a lépcső felé és lebegve leindultam rajta, de még meghallottam Chris utolsó szavait.

- Lisa, kérlek várj...

 Kilépve az épületből egyből megcsapott a jeges levegő. Jobban összehúztam magamon a kabátom és céltalanul elindultam az egyik irányba. Pár lépés után halk neszelést hallottam magam mögött, így megfordultam és Vadász aggódó és egyben kíváncsi szemével találtam magam szembe. Mellém kocogott, majd orrát a tenyerem alá nyomta simogatást várva. Felnevettem és szívesen eleget tettem kívánságának, majd egy pillanat alatt minden megváltozott körülöttünk.

 Mire ismét normalizálódott minden egy hatalmas sárkány állt előttem. Hátráltam pár lépést de megbotlottam egy hóbuckában, így hátraestem. A lény a fej egyre közelebb került az enyémhez, majd miután elért egy bizonyos távot, mélyen a szemembe nézett. Ekkor láttam meg igazi valóját a sárkánynak. A szeme pontosan olyan volt, mint Vadásznak és a viselkedése is.

- Te jó ég!! Ezt nem hiszem el - suttogtam magam elé. - Ez meg hogy lehetséges?

 Lisa el sem tudod képzelni, milyen nehéz volt elmondanom neked ezt. Az apád akarta, hogy így legyen. Tudta, hogy nem fog tudni örökké megvédeni, ezért bízott rám - hallottam meg hangját a fejemben.

- De mégis mitől akarnak megvédeni? Logan küldött ide?

 Nem Logan volt az aki a védelmemre küldött. A vér szerinti apád akarta, hogy vigyázzak rád. Tudta, hogy idővel eljön érted és akkor lesz ki megvédjen - adta a választ, majd visszaváltozott eredeti alakjába.

 Visszamentünk az akadémiára, ahol utunk egyenesen az étkezőbe vezetett. Reméltem, hogy csak ketten leszünk, de nem jártam sikerrel. A többiek, vagyis Kat, Cameron, Lukas, Luna és Dia is ott voltak. Hűvösséget színlelve közelebb mentem hozzájuk, de Kat egyből átlátott rajtam. Megpróbált az elmémbe férkőzni, de kizártam őt, ahogy a többeket is. Megvacsoráztunk, majd felmentünk a szobánkba, ahol egy gyors zuhany után egyből beestem az ágyamba.

2.évad 1.rész - Új élet reménye

Remélem tetszeni fog nektek ez a rész. Örömmel láttam, hogy ennyien várjátok a 2. évadot és hát meg is hoztam a várva várt részt.

Mindenkinek jó szórakozást kívánok hozzá. :D ♥

Chris szemszöge:

 Az apja halála után Lisa teljesen kifordult önmagából. Miután felébredt senkivel nem volt hajlandó beszélni, még Kattel sem. A szobájukba ült és ki sem mozdult, vagy ha mégis akkor is csak éjszaka. Azonban egyik este épp náluk voltunk és beszélgettünk, amikor Ő egyik pillanatról a másikra eltűnt.

Elisa szemszöge:

 Amikor felébredtem azt sem tudtam hol vagyok, majd megláttam apa holttestét. Minden erőmmel azon voltam, hogy ne tegyek kárt senkiben. Nagyjából sikerült is, de nehezemre esett tartanom magam. Egyszer csak kitört belőlem egy túlvilági sikoly, ami nem akart abba maradni, majd egy szúrást éreztem a halántékomnál, és onnantól kiesett minden.

 Mikor újra magamhoz tértem mindenem fájt. A lelkem, a fejem és a szívem is. Aznap már senkivel sem akartam beszélni. Ki sem mozdultam a szobánkból se enni, se órára, se pedig apám temetésére. Esténként kilopóztam a Charlsten birtokra hátha meg tudom nyugtatni magam, de nem jártam sikerrel. Egyik este azonban úgy döntöttem, hogy ideje kimozdulnom, így teleportáltam.

 Elsőre a könyvtárba mentem, hogy megkeressem azt az országot vagy települést, ahonnan elhoztak ide. Pár pillanat meg is találtam és megfelelő öltözéket varázsoltam magamra, majd teleportáltam abba a városba. Szerencsémre este volt, így nem keltettem semmilyen feltűnést a landolással. Kerestem egy menedékként szolgáló üres házat, majd lepakoltam a cuccaim.

 Miután megvoltam a rendrakással kicsit kicsinosítottam a „lakásom”, majd befeküdtem a kissé morbid színű vörös bársony ágyamba. Álomtalan álomba zuhantam és reggelig fel sem keltem, habár viszonylag keveset tudtam aludni. Reggel arra ébredtem, hogy valaki fölém hajolva bámul, ami még csukott szemmel is nagyon zavaró volt.

