3.évad 2.rész - A szülinap, és a váratlan fordulat

Remélem nem haragudtatok meg nekem ennyi késésért, de a Karácsony kissé behavazott.
Ezúton szeretnék mindenkinek boldog, békés ünnepeket és sikerekben gazdag új évet kívánni.
Sajnos már csak rövid részeket fogok hozni, és azokat megpróbálom minél előbb hozni.
Jó olvasást és szórakozást kívánok hozzá.

"- Amúgy Lisa, egész jól áll ez az áldozati szín - mondta Conor gúnyosan, majd elindultunk az éjjelisek szállására."
 Útközben azért nem tudtam magamba fojtani a gondolataim, így azokat hangosan szóvá is tettem. Nem kis meglepetésként érte Conort és Katet a merészségem, hisz eddig csak akkor voltam hajlandó kioktatni másokat, ha abból hasznom származott. Jelen helyzetben viszont csak az önbecsülésem megvédése számított.
- Mégis mit akarsz ezzel mondani, Downson?
- Azt drága Elisa, hogy nem az én véremre pályázik minden vérszívó, hanem a tiédre. Pontosabban csak annak erejére, de ostoba. Még sosem tűnt fel, hogy hány srác lenne képes megölni téged csak egy csepp hatalmadért?
- Ostobaságot beszélsz Conor. Nem is mernek a közelembe jönni, ha meg van olyan hülye hogy megteszi, hát....Akkor megölöm, ha nem tűnt fel - mondtam nem kicsit lekezelően, de nem érdekelt.
 Az út további részében nem szólaltam meg, és a meleget mely körülvett minket teljesen eltűnt. Mivel Katen és rajtam is csak a pántos ruha volt egy meleg - a ruháinkhoz illő - poncsót varázsoltam magunkra. Lassan mégis biztosan haladtunk, ám bárki látott volna minket, meg nem mondta volna, hogy szülinapozni megyünk. Az ajándékokat jobbnak találtuk, ha a helyszínen idézzük meg, minthogy lefagyjon útközben a kezünk.
 Mire odaértünk a hó is elkezdett esni, ám a kapujukat átlépve nem kis meglepetést okoztunk. Szerény véleményem szerint nem számítottak az érkezésünkre. Azonban, ha pontosak akarunk lenni senki sem örült nekünk, és ezen érzésüket meg sem próbálták palástolni. Mi ennek ellenére egyáltalán nem foglalkozunk velük, mert egyrészt nem rajtuk múlt a hollétünk, másrészt meg meghívtak bennünket, így jogosan voltunk ott ahol. Mivel nem nagyon akartunk lemaradni a tortabontásról, így elindultunk a kert felé. Mikor kiléptünk az ajtón egyből mellénk ugrott Dimitri és Dante, s mint védvonal haladtak előttünk, míg Conor mögöttünk jött.
- Na végre, hogy itt vagytok. Már kezdtem azt hinni, hogy el sem jöttök megünnepelni a mai napot - mondta örömtől telve Cameron.
- Tudod jöttünk volna előbb is, ha nem lett volna Lisának fontos elintéznivalója - mosolygott Kat, majd megölelte a vámpírját.
- Kat, nem magam miatt nem tudtunk korábban jönni, hanem Conor miatt. Sajnálatos módon valakinek meg kellett menteni az életét ,és az nem én voltam.
- Lisa ki kell ábrándítsalak, mert épphogy téged mentettünk meg Dantéval. Csak nem sokkos állapotba kerültél a történtek miatt? - kérdezte Luk. Azonban figyelmetlenségem miatt elég közel került hozzá és a fülemhez hajolva tette fel kérdését. Leheletétől kirázott a hideg, ami Conornak is feltűnt és a zakója zsebéből elővett egy nagyobb méretű Bloody Rose-t.
- Walker, ha lehetne ne akarj öngyilkos lenni. Tudtommal senki nem kérte, hogy megszólalj - mondta Conor, mire a levegőben érezhetővé vált a feszültség.
- Drága barátaim, ma ünnepelni jöttetek ide, nem pedig harcolni. Szóval Downson megtennéd, hogy elteszed azt a ránk veszélyes fegyvert? - hallottam meg Chris megnyugtató hangját a kis csapatunk mögül.
 Mindenki a hang irányába fordult, kivéve Conort és engem. Vonakodna ugyan, de némi  - saját magam által alkotott - ráhatással Conor eltette a pisztolyt. Kat egyből rám nézett és valamiféle noszogatást láttam szemeiben. Gondolom azt szeretné, hogy odamenjek, de valahogy nem tudtam megmozdulni, pedig szeretem őt. Azonban némi elmélkedés után rájöttem miért. Nem bírtam irányítani a testem, és tudtam, hogy nem természetes módon. Valaki fogva tartotta a mozdulataimat, és ez láthatóan nem csak nekem esett le, hanem a környezetemben mindenkinek.
- Elisa, megkérhetnélek, hogy gyere közelebb? - kérdezte Chris, ám erős koncentrálás hatására meg tudtam törni a bűbáj és aki fogva tartott pilleként hullott a földre.
 Mikor mellé értem egy heverőt vagy kanapét idézett meg és leültetett maga mellé. Tudni illik, hogy szeretem őt, de még kettőnket nem igazán vállaltam volna fel a tömegek előtt. Viszont nem ért meglepetésként, hogy a jelenlévők többségének tátva maradt a szája, amikor a vámpírom megcsókolt. A levegőben egy pillanatra megváltozott az áramlása az érzéseknek. Többek közt a dühöt felváltotta a meglepettség és az értetlenség, de volt, aki inkább megölt volna. Levegőhiány miatt váltak el ajkaink, és míg ő mosolyogva nézett rám, addig én szinte lángoló fejjel néztem mindenfelé csak rá nem.
- Csak nem zavarba hoztalak, Lisa? - suttogta a fülembe, mire ha ez lehetséges még vörösebb lettem.
- Nem dehogy, csak nem szeretem, ha ennyien néznek -hazudtam lehajtott fejjel.

- Ugyan már. Egy ilyen hatalmas boszorkány lámpalázas? - kérdezte kicsit elhúzódva, hogy jobban rálásson az arcomra, de nem jött neki össze. Ennek ellenére nem adta fel és kezét állam alá csúsztatva megemelte a fejem. Ekkor azonban észrevette egy a délután folyamán szerzett sérülést. - Mi történt?

- Semmi különleges. Szerettem volna megkérdezni, hogy a vámpírok miért támadnak nappal, de még nem volt alkalmam.

- Kedves Elisa, megtisztelnél azzal, ha nem hasonlítanál össze minket azokkal a közönséges vérszívókkal. Mi nem hogy nem támadunk nappal, ráadásul nem is igénylünk annyi friss emberi vért mint azok - mondta Dante gúnyosan. - De ezt te is tudhatnád, mikor egy elveszettel az oldaladon járkálsz.

- Chris, ugye most csak ijesztget? - kérdezem a fiút, de nem válaszolt, így inkább folytattam. - Különben meg nincs is a közelemben "elveszett".

- Sajnos egyet kell értenem D szavaival. Conor az és a jelen helyzetben ő a legveszélyesebb rád nézve, és nem tudok ellene tenni, mivel meg van kötve a kezem.

- Mégis minek képzeled magad, Shwan? Semmivel nem vagy jobb egy vámpírnál sem, nemhogy nálam.

- Igazából, de, jobb vagyok. És tudod miért, mert nekem nem kell tennem a természet adta lényem ellen, míg neked igen - mondta, mire Conor újra elővette a fegyverét és egyenesen a szívére célzott.
- Ha meg mered tenni te is meghalsz, Downson - hallottam meg egy érdekes női hangot az árnyékból. Rettenetesen fehér volt a lány, még nálam is fehérebb és erős sminket, illetve piercinggel és egy kést szegezett a vadász nyakához.
- Tudod nekem nincs bajom a halállal, mert már számtalanszor legyőztem. Amúgy Shwan nem először sértett meg, így nem érdekelnek a következmények, ha esetleg megölöm - mondta némi büszkeséggel a hangjában, majd meghúzta a ravaszt.
 Még éppen idejében sikerült a két fiú közé ugranom, így a lövedék nem Christ, hanem engem talált el. Szerencsémre csak éppen súrolta a bőröm a golyó, mivel a pajzsomat nem mertem leengedni soha többet a snowboardos eset óta. Ennek ellenére hátráltam néhány lépést, mert a lendületet viszont nem tudtam felfogni, így egyenesen Christian ölében kötöttem ki. Aggódva fonta derekam köré karját, én pedig remegve néztem Conor felé. Chris az egyik tenyerét a sérülés felé helyezte és begyógyította a horzsolást.
- Lisa én sajnálom, nem akartalak bántani, de.....
- Semmi baj, de ha nem érezted magad biztonságban, miért nem szóltál? - kérdeztem és lefejtettem magamról a vámpír kezeit. - Ne haragudj rám  - mondtam visszafordulva a szerelmem felé, majd még hozzátettem - Jobb, ha most elmegyek, mielőtt még valakit veszélybe sodrok.
- És mi lesz a szülinapunkkal? - kérdezték az ünnepeltek egyszerre.
- Lisa nem mehetsz még el. Még oda sem adtuk az ajándékunkat - mondta Kat és teljes mértékben egyet értettem vele.
- Tudom, és ezért.... - kezdtem bele és megidéztem a tőröket. - Ezt nektek szántam, remélem tetszeni fog, de mennem kell. Conor indulunk. - mondtam és elindultam arra amerről jöttünk, de most csak ketten. Tudtam, hogy mindenki nyugodtabb lesz, ha Conor eltűnik onnan és én is.
- Lisa ezt nem fogadhatjuk le - mondta Lukas, de már messze jártam a csapattól.
 Eltávolodtunk a szállásuktól a lehető legrövidebb idő alatt. Nagyon dühös voltam, hogy el kellett jönnünk, és nem is magamra haragudtam. Conor volt akire rettenetesen haragudtam, mert ha nem kezd el hepciáskodni akkor nem kellett volna ilyen eszközökhöz nyúlnom. Azonban mikor a legkevésbé számítok rá, Conor megszólal és hangjától a hideg is kiráz.
- Csak úgy mellékesen megjegyzem hálásnak kellene lenned - mondta Conor.
- Mégis minek? Azért mert majdnem megöltél, vagy mert meg akartad magad öletni. Te nem vagy normális. Elegem van belőled, megkérem Edwardot, hogy tegyen át hozzájuk - borultam ki, és nem érdekelt mi lesz ennek a következménye.
 Gyorsabbra vettem a lépéseim és elindultam a főépület felé. Mivel magassarkú volta rajtam és nem akartam kitörni a nyakam egy pár centire megemelkedtem, így pontosan lebegve tudtam haladni. A kettőnk közötti távolság percről percre nagyobb lett és már kezdtem magam biztonságban érezni, mikor valaki lerántott a földre. Szerencsémre nem estem egyből hanyatt, mert elkapott az a valaki, de bosszantott a helyzetem. Egy apró szúrást intézem a bőrébe, mire elengedett, így szembe tudtam a támadómmal fordulni. A meglepettség nem kicsit jellemezte az érzéseim és az ki is ült az arcomra. Aki letaszított a lebegésből nem más volt, mint a Downson gyerek. Fejét lehajtva tartotta, így semmit nem láttam arcából
- Mit akarsz még Downson?
- Csak....egy....kis...vért - bukott ki belőle és tekintetét a nyakamra szegezte.
 Pillantása égette a bőrömet és szemei vörösen izzani kezdtek és szemével fogva tartott. Egyre közelebb jött, míg végül hozzám nem simult. Jéghideg kezeit felvezette csupasz karomon, majd megállt a nyakamnál és félrebillentette a fejem, hogy jobban hozzáférjen. A félelem olyan hirtelen áramlott végig rajtam, mit még soha. Ez azonban Conor elborult elméjének nem tűnt fel, mert ajkait a nyakamhoz tette, majd szétnyitotta azokat és nyelvével egy nedves csíkot húzott az érinteni kívánt felületen. Ereimben a vér is megdermedt, mikor éles metszőfogait a bőrömbe merítette. Nyelése visszhangoztak a fülemben és csak egy dolgot voltam képes ismételgetni.
- Conor ....... Kérlek ...... ez fáj .... Eressz el, kérlek - mondogattam, de nem használt semmit, majd lábaim felmondták a szolgálatot.
 Mindketten zuhanni kezdtünk és csak a lélekjelenlétemen múlt, hogy még idejében sikerült egy elég mély medencét varázsolnom, hogy a becsapódás ne legyen halálos. A becsapódást követően az erőm is kezdett elhagyni, majd egy jelentéktelen mosolyt erőltettem magamra, minek következtében Conor szemei újfent barnára változtak vissza. Tekintetéből egyből kitűnt az aggodalom és egyenesen a felszínre úszott velem.
- Lisa jól vagy? Én annyira sajnálom....
- Fiam, fiam. Nem tanultad meg a leckét annak idején, mint látom, de sebaj - mondta egy rekedtes férfi hang a hátam mögött. Fejemet az irányába fordítottam, és értetlenkedve cikázott a két illető közt a tekintetem. - Ja, de udvariatlan vagyok. Gyere te ázott kis boszi, segítek kimászni onnan, de Conor figyelmeztetlek egy rossz lépés és átlövöm a koponyád. Világos, fiam? - kérdezte, majd kihúzott a hideg vízből.
- K..köszönöm. Ki maga?

3.évad 1.rész - Haláli kirucccanás

Remélem tetszeni fog mindenkinek ez a rész és megszántok néhány kommenttel.
Jó olvasást kívánok hozzá :D

 Nagyjából 5 nap telt el a vallomásaink óta. Szerencsénkre a többieknek nem, vagy ha mégis feltűnt volna valami nem tették szóvá. Az igazgatóval azóta a pillanat óta nem vagyok hajlandó beszélni, amikor kijelentette, hogy ha tehetné önként adna át a vámpíroknak. Chris szerint túl nagy a büszkeség, holott ilyenről szó sincs. Egyszerűen csak nem akarom látni a csalfa ábrázatát és a megvető pillantását, ami arról árulkodna, hogy hibázott, mikor nem adott át a "hatóságnak". Még Chris sem tudott erre rávenni, sőt mi több Kattel visszaköltöztünk a szállásunkra. Bár egyikünknek sem volt könnyű az elválás a srácoktól, mégis így láttam helyesnek, mert Chris állandó féltése kezdett az idegeimre menni.

 Conorral néha összefutottunk a folyosón, ám nem nagyon volt hajlandó eljönni velünk sehova. Szinte mindig elmentünk valahova Kattel, hogy ne unatkozzunk. Meglátogattuk a dédim szellemét, felkerestük a régi ispotályt, amit egy ősi térképen találtunk és gyakran kijártunk boardozni. Nekem már nagyon jól megy, azonban ez Katről nem mondható el. A nap végére hullafáradtan kullogtunk vissza a szobánkba, majd egy gyors zuhany után beájultunk az ágyakba.
 Másnap reggel éktelen ricsajra ébredtem. Meglepetésemre nem Kat vagy Vadász volt a hangforrás, hanem egy az ajtónkon túli személy. Megdörzsöltem a szemem, kimásztam a meleg ágyikómból és az ajtóhoz sétáltam. Kinyitottam és egy hozzám képest üde és friss Conor állt az egyik sarokban. Épp valami páncélt próbált összerakni, ám megesett a szívem rajta és így a kora reggelt egy egyszerű varázslattal kezdtem. Mikor a mágia helyretette a dísz minden elemét értetlenül nézett szét, majd meglátott és egyből megvilágosodott.
- Conor. Legközelebb ha lehet ne csap ekkora zajt. Attól, hogy te nem vagy álmos, attól én még igen.
- Ne haragudj, nem volt szándékos. Mióta vagytok ismét az épületbe?
- Kb. 2-3 napja, ha jól emlékszem. Nem mondhatod, hogy észre se vetted, a változásokat - mondtam neki, mire valaki megérintette a vállam.
- Lisa.....Kivel vagy ilyen korán nagyon jóban?
- Jó reggelt Katerina. Jó látni, hogy még életben vagy - mondta Conor, minek következtében Kat szeméből egyből kiment az álom.
- Conor ezt mégis mire véljem?
- Tudod, hogy milyenek a vámpírok. Vérszívó szörnyetegek egytől egyig. Ez alól Cameron, vagy Christian sem kivétel. Jobban tennétek, ha nem kezdenétek ki velük.
- Te csak ne adj tanácsokat nekünk. Különben is, hol voltál amikor kellettél volna? - akadékoskodott Kat.
- Volt némi elintéznivalóm. Szeretnétek bemenni ma a városba? Úgyis arrafelé van dolgom, és ha gondoljátok...
- Mi aztán nem.... - kezdett bele legjobb barátnőm, mire visszarántottam a szobába. Mielőtt becsuktam volna az ajtót egy kis türelmet kértem Conortól.
- Te meg vagy húzatva? Itt a remek alkalom, hogy elmenjünk a városba és tudjunk ajándékot venni az ikreknek. Tudod, hogy meghívtak minket és még nem vettünk nekik semmit.
- Ijjj...igazad van, csak annyira felidegesített. Megyek és bocsánatot kérek tőle.
- Mi? Nem ezt mi sosem tesszük meg, értve vagyok? Elfogadjuk a meghívás és az orra alá dörgöljük, hogy "különben nem mehetnénk le". Mondjuk nem mintha nem akartam volna kiszökni, de....
- Jó, jó értem én, csak akkor is. Nem szép dolog átverni másokat, még akkor sem, ha nem kedveljük az illetőt. - mondta és azzal a lendülettel ki is nyitotta az ajtót. - Megyünk, de kell még minimum fél óra, hogy elkészüljünk. Tudsz még annyit várni?
- Igen, de siessetek, mert már 10 óra van.
- Oké - mondtam a szobából és Katrin bezárta az ajtót.
 Gyorsabban, mint ahogy azt emberi szem képes lenne követni rohangáltunk a szobánkban. Hol egy pulcsit nem találtunk, hol a csizmákat, és az egyéb cuccokat. Majdnem kevés lett az a fél óra is, hogy elkészüljünk, de végül épp 1 másodperccel haladtuk meg a kijelölt időnket. Szerencsénkre Conor leült a szemközti fal tövébe és elmélyülten gondolkodott valamin. Odaugráltunk mellé és megkocogtattuk a vállát, mire felpattant ültéből.
- Akkor mehetünk?
- Aha - mondtuk egyszerre, majd mindannyian elindultunk a főbejárat felé.
 Útközben nem igazán szóltunk egymáshoz, de mégis jól éreztük magunkat. Állandóan megdobáltuk Conort hóval, mire folyton csak morgott. Egy idő után megunta és ő is beszállt a játékba, de nagyon rendes volt, mert mindent amit kapott tőlünk visszaadott. Nagyjából délre be is értünk a városba, ahol a boltok többsége épp bezárt ebédidő miatt. Így, mivel Kattel nem reggeliztünk megcéloztuk az első étkezdét, amit találtunk. Egy hangulatos, és kicsit  régimódi kajálda volt ez. A mennyezetről kristálycsillár lógott, a falakat  bársonytapéta borította és arany stukkókkal díszítették. Nem kicsit éreztük csicsásnak az egészet, de azért kellemesen meleg volt bent. Leültünk egy asztalhoz, hogy kitaláljuk mit eszünk, mikor egy 15 körüli lány lépett mellénk.
- Mit hozhatok? - kérdezte mosolyogva, majd végignézett a társaságunkon. - Ti a Dark Wildba jártok?
- Igen, mert? - kérdeztem vissza, mert érdekes energiahullámot érzékeltem az irányából.
- Ja, nem úgy értettem. Biztos nagyon tehetségesek lehettek, ha felvettek oda titeket. Na szóval, mit is hozhatok?
- Én egy Hawaii csirkét kérek salival - mondta Kat és küldött felém egy üzenetet. - Meg tudnám fojtani a saját energiájában. Nagyon hiperaktív a csaj.
 Tudom, de nem lehet. Habár egy apró ráhatással kaphatnánk másikat. Csináljam?
- Én egy steaket kérek, véresen és egy üveg vörös bort.
 Nem, nem kell, bár csábító ajánlat.
- Sajnálom fiatalkorúaknak nem szolgálunk fel alkoholt - mondta a pincérlány. Segélykérően rám nézett, de inkább segítettem Conornak, mint a csajszinak.
- Nekem egy csokitorta lesz és egy kis paradicsomsaláta. Ja és a bort ne felejtse el.
- De..... - kezdte és a kicsike varázslat máris működésbe lépett. - Rendben, hozom csak egy kis türelmet kérek tőletek.
 Miután elment a rendeléseinkkel, két igencsak kíváncsi szempár szegeződött rám. Tudtam, hogy mit akarnak, de eszem ágában sem volt beismerni, hogy a lány miattam változott meg egy kicsikét.
- Ugye te voltál, Lisa? Most remélem tisztában vagy vele, hogy az állása forog kockán, ha mindez kiderül - háborgott Conor.
- Remélem tudod, hogy jössz nekem eggyel. Ha nincs ez a kis ráhatás nem kapsz bort. Inkább köszönnéd meg, mintsem lecseszel.
- Conor sajnálom, de Elisával értek egyet. Tudom, hogy nem szép dolog másokkal játszani, de az a lány igenis megérdemelte. Úgy nézett ránk, mint valami mutánsokra.
- Katerina el kell, hogy keserítselek. Bizonyos értelemben, ti azok vagytok, én viszont nem.
- Conor...MÉG nem vagy olyan, de te is tudod, hogy a dolgok változnak.
- Elisa, csak úgy közlöm veled, hogy egy kiskanál vízben bele tudnálak fojtani. Azonban egy boszorkányt nem lehet ilyen egyszerűen eltenni láb alól, főleg ha nem is teljesen boszorkány.
- De, igen is az vagyok. Egy teljes értékű és hatalmas boszorkány vagyok, ha kell be is bizonyítom - mondtam és éreztem, ahogy a levegő körülöttünk megfagy és szikrázni kezd. Conor arcán valami rémületféle suhant át.
- Nem kell, nem kötök még egyszer bele ebbe a dologba. Mostmár értem miért fél tőled mindeki, habár eddig csak hírből ismertem ezt az oldalad.
- Conor, hírből ismerhetted Lisát, e mivel egy suliba járunk láthattad is. Szóval vagy csak nem figyelted, vagy nem tudtad ki is Ő pontosan. Meg aztán Elit elég nehéz nem észrevenni - szállt be a beszélgetésbe Kat is. Látszott rajta, hogy még mondana valamit, de a pincérlány félbeszakított.
- Akkor egy steak, Hawaii csirke salátával és a paradicsom saláta illetve a torta - mondta és egymás után tette elénk a rendelt kajákat. - Sajnálom, de nincs vörös borunk.
- Akkor valami vörös innivalót, aminek fémes íze van. Például erdei gyümölcslevet, ribizliteát vagy vért.
- Vért?
- Csak viccel, ugye Conor - néztem rá szúrósan.
- Hát persze. Egy erdei lé megteszi.
- Azonnal hozom - mondta és elviharzott enyhén vöröses fejjel. Nem kellett ahhoz a félvámpírra néznem, hogy tudjam szíve szerint kiszívná minden csepp erejét.
- Na jó ebből elég legyen - csattant fel az eddig csendes Kat. - Azonnal mondja el valaki mi folyik itt, vagyis köztetek.
- Semmi,...csak Conor egy vámpír.
- Mi a büdös franc? Te most csak húzatsz, ugye?
- Nem én. Conort megharapta egy erős vámpír, ami miatt néha emberi vérre van szüksége. Gondolom, ez mostanában lesz esedékes.
- Elisa Dunken, hogy is mondjam....Jó tény és való igazad van, de nem mindenben. Kat engem egy olyan vámpír harapott meg, aki a maga nemében uralkodónak számított. Abban viszont téved a te drágalátos barátnőd, hogy szükségem van emberi vérre.
- Conor, Conor.....Komolyan azt hiszed, hogy ezt mindketten bevesszük? - kérdezte Kat és egy "hülyének néz ez minket" pillantást küldött felém. Bizonytalanul ingattam a fejem, mondván nem tudom, de a kis társaságunkat ismét meglátogatta a kiszolgáló személyzet.
- Tessék a gyümölcslé. Fogyasszák egészséggel az ételt.
 Mondatát követően távozott, mi pedig örömmel megettük az ebédnek beillő reggelinket. Miután végeztünk távozni akartunk, ám fizetésképpen otthagytunk egy kis üvegcsét. Persze lehet mondani, milyen suhancok vagyunk, de nem. Éppenséggel egy kis üvegnyi mágiát hagytunk a csajszinak fizetésképpen. Lehet nem fogja egyből érteni, de idővel remélem rájön.
 Mivel az ikreknek a héten lesz a szülinapja, és mivel nem vettünk semmit egyenlőre ajándéktúrára indultunk. Nem kellett sok és én megtaláltam mindkettejüknek a megfelelő ajándékot. Szerintem jó ötlet egy erős, és könnyű tőrt ajándékozni, habár ezzel az elképzelésemmel Kat nem értett egyet. Viszont ő nem talált megfelelőt még a 10 üzlet után sem, így feladta, mondván, majd készít valamit nekik. Ráhagytam, mert már kezdett alkonyodni, és szerettem volna sötétedés előtt visszaérni az akadémia falai közé.
 Sajnos egy idő után Conor levált tőlünk, mivel nem bírt velünk vásárolni, így közölte, hogy a suli előtt találkozunk. Már majdnem elértük a kapukat, amikor fémes ízt éreztem a levegőben, ami látszólag Katnek nem tűnt fel. Lépteit sietősre fogta, én viszont nem, mert nem láttam Conor sziluettjét kirajzolódni, ahogy egyre közelebb lépdeltünk. Értetlenül nézett vissza rám, és nem kellett sok és kibukott belőle az a kérdés, amitől a legjobban félt.
- Mi történt? Mit érzel?
- Semmi baj, de megkeresem Conort. Nincs a környéken és az épületben sem érzem a jelenlétét.
- Veled megyek. Jól jövet még plusz egy fő, ha bajban van.
- Katerina. Nagyra értékelem, de nem jöhetsz velem. Nem akarom, hogy bajod essen és különben is téged vár Cameron az emeleten.
 Ne is kellett többet mondanom, mert tudta, hogy ilyen érvvel nem játszom. Miután átlépte az iskola kapuját teleportáltam az egyik sikátorba, ahol éreztem hogy zűr van. Mire megérkeztem semmi jelét nem találtam dulakodásnak, vagy vérnek vagy valami hasonlónak. Gondolataimba merülve indultam kifele a széles sikátorból, mikor megéreztem valaki figyelő tekintetét magamon. Megfordultam, de nem láttam senkit magam mögött, így visszafordultam eredeti irányomba, majd elindultam a vége felé. Szinte minden egyes mozdulatomat árgus szemmel figyelte az illető, de mivel nem láttam senkit kezdtem megkérdőjelezni épelméjűségemet. Már kb. a felénél járhattam, mikor halk puffanással landolt valaki mellettem. Hátranéztem a vállam felett, és megláttam egy kifejlett férfit amint épp feltápászkodik a földről.
 Nem törődtem vele és tovább indultam, ám ez nagy hiba volt. Alig tettem meg néhány lépést, amikor valaki a karomnál fogva visszarántott és egyenes a mellkasának szögezett. Mivel a hátam csapódott neki az illetőnek, nem tudtam egyből beazonosítani a támadómat, de volt róla elképzelésem. Magas volt és széles vállú, pont olyan mint az a fazon, akit láttam. Fejét a fülemhez hajtotta és forró lehelete égette a hallójárataimat.
- Nem kell félned, kedvesem, nem fog fájni. Csak egy kis harapás és onnantól nem lesz gondod az élettel - mondta, majd lejjebb hajolt, hogy elhúzza a kabátot a nyakamról. - Milyen hamvas bőröd van és mily' kellemes illatod, szinte könyörög, hogy az enyém legyen.
- Na azt lesheted, rémpofa - mondtam és egy gyors mozdulattal kiszabadítottam magam a szorításából.
 Azonban ehhez a művelethez elég erős és energiaigényes mágiára volt szükségem, ráadásul meg is sebeztem. Fájdalmában hátrált néhány lépést, így volt némi időm a csuklómon lévő fegyverhez nyúlni. A karkötőn lógó fekete szív most vérvörösen izzott, ami arra engedett következtetni, hogy harcra készen áll. Az az átkozott bestia egy idő után abbahagyta a jajveszékelést és nekem támadt, amit sikerült kivédenem. Az azt követőket is, ám egy meggondolatlan mozdulat miatt elestem és egyenes arccal a földön landoltam.
- Na most megvagy, te kis átkozott. Miért sajnálod azt a pár csepp vért, amit kértem, ráadásul oly' szépen - mondta negédesen, amitől felfordult a gyomrom. - De milyen rendes is vagy, mostmár önként is nekem adod a véred. Igazán nem tudom, hogy háláljam meg.
- Soha - fordultam meg, de bár ne tettem volna. Mikor egyenesen felnéztem rá szemei gúzsba kötöttek és mozdulni sem tudtam.
 Aztán egy váratlan mozdulattal letépte rólam a kabátom, így szabad rálátása lett a nyakamra. Száját megnyalta, majd felemelt magához, hogy fogait a bőrömbe mártsa, de ekkor valaki kettévágta. Míg ő porrá zúzódott szét, én addig rongybabaként hullottam a talajra. Mikor látásom kitisztult nem várt embereket, vagy inkább vámpírokat láttam magam előtt. Lukas, Dante és Conor álltak egymás mellett, de hármuk közül, csak egy volt hajlandó segíteni felállni. Miután újra a talpamon álltam értetlenül néztem mindhárom jómadárra.
- Valaki volna olyan szíves elmagyarázná ezt nekem - mondtam és közben mutogattam a levegőben.
- Szívesen elmondanám, de van erre egy alkalmasabb személy is, mint moi (moa) személyem - mondta Luk, és közölte, hogy jó lenne, ha készülnék az estére.
 Idegesen haza teleportáltam, majd elmondtam mindent Katnek, aki közölte, hogy ez egy haláli kiruccanás volt a számomra. Gyorsan átöltöztünk, megvacsoráztunk és lementünk a hátsóbejárathoz, ahol Conor állt őrt. Érdeklődve néztünk rám, majd megszólalt.
- Csak nem azt gondoltad, Lisa, hogy a ma történtek után hagyom, hogy egyedül menj a fajtájuk közelébe. Ha mégis, akkor tévedtél, de nagyot.
- Conor...Nem egyedül mentem volna, mint látod. Kat is jön velem, és te is jöhetsz, ha akarsz.
- Megyek, de csak azért mert nem bízom bennük. Különben is ilyen ruhákban bármi megtörténhet - mondta és kissé lenézően mért végig bennünket. Igazság szerint nem öltöztünk ki nagyon, mert Kat egy egyszerű pántos ruhát választott, míg én egy fehér kivágottabb görög-stílusú ruhát vettem fel.
- Amúgy Lisa, egész jól áll ez az áldozati szín - mondta gúnyosan, majd elindultunk az éjjelisek szállására.

2.évad 15.rész - Az igazságnak ára van

Remélem tetszeni fog mindenki a rész és örülni fogtok neki. Jó hosszúra sikeredett és nagyon remélem jó is lett. Ígéretemhez hívem ebben a részben sok lesz a Lisa-Chris jelenet és mert megszavaztátok lesz 3. évad is.

Jó olvasást és szórakozást a részhez.

♥ Puszi nektek ♥

(Ha nem baj ajánlanék hozzá egy számot: Nightcore)

 Elisa szemszöge:

 "- Jobb lenne, ha visszamennénk.
- Nem akarok visszamenni. Senkinek sem kellek és különben is csak a gond van velem - mondtam és éreztem, hogy könnyeim újra áztatni kezdik a felsőjét."
 Kicsit simogatni kezdte a hátát, hátha megnyugszom tőle, azonban egyszerűen nem ment. Képtelen voltam megnyugodni, mikor a saját testvérem akart megölni. Ekkor egy kellemes bizsergést érzetem a fejemnél, majd minden kezdett elhomályosulni. Pár pillanat múlva már csak a semmiben lebegtem és minden fájdalom megszűnt létezni.

 Megnyugtató volt a sötétben lebegni, ám mindenféle gondolat cikázott a fejemben. Vajon miért vannak szárnyai? Miért aggódik értem, ha állandóan idegesítem? Miért nem tudom gyűlölni, mint a találkozásunk legelején. Tudtam, hogy a karácsonyi események óta, mikor kimondtam, hogy szeretem minden megváltozott. Ezeknek az oka mind én voltam. Logan halála után minden érzelmet megpróbáltam kitörölni magamból, de nem ment. Hiányzott a közelsége, de félek neki megmondani az igazat. Félek, mert már tudom, hogy akit igazán megszeretek azok előbb-utóbb meghalnak.

 Míg az gondolataim tengerén hánykódtam, a légkör mely átölelt átalakult. Az eddigi csontfagyasztó hideget felváltotta egy kellemes melegség. Bizonyos pontokon összpontosult és a sebeim amiket magamon ejtettem lassan gyógyulni kezdtek. Szerettem volna mondani, hogy ne csinálják, ám nemhogy a beszédre, de még arra sem volt erőm, hogy kinyissam a szemem. Aztán a meleg elmúlt és apró hangfoszlányok ütötték meg a fülem. Ezek a hangok nagyon messziről érkeztek tudatom határára ahhoz, hogy ki tudjak bármit is venni belőle.

 Pár pillanat vagy perc alatt újra meleg levegő ölelte körül a testem. Mozogtunk, ezt tisztán éreztem és egyre magasabbra értünk. Egy néhány köszönés és óvatos érintés után nyikorgást hallottam, majd valami puhára tett le. Újra megpróbáltam kinyitni a szemem, de nem akart úgy csinálni, ahogy én akartam. Beletörődve a sorsomba nem próbáltam meg mozogni. Chris óvatosan betakart egy meleg paplannal, majd leült az ágy szélére, ám nem sokkal később fel is állt onnan. Egy kicsit kényelmetlenül éreztem magam és azt hittem mentem meggyulladok, ám nemsokára egy vizes dolog ért a homlokomhoz. Nem sokkal később pedig az ágy besüllyedt mellettem. Bebújta a takaró alá és átölet a derekam, mire ösztönösen közelebb húzódtam hozzá. Egy puszit nyomott az arcomra, ami egy mosolyt eredményezett tőlem. Pár perc múlva elaludtam és most már nem is akartam felkelni.
 Álmomban egyszer sem próbáltak meg megölni, aminek kifejezetten örültem. Furcsa módon nem a múltam körüli álmok kínozta, hanem kellemes, szeretetteljes álmok lepték el az elmém. Voltak furcsák is, mint például, hogy Chris és én egy pár vagyunk, vagy a családom körében ünneplünk valamit. Örültem mindennek, ami körülvett és boldogságot okozott, de mint minden jó ennek is vége lett. Az álom alkotta sűrű felhőréteg kezdett szerteoszlani és rá kellett hogy jöjjek egy fájdalmas dologra. Ébredezek.
 Mikor elértem a tudatosság határát, egy felettébb meglepő dolgot tapasztaltam.  Fejem ütemesen és egyenletesen süllyedt, s emelkedett. Szemeimet kinyitottam, ám rögtön vissza is csuktam. A fény rettenetesen bántotta a szemem. Nyöszörögni kezdtem, mire az alattam lévő illető mocorogni kezdett. Szerencsére nem ébredt fel - mondtam magamnak. Óvatosan nyitogatni kezdtem a szemeim és pár pillanat múlva már minden gond nélkül nyitva tudtam hagyni.
- Mi a fene.... - kezdtem bele, de nem fejeztem be. Chris édesdeden aludt és én a mellkasán szuszogtam. - Hogy kerültem ide? - kérdeztem magamtól.
 Még időm se volt válaszolni magamnak, mert egy erős kar szorosabban fonódott a derekam köré. Egy picit feljebb emelkedtem és tiszta rálátásom nyílt arra, hogy karjait a derekam köré fonta. Mocorogni kezdtem, mire kinyitotta a szemeit és csodálkozva figyelt rám.
- Mióta vagy fent? - kérdezte élénken.
- Mit keresek én itt? - válaszoltam kérdéssel a kérdésre. Nem válaszolt egyből, hanem apró köröket kezdett rajzolni a bőrömre. Bizsergés futott végig a testemen attól a ponttól indulva, ahol hozzám ért.
- Azért vagy itt, hogy felépülj rendesen. Ugye tudod, hogy majdnem meghaltál? Miért teszel mindig azért, hogy elveszítselek?
- Chris...én...Te is tudod, hogy senkinek sem kellek. Egy kolonc vagyok mindenki nyakán. Még az apád is inkább látna holtan, mint hogy elviseljen. Nem kell úgy tennie senkinek, mintha törődnének velem.
- Remélem tisztában vagy vele, hogy badarságokat beszélsz. Miért nehéz elfogadnod, hogy van valaki akinek fontos vagy? - kérdezte érdeklődve.
- Mert senki sem szeret. Nézd csak meg, a szüleim is elhagytak, csak mert rossz csillagzat alatt születtem. Csak áruld el, mi okom lenne hinni neked? - mondtam, miközben felöltem az ágyban és magam alá húztam a lábam.
 A kezét nem vette el a derekamról egy ideig, majd hallottam, ahogy hanyatt vágódik az ágyon. Nagyot sóhajtott mielőtt állát a vállamra nem tette és újra át nem ölelt. Szívemet melengette ez a cselekedete, ám nem tudta felejtetni velem, hogy mi történt a birtokon.
- Szeretném, ha felépülnél és utána szívesen elmondok mindent amire kíváncsi vagy - mondta és belepuszilt a nyakamba, amitől leugrottam az ágyról. Egyenesen a szemébe nézve hátráltam, mert olyan érzést váltott ki belőlem, mint még soha. - Mit tettem, hogy ezt csináltad?
- Semmit...csak... - kezdtem mondani, ám nem tudtam hogy befejezni. Végig néztem magamon, majd rajta is és nem épp szép gondolatok kezdtek hatalmukba keríteni. - Miért van rajtam a pólód? És rajtad miért nincs felső?
- Nem kell egyből rosszra gondolni, meg aztán nem vagyok olyan - mondta sértődötten. - Csupa vér volt a ruhád és nem hagyhattam rajtad. Esküszöm, hogy nem láttam semmi olyat, ami miatt ki szeretnél nyírni. Azért hülye én sem vagyok, angyalom.
- Nem is vagyok angyal - mondtam, erre ő elvigyorodott és közeledni kezdett. Mozgása hasonlított egy ragadozóéra, habár mindig elfelejtem, hogy Chris voltaképp az is. Egy vámpír. Veszélyes és én mégis szeretem ŐT bármi történjen is. Míg közeledett volt alkalmam megfigyelni kidolgozott felsőtestét, ami teljesen elvonta a figyelmem. Nem vettem egyből észre, hogy elém ért csak akkor mikor már késő volt. Felnéztem és egy kajánul csillogó szempár nézett velem farkasszemet.
- Tetszik, mi? - kérdezte mosolyogva.
- Én nem is.... - mondtam rögtön, mire teljes mértékben vörös lett a fejem.
- Tudom én, hogy tetszett a látvány. Ezért igazán nem kell színt váltani - mondta, erre én szégyenemben lehajtottam a fejem. Tudom, hogy nem szégyen az ha tetszik valaki az embernek, de ilyen nyíltan azért mégsem kellett volna tudatnom vele. - Végülis jobb így, mintha mindent elfojtasz magadban, Lisa.
- Ezt nem hiszem el. Neked már semmi sem szent? Hogy mertél a fejemben olvasni?
- Mondja ezt az, akinek nyitott könyv a fejem és a gondolataim. Kis szívem, miért nem nézel rám, ha hozzám beszélsz? - mondta és az állam alá nyúlt, hogy megemelje a fejemet. Habár azt megemelte, mégsem néztem a szemébe. - Na. így már jobb egy cseppet, csak az kéne, hogy a szemembe is nézz.
- Miért? - kérdeztem és ekkor elkövettem egy hatalmas baklövést.
 Belenéztem a szemeibe és egyből magával ragadott. Nem válaszolt, hanem lecsapott az ajkaimra és óvatosan becézgetni kezdte. Csókja maga volt egy ki nem mondott valóság. Először a meglepettségtől nem csókoltam vissza, ám mikor el akart húzódni megtettem a következő lépést. Most én kezdeményeztem és ez nála váltott kis az enyémhez hasonló reakciót. Amikor el akartam válni tőle, szorosan magához vont és elmélyítette a csókunkat. Káprázatos érzés volt, mégsem tudtam magam teljesen beleélni, mivel ott volt köztünk valami megmagyarázhatatlan. A kellemes érzés lassacskán alább maradt és levegőért kapkodva elváltak ajkaink.
- Mondanám, hogy sajnálom, de nem teszem - mondta Chris enyhén kipirult arccal, majd még hozzátette - nem fogok bocsánatot kérni valami olyanért amit a szívem diktál.
- Most nem egészen értelek. A csók.....nekem.....
- Kérlek mond, hogy nem hagysz el újra. Azt nem élném túl, ha újfent elveszítenélek és nem csak pár napra, hanem örökre.
- Chris, én nem is tudom. Hogy érted, hogy "nem veszíthetsz el újra"? Te is tudod, hogy nem szeretem a titkolózásokat. Főleg nem akkor, ha érintett vagyok benne.
- Tudom és sajnálom, de van amit  nem kell tudnod ahhoz, hogy boldog legyél. A múlt egy sötét árnyék, mely vészesen szorosan köréd fonódott. Nem látod át rendesen a helyzeted.
- Miből gondolod? Állandóan csak hazugság vesz körül, még jó, hogy néha naiv vagyok. Chris...én bíztam benned, de becsaptál és ezt nem tudom megbocsájtani. Szeretnéd tudni, hogy mit gondolok erről az egészről?
- Hallgatlak - mondta és egy fél lépést hátrált, hogy jobban rálásson az arcomra. - Bizonyára nagyon érdekfeszítő lesz a mondandód.
- Remélem tudod, hogy egy hatalmas nagy pöcs vagy. Egy arrogáns, beképzel és egomániás lény vagy. Mindig eléred, hogy megutáltasd maga az emberekkel és ehhez csak gratulálni tudok. Tiszta szívből remélem boldog vagy - mondta, ám a végét ismételten lehajtott fejjel mondtam. Éreztem, ahogy szemeimet égetni kezdik az el nem hullajtott könnyek, de nem hagytam őket kicsordulni.
- Ezt szépen mondtad. Ha szerinted ilyen vagyok akkor mond ki, hogy mit érzel irántam.
- Gyűlöllek. Gyűlöllek, mert hazug vagy. Gyűlölni akarlak, de nem megy.
- Nem értelek tisztán. Meg különben is, ha hozzám beszél legalább mondhatnád a szemembe is a bajaidat.
- Így sem lenne semmi értelme, mert akkor sem látnád, mit érzek pontosan - suttogtam magam elé. Pár pillanat múlva két kezet éreztem az arcomon. Óvatosan egyre feljebb emelték a fejem, míg végül szembe találtam magam Vele.
- Most az egyszer légy velem őszinte, az Istenért. Mond ki. Mond ki ami a szívedet nyomja.
- Igazán hallani akarod? Hát tessék....Nem tudlak gyűlölni, mert nem megy. Nem változtam meg, mint ahogy azt te gondolod, mégis a közeledben sokkal gyengébbek látszom. És tudod miért? - kérdeztem, mire nemlegesen megrázta a fejét - Ezt nem hiszem el. Mindennek TE vagy az oka. Egész eddig képes voltam a közelemben élők életét megkeseríteni, ha úgy tartotta kedvem. Most meg szinte állandóan lelkizni kell velem, mert félő, hogy egy kósza gondolat miatt képes lennék kinyírni magam. Érted?
- Nem igazán, bár szerintem csak kerülgeted a témát. Miért nem tudod kerek-perec kimondani?
- Mit? Hogy mióta megláttalak beléd estem. Hidd el nem csak neked kell sok mindent feláldoznod, ha biztonságba akarod tudni a barátaid. Chris...
- Lisa...ugye most nem hallucinálok. Tudod már egyszer kimondtad, hogy szeretsz, de akkor azt hittem csak elhajlás van a térben, de most.....Megleptél.
- Tudod mit? Felejtsd el, hogy mondtam is bármit. Megkeresem Katrint és visszamegyünk a szállásunkra. A világért sem akarok tovább zavarni - mondtam és már az ajtó felé indultam, mikor két erős kar fonódott a derekam köré.
- Ugye ezek után nem akarsz itt hagyni egyedül. Nem lehetsz ennyire szívtelen. Tudod mennyit vártam arra, hogy kimond ezt?
- Mit is?
- Tudod te azt. Kérlek csak mond ki még egyszer! - kérte, mire megfordultam ölelésében. Mélyen a szemébe néztem és láttam benne az árnyalatnyi remény apró fényét. Gondolkodtam egy picit, de végül megtettem amit kért.
- Szeretlek, de lüke - mondtam mosolyogva.
- Ha tudnád, hogy én mióta vagyok beléd zúgva, meg lennél lepődve.
- Igaz is. Azt ígérted, hogy válaszolsz a kérdéseimre, ha jól emlékszem. Akkor most elmondasz mindet amit tudni akarok, ugye?
- Jaj, te lány. Bár nem áll szándékomban válaszolni, de ha reggeliztünk beszélhetünk róla. Azonban nekem így is tökéletes vagy, sőt ellenállhatatlan.
- Visszakapom a ruhám, vagy ebben menjek enni?
- Te sem gondoltad komolyan, hogy hagyom, hogy egy száll pulóverben mászkálj az épületben? A véres ruhákat meg végképp nem adom vissza. Még a végén rád támadna az összes vámpír. Kizárt....az én ruháim nagyok rád, Kat nem hozott váltást, úgyhogy kénytelen vagy magadnak elővarázsolni egyet.
- De nem megy. Ilyen távolságból képtelen vagyok megtalálni a megfelelő ruha összeállítást. Inkább visszamegyek az akadémiára vagy teleportálok.
- Nem engedem, hogy gyalog menj. Jobban örülnék, ha teleportálnál és én is megyek veled, mert nem bízok a Downson gyerekben. Különben meg ha kell segítek ruhát választani.
- Nem kell, meg tudom egyedül is oldani. Inkább azt mond meg miért félsz elengedni?
- Mert csak és kész. Amúgy meg már mondtam, hogy nem engedlek el, mert akkor nem jössz vissza. Megyek és kész. Vita lezárva.
- De a többiek...
- Megyek. Tudnak ők magukra vigyázni és Kat miatt meg nem kell aggódnod. Még biztosan alszik és ha minden igaz akkor egy ideig nem is fog felébredni. Ne nézz már rám ilyen dühösen. Nem csináltunk vele semmit, csak kimerült.
- Oké, de egy feltétellel jöhetsz velem. Nem rendezel jelenet, ha találkozunk Conorral, nem akarod, hogy beszéljek apáddal és végül, de nem utolsó sorban a legfontosabb. Nem jössz be a szobámba, míg öltözök, világos?
- Mit a nap, Angyalom. Azonban Conorral és apámmal szemben nem ígérhetek semmi biztosat.
- Mert? Ja és nem vagyok angyal, értve vagyok?
- Igen, Angy...Vagyis Lisa - mondta mosolyogva, majd teleportáltunk.
 Mondanom sem kell, nem a szobámban értünk szilárd talajt. Sajnos a főbejárat előtt landoltunk és nem sok hiányzott, hogy az ajtót eltaláljuk. Mivel nagyon hideg volt a járólap, és mezítláb vagyok kénytelen vagyok lebegni. Chris mellettem csak nevet, mert szerinte vicces, hogy nem viselem jól a hideget. Habár valamilyen szinten igaza van, mert azért 2 napig voltam a jeges hidegségbe burkolva és nem voltam melegen felöltözve. Lassan belebegtem a szobánkba és egyenesen a fürdőbe mentem, ahol némi meglepetés fogadott. Drága, egyetlen kutyusom csupán csak fél fürdőszobát amortizálta le. Gyorsan rendbe szedtem, és míg a varázslat dolgozott visszamentem a hálóba. Elsőre a szekrényhez mentem, hogy kivegyek törölközőt és egy kényelmes ruhát, mikor megszólalt valaki - pontosabban Chris - a hátam mögött.
- Gyors voltál - mondta elismerően, mire majdnem beleestem a szekrénybe.
- A frászt hoztad rám. Nem...mert Vadász szétszedte a fürdőt és különben is kellett valami ruha. Te miért vagy a szobámba?
- Csak nem azt gondoltad, hogy kint fogok rád várni a folyosón?
- De valahogy úgy gondoltam. Na mindegy, maradj, de ha a szekrényem közelébe vagy a fürdőajtó közelébe mész, kicsinállak.
- Értelek, de jó lenne ha végre elkészülnél. Kezdek nagyon éhes lenni.
- Oké, sietek - válaszoltam és bevágódtam a fürdőbe.
 Gyorsan megnyitottam a zuhanycsapot, hogy feljöjjön a meleg víz és leöltöztem. Pár pillanat múlva bemásztam a forróvíz alá és engedtem, hogy teljesen átmelegedjek. Ezalatt volt idő gondolkodni, és elvégezni a tisztálkodási dolgaim. Miután végeztem kimásztam a zuhanyból, felöltöztem és visszamentem a hálóba, ahol senki nem volt.
- Chris....Hol a fenében vagy? - kérdeztem a nagy semmitől, mire valaki megérintette a vállam. Illata egyből megcsapta az orrom és ismerős férfias jegyem valamelyest megnyugtattak, mielőtt felképeltem volna.
- Mi a baj, Angyalkám? - kérdezte Chris a fülembe suttogva, mitől kirázott a hideg. - Csak nem megijesztettelek?
- De, te barom. Hol voltál?
- Mondtam, hogy éhes vagyok. Elmentem kajáért és hoztam neked is, ha nem baj. Remélem szereted a kakaót és a croassant - mondta, válaszol csak bólintottam
 Megreggeliztünk, majd faggatni kezdtem. Kivételesen minden kérdésre választ kaptam, csak párat kerül, de azt rendesen. Végül megunta a kérdezz-felelek játékot és erélyesen megszólaltam.
- Mi lenne, ha nem csinálnád ezt? Miért nem válaszol a kérdéseimre?
- De válaszolok, csak jól kell őket feltenni.
- Oké, akkor még egyszer megkérdem. Mi vagy te valójában és mit keresek a múltadban?
- Rendben, habár megint rossz a kérdés. Vámpír vagyok és vannak adottságaim, mint neked. Ne nézz már így, tudod milyen frusztráló? Na mindegy! Adottság alatt azt értem, hogy szárnyak. Pontosabban angyalszárnyak, amik neked is vannak. Ezeket a szüleinktől örökölhetjük, vagy kaphatjuk ajándékba az angyaloktól. Eddig tiszta sor?
- Igen, habár nekem nincsenek szárnyaim.
- Vannak, voltak és lesznek is bármit teszel ellenük. Ez olyan mint a lebegés, a mágia vagy az érzéseid. Benned van, a részeddé vált az évek alatt. Lehet, hogy ez most elég hülyén hangzik, de nem tudom másképp elmondani. Amikor még kicsi voltál, egy nagyhatalmú lény....Asszem Mordredh levadászta a "fajtánkat". Először a te családodat ölte meg. A szüleink ősidők óta barátok voltak, így kétség sem fért hozzá, hogy a felnevelünk. Azonban néhány évvel később az enyémeket is megölette, ám mielőtt anyám is meghalt volna, elrejtett. A képességeid egy részét illetve az emlékeidet blokkolta, míg a többit meghagyta érintetlenül - mondta és mondta, míg végül elszakadt nálam az a bizonyos cérna. Könnyes szemeimet megtöröltem és egy párnába fúrtam a fejem.
- Miért nem mondta el nekem ezt senki? Mit tettem én, hogy ezt érdemlem?
- Lisa, kérlek higgy nekem. Ártatlan vagy és Logan is tudott mindenről, de nem akarta hogy meggyűlöld. A szüleid nem csak az enyémekkel voltak jóban, hanem Logannel és Eddel is. Mindannyian megesküdtek, hogy titokban tartják, míg elég nagy leszel, hogy megértsd a miérteket.
- Az egész eddigi életem hazugság volt. Mond meg az az ember akkor régen, akit megöltem, Ő ki volt?
- Egy démon, de már meghalt. Önvédelem volt és időbe telt míg megtaláltunk.
- Az igazságnak ára van. Mindenki azért halt meg körülöttem, hogy ez ki ne derüljön?
- Nem, de tudnod kell valamit. Én mindig is melletted álltam, még ha te nem is tudtál rólam. Kérlek ezért ne utálj meg nagyon - könyörgött, mire gy apró mosoly költözött a szám sarkába.
-  Nem foglak utálni, mert nem menne. Szeretlek és merem remélni, hogy ezek után nem fogsz többet titkolózni előttem. Ígérd meg! - követeltem mosolyogva, ás felé nyújtottam a kisujjam. - Kisujj eskü?
- Te egy angyal vagy az angyalok között. Esküszöm, hogy nem lesz több titkom előtted,........Szerelmem. Szeretlek mindennél jobban.
- Én is - mondtam, amire egy szenvedélyes csókot kaptam.

2.évad 14.rész - Nem veszíthetlek el újra!

  Remélem tetszeni fog a rész és pár visszajelzést is kapok, majd tőletek.
Ezúton szeretném jelezni, hogy még egy fejezet és befejezem az évadot
 Szerintem jó lett a rész és talán mostmár Lisa és Chris kapcsolata is alakulni fog, de ezt a részt rátok bízom, ki hogy értékeli.
♥Jó olvasást és szórakozást hozzá :D ♥

"Csak remélni tudtam, hogy időben odaértek."

 Amikor elértem a bejárathoz különös érzés fogott el. Olyan volt, mintha valaki óva intett volna attól, hogy egyáltalán bemenjek a házba. Nem törődtem vele és benyitottam, majd bementem és egyenesen az emelet irányába fordultam. Ahogy elértem az utolsó lépcsőfokot megláttam, hogy több helyen is fekete füst csomók vannak. Volt nem egy elképzelésem, hogy mik lehetnek, de egy aggodalmas hang egy pillanatra megállított.

 Christian, te vagy az? - kérdezte Vadász félénken.

 Igen. Jöttem ahogy tudtam, de mi történt és hol vagytok?

 Az erkélyen, de Lisa....hogy is mondjam....Nem teljesen itt van. Kérlek siess, vagy leesik.

 Azonnal megyek - mondtam és elindultam a balkon felé.

 Mire kiértem véleményem szerint legalább 10 fokot hűlt a levegő. Láttam Vadászt, de Lisát sehol sem találtam. Éreztem, hogy a közelben van, ám nem láttam, így a sárkány felé fordultam. A pikkelyes hüllőt láncok tartották fogva és szinte meg sem tudott mozdulni.
 Mit csináltak veled?
 Velem még semmit, csak lefogtak, hogy ne tudjam védeni a gyermeket. Ott van fent és nem kell NEKIK sok és megölik.
 Mégis mivel? Olyan magasan nem árthatnak neki - mondtam és fura hangfoszlányokra lettem figyelmes. - Mik ezek a hangok?
 Ők vagyis a füstszerű árnyak azok, akik megölik a Dunken-lányt. Erősek, de Lisa labilis lelki állapota miatt képesek áthatolni a védelmi falain és manipulálhatják őt.
 Értem és hogy szedjem le? Én nem tudok repülni, mint Ő.
 Legalább most tennéd félre a büszkeségedet! Tudom, hogy te is hasonló vagy mint Elisa. Vannak szárnyid, de sosem merted használni. Most szükség van rá.
 Rendben, de nem tudhatja meg. Legalábbis még nem és nem tőled. Majd elmondom, ha nem lesz más választásom, oké?
 Válaszul csak egy bólintást kaptam, semmi többet. Lazítottam a kabátomon, majd egy gyors áteresztő varázslatot bocsátottam rá és megidéztem a szárnyaim. Hát mondanom sem kell az enyém nem fehér, mint azt várná bárki is. Míg Lisáé vörös, addig az enyém fekete. Kettőnk közül ő volt az, aki átokként tekintett erre az adományra. Elrugaszkodtam a földtől és egy szárnycsapás alatt előtte lebegtem. Szemei lehunyva voltak, de állandóan mozogtak. Megpróbáltam közelebb menni hozzá, ám egy árny elém vágott. Inkább látszott füstszerűnek, mintsem testes alaknak.
- Ne merj közelebb jönni - mondta.
- Nem te mondod meg mit tehetek és mit nem. Egy testetlen árny vagy, aki meg akar ölni egy boszorkányt.
- Ez a boszorkányivadék már régen halott. Testileg és lelkileg még él, de érzelmileg már nem. Különben meg már amúgy sem szabadna élnie és ezzel csak szívességet tennék mindenkinek - mondta, majd egy kicsit összébb szedte magát és materializálódott. Gonoszul vigyorgott és intett egyet Lisa irányába.
- Nem teheted ezt vele. Ő még ártatlan és nem tud semmiről.
- Engem és a társaimat ez nem érdekel. Meg kellett volna halnia azon az éjszakán amikor a hozzá hasonlók többségének. Azért látom te is megúsztad a mészárlást.
- Mert jobb vagyok nálatok és nem tudtok nekem ártani, de jobban tennétek, ha Őt sem bántanátok.
- Mi nem is fogjuk, mert megteszi helyette egy aprócska igézet - mondta majd eltűnt. 
 Ekkor vettem észre, hogy Lisa már legalább fél méterrel lejjebb van, mint mikor mellé értem. Aztán nem kellett sok és zuhanni kezdett, én utána, és még időben sikerült elkapnom. Rúgkapált és csapkodott a szorításomban, de nem engedtem el. Kinyitotta a szemeit és olyan kékséggel találtam szembe magam, mint még soha. Az éj kékjénél is mélyebb volt a színe és könnytől fátyolos.
- Chris....Mit keresel itt? - kérdezte alig hallhatóan.
- Segíteni jöttem....Gondoltam szükség lehet rá - mondtam még mindig a karjaimban tartva. Ekkor valami meleg és nedves dolgot éreztem a kezeim közt. Lenéztem és láttam, hogy a testén több vágás is van és egyik sem akart begyógyulni.
- Tegyél le. Tegyél le most azonnal! - mondta és egyre idegesebb lett, látva azt, hogy nem fogok eleget tenni a parancsainak.
 Kiugrott a kezeim közül és előttem állt meg, majd ütni kezdte a mellkasomat. Síri csend honolt kettőnk, majd ütlegelései egyre inkább abbamaradtak. Apró kezeit a mellkasomra tette, ezzel nyertem egy minimális időt, hogy levegyem a kabátom és a hátára terítsem. Nem szólt semmit csak felvette, majd egy erős csapódás kíséretében a felsőtestemhez simult. Nem sokkal később valami nedveset éreztem a felsőmön és egy halk motyogás is társult hozzá.
- Miért nem tudsz békén hagyni? Miért kell minden sebemet felszakítanod? - suttogta, mégis tisztábban hallottam mint eddig bármikor.
- Ne haragudj rám. Nem akartalak ennyire felzaklatni, bele se merek gondolni mi történt volna ha nem érek ide időben - mondtam és átöleltem törékeny kis testét. Ő is ugyan így tett, de nem sokáig maradt keze a hátamon. Teste megmerevedett és megpróbált elhúzódni, de nem engedtem el.
- Azonnal tűnj el a közelemből. Mi vagy te valójában? - kérdezte és rám emelte a tekintetét, melyben némi félelem látszódott. Nem válaszoltam, helyette a fejét gyengéden visszanyomtam  a pólómra.
- Chris...kérlek... - mondta, ám ismét csak néma maradtam és egyik kezemet a fejére tettem.
- Lisa...Minden rendben veled? Olyan hideg vagy mint a levegő, mely körülvesz minket - mondtam némi gondolkodás után. - Jobb lenne, ha visszamennénk.
- Nem akarok. Senkinek sem kellek és különben is csak a gond van velem - mondta és újra áztatni kezdte a felsőm.
 Kicsit simogatni kezdtem a hátát, hátha megnyugszik, azonban miután nem történt meg egy altató varázslatot küldtem rá. Elkaptam mielőtt elgyengültek volna a lábai és felrepültem Vadászhoz. A láncok már eltűntek és épp a nyakát nyújtogatta, mikor landoltam. Figyelme egyből ránk szegeződött és kíváncsian várta a mondandómat.
 Igazad volt. Hasznát veszem néha a szárnyaknak is, de nem használom őket soha többet. Látnod kellett volna, hogy nézett rám azok után, hogy megérintette őket. Fél tőlem és ezt nem akarom - mondtam.
 Miért óvod őt ennyire odaadóan?
 Hosszú lenne elmagyarázni. Legyen elég most ennyi és vigyük melegebb helyre mielőtt teljesen megfagy. Mikor kezdte magát vagdosni?
 Még délelőtt, és lassan este lesz, úgyhogy elég régóta. Kb. Egy órája hagyta abba, mikor a füstös árnyak megjelentek. De igazad van menjünk biztonságosabb helyre. Szálljatok fel, így talán gyorsabb lesz.
  Felültettem a lányt a hüllő hátára, majd én is felmásztam rá. A sárkány óvatosan emelkedett a magasba, ám utána szélsebesen ment a szállásom irányába. Nem telt el sok idő és megérkeztünk, leszálltam és közben üzentem Cameronnak, hogy jöjjön elénk. Miután mindketten a havas talajon voltuk, az ajtó kinyílt és egy nagyon ideges Kat és Cam lépett ki rajta. Mindkettő egyenesen felénk jött, és mikor meglátták Elisa szétszabdalt bőrét egyből gyógyítani kezdték osztott erővel. Mikor kész voltak egy számomra is nagyon fontos kérdést hallottam a bejárat irányából.
- Hol fog lábadozni? - kérdezte Lukas.
- Őszinte leszek veletek nem tudom - mondtam és elindultam a főbejárat felé. - Arra gondoltam, hogy nem hagyom egyedül, így nálam fog felépülni. Gondolom ez nektek nem fog gondot okozni. Ja és Kat, remélem nem akartál még visszamenni a főépületbe?
- Hát nem is tudom...Arra gondoltam, ha Mia  meglesz, akkor visszamegyünk, és nem zavarunk tovább.
- Ez hülyeség. Nem zavarnátok, meg aztán milyen dolog, hogy hárman a főépületben laktok - mondta Cam.
- Meg mostmár nem engedem el Lisát míg ő nem akar maj távozni - mondtam és éreztem hogy valami szívfacsaró érzés költözik a lelkembe. - Szeretném, ha itt maradnátok legalább, míg a többiek vissza nem jönnek a síelésből. A többit holnap megbeszéljük, oké? Szeretném, ha végre meleg helyen lenne - mondta, miközben felértünk az emeletre.
 A szobám ajtajáig kísértek, amjd mindenki elköszönt és egyedül léptem be oda a boszimmal a karomban. Óvatosan, vigyázva minden mozdulattal leraktam az ágyamra, amit időközben alváshoz előkészítettem. Miután vízszintesbe került lehámoztam róla a kabátom és betakartam egy jó vastag takaróval, nehogy megfázzon. A takaró takarásában rávarázsoltam egy régebbi pólómat, hogy ne azokban a véres cuccokban aludjon. Nem tudtam mit kéne ilyenkor csinálni, de egyben biztos voltam. Nem hagyhatom, hogy bántsák őt, mégha ezzel keresztbe is teszek magamnak.
 Átöltöztem és is egy kényelmesebb ruhába, bevizeztem egy kéztörlőt, majd befeküdtem mellé az ágyba.  Homlokára tettem a nedves törlőt és adtam egy puszit az arcára. Erre a cselekedetemre egy aprócska mosoly jelet meg az arcán, ami engem is mosolyra késztetett. Magamra húztam a takarót és átöleltem a derekát, mire közelebb húzódott hozzám. békésem aludt és így olyan volt mint egy igazi angyal. Tisztában voltam vele, hogy ha reggel fel kel muszáj lesz beszélnünk és kénytelen leszek kitálalni neki. Nem veszíthetem el újra.

2.évad 13.rész - Versenyfutás az idővel

  Remélem tetszeni fog. Kérdésem lenne, hogy Chris és Lisa sorsa együtt folytatódjon a következő résztől, vagy még ne. Mindenkinek várom a visszajelzését.
Szeretném, ha az oldalt kitett kérdést is véleményeznétek, illetve a Chris-Lisa kérést.
Előre is köszönöm

Jó olvasást :D ♥

Puszi: Ildi
Ui.: Gondoltam hozok egy kis zenét a fejezethez, ami szerintem illik hozzá. Nekem tetszik, és remélem nektek is fog :D (zene)

 A villám nem messze a háztól csapott le. A hangja inkább hasonlított egy hangrobbanásra, mintsem egy rendes dörgésre. Reszkettem és nem csak a hidegtől, hanem lassan a kimerültségtől is. Azért annyira nem voltam kikészülve, hogy a jéghideg földön aludjak, így megidéztem egy pokrócot. Kissé idegenkedve, de végignyúltam a "fekhelyemen" és fejemet álomra hajtotta.

 Pár pillanat alatt elragadott a megnyugtató sötétség, ám ez nem tartott sokáig. Egy röpke másodperc alatt beszippantott egy sokkal sötétebb és sűrűbb valami. A szememet nem tudtam elsőre kinyitni, így az érzékeimre kellett hallgatnom. Éreztem valami meleget és neveset magam mellett. Kinyújtottam a karomat, hogy elérjem azt a valamit, ám mikor elértem szemeim kipattantak. Félve fordultam az érintett dolog irányába és a lélegzetem is elakadt mikor megláttam. Egy gyermek volt, talán pár évvel fiatalabb, mint én és halott. Szemeiben kilátástalanságot, félelmet és reményt véltem felfedezni. nem szokásom végignézni a halottakon, de most mégis megtettem. A lány egy egyszerű fehér hálóruhát viselt, arca sápadtabb volt, mint a Hold fénye és karjait furcsa jelek borították, amiket nem ismertem vagy ha mégis akkor nem emlékszem rájuk. Már épp el akartam húzódni tőle, mikor észrevettem, hogy rajtam is hasonló ruházat van és nem egy 16-17 éves lány alkatával rendelkezem. Óvatosan megidéztem egy asztrálént, így szembesültem azzal a ténnyel, hogy kb 3-4 évesnek nézek ki és nem sokba különbözök attól a lánytól, aki meghalt. Lelkemben azonnal páni félelem költözött egy szinte belülről mart, majd valaki megragadta a karom, mire felsikoltottam.

- Cssss.....Ne kiabálj vagy visszajön és megöl - suttogta, ám hangja földöntúlian csengett. - Légy nagyon óvatos és nem lesz semmi baj. Hugicám, kérlek ígért meg, hogy sosem felejted el, hogy ki is vagy valójába.

- Nem tudom miről beszélsz. Nem tudom ki vagy és mit keresek itt. Én már majdnem 17 vagyok és ez csak egy rossz álom. Te tudod ki vagy mi vagyok?

- Te is tudod, de elfelejtetted, mint látom. Kérlek vigyázz magadra és ne felejtsd. A szárny egy ajándék, nem egy átok. Keresd meg a családunk történetét és minden világosabb lesz - mondta, majd szerintem mostmár véglegesen kilehelte a lelkét. Kezei elernyedtek, majd lecsúsztak a karomról, azonban itt még nem ért véget az álom. Egy kis részem éreztem, hogy az előbbi lány valahogy a múltammal áll kapcsolatban és hiába mondta, hogy hugicám nem tudtam ki ő nekem. Inkább csak sejtettem, hogy egy testvér, akit elfelejtettem, de azt nem tudom miért. Azonban, ha hazudott is nekem, akkor honnan tudott a szárnyamról, amit Don megpróbált eltüntetni, habár nem időtállóan.
 Az idő és a kor megváltozott és egy újabb idegen helyen találtam magam. A félelem már elmúlt, ám nem maradéktalanul.  A hely egyszerű és barátságos volt egészen addig, míg meg nem jelent egy őrült kinézetű férfi. Csendben maradtam és behúzódtam az árnyékba, hogy meg ne lásson és az eddigi élmenyeimből kiindulva elképzelhetőnek is tartottam az ellenkezőjét. Nem vett észre egyből, ezért furcsa hangokat kezdett magából amik mintha csak hívogattak volna.
- Gyere elő, kicsi lány. Nem bántalak, ha te sem engem - mondja mézes-mázos hangon. Kedvem lenne felképelni, de nem teszek semmit. - Nem kell félned kis boszorkány - folytatja és ezzel eléri, hogy ha nem is 100%-os magabiztossággal, de kilépek elé.
- Ki vagy és mit akarsz tőlem?
- Én semmit....csak azt a drága és édes véredet - mondja, ám szavai vége eltorzul és felém veti magát.
 Nem tudtam megmozdulni, így leterít, mire az az átkozott jut eszembe, aki meg akart erőszakolni. Küzdök ellene és el is érem amit akarok, mert egy jól irányzott rúgással a szoba, másik végébe taszítom, míg én gyorsan felállok. Azonban ekkor észreveszem, hogy a helyiségnek csak egyetlen egy ki - és bejárata van és az a vérszívó szörnyeteg épp a kellős közepén terült el. Nagyon elkalandozhattam, mert a következő pillanatban már előttem áll és idétlenül vigyorogva újra megszólal.
- Nem gondoltam volna, hogy egy 4-5 éves kis pokolfajzatba ennyi erő szorul. Kedves akartam lenni, és nem kegyetlen, de nem hagysz más választást - mondta és a hajamnál fogva feljebb emelt. Nem értettem miért mondta, hogy 4-5 éves vagyok, majd egy röpke pillanatra végigértem maga. - Meg kellett volna halnod, akkor mikor a szüleidnek, de nekem így is jó.
- Nem......Maga nem fogja megölni, mert egy gyenge kis senki, mint a többi magához hasonló - mondta egy kellemes női hang a vámpír mögül - Eressze el a kislány és talán, ismétlem talán meghagyom azt a szánalmas kis életét.
- Pont magam mondja. Ön sem különb tőlem, ugyanolyan mindkettőnk vére - mondta nevetve a fogva tartóm. Visszafordul felém és kezeit a nyakam köré fonta és fojtogatni kezdett.
- Nem vagyunk egyformák. Ha nem tűnt volna fel én messze nem úgy nézek ki, mint te - folytatta a nő.
 Az arcát nem láttam, de éreztem minden egyes gondolatát. Megbánás, szeretet és féltés volt az ami belőle áradt felém és tudtam ő segíteni fog. A levegő fogytán volt a tüdőmbe, a szorítás egyre erősödött, még küzdöttem egy darabig, majd feladtam. Nem sokra rá elnyelt a sötétség, majd a támadóm kezei elengedték a torkom és a friss oxigént kapkodva szívtam magamba. Érzékeltem mi történik körülöttem, de nem érdekelt egészen addig, míg valaki meg nem állt felettem.
- Sajnálom, de ennek nem lett volna szabad megtörténnie, Lisa. Kérlek ne haragudj rám - mondta, majd kezei közé fogta az arcom, és suttogni kezdett, míg el nem elaludtam.
 Mikor magamhoz tértem fáj mindenen és rettenetesen fáztam. A rettegés már teljesen elmúlt és csak az üresség maradt utána. Nem éreztem semmit a magányon és a kimerültségen kívül. A nap már fent volt, így nem kellett a vaksötétben tapogatóznom, hogy megtaláljam amit keresek. Lebotorkáltam a földszintre és a konyha felé vettem az irányt. Útközben magamra varázsoltam egy valamivel melegebb ruhát. A konyhába érve idéztem némi élelmet, de nem ettem belőle túlságosan sokat. Miután végeztem visszamentem az emeletre és kiléptem az erkélyre.
 A tájat csend övezte, ami gyógyírként hatott sajgó lelkemre. Szinte teljesen elnyelt a csend és a magány, amit hál' égnek senki illetve semmi nem zavart meg. Magányomban éreztem, hogy senkinek sem hiányoznék, így megidéztem egy apró, ám annál élesebb tőrt. A kezeimben forgattam a kis "játékszert" és egy jól irányzott mozdulattal végighúztam a combomon. Tudtam, hogy hamar be fognak gyógyulni, de rájöttem arra, ha blokkolom ezt a képességem normál emberi idő alatt jönnék csak rendbe. Az első még fájt, de a soron következők már nem. A fájdalom, amit még éreztem azt nem a sebhelyek miatt éreztem. Tudtam, hogy ha meghalnék senkinek sem hiányoznék, mert egy lázadó, szófogadatlan és kiszámíthatatlan "pokoli lény" voltam. Ezt mondta rám a Szervezet embere is, aki soha nem is ismert legalábbis szerintem.
 Lisa, kérlek ne tedd! - hallottam meg egy elég távoli hangot. Figyelni kezdtem és a fejemben vízhangzó mondatot felváltotta néhány pillanat múlva valaminek az erőteljes szárnycsapása. - Nagyon kérlek várj meg.
 Ekkor felnéztem az égre és egy szélsebesen közeledő szárnyas alakot láttam. Nem kellett sokat gondolkoznom ki vagy mi lehet az, mert nagyon jól tudtam mi közeleg. Egy sárkány szállt le a terasz alatt és pár másodperc elteltével előttem termett. Szárnyaival és egész testével védelmezőül telepedett körém.
 Miért akarsz meghalni? - kérdezte és éreztem a hangján, hogy nem sok kell neki és eltörik az a bizonyos mécses. - Talán nem szeretsz már, és azért akarsz itt hagyni?
 Nem erről szó sincs, csak....én....Feleslegesnek érzem magam. Ha meghalnék mindenkinek jobb lenne. Te is boldogabb lehetnél egy rendes boszi mellett, aki nem olyan, mint én - mondtam keserűen.
 Hiszen ez nem igaz. Nálad jobb boszorkány nincs a Földön és ha nem lennél én sem lennék. Mi történt ami miatt azt hiszed a halálod mindenkinek örömet hozna?
 Tudod volt egy álmom, ahol egy hozzám hasonló lány meghalt és azt mondta, hogy a húga vagyok. Te is tudod, hogy senkim sincs már rajtad kívül, aki megértene. A szüleim meghaltak, Logan szintén és félek bárkit is közel engedni magamhoz, mert félek attól, hogy elveszítem.
 És Kattel mi van? Ő nem is létezik számodra?
 De, de mostanában vele sem sokat beszélek. Próbálok mindenkinek egy vidám-ént mutatni, de nem mindig jön össze. Mond te ismerted az igazi szüleim?
 Igen.....rendes és szerető emberek voltak.
 Hazudtak nekem. Mindenki csak hazudozik körülöttem, még az is akit közelebb engedtem magamhoz.
 Kiről beszélsz?
 Chrisről. Megbíztam benne és beavattam az életem egy kis részébe, mire kiderül róla, hogy egy vámpír. Azonban, mikor kezdenék újra bízni benne  akkor rájövök, hogy valamit eltitkol előlem a múltammal kapcsolatban - mondtam és a tőrt ismét a combomhoz emeltem. Egy újabb vágás egy újabb vércsepp, amit elhagyok, de nem érdekel.
 Miért teszed?
- Mert jobban érzem tőle magam. Senkinek sem hiányzom, mindenki gyűlöl és megvet - ordítottam és megvágtam a csuklóm, amiből ömleni kezdett a vér. Sós cseppek lepték el a szemem, és miután elegen lettek lecsorogtak az arcomon. Nem sokkal később a környék körvonalai elmosódtak a szemeim előtt, majd egy új alakult ki a régi helyén.
- Lisa.....LISA.....Hol vagy testvérkém? - mondta egy idegen hang. Nem sokkal később egy fiatal lány állt meg előttem. - Gyere játszani.
- Nem is tudom, el fogok esni és tiszta kosz leszek - mondtam neki. - Különben meg anyáék haragudni fognak, mert kiszöktem.
- Nem fognak. Beszéltem velük és megengedték, hogy kigyere. Különben meg vigyázni fogok rád.
- Rendben - mondtam és elindultam utána. Pár lépés után egy könnyed szökkenéssel elrugaszkodtam a talajtól és onnantól repülve követtem a nővérem.

Chris szemszöge:
 Miután Lisa visszatérte a látomásból furcsán kezdett el viselkedni. Először nem hagyta, hogy Cam segítsen neki, majd egy sárkányt kezdett el babusgatni, majd rátámadt Dantéra. Tudtam, hogy nehezen viseli el, ha kritizálják, vagy szekálják, de ezt nem gondoltam volna róla. Kis híján megölte és rám sem akart hallgatni. Rendes lány Ő a maga sajátos módján, de ez akkor is túlzás volt, főleg úgy hogy engem is megfenyegetett.
 Fejét lehajtotta és vitába szállt velem, ám én az álla alá nyúltam, hogy kényszerítsem arra, hogy a szemembe nézzen. Nem akart és ezt a pillanat tört része alatt megértettem, kor tekintetünk találkozott. Szomorú volt és elveszett, de nem akarta, hogy sírni lássam, így elfordult és felteleportálta magát Vadász hátára. Elrepült és azóta még látni sem látta. Aztán két nap elteltével látogatót kaptunk.
 Délelőtt Kat jött át és Cammel beszélt vagy inkább vitatkozott. Nem tudom min kaptak össze, de nem is érdekelt egészen addig, míg Lisa nevét nem említették. Tudtam jól, hogy nem szép dolog hallgatózni, de megtettem. Féltettem őt és nem akartam újra elveszíteni, azt már nem bírtam volna elviselni.
- Cam, te is tudod, hogy nem hagyhatom magára - mondta Kat indulatosan - Félő, hogy kár tesz magába.
- Katrin nem lehet őt sem semmibe venni. Tudod, hogy kell egy kis idő míg feldolgozza a történteket. Dante mélyen a lelkébe gyalogolt, de nem volt önmaga. Ne félj, kicsim nem csak te félted őt.
- Tudom, de akkor is - mondta a lány, majd nagyot sóhajtott - Jó rendben, de most visszamegyek és megnézem mit csinál.
- Rendben és este átmegyünk, oké?
- Aha - válaszolta a boszi, elbúcsúzott a vámpírjától, majd távozott.
 Gyorsan elálltam az ajtótól és visszamentem a szobámba. Egész nap nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy valami nincs rendben Elisával. A délelőtt további részében olvasni próbáltam, hogy lekössem magam, de nem jártam sikerrel. Délután Cameron szólt, hogy átugranak Lukassal megbeszélni valamit a lányokkal, majd vadászni mennek. Különösebben nem izgattam magam egészen addig, amíg egy vitatkozás nem szűrődött fel a földszintről. Felálltam az ágyról és az ajtóhoz ballagtam, majd kilépve azon egy nagyon is ideges hang ütötte meg a fülemet. Elsétáltam a lépcsőig, de a megtorpantam az utolsó lépés előtt, így takarásban maradtam.
- Katerina mi szél hozott szerény hajlékunkba? - kérdezte Kyle.
- Kyle.....Kérlek volnál oly' kedves és eltűnnél, mondjuk most azonnal. Nem kérem többször.
- Na, de kérlek. Egy ilyen kedves lány, hogy képes ennyire...hogy is mondjam....kegyetlen lenni.
- Na ide figyelj, de barom! Beszélnem kell Cameronnal vagy Chrissel. MOST! - mondta, ám inkább hatott hisztérikus kitörésnek, mintsem kedves kérésnek.
- Sajnálom, de Cameron még nem jött vissza és Chris a szobájában pihen. Remélem megérted, hogy nem szándékozom zavarni - mondta higgadtan.
- Kyle, szerintem te nem értesz meg engem. Életbevágóan fontos, hogy beszéljek valamelyikkel. Felfogtad ezt?
- Igen, de akkor is - mondta, majd egy hatalmas csattanás, és egy káromkodás hallatszott fel az emeletre. Néhány pillanat múlva ajtócsapódás és egy érdekes mondatot kaptam el.
- Szia Kicsim. Mi szél hozott erre, és miért vagy ideges? - szólalt meg Cam.
- Lisa...szóval...eltűnt - mondta ki kerek-perec.
- Mi történt? És hogy? Honnan veszed, hogy nyoma veszett?
- Érzem és kész, különben meg nem ért vissza a megbeszélt időre. Történt valami, de Conor sem tudja pontosan mi.
- Hogy érted, hogy Conor sem tudja? - kérdezte és kiléptem a rejtekhelyemről.
- Kérlek ne itt beszéljük meg - mondta felém fordulva.
- Rendben - intettem, hogy jöjjön utána, amit meg is tett.
 Feljött ő is és a többiek is az emeletre, majd mindannyian bevonultunk az "irodámba". Látszott Katen, hogy nem kell sok és kiborul, de még tartotta magát. Szemmel láthatóan Camet is nyugtalanította a dolog, ugyanúgy mint engem, így intettem neki, hogy próbálja meg megnyugtatni a bosziját. Barátom habozott egy kicsikét, majd mégis megtette, amit kértem. Miután sikerült Katet "normális" állapotba hozni megszólaltam.
- Mi történt?
- Nem tudom pontosan. Úgy volt hogy elmegyünk bulizni, és minden jól is ment egészen addig, míg nem ment el szólni az igazgatónak. Azt mondta, hogy közli vele a szándékunk, hogy ne boruljon ki, de miután nem ért vissza 8-ig kezdtem aggódni érte - mondta.
- Értem én, de miből gondolod, hogy valami történt vele. Lehet hogy csak meggondolta magát.
- Nem, nem erről van szó. Mikor nem jött vissza 1 óra elteltével sem elindultam megkeresni, de mivel nem találtam megkerestem Conort - folytatta, mire a "Conor" szó hallatán csúnyán néztünk rá. - Tudom, de csak ő volt akit megtaláltam az épületben. Megkérdeztem, hogy látta-e Lisát és mikor azt mondta igen reménykedtem, hogy azt is tudja, hogy hol van. De nem tudta. Elmondta, hogy találkozott vele és valami megviselte. Volt elképzelésem a hollétéről és elindultam oda.
- És mit csináltál kint ilyen későn. Esküszöm ugyanolyan felelőtlen vagy, mint Elisa. Mi lett volna, ha megtámadnak azok a vámpírok akik vadászni vannak kint?
- Jaj már Chris. Te is tudod, hogy a mestertől tanultam és meg tudom magam védeni. Különben meg a Charlsten birtokhoz közel eső erdőt egy hangulatburok veszi körül. Sajnos olyan erős lett, hogy nem tudok rajta átmenni és minden varázslatot visszaver.
- Mi az a hangulatburok? - kérdezte Luk, de Kat helyett én válaszoltam.
- Az egy olyan védelmi pajzs, ami az alkotója hangulatát tükrözi. Ritka és eddig nem ismertem olyat, aki képes lett volna megcsinálni.
- Chris... - kezdte Cam. - Te is tudod, hogy Lisa ereje hatalmas és nem tudhatjuk mire képes és mire nem. Van egy olyan érzésem, hogy alábecsülöd őt.
- Nem, de reméltem, hogy erre azért nem képes. Milyen volt a burok, Katerina?
- Nehéz lenne szavakba önteni, inkább megmutatom - mondta és egy kisebb burkot hozott létre a szoba közepén. - Ez egy tükörburok. Pontos mása annak a védelmi pajzsnak ami az erődnél van. Csak akkor érzitek amit én, ha beleléptek.
- Leszek én az aki kipróbálja - mondta Kyle, mire mindenki bólintott.
 Belépett a héjba, majd nem sokkal később összerándult és elterült a padlón. Tudtam, hogy segíteni kéne, de most ő volt az aki vállalta az áldozat szerepét. Láttam a srác arcán a fájdalmat, a szenvedés és az elkeseredettséget és csak remélni tudtam, hogy nem mind az Ő érzése. Azonban Kat egy idő után leengedte a pajzsot és segített felállni Kylenak.
- Ez rettenetes volt. Kibaszott hideg és rengeteg érzés van ott. Te hogy bírtad ki?
- Maradjunk annyiban, hogy egy ideig elviseltem és kész. Tudom, hogy veszélyben van és nem tudok neki segíteni, mert nem enged magához közel senkit. Segítetek nekem? - kérdezte kétségbeesetten.
- Igen, de nem most, oké? Pihenned kell és amúgy is éjszaka van - mondta, ám ekkor egy hatalmas villám hasította ketté az eget. - Mi volt ez? Hülye válaszok kíméljenek.
- Nem tudom - suttogta Kat.
- Cameron, Lukas Katrin itt marad éjszakára, készítsétek elő neki a vendégszobát.
- Rendben, főnök - mondták egyszerre.
 Miután elmentek a fiúk a lány felé fordultam. Szólásra nyitottam a szám, de azon nem jöttek ki szavak. Nagyon megviselte a barátnője eltűnése és engem is nyugtalansággal töltött el, hogy nem tudok rajta segíteni. A Walker-fivérek kb. 10 perc múlva jöttek vissza és kísérték a szállására a boszorkányt. Elrendeztem mindet a helyiségben, majd átmentem a szobámba aludni. Azonban mikor átlépem a "birodalmam" küszöbét az alvás utáni igényem egyből elszáll és helyét valami más veszi át. Bűntudat, vagy féltés vagy lelkiismeret furdalás? leülök az ágyam szélére és csak bámulok kifelé az ablakon. Havazik és villámlik egyszerre és a levegő tele van bánattal.
 Egész éjjel egy szemhunyásnyit sem pihentem, így reggel kissé nyűgösen álltam fel az ágyamról. Nem voltam éhes, mégis lementem az étkezőbe és csinálta egy jó erős feketét. Megittam, a poharat elöblítettem és visszasétáltam a hálómba. Útközben egy hozzám hasonlóan megviselt lánnyal találkoztam, de köszönés nélkül elment mellettem. Szerettem volna megkérdezni, hogy hogy van, de nem láttam értelmét. Mielőtt az ajtóm elé értem volna egy szellem jelent meg előttem. Egy nagyon ismerős lélek, aki már egyszer segített nekem.
- Don...örülök, hogy újra látlak. Mi szél hozott erre?
- Lisa...Bajban....Van.....Segítség....Kell...Neki  - mondta, majd eltűnt. Azonnal Kat keresésére indultam, mert ő jobb volt nálam a szellemidézésben. Az ebédlőnk egyik asztalánál ült és kakaót kavargatott. Odasiettem mellé és kész tények elé állítottam.
- Kat...Don nem rég megjelent és azt mondta Lisa bajban van. Mit csináljak? Én nem tudok szellemet idézni, mert azokon az órákon, hogy is mondjam...szóval...
- Chris segítek, mert én tudok, ha már te nem figyeltél - mondta és kántálni kezdett. Nem sokkal később újra feltűnt Don alakja.
- Mond el mi történt Lisával? - kérdezte Kat.
- A sárkány már ott van, de árt magának. Megvágja magát, hogy arra a fájdalomra összpontosítson és nem hagyja hogy a szervezete meggyógyítsa. Nem rég egy sötét füst kezdte körbelengni. Ártó lelkek vannak benne, és a dédunokám veszélyben van, Meg fogják ölni, tudom - mondta, majd ismét kámforrá vált.
- Chris azonnal indulnod kell. Te tudsz neki segíteni, mert gondolom szeret és te is őt.  De légy óvatos és siess. Most már versenyt futunk az idővel, hogy meg a halála előtt meg tudjuk menteni - adta ki a parancsot a Marshall-lány.
 Nekem se kellett több. Gyorsan visszamentem a szobámba, letusoltam, felöltöztem nagyon melegen és teleportáltam a birtokra. Nem sikerült teljesen az ajtónál landolni, így gyalogolnom kellett, de nem bántam. Csak remélni tudtam, hogy időben odaértek.

Ui.: Chris reggeli ruhájánál a nadrág és a kabát kék. ♥

2.évad 12.rész - Miért hagy mindenki magamra?

Rettenetesen sajnálom, hogy csak most tudtam hozni a részt. Ihlet hiányban szenvedtem és habár meg is volt az eleje mégsem mertem feltenni, mivel hiányzott a vége.
Nagyon remélem nem orroltatok meg rám és a még meglévő olvasóimnak köszönöm a támogatást. Nem is húzom tovább :D Jó olvasást hozzá

  "Neked van egy sárkányod? - kérdezte visítozó hangon Luk."

 - Nem vagyis igen - válaszoltam a többieknek háttal.

- Most igen vagy nem? - kérdezte Cameron és éreztem rajta, hogy nem bízik meg Vadászban.

- Hát ezt így nehéz lenne elmagyarázni. Szóval Vadász....hogy is mondjam....

- Az ég szerelmére, ne szarakodj már annyit. Mond mi köze van a kutyádnak mindehhez? - faggatózott D.

- Még be sem fejeztem, de megtehetném, ha hagynád. Szóval Vadász és ez a sárkány egy és ugyanazon lény. Ő egy alakváltó és nem kell tőle félnetek, mert nem bánt senkit. Tudom, hogy ez eléggé furán hangzik, de így van - mondtam egy szuszra.

 Érzem, hogy félnek tőlem. Jobb lenne, ha visszaváltoznék az eredeti alakomba. Azonban ha visszaváltozok, akkor megszűnik a kettőnk közti telepátia. Remélem akkor a srácok is elfogadnak, bár Katerina részéről nem látok erre veszélyt.

 Értelek, de akkor is.....Sajnálom, hogy így alakult ez az egész.

 Én is, de ne aggódj emiatt. Lehet hogy csak egy kis időre van szükségük. Na, de ideje lenne alakot váltanom, ha nem akarsz továbbra is a többiek értetlenségének célpontja lenni.

 Rendben, de ugye megígéred, hogy itt maradsz.

 Persze.

 A telepatikus beszélgetés után a többiek felé hátráltam egy pár lépést, majd a sárkányomat egy különös fényburok ölelte körül. Egy idő után annyira bántotta a szemem a fény, hogy eltakartam azt. Pár másodperc elteltével a fény megszűnt és a lábamnál egy édes kis alaszkai husky állt. Óvatosan megfordultam, hogy még véletlenül se vegyék támadásnak a mozdulatomat, azonban nem várt látvány fogadott. Míg Chris, Kat és az ikrek tekintete kíváncsiságot tükrözött, addig Dante szemei tőrként fúródtak mind a tekintetembe, mind a bőröm alá. Ám amikor megszólalt szavai vádként értek el hozzám, habár nem lehetett tőlem mindössze 20 méterre.

- Mégis ki vagy te, és mit tettél az igazi Elisával? - vádolt meg egy értelmetlen dologgal.

- Szerinted? Elisa vagyok te balfasz, ha nem vetted volna észre - mondtam neki nem kicsit idegesen.

- Hazudsz, ebben biztos vagyok. Az igazi Elisa nem viselkedik így.

- Miért hazudnék, ha szabad tudnom? Különben meg honnan hogyan szoktam viselkedni? Úgy viselkedem, ahogy nekem tetszik, és ha ezt te nem tudod megemészteni el lehet húzni az jó büdös francba.

- Azért hazudnál, hogy a bizalmunkba férkőzve kicsinálj minket. Egy átkozott pokolfajzat vagy. Nem több, mint egy gyilkos.

 Ezzel a mondatával együtt egy jeges villámcsapást is küldött felém. Ilyen esetekben áldom magam, hogy a személyes pajzsomat soha sem engedem le, így képes voltam megállítani a támadást. A pajzs elnyelte a villámot, de vissza nem dobta. Azonban a lábamnál eddig viszonylag nyugodtan ülő Vadász egy szempillantás alatt változott vissza védelmező szárnyas hüllővé. Mivel Dante nem számított védekezésre, így nyertem pár pillanatot, amíg sikerült végiggondolnom mindent és Vadászt is kicsit megnyugtatni. Ez a kis kizökkenés sem tántorította ki a támadás okozta élvezetéből.

- Az igazi Dunken lány már rég visszatámadott volna. - mondta két újabb csapás között.

- Az esetleg nem jutott el a csökött agyadig, hogy nem fogok támadni, mert megváltoztam? - kérdeztem.

- Nem, mert ő soha nem változik meg - mondta tébolyult arckifejezéssel.

- Dante! Fejezd ezt be. Nem látod, hogy alaptalan a vádad? Lisa tényleg változott - mondta Chris és szemében elszántságot vettem észre.

- Nem kell egy démonnak a pártját fogni - mondta immár a többieknek.

 Nekem se kellett több, míg nem figyelt egy kisebb tűzlabdát hajítottam felé. Szándékaim szerint csak ráijesztettem volna, de minden másképpen sült el. A tűzlabdát Chris elnyomta mielőtt elérte volna D-t. Figyelmeztetően rám nézett, de nem érdekelt, mivel Dante vérig sértett és ez bosszúért kiáltott. Összeszedtem minden erőmet, majd éreztem, ahogy ereimben végigszáguld az energia. Minden érzékem pattanásik feszült, végül egyenesen Dante felé néztem. Nekem háttal állt ugyan, de ez nem akadályozta a hatalmam hatását rajta.
 Miután sikerült magam felé fordítanom az egyik képességemmel, meglepődötten nézett rám. Nem számított ellentámadásra és ez nem kicsit esett rosszul. Egy újabb erőmet vetettem be ellene, mikor kínoktól vergődve összeesett a havon. Lehet, hogy nem jó dolog, de élveztem ahogy láttam magam előtt magatehetetlenül és szenvedve. Az agyamat teljesen elöntötte valami megmagyarázhatatlan gyilkolási vágy. Testem mellett eddig a pillanatig bénultan lógó kezeim a magasba emelkedtek és ezzel egyidejűleg a sértegető vámpír is.
 Látásom csak rá fókuszált és az egyik kezeimmel nagyjából 20-25 méter távolságból fojtogatni kezdtem, miközben a kínzást nem hagytam abba. Mindenki dermedten állt körülöttem és a szárnyas hüllőm sem mert hozzám szólni. Tudtam, hogy a következő tettemmel talán túl messzire megyek, de nem érdekelt. A másik kezem izzani kezdett és pár pillanat múlva apró, ám mégis tűzforró lánggömböket lőttem ki vele. Sajnos a labdák nem érték el D testét, amit nem értettem, hisz senki nem állt az útjukba. Nagy nehezen elszakítottam a tekintetem az áldozatomról, hogy egy röpke pillanatra felmérjem a helyzetet.
 Chris ne messze állt tőlem és el-elnyelte a tűzlabdákat. Dühösen néztem rá és nem csak ezért a tettéért. Egy energiahullámot küldtem felé és meg se várva, hogy mi lesz visszafordultam D felé. A srác tekintete kétségbeesést sugárzott némi rettegéssel fűszerezve. Ekkor belőlem csak egy kiszakadt néhány szó, ami eddig a szívemet nyomta.
- Mostmár hiszel nekem? - kérdeztem, mire alig észlelhetően bólintott. - Te akartad, hogy támadjak, hát tessék megkaptad - mondtam szinte vicsorogva.
- Lisa kérlek ereszd el! Nyugodj meg és minden rendben lesz - mondta egy kellemes hang közvetlenül előlem.
 Pillantásomat elszakítottam a kínlódó vámpírivadékról és ránéztem Chrisre. Szemeiben különös fény játszott, ami kissé földön túlinak hatott. Megfogta a kezeim, hogy több lövedéket már ne tudjak elhajítani, vagy kínozni másokat. Érintése nyomán testem ellazult és leengedtem a karjaim, és fejemet lehajtottam, nehogy a szemébe kelljen néznem. A személyes pajzsom - álarcom -  a pillanat tört része alatt szakadt le rólam, ezzel megmutatva az érzéseim. Elengedte az egyik kezem és kézfejét az állam alá tette, majd megemelte a fejem, hogy a szemébe tudjak nézni, amit nem akartam. Szemeimet lesütöttem, mert nem szerettem volna, ha a szemeimet égető könnycseppeket meglátja.
- Áruld el, miért tetted? Nem gondolta ő ezt komolyan - mondta és továbbra is megpróbált szemkontaktust kialakítani velem.
- Megértett.....és nem vagyok démon! Ezt mostmár ő is nagyon jól tudja, és nem mer még egyszer ilyet mondani - mondtam és ránéztem. Tekintetében a bűntudat és az értetlenség uralkodott.
- Ez nem ok arra, hogy megölj bárkit is, Lisa. Tudom, hogy nem tetted meg, mert megállítottalak, de szívesen megölted volna, ugye?
- Igen és ezzel neked mi a bajod? Nem neked ártottam, ha jól tudom - mondtam és kezének szorítása erősebb lett az enyémen -  Eressz el vagy nagyon megbánod, Christian.
- Most csak ugratsz, ugye? Komolyan képes lennél azok után ami kettőnk közt történt kicsinálni?
- Nem...vagyis igen....argh - mondtam, majd egy erős rántással kiszabadítottam a kezem és képen töröltem.
 Hitetlenkedve nézett a már fátyolos tekintetembe. Lehunytam a szemeim, hogy visszatartsam a könnyem, ám azok nem maradtak a helyükön. Egy apró csepp utat találta magának és megszökött a szemhéjam alól, majd újra kinyitottam a szemeim. Arca megrándult, de nem tudtam mitől. Mielőtt a könnycseppemet a több is követte volna, megfordultam és felteleportáltam Vadász hátára. Nem kellett sokat várnom, és a sárkányom felemelkedett, majd visszavitt az iskola biztonságot adó falai közé.

 Már két nap is letelt, hogy szinte ki sem mozdultam a szobából. Persze enni és mozogni azért lementem, de kb. ennyi volt amit nem bezárva töltöttem. Nem mintha valaki meggátolt volna abban, hogy kimozduljak csak egyszerűen így éreztem magam jól. Természetesen Kat mindet megtett annak érdekében, hogy szóra bírjon, de nem adtam meg magam egykönnyen. Megpróbált közös programot csinálni a fiúkkal, és felőlem ő mehetett volna, de nem akart egyedül hagyni.
 Harmadik nap már megunta a szótlanságom, így fogta magát és kiment. Tudtam nagyon jól, hogy hova megy, és szívesen mentem volna utána, ám a gondolta, hogy találkozzak Chrissel vagy D-vel nem vonzott. Miután elég távolinak éreztem a jelenlétét kiléptem a szobából. Lementem az edzőterembe, magammal vittem a cuccaim illetve Vadászt biztosításképpen. Gyorsan átöltöztem egy kényelmes ruhába, majd előszedtem a zene lejátszóm és kerestem néhány lassú, szomorú számot. Elindítottam és az első akkordokkal együtt én is megtaláltam saját magam. Egy kisebb forgás, egy plié, egy fondu, relevé majd egy ugrás és hasonló lépések addig amíg a szám véget nem ér. Pár perc pihenő, majd egy számot indítok el és folytattam.
 Egy forgás és egy ugrás után nem jól éreztem a talaja és a bokám kifordult. A fájdalomtól nem tudtam lábra állni, de nem érdekelt. Erőt vettem magamon, feltápászkodtam és folytattam. Megérdemeltem a fájdalmat és szándékosan nem gyógyítottam meg magam. A sírás határán voltam amikor a kibicsaklott bokámra érkeztem, tudtam nagyon jól, hogy senki sincs rajtam kívül a teremben, így útjára engedtem egy elfojtott könnycseppet. A szemeimet szorosan lecsuktam és immár a fájó érzéssel együtt átadtam magam egy teljesen más dalnak. Csukot szemeim előtt megjelent Chris mosolygós arca, a csókunk érzései és minden vele kapcsolatos emlékem. Az egészben az volt a legrosszabb, hogy féltem tőle, mégis szívembe mart a hiánya és tudtam valamit eltitkol előlem.
 Mikor véget ért a szám a lelkemben dúló háborútól nem tudtam tovább talpon maradni. Vadász mellém futott és tekintetében ugyanolyon szomorúságot láttam, mint ami engem emésztett belülről. Fejét az ölembe tette simogatást várva és némi tétovázás után elkezdtem a füle mögött vakarni. Édes kis morgás hagyja el a pofáját és hozzá még vakkant is. Aranyos kis pillanatunkat egy aggódó mégis ismerős női hang zavarja meg, mire felkapom a fejem és megfordulok ültömben.
- Már azt hittem eltűntél - mondja Kat és egy apró sóhaj hagyja el a száját.
- Nem tűnök el megint, de ezt már megígértem..
- Tudom, csak mikor visszamentem a hálónkba nem találtalak ott és megijedtem. Amúgy már aggódni sem lehet érted?
- De, de nem lényeges. Mit szeretnél kérdezni?
- Én semmit - mondja, de nem tud átverni. - Ennyire látszik? Na jó, de ne mond el senkinek. Mi van közted és Chris között? - kérdezi mire elkomorodom.
- Semmi....én...nem tudom.
- Mi történt, míg a hóban fetrengtetek?
- Megcsókolt és...jaj Kat én nem is tudom. Biztosan csak az akkori minutum hozta így. De....de bennem ez olyan fura érzést váltott ki.  Te éreztél valaha úgy, mintha ezernyi apró valami lenne a testedben?
- Mármint a pillangókra gondolsz?
- Nem tudom, ez olyan volt mintha a szívem egyszerre dobbant volna az övével. Azonban én nem tudom, vagyis nem értem őt. Hazudik nekem és hazudott mindig is.
- Ezt most nem értem, kifejtenéd?
- Azt eddig is tudtam, hogy valami nincs velem rendben, de azt hittem ez egy gyerekkori sokktól van így. Emlékszel mikor elmeséltem, hogy 5 évesen mi történt velem? Na az ezzel a baj, hogy nincsenek korábbról emlékeim. Rengetegszer van úgy, hogy néhány álom olyan, mintha emlék lenne, de nem tudom. A domboldalon...mikor elestem.... Kat én nem akartam, de csak úgy megtörtént és azt hittem ott maradok - mondtam.
- Mi történt az Istenért? Ne ködösíts csak mond meg végre, mert így ne tudok segíteni.
- Beleláttam Chris emlékeibe - mondtam ki, mire Kat csodálkozva nézett rám. - Ne nézz így rám. Tudom, hogy szörnyű és nem is akartam, de minden olyan szép volt, mármint az emléke előtt. Te is nagyon jól tudod, hogy nem engedem le a pajzsom, mert nem akarok belelátni másokba, de ez csak egyszerűen magával ragadott. A látomásban volt egy kislány, aki én voltam és Ő volt még ott, mint kisfiú és szerintem az anyukája, de nem vagyok benne biztos. Annyira nem akarok a közelében lenni, mint amennyire hiányzik a jelenléte.
- Tudod mit? - kérdezte, ám én nemlegesen megráztam a fejem. - Tartunk egy pasi-felejtős-estét és elmegyünk a hegy lábánál lévő faluba bulizni, OK?
- Nem is tudom. Neked ott van Cam és ez olyan hülyén hangzik. Különben is miért akarnád elfelejteni Cameront?
- Én nem is....de legjobb barátnőhöz méltóan egy estére azzá válok. Szingli leszek és elmegyünk bulizni. Na gyere és menjünk készülődni, mert már 5 óra van és lekésőbb 8-kor indulni akarok.
- Rendben, de nem öltöztethetsz plázapicsának.
- Oké - mondta.
 Feltápászkodtam a földről és elmentem átöltözni. Visszavettem e reggeli ruhámat, a táncosat összecsomagoltam és elindultam Kat után. A szobánkhoz érve egy kis suskus ütötte meg a fülem. Nem voltam olyan hangulatban, hogy kihallgassak bárkit, így szimplán benyitottam. Nem meglepetésként ért, hogy ott voltak az ikrek. Cameron Katet próbálta rávenni valamire, míg Lukas az ágyamon elterülve nézett ki a fejéből. Érkezésemre mindannyian felnéztek és csodálkozva néztek rám, ám Luk szemei egy idő után a bokámra tévedt.
- Mit csináltál már megint?
- Semmit - mondtam morcosan és tömören.
- De ezt akkor is helyre kell hozni, mielőtt késő lenne.
- Luk, nem kell úgy tennem, mintha érdekelne az amit mondasz. Mielőtt még megkérdeznéd, igen fáj, nem nem kell meggyógyítani és igen szeretek szenvedni, mert megérdemlem - mondtam szomorúan, mire mind a hárman mellém léptek és megöleltek.
- Ja, te lány. Hát miért mondasz ilyet? Senki sem érdemli meg, hogy szenvedjen. Na csüccs le az ágyra és hadd nézzem - mondta Cam. Bólintottam és az ágyamhoz botorkáltam. Mellé térdelt és a fájós lábamat maga elé vette, kezét ráhelyezte és feltett egy kérdést. - Ugye eljöttök a szülinapunkra?
- Persze. Ki nem hagynám azt, hogy mindketten egyszerre öregedtek meg és én ezt még az orrotok alá is tolhatom - válaszoltam mosolyogva, és közben a fájdalom is elmúlt a lábfejemnél. - Köszönöm, de most jó lenne, ha elmennétek, mert dolgunk van Kattel.
 A srácok sejtelmesen összenéztek, majd távoztak. Megbeszéltünk Kattel, hogy míg ő ruhát válogat, addig én megfürdök. Gyorsan megengedtem a meleg vizet, levarázsoltam a ruháimat, majd beálltam a nedvesség alá. A forró víz gyógyírként hatott fájó porcikáimra, majd miután végeztem kiléptem a gőz alól. Megtörölköztem és visszamentem a szobába, ahol Kat már izgatottan várt. Értetlenkedve néztem rá, mert tudtommal egy ruha kiválasztásától nem szokás kicsattanni az örömtől. Arckifejezésem láttán, pár lépést odébb ment és elém tárult az a ruha, amit még én terveztem, és aminek terveit elhagytam.
- Ezt meg hol találtad?
- Egy dobozban, amit nem nyitottál ki. Remélem nem baj, hogy ezt választottam neked. Cipőben pedig szerintem ez hozzá a legjobb, mármint ha figyelembe vesszük, milyen az időjárás kint.
 - Nem tudom elhinni. Ha apa még élne és láthatná a ruhát.....még az ő kedvéért terveztem, hogy el tudjunk menni vacsizni ketten. Hiányzik.
- Elhiszem, tudom milyen elveszteni valakit. Azonban ezt még a nyáron vettem magamnak - mondta és magára varázsolt egy kellemes színű ruhát - és ezt egy kiárusításon vettem, még régebben.
- Nagyon jól néz ki. Lehet, hogy nem megy a ruhához, de legalább nem fogsz fázni és egyedi leszel- mondtam és felvettem a ruhát, amit kiválasztott.
 Megcsinálta a hajam és a sminkem, habár azt inkább hanyagolhattunk volna, de szerinte jól állt. Még kerestünk néhány ékszert, majd felvettem az elmaradhatatlan karkötők is és késznek nyilvánítottam magam. Gondoltam jó lesz, ha szólok az igazgatónak, hogy ne készüljön ki, amiért lelépünk szórakozni.. Sokszor lógtam már ki, így tudtam mennyire ki tud akadni egy-egy ilyenen. Az igazgatói iroda előtt egy picit megálltam és vettem egy mély levegőt. A kilincsre tettem a kezem és lenyomtam azt, ám csak résnyire tudtam nyitni azt, mert halk ám annál indulatosabb hangokat hallottam a túloldaláról.
- Ennek a lánynak semmi keresnivalója az akadémián - mondta egy ismerős hang. - Edward te is tudod, hogy az az átokfajzat mit tett.
- Michael eddig sem okozott gondolt a lány, most sem tett semmit.
- Jól elrejtettétek Logannel, habár ő mostanra már halott - mondta egy idegen hang - Meg kellett volna akkor ölni, amikor még gyenge volt és gyámoltalan. A szervezet tud a hatalmának növekedéséről. Mondd Ed tudsz a Dunken-lány szárnyairól?
- Nem, de ha tudnék is az sem tartozna rátok. Különben meg, miért most jöttetek?
- Mr Chole szólt nekünk, hogy a lányát nem egyszer terrorizálta a Dunken ivadék - mondta Michael.
 Mr Chole....Mr Chole....Áh megvan; Meredith apja. Az az átkozott kis csitri képes volt rám küldeni a Szervezetet. Hogy volt mersze ehhez?
- Én nem tudok ilyenről. Elisa sosem bántotta Mereditht. Habár voltak összetűzéseik, de akkor sem ártott neki. Az a lány csak feleslegesen keveri a bajt.
- Engem ez nem érdekel. Add át nekünk a lányt, vagy bezáratjuk az iskolát.
- Larion, drága barátom....Elisa , hogy is mondjam....Ha át is adnám nektek, akkor sem mennétek vele semmire. Ti is nagyon jól tudjátok, hogy nem szabhat gátat a hatalmának semmi sem.
- Akkor is ki kell hallgatnunk, mert megölt egy vámpírt. Remélem tisztában vagy vele, hogy kiről van szó.
- Scottról, és nem Elisa ölte meg, hanem saját maga rohant a vesztébe. Tudta nagyon jól, hogy mi fog történni akkor este és mégis ellene tett. Azonban, ha ennyire el akarjátok vonni, hát tessék.
 Most komolyan el fognak vinni? - kérdeztem magamtól. Azonban nem ez volt ami rosszul esett, hanem az, ahogy rólam beszélte. Átokfajzat, ivadék, mintha valami rosszat tettem volna azzal, hogy világra jöttem. Óvatosan visszahúztam az ajtót és a fejemet nekitámasztottam az ajtó melletti falnak. Csak néztem lefelé és láttam, ahogyan apró sötét pöttyök, hullanak a földre. Az arcomhoz nyúltam és rá kellett döbbennem, hogy a könnyeim szaporán folynak kifelé a szememből. Letöröltem a régieket, ám helyüket újabbak foglalták el.
 Megfordultam és megsemmisülve ballagtam a kijárat felé. Szívem szerint elfutottam volna, ám a menekülés soha nem old meg semmit. Mielőtt elértem volna a főbejáratot összetalálkoztam Conorral. Nem akartam felnézni, mert tudtam, hogy nem vagyok sem olyan állapotban, sem pedig olyan szinten fizikailag, hogy elbánjak vele. Ám mikor elléptem volna mellette, megfogta akarom és visszahúzott maga elé és az államnál fogva kényszerített, hogy nézzek a szemébe.
- Mi történt?
- Semmi és hagyj békén - mondtam nyersen, de mielőtt bármit tehetett volna, ellöktem magamtól és futni kezdtem.
 Nem tudtam pontosan hova futok, csak a lábaim vittek magukkal. Amikor beértem az erdőbe egy rettenetes sikítás után leszakadt az ég. Villámlott és mivel túl hideg volt az esőnek, hó hullott az egész  területre. Egyenesen továbbmentem a Charlsten birtokra, miután egy erős burkot húztam védőhálónak a környék felé. Az épülethez érve egy kellemetlen érzés kerít hatalmába. Egy csepp a félelem nélkül lépem át a küszöböt és elkiáltom magam, a dédnagyapámat keresve.
- DON......Kérlek gyere elő. Szükségem van rád - mondom, ám válasz nem jön. Azonban valami teljesen más jelenik meg előttem.
 Egy szellemi felirat: ÖRÖKKÉ MAGÁNYOS MARADSZ! - jelent meg előttem. Szívem összeszorult, mert tartottam attól, hogy Don küldte és soha többé nem fog velem szóba állni. Felsiettem az emeletre és még párszor megpróbáltam megidézni, de semmi életjelet nem adott. Végül lekuporodtam a földre és térdeimet magam alá húzva utat engedtem a könnyeimnek. A nyitott és törött nyílászárókon keresztül egy rettenetesen hideg fuvallat áramlott a házba. A jeges fuvallat miatt összerezzentem és ekkor tudatosult benne, hogy eléggé lengén vagyok öltözve.
- Nem baj, úgy sem hiányoznék senkinek, ha megfagynék. Megérdemlem - suttogtam magam elé és még véletlenül sem varázsoltam magamra egy plédet. Közben a könnyeim megállíthatatlanul folytak, míg végül egy elgyötört halk kiáltás ki nem szakadt belőlem. - Miért hagy mindenki magamra? - mondtam és egy hatalmas villám hasította ketté az eget, ezzel is tükrözve a kiáltásom és a csend közötti kontrasztot.