2.évad 11.rész - Mit keresek Chris emlékében?

Remélem elnyeri majd a tetszéseteket és néhány kommenttel megtiszteltek.
Merek bizakodni abban, hogy a kis meglepetésem jól sül el.
♥ Jó olvasást és szórakozást kívánok hozzá. ♥

Chris szemszöge:

 - Látom belém estél - mondtam huncut mosollyal a szám sarkában.
- Szeretnéd - mondta félmosollyal.
- Tudom, hogy belém vagy esve, de nem gondolod, hogy ez kicsit túlzás? - kérdeztem még mindig vigyorogva.
- Igazad van. Beléd estem, de rendesen - mondta egy kis hatás szünetet tartva. Mikor ezt kimondta az arckifejezésem egyből megváltozott. Nem gondoltam volna hogy valaha is kimondja, hogy bejövök neki. - Persze, hogy beléd estem, hisz nem akartam magamat összetörni - mondtam, majd elnevette magát. 

 A mellkasomnak támaszkodva mosolyog rám, miután abbahagyta az angyali nevetését. Szeme csillogtak, bár nem tudtam mitől. Még el tudtam volna így lenni egy darabig, de a pillantat múlását nem tudtam figyelmen kívül hagyni.

- Nem gondolod, hogy ideje lenne felkelni a földről? - kérdeztem a szemébe nézve.

- De lehet - válaszolta, majd egy hatalmas hógolyót nyomott a fejembe. Mindenem tiszta havas lett, ami bosszúért kiáltott.

- Ezt nagyon megbánod Lia - mondtam ördögi vigyorral a képemen.

 Megragadtam a derekánál és magam alá fordítottam, ami meglepte. Míg nem figyelt, gyúrtam pár hólabdát és a nyakához közelítettem. Térdeit felhúzta, hogy ne tudjak olyan könnyen a közelébe férkőzni, ám csúfosan felsült ezzel a kísérlettel. Nem vette észre, hogy úgy fordultunk hogy a lábai között "landoltam", így semmi esélye sem volt ellenem.

- Most jön a jól megérdemelt büntetésed - mondtam kuncogva, mire vonaglani kezdett alattam. Szabadulni próbált sekély sikerrel, mert egyik kezemmel lefogtam.

- Kérlek... - kezdett el kérlelni, de nem hatott meg. Aztán hangnemet váltott és úgy folytatta miközben felhúzott szemöldökkel méregetett - Nem mered, nyuszi vagy. Egy nagy veszélyes vámpírnyuszi.

- Én nyuszi, na majd meglátod - válaszoltam neki és a nyakába raktam a jeges golyókat.

- Ááááááá.......te nem vagy százas - mondta, miközben a felsőtestét az enyémnek nyomta. - Ez rohadt hideg.

- Ja tényleg. Szerinted a tied kellemesebb volt?

- Nem, de viccesebb.

- Gondolod? - kérdeztem, ám vonásain valamiféle árnyat láttam átsuhanni. - Baj van?

- Nem, csak nem érzem magam jól. Olyan fura érzésem van, mintha már....mintha már.... - akadt meg és szemeiben könny gyűlt.

- Elmondod mi az amit már...éreztél?

 Nem válaszolt és tudtam nem fogja elmondani. Sokkal titokzatosabb most, mint év elején. Változott mind jó és rossz értelemben egyaránt. Most, hogy alattam fekszik látom rajta, ha megtenném nem ellenkezne. Szemei ragyognak az el nem hullajtott könnyektől, arca kipirult és tisztában voltam vele, hogy most belelátott a fejembe. Közelebb hajolok hozzá, de mielőtt ajkaink összeérnének megállok és várom hátha elfordul, hogy mégsem szeretné. De nem tesz semmit, végig engem néz, majd szemeit lehunyja, mire megcsókolom. Minden érzékem eltompul, csak a megérzéseimre hallgatok. Ennek ellenére belül reszketek, mint a nyárfalevél és tartok attól, hogy nem jól csinálok valamit. Még sosem éreztem ehhez hasonlót senkivel szemben sem. Számomra Elisa egy nagyon különleges személy és ha csak meglátom szívem repesni kezd a boldogságtól.

 A csókunk lágy mégis vad; óvatos mégis érzéki. Apró kezeit  nyakam köré fonja ezzel még jobban ösztönözve. Lágyan becézgettük egymás ajkát egészen addig, míg többet nem akartam. Finoman megnyaltam az ajkát bejutásban reménykedve, amit ugyan félve, de megad. Nyelveink dominanciáért küzdenek, amit én nyerek, majd levegőhiány miatt elválunk egymástól. Egymás szemébe nézve szuszogunk, majd Lisa szemei ködössé válnak és nem sokra rá üvegessé is.

Elisa szemszöge:

 Amikor nem válaszoltam az utolsó kérdésére véletlenül beleláttam a fejébe. Változott, és ez nagyon tetszik.Egyszerűen gyönyörűen néz ki azzal a sok hópihével a hajában.....Úgy megcsókolnám, de félek, hogy visszautasít. Láttam rajta, hogy tudja, hallottam a gondolatait és félénken közelíteni kezdett felém. Mielőtt azonban ajkaink összeérnének megtorpan, hátha elfordítom a fejem, de nem tettem. Mindketten akartuk és egyikünk sem tett az ellen, hogy meg ne történjen.
 Mikor végre ajkaink találkoznak....hát az valami fenomenális érzés volt.Még sohasem éreztem ilyet és ez megrémített. Nem vagyok egy félénk típusú lány, de ez a helyzet ezt váltotta ki belőlem. Csókja édes volt és mindketten élveztük. Azonban engem nem csak a vágyak, hanem a múltja is magával ragadott. Amikor ajkaink elváltak már nem igazán voltam önmagam. Teljesen eltompult minden érzékem, ám mielőtt totálisan elnyelt volna a látomás még láttam Chris kipirult arcát. Aztán minden megváltozott körülöttem.
 Egy olyan szobában voltam ahol nem voltak ablakok. Az egész helyiséget félhomály borította, mégis ki tudtam venni két dolgot is. Az egyik, hogy nem vagyok egyedül - mivel rajtam kívül egy kisfiú is volt a szobában -, a másik pedig, hogy ha én látom ő is lát-e engem. Tisztában voltam vele, hogy az utóbbi teljességgel kizárt dolog. Ha érzékelne is akkor sem tudná megállapítani, hogy hol vagyok, nemhogy azt, hogy ki. A gondolataim a szélnél is sebesebben szálltak, és úgy éreztem ha szeretnék, akkor el tudnék repülni. Fejemet egy kicsit oldalra fordítottam, hogy lássam mitől érzek így, majd megláttam a szárnyaimat. A múltkori álomban is megvoltak már és majdnem megöltek miatta, ám akkor kisebb voltam. Ezek után végignéztem magamon, és meg kellett állapítanom, hogy ismét kislány vagyok. A szárnyaim miatt nem mertem tovább menni, mert féltem, hogy megismétlődhet az előző álom. Körülnéztem, és a szoba egyből kihalt és tiszta véres lett. A hányinger kerülgetett, így jobbnak láttam ha leülök, majd magam alá húztam a lábam. Fejemet ráhajtottam, ringatni kezdtem magam, és egy valamit suttogtam magam elé.
- Ez nem valóság. Ez egy rossz álom.
 Ezt mondogattam magamnak, nem sok sikerrel. A lelkem mélyén már nem tudtam mit higgyek és mit nem. Csak szorongani tudtam, majd halk léptek zaja ütötte meg a fülem. Nem mertem felnézni, mert ha a sejtésem beigazolódik akkor jobban teszem, ha meg sem mozdulok. Nem kellett sokat várnom és a helyiség megtelt egyvalakinek a hangos zilálásával. Csak egy kicsit mozdítottam a meg a fejem, de az illető egyből észrevett, habár ez azért fura volt.
- Most meghalsz, te átkozott ördögfajzat - mondta és egy hatalmas tört vett elő a háta mögül. Gyorsan letapogattam a helységet, hátha nem nekem szánta, de tévedtem. Rajtunk kívül senki sem volt a közelben. Feltápászkodtak és hátrálni kezdtem. - Nem menekülhetsz előlem, te kis dög. Megbánod meg azt is, hogy a világra jöttél.
- Ez nem valós....nem láthat  - suttogtam magamnak, de meghallotta és kiröhögött. Szemei vérben forogtak és a kést a levegőbe emelte.
- Most nem menekülhetsz. Ezúttal meg fogsz halni.
- Neeeeeeeem - sikítottam és egy fényes valamit dobtam felé, mielőtt elért volna az ő fegyvere.
- Átkozott perszóna - üvöltötte, mire hátráltam még pár lépést. Egy hullában megbotlottam és hátraestem; mi sem kellett több az őrölt ipsének nekem rontott, ám mielőtt elért volna megszakadt az emlékáradat.
 A nagy ürességben találtam magam és valahonnan nagyon távolról hangokat hallottam. Pár másodperc elteltével kisebb rázogatás is társult a hangokhoz.Aztán illatok, érzések és a szemeimet megpróbáltam kinyitni. Az erős fény bántotta a retinám, így inkább nem erőltettem a nyitva tartását. Nem sokkal később valaki elállta a fény útját, így a fájdalom is csökkenni kezdett. Egy kicsit megmozgattam a pilláim, mire a körém gyűlt tömeg beszélni kezdett.
- Ébredezik - hallottam meg egy fiú hangját.
- Hál' égnek már azt hittem elveszítjük.
- Nem tudnám elviselni, ha bajod esne, Lisa - mondta elgyötörten egy kellemes hang.
 Nagyon közelről és nagyon halkan mondta, és valószínűleg ő volt aki eltakarta az ártó fényt. Lassan, de biztosan újra kinyitottam a szemem és óvatosan körbe néztem. Kellet egy pár pillanat mire sikerült újra kitisztítanom a látásomat, de megérte. Az aki a fölém hajolt és védett Chris volt, mellette szorosan Cameron és Kat. Tőlük egy kicsit távolabb voltak a többiek és szemük elárulta őket is. Aggódtak. Értem.
- Srácok mi történt? Mármint miért ilyen feszült mindeni?
- Nem tudod? - kérdezte Chris elképedve, mire nemlegesen bólintottam - Szórakoztunk - Megcsókoltalak - hallottam a gondolatát -, majd teljesen üveges lett a tekinteted. Aztán mozgolódni kezdtél, mire idejöttek a srácok és eléggé a frászt hoztad ránk. Ráadásul valami olyat is mondtál, hogy ez nem valóság, csak egy rossz álom. Emlékszel?
- Ha lehetne inkább elfelejteném, de igen ezekre emlékszem. Mármint az utolsó mondatomra és az azt megelőző látomásra is. Fiúk, miért van itt ilyen hideg?
- Jaj ne haragudj. Annyira megijesztettél minket, pici lány, hogy elfelejtettünk felszedni a földről - mondta Cam némi mosollyal a hangjában, bár a szeme nem mosolygott - Na, de gyere. Segítünk felállni.
- Oki - válaszoltam, és elfogadtam a felém nyújtott segítő kezeket. Azonban mikor rá akartam állni, éles fájdalom nyilallt a bokámba - Cam, Chris állj.....nem fog menni. Elestem és kibicsaklott a bokám.
- Mikor? Akkor amikor elestünk ketten?
- Nem, akkor amikor megbotlottam az emlékzuhatagban egy hullában.
- Most komolyan.....
- Komolyan.
- Mi legyen? Felvegyelek Lisa? - kérdezte Chris, mire kissé elpirultam, de nemlegesen megráztam a fejem és válaszoltam.
- Nem, dehogy csak menjetek egy kicsikét hátrébb és ne nézzetek ide - kértem mindenkit, ami sok értetlen arckifejezés váltott ki - Nem lesz semmi, csak meggyógyítom és az nem megy ha ennyien figyeltek.
 Mikor elfordultak, megfogtam a bokám és egy fényes gömbbel voltam körbe. Elsőre ismét a bokámba nyilallt a fájdalom, de néhány eltelt másodperc múlva megszűnt. Miután elmúlt minden kínzó érzés, kellemes bizsergést éreztem a helyén, ami után már minden porcikám ellazult. Mire végeztem a havazás is alább hagyott, óvatosan felálltam, majd a többiek mögé sétáltam és a frászt hoztam rájuk.
- Minek kell neked mindig ijesztgetned? Jól esik? - kérdezték az ikrek, ám én csak mosolyogni tudtam.
- Nem tehetek róla, olyan vicces látni titeket...ilyen hülye fejekkel.
- Na ja, mert nem te vagy az áldozat - durcizott be Kat, mire bűnbánóan néztem rá. Szegénykémnek esélye sem volt tovább haragudni rám. - Nem nézz így, mert akkor nem tudok haragudni. Na jól van, megbocsátok.
- Köszi, köszi, köszi.....egy tünemény vagy - mondtam neki és csajosan ölelgettük egymást.
- Srácok, mi lenne ha inkább....FEDEZÉKBE HÚZÓDNÁNK - kiabálta Dante az ég egy bizonyos pontjára nézve. Mindannyian arra fordultunk és érdeklődve néztük.
 Egy árny suhant át a felhőtlen égbolton, majd nem sokkal később egy hatalmas sárkány landolt nem messze tőlünk. A többiek fedezékbe vonultak, de én nem, mert tudtam ki ez a sárkány. Minden félelem nélkül elindultam fel, mire a többiek óbégatni kezdtek. Lassan, de biztosan haladtam Vadász fel, és mikor elé értem fejéj lehajtotta, hogy meg tudjam érinteni. Szorosan magamhoz öleltem, hogy tudja nagyon örülök neki, hogy itt van.
 Lisa, éreztem, hogy valami baj történt. Mi az?
 Semmi különleges, csak beleláttam Chris múltjába. Szerinted mit kereshettem az emlékei között? Nem is emlékszem rá, és ami a legrosszabb, megint meg akartak ölni.
 Csssss....nem lesz semmi baj. minden rendben. Chris...hát ő Chris, nem is biztos, hogy őt láttad.
 De igen. Történt egy s más és véletlenül elmerültem a múltjában. Félek, hogy Ő tud valamit a múltamból és nem mondja el. - Mondtam Vadásznak, ám mielőtt folytathattam volna Luk érdekes visítós hangja ütötte meg a fülem.
- Neked van egy sárkányod?

2.évad 10.rész - Belém estél, de rendesen

Remélem tetszeni fog nektek a következő rész.

Sajnálom, hogy csak most tudtam hozni, de őszelni (ősz nyaralás - by.:Én) voltam a családommal.

Jó olvasást és szórakozást kívánok a részhez :D

Elisa szemszöge:

 Végre ezt is megéltem, hogy a két legjobb barátomat összehoztam. Kat és Cameron nagyon cuki együtt. Miután lementem az étkezőbe megkajáltam és egy kisebb csomagot raktam magunknak össze különböző sütikből.  Tudtam, hogy Cam fent lesz a szobánkban, és reméltem nagyon romantikusan bevallja a "húgomnak", hogy szereti. Egy idő után gondoltam felmegyek és megnézem őket, de arra nem számítottam, hogy mit fogok látni. Óvatosan nyomtam le a kilincset, és a látványon mosolyognom kellett. Vigyorogva néztem hol Katre, hol Camre, majd az előbbi kezébe nyomtam a sütit és távoztam.

 Még a délután folyamán bemenetem Edwardhoz, hogy tájékoztassam a dolgok állásáról. Nem mondhatnám, hogy kitörő örömmel fogadta, hogy Katrina itt marad velünk, de nem volt kedve vitatkozni, így rám hagyta a dolgot. Sajnos Camillal nem találkoztam, ám nem nagyon bántam. Útközben láttam egy sietős és rettentően boldog Cammel, aki észre se vett, amit a szerelemnek tudtam be. Mire visszaértem a szobánkhoz, már elkezdett sötétedni. Tudtam, hogy ma este mát nem jönnek az éjjelisek de szerintem ezt Conor nem tudhatta és nekem pedig nem állt szándékomban szólni neki.

 Gyorsan benyitottam, besiettem és egy csettintéssel bezártam az ajtónak. Lehuppantam az ágyamra és érdeklődve néztem Katre. Ilyenkor a kíváncsiság a legfőbb ellensége mindenkinek. Szerencsémre nem kellett sokat várnom, mert hamar visszatért a pink fellegek közül.

- Mit vigyorogsz, Lisa? - kérdezte, ám a kérdése végére teljesen elvörösödött.

- Hát nem is tudom. Olyan arik vagytok Cammel, de mesélj el mindent - kértem, bár azért néhány dologgal én is tisztában voltam.

- Tudod, mikor azt mondtad, hogy maradjak nyugodtan nem tudtam mire érted. Különben honnan tudtad, hogy Cam átjön?

- Hát....beszéltem vele. Emlékszem, amikor azt mondtam fontos elintéznivalóm van? Na akkor kértem meg, a most-vagy-soha elv alapján mondja el mit érez irántad. Igazság szerint volt némi hátsó szándékom ezzel, mert nem akartam egyedül maradni lány - mondtam szomorúan.

- De nem maradtál volna egyke lány. Ott vannak az estis csajok, velük tudtál volna beszélni. Várj.....te komolyan felhasználtad Őt?

- Igen és bocsika - néztem rá bociszemekkel.

- Jó megbocsájtok, de csak egy feltétellel. Minél előbb összejössz Chrissel.

- MIVAN? Nem, nem és nem. Nem is tetszem neki, meg aztán semmi esélyen a pasiknál. Teee....nagyon elkanyarodtál a témától. Mit mondott Cam?

- Hát szerelmet vallott, virágot adott és csókolóztunk. Kb. Ennyi volt, meg később beszélgettünk.

- Ennyi? Nem volt semmi romantika?

- Nem, miért? Te tudsz valamit?

- Komolyan kicsinálom ezt a vámpírt. Tudod egy vámpír nem szokott kertelni és kerek perec megmondja mit érez, de reméltem ez csak valami rossz vicc. Hogy lehetett Cam ennyire...ennyire....na ILYEN.

- Értelek, de szerinted mit csináltál volna a helyében? Lisa néha olyan kicsinyes tudsz lenni.

- Tudom, de nézd mit csináltam - mutattam felé a pár perce elővarázsolt forrócsokikat.

- Te egy angyal vagy - válaszolta és egy jóízűt kortyolt a bögréjéből. A kijelentés hallatán én viszont majdnem kiköptem az édes nedűt.

- Miből gondolod, hogy az lennék? - kezdtem el puhatolózni, mert ha jól emlékszem csak egyszer látta a szárnyakat.

- Nem is tudom. Látom, hogy keménynek mutatod magad, de belül nem is vagy olyan. Miért félsz megmutatni másoknak a valódi éned?

- Mert nem akarom. Kat már hajnali 2 van és én hulla vagyok. Szerintem aludni kéne - tanácsoltam és bebújtam a takaróm alá.
 Sajnos nekem nem olyan könnyen jött álom a szememre, mint Katnek. Egy ideig csak forgolódtam, majd engem is elnyelt az álmok birodalma. Azonban az elmémet egy sűrű, áthatolhatatlan fekete cucc lepte el. Nem láttam semmit, és ráadásul süllyedtem is az ismeretlen közegben. Szorosan lehunytam a szemem, hogy valahogy ki tudjak kerül, de nem nagyon sikerült.
 Mikor újra kinyitottam a szemem egy teljesen kihalt épületben álltam. Egy ideig csak álltam ott és próbáltam felidézni magamban a "járás" mozdulatait, amikor a hátam mögül rettenetes ricsajra lettem figyelmes. Lábaimat még mindig nem tudtam megmozdítani, így a repülés mellett döntöttem. Elrugaszkodtam, de szinte azonnal hasra is estem a lebegés helyett. Ekkor vettem észre, hogy nem teljesen vagyok magam. Sokkal kisebb, gyengébb voltam és nem a tudtam irányítani sem a mozdulataim, sem az erőmet. Ezután a felismerés után újabb hangzavart hallottam immár sokkal közelebbről, mire hátranéztem. Nem tudom, hogy látott-e az illető vagy nem, de pontosan meg tudta mondani, hogy a kezében tartott hatalmas szablya nem véletlenül lett véres. Fölém tornyosulva állt meg, a fegyverét a magasba emelte és lesújtani készült, amikor valaki megelőzte. A csávó mellkasán keresztülmenő egy kéz ment keresztül, ami az áldozata szívét tartotta. Mielőtt megláthattam volna a "megmentőm"  arcát felriadtam.
 Felültem az ágyon és a lábaimat magam alá húztam. Ringatni kezdtem magam, majd egy nagyot ugrottam, amikor egy valaki az orrát a kézfejemhez nyomtam. Felnéztem és könnyfátylamon át láttam, hogy Vadásza az orrával bökdös. Kicsikét odébb csusszantam, hogy fel tudjon mászni, majd miután felugrott fejét az ölembe hajtotta és simogatásra várva nézett rám. Mosolyogva simogatni kezdtem a puha hasát, mire édes kis hangokat adott ki. Nem kellett sok idő és lenyugodtam, majd sárkányomat kicsit odébb tolva visszafeküdtem aludni.
 Másnap reggel hatalmas dörrenésre ébredtem. Olyan hirtelen ültem fel, hogy megszédültem, majd miután kitisztult a látásom körbenézek. A fürdő felé pillantok, de ott semmi nem történt, így átnéztem a másik ágyra. Majdnem elröhögtem magam, amikor megláttam Katet a földön elterülve.Jó barátnőhöz méltóan nem óvatosan keltettem ezek után, hanem szó szerint a fülébe ordítottam. Szegény lány a rémületen kívül értetlenséggel az arcán nézett, hol rám, hol pedig az ágyára. Hatalmas pislogások közepette feltette a még számomra is érthetetlen kérdést.
- Hogy a búsba kerültem onnan - mutatott az ágyra - ide?
- Te....ha én azt tudnám. Arra ébredtem, hogy valami hatalmas csattanással landolt.
- Jó és miért kellett kiabálnod?
- Mert ha te így keltettél, akkor kapd is vissza - mondtam mosolyogva, mire hozzám vágta a párnáját.
 Ebből hatalmas párnacsat lett, amit a gyomrunk korgása szakított meg. Elröhögtük magunkat, majd letettük a "fegyvereinket", felöltöztünk és lementünk reggelizni. Szerencsére a többi diák hajnalban elutazott, így csak ketten maradtunk nappalis lányok. Ki is használtunk, ami kb. abból állt, hogy kaját reptettünk és a reggeli végeztével a maradékkal kaja csatáztunk. Miután kifáradtunk rendet tettünk, majd a szobánkba mentünk, hogy átöltözzünk.
- Mi a mai program? - kérdezte Kat.
- Van már elég hó ahhoz, ha el akarunk menni snowboardozni.
- Te tudsz?
- Nem, de majd csinálunk egy ráolvasást a deszkákra. Akkor remélhetőleg nem tanyálunk el és nyírjuk ki magunkat - válaszoltam mosolyogva.
- Ha te mondod, akkor oké.
 Mindketten a szekrényünkhöz ballagtunk és az ágyra dobálva a ruháinkat válogatni kezdtünk. Ezután egymásra néztünk és elismerően bólintottunk, mivel szinte egész jól választottunk. Kat egy fehér-norvég mintás és egy kényelmes csizma összeállítás mellett döntött; míg én egy - a kényelmet figyelembe vevő összeállítást választottam. Ehhez még egy cuki és meleg csizmát húztam fel, ami nagyon jól illett szerintem a ruhámhoz. Már épp indultunk volna lefele, amikor eszünkbe jutott, hogy nincs nálunk kabát, így visszamentünk és gyorsan kikerestük a megfelelő kabátokat. Egy halvány szürke  illetve egy sötétebb szürke szövet felöltő mellett döntöttünk, majd immáron "véglegesen" távoztunk az épületből.
 Nem mentünk még távol az akadémia falaitól, mikor Katrina feltett egy érdekes kérdést.
- Hova is megyünk pontosan?
- A Charlsten birtok mögött van egy hatalmas domb. Na oda megyünk.
- És az kb mennyi idő be telik míg megérkezünk? Hívhatom a srácokat?
- Hát....kb 20-40 perc gyalog, de ha gondolod teleportálhatunk. Minek kellenek a srácok?
- Gondoltam hátha ők tudnak és taníthatnának minket.
- Én...öhm....nem igazán vagyok oda ezért az öltelért. De figyelj, megoldjuk és ez amolyan csajos nap lenne.
- Oki...így tényleg nem kellenek. Tudod mit? Inkább teleportáljunk, mert nincs kedvem gyalogolni.
- Lusta vagy, de én is egy kicsit - válaszoltam, mire mindketten elnevettük magunkat.
 Kényelmesen elhelyezkedtünk, majd egyszerre teleportáltunk a birtokra. Onnan már csak néhány méter volt az egész, de a látványért legalább kimenni oda. Egyszerűen meseszép volt a kilátás az egész hegyoldalra és itt nem voltak legalább turisták sehol sem. Egyrészt, mert a domb területileg a sulihoz tartozott; másrészt nem volt kiépített pálya a környéken, így az évek alatt kialakított természetes útvonal lett a diákok kedvenc szórakozóhelye a havas időkben.
 Mikor kigyönyörködtük magunkat a tájban, megidéztük a deszkákat és kötéseket. Katnek egy fekete alapú piros deszkát és egy hozzá színben is passzoló kötést sikerült manifesztálnia, míg nekem fekete alapú pink deszka és egy fekete kötést sikerült megalkotnom. Nagy nehezen ráálltunk, ám előtte még megcsináltuk a ráolvasást, aztán nekiláttunk a dolognak.
 Mondanom se kell az elején többet estünk, mint amennyit állva voltunk, de összességében nem esett komolyabb bajunk. Ha nem én, akkor Kat tanyált  amin rengeteget röhögtünk. Szerény véleményem szerint az is hallott minket aki nem akart. Épp egy kis pihenőt tartottunk, amikor valaki illetve valakik a fejünk mellett húztak el.
- Az anyukádba menj vissza, te állat - mondtam dühösen, mert kis híján levitték a fejünket.
- Ezt nem hiszem el, még bocsánatot sem kértek ezek a seggfejek - kelt ki Kat is magából.
 Nem sok idő telt el az incidenstől számítva és deszkás srácok visszaértek. Igazából nem érdekelt minket ki voltak, de egyből kiosztottuk őket, amit mellénk értek. Aztán egyik pillanatról a másikra levették a védő szemüvegüket és ekkor mindketten egy pillanatra abbahagytuk a srácok ostorozását.
- Sajnálom kicsim - mondta Cam Katnek bűnbánó szemekkel.
- Megbocsájtok Cam, de csak most az egyszer. Értetted Cameron, csak most az egyszer. Na ne nézz így, nem is haragszom...annyira - mondta mosolyogva, majd megcsókolta a vámpírját.
- Mit kerestek itt, ha szabad kérdeznem?
- Gondoltuk kijövünk és megnézzük mennyit estek - válaszolta Luk.
- Hahaha....nem vagy vicces. Amúgy nem is estünk annyit, mint gondolod.
- Aha, persze.... a szállásunkig hallatszott, ahogy  zúztátok a tájat. Azonban ahogy én látom rátok férne némi segítség. Nem gondolod, Lisa? Kat?
- De szerintem sem árt, ha olyanoktól kérünk segítséget akik gyakorlottabbak, mint mi. Ugye Lisa? - kérdezte Katrin.
- Jól van na, de nehogy azt hidd Lukas, hogy bénák vagyunk, különben nagyon megbánod.
- Nem én. A világ semmi kincséért nem vinném ellened vásárra a bőröm. Amúgy nem én foglak oktatni az is biztos. Erre én egyébként sem lennék alkalmas, majd D megtanít snowboardozni.
- Tudod mit? Inkább nem kell segíteni, majd megoldom, mert Dantéban nem bízok.
- Jó akkor segítek én, de nem vállalok felelősséget - adta be a derekát Luk.
 Felálltam, újra felvettem a deszkát és ráálltam. Először az egyensúlyomat tesztelte, miután azt nem elég biztatónak találta segíteni kezdett. Először a derekamra tette a kezét, amit egy vicsorral díjaztam, de nem törődött vele. Megmutatta a helyes testtartást, rengeteg könnyebb és néhány nehezebb mozdulatot, majd elengedett.
 Az elején még minden simán ment és sikerült megcsinálnom mindent amit Lukas mondott, de aztán... Aztán minden megváltozott. Az egyik csúszásnál egy sokkal nehezebb mozdulatot akartam csinálni, ám nem úgy sült el, ahogy számítottam. Éppen ugrottam, mikoris nem előre, hanem felfele vettem az irányt és a levegőben pörögtem, szaltóztam, körülöttem mindenhol fölkavarva ezzel a havat. Hirtelen a deszka eltűnt a lábaim alól, majd félve leereszkedtem és a hópihék is visszahullottak a talajra. Félve néztem fel, mert nem akartam látni a többiek megvető vagy éppen örültnek tituláló tekintetét.
- Ezt hogy csináltad? - kérdezte Cam.
- Mikor tanultad ezt, mert ilyet még én sem tudok - folytatta Luk.
- Én...nem tudom. Egyszer csak megtörtént é......sajnálom. Jobb lenne ha elmennék.
- Ne, kérlek inkább maradj. Nincs ezzel semmi baj, különben meg bámulatos volt - mondta félmosollyal az arcán Chris. Láttam rajta, hogy még mondani akart valamit, de mégsem tette.
- Sziasztok - köszöntem el, mert kezdtem kellemetlenül érezni magam.
 Hátat fordítottam a csapatnak és elindultam a dombon lefelé. Alig tettem meg vagy 20 lépést, amikor egy erős lökést éreztem. A pillanat hevében az első kapaszkodó után nyúltam, amit magam alá rántottam. A becsapódást követően a közelünkben lévő össze porhó a levegőben kavargott, így festve varázslatosra az egész esetet. Észre se vettem, de valaki a hajamat kezdte birizgálni, mire kissé megemelkedtem és az illető felé fordítottam a fejem. Az a valaki nem más volt, mint Chris, akinek az arca csak pár centire volt az enyémtől.
- Látom belém estél - mondta huncut mosollyal a szája sarkában.
- Szeretnéd - mondtam félmosollyal.
- Tudom, hogy belém vagy esve, de nem gondolod, hogy ez kicsit túlzás? - kérdezte még mindig vigyorogva.
- Igazad van. Beléd estem, de rendesen - mondtam egy kis hatás szünetet tartva. Ezalatt az idő alatt láthattam, ahogy arcvonásai egyik pillanatról a másikra hogyan változnak. - Persze, hogy beléd estem, hisz nem akartam magamat összetörni - mondtam, majd elnevettem magam.

2.évad 9.rész - Vallomás

Remélem tetszeni fog nektek ez a rövidke rész.

Tudom, hogy most nem épp a legjobb lett, és viszonylag sokat is kellett rá várni. Nagyon szeretném, ha ennek ellenére kaphatnék néhány komit és pipát.

Köszönöm a díjat Beut Lorának.

A részről annyit, hogy kizárólag Kat szemszögéből írtam. Jó olvasást hozzá :D ♥

Kat szemszöge:

 - Síelni megyünk, síelni megyünk, síelni megyünk - kántáltam ma már vagy ezredszerre. Tegnap tudtam meg, hogy 2 teljes hétig az Alpokba megyünk "telelni". - Lisa én úgy örülök ennek az egésznek. 2 Teljes hétig lazítás és senki nem parancsolhat nekünk. Ez annyira szupi - lelkendeztem, majd a hátam mögött álló Lisára néztem. - Mi a baj?

- Én nem megyek.

- De miért? Síelhetnénk együtt, hógolyózhatnánk és esténként kibeszélnénk a pasikat, miközben forrócsokit iszunk. Olyan jó volna, meg aztán ha te nem jössz akkor kivel fogok én beszélni?

- Ha mennék sem síelnék, hanem snowboardoznék. Különben meg nem azért nem megyek, mert nem akarok, hanem mert nem mehetek.

- Ki nem engedi? Bár ha jól látom inkább jönnél te is, de nem teszed.

- Ed vagyis Mr Shwan nem engedi......Kat és félek........Félek elmenni innen, mert érzem, hogy valami nincs rendben. Nem igazán örülnék neki, ha te is elmennél. Nem szeretném ha bajod esne.

- Nem fog, na meg aztán mi baj lenne. Komolyan Lisa kicsit túlaggódod magad. Első félévben nem voltál ilyen, mi történt azután, hogy elszöktél?

- Rám fogtak egy gyilkosságot, amit el sem követtem. Megtámadtak és védekezésből felgyújtottam egy épületet. Szörnyű volt és ez mind Chris hibája.

- Chris hibája? - kérdeztem értetlenkedve. Nem is miatta ment el, hanem Logan halála miatt.

- Ő tanította meg a tűzzel való támadást. Megijedtem és megtörtént, ezért nem akarok vagyis félek elmenni innen. Itt biztonságban vagyok csak nem tudom meddig.

- Értem, de nem baj, ha mégis mennék? Kár lenne kihagyni és rajtad kívül nem tart itt senki.

- Jó legyen, de ne mond később, "hogy jó te megmondtad" , ha baj lenne.

- Oki, de segítesz pakolni? Nem igazán tudom melyik ruhámat vigyem - kértem és bevetettem a boci szemeket is, de mindhiába.

- Bocsi, de fontos dolgot kell elintéznem - mondta, és azzal a fürdőbe ment.

 Elképzelésem sem volt róla, mi olyan fontos, de nem firtattam. Az elmúlt pár év ideje bőven elég volt ahhoz, hogy ne kérdezzek rá a dolgaira, mert azokra mindig fura válaszokat kaptam. Inkább folytattam a pakolást, miközben sikerült megtalálnom az egyik kedvenc felsőmet, amit év eleje óta nem leltem. Szépen összehajtottam - újra- és beraktam a bőröndömbe. Éppen kész lettem, mikor barátnőm visszajött, habár elképzelésem sem volt mi tartott ilyen sokáig.

- Kész vagyok, ha gondolod lemehetnénk beszerezni valami kajaszerűt. Viszont ha nincs kedved maradj nyugodtan, csak mond meg mit hozzak.

- Mennék én, de érzem rajtad, hogy inkább maradjak. Tudom, hogy nem kajáért mész el, de ha esetleg arra jársz, hoznál nekem valami csokis sütit?

- Persze - válaszolta sejtelmesen, majd kilépett a szobából.

 A csomagjaimat egy kupacba tettem és rendbe szedtem a szobánkat. Már épp végeztem, amikor kopogtak az ajtón, ami nem kicsit meglepett. Nem értettem miért kopog Elisa, ha ki tudja nyitni az ajtót. Egy újabb kopogás és mégegy, mire idegesen az ajtóhoz caplattam. Kinyitottam és egyből visszafordultam az ágyam felé.

- Gyere be és csukd be az ajtót. Nem értem Lisa..... kezdtem bele, aztán felnéztem és leakadt szavam. Nem Lisa jött vissza, hanem egy megilletődött Cam.

- Sajnálom, nem akartalak zavarni....

- Nem zavarsz Cameron. Lisa éppen elment kajáért egyedül vagyok, ha vele szeretnél beszélni, akkor várnod kell.

- Éppenséggel nem hozzá jöttem. Veled szeretnéd beszélni vagyis inkább mondani szeretnék valamit. Katrina én már egy ideje el akartam mondani....hogy is mondjam el....

- Cam, kérlek, mond el mi bánt. Tudok segíteni?

- Kat én beléd szerettem és nem szeretném, ha elmennél. Nézd - mondta és előhúzott a háta mögül egy csokor színes virágot. Lesokkolt - ezt neked hoztam. Remélem tetszik és....Kat kérlek reagálj valamit!

- Én....én...ezt nem hiszem el....Cam....

- Én megértem, ha te nem így érzel. Sajnálom, ha ezzel felzaklattalak.

- Cam megtennéd, hogy végighallgatsz? Köszönöm. Cameron azért dadogtam, mert nem hiszem el. Te - az akadémia és a számomra leghelyesebb fiú - azt mondta nekem, hogy szeret. Szerinted mégis hogy kellett volna reagálnom?...

- Jogos, de akkor most....

- Cameron Walker az Isten szerelméért; nem fejeztem be. Én is....hogy is mondjam...beléd szerettem. Már Lisa eltűnése előtt is tetszettél, csak nem mertem mondani. Cam..... - kezdtem bele, de ajkait az enyémre nyomta. Lassan és mégis szenvedélyesen csókolt. Csak levegőhiány miatt váltak el ajkaink, ám homlokát az enyémnek döntötte, ezzel nem eresztve a közeléből.
- Sajnálom Katrina, nem akartam.
- Nem kell szabadkoznod. Pontosan tudom, és éreztem hogy akartad, csak félsz.
- Kezdesz úgy beszélni, mint Lisa. Pontosan tudod, mit mondj és mikor, jó az időzítésed.
- Köszönöm, de tudod a Mestertől tanulok - válaszolta, mire mindketten elnevettük magunkat.
 Még beszélgettünk egy ideig, majd Lisa nyitott ránk. Mosolyogva nézett hol rám, hol Camre, majd a kezembe nyomta a sütit és távozott. Értetlenkedve néztem a piruló Camre, hátha valamit megtudok, de nem jöttem rá, így inkább rákérdeztem.
- Mitől jöttél ennyire zavarba?
- Tudod, Lisa mondta, hogy próbálja meg. Mármint én már el akartam mondani, csak féltem. Elisa mondta, hogy mondjam el neked mit érzek, mert így csak szenvedek.
- Te komolyan Elisától kértél tanácsot? Ennyire féltél? Ráadásul TŐLEM?
- Az egyik este kimentem sétálni, majd megláttam Lisát. Mögé léptem, mire a nyakon öntött vízzel. Aztán elmondtam neki, hogy szerelmes vagyok beléd és segített szinte mindenbe.
- Komolyan nyakon öntött? - kérdeztem két nevetőgörcs között.
- Igen, de ne nevess ki. Szörnyen hideg volt, de rendes volt, mert megszárított.
- Tudom, hogy rendi. Amúgy én azt vettem észre, hogy olyanok vagytok néha mint két testvér.
- Igen és az egészben tudod mi a legviccesebb? - kérdezte somolyogva, mire nemlegesen megráztam a fejem - Az, hogy Chris azt hitte beleszerettem Lisába. Komolyan nem is tetszik, csak elvagyunk egymással mintha tesók lennénk. Féltékeny volt rám.
- Szerintem Christian jobban félti Lisát, mint gondolná. Sőt szerintem nagyon szereti, de nem mer lépni. Lisa meg....hát ő meg Lisa. Egy nagyon kedves lány, de most rettenetesen félénk és óvatos lett. Valami történt a szökését követőn és a múltjában is, csak nem mondja el.
- Gondolod?
- Igen. Néha éjjel arra ébredek, hogy sikítozik és érhetetlen nyelven beszél, na meg persze sírni. Féltem, de ha nem árul el semmit nem tudok segíteni. Szerinted?
- Igazad van, de most ne beszéljünk róla. Olyan rég akarok megtenni valamit, mint még semmi mást ezelőtt - mondta és mielőtt rákérdezhettem volna újra megcsókolt.
 Szenvedélyes csókcsatánkat ő nyerte, miközben végigdöntött az ágyamon. Fölém tornyosulva vált el ajkaimtól, majd a szemebe nézett. Csak most vettem észre, hogy a "sársüti" színű szemei enyhén vérben forognak. Tudtam, hogy éhes, mégsem mertem megtenni azt amire vágyott. Száját kinyitotta, így tökéletesen látta, hogy agyarai mekkorára nőttek. Aprót löktem rajta, mire feleszmél, és legurult rólam.
- Sajnálom, én csak....
- Cam, nincs ezzel semmi baj, de én félek ettől - mondtam miközben a szemfogaihoz értem.
- Értem és bocsánat, de nem tudtam kontrollálni. Ígérem nem lesz többé ilyen és nem kell tőlem félned - mondta ragyogó mosollyal az arcán.
 Még beszélgettünk egy darabig, majd megkért, hogy maradjak. Vonakodva, de belementem, hogy síelés helyett az akadémián maradok. Mindketten biztosra vettük, hogy megoldjuk a "havas" problémánkat Liával. És azt biztosra vettem, hogy az Ő ötlete volt az is, hogy Cam az indulás előtt valljon nekem szerelmet. Okos lány, remek időzítéssel.
 Estefelé Cam elköszönt, és helyét Lia váltotta fel, aki mindet tudni akart. Elmeséltem neki töviről-hegyire mindet, bár szerintem a felét ő is pontosan tudta. Közben megettük a sütiket és még forrócsokit is ittunk. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert ilyen LB-k nem minden fán terem, mint mi.

2.évad 8.rész - Féltékenység

 

Sajnálom, hogy ennyit késtem, de mint az előző fejihez írtam cserediákom volt.
Amit volt egy kis szabad idő, nekiláttam és hát mostanra sikerült összehoznom,. Remélem tetszeni fog nektek és komiztok is, mert jól esne.
Jó olvasást kívánok hozzá! ♥ :D

 Mikor megláttam Christ valamilyen kellemetlen érzés kerített hatalmába. Nem értettem miért dühös rám, de mivel nem tettem semmit nem érdekelt. Miután bementek az épületbe Conorral elfoglaltuk az őrhelyeinket. Egy idő után meguntam az egy helyben állást és figyelést, így elindultam körbenézni illetve sétálni. Halkan lépdeltem, nehogy valaki is észrevegyen, ám óvatosságom hiábavalónak bizonyult, mivel nem ilyenkor nincs senki az épületben. Kivéve az estisek, de azok csak egy teremben vannak és az is az akadémia másik végében van.

 Miután sikeresen leértem a földszintre, kimentem a parkba. A csend, mely körül ölelt szinte vágni lehetett, ám mégsem volt zavaró vagy bántó. Gondolkodva ballagtam a kihalt udvaron közben rugdostam a havat. Időközben elértem a parkban lévő szökőkúthoz, amiből gyönyörű vízsugár jött ki. Szép, habár januárban már röpködnek a mínuszok mégsem fagy be a vize. Leültem a szélére és játszani kezdtem a kellemesen hideg,mégsem fagyos vízzel. Először egyszerűbb mintákat formáltam, majd jöhettek a bonyolultabb és kiemelt alakzatok is. Épp egy sárkánnyal lettem kész amikor valaki a vállamhoz ért, mire az egész művemet felé hajítottam nem kis mennyiségű vízzel egyetemben.

- Kösz, de szoktam fürdeni - hallottam meg egy ismerős hangot. Felnéztem és egy igencsak eláztatott Cameron állt előttem.

- Bocsi, de a frászt hoztad rám - válaszoltam mosolyogva. Azonban rögtön lefagyott, ahogy megláttam az arcát - Valami gond van?

- Nem.....vagyis igen. Van egy lány, aki nagyon tetszik nekem és.....

- Ismerem?

- Igen, jobban mint én. Csak egy baj van vele......mégpedig az, hogy nem tudom mit érez irántam. Ő olyan okos, csinos és kedves, nem utolsó sorban pedig tehetséges. Annyira elbű.....

- Bocsesz, de nem vagy az estem - húzom el a szám, mire felnevet és ültében megölel.

- Nem is rád gondoltam, hanem Katrinára. Már nem azért, de szerintem semmi lennénk jó páros. Segítesz kideríteni mit gondol róla?

- Persze. Ha az segít valamicskét, akkor elárulok egy titkot - suttogom, nehogy meghallja valaki, mire érdeklődve közelebb hajol - Tudom, hogy te sem a számára közömbös. És az a csók? Jól összezavartad Katet.

- Mi? Te tudsz a csókról? Ott sem voltál és csak Chris láttam, de honnan....

- Nem mondta el Kat. Emlékszel még a karácsonyi bálra és azt követő időre? - kérdeztem, mire egy apró bólintás volt a válasza - Remélem azt is tudod, hogy akkor kaptam meg a teljes erőmet. Na szóval lett egy olyan képességem, hogy érintés alapján olvasok mások múltjában. Akkor jöttem erre rá, mikor visszajöttem az akadémiára és Kat megölelt. Nem volt szándékos, csak úgy jött és nem tudtam leállítani. Ekkor tudtam meg sok mindet. Azonban már tudom kezelni és egy pajzsfélét hoztam magamnak létre, hogy ne ismétlődjön meg. Így ha megérintenek nem látok semmit az illetőből csak azt, amit mindenki más.

- Hűha.....hát ez nem semmi. Elég furi nálad....bár meg sem lepődöm ezen. Veled mindig van valami furcsa dolog.

- Ah...Szerinted furcsa vagyok? Na, köszi szépen - mondtam tettetett sértődöttséggel a hangomban. Felálltam és távolabb léptem tőle, és a hatás kedvéért hátat fordítottam neki.

- Nem, dehogy! Nem mondanék ilyet a fogadott húgomnak - válaszolta, miközben szembefordított magával és magához ölelt.

- Reméltem - motyogtam a mellkasába, majd én is megöleltem.

 Egymást ölelve álltunk egészen addig, míg egy emlékkép vagy látomás magába nem szippantott. Először nem értettem semmit az egészből, majd szép lassan minden láthatóvá vált. Egy emlékkép lehetett, de nem voltam benne biztos, mivel 5 éves koromból vannak az első emlékeim. Kicsinek érzem magam, fáradtnak és elesettnek. Mindent beborít a vér vöröses árnyalata. Nem látok hullákat, még félig elő valamiket, mert ennyi vére nincs egyik embernek sem. Ekkor valaminek vagy valakinek a jelenléte zavarja meg az "idilli" képet. Lassan és óvatosan megfordulok, hogy lássam ki az, de nem. Nem látok senkit és semmit, mégis érzem, hogy nem vagyok egyedül. A látóterem szélén felém mozdul valami, de mielőtt meglátnám a dolgok valóját, megszakad a kapcsolatom a múltammal. Egy ideig lebegek a semmiben, mire éles fájdalom hasít elmémbe és megpróbálom kinyitni a szemem.

 Mire nagy nehezen kinyitottam a szemem már megszűnt a fájdalom. Sikerült a pillanat tört része alatt felfognom, hogy már nem kint vagyok, hanem a szobámban. Óvatosan felültem az ágyon és a halántékomat kezdtem masszírozni. Hirtelen az ágyam megsüllyedt alattam, mire abbahagytam minden addigi tevékenységem és az ágyam vége felé fordítottam a fejem. Onnan egy igencsak aggódó tekintetű Kat nézett vissza rám, majd miután megbizonyosodott róla, hogy jól vagyok szorosan megölelt. Pár perc elteltével engedett csak el, majd részletes magyarázatot követelt.

 Mindet elmondtam neki, kivéve a Cammel való beszélgetésem témáját. Ezután mindet részletesen átbeszéltünk és kiröhögtünk, majd ő is befeküdt az ágyába és elaludt. Azonban kettőnk közül leginkább ő tudott aludni, mivel engem még mindig nyomasztottak a látomás részletei. Nem tudom mikor, vagy hogy, de én is elaludtam, mert mikor újra kinyitottam a szemem már ragyogóan sütött a nap.

 Kimászta az ágyamból, lerendeztem a reggeli teendőim, majd felkeltettem Katet is. Lementünk reggelizni, majd első órára indultunk. Szerencsénkre most közössel kezdtünk, így nem kelet "könnyes" búcsút vennünk egymástól. Minden olyan jól indult az órán. Kivételesen nem egy hülye liba felelt és a tanár is egész okésan viselkedett, majd minden megváltozott. Még volt vagy 20-25 perc az órából, mikor valaki kopogott, majd a tanár megkért, hogy menjek ki és nem kell visszajönnöm. Értetlenül néztem össze Kattel, de tettem amit mondtak és kiléptem a teremből. Az ajtótól nem messze egy türelmetlen Conor fogadott, aki mellé szépen és nyugodtan sétáltam oda.
- Mond, hogy tudod miért kellet kijönnöm?
- Tudom - válaszolta, de nem folytatta - Ja, hogy szeretnéd tudni is?
- Igen, te unintelligens barom - mondtam kissé idegesen.
- Az igazgató szándékozik beszélni velünk.
- Értem, akkor menjünk - válaszoltam kedvtelenül.
 Az iroda ajtajához érve kicsit elbizonytalanodtam. Nem tudtam az okát, de olyan kényelmetlenül éreztem magam és nem Conor jelenléte okozta ezt az érzést. Mivel nem nyitottam az ajtót, így Conor ment be először, majd utána én is beléptem. Szerencsére Camill is ott volt, így tudtam vele beszélni egy kicsit még mielőtt bementünk volna Edhez.
 Mikor beléptünk az irodájába, egy nem várt meglepetés fogadott. Egy nekünk háttal ülő srác volt még a szobába, akit egyből felismertem. Chris ült a székben, ám megérezve jelenlétem hihetetlen nagy mértékű csalódottság és düh áradt felém. Edward rendkívül jó megfigyelőnek tarthatja magát, mert azonnal elkezdte oldani a feszültséget. Azonban nem épp a megfelelő két személyre szólt rá.
- Nem kell ennyire utálni egymást Chris és Conor - mondta ki a naivitását, majd folytatta - Azért hívtalak titeket ide, mert szeretném, ha a nappalisok elutaznának pár napra.
- Mégis mennyi időről lenne szó? - kérdeztem meg, mert tudnom kell, ha segíteni akarok Camnek.
- 1,5-2 hét lenne. Minden nappalis elutazik, így nem lesz gond senkivel - nézett jelentőségteljesen végig rajtunk Edward, majd még hozzátette - Kivéve Elisát és Conort, ők továbbra is felügyelnek a rendre. Az éjjelisek, így nappal is bejöhetnek az épületbe, ha van kedvük hozzá. Természetesen a nappalira járok 2 nap múlva indulnak.
- Mégis hova? - kérdezte Chris. Gyanítom ő is szívesebben menne, minthogy itt maradjon.
- Az Alpokba....Ott nem fogja őket senki kiszúrni, hogy mások.
- Értem....akkor ha csak ennyi lenne szeretnék menni. Órám lenne, ha nem zavarj az igazgatót - szólalt meg Conor.
- Persze, menjetek Conor.
 Mindketten távoztunk, majd visszamentünk órára. Gyorsan üzentem Cameronnak, hogy minél előbb beszélnünk kell. Nem kellet sokat várnom a válaszára, mert szinte azonnal érkezett a válasza. Szerencsére a mai nap gyorsan eltelt, sőt Kattel is sikerült valamicskét beszélnem, mielőtt elkezdtem volna a feladatom.
 Conor már rég a Déli Kapunál várt, és kivételesen egy árva lélek sem volt pluszban rajtunk kívül. Gyorsan kinyílt az átjáró és az estisek minden gond nélkül vonultak az akadémia felé. Azonban volt egy pillanat, amikor Cameronnal jelentőségteljesen összenéztünk, majd alig észrevehetően biccentettünk egymásnak. Miután mindenki elvonult teleportáltam a megbeszélt helyszínre, ahol Cam türelmetlenül járkált fel alá.
- Itt vagyok, ne légy már ennyire ideges - szólaltam meg.
- Jól van na, de ha egyszer ennyire izgulok.
- Nem kell, csak tedd pontosan azt, amit a szíved diktál.
- Te könnyen vagy ezzel. Nem kell elmondanod senkinek semmit, vagy igen?
- Nem, igazad van. Akkor figyelj nagyon. Holnap már mindenki pakolni fog mert elutaznak az Alpokba. HA szeretnéd marasztalni, aminek őszintén örülnék....
- Miért?
- Őszinte legyek? - kérdeztem mire bólintott - Félek. Félek, hogy baja esik, tudom és érzem, hogy ott nem lenne biztonságba. Te is tudod, mikor elszöktem milyen sérülésekkel tértem vissza. Nem véletlenül voltak azok sem.
- Tudom, és ígérd meg, soha többet nem szöksz el - kérte, mire bólintottam, majd magához ölelt.
 Ezután a levegőt hirtelen valami megváltoztatta. Dühöt, fájdalmat és csalódottságot véltem érzékelni, de nem csak én, Cam is. Megfordultam ölelésében és egy éppen elviharzó árnyat láttam. Nem kellet látnom az arcát, mert tudtam ki volt. Ekkora utálatot csak egy valaki érzett irántam és az nem más volt, mint Christian Shwan. Nem értettem kirohanásának okát, de szerintem Cameron sem. Elengedett, megbeszéltünk, hogy holnap beszél Kattel, majd elment. Még álltam ott egy ideig, majd én is visszamentem az épületbe.

Chris szemszöge:

 Cameron nem egyszer tett számomra kétértelmű megjegyzéseket. Azzal kezdte, hogy nem csak én szeretem Lisát; majd jött azzal, hogy egy nagyon kedves barátja. Attól félek, hogy Ő is szereti Camet és én, amolyan pótlék vagyok neki. Csalódtam benne, de leginkább magamban, hogy beleszerettem egy hozzá hasonló "angyalba".
 Mikor a Conoros incidens után este megláttam, nem tudtam nem csalódott lenni. Láttam, mennyire más lett és fájt. Miután mindenki bement ez épületbe, egyenesen a számunkra kijelölt terembe vonultunk. Igazság szerint nekünk nincsenek óráink, csak feladott tanulnivalóink és abból kérnek számon mindenkit. Szerencsére rá lehet látni az ablak alatti párkányra, ahol Elisa szokott állni. Most is oda állt, ám egy idő után lement onnan és nem tudtam nem aggódni érte.
 Felálltam, mire mindenki felém nézett, egy valakit kivéve. Cameron már nem volt a teremben és reméltem nem Elisa miatt ment el. Kilépve a folyosóra, a levegőben is érezni lehetett, mit csinál jelen pillanatban. A mágiája olyan érzékeny és kifinomult, hogy ha nem ismerném biztos fenyegetésnek érezném. Kényelmesen sietve lépdeltem a főbejárat felé. Mikor kiértem az épületből a hideg apró tűkként mélyedt a bőrömbe. Elindultam valamerre, miközben azon gondolkoztam mi lehet közte és köztem. Nem sokra jutottam, amikor valaki halk sikolya hasította fel a csendes éjszakát.
 Gyorsan a hang forrás irányába indultam. Reméltem nem esett baja, de aggódnom is kár volt. Az árkádok alatt álltam meg és nem tudtam elhinni amit látok. Cam karjai közt Lisa volt és a haverom arcán boldogság ült. A hirtelen rám törő érzelem még nekem is új volt. Féltényen voltam, dühös és rendkívül csalódott. Fogtam magam és visszamentem, de nem a tanterembe, hanem vissza a szállásra. Útközben telepatikusan szóltam a többieknek, így mindenki egyszerre ért a szállásra.
 Másnapra szinte semmit nem aludtam. Egész éjjel máson sem járt az agyam, mint Lisán és Camen. Egy idő után meguntam a fekvést és kimentem friss levegőt szívni. Már egy ideje sétálgattam, amikor egy üzenő buborék lebegett a szemem elé. Edward üzent, hogy azonnal menjek át a főépületbe. Nem kellet kétszer mondani, egyből oda száguldottam és ott is egyenesen az igazgatói irodába. Az igazgató kitörő lelkesedéssel az arcán fogadott, majd megkért, hogy üljek le az egyik fotelbe.
- Ne haragudj, hogy ilyen korán felfektettelek. Remélem nem haragszol.
- Nem úgysem tudtam aludni. Miért hívtál ide?
- Hamarosan megtudod és este már tovább is adhatod a vámpíroknak, ha gondolod.
- Azt még meglátjuk. Ha érinti őket akkor elárulom, ha nem akkor nem.
 A válaszomat követően kinyílt az ajtó, majd nem sokkal később be is zárult. Amit a légkört belengte a két idegen illata, azonnal elment mindentől a kedvem. Sajnos nem tehettem ellene, de Lisa közelsége csalódottságot és dühöt váltott ki belőlem. Apám nagyon nem jó megfigyelő, mert a következő mondata eléggé a naivitását mutatta.
- Nem kell ennyire utálni egymást Chris és Conor - mondta ki, majd folytatta - Azért hívtalak titeket ide, mert szeretném, ha a nappalisok elutaznának pár napra.
- Mégis mennyi időről lenne szó? - kérdezte meg Lisa.Nem tudtam minek, de voltak elképzeléseim.
- 1,5-2 hét lenne. Minden nappalis elutazik, így nem lesz gond senkivel - nézett jelentőségteljesen végig rajtunk Edward, majd még hozzátette - Kivéve Elisát és Conort, ők továbbra is felügyelnek a rendre. Az éjjelisek, így nappal is bejöhetnek az épületbe, ha van kedvük hozzá. Természetesen a nappalira járok 2 nap múlva indulnak.
- Mégis hova? - kérdeztem meg. Szívesen elmentem volna velük, csak ne keljen a közelébe maradnom.
- Az Alpokba....Ott nem fogja őket senki kiszúrni, hogy mások.
- Értem....akkor ha csak ennyi lenne szeretnék menni. Órám lenne, ha nem zavarj az igazgatót - szólalt meg Downson.
- Persze, menjetek Conor.
 Ezután mindketten kimentek, így egyedül maradtam Eddel. Nem voltam beszédes kedvemben, de ez neki nem tűnt fel. Ahogy Elisáék távoztak egyből komolyabb témára váltott.
- Mi történt, ami miatt mérges vagy Downsonra?
- Nem rá voltam dühös, kivételesen. Más miatt voltam olyan amilyen.
- Akkor kire? Csak nem Elisára?
- Nem dehogy - hazudtam, ami nem tűnt fel neki. - Ha nem gond szeretnék visszamenni.
- Persze, menj csak.
 Elköszöntem és távoztam. Visszasétáltam a szállásra és felmentem a szobámba. Olvasni kezdtem, ami nem igazán kötötte le a figyelmem. Amikor meguntam, végignyúltam az ágyamon és lehunytam a szemem. a pihenés nem volt teljes, mert lelki szemeim előtt megjelent Elisa mosolygós arca. Annyira más volt, akkor meg nem ismertük egymást, sőt ő még nem is látott. Ismertem, mert a Sorsa így hozta, de ő csak akkor látott meg először, mikor lelőtt egy nyílvesszővel. Már akkor tudtam, hogy ő más, mint a többi lány, de sosem szóltam erről neki.
 Ezt követően még fel-felvillant néhány közös emlék, majd az óra fél 6-ot ütött. Összehívtam a társaságot, majd elindultunk a Kapuhoz. Mikor az óra 6-ot ütött, kinyílt az átjáró, ám a túloldalán nem várt dolog fogadott. Conor és Lisa ügyeltek, de egyetlen egy nappalis sem volt ott rajtuk kívül. Csendben haladtunk el mellettük, ám a levegőben egy kis várakozást és izgalmat véltem felfedezni. Épp akkor néztem össze VELE, amikor Camnek bólintott, akinek egy félmosoly húzódott végig az arcán.
 Gyorsan bementem, hogy még véletlenül se kelljen látnom őket, de nem volt szerencsém. Cameron nem sokkal utánam lépett az épületbe és kérdezgetni kezdett.
- Miért vagy mérges a Dunken lányra?
- Nem vagyok az, csak....áh mindegy is. Nem lényeg.
- Akkor miért vagy ennyire savanyú?
- Elveszettem valakit, aki fontos volt nekem.
- Sajnálom haver, ha tudok bármiben is segíteni akkor szólj nyugodtan. - válaszolta és egy pillanatig tényleg el is gondolkoztam.
 Mondjam meg neki, hogy szálljon le Elisáról, de ehhez semmi jogom, mert nem vagyunk ÚGY együtt. Végül nem szóltam semmit csak bólintottam és bementem a terembe. Ő nem jött utánam, így pár perc múlva én mentem ő utána. Épp az árkádok alá értem, amikor megláttam őket ölelkezni. Ezt követően a düh, fájdalom és csalódottság elemi erővel tört rám. Elfordultam és elfutottam, mint egy kislány, aki fél szembenézni a valósággal. Hogy féltékeny voltam-e, az biztos. Visszamentem inkább a többiekhez, majd a hajnal első sugaraival visszamentünk csoportosan a szállásra.
 Végigdőltem az ágyamon és megpróbáltam aludni, de nem ment. Egyre csak ők ketten jártak a fejemben, és az, hogy talán soha nem lesz alkalmam elmondani neki, mit érzek iránta. Mire nagy nehezen sikerült kavargó elmém megnyugtatnom, különös hangokra lettem figyelmes. Az ajtóhoz mentem, hogy hátha jobban hallod, de nem, így történt, ezért inkább kimentem a szobámból. A hangok a Walker srácok szobájából jött, aminek az ajtaja egy kicsit ki volt nyílva. Odaosontam és hallgatózni kezdtem.
- Akkor most mit tegyek? - kérdezte meg Cam valakitől. Azt tisztán éreztem, hogy rajta kívül nincs más a szobába, de akkor mégis kivel beszélhetett.
- Legyél nyugodt. Ha gondolod, akkor üzenj neki, vagy gyere át és mond meg neki személyesen is - hallottam meg a választ. Nem kellet sokat gondolkodnom kivel beszél, mert egyből tudtam ki az. - Csak kérlek dönts gyorsan. Elkezdett pakolni és csak az én kedvemért biztos nem maradna.
- Oki, akkor pár perc és ott vagyok, addig is szia. - válaszolta és a kommunikáció megszakadt. Megpróbáltam elosonni, de nem jártam sikerrel, mert hamar az ajtónak ugyanazon oldalára kerültünk.
- Chris segítened kellene - kérte könyörgően.
- Mégis miben?
- Most beszéltem Lisával, de egy hozzám hasonló tanácsának jobban örülnék.
- Miért?
- Szeretem Katet, gondolom rájöttél már - és ekkor leesett a tantusz. Nem is értem minek voltam Vele olyan elutasító.
- Igen rémlik valami. Akkor az a sok ölelés Lisával az nem jelentett semmit?
- Te kémkedsz utánam? Persze, hogy nem, különben is Lisa nekem olyan, mintha a húgom lenne. Gondolom a múltkorit jól félreértetted. Szeretem ez igaz, de mint egy barátot, és nem mint egy lányt...tudod ÚGY.
- Ne haragudj. Nem értettelek, csak tudod nekem tényleg tetszik Ő és fájt látni, hogy veled jön össze - vallottam be őszintén.
- Hülye vagy, ugye ezzel tisztában vagy? Lisa és te olyanok vagytok mint a fény és a sötét. Kiegészítitek egymást. Csak aztán vigyáz rá, ha valami csoda folytán összejönnétek
 - Mert?
- Amelia mármint Lisa érzékeny, legalábbis mostanában sokkal jobban. Vigyázz rá, na de most mennem kell. Kat sem vár az örökkévalóságig és ráadásul pakol is....
- Rendeben és sok sikert, ja és tessék egy kis ajándék - mondtam miközben egy csokor virágot idéztem a
haveromnak.
- Ezer hála érte.
- Na de mostmár menj mert még a végén lemaradsz róla.
 Ezután gyorsan elfutott, és csak a főbejárat tanúskodott arról, hogy valaki távozott. Visszaballagtam a szobámba és mosollyal az arcomon dőltem az ágyra. Elővettem egy zenelejátszót a fiókomból, a fülest bedugtam a fülembe és olvastam. Mostmár sokkal boldogabb voltam és minden negatív érzelem távozott belőlem, amit iránta éreztem. Egy idő után fogtam magam, bevonultam a fürdőbe és rendbe hoztam így is szanaszét álló lelkemet és testemet.

2. évad 7.rész - Védelem egy vámpír ellen

 Remélem nem haragudtok nagyon amiért csak most hoztam a részt. Sajnos elkezdődött nekünk is az iskola, és a részeket a következő 2 héten nem valószínű, hogy hozok, mert cserediák leszek. Nem kifogást keresek, de ez van. Megpróbálok sietni és tőlem telhető legjobban megírni a részeket, de ehhez időre lesz szükségem.

Nagyon remélem nem fogtok véglegesen megutálni. :/

Jó olvasást kívánok hozzá és a véleményekre kíváncsi vagyok :D

Chris szemszöge:

 Miután visszamentünk az akadémia épületébe egyenesen az igazgatóihoz indulunk.. Az ajtó előtt elköszönt, és az orvosi felé vette az irányt. Bekopogtam, majd benyitottam a helyiségbe és leültem az igazgatóval szembeni székre. Vártam, hogy visszajöjjön, majd beszélgetni kezdtünk. Szóba kerültek az estisek ügyei, a vér utáni sóvárgásaik, és Lisa kirohanásai is. Viszonylag mindent sikerült megbeszélnünk, mikor valaki vérének csábító illata zavara meg a szaglásom. Nem kellet sok ahhoz, hogy rájöjjek kié.

 Azonnal felálltam és a keresésére indultam. A vér illata mindent betöltött, csak remélni tudtam, hogy a többiekhez még nem ért el. Már épp feladtam volna, amikor megláttam Lisa értetlen tekintetét. Ő nem vett észre, pár másodperc alatt megfordult és Conorra nézett, így óvatosan mögé tudtam lépni. Egy kis idő után mindketten észrevettek, majd Lisa fejével felém fordult és halkan megszólalt.

- Kérlek ne bántsd. Biztos van rá magyarázat - bizonygatta, ám szemei másként ragyogtak.

 Aztán egyik pillanatról a másikra összecsuklott, és ha nem kapom el komolyabb baja is eshetett volna. Szorosan tartva elindultam vele az orvosiba, ám mielőtt szem elől tévesztettem volna Conort visszaszóltam neki.

- Remélem tisztában vagy a következményekkel, Downson - közöltem vele, majd Lisával a karomon távoztam.
 Gyorsan bevittem az orvosiba, majd lefektettem az ágyra. Elléptem mellőle, de csak addig, amíg kerestem kötszert. Visszamentem, leültem mellé és elláttam a fogat által ott hagyott nyomokat. Nem kellet sok és két halvány fénypont jelent meg a kötés alatt, majd pár pillanat múlva el is tűnt. Óvatosan leszedtem a tapaszt és ekkor láttam, hogy aggódnom nem is nagyon kellet volna. A harapás nyoma teljesen eltűnt és újra olyan volt, mint előtte. Szinte tökéletes volt, csak azok a furcsa hegek rontották az összképet, amik a karján, és a nyakán voltak.
 Közelebb hajoltam, hogy jobban szemügyre vehessem. Ujjaimmal érintettem a sérüléseket, majd légzése egyenetlenné vált és forgolódni kezdett. Elhúztam a kezem, de nem változott semmi, pedig azt hittem miattam lett ilyen. Nyugtalanított a helyzet, ám nem sokkal később Cam lépettbe a helyiségbe és kissé idegesen meredt rám.
- Mi a baj, haver? - kérdeztem meg.
- Baj az van, főnök - próbálta poénosra venni, de nem ment nagyon - a teremben már mindenki érzi a vérének az illatát. Ha nem mész vissza portyázni fognak és megtámadhatják az alvókat is.
- Értem és mennék is, de nem hagyhatom itt ŐT ilyen állapotban - mutattam a már lenyugodott Lisára.
- Ha gondolod én itt maradok vele. Nem kell ilyen ellenségesen nézni, eddig is én láttam el, ha megsérült és akkor sem estem neki. Bízhatsz bennem, nem fogom bántani. Menj és tegyél rendet a többiek között.
- Cam....köszönöm.
- Nincs mit, nem csak te szereted őt - válaszolta és a végét alig hallhatóan tette csak hozzá, mégis értettem.
 Nem fordultam vissza, hanem kilépve a szobából egyenesen a kijelölt előadóhoz mentem. Már a folyosó végén hallottam, hogy vitatkoznak és találgatnak, így gyorsítottam a lépteimen. Az ajtó előtt megtorpantam, hogy kiterveljem a hatásos belépőmet. Miután megvolt, teleportáltam a tanári asztal elé, és némi szelet is használtam hozzá. A teremben lévők mind elcsendesedtek és lehiggadtak, majd mindenki leült a helyére.
- Valami gond van, vámpírok?
- Kinek van ilyen ínycsiklandó vére? - kérdezte az egyik srác, ám Dante, Kyle, Luk és én tudtuk csak a választ és nem szándékozta egyikünk sem elárulni.
- Ki sérült meg? És jól van? - érkezett egy újabb kérdés két lánytól, akik ikrek lehettek, mert tök egyformák voltam.
- Már jól van, de inkább menjünk vissza a szállásra. Nem ártana nektek egy kis pihenés - adtam ki a feladatot, majd mindannyian együtt mentünk vissza a szállásunkra.
 Megvártam míg az éjjelisek nyugovóra térnek, majd átteleportáltam az igazgatóiba. Szerencsémre az "apám" még bent volt, így behívatta nekem Conort, hogy megbeszéljük a történteket. Én tisztában voltam vele, hogy mi ő, de ő ne tudta, hogy én tudom. a beszélgetést az igazgató kezdte.
- Conor ugye tudod, hogy miért hívattalak? - kérdezte Edward.
- Gondolom, hogy tudom.
- Pontosan tudod, miért kértük, hogy ide gyere Downson. Meg is ölhetted volna Elisát, amit nem hagytam volna megtorlás nélkül - vágtam a fejéhez a kegyetlen igazságot.
- Tudom Shwan és sajnálom, csak elvesztettem az önkontrollt. Nem fog megtörténni újra, ebben biztos vagyok. Igazgató Úr, ha lehet akkor kilépnék a felügyelési pozícióból. Jobb lenne, ha olyan állna Elisa mellett, aki nem árt neki.
- Mr. Shwan....Apa én egyetértek vele és jobban örülnék, ha áttennénk az éjjelisekhez.
- Christian...lehet, hogy ez a könnyebb út, de ha megszüntetsz minden veszélyforrást körülötte, azzal csak ártasz neki. Megérdemli, hogy meg tudja magát védeni. Van egy ötletem, hogyan akadályozzuk meg Conort abban, hogy Lisa vérét igya, de ehhez Ő is kelleni fog.
- De elárulod, hogy mi az? - kérdeztem, mert féltettem Lisa testi épségét, még ha ezzel ártok is neki.
- Nem, de meg fogod tudni. Conor, menj pihenj le és 3 óra múlva találkozunk ugyan itt, Lisával egyetemben.
 Ezzel utunkra engedett, én a főbejárat felé indultam, míg Conor a kolesz felé vette az irányt. Azonban mielőtt kiért volna a látószögemből utána szóltam. Megfordult és érdeklődve figyelt, majd a mondandóm végeztével bólintott, hogy tudomásul vette és elment. Visszasétáltam a hajnali ködben a Vadászházhoz, majd belépve az ajtón, elindultam az emelet felé ahol Cam lépett mellém. Nem volt kedvem csevegni, de nem tágított mellőlem, így a szobámba érve végigdőltem a heverőn és kérdőn néztem felé.
- Na mi van?
- Felébredt és a történések fele kiesett neki. Azt mondta csak megijedt valamitől, majd elájult és az orvosi szoba ágyán ébredt teljesen vizesen. Te mit tudsz erről?
- Tényleg tudni akarod?
- Igen, mert Lisa egy nagyon kedves barátom és nem szeretnék hazudni neki.
- Oké, értem. Az egész akkor kezdődött....... - és elkezdtem mesélni, amit Cam néha-néha azzal szakított félbe, hogy ne felejtsek el levegőt venni.
 Miután minden elmondtam neki, átbeszéltük a dolgokat, majd elküldtem pihenni, ami már rám is rám fért. Szerintem az egész napot szunyálással töltöttem, mégsem tudtam magam kipihenni. Aggódtam Lisáért, hogy baja esik, de bíztam az "apámban". Tudtam, hogy ő mindenre képes megoldást találni és most életbe vágóan fontos volt. Csak remélni tudtam, hogy minden rendben lesz és Lisa még egy ideig biztonságban marad.

Elisa szemszöge: 
 Éreztem, hogy valaki a karjaiban tart és mozog. Hangokat hallottam, de szavakat nem értettem, majd egy idő után az a valaki letett egy puha helyre és félresöpörte a hajam a nyakamtól. Ezután kissé eltávolodott, ám nem sokkal később visszaült és valamit a sebre nyomott, ami fájt, de nem tudtam rá reagálni. Miután megszoktam elnyelt a teljes sötétség.
 Mikor újra magamhoz tértem kipihent voltam. Kinyitottam a szemem amit azonnal meg is bántam, mert éles fájdalom érkezett az egyik idegpályámra. Ezután inkább óvatosan nyitogattam a szemem, mígnem képes voltam rendesen nyitva tartani. Furcsállva néztem körbe, majd eszembe jutott minden a tegnap este történtekből. Megborzongtam a gondolattól, hogy egy vámpír van minden este a közelemben és erről csakis az igazgató tehet.
 Nagy nehezen kimásztam az ágyból, majd a szobámba teleportáltam, ahol Kat nyugtalanul járkált fel-alá. Érkezésemet követően a nyakamba ugrott, és olyan erővel ölelt meg, mit aki fél, hogy elveszít. Mikor már kiörömödtük magunk elengedett és egyenesen a fürdőben tolt, mondván fürödjek le mert bűzlök. Gyorsan lerendeztem magam, felöltöztem és visszaballagtam Kathez.
 Lementünk reggelizni és éppen a csokis croissantomat ettem, amikor megláttam felénk közeledni. Na kitaláljátok ki volt az? Aki Conorra tippelt az jól gondolta, mert az az átkozott nem vámpírnak kinéző lény éppen felénk közeledett. Hamar befejeztem a még meglévő kajám elfogyasztását, és mire mellénk ért fel tudtam állni, hogy távozzak. Szerencsére vette az adást, és visszafordult, így nem kellet vele beszélnem.
 Egész délelőtt kerültem, ám minden reményem szertefoszlott, mikor Mr Shwan hívatott. Vonakodva ugyan, de elindultam az irodája felé. A titkárságon Camill jelentőségteljes pillantást küldött felém, minek következtében az addig még meglévő önbizalmam is elszállt. Az iroda ajtaja előtt vettem egy nagy levegőt, majd óvatosan bekopogtam. Egy "Tessék" után benyitottam és lehajtott fejjel léptem be a szobába. A légkör furcsán zavaró volt, így felnéztem és Conorral találtam szembe magam, ahogy érdeklődve figyeli a reakciómat.
- Elisa, ugyebár rájöttél, hogy mi Conor valójában? - kérdezte az igabá, mire bólintottam. - Akkor azzal is tisztában vagy, hogy ez köztünk marad. Conor nem szokványos vámpír. Pár éve harapta meg egy tiszta vérű vámpír, és ez némiképp megváltoztatta, ha szabad így fogalmaznom.
- Értem és nekem mindehhez mi közöm?
- Eddig megtudta magát fékezni, ám tegnap este...Az történt ami. Remélem számíthatok a segítségedre, hogy egy vadász fia ne kerüljön a prédája közelébe. Igen Conor Downson egy vámpírvadász család legifjabb sarja. Kérlek ne akarj senkinek rosszat - kérlelt, mire megráztam a fejem, de nagy nehezen válaszoltam.
- Jó segítek, de ennek meg lesznek a következményei.
- Rendben, akkor gyere ide. Add ide a kezed!
- Jó, de nem lecsatolható a kezem, így én is megyek vele.
- Jól van na..nem kell kiforgatni az emberek szavait, Elisa - mondta Conor, ám szája sarkában mosoly bujkált az előbbi megjegyzésemre.
 Odasétáltam Edhez, aki egy karkötőt csatolt a  csuklómra. Az egész egy egészen aranyos darab volt, ám mégis körbelengte egy furcsa megmagyarázhatatlan energia. Érdeklődve néztem, forgattam a csukólat, hogy jobban lássam, mikor egy apró fényes sugár lövet Conor felé. Szegénynek kitérni sem volt ideje, mert az egész gyereket körülölelte egy vörös köd, ami végül a földre szögezte.
- Sajnálom, én nem akartam....Nem is én csináltam....csak....
- Nem te voltál Lisa, hanem a karkötő. Megóv minden olyan át nem változott vámpírtól, aki hozzád ér és bántani akar. Szerencsére Conor csak ennyivel megúszta, azonban mostantól jobban kell vigyáznod. A karkötő csatlakozott az érzéseid hullámához, így képes vagy akár egy kis erőfeszítéssel is akár kivégezni egy kifejlett vápmírt.
- Értem, de én tényleg nem akartalak bántani, Conor. Ezt viszont nem tudom rólad is elmondani - mondtam némi megvetéssel a hangomban.
- Én sem, de akkor is nagyon sajnálom. Nem fog még egyszer megtörténni - biztosított a történtek felől és furcsa mód hittem neki.
 Elköszönök, majd kilépve az irodából egyenesen a szobámba megyek, ahol Kat izgatottan néz rám. Leülök vele szembe az ágyamra és elmesélek neki mindet, hisz olyan ő nekem, mintha a húgom lenne. Csupán 8 hónap kettőnk közt és ez a legjobb, mert így igazán meg tudunk mindent beszélni, mint a tesók. Mesélőkém végeztével melegebb ruhát varázsolok magamra, majd lemegyek a déli kapuhoz, hogy az estisek át tudjanak jönni. Azonban, egy ilyen fegyverrel a kezemben nem sok értelme lenne ellenállni a parancsaimnak, hacsak nem szándékoznak elpatkolni.
 Mire oda érek Conor már ott van és jelenléte valahogy lenyugtatja kavargó gondolataim. Csendben mellé sétálok és a tömeget két oldalra lököm, nem kis dühöt kiváltva az emberekből, de nem érdekel. A kapu nyílik és az estisek tömege keresztülvág a soron amit alkottam, majd végül meglátom Christ.