- Nem tudom ki vagy mi vagy, de rohadtul zavarsz – mondtam kicsit morgós hangon.

- Én sem tudom ki vagy, mégsem vagyok veled bunkó – válaszolta a hang. A hallásom alapján, ha nem tévedek férfi lehetett. Kinyitottam a szemem és egy viszonylag jóképű srác állt az ágyam mellett.

- Mit keresel ezen az elhagyott helyen, te idegen? – kérdeztem tőle.

- Ezt én is kérdezhetném tőled, Aranyom – válaszolt és sok jót nem sejtető mosoly kúszott az arcára.

- Scott?

- Mi van, szívi. Biztos összekeversz valakivel. a nevem nem Scott, hanem Nathen. Nathen Raymond és ez itt az én törzshelyem. Habár soha nem volt ilyen tiszta és rendezett, te ki vagy?

- Amelia... - gondolkodtam el ezen a ponton - Thomson és legyen ennyi elég - dobtam oda flegmán.

 Kimásztam az ágyból, megkerestem a táskám és kikerestem egy kényelmes téli ruhát. Megfordultam és megkérdeztem a srácot, hol találom a fürdőt. Miután megmondta sarkon fordultam, bevonultam az említett helységbe és elvégeztem a reggeli teendőim. Kimentem vissza a szobába, ahol Nath épp a „reggelijét” ette. Egy újabb vámpírral van dolgom. Te jó ég, mibe keveredtem - gondoltam magamba.

 Miután Nath befejezte a reggelit, felnézett és szemében még látható volt a vér okozta élvezet. Közeledni kezdett, amit én automatikus hátrálással reagáltam le. Ideges voltam, ami abban is láthatóvá vált, hogy a közelemben lévő tárgyak...hogy is mondjam...felrobbantak. Nathen egy pillanatra megállt, majd elmosolyodott és egy szempillantás alatt mögöttem termett.

- Csak nem félsz, Aranyom? Megijedtél egy hozzám hasonlótól? – kérdezte negédes hangon, amit egy pofonnal díjaztam – Óóóóó...milyen tüzes vagy – mondta, miközben perverzül vigyorgott.

- Te vámpír vagy!!!! Mióta vagy az? Csak tudd, hogy bármikor kicsinálhatlak, ha úgy tartja kedvem – közöltem vele, ám éreztem a hangomban bujkáló rettegést.

- Na ehhez sem kellett olyan sok, hogy rájöjj, bár reméltem később jössz rá. És kérdésedre válaszolva 1466 óta, pestises időszak Európában. Azóta vagyok vámpír ahogy te fogalmaztál.

- Mégis hogy kellene megfogalmaznom azt, hogy valaki a „hálómban” épp egy másik ember vérét szívja?

- Ja..tényleg igazad van. Ilyen nézőpontból vámpír vagyok, azonban másik szemszögből halhatatlan vagyok. Ez azért jobban hangzik, nem gondolod?

- Nem, nem gondolom. Ha valaki vámpír arra nincs más kifogás. És ha befejezted a vitatkozást, megmondanád, hogy van-e itt valami emberi kaja?

- Van... – mondta és intett, hogy kövessem a konyhába. Kiérve kinyitotta a hűtőt és kivett belőle valamit. – Nem igazán szoktam ilyesmit enni, de azért néha kell a változatosság. Csak ilyen hűtős szendvicsem van, megteszi?

- Meg, de kell tányér, mikró és egy pohár. Ja meg még valami kávészerű italpor is – válaszoltam, ő pedig mindent elém tett, még a kávéőrleményt is.

- Tessék itt van minden, amúgy nem vagy túl fiatal kávézni?

- Nem, pont elég idő vagyok már hozzá. Különben sem kell rám vigyázni, nagylány vagyok. Amúgy te is kérsz? – mutattam a kávégép felé, ami már működésbe is lépett.

- Aha...Te mi vagy?

- Parancsolsz?

- Mármint vámpír vagy vérfarkas vagy valami hasonló?

- Inkább maradjunk a valami másnál. Kész a kávé, menj érte, mert én oda nem adom neked.

- Hű..te aztán tényleg kegyetlenül tapintatos tudsz lenni.

- Bocs, csak...nemrég vesztettem el egy szerettemet.

- Aranyom...segítsek felejteni? – kérdezte újfent perverzen.

- Megoldom egyedül is, nem kell segítség.

- Miért jöttél ide? Nem szoktak idegenek csak úgy idetévedni.

- Gyerekkoromban itt éltem, de elmentem. Legyen elég ennyi, oké?

- Naná, Amelia és hova fogsz suliba járni?

- Csak Mia...és nem szándékozok suliba menni.

- De muszáj lesz. Ezen a környéken öreg fazonok élnek és rossz szemmel nézik, ha egy hozzád hasonló kölyök nem megy tanulni az iskolába.

- Nem akarok, csak utálnának az emberek. Nem viselném el még egyszer ezt a nyomást.

- Én szívesen segítek beilleszkedni, amúgy is tanár vagyok a közeli középiskolában.

- Milyen szak?

- Francia, történelem szak. Ha jól saccolok akkor 10-es lennél a suliba.

- Lehetnék, de már rég a 11-et járom...Nem akarok kitűnni nagyon a tömegből.

 Még beszélgettünk egy ideig, majd közölte mennie kell és lelépett. Ott maradtam egy ideig a konyhába, azonban miután meguntam a tétlenséget felvettem a kabátom és elmentem szétnézni. A város nem sokat változott az elmúlt évek alatt. A környék egyik oldala piszkos és rendetlen volt, míg a másik rendezett és tiszta. Nagyon meglátszott, hogy melyik oldalon laknak és melyiken nem, habár a kertekben lévő öregek eléggé furán méregettek.

 Egész délelőtt bóklásztam, és a parkban találtam egy kis eldugott helyet, ha el akarnék bújni. Ebéd időben kerestem egy kisebb büfét, ahol találomra választottam magamnak kaját. Mikor a fizetésre került a sor észrevettem, hogy nincs nálam se pénz, se semmi olyan amivel fizetni tudtam volna. Gyorsan körülnéztem, hogy figyel-e valaki, majd mélyen az eladó szemébe néztem és mormolni kezdtem egy egyszerű varázsigét. Szerencsétlenségemre Nath jelent meg mögöttem és maga felé fordított. Nem végeztem még az igézéssel, de reményeim szerint nem is hallhatta az egészet.

- Ha nem gond én intézném, a kisasszony számláját – mondta a büfésnek. Az bólintott, majd még csinált a „megmentőmnek” is kaját, aztán utunkra engedett. Egy parkban sétáltunk, egy tó körül – Felelőtlen vagy, tudsz róla?

- Miért is?

- Tudod, nem lenne szabad ilyenkor egyedül járkálnod - mondta, és lehalkította a hangját – Különösen nem ekkora erő birtokában

- Nem tudom miről beszél, Mr Raymond.

- Óóóóó....dehogynem, de ezt, majd megbeszéljük később. Elintéztem, hogy bejárhass órákra a Mary Jane középiskolába. Ez a környék legjobb iskolája és bizonyára el tudsz majd vegyülni, főleg ilyen képességekkel – mondta sokat sejtető mosollyal.

 A délután nagy részében Nathen magyarázta, hogy elintézte a holnapi napomat. Elvitt vásárolni, hogy mindenem meglegyen a suli kezdésemhez. Mire este hazaértünk, majd leszakadt a lábam és már hulla fáradt is voltam, így minden előkészület nélkül estem be az ágyamba.

 Reggel kelletlenül keltem ki az ágyamból, majd kikerestem egy megfelelő összeállítást és bevonultam a fürdőbe. Letusoltam, megszárítottam a hajam, felöltöztem és felkentem egy minimális sminket, mint a korombeli emberek. Lementem a konyhába, csináltam magamnak kávét és varázsoltam egy croissant. Miután megettem magamra varázsoltam a kabátom, az oldaltáskám és kiléptem a kora reggeli havas utcára.

 Beérve a suli épületébe, olyan de ja vu érzésem volt. A bejáratnál volt egy porta, ahol egy idős ember megállított. Megkérdezte, mit keresek ilyen korán ott, és mit kerestem az épületben, ha nem ott tanulok. Szerencsémre Nath épp akkor érkezett meg, és kisegített a portásnál. Megmutatta, hol találom a titkárságot, hogy el tudjam hozni a tanuláshoz meg feltétlen szükséges cuccaim.

 Miután összeszedtem a szükséges papírokat, elköszöntem a személyzettől és elindultam felfedezni a suli épületét. Maga az épület kívülről fehér volt, belülről pedig bézses árnyalattal festették ki. A termeket emeletenként számozták, így könnyen meg lehetett találni a megfelelőt. Azonban ez nem tűnt olyan könnyű feladatnak, mint hittem. A diákok klikkesedtek és senki nem vette a fáradságot, hogy segítsen nekem.

 Megvártam míg becsöngetnek, és elindultam rendesen, akadálymentesen megkeresni a termet. Mivel az első óra biológia volt, így egy kereső bűbájt használtam a megfelelő terem megtaláláshoz. Miután az előadó elé értem, nagy levegőt vettem és benyitottam. A teremben a tanár épp magyarázott valamit, de érkezésemre ő is és a többiek is egységesen fordultak felém.

- Ha szabad megtudnom, kicsoda maga? – kérdezte.

- Amelia...Amelia Thomson. Sajnálom, hogy elkéstem..többé nem fog előfordulni.

- Értem Ms Thomson...foglaljon helyet ott hátul. Óra végén szeretnék Önnel váltani néhány szót. – mondta és már folytatta is az órát.

 Hátra mentem és bevágódtam az egyszemélyes padba. Elővettem egy füzetet, tollat, és írni kezdtem. A mellettem ülő gyerek elég furcsán nézett rám, de nem foglalkoztam vele nagyon. Az óra viszonylag gyorsan elment, ám a mellettem ülő srác színei egyre jobban vibráltak. Hol a harag, hol a kíváncsiság váltakoztak, azonban alig észrevehetően látszottak a képességeinek színei is. Nem kellet sok ahhoz, hogy rájöjjek Ő is egy alakváltó, minden bizonnyal farkas lehet.

 Az óra után már mindenki kint volt a teremből, amikor az ajtóhoz értem. A tanár megragadta a karom és visszahúzott. Olyan gyorsan fordultam felé, hogy menet közben kicsavartam a karját. Óvatosan elengedtem és elnézést kértem a tettem miatt.

- Van Önben erő, az egyszer biztos, de mindezt félre téve, hadd mutatkozzak be. A nevem Albert van Ravensmoor és nem tűröm a késést az óráimról. A mai elnézem önnek, Ms Thomson, mert ez az első napja, de a továbbiakban már nem fogom.

- Értem és köszönöm, de honnan veszi hogy új vagyok?

- Mr Raymond mondta, hogy ma jön iskolába egy távoli rokona. gondolom kegyed az, mivel még nem láttam erre felé.

- Igen...Mr Raymond harmad unokahúga vagyok – adtam az idős embernek igazat, ám időközben csöngettek és már megint késésbe voltam – Mennem kell, elkések a francia óráról – mondtam és már ki is száguldottam a teremből.

 Gyorsan megkerestem a nyelvi előadót, ahonnan szerencsémre nem csak én késtem el. Egy vékony, magas termetű, barna hajú srác állt kint a megfelelő pillanatra várva. Oda álltam mellé és egy biztató mosolykíséretében beléptünk a terembe. Ugyan úgy, mint az előző órán itt is megbámultak, mikor beléptem, és a suttogások itt sem maradtak el. Azonban a tanár csendre intette az osztályt, közben a velem érkező  srácot lecseszte a késésért, míg engem simán bemutatott a diákoknak.

 Az óra gyorsan telt és mikor felszólítottak olyan akcentussal és szóhasználattal válaszoltam, hogy Nath köpni-nyelni nem tudott, ahogy a többiek sem. Mivel az akadémián a francia az egyik választható nyelv, így meg sem kottyant egy egyszerű kérdés-válasz dolog. Óra végén elsőként távoztam és utam egyenesen a kijárathoz vezetett. Sajnálatos módon valaki épp akkor jött be, amikor én ki akartam menni és a karomnál fogva visszarántott.

- Mégis hova készülsz, gyermekem – kérdezte a hölgy, akin már meglátszott az idő foga. Haja ugyan festve volt, de már kezdett lenőni, így láttatni engedte ősz tincseit. Válaszra nyitottam a szám, de nem tudtam mit felelni. Némi gondolkozás után megadtam a feleletet.

- Haza és örülnék, ha nem akadályozna meg benne.

- Kedvesem...Hány órád is van ma? Gondolom új vagy még itt, így nem tudhatod, hogy a tanítás végéig tilos...ismétlem TILOS elhagynod az iskola épületét – mondta a végét már szinte üvöltve, amit a diákok egésze végignézett.

- Na idefigyeljen, Asszonyom...ön nekem nem mondhatja meg mit csináljak, vagy mit nem. Maga nekem senkim és ha még egyszer ilyen hangot enged meg velem szembe megnézheti magát – vágtam oda neki és nem érdekeltek a következmények.

- Még te beszélsz...kicsapathatnálak, ha nem lenne jó az ajánlásod, amit egyik tanárunk írt. Most azonban szépen visszamész órára és ha még egyszer rajtakapnak... - kezdte, de egy pillanat alatt elhallgatott és mögém meredt. Megfordultam és észrevettem Nathen közeledő alakját, akiről sütött a düh és az, hogy távolról használja az erejét. Nem sokára mellénk ért és elvette a nő kezét a karomról.

- Mrs Dakota, nem szép dolog így bánni egy új diákkal. Szegény lány most vesztette el egy szerettét és kicsit ki van borulva. Mivel az unokahúgom magamhoz vette erre a nehéz időszakra. Kérem értse meg szegénykét - mondta mialatt végig a nő szemébe nézett.

- Természetesen Mr Raymond...Ms...

- Thomson .... A nevem Amelia Thomson ..... és tegnap előtt érkeztem a városba.... – magyaráztam neki, de a csengő félbeszakított - Mennem kell órára.

~*~

 Hetek teltek el azóta, hogy ide jöttem. Hiányoznak a többiek, de az ittenieket is nagyon megkedveltem. Az első napomon történt incidens után a diákok többsége kedvesen közeledett, de érzéseik elárulták a többségüket. Nem jóindulatból akartak segíteni, hanem jó pontot akartak szerezni a „nagybátyámnál”. Már a 4. nap olyan voltam mint, egy érzelmi maszlag, így be sem mentem órára. Ott ültem az ágyon és gondolkoztam, mígnem esni kezdett az eső és olyan erővel dörgött, hogy azt hittem beszakad a dobhártyám. Tudtam, hogy én vagyok az oka és az érzelmeim kivetítései ezek, de megijedtem.

 Napokkal később elállt a vihar, ám a levegőben ott bujkált valami rettenetes. Ezt már éreztem mikor első nap kimentem a fedezékemből, de akkor nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Azonban ezt az érzés most már nem hagytam figyelmen kívül, mivel tudtam, nem kell sok és rám találnak.

1.évad 15.rész - A szabadság ára

 "A lélekben szabad ember még az ellenfelei közt is fölemelt fejjel sétálhat."

 Köszönöm mindenkinek, hogy olvassátok a blogom és  nagyon sajnálom, hogy eddig nem hoztam új rész de meg volt rá az okom. Nagyon remélem tetszeni fog nektek ez a fejezet, melyet az évad befejezésének szántam.

Remélem komikat is kapok, ami tükrözi majd a gondolataitokat.

Jó olvasást kívánok hozzá és várom a véleményeket. :D ♥

 A félelem enyhe kifejezés, ahhoz képest ahogy éreztem magam. Lassan közeledett a vég, ezt éreztem belül. nem is kellett sokat várnom rá. Már nem éreztem semmit a szín tiszta gyűlöleten és a dühön kívül. A fogva tartóim bizonyos időközönként rám nézte, hogy élek-e még vagy sem. Én rendszerint csalódást okoztam nekik, mert semmi kárt nem tettem magamban.

 Számításaim szerint a Hold hamarosan a legmagasabb pontján lesz. Emlékszem egy könyvben olvastam, hogy egy tisztaszívű boszorkány ereje ekkor, akár a duplájára hatványozódhat. Nem hittem benne, mert ilyen ember vagy lény nem létezhet, ám jelen helyzetemmel kezdem cáfolni a képzetem. Már nem vágyom másra, csak a szabadulásra.

- Kicsi, Szívem ne légy ennyire letörve. Mindjárt boldogabb leszel, mint valaha - hallottam meg az Árny hangját.

- Soha... - suttogtam, majd ahogy kilépett a sötétségből a képébe ordítottam - SOHA!!!!!!!!!!!

- Ó, Kis szívem...Nincs beleszólásod semmibe.

- Óóó...dehogynem. Az én életem és abba magának semmi beleszólása sincs.

- Ric...Azonnal nyisd ki a csapóajtót - parancsolta egy srácnak. Az meg mint valami zombi tette, amit mondtak neki. - Nemsokára te is ilyen leszel...csak sokkal szebb...és halott - mondta, majd elvonult, de nevetése még ott visszhangzott a levegőbe. A vér teljesen megfagyott az ereimben a hallottak után.

 Nem sokkal azután, hogy elment kinyílt egy tetőablak. Amit akkor láttam azt nem felejtem el, addig amíg élek. A Hold már majdnem a delelőjén volt és a terem tele volt a barátaimmal. Senki nem jött közelebb, majd megláttam Ricet. Ugyan az a srác volt, aki nem rég élelmet hozott nekem, azonban szinte nem is élt.

 Ekkor Kyle kicsatolta a bilincseket, melyek korlátoztak és felállított. Nem kell nekem sem több egyből támadtam. Olyannyira megleptem, hogy nem tudott reagálni. Neki vágtam a szemközti falnak és elindultam a barátaim felé. Mindegyik üveges tekintettel meredt maga elé; meg sem mozdultak, hogy esetleg segítsenek. Még Logan sem mozdult, amikor azt ígérte mindig megvéd.

- Látom megértetted...Senki nem fog segíteni - lépett mögém az Árny.

- Ki maga valójában?

- Kedvesem,....hát nem ismersz meg?......Gondolhattam volna. Annyi év után nem is csodálom,....de titkon reméltem nem felejtettél el.

- Még mindig nem válaszolt, maga Balfasz.

- Óóó...hát ha ilyen szépen kéred. Lisa én - egy kis hatás szünetet tartott, majd folytatta - Scott vagyok. A te Scottod, akit eltaszítottál magtól. Ezért most megfizetsz, Angyalom.

- Nem én taszítottalak el, hanem te nem voltál hajlandó elfogadni az igazi valómat - vágtam vissza, mire Scott felröhögött majd eltűnt.
 Pár pillanat leforgása alatt minden megváltozott. A telihold teljes nagyságban bevilágította a helységet, ami így hatalmasnak látszódott. Azonban ami ez után jött az mellbe vágott. Mindenki egy körbe állt és hiába kerestem a kiutat, nem találtam. Túl szoros volt a kötelék, amiben álltak és a Hold a kör fölé ért. Pontosan fölöttem állapodott meg, ekkor minden porcikámban éreztem a változás különös és fura érzését.
 Mikor újra kinyitottam a szemem mindent másképp láttam. Félelmet, bizonytalanságot és aggódást éreztem a levegőben. Ugyan a gyerekek arcáról nem lehetett kiolvasni semmit, ám aurájuk különös keserédes hangulata mindent megmutatott. Ekkor a szemem sarkából észrevettem, hogy megmozdul valami, vagy valaki. Odanéztem és a döbbenettől az állam a földet súrolta. Chris közeledett felém, a tőröm volt nála és szemei vérben forogtak.
 Hátrálni kezdtem, de megbotlottam valamiben és hátraestem. Neki sem kellett több, azonnal felém lendült. A kezében tartott kés nem sokkal a fejem mellett csapódott a földbe. Gyorsan feltápászkodtam és a lehető legtávolabb mentem tőle. Láthatóan küzdött az irányítás ellen, de jelen pillanatban vesztésre állt. Ahogy felém közelített éreztem, hogy jobb lenne feladni, de még mindig bennem volt az az érzés, hogy nem szabad.
 Egy újabb találat elől tértem ki. Dühödt fújtatást hallottam a hátam mögül, így egy csöppnyit lefagyasztottam az időt. Hátrafordultam és Scott ideges pillantással méregetett, ha szemmel ölni tudna már rég halott lennék. Azonban, így lefagyasztva bele tudtam nézni az elméjébe, láttam, hogy nem a halálomat kívánja, hanem az erőmet. Ami az enyém ahhoz foggal-körömmel ragaszkodom. Nem sokkal később egy erős löket a terem másik pontjába taszított. Scott megtörte a varázslatom és szemében a mérhetetlen düh csillogott tovább, amit csakis irántam érzett.
- Ez nagyon megbánod, Lisa. CHRIS....ÖLD MEG A LÁNYT!!!! - parancsolt neki, és már újfent nekem támadt.
 Még nem igazán tértem magamhoz az ütés okozta kábulatból. Mire sikerült visszanyernem a teljes tudatom, Chris is mellém ért. Megpróbáltam felállni, de ő visszanyomott a földre. Fölém tornyosult és a tőrt egyenesen nekem szegezte, majd lesújtott. Szerencsémre nem érte el egyik artériámat sem, sem pedig a szívemet, de a fájdalom villámként hasított belém. A kést benne hagyta a vállamba, majd mellém esett. Kissé felé fordultam és kimondtam azt a szót, amit már hallottam tőle, de mégsem tudtam viszonozni.
- Szeretlek - mondtam alig hallhatóan, egy apró csókot nyomta a szájára, aztán óvatosan felálltam.
 Miután sikerül teljes mértékben visszanyernem az egyensúlyom elindulok Scott felé. Arcáról süt a kudarc okozta düh és a csalódottság. Mialatt egyre közelebb érek hozzá érzem, hogy a sebből egyre több vér szökik ki. Mivel vámpír nem kellett sok hozzá, hogy észrevegye és célba vegyen. Kihúztam a tőröm és egy jól irányzott mozdulattal felé hajítottam.
 Nem vette észre, így egyenesen a szívébe fúródott az említett tárgy, ami elsőre nem éreztette hatását. Mivel az én vérem is rajta volt, egyből a halálát okozta. Megkönnyebbülten rogytam össze, és engedtem át magam a rám nehezedő sötétségnek.

Chris szemszöge:
 Mikor elértük a többiekkel a célállomást minden megváltozott. Hirtelen már nem voltam saját magam ura. Abban biztos voltam, hogy nem lehet Kyle műve, mert ahhoz nem elég erős. Azonban más lehet, mert egyszer egy  idegen srác állított elénk. Parancsokat osztogatott és mi, mint a marhák követtük egy sötét helységbe. Nem láttam semmit, de hála a Kötésnek éreztem, hogy Lisa is ebben a teremben van.
 Aztán olyan éjfél magasságában megjelent az Árny is.

- Kicsi, Szívem ne légy ennyire letörve. Mindjárt boldogabb leszel, mint valaha - hallottam meg az idegen hangját.

- Soha... - suttogta Lisa erőtlenül, majd  a képébe ordította az Árnynak - SOHA!!!!!!!!!!!

- Ó, Kis szívem...Nincs beleszólásod semmibe.

- Óóó...dehogynem. Az én életem és abba magának semmi beleszólása sincs.

- Ric...Azonnal nyisd ki a csapóajtót - parancsolta egy srácnak, aki bevezetett minket. Az meg mint valami zombi tette, amit mondtak neki. - Nemsokára te is ilyen leszel...csak sokkal szebb...és halott - mondta, majd elvonult, de nevetése még ott visszhangzott a levegőbe.

 Nem sokkal azután, hogy elment kinyílt egy tetőablak. Amit akkor láttam azt nem felejtem el, addig amíg élek. A Hold már majdnem a delelőjén volt és a terem egyik kissé sötétebb pontjába ki volt kötve Életem Értelme.

 Ekkor Kyle kicsatolta a bilincseket, melyek korlátozták és felállította. Nem kell neki sem több egyből támadt. Olyannyira meglepte, hogy nem tudott reagálni. Neki vágta a szemközti falnak és elindult felénk. Tekintetében láttam az elkeseredettség és a reménytelenség apró, ám kifürkészhetetlen szikráját, ami nem tűnt fel azoknak akik nem ismerik.

- Látom megértetted...Senki nem fog segíteni - lépett mögé az Árny.

- Ki maga valójában?

- Kedvesem,....hát nem ismersz meg?......Gondolhattam volna. Annyi év után nem is csodálom,....de titkon reméltem nem felejtettél el.

- Még mindig nem válaszolt, maga Balfasz.

- Óóó...hát ha ilyen szépen kéred. Lisa én - egy kis hatás szünetet tartott, majd folytatta - Scott vagyok. A te Scottod, akit eltaszítottál magtól. Ezért most megfizetsz, Angyalom.

- Nem én taszítottalak el, hanem te nem voltál hajlandó elfogadni az igazi valómat - vágott vissza, mire Scott felröhögött majd eltűnt.
 Nem sokkal azután, hogy Scott távozott a levegő megváltozott. A tetőablakon beszűrődő fény láttatni engedte a Holdat. Ekkor látott meg Lisa mindannyiunkat, ahogy egy körbe álljuk és nem talál kiutat. Eközben a Hold teljes mértékben fölé ért és egy hatalmas fényesség elnyelte. Nem sokkal később eltűnt a fény és egy teljesen "más" lány tért vissza közénk.
 Nem tudom mit érezhetett, de szemében a szomorúság tükröződött. Ekkor valami arra késztetett, hogy előre mozduljak. Elindultam felé miközben kezemben megjelent egy tőr, ami nagyon emlékeztetett az övére. Hátrálni kezdett, de megbotlott és hátraesett. Azután és azonnal felé lendültem és a kés épphogy a feje mellett állt bele a földbe. Egy röpke sóhaj hagyta el a száját, és máris feltápászkodott. A terem másik végében keresett menedéket magának, de nem járt sikerrel.
 Megpróbáltam visszavenni a testem feletti uralmat, ám csúfosan felsültem minden alkalommal. Egyre közelebb kerültem hozzá, és egyre többször sújtottam le a késsel. Szerencsére mindig kitért a találatok elől, ám valami oknál fogva egy pillanattal később meg sem tudtam mozdulni. Mikor újra meg tudtam mozdulni észre vettem, hogy Lisa a terem másik végében terül el a földön.
- Ez nagyon megbánod, Elisa. CHRIS....ÖLD MEG A LÁNYT!!!! - parancsolta nekem, és újfent neki támadt.
 Még nem igazán térhetett magához az ütés okozta kábulatból. Mire sikerült visszanyernie az egyensúlyát mellé értem. Megpróbált felállni, de visszanyomtam a földre. Fölé tornyosultam és a tőrt egyenesen neki szegezte, majd lesújtottam. Szerencsémre nem értem el egyik artériáját sem, sem pedig a szívét, de fájdalom az arcára volt írva. A kést benne maradt a vállába, miközben mellé estem. Még hallottam hogy suttog valamit, ami hasonlított egy "szeretlek", majd megéreztem ajkát az enyémen.

 A következő dolog amire emlékszem az az, hogy visszanyertem az irányítást. Felálltam és szemmel megkerestem Őt. Sikerült pillantok alatt meglelnem, ám a látvány letaglózott. Körülötte minden csupa vér volt és légzése is akadozni látszott. Gyorsan mellé léptem, letérdeltem mellé és fejét az ölembe húztam. Megéreztem ahogy a többiek is "ébredezni" kezdenek, de nem igazán érdekelt. Ekkor Lisa kinyitotta a szemét, majd farkasszemet nézett velem egy ideig. Egy apró mosolyra húzta a száját és mocorogni kezdett.
- Nyugodj...meg mindjárt itt a segítség - mondtam neki.
- Nem kell...Mindjárt vége - mondta csillogó szemekkel.
- Nem értelek! Kérlek maradj velem, ne hagyj itt...Kérlek. - válaszoltam mert éreztem, hogy kezdi feladni
 Időközben Camék, Kat és a családja is megtalált minket. Cam és Luk óvatosan átvette Lisa egyre gyengébb testét és a Többiek segítségével a gyengélkedőbe teleportáltunk. Mikor letették az ágyra erős késztetést éreztem arra, hogy elküldjek mindenkit, de nem tettem. Újra kinyitotta szemét és Kat azonnal mellette termett, mintha megérezte volna a megfelelő pillanatot. Lisa hangja nem volt több suttogásnál, mégis a mondandója késként hasított a levegőben.
- ahol halálnak kell lennie, ott halál is lesz - mondta majd eszméletét vesztette.
- Ez mégis mit akar jelenteni? - akadtam ki, szerintem joggal.
- Azt Chris, hogy ha nem hall meg, akkor más fog. Ez a dolgok rendje. - felelte Dia. - De én nem akarom, hogy az egyetlen unokatesóm meghaljon.- mondta és sírni kezdett.
 Nem sokkal később a többiek is megértették, hogy mi a helyzet. Nem akartam elveszíteni Lisát, de azt sem akartam hogy bármelyikünk az életét áldozza eme ügyért. Érzékelhetően hűvösebb lett a légkör ahogy telt az idő. Mindenki tudta, hogy lassan kifutunk az időből és ennek egy valaki látja igazán majd a kárát.
- Nem érdekel ki mit mond...Én átvállalom a halált Lisa helyett - mondtam, ám kijelentésem erős ellenvetésbe  ütközött.
- Nem engedem meg neked, fiam. Ez teljesen felesleges. Egy lány sem ér ekkora áldozatot, főleg nem egy bajkeverő liba - mondta apám, amikor befejezte mindenki csak döbbenten nézett rá - vagy nincs igazam?
- Edward sajnálom, de nincs igazad. Tény és való, hogy a lányom nem egy tündér, de akkor is megvannak az ő jó pillanatai. Hidd el nem éreznéd jobban magad, ha ő nem lenne. Chris azt nem engedem meg hogy miatta feláldozd magad...felelőtlen dolog lenne.
- Akkor mi legyen Logan? - néztem az előttem szólóra. - Nem hagyhatjuk meghalni.
- Én viszont feláldozhatom magam érte, hisz a lányom
- Logan...-kezdte apám, de Logan szemében az elszántság tűzként égett - Legyen amit szeretnél, de ki vigyáz majd rá?
- Edward kérlek ne ítéld el őt, ha nem lesz olyan mint amilyennek te szeretnéd. Kérlek figyelj rá és védd meg őt Tőle - mondta és elfordult tőlünk.
 Közelebb ment Lisa haldokló testéhez és óvatosan a szívére tette a kezét. Mormolni kezdett és a körülöttünk lévő energia besűrűsödött. Egy pontba egyesült ez a fényesség, majd olyan erőssé vált, hogy nem láttunk semmit. Mire ismét csökkent a fényerő a következő kép fogadott bennünket. Logan holtan feküdt vagy inkább térdelt és feje lánya ölében pihent. Mikor Elisa megmozdult az apja papírként hullott a földre. Ő odakapta a fejét, ahova a tetem esett elsőre nem reagált semmit, majd észrevette Logan testét.
 Értetlenül meredt maga elé, majd hangos sikításba kezdett, ami egy idő után átment zokogásba. Odasiettem mellé, megöleltem, de ellökött és a test mellé rogyott.
- Neeeeeeeeeeeeeee - kiabálta, majd Luk megelégelte és nyugtatót fecskendezett a lányba.
 Esetlenül zuhant a földre, de legalább már élt és nem élet-halál közt lebegett. Felsegítettem, majd Kat utasítására bevittem a szobájukba. Apám nem értette a kiborulása okát, de őszintén én sem. Ha egyszer újra felébred megkérdezem